Szerző: Vámosi Péter

  • Alonso 35, Palmer 20, Kimi 5 rajthelyes büntetést kap

    Alonso 35, Palmer 20, Kimi 5 rajthelyes büntetést kap

    Jolyon Palmer, Kimi Räikkönen, valamint Fernando Alonso is csatlakozik azon pilótákhoz, akik a Japán Nagydíjon rajtbüntetést kapnak. A Renault egységében immáron a hatodik turbófeltöltőt, a hatodik MGUH-t, használják az ötödik belső égésű motorjukkal, és ez a kombináció most Suzukában 20 rajthelyes büntetést ér. Palmer az utolsó szabadedzésen a tizedik helyen végzett. Kimi Räikkönen is ütközött, és a szerelői minden igyekezete ellenére nem sikerült megmentenie a váltóját, így azt cserélni kell, aminek következtében a finn is 5 rajthellyes büntetést kap.

    Palmer a hétvégén már az ötödik versenyző, aki büntetést kap, miután Fernando Alonso McLarenjében motort cseréltek, ahogy Carlos Sainz Toro Rossójában is. Valtteri Bottas Mercedesében és Kimi Räikkönen váltót kell cserélni.

    Halmozottan az büntetések a hétvégére: Alonsót 35 hellyel sorolják hátrébb, Palmert és Sainzot 20 hellyel, Bottast és Kimit 5 hellyel tessékelik hátrébb.

  • Kiss Pál Tamás győzelemmel akarja megvédeni bajnoki címét a Rabócsiringen

    Kiss Pál Tamás győzelemmel akarja megvédeni bajnoki címét a Rabócsiringen

    Huszönöt pont előnnyel vezeti a Magyar Rallycross-bajnokságot Kiss Pál Tamás, és a Total Nemzetközi Rallycross Parádén a győzelmet, és az újabb bajnoki címet tűzte ki célul a SPEEDBOX Racing Team versenyzője, aki három héttel ezelőtt harmadik lett az Európa-bajnokság Supercars kategóriájában, és ezzel a hazai rallycross versenyzés
    történetének eddigi legjobb eredményét érte el.

    Az utolsó előtti magyar bajnoki futamon rajthoz állnak a külföldi élversenyzők is, és a megújult Rabócsiring is plusz kihívást jelent a pilótáknak. Kiss Pál Tamás ezzel együtt azt szeretné, hogy a tavalyi évhez hasonlóan újra hazai pályán, győzelemmel hódítsa el a bajnoki címet.

    „Először is nagyon örülök annak, hogy szinte mindig, most is népes a Supercars kategória, és remek versenyzők indulnak a futamokon. Most is itt lesz Max Pucher a VB szintű technikával, de minden pilótáról elmondható, hogy egyre magasabb szinten versenyez. Ezt a színvonalat sok ország bajnoksága megirigyelhetné, és ez a magyar bajnoki címet is értékesebbé teszi. Ezen a hétvégén szeretném újra megszerezni a bajnoki címet. Ha a ponteldobást is figyelembe vesszük, akkor 10 pont előnyt kell megtartanom, vagy másképp nézve, 16 pontot kell gyűjtenem. Nem szoktam számolgatni, de most mégis megtettem, egyrészt azért, mert minden futam nagyon komoly költségekkel jár, másrészt azért, mert a rallycrossban nagyon kevés pontot lehet rabolni a versenytársaktól. Az Európa-bajnokságon kifizetődő volt, hogy a lett versenyen taktikát váltottunk, mert hozzásegített minket ehhez az eredményhez, amire még most is hihetetlenül büszke vagyok, és ha hazai pályán, az idei ötödik győzelemmel a magyar bajnoki címet is megszereznénk, akkor elégedetten fejezzük be a szezont” – mondta az esélyekről Kiss Pál Tamás.

    A felkészülés nem volt zavartalan, mert a miskolci pilóta megbetegedett, így majd egy hetet kényszerpihenővel töltött, ami a hazai futam előtt sosem jó, hiszen a pünkösdi versenyhétvégéhez hasonlóan, a Totallal együtt, most is több programot szervez a csapat. A versenyzők nagy részéhez hasonlóan a SPEEDBOX Racing Team is tesztelt már a megújult vonalvezetésű Rabócsiringen, de ezt a tesztet egy örömautózással is megtoldották, így sötétedésig körözött a Peugeot 208 WRX az új pályán.

    „Szerintem szenzációs lett az új nyomvonal! Brutálisan hosszú a joker, így komolyabb előnyt lehet itt kiautózni. Technikás, és gyors lett mindkét murvás szakasz is. Gyors, és ritmusos a pálya, nyilván a köridő egy picit nőtt, de remélem, hogy az új pálya körrekordja ismét a miénk lesz majd. A teszten beültek mellém a csapattagok, a családtagjaim, és a barátok is, akik egész évben rengeteget segítettek, és nélkülük nem értük el volna el ezeket az eredményeket. Mindenkinek két kör jutott, és nagyon örülök, hogy megoszthattam velük azt az élményt, amit a 600 lóerős Peugeot 208 WRX nyújt. Szakmailag is sokat haladtunk előre, mert ezt a konfigurációt, a rövid váltóval, és az új gátlókkal még nem próbáltuk Máriapócson. Szenzációsan működik, a hátsó egyenesben szinte leforog hatodikban az autó, ami 170-180-as tempót jelent” – elevenítette fel a teszt tapasztalatait Kiss Pál Tamás.

    A győzelem érdekében azonban egy eddig csak az Eb futamokon használt alkatrészt is bevet a csapat, ami a nézőknek is jó hír, hiszen hazai pályán ilyen teljesítményszinttel még nem láthatták a 47-es rajtszámú autót.

    „Nincs már több Eb futam, így azt a turbófeltöltőt, amit eddig a nemzetközi megmérettetésekre tartogattunk, most fent hagyjuk az autón, és a beállításokat is feltekerjük a maximumra. Élvezetes, és fair versenyekre számítok, aminek a végén a szurkolókkal, a támogatóinkkal, a családommal, és a csapattal együtt, hazai pályán szeretnénk ünnepelni a bajnoki címet!”

  • A Red Bull tökösebb, mint a Ferrari és a Mercedes

    A Red Bull tökösebb, mint a Ferrari és a Mercedes

    Miközben a Ferrari általában tapasztalt versenyzőket szerződtet, a Red Bull rendre a fiatal, saját nevelésű versenyzői közül válogat. Legújabb példája ennek Pierre Gasly, aki a Maláj Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben, a Toro Rosso színeiben, és szinte biztosra vehető, hogy jövőre is a csapat versenyzője lesz.

    Bár a Ferrarinál és a Mercedesnél is feltűnnek a fiatalok, elég ha Antonio Giovinazzira és Charles Leclercre, vagy Esteban Oconra és Pascal Wehrleinre gondolunk. Utóbbi bár idén már autóba ültette fiataljait, de „lepasszolta” őket a kisebb csapatoknak, a Force Indiának és a Saubernek. A Ferrari pedig a pletykák szerint a fent említett két versenyzőnek mondhatni lestoppolná a Saubert 2018-ra, hogy az amolyan Ferrari B csapattá váljon…

    A Red Bull azonban magának tartogatja tehetségeit, és be is veti őket, amint lehet. Ezért Helmut Marko úgy véli, az energiaitalos csapat sokkal bevállalósabb, mint riválisai.

    „A Red Bull, teljes ellentétben a Ferrarival és a Mercedesszel, tökös és mi beültetjük a fiatal versenyzőket.” – mondta Helmut Marko.

  • Eladó Zengős és OXXO-s autók!

    Eladó Zengős és OXXO-s autók!

    Nem is annyira régen egy SEAT Leon és további komolyabb versenyfelszerelés volt eladó a Zengő Motorsport által a racecardirect.com-on. Ezúttal a KIA cee’d TCR autó eladó, amivel Ficza Ferenc ment idén két alkalommal, a magyar és a német fordulón. A modell nem mondható sikeresnek, talán ez is az oka az eladásnak, ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy ürül ki a Zengős boksz, és csak Zengő Zoltán tudhatja, hogy mi az irány jövőre. Lehet hogy egy lóerőre váltanak, hiszen Zengő Réka egyre sikeresebb a díjlovaglásban? Istállónak istálló, ugye…

    Íme a cee’d hirdetése: https://racecarsdirect.com/Advert/Details/85699/kia-ceed-tcr

    Az eddig inkább kamionversenyzésről ismert OXXO Racing Team is idén új kalandok után nézett, és indultak a KIA Lotos kupában. Náluk az a KIA Picanto eladó, amit Vogel Adrienn használt 2017-ben, de eladó egy Toyota RAV 4-es is, amellyel tereprally versenyeken indultak. Ezen hirdetésekbe a racing-bazar.hu oldalán bukkantunk. Úgy néz ki tehát, hogy Jobbágy Ákos és csapata is újra keveri a  lapokat 2018-ra.

    Íme a Picanto hirdetése: http://racing-bazar.hu/versenyauto/egyeb/kia_picanto​
    Íme a RAV 4-es hirdetése: http://racing-bazar.hu/versenyauto/egyeb/toyota_rav_4

  • A Williams megerősítette Kubica-di Resta tesztjét!

    A Williams megerősítette Kubica-di Resta tesztjét!

    Személyesen Paddy Lowe tette hivatalossá azt, hogy a Williams tesztelni fog Robert Kubicával és Paul di Restával is, a 2018-as versenyzői ülésért. Lance Stroll feltehetően marad egy újabb évet, a csapattársa kilétét azonban sűrű homály fedi, több lehetősége is van a patinás brit istállónak.

    Amikor a hétvégén konkrétan Lowenak szegezték a kérdést Kubica-di Restával kapcsolatban, Lowe így válaszolt:

    „Igaz a hír, ezzel a két versenyzővel fogunk tesztelni. Semmilyen információt nem fogunk erről kiadni, és hogy miképp alakulnak ezek a tesztek, lévén ez a saját ügyünk. Azt is elmondanám, hogy nem csak ők azok a versenyzők, akiket elemzünk, ők csak egy nagyobb merítésből két lehetőség. A tesztre a következő hetekben kerül sor.”

    A Williams jelenlegi versenyzője, Felipe Massa csütörtökön úgy vélekedett, hogy ezen szétlövésnek nincs semmi értelme és jelentősége.​

  • Ábel Anita sem fog többet vezetés közben telefonálni

    Ábel Anita sem fog többet vezetés közben telefonálni

    Ábel Anitát, azaz mindenki Julcsiját elvitte egy körre legújabb lovagja, azaz Herczig Norbert, és a ŠKODA ralis csapata. Anita, ahogy sok más celeb is, szokott a volán mögött szelfiket készíteni. Ez, vagy text üzenetek küldözgetése kifejezetten balesetveszélyes, sőt, egyáltalán az olvasásuk is, nos erről készített a cseh márka hazai képviselete egy kisfilmet.

    Anita úgy néz ki, hogy tanult az esetből, arról nem is beszélve, hogy a KRESZ szerint is szigorúan tilos mobiltelefont használni vezetés közben, de mint az látható lesz, Norbert mellett utasként sem egyszerű a három telefonos feladatot teljesíteni…

    Werkfilm:

  • Kiss Norbi komoly harcra számít a dobogóért Jaramában!

    Kiss Norbi komoly harcra számít a dobogóért Jaramában!

    A szombathelyi pilóta egyik legeredményesebb versenyhelyszíne a Madrid melletti Circuito Permanente del Jarama. Egykor olyan Forma-1-es világsztárok nyertek itt, mint Graham Hill, Jackie Stewart, Emerson Fittipaldi, Niki Lauda, James Hunt, Mario Andretti, Patrick Depallier és Gilles Villeneuve. Kiss Norbinak is remek eredményei vannak innen, hiszen amikor még a spanyol márkakupa bajnokságában indult, már akkor is nyerni tudott itt, és azóta kamionversenyzőként is szinte letaszíthatatlan volt a dobogóról. A kronológiához tartozik az is, hogy a szériában az első győzelmét is itt szerezte meg, még 2011-ben. Tavaly már a Tankpool24-Mercedes versenyzőjeként szállt harcba Spanyolországban, és mindenképp jobb eredményekre számít 2017-ben mint az előző évben:
    „Azért is kedves számomra ez a pálya, mert 2015-ben itt lettem másodszor is Európa-bajnok. A spanyol rajongók is meglepően kedvesek velem, pedig még balszerencsés kalandjaim is voltak a hősükkel, Antonio Albacetével. Szeretnék újra jó eredményeket magaménak tudni ezen a hétvégén is, annak ellenére, hogy tavaly az egyik legnehezebb hétvégénk volt itt, köszönhetően a technikai problémáknak, és a büntetéseknek. A pálya egyébként egy igazi klasszikus, komoly versenypálya, amely szintemelkedésekkel, és egy-két meglepő kanyarral tűzdelt, amit nehéz belátni. Azt gondolom, hogy pont ez ad extra izgalmat nekünk versenyzőknek és a nézőknek egyaránt.”

    Kiss Norbi jelenleg a harmadik helyen áll a bajnoki összetettben az utolsó helyszínen a hátralévő négy futam előtt, és ezen pozícióját mindenképp szeretné megőrizni, sőt mindent meg akar tenni, hogy a jelenleg második helyen álló német Jochen Hahnt megelőzze. Így látja Norbi a helyzetét:
    „Hahn mindegyik versenyen a maximumot hozza ki magából, és a technikájából is. Mindenképp futamot kellene, hogy nyerjünk ahhoz, hogy legyen reális esélyünk át megelőzni. Amennyiben sikerülne legyőznünk, az hatalmas siker lenne, bár ez a harmadik hely is kiváló eredmény és abszolút felülmúlja az év eleji céljainkat, és elvárásainkat.”

    Kiss Norbi tehát motivált, és a német csapata is mindent meg fog tenni azért, hogy az utolsó versenyhétvégén a 2017-es kamion Európa-bajnokságon jól szerepeljenek. Sőt! A csapat már elkezdett dolgozni a 2018-as szezonra is, erről ennyit árult el a legsikeresebb magyar kamionversenyző:
    „A hétvégén új speciális SKF csapágyakat is teszünk a versenykamionba és több olyan alkatrészt próbálunk ki amit már év eleje óta terveztünk. Folytatjuk azt az utat, hogy amikor lehetőségünk adódik mindig egy kicsit fejlesszünk a versenykamionon. Szerencsére az eredményeink jóvoltából a Mercedesszel is egyre erősebb lett a kapcsolatunk. A csapat menedzsment tárgyalt Zolder és Le Mans között is a Mercedes vezetéssel, és ezt előreláthatóan az elkövetkezendő hetekben is folytatni fogják, amelynek a végeredménye remélem az lesz, hogy komoly előrelépést tudunk tenni a motor teljesítmény növelése és dinamikája terén is.”

  • Massa szerint értelmetlen a Kubica-di Resta szétlövés

    Massa szerint értelmetlen a Kubica-di Resta szétlövés

    Felipe Massát nem izgatja különösebben Robert Kubica és Paul di Resta külön meccse a Williams 2018-as versenyzői ülésért, ahogy fogalmazott, az ő szemszögéből nézve nincs különösebb jelentősége. A grovei csapat Lance Stroll csapattársát keresi, és a visszatérni kívánó Kubica is a jelöltjük lett. A Renault tesztelt a lengyellel, végül a Red Bulltól kölcsönkapott Carlos Sainzot választotta jövőre.

    A Williams Kubicával és a jelenlegi tesztpilótájukkal, di Restával is tesztelni akar, a 2014-es autójukkal, Silverstoneban, és a Hungaroringen is, még ebben a hónapban. Direkt összehasonlítási alapot akarnak a 2011-es rali balesetéből felépült Kubica és di Resta között, aki idén pont Massa helyére ugrott be a Magyar Nagydíjon.

    Miközben folyik a nagyipari spekulálás, Massa azt állítja, hogy nyugodt a jövőjével kapcsolatosan, mivel állítása szerint ő is egyeztet a Williams vezetőivel, egy lehetséges szerződésről jövő évre. Ennyit mondott:
    „Nem változtat ez semmin se az én szemszögemből nézve. Másrészt ha egy négy évvel ezelőtti autóval tesztelsz, nem tudsz meg sokat. Még abban sem vagyok biztos, hogy igazak a hírek erről a tesztről, hogy őszinte legyek. Nem tudom…”

    Massa tizenegyszeres futamgyőztes, és elárulta, hogy maradna a Williamsnél egy újabb évet, de csak akkor, ha meg tudnak egyezni a folytatásról, a megfelelő módon. Így fogalmaz a jövőjével kapcsolatban:
    „Élvezem, és megpróbálom a legjobbamat nyújtani az év utolsó versenyein. Nem tudom még, hogy mi lesz jövőre. Maradnék még egy szezont. Azt hiszem, még sokat tudnék adni a csapatnak, ahogy eddig is. Talán még beleférne egy év. De nem én fogok dönteni, hanem a csapat. Egyeztetek velük. Hozzá tudok tenni a csapat értékeihez, de meg kell találjuk a megfelelő megoldást. Ha az emberek boldogok lesznek attól hogy maradok, akkor maradok. Az jó lenne a csapat és az én szemszögemből nézve is, ha ezt a kérdést sikerülne még a Brazil Nagydíj előtt tisztázni…”

  • A Ferrari megerősítette, Vettel váltója rendben van

    A Ferrari megerősítette, Vettel váltója rendben van

    Miután ütközött Lance Strollal Malájziában, úgy néz ki, hogy rendben lesz Sebastian Vettel váltója, árulta el a Ferrari a a GPUpdate.netnek. Így elkerülik azt is, hogy a most hétvégén megrendezésre kerülő Japán Nagydíjon büntetést kapjon, egy esetleges csere miatt.

    Vettelnek motorproblémái adódtak az időmérő edzésen, és  miután a rajtrács végéről feljött a negyedik helyre, ütközött a Williams újoncával, Strollal a levezető körön Sepangban. A páros a negyedik kanyarban találkozott, amikor Vettel jobb oldalán volt a pályának, hogy gumitörmeléket „szedjen fel”, Stroll a belső oldalon, aki szintén keresztbe mozgott, így összeütköztek az ötödik kanyarban. Vettel autója egy pillanatra el  is emelkedett a talajtól, láthatóan összetört a jobb hátsó része a Ferrarinak, így megállni kényszerült, miközben Stroll ugyan lassan, de vissza tudott hajtani a bokszutcába.

    Vettel üvöltözött egy sort a rádióba, mielőtt honfitársa Pascal Wehrlein a Sauberjével visszavitte őt is a pitbe:

    „Stroll arra se figyel, merre tart! Nekem ütközött az autójával!”

    Vettel attól tartott, hogy a váltóját cserélni kell majd, miután a hátsó részéét lebontották, és az egész egységet visszaküldték Maranellóba egy teljes kivizsgálásra, a Ferrari központjába. Az ellenőrzések után a Ferrari szóvivője elárulta, hogy a váltó „rendben van”, így elkerülhető egy 5 rajthelyes büntetés egy esetleges csere miatt.

    A Forma-1 jelenlegi szabályzása mellett a versenyzők kénytelenek ugyanazt a váltót használni 6 versenyhelyszínen, ugyanakkor cserélhetik azt egy újra, amennyiben az előző versenyen kiestek.

  • Most már véget ér az idei ETCC szezon is!

    Most már véget ér az idei ETCC szezon is!

    Az igazán változatos idei FIA ETCC évad is a végéhez ér, és a Cseh Köztársaságban még 5 pilótának van esélye arra, hogy 2017-ben bajnok legyen. Rögtön a listavezető hazai pilóta, Petr Fulín mondható talán a legnagyobb esélyesnek, őt követi a svájci Christjohannes Schreiber, a magyar Nagy Norbert,  a makedón Igor Stefanovski mondanynian komoly eséllyel szállnak harcba az idei bajnoki címért. Peter Rikli is matematikailag még esélyes lehet, de ahhoz gyakorlatilag a fent említetteknek nullázniuk kell.

    A jelenleg 56 ponttal a tabella harmadik helyén álló 22 éves Zengő Motorsportos SEAT-os versenyző Nagy így látja a helyzetét:
    „Ez Fulín pályája, és nem nagyon hiszek abban, hogy pár hivatalos teszt, vagy szabadedzés elég lenne ahhoz, hogy befogjuk. Persze érdekel a bajnokság állása, de mindig csak a verseny után. Nem akarok a többiekkel foglalkozni, csak élvezni akarom a versenyzést.”

    És hogy mi lehet Nagy titkos receptje? Annak ellenére, hogy idén nem nyert még, de pole pozícióban már többször is volt, nincs veszteni valója, és mindent, vagy semmit alapon mehet.