Szerző: Vámosi Péter

  • Norris az összes versenyt megnyerné az F3 szezonzárón

    Norris az összes versenyt megnyerné az F3 szezonzárón

    A McLaren támogatta Lando Norris elegánsan fejezné be a szezont, megszerezné már az első versenyen Hockenheimben a bajnoki címet, majd a hátralévő két versenyt is megnyerné ezen a hétvégén. Norris már egy versenyhétvégével ezelőtt is bajnok lehetett volna, de  az utolsó körben ütközött, így a Red Bull ringet úgy hagyta el, hogy minimális esélye Maximilian Günthernek még van.

    Günthernek mindhárom versenyt meg kell nyernie ahhoz, hogy megcsíphesse az összetett első helyezést, miközben Norrisnak elég három pont, hogy őt koronázzák meg. A fiatal brit azt állítja, hogy nem fog változtatni a hozzáállásán, és továbbra is győzelmekben gondolkodik, ahogy azt teszi tavalyi debütálása óta, amikor itt próbálta ki először az F3-as autót, 2016-ban Hockenheimben. A jövőre már Formula 2 felé tartó fiatal így nyilatkozott:
    „A  célom az év utolsó versenyhétvégéjén is az, ami az eddigi kilenc alkalommal is volt idén: Megnyerni mindhárom versenyt. Szeretném már az első versenyen behúzni a bajnoki címet, hiszen matematikailag erre megvan az esélyem. Az első lépés ahhoz, hogy versenyt nyerjek, hogy jó teljesítményem legyen az első időmérő edzésen, és biztos vagyok benne, hogy mindenünk adott ahhoz, hogy harcolhassunk a pole pozícióért. 2016-ban is gyors voltam Hockenheimben, és a Carlin a teljes szezonban gyors és megbízható autót adott.”

    Günther elfogadta már, hogy a bajnoki címért Norrist legyőzni szinte képtelenség, de optimista a szezon végét illetően, és jól akar zárni:
    „Tudom, hogy a bajnoki esélyeim nem épp ígéretesek, de a legjobbamat fogom nyújtani, és ahogy mindig is, a saját teljesítményemre fogok koncentrálni. Nem számít, hogy mi lesz a harc vége a bajnoki címért, ragyogó eredményeket akarok szállítani, jó eredményeket… és ha lehet: három győzelmet.”

  • Bernie is Kubicát szeretné látni 2018-ban a Williamsben!

    Bernie is Kubicát szeretné látni 2018-ban a Williamsben!

    Bernie Ecclestone azt tanácsolja a Williamsnek, hogy ne habozzanak, és igazolják le Robert Kubicát a következő szezonra, mert biztos benne, hogy a lengyel pilóta vissza tud térni a Forma-1-be, és jobb lesz, mint valaha volt. A Foma-1 volt ura folyamatosan figyelte Kubica fejlődését az elmúlt hónapokban, és semmi kétsége afelől, hogy a korábban nagydíjat is nyert versenyző az az ember, aki előrelendíti a Williams csapatát is.

    Kubica tegnap egy sikeres tesztet hajtott végre a brit istállóval, és hamarosan a Hungaroring felé veszi az irányt, ahol Paul di Restával mérkőzhet meg Felipe Massa versenyzői üléséért. Mr. E ennyit mondott az autosportnak:

    „Ha Robertnek nem lett volna a balesete, szerintem már rég világbajnok lenne. Azt gondolom, hogy úgy tér vissza, hogy erősebb lesz, mint valaha volt. Mentálisan nézve sokkal agresszívebb lesz mint egykoron: így ez csak jó lehet, és ez neki is jó. A fizikai állapotáról pedig csak annyit, nagyon-nagyon rég, amikor még versenycsapatom volt, volt egy olyan fickó nálunk, akit Archie Scott Brownnak hívtak. Archie piszok gyors volt, és sokkal rosszabb volt a helyzete mint Robertnek, mégis sikeres tudott lenni, és rettenetesen gyors. Nem hiszem, hogy Kubicát is visszatartaná a sérülése ettől.”

    Kubica amióta kiderült, hogy újra egy F1-es versenyzői ülésbe kerülhet, felforgatta az állóvizet, és a közönség hatalmas érdeklődése mellett előbb a szezon közepén tesztelt a Renault autóival, ami egyike az év legnagyobb sztorijainak. Ecclestone szerint hatalmas marketing és szponzori lehetőség, ami nyereséges lehet, ha eljut a lengyel újra a versenyzői ülésig:

    „Ha képes  arra, amit gondolok róla, – sőt jobb mint előtte volt, – akkor az emberek mögé fognak állni. Jó lenne a Forma-1-nek, ha ott kötne ki. Amennyiben én dönthetnék a Williamsnél, akkor megpróbálnám megszerezni. Igen, elveszíthetik Felipe Massát év végén, azt hiszem, hogy elege is lett ebből, Robert meg ha a fedélzeten lehetne, akkor sokaknak felnyitná a szemét. Az istálló nem teljesít jól annyira, ahogyan kellene nekik, de hogy  ez a versenyzőkben keresendő, vagy összességében a csapatnál, azt nem tudom. Senki sem tudja. Jó lenne egy olyan fickót tudni az autójukban, aki igazán gyors.”

    A Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is belépett Kubica menedzsmentjébe, és Ecclestone nagy dolognak tartja azt, hogy ilyen kaliberű emberek is hisznek a lengyel pilótában:

    „Nagyon-nagyon örülök annak, hogy Nico hisz benne. Mint mindannyiunknak, az életben kell egy kis szerencse is, és remélem, hogy a Williamsnél is ébren vannak…”

  • Kubica sikeres teszten van túl immáron a Williamsszel is!

    Kubica sikeres teszten van túl immáron a Williamsszel is!

    Robert Kubica egész nap a 2014-es Williamsszel hajtott Silverstoneban, azért hogy a csapat kiértékelje a képességeit, és esetlegesen 2018-ban versenyzői ülést biztosítson neki. A lengyel most vissza akar térni, 6 évvel a horrorisztikus ralis balesete után. Csapattársa adott esetben Lance Stroll lenne, és jelenleg olyan kollégákkal kell megküzdenie az ülésért, mint Paul di Resta, Felipe Massa és Pascal Wehrlein.

    A Williams kifejezetten egy kiélezett teszt programot rakott össze a 2014-es autóval, azzal, amelyiket Stroll is használ, amikor gyakorol az új pályákra. A lengyel edzettségére is kíváncsiak, és Kubica egész nap a teljesen fehér FW36-ossal körözhetett zárt kapuk mellett Silverstoneban, a mai felhős időjárási körülmények között.

    Az istálló annyit közölt csak, hogy sikeres teszten vannak túl, de a teszteredményeket nem hozzák nyilvánosságra, így semmilyen részlet nem ismert, az se hogy hány kört és milyen időkkel teljesített.

    A következő terv az, hogy  a Hungaroringen is mehet újra, ahol Kubica már tesztelt idén a 2017-es Renault versenyautóval egy egész napot, még augusztusban. A hírek szerint a jövő héten kerülhet erre sor, az Amerikai Nagydíj előtt, ahol másnap a csapat jelenlegi tesztpilótája, Paul di Resta is a volán mögé ül majd.

    A Williams nem akarja elkapkodni  a döntést, ugyanakkor jelenleg az övék a leginkább vágyott 2018-as versenyülés a rajtrácson, de feltehetően a terv az, hogy még a szezon vége előtt nyilvánosságra hozzák a végleges jövő évi felállásukat.

    Pár paparazzi videó:

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Robert Kubica elröhögte a fotózást – videóval!

    Robert Kubica elröhögte a fotózást – videóval!

    Eddig nem igazán volt jellemző a lengyel pilótára, hogy reklámokban lássuk, most ez a jég megtört: az Olimp Sport Nutrition elsősorban étrendkiegészítőiről ismert cég kedvéért Robert vállalt egy fotózást. A több mint 20 éve piacon lévő vállalat elsősorban Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, és a skandináv államokban ismert. Már a Renault teszteken is látható volt Kubica sisakján az Olimp logója, tehát viszonylag friss kapcsolatról van szó.

    Nem akarunk semmit se belemagyarázni az alábbi videóba, de felhívnánk a szíves figyelmét mindenkinek arra, hogy Mercedesszel érkezett Kubica, és a reklámoverál színvilága pedig erősen a Williamsére hajaz… Persze, ez is lehet, hogy a stratégiájuk része, és ezzel is hatni kívánnak a nagy múltú brit csapat döntéshozóira.

    Maga a fotózás mindenképp  vidám hangulatban telt, a lengyel nem is bírt mindig a feladatra koncentrálni, egyszerűen elröhögte azt. Íme, a végeredmény:

    https://www.facebook.com/OlimpSportNutritionPL/videos/275842729589985/

  • Monteiro nem indulhat hétvégén, jön Tarquini újra!

    Monteiro nem indulhat hétvégén, jön Tarquini újra!

    A WTCC tabellájának éllovasa, Tiago Monteiro orvosi javaslatra kihagyja a soron következő versenyhétvégét Kínában.

    A portugál versenyző az elmúlt időszakot lábadozással töltötte, öt héttel a nagysebességű balesete után ami még Barcelonában érte. Ma egy átvizsgáláson esett át, és nem engedik rajthoz állni. Helyére a kínai hétvégén Gabriele Tarquini, 2009- WTCC-s bajnoka ülhet be, aki a Hondánál a csapattársa volt, 2013-15 között.

    Tiago Monteiro nyilatkozata:
    „Hihetetlenül csalódott vagyok, hogy nem tudok Kínában indulni. Csapatként keményen dolgoztunk azért, hogy a bajnokság éllovasai legyünk, és ez a helyzet most mindenkinek egy nagy visszalépés. Sajnos, az emberi test az olyan amilyen, az orvosi csapatom kiemelkedő erőfeszítése ellenére is, több időre van szükségem. A célom most az, hogy Motegire készen álljak, ami ebben a hónapban lesz, de később, és újra felvegyem a kesztyűt a bajnoki címért. Nagy köszönettel tartozom Gabrielenek, amiért helyettesít. Ő egy remek barát, és nagyszerű csapattárs volt éveken át a WTCC-ben, nem is hinném, hogy lenne jobb helyettesem, aki segíthet abban, hogy a bajnoki címért menjek.”

    Gabriele Tarquini nyilatkozata:
    „Örömmel térek vissza a Castrol Honda csapatához a hétvégén, mindemellett jobb lenne, ha nem ilyen körülmények miatt. Tiago egy fantasztikus versenyző, olyan, aki megérdemli a helyét a bajnokság élén igazán szégyenletes, hogy ki kell hagynia ezt a hétvégét. A lehető legjobb munkát fogom végezni Tiagoért, és a csapatért a hétvégén, és remélem, hogy a Civices 2014-15-ös tapasztalataim valamint hogy egy teljesen új pályára megyünk segít abban, hogy jó eredményeket mutassak majd fel.”

  • Bizonytalan még a Gasly-Kvyat páros 2018-ban a STR-nél

    Bizonytalan még a Gasly-Kvyat páros 2018-ban a STR-nél

    A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost elhintette, hogy még korai lenne arról beszélni, hogy biztoan Pierre Gasly és Daniil Kvyat lennének majd a  versenyzőik 2018-ban.
    Gasly Malájziában mutatkozhatott be Kvyat helyén, aztán a faenzaiak bejelentették a Japán Nagydíjon, hogy a francia maradhat a szezon hátralévő részében is. Carlos Sainz időközben eligazolt a Renaulthoz, és már Austinban velük indulhat majd a továbbiakban, ahogy 2018-ban is a franciáknál versenyezhet tovább.
    Gasly ugyan lenyűgözte eddig a csapatot, Tost azonban figyelmeztetett, hogy semmi sincs kőbe vésve jelenleg a jövő évvel kapcsolatban:
    „Jelenleg minden nyitott, meglátjuk mi lesz, van még időnk. A Red Bullnak nem kell ezt elkapkodnia. Nézzük meg előbb, hogy mi lesz Austinban. Erről nincs mit többet előadni. Persze, mindig vannak opciók, a kérdés az, hogy maradsz-e a filozófiádnál, ami nálunk a Toro Rossonál az, hogy Red Bull támogatott pilótákkal versenyzünk. A végső döntést is ők hozzák meg.”
    Todt azt is megerősítette, hogy Kvyat elég frusztrált volt, amiért 2 versenyen is a kispadra kényszerült:
    „Bármelyik versenyző csalódott, ha nem versenyez, de ennek oka volt.”
    Sainz dolgában pedig ennyi volt a mondanivalója:
    „Eldöntetett, hogy megy a Renault csapatához, és ennyi. Ez az üzlet része volt. Annak fejében adtuk oda nekik, hogy felmondhassuk velük az élő szerződésünket, és ezt így lehetett elintézni, így ez a lépés várható volt.”
  • Kubica nem fog Austinban a Toro Rossoval versenyezni

    Kubica nem fog Austinban a Toro Rossoval versenyezni

    Nico Rosberg, aki szintén menedzseli már Robert Kubicát nem számol azzal, hogy a következő hétvégén védence Austinban újra visszatérhetne a Forma-1-be, még ha csak ideiglenesen is. A Toro Rosso keres valakit Pierre Gasly helyére, aki az Amerikai Nagydíj helyett a bajnoki címért száll síkra a Super Formula szezonzáróján.

    A lengyel Kubica vissza akar térni a Forma-1-be, annak ellenére, hogy hét szezont kihagyott, a karja lecsökkent képességei miatt. Idén tesztelt már a Renault autóival, és most a célja az, hogy 2018-ban Felipe Massa helyére beülhessen a Williamsbe. A német AMuS szerint a 32 éves versenyző menedzsmentje, így a regnáló világbajnok Rosberg sem akarja őt feltétlenül Gasly helyén látni. Az eddigi híradások szerint Kubicának azért érdekes a helyzete, mert ha még csak  egy versenyre is visszatér, az életbiztosításának a kifizetését vissza kell fizetnie, amit azért kapott, mert tartósan képtelen a Forma-1-ben versenyezni. Rosberg szerint a Toro Rosso egyszeri alkalmas lehetősége pedig túl nagy kockázat lenne a lengyelnek:
    „Ha a mélyvízbe dobnak, egy furcsa autóval teszt nélkül, csak veszíthetsz vele. Jobb, ha a Williamses lehetőségre koncentrálunk.”

  • A Toro Rosso hamarosan bejelenti, hogy ki érkezik Gasly helyett

    A Toro Rosso hamarosan bejelenti, hogy ki érkezik Gasly helyett

    A Red Bull, a Toro Rosso anyacége hamarosan eldönti, hogy ki ülhet Pierre Gasly helyére jövő héten, az Amerikai Nagydíjon. Dr. Helmut Marko azt állítja, hogy rossz azon médiajelentés a Toro Rosso részéről, amely azt állítja, hogy Gasly fog versenyezni Austinban Daniil Kvyat mellett. A problémát az okozza, hogy későn állapodott meg a Renault és a Red Bull Carlos Sainz idő előtti elengedéséről a franciákhoz. Az AMuS-nak ennyit mondott:
    „A Renault későn döntött, és némileg váratlanul is Jolyon Palmer menesztéséről. Gasly nem tud versenyezni Austinban, mivel az új motorpartnerünk a Honda ragaszkodik hozzá, hogy a Super Formula bajnokságában a bajnoki címért menjen Japánban. Nem tudjuk nem figyelembe venni a kérésüket.”

    Azonnal vad pletykák láttak napvilágot arról, hogy ki helyettesítheti Gasly-t. Szóra jött Robert Kubica, Sergey Sirotkin, Sebastien Buemi, sőt Takuma Sato, és az IndyCar bajnok Josef Newgarden is. Marko rövid véleménye erről:
    „Ne aggódjatok! Kedden tudni fogjuk, hogy ki ülhet a második Toro Rosso autóba.”

    Buemi jó ideje Red Bull támogatott, lehetséges, hogy ő lesz a befutó. Ennek ellenére Marko nem gondolja azt, hogy a svájcira újra számítana Carlos Sainz helyén a csapat jövőre:
    „Még ha a Toyota ki is száll a WEC-ből, nehéz lenne Bueminek a következő év, a Honda miatt. A két japán gyártó között túl nagy a rivalizálás.”

  • Európa-bajnoki második, avagy egy helyezéssel feljebb az ETCC dobogón

    Európa-bajnoki második, avagy egy helyezéssel feljebb az ETCC dobogón

    Nagy Norbi, a szombaton megszerzett pole-pozíciója után, a futamokon is megmutatta, hogy mire képes, ha a technika is tökéletes alatta. A zsinórban harmadik versenyhétvégéjén első rajtkockából induló pilóta és csapata, a SEAT Sport mérnökeivel karöltve orvosolta a műszaki hibát, amely már Zolderben is problémát okozott, így az autó új erőre kapott. Kellett is ez a kis „tuning” autónak és versenyzőnek egyaránt, hiszen Norbi mellől Christjohannes Schreiber indult Hondával, ő pedig igazán jól rajtolt eddig minden futamon. A második sor is komoly támadókból állt. Petr Fulin, akinek ez hazai pálya, minden centiméterét ismeri a célegyenesnek és a kanyaroknak, valamint Plamen Kralev, aki elől minden versenytárs menekül, kicsit agresszív versenyzési stílusa miatt. Az időjárás is bemutatta érdekesebb változatait, míg a pálya egyes részein sütött a nap, a másik végében szitált az eső. Valahol az égbolton, mindig volt egy szivárvány. Az első futam rajtját is elhalasztották 10 perccel egy ilyen, hirtelen jött zápor miatt. Aztán, mégis csak elrajtolt a mezőny. Norbi, a jól elkapott rajt után, már a második kanyarban élre tört, amibe Fulin, Stefanovski, Schreiber ės Kralev is bele kívánt szólni. Fulinnak, kihasználva helyzeti előnyét, sikerült is megelőznie és néhány körig úgy nézett ki, hogy övé lesz ez a futam, de aztán Kralev megvétózta ezt és Norbinak is sikerült visszaelőznie. Stefanovskit, egy áthajtásos büntetésre hívták ki, így ő lemaradt az élen folyó további küzdelemről. Végül, 12 kör után Kralevet intették le elsőnek, második helyen Norbit, Fulinnak pedig sikerült megtartania a 3. helyet. Egy gyors eredményhirdetés (hiszen az Eurosport élőben közvetítette) és szerviz után, pedig már újra gurulhattak az autók a rajtrácsra.

    A második futam ennél még izgalmasabbnak ígérkezett. Az ötös élbolyból, a fordított rajtsorrendnek köszönhetően, a nyolcadikként befutó, így az első rajtkockából induló Stefanovskinak lett volna a legnagyobb esélye, mivel Norbinak és másik 4, rutinos ETCC pilótának, a 2 újoncot, a Volkswagen Golffal induló Nimc-et és édesapja nyomdokaiba lépő ifj. Fulint is meg kellet előzniük. Viszont a két, Európa-bajnoki esélyesnek, Fulinnak és Norbinak, az autóikra is nagyon kellett vigyázni, hiszen csak néhány pont különbség volt köztük az utolsó futam előtt. A rajt, megint megkavart mindent, Nimc a második rajtkockából állt az élre, maga mögé utasítva Stefanovskit és az éves értékelésben matematikailag még esélyes Schreiber, pedig feljött a harmadik helyre. A svájci mindent egy lapra tett fel és ugyan Stefanovskival megelőzték Nimcet, de az egyik kanyarban kisodródott és falnak csapódott, ezzel be is fejezte a második futamot. Az ekkora már harmadik helyen autózó Fulin, kihasználva a helyzetet, élre tört és biztosan tartotta első helyét a leintésig. Norbi, Stefanovski, Kralev és az ifjabbik Fulin csatája megfűszerezte az utolsó köröket. Végül Kralev lett a második és Norbi megszerezte a dobogó harmadik helyét, ezzel együtt, pedig az Túraautó Európa-bajnokság éves értékelésében egy helyet lépett feljebb. A tavalyi harmadik helye mellé, idén begyűjtötte az ETCC második helyét is.

    És mi lesz jövőre?

  • Felsőnyárádon újra győzött Tim Gábor!

    Felsőnyárádon újra győzött Tim Gábor!

    Akik figyelemmel követik Tim Gábor pályafutását, tudhatják, hogy miután több márkakupában is bajnok lett, ideiglenesen felhagyott a pályaversenyzéssel és a rallye versenyek felé vette az irányt.

    Timár Tamás barátjával és navigátorral jól kezdték az évet, több összetett és kategória győzelemmel. Majd jöttek a nehezebb versenyek, és persze néhány balszerencsés műszaki hiba.

    De a páros, az idei kilencedik versenyen újra magára talált, és a saját építésű, 1992-es Nissan Sunny GTi is kitűnően vizsgázott.

    Tim Gábor a Felsőnyárád – Sajókaza közti Rallye versenyt a második helyen kezdte, majd a hat szakaszból álló futamon folyamatosan javított idején, és végül átvette a vezetést. A hatodik gyorsasági után győztesként szállhatott ki az autóból, hisz megnyerte az abszolút és kategória értékelést is.

    „Mivel 10 verseny értékelnek egy szezonban, volt néhány olyan helyszín, ahova el kellett menünk, pedig tudtuk, hogy az autónk ott nem lesz jó. Én a pályaversenyzésből jövök, nekem a simább aszfaltú versenyek fekszenek. Ezek főként északon vannak, a déli régióban sokkal dobálósabbak a pályák. Az ilyen dobálós pályákon a Sunny borzalmasan ideges, illetve még én is tapasztalatlan vagyok. Ebben még jelentősen fejlődnünk kell, mind technikailag, mind vezetési képességekben. De ha minden kedvez, mint ahogy az a mostani hétvégén is volt, akkor nagyon ütőképesek vagyunk. Már a pályafelíráskor tudtuk, ez a mi pályánk lesz, és ez beigazolódott. Sikerült újra nyerni, és ez nagy önbizalmat ad az utolsó versenyünkre!” – összegezte Tim a verseny után.