Szerző: Vámosi Péter

  • Máris itt a 2018-as kamion Eb tervezett versenynaptárja!

    Máris itt a 2018-as kamion Eb tervezett versenynaptárja!

    A 2018-as FIA ETRC versenynaptár alapjai a stabilitáson és a folytatáson alapszanak, miután a bajnokság szervezői, és a versenyek promóterei megegyeztek, és mai nappal nyilvánosságra hozták a kamionos Európa-bajnokság versenynaptár tervezetét.

    Kedvelt és kihívásokkal teli versenypályákra látogat el továbbra is a világ legismertebb kamionos szériája, és az ETRA egy jól strukturált egyértelműen látható piacot biztosít a csapatoknak és a versenyzőknek is, így a partnereiknek kifejezetten jó terep a motorsportok titánjaival együtt mutatkozni.

    A jövő évi kamionos versenynaptár kicsivel később kezdődik mint eddig az szokott volt, és a jól szervezett és népszerű misanói pálya ad helyt a szezonnyitónak majd, május végén. Hihetetlenül szeretik a rajongók ezt a helyszínt, a média de a teherautó ipar is, így nem is kezdődhetne jobb helyen majd a 2018-as év.

    A nyitó hétvége után máris egy ismert pálya kap új időpontot: az eddig megszokott augusztusi magyar futam kerülne előrébb júniusra! Budapest közelsége miatt roppant népszerű a rajongók körében a Hungaroring is, és a versenyzők is kedvelik, a hazaiak meg eszméletlenül elhivatottak a kétszeres bajnokuk, Kiss Norbert iránt. Magyarországról majd a Nürburgringre megy a bajnokság, és az lesz a harmadik versenyhelyszín.

    A méltán híres ADAC Truck Grand Prix a bajnokság ékköve, nem kell sokáig ragozni, hogy miért. Több mint 120.000 nézőt vonz évente, akik népünnepéllyé teszik a kamionversenyzést, teljes palettájával felvonul a teherautó és szállítmányozási ipar, és rendre bizonyítják azt, hogy milyen élvezetes dolog ennek a közönségnek a részese lenni.

    Július és augusztus a szláv nemzeteknek kedvez majd, előbb SlovakiaRingre, majd Autodrom Mostba látogat el a széria. Északi szomszédaink először rendezhettek idén FIA ETRC fordulót júliusban, és remek volt a fogadtatása, igazi fesztiválhangulat alakult ki (mi tudjuk, és értjük miért… – a szerk.), a Pozsonyhoz közeli pályán.

    A cseh futam Mostban augusztusban lesz, és most még inkább garantált lesz a nézők armadája azzal, hogy Adam Lacko és a hazai Buggyra International Racing System csapat idén bajnok lett. Zolder, Le Mans és Jarama újra az őszi kamionos harcok helyszínei lesznek, ahol a bajnokság majd a döntő fázisába lép majd.

    Georg Fuchs, az ETRA igazgatója így nyilatkozott a 2018-as versenynaptárukról:
    „Örömmel adjuk közre a 2018-as versenynaptárunkat, ami egy újabb előrelépés lesz a hosszútávú stratégiánkban, ami arról is szól, hogy több nevezőnk legyen. Egy jobban átgondoltabb, kiegyenlítettebb naptárt készítettünk, ami még inkább összegyűjti és és kifejezi a FIA ETRC értékeit. Egy konszolidált és kiegyensúlyozottabb naptárunk lett 2018-ra, olyan állandó mérföldkövekkel, mint a nürburgringi és le mansi helyszínek, amik már inkább ultra populáris fesztiválokká váltak. Azt is lehetővé teszi a naptárunk, hogy új érdeklődőket bevonzzunk, hiszen különlegesek és érdekesek a versenyeink, ami jó az iparnak, és szórakoztató is.”

    2018-as FIA kamion Európa-bajnokság előzetes versenynaptár:

    Misano (ITA) – május 26/27.
    Hungaroring* (HUN) – június 16/17.
    Nürburgring (DEU) – június 29/július 1.
    SlovakiaRing (SLK) – július 14/15.
    Autodrom Most (CZE) – szeptember 1/2.
    Zolder (BEL) – szeptember 15/16.
    Le Mans Bugatti (FRA) – szeptember 29/30.
    Jarama (ESP) – október 6/7.

    *megerősítés alatt

  • Meglepetés: Kubica ülhet Austinban a Toro Rossóba?

    Meglepetés: Kubica ülhet Austinban a Toro Rossóba?

    Egyre komolyabb pletykák érkeznek a paddockból. A Toro Rosso lehet komoly problémába keveredett, miután elengedték Carlos Sainzot a Renaulthoz, hiszen csak Daniil Kvyat és Pierre Gasly az, akik beülhetnek az autóikba. Igen ám, de a Honda azt szeretné, hogy Gasly fejezze be az évét a Super Formula bajnokságában, ahol még a bajnoki címre is esélyes. A szezonzáró Suzukában lesz, egy hétvégén az Amerikai Nagydíjjal.

    Egy Forma-1-ben jártas informátor szerint Robert Kubica egyike azon pilótáknak, akikben gondolkodik a Toro Rosso vezetése. Beültetnék Austinban, abban az esetben, ha Gaslynak tényleg mennie kell a Super Formulában, hiszen további rendelkezésre álló versenyzőjük nincs. Ez a program a Williams csapatnak is kulcsfontosságú lehet, akik komolyan vizsgálnák annak a lehetőségét a közeljövőben, hogy 2018-ban „teljes munkaidőben” foglalkoztassák, és valóban visszatérjen a Forma-1 közegébe a lengyel pilóta. Ők jelenleg 2014-es autókkal tesztelnék a 32 éves pilótát, ahol a korábbi Force Indiás, Paul di Restával áll harcban a versenyzői ülésért.

    A Toro Rosso annyit megerősített, hogy van tervük akkor is, ha Gaslynak Japánban kellene maradnia Super Formulázni, és az egyik további jelöltjük Alexander Rossi, korábbi Manor pilóta is lehet, de akár olyan pilóták is, akik idén már kaptak beugrási lehetőséget, mint pl. Paul di Resta és Antonio Giovinazzi.

    Pierre Gasly elismerte, inkább az Amerikai Nagydíjon indulna szívesebben, minthogy a Super Formula szezonzáróján vegyen részt, még úgy is, hogy utóbbiban bajnok lehet. Ennyit mondott:

    „Egy bajnoki cím mindig remek. Miután megnyertem a GP2-t, ha meg tudnám nyerni a Super Formulát is, igazán klassz lenne. Amennyiben versenyezhetnék azonban Austinban, az még izgalmasabb lenne. Meglátjuk, hogy mi lesz majd, ha a Forma-1-ben tudom befejezni az évet, akkor ott leszek. Ez a végső célom, a királykategória az, ahol lenni akarok. Ez kell most, hogy értékes tapasztalatokat gyűjtsek. Tovább tanulom az autó viselkedését, és körről-körre jobban érzem magamat benne, jobban megismerem a csapatot, ami fontos lenne a jövőm szempontjából nézve.”

  • Kiss Norbi újra dobogón a 2017-es kamion Eb végén

    Kiss Norbi újra dobogón a 2017-es kamion Eb végén

    28 évvel Krasznai János 3. helyezése után az összetettben újra magyar pilóta és újra Mercedesszel lett sikeres a kamion Európa-bajnokságban.

    A tegnapi problémákkal tűzdelt nap után a Tankpool24 csapat, Norbi és “ Gizella” is megrázta magát, és mintha mi sem történt volna szombaton, már kora reggel a bemelegítő edzésen remek teljesítményt mutatott a német-magyar egység. A cél egyértelmű volt: Steffi Halmot kellett maga mögött tartania a szombathelyi pilótának ahhoz, hogy bebiztosítsa a harmadik helyét a bajnoki összetettben. Ehhez a legjobb és legkézenfekvőbb megoldás, ha ő lesz a leggyorsabb. Kiss Norbi eleget tett a feladatnak és a superpole győzelmével az első rajtkockába kormányozta a Mercedesét. Minden adott volt tehát a jaramai nagy fináléhoz.

    Norbi nagyon tisztán, nagyon simán jött el a rajtnál, és rögtön előnyt tudott szerezni a második helyezett friss Európa-bajnok Lackohoz képest. Közben David Vrseckyt megelőzve Steffi Halm igyekezett előrébb jutni, de az első körben az ötödik helyen robogott. Adam Lackonak nem volt annyira sietős és a harmadik körben Jochen Hahn simán megelőzte. A magyar pilóta ekkora már 3.2 másodpercnyi előnyre tett szert, és ketten faképnél is hagyták a teljes mezőnyt. Norbi folyamatosan kontroll alatt tudta tartani a németet, és ebbe a lekörözött,  javarészt helyi versenyzők sem tudtak bezavarni. A célba is ebben a sorrendben értek be, elöl 2014-2015-ös magyar Európa-bajnok, mögötte a tavalyi bajnok, végül Lacko, az idei bajnok értek be a célba. A befutó eredményével eldőlt a idei végső sorrend, ami azt jelentette, hogy Kiss Norbert az összetett harmadik helyen fejezhette be a 2017-es kamion Európa-bajnokságot!

    Kiss Norbi rendkívül büszke a csapatára. 2015-ben ennek a kis német privát csapatnak nemhogy egy futamgyőzelem sem sikerült, de az ehhez hasonló bravúr az elképzelhetetlen kategóriába esett. Így nyilatkozott a vasárnapi első verseny után:
    „Nagyon jó munkát végeztünk tegnap este, és jó lett az autó.Köszönöm a csapatnak, és ezzel a győzelemmel be is biztosítottuk a harmadik helyet. Nagyon büszke vagyok rá, hogy fel tudunk állni a bajnoki dobogóra az év végén, mert titokban ez volt a célom az év elején. Örülök nagyon, hogy ez sikerült, és nagyon-nagyon büszke vagyok! ”

    A záró futamon Kiss Norbi  a fordított rajtrácsnak köszönhetően a 8. helyről kezdhette meg, a 2017-es évad záró futamát. A poleból a helyi nézők legnagyobb örömére Antonio Albacete indult, így a spanyolok hamar fieszta hangulatot teremtettek. Antonio lemásolta Norbi rajtját, és a piros lámpák kialvása után faképnél hagyta Gerd Körbert és Sascha Lenzt.  A rajt után nem sokkal kiépített magának egy tisztességes versenyelőnyt. Norbi a rajtsorrendhez képest egy helyet tudott javítani miután Vrsecky a harmadik kanyarban félreállt, láthatóan megviselt Buggyrájával. Hahn közben sikerrel megelőzte honfitársát Lenzet, és üldözőbe vette a csapatbajnoki IVECO-s társát, Körbert is. Kiss is megpróbálta ugyanezt, de az MAN-es pilóta maga mögött tudta tartani a Tankpool24 Mercedesét. Az utolsó körben Körbert még körbeautózta Hahn, de más változás már végül nem történt, így Kiss a 6. helyen végzett az év utolsó futamán. Nagyon nincs is mit különösebben hozzátenni, ahogy fogalmazott, “semmi extra nem történt, mindenki óvatos volt a rajtnál, később lehetett aztán kicsit agresszívabban menni, de ebben a futamban ennyi volt.”

    Az évet röviden összegezve annyit mondott a 32 éves magyar versenyző: “ Nagyon jól sikerült az év és büszkék vagyunk arra, hogy sokat javultunk. Köszönöm a szurkolóimnak, támogatóimnak és partnereimnek, családomnak, barátaimnak, mivel nélkülük ez a  siker nem jöhetett volna létre. Kiemelném a magyar kamionverseny szervezőit, akik újfent kiváló munkát végeztek, mondhatom, hogy évek óta számomra a legfontosabbat. Nagyon várom már a jövő évet, szeretném, ha sikerülne megszerezni egy Európa-bajnoki cím a Mercedesszel is!”

  • Massa szerint egy profi Williams csapat megtartaná őt

    Massa szerint egy profi Williams csapat megtartaná őt

    Felipe Massa nem tűnik boldognak jelenleg a Williams csapatnál. Paddy Lowe, a csapat elöljárója Suzukában elárulta, hogy a veterán brazil ugyan képben van 2018-ra is, de tesztelnek majd az elkövetkezendő hetekben Robert Kubicával és Paul di Restával. Egyes pletykák szerint akár Pascal Wehrlein is megkaparinthatja Massa ülését, amelynek keretében a Williams még tovább kaphatná kedvező áron az amúgy drága Mercedes motorokat.

    A helyzetet elemezvén így nyilatkozott Massa:
    „Félek, hogy a csapat egy olyan utat választ, amivel csak problémákat okoznak maguknak. Azt hiszem, hogy Lance Stroll nagyot fejlődött ebben az évben, így lehet, hogy az lenne a legjobb, ha a Williams megtartaná a jelenlegi pilótafelállását. Paddy tudja, hogy mi a legjobb a csapatnak. Ugyanakkor ilyen a  Forma-1. Azt hiszem, egy profi csapatnak mutatkozó Williams  mindent így hagyna, ahogy most van.”

    A 36 éves pilóta már tavaly év végén visszavonult, és csak  azért tért vissza a Williamshez, mert Valtteri Bottast leigazolta a Mercedes, az utolsó pillanatban. Arra a kérdésre is válaszolt Massa, hogy most miért is akar ennyire a Forma-1-ben maradni hirtelen:
    „Az elmúlt három évben az autók nem passzoltak a vezetési stílusomhoz. Nem volt nagy tapadás, a gumik sem működtek jól, nem élveztem, és nem volt összeegyeztethető azzal, ahogy versenyzem. Most, hogy már érzem, hogy a maximumig kihasználhatom mindez, nőtt a motivációm. Még mindig azt hiszem, hogy sokat tudnék adni a csapatnak.”

  • Kemény harc Jaramában az Európa-bajnoki dobogós helyekért!

    Kemény harc Jaramában az Európa-bajnoki dobogós helyekért!

    Az év utolsó versenyhétvégéjének komoly a tétje a szombathelyi pilóta számára, hiszen a helyosztókért még hatalmas harcban áll Steffi Halmmal és Jochen Hahnnal. A szabadedzések jól alakultak, Norbi az egyiket meg is nyerte, és joggal bízott abban, hogy minden rendben lesz az időmérő edzésen is. Az viszont nem teljesen úgy alakult ahogy azt az várta, mivel a sok helyi induló miatt nehéz volt egy tiszta kört menni. Norbinak viszont az utolsó pillanatban sikerült bejutnia a mindent eldöntő Superpoleba. Az égiek itt sem segítették, mert sebességtúllépés miatt törölték az összes idejét, így a 10. helyről indulhatott neki a szombati első futamnak.

    A poleból induló hazai hős, Antonio Albacete és Adam Lacko tisztán el is jöttek a rajtnál. Norbi már az ötödik helyre zárkózott fel, amikor a portugál José Rodrigues és Sascha Lenz ütközése miatt piros zászlóval leállították a futamot. Hiába sikerült jól a futam első köre, a szabályok értelmében új rajtnál ismét a 10. helyről kellet indulnia. Másodszorra is nekiiramodtak a versenynek, de ezúttal Norbinak már nem jött ki annyira jól a lépés, és csak a nyolcadik helyig tudott előrelépni. Közben elöl nem kockáztatott senki semmit, így Albacetét tisztes távolságból követte Lacko, hiszen neki egy második hely is elég volt a 2017-es bajnoki címéhez. Közben Norbi egyszer csak leszaladt a pályáról. Ekkor még vissza tudott jönni és láthatóan nem volt komolyabb baj. Valójában azonban igen. A Tankpool24 Mercedese egyre inkább lelassult, végül a bokszutcáig sem jutott el. Mint utólag kiderült “csak” egy szervőcső ment tönkre, de először a kormányműre gyanakodott a csapat. Hatalmas harc indult az idővel, hogy „Gizella” elkészüljön a második versenyre, miközben Norbi szomorúan nyilatkozott:
    “Úgy látszik a kormánymű lett a mumusunk. Ezen a pályán nagy kerékvetők és döntött kanyarok vannak ami biztos, hogy nagyobb terhelés a kormánymű számára, de úgy gondlom, hogy ettől még nem szabadna tönkre mennie. “

    Az utolsó előtti pillanatokra újra viadalra készen állt az Actros. Kiss Norbi a 18 indulóból a 16. helyről rajtolhatott a késő délutáni második futamon. A rajt után azonban minden erejét bedobta, és olyan parádés első kört zárt, hogy már a hatodik helyen versenyzett. Az Európa-bajnokság harmadik helyezésért versenyben lévő Steffi Halm már ekkor mögötte volt és egy körrel később Norbi az ötödik helyen haladt. Norbi előtt közvetlenül egy IVECO-s párharc alakult ki Jochen Hahn és Gerd Körber között, ahol a veterán legenda tartott ki ezúttal, és ért fel a dobogó harmadik fokára. David Vrsecky ismert arról, hogy lehetetlen megelőzni, és ezúttal a spanyol bika, Albacete bicskája tört bele, mivel a verseny végéig nem is tudta megelőzni a Buggyrást. Hatalmas volt az iram, és az ellenfelek mindent megpróbáltak egymással, de az eredmény már nem változott. Szerencsére a bajnoki összetett eredménye sem, így Norbi továbbra is tartja a harmadik helyét két futammal a 2017-es szezon vége előtt. Egyértelmű a cél: holnap Stephanie Halmot kell mindenképp maga mögött tartania Norbinak, és így látja most a helyzetét:
    “Még mindíg van kilenc pont előnyünk Stefihez képest ami végül is abból a szempontból nem tűnik olyan veszélyesnek, mert látjuk, hogy Stefi nem gyors. Nem tud jól menni ő sem, habár én sem vagyok igazán magabiztos, de remélem, hogy holnapra egy kicsit jobb lesz és sikerül megszereznünk az Európa- Bajnokságban a harmadik helyezést. “

    A hétvége eseményei ezúttal online stream formájában is követhetőek lesznek Kiss Norbi, és a FIA ETRC hivatalos oldalain is.

  • Tassi Attila nagy ellenszélben is dobogóesélyes Kínában

    Tassi Attila nagy ellenszélben is dobogóesélyes Kínában

    Az utolsó előtti fordulójához érkezett a TCR nemzetközi túraautóbajnokság. A bajnoki címért harcoló Tassi Attilának komoly pluszsúllyal kell megküzdenie Kínában, ennek ellenére a M1RA Motorsport 18 éves tehetsége dobogós esélyekkel várja a vasárnapi futamokat a mai időmérő után.

    Tassi Attila a hetedik helyet szerezte meg a vadonatúj kínai pályán rendezett kvalifikáción magyar idő szerint szombat reggel. Ez nagy bravúrnak számít a Zhejiangban két túraautó-világbajnokot, Rob Huff-fot és Gabriele Tarquinit is felvonultató bajnokság második helyén álló versenyzőjétől, hiszen ezen a hétvégén ő vezeti a mezőny legnehezebb autóját. Az előző, thaiföldi forduló legeredményesebb pilótájaként ő kapta a maximális büntetősúlyt, ami miatt a legnagyobb riválisához, a kvalifikáción a második helyet megszerző Jean-Karl Vernayhez képest például 70 kilóval nehezebb autót vezet.

    Az időmérő első felvonásában komolyan érződött is Tassi hátránya, hiszen a legvégéig a 15. helyen állt, amivel kiesett volna. Csakhogy az utolsó gyors körében óriásit javított, amivel felugrott a hatodik helyre, és végül magabiztosan jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ott olasz csapattársa, Roberto Colciago mögött a hetedik helyen végzett, ami azt jelenti, hogy a fordított rajtrácsos második futamon a negyedik pozícióból rajtolva a dobogós helyeket veheti majd célba.

    „Mielőtt kiutaztunk Kínába, azt mondtam, hogy az időmérőn a 7-10. hely valamelyikével lennék elégedett, és sikerült teljesíteni ezt a célkitűzést, úgyhogy örülök az eredménynek. Már előre tisztában voltam azzal, hogy ezúttal a pluszsúlyok miatt tempóhátrányból kell felvennem a harcot, de mint minden hétvégén, Kínában is szeretnék legalább az egyik futamon felállni a dobogóra. Erre a második futamon jó esélyem lehet, igyekszem majd mindent megtenni érte. A Q1-es utolsó körömnél nagyon kellett koncentrálnom, ott egy hibával könnyen elvérezhettem volna. Boldog vagyok, hogy ilyen nyomás alatt is sikerült jól teljesítenem. Holnap nemcsak a dobogó, hanem a minél több pont begyűjtése a cél, hogy a szezonzárón megküzdhessek a bajnoki címért” – értékelt az időmérő után Tassi Attila.

    A vasárnapi futamok magyar idő szerint 8:30-kor és 10:05-kor kezdődnek majd.

  • Rosberg nem aggódik Kubica állapota miatt

    Rosberg nem aggódik Kubica állapota miatt

    Nico Rosberg nem aggódik Robert Kubica kondíciója miatt, miközben a lengyel újra teljes Forma-1-es szezonra készül, és előtte áll a Williams csapat szétlövésének a védence. A német világbajnok az elmúlt hónapban csatlakozott Kubica menedzsmentjéhez, és a 32 éves lengyel pilóta arra készül, hogy tényleg visszatérne, hat évvel a rali balesete után a királykategóriába.

    Eddig Kubica 3 alkalommal tesztelhetett a Renault F1-es autóival, és ígéretes volt a szezonközi teszten elért eredménye a Hungaroringen, de a franciák végül a Red Bulltól kölcsönkapott Carlos Sainz Jr-t igazolták Nico Hülkenberg mellé. A lengyel azóta a Williams egyik jelöltje, és Paul di Resta ellen kell bizonyítania a csapatnak, az elkövetkezendő hetekben. 2016 világbajnoka így nyilatkozott a Sky Sportsnak:
    „Igen, megmutatta már a Renault teszteken is, hogy nincs már miért aggódni. Fizikailag 100%-osan készen áll, hogy újra versenyezzen. Ez egy igazán izgalmas időszak, mert a Williams hamarosan tesztelni fog vele, ami egy remek lehetőség lesz neki, és én is nagyon várom. Megmutatta, hogy teljes versenytávot is kibír, sőt, kettőt os kibírt, amikor a Renault-tal tesztelt. Körről-körre jó sebességgel haladt, nem voltak problémái, így ezt már nem kell újra bebizonyítania, hogy erre képes. Azt hiszem, hogy ez a teszt majd inkább arról szól, hogy jobban megismerjék egymást, hogy megnézzék azt, hogy beleillene-e a csapatba, ennyi az egész.”

    Rosberg úgy gondolja, hogy a Renaultnál sem a képességeivel volt problémájuk, hanem inkább az időzítés, és ezért igazolták le végül inkább Sainzot:
    „Valójában szerencsétlenül alakult az egész. Egy adott pillanatban Sainz Jr. elérhetővé vált, és az egész keveredett a motorok és csapatok váltogatásával, aztán ez lett az eredménye.”

  • Kvyat máris visszatér Austinban a Toro Rossohoz!

    Kvyat máris visszatér Austinban a Toro Rossohoz!

    A Toro Rosso megerősítette, hogy Daniil Kvyat visszatér az F1-be, már a következő Amerikai Nagydíjon, miután Carlos Sainz a Renault felé tart.

    Kvyat 2014-ben a Toro Rossonál kezdte a Forma-1-es pályafutását, ahova 2016 közepén visszatért, miután a Red Bull úgy döntött, hogy helyet kell cserélnie Max Verstappennel, és ő versenyezhet az anyacsapatnál. 2017-ben is a Toro Rosso istállónál maradhatott az orosz pilóta, de nehéz éve van, és csak négy pontot gyűjtött a szezonban, azt is leginkább a Spanyol Nagydíjon.

    A Toro Rosso Pierre Gaslyt vetette be a Maláj és a Japán Nagydíjon, Carlos Sainz Jr. csapattársaként, de Kvyat maradt a Red Bull család tagja. Szombat este megerősítést nyert, hogy Sainz Jr. már Austinban mehet a Renaulthoz, és ő vezetheti továbbiakban az R.S.17-est.

    Ennek eredményeként térhet vissza Kvyat a Toro Rossóba Austinban, de ezúttal már Pierre Gasly oldalán, ugyanakkor a csapat még nem jelentette be, hogy a hátralévő három versenyen milyen párosítással indulnak majd. Ez a helyzet azt is jelenti, hogy Gasly nem lesz ott a Super Formula szezonzáróján és nem tud harcba szállni a bajnoki címért, mert ütközik annak a versenynek az időpontja az Amerikai Nagydíjéval.

    Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke így búcsúzik a pilótájától:
    „Köszönök mindent, amit Carlos az elmúlt három évben a Forma-1-ben értünk tett. Mindig a legjobbját nyújtotta, bemutatta hogy elhivatott, kiváló a hozzáállása, és ennek köszönhetően elértünk pár remek eredményt. A Toro Rossonál dolgozók nevében a legjobbakat kívánjuk neki az új csapatánál. Szeretnénk legyőzni majd a pályán!”

  • Hivatalos: Palmer utolsó versenye a Japán Nagydíj lesz idén!

    Hivatalos: Palmer utolsó versenye a Japán Nagydíj lesz idén!

    Hónapok óta tartott a spekuláció, ami arról szól, hogy a jövőre amúgy is a Renaulthoz szerződő Carlos Sainz már előbb megérkezhet a francia csapathoz. Jolyon Palmer most tiszta vizet öntött a pohárba, és ezt írta az Instagramján:
    „Holnap a Japán Nagydíj lesz az utolsó a Renault csapatával. A büntetésem után majdnem a végéről indulok majd, de mindent bele fogok adni. Köszönöm mindenkinek, aki támogatott az elmúlt két évben, sokat jelent ez nekem!”

    A Renault is megerősítette, hogy Palmer a hétvége után elhagyja az istállót, de még nem jelentették be, hogy ki érkezik a helyére. Persze elég nyilvánvaló, hogy Sainz lehet az, amint elengedik a Toro Rossótól. Ezzel a váltással visszatérhet Daniil Kvyat is, ráadásul az őt helyettesítő Pierre Gasly is inkább Austinban versenyezne, mint hogy visszatérjen a Super Formulába, pedig harcban áll a bajnoki címért. Palmer helyzete meg akkor pecsételődött meg, amikor Sainzot leigazolták a helyére 2018-ban. Ennek ellenére Szingapúrban némi nyomást tudott helyezni a Renaultra a hatodik helyezésével, hogy kitöltse a szerződését év végéig.

    Jelenleg tisztázatlan, hogy mi állhat a hirtelen döntés hátterében.

  • Norris válthatja Buttont a McLarennél

    Norris válthatja Buttont a McLarennél

    Eric Boullier elismerte, hogy jövőre már nem biztos az, hogy Jenson Button lesz a csapat tartalékpilótája. Idén 2009 világbajnoka beugrott már egyszer Fernando Alonso helyére az idei monacói nagydíjon, de Button Suzukában elárulta, hogy jövőre újra versenyezni akar, még ha egy másik szériában is. A McLaren nagyköveteként a hétvégén is a pályán tartózkodó brit pilóta így nyilatkozott:

    „Hiányzik a versenyzés. Egy kicsit kiszerettem a dologból, lehet azért, mert egy évvel tovább maradtam az F1-ben, mint kellett volna. Most azonban újra versenyezni akarok, és élvezni akarom ezt az egészet.”

    Button elárulta, hogy valamilyen szerződése a McLarennel lesz azért 2018-ra is, de a csapatfőnök Boullier elárulta, hogy a 37 éves pilóta elhagyhatja a csapatot:

    „Azt hiszem, hogy jövőre újra valamilyen szériában versenyezni akar, ezt viszont mi nem tudjuk biztosítani neki. Ugyanakkor a McLaren nagykövete is, és ezen minőségében tovább szeretnénk dolgozni vele.”

    A francia szerint Button új versenyzői szerepe ütközhet akár a nagyköveti tevékenységével is, így a McLaren mindenképp új tartalékpilóta után kell hogy nézzen. Természetesen Lando Norris az első számú jelölt, és erről ennyit mondott Boullier:

    „Igen, várjuk meg, amíg F3 bajnok lesz, ami eléggé valószínű, és akkor már meglesz a megfelelő pontszáma is a szuperlicenszhez.”