Szerző: Vámosi Péter

  • Most megtudhatod, hogy melyek Schumacher kedvenc zeneszámai

    Most megtudhatod, hogy melyek Schumacher kedvenc zeneszámai

    Mick Schumacher nem csak Forma-1-es autóversenyző, hanem kezdő gitárhős is, és megosztotta az nme.com munkatársával a zenei ízlését.

    Mondhatjuk, igen széleskörű, és változatos, ahogy az kiderül az alább felsoroltakból.

    Az első dal, amire emlékszem, hogy hallottam
    Lily Allen – „Fuck You”

    „Még gyerek voltam, amikor 2009-ben megjelent. Kicsi voltam – és emlékszem, hogy nem volt szabad kimondanom a dalszöveget, azt kellett mondanom, hogy „f* you”. Először a kocsiban hallottam, amikor a családommal voltam. Épp mentünk egy Lily Allen koncertre Svájcban, ahol találkozhattam is vele. Emlékszem rá, mert nem kellett annyira felnéznem rá, mert ő nem olyan magas. Remek volt, mert azt gondoltam, „végre valaki, akivel beszélgethetek!”

    Az első dal, amibe beleszerettem
    Paolo Nutini – „Last Request”

    „Emlékszem, ezt hallgattam apámmal: Kifejezetten élveztem az éneklését. Ő sok dalnak a nagy rajongója, de ez volt az egyik olyan dal, amit annak idején hallgattunk.”

    Az első album, amit megvettem
    Eminem – „The Eminem Show”

    „Azért vásároltam meg, mert a „Without Me”-t akartam csengőhangnak, és ez ezen az albumon volt. Csak pár éve jöttem rá, hogy mit is mondott. Akkoriban csak annyira gondoltam, hogy a dal vicces. Nem igazán ismertem a mögöttes tartalmát. Kisgyerekként nem kellett volna ezt csengőhangként használnom!”

    A legjobb koncert, amin eddig voltam
    John Mayer az Oslo Spektrum Arénában, 2019-ben, Norvégiában

    „Ez pár évvel ezelőtt volt. Vettem egy sima jegyet, és a tömegben ültem. Nem ismert fel senki sem! Lehet, hogy fel kellett volna vennem a sisakot… John Mayer inspirált arra is, hogy megtanuljak gitározni. Kétbalkezes vagyok, de egyre jobb leszek. Tisztában vagyok azzal, hogy vezetés közben még szükségem van az ujjaimra, és nem akarom, hogy vérezzenek, ezért lépésenként haladok.”

    A zeneszám, amely az otthonomra emlékeztet
    Chayce Beckham – „23”

    „Az otthonom Svájcban van – de édesanyám családja nagyon szereti a lovakat, így van egy farmunk Texasban, Dallas közelében. A country zenétől érzem úgy magam, mintha ott lennék. Az érzés, amit az autópályán vezetve, egy jó country dallamot hallgatva az ember átél, igazán különleges.”

    A dal, amit bár én írtam volna
    Frank Ocean – „Chanel”

    „A dal szövege ikonikus. Remélem, hogy egyszer találkozhatok vele. A hírességeket, akik az F1-es paddockba látogatnak, általában messziről figyelem. Tavaly Megan Thee Stallion eljött a Circuit of The Americas (COTA) versenyre, szóval az király volt. Termetes testőrök voltak vele, így nem köszöntem neki. Nem hallgatom annyira a zenéjét, de hallom máshonnan – a legtöbb dala a TikTok trendek közé került!”

    A dal, amit karaoke bárban énekelnék
    Nincs ilyen

    https://www.youtube.com/watch?v=HLeeFxDiDKM

    „Nem igazán vagyok rajongója a dolognak, mert kissé szégyenlős leszek. De emlékszem, amikor otthon voltam a nővéremmel, aki imád énekelni és csodálatos hangja van, néha rávett, hogy énekeljek vele. Tudom, hogy Daniel Ricciardo szereti a jó kis dzsemborit, bár nem mondanám, hogy az éneke… nos, Daniel ilyen. Mindannyian tudjuk, hogy Lewis Hamilton énekel, és szerintem igen jól énekel, és jó látni, hogy többet énekel. Azt hiszem, ő maga is készített egy számot, nem? Mint az ismert, Hamilton XNDA álnéven szerepel Christina Aguilera 2018-as „Pipe” című dalában, és szólólemezt is készített már.”

    A dal, amit nem megy ki a fejemből
    LF System – „Afraid To Feel”

    „Ez egy újabb TikTokos dal – az összes jó! A garázsban hallottam – az egyik szerelő ezt játszotta a spái verseny előtt. A szerelők választják ki, hogy ki játszik zenét, és ezzel együtt változik a hangulat is. Hallhatsz houset, indiet vagy bármi mást. Nem tudom, hogy Günther Steiner hallgat-e zenét. Meg kell majd kérdeznem őt erről.”

    A művész, akinek felbérelnék, hogy az esküvőmön zenéljen
    Tame Impala vagy Coldplay

    „Annyira jó hangulatot csinálnak. Kellemes kedélyállapotba hoznának. Esetleg a Coldplay. Az volt a tervem, hogy a nyáron megnézem őket a Wembleyben, de végül nem tudtam elmenni. Azt hiszem, a basszusgitárosuk Guy Berryman nagy rajongója az autóversenyzésnek, szóval remélhetőleg egyszer elhívják egy nagydíjra.”

    A dal, amit szeretném, ha a temetésemen játszanának
    Bobby McFerrin – „Don’t Worry Be Happy”

    „Annyit akarok csak, hogy az emberek boldogok legyenek a temetésemen. Persze jó érzés, ha hiányolnak, de másrészről megvan az oka annak, ha elmegyek innen, és az embereknek nem kellene sírniuk. Tovább kellene élniük az életüket. Inkább buli legyen, mint egy szomorú alkalom.”

  • De Vries nem tudott gyakorolni Szingapúrra

    De Vries nem tudott gyakorolni Szingapúrra

    Nyck de Vries a jövő héten Szingapúrba utazik, ahol újra Alex Albont helyettesítheti a Williamsnél. A holland, aki versenyben van a Williamsnél, de az Alpine-nál és az AlphaTaurinál is a 2023-ra megüresedett versenyzői ülésekért, a héten Magyarországon tesztelt a tavalyi Alpine-nal.

    Ezután Szingapúr előtt szimulátoros tesztelésre tartott volna az Egyesült Királyságba, de nem tudott elrepülni, mert a brit előírások már nem teszik lehetővé, hogy az utazók csak európai személyi igazolványt használjanak erre. Ennyit írt ki erről a közösségi médiájában:

    „Az Egyesült Királyságba az utazás elmarad – helyette hazamegyek.”

    A legtöbb bennfentes egyetért abban, hogy de Vriesre vár a Williams második egymásutáni bevetése, mivel a csapat állandó versenyzője, Albon még mindig lábadozik a közelmúltban elvégzett vakbélműtétjének szövődményeiből. Albon így beszélt az állapotáról múlt héten:

    „Egész jól érzem magam, már kezdek járni. A cél az, hogy készen álljak Szingapúrra, ami nehéz dolog lesz. Ez az egyik legkeményebb verseny, ahová megyünk, tehát nem lesz könnyű. De tűzzük ki magasra a célt.”

    Mindeközben, amennyiben de Vries jövőre szerződik az AlphaTaurihoz, akkor ő lesz Yuki Tsunoda csapattársa, mivel a japán pilótát már bejelentették 2023-ra.

    A Tsunoda új szerződéséről szóló sajtóközlemény pedig nem tett említést Pierre Gasly-ról, akinek bár már érvényes 2023-ra szóló szerződése van, a valószínűsíthető tippek szerint az Alpine-hoz fog igazolni.

  • Itt nézheted Kiss Norbit, ahogy a negyedik bajnoki címére hajt

    Itt nézheted Kiss Norbit, ahogy a negyedik bajnoki címére hajt

    Kiss Norbert és a Révész Racing 2021 után idén is sporttörténelmet írhat, és ezt magyar nyelven is élvezheted.

    A csapat, az esport1.hu és a Racingline.hu valamint az 500miles.hu jóvoltából a szombati és a vasárnapi futamokat is élőben közvetítjük, de hogy Horst Fuchst idézzük: „De ez még mind semmi!”

    Végre elindult a magyar kamionos istálló hivatalos webáruháza az egyik partnerükön keresztül, így aki szeretne a siker részesévé válni, -> máris klikkeljen ide <-, és nézzen körbe, mit vásárolhat meg a merchandise palettáról.

    Reklám után folytatjuk: a szokásos menetrend szerint tehát a versenyekkel jelentkezünk Kiss Norbi Facebook oldalán, a Racingline.hu-nál YouTubeon, az esport1.hu-n pedig twitchen. Roós András és Vámosi Péter közvetítenek újra, és javasoljuk, hogy a mi csatornánkra iratkozzatok fel, mert akkor kaptok figyelmeztetést is, így biztosan nem maradtok le a futamokról. Az időmérőket továbbra is a széria hivatalos platformjain nézhetitek, németül, vagy angolul.

    Hajrá Révész Racing, dobjatok majd egy lájkot nekik, amint kezdődik a közvetítés!

    Időterv, Le Mans

    2022. szeptember 24. szombat

    11:40 – Időmérő edzés/Super Pole

    Angolul:

     

    Németül:

    15:10 – Első futam

    17:50 – Második futam

    2022. szeptember 25. vasárnap

    9:50 – Időmérő edzés/Super Pole

    Angolul:

     

    Németül:

    14:15 – Harmadik futam

     

    17:00 – Negyedik futam

  • Az apja ott lesz Verstappen második bajnoki címénél

    Az apja ott lesz Verstappen második bajnoki címénél

    Max Verstappen ismert édesapja azt mondja, ott lesz a pálya mellett a következő két nagydíjon, ha a száguldó világbajnoki éllovas megszerezné második bajnoki címét.

    Matematikailag a Red Bull sztárja a jövő hétvégén Szingapúrban biztosíthatja be a második versenyzői bajnoki címet jelentő diadalát – bár valószínűbb, hogy ez egy héttel később, Japánban fog bekövetkezni. Jos Verstappen, a korábbi F1-es pilóta, a Hellendoorn-ralin vett részt szülőhazájában, Hollandiában, és így nyilatkozott Speed Weeknek a terveiről:

    „Max sok ponttal vezet, és minden biztatóan néz ki a második bajnoki cím szempontjából, persze előbb ennek még meg kell történnie. Mindenképpen elutazom Szingapúrba, aztán az eredménytől függően Japánba is megyek. Ugyanakkor nekem nem olyan fontos, hogy hol védi meg sikeresen a címét. A lényeg, hogy összejöjjön.”

    Az 50 éves Verstappen egyetért azzal, hogy fia dominanciája kristálytisztán megmutatkozott abban, ahogyan Magyarországon, Belgiumban és Monzában is a győzelemre hajtott, annak ellenére, hogy a rajtrácson hátrábbról indult:

    „Ez azt is mutatja, hogy mennyire jó Max autója. Amennyiben a változatosság kedvéért az első sorból indulhat, mindez még könnyebb lesz.”

    Max előnye a Ferrari versenyzőjével, Charles Leclerc-rel szemben jelenleg 116 pont, és mindössze hat futam van már csak hátra Szingapúrban, Japánban, Austinban, Mexikóban, Brazíliában és Abu Dhabiban.

    Amennyiben Szingapúrban győz és övé a leggyorsabb kör is, Leclercnek minimum hetediknek kell lennie ahhoz, hogy a Japán Nagydíjon, Suzukában még nyitva maradjon az idei bajnoki cím sorsa.

  • Kolumbia csatlakozhat 2024-ben az F1-es versenynaptárhoz

    Kolumbia csatlakozhat 2024-ben az F1-es versenynaptárhoz

    Kolumbia lett a legújabb ország, amely érdekelt lett a Forma-1 egyre bővülő versenynaptárához való csatlakozás iránt.

    Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem a 2023-as hivatalos versenynaptár közzétételével büszkélkedett, hogy új helyszínek jelentkeznek a hagyományos rendezvények megtartása mellett. Az F1 egyik következő új állomása a kolumbiai Barranquilla városa lehet. A város polgármestere, Jaime Pumarejo a kolumbiai Blu rádiónak így nyilatkozott:

    „A Forma-1 illetékesei már jártak a városban, és tetszik nekik. Amennyiben a fennmaradó kérdéseket rendezzük, remélhetőleg a 2024-es vagy 2025-ös szezonról beszélhetünk. A szerződést tíz évre írjuk alá.”

    A Forma-1 elöljárói és a csapatok között azonban egyre nagyobb a feszültség. A The Guardian beszámolója szerint a csapatfőnökök „dühösek és frusztráltak” voltak, amikor az új versenynaptárat nyilvánosságra hozták.

    Úgy tűnik, hogy a fárasztó október-novemberi, Austinon, Mexikón és Sao Paolón átívelő három versenyhétvégés naptárat a jóváhagyásuk nélkül vésték kőbe.

    Az egy csapat informátora szerint ez elfogadhatatlan, míg az F1 jogtulajdonosa, a Liberty Media állítólag szintén elégedetlen volt azzal, hogy a versenynaptár megjelenése miatt sürgetni kellett a Monacóval kötött új szerződés bejelentését.

  • Zhou elismerte, veszélyben a 2023-as versenyülése

    Zhou elismerte, veszélyben a 2023-as versenyülése

    Guanyu Zhou továbbra sem aggódik amiatt, hogy jövőre versenyülés nélkül maradna a Forma-1-ben. A újonc kínai szerint az Alfa Romeo „nagyon elégedett” vele – de a Sauber által irányított csapat még nem erősítette meg, hogy jövőre is Valtteri Bottas mellett maradhat. A 23 éves versenyző így látja a helyzetét:

    „Ez az első évem a királykategóriában, ezért a csapat elemzi a teljesítményemet, de a visszajelzések ígéretesek. A csapat nagyon elégedett a munkámmal. Örülök, hogy velük dolgozhatok, amit nagyon élvezek.”

    Egy évre szóló szerződése azonban az idény végén lejár, ezért így folytatta Zhou:

    „Még semmi válasz nem érkezett, de remélem, hogy jó híreket kapok.”

    Egyes bennfentesek arra számítottak, hogy az Alfa Romeo a legutóbbi Olasz Nagydíjon bejelenti Zhou 2023-as szerződését. Arra a kérdésre, hogy ez miért nem történt meg, az El Mundo Deportivo napilapnak ennyit mondott:

    „Nos, mert még nem dőlt el. Vannak terveink, és a visszajelzések alapján kell döntenünk a szerződésről. Most egyeztetünk a jövőmről, és minden ígéretesnek tűnik, de még várnunk kell.”

    A bizonytalanság ellenére Zhou azonban utalt rá, hogy a végső célja – mely szerint egy nap világbajnoki címért harcoljon – továbbra is a képben van:

    „Ez a célja a munkámnak. Az első évben az volt a terv, hogy tanuljak és fejlesszem a képességeimet, de eljön majd az a pont, amikor dobogós helyekért akarok küzdeni, vagy többről lehet szó, mint a pontszerzés, az biztos. Remélem, hogy egy nap majd abban a helyzetben leszek, de most itt tartok, és próbálom az első években rendbe tenni a dolgokat, mielőtt megteszem majd ezt a lépést.”

  • Hivatalos: Yuki Tsunoda marad az AlphaTaurinál 2023-ban is

    Hivatalos: Yuki Tsunoda marad az AlphaTaurinál 2023-ban is

    Az AlphaTauri megerősítette, hogy Yuki Tsunoda a 2023-as Forma-1-es idényre is az istállónál marad.

    Tsunoda 2021-ben debütált a királykategóriában a Red Bull testvércsapatánál, az AlphaTaurinál, és az azt követő két szezonban 36 indulása alatt 43 pontot szerzett.

    A 22 éves japán versenyző az elmúlt szezonban a 14. helyen végzett a pilóták bajnokságában. Jelenleg a 16. helyen áll, miután a 2022-es F1-es kampány első 16 futamán 11 pontot szerzett. Tsunoda eddigi legjobb eredményét idén Imolában érte el, ahol hetedik lett. Mégis a májusi Spanyol Nagydíj óta nem szerepelt a top 10-ben. Így nyilatkozott:

    „Hatalmas köszönetet szeretnék mondani a Red Bullnak, a Hondának és a Scuderia AlphaTaurinak, amiért továbbra is lehetőséget adnak nekem, hogy a Forma-1-ben versenyezhessek. Miután tavaly Olaszországba költöztem, hogy közelebb legyek a gyárhoz, igazán a csapat részévé váltam. Örülök, hogy 2023-ban is velük versenyezhetek tovább. Természetesen a 2022-es idénynek még nincs vége. Még mindig keményen nyomulunk a középmezőnyben zajló csatában. Tehát teljes mértékben arra koncentrálok, hogy a legjobb eredményt érjem el, és aztán várjuk a jövő évet.”

    Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke ennyit tett hozzá:

    „Ahogy azt már a tavalyi csatlakozása óta láthattuk, Yuki egy igen tehetséges versenyző, és sokat fejlődött ebben a szezonban. Az a tempó, amit az utóbbi időben mutatott, egyértelműen bizonyítja, hogy a tanulási görbéje meredek. Egyértelmű, hogy megérdemli az F1-es ülést, és továbbra is nagy eredményeket várok tőle a 2022-es év utolsó hat futamán. Ahogy mindig állítottam, egy versenyzőnek legalább három évre van szüksége ahhoz, hogy teljesen belerázódjon a Forma-1-be, ezért örülök, hogy időt kapott arra, hogy megmutassa a benne rejlő képességeket. Ugyanakkor Dr. Marko és a versenyzői programja mellett szól, hogy képesek vagyunk ezeket a fiatal tehetségeket a junior kategóriákból felhozni és fejleszteni. Szeretnék Yukival egyetemben köszönetet mondani a Red Bullnak és az AlphaTaurinak, valamint a Hondának a folyamatos támogatásért, és azért, hogy még egy évig velünk maradhat.”

    Érdekes, de az AlphaTauri sajtóközleményében nem tettek említést Tsunoda csapattársáról. Az AlphaTauri még júniusban jelentette be, hogy Pierre Gasly a következő szezonban is az istállónál marad. A francia azóta mégis az F1 2023-as pilótakeringő főszereplőjévé vált.

    Gasly az Alpine első számú jelöltjeként tűnt fel Fernando Alonso jövő évi pótlására, de a Red Bull csak akkor engedi el, ha találnak megfelelő utódot az AlphaTauriba.

  • Jarama visszatérne a Forma-1-es versenynaptárba

    Jarama visszatérne a Forma-1-es versenynaptárba

    A korábbi Spanyol Nagydíj helyszíne, Jarama a legújabb pálya, amely Forma-1-es futam megrendezésére pályázik. Kedden késő este az F1 irányító testülete jóváhagyta a sportág történetének leghosszabb versenynaptárát 2023-ra, amely nem kevesebb, mint 24 futamot tartalmaz.

    A francia Paul Ricard eltűnt, helyette a Kínai Nagydíj tér vissza, míg az új helyszín pedig Las Vegas lett. Monaco megtarthatta a helyét, és kedden bejelentették a történelmi utcai futam új, hároméves szerződését is. A Zandvoortban megrendezésre kerülő Holland Nagydíjat áthelyezték, így az immár hagyományos augusztusi szünet után újra a naptárba került. Az olasz Autosprintnek így beszélt erről Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója:

    „A Max Verstappen-effektus mindenki számára egyértelmű. Nem csak azért, amit Hollandiában láttunk, de a világ többi részén is sikerül neki ezt az érzést kiváltania.”

    A Forma-1 népszerűsége másutt is tovább növekszik, hiszen az Autopista című spanyol kiadványból kiderül, hogy a Madrid melletti Jarama szándéknyilatkozattal pályázik egy jövőbeni nagydíj megrendezésére. Egy spanyol delegáció nemrég Monzában találkozott az F1 illetékeseivel, köztük Domenicalival. Jarno Zaffelli, akit széles körben a sportág új Hermann Tilke-jének tartanak így látja a helyzetüket:

    „Technikailag kivitelezhető lenne, és nem is olyan drága, mint egy új pálya építése, hogy Jarama biztosan otthont adhasson a Forma-1-nek.”

    Jarama 1968 és 1981 között kilenc Spanyol Nagydíjnak adott otthont.

  • Kiss Norbertnek meccslabdája lesz Le Mansban

    Kiss Norbertnek meccslabdája lesz Le Mansban

    A 2022-es Goodyear FIA kamion Európa-bajnokság utolsó előtti fordulójára ezen a hétvégén kerül sor Le Mans-ban. A kamionversenyzés első osztályú fesztiváljának részeként az ETRC mezőny újra izgalomba hozza a híresen szenvedélyes francia közönséget az évente megrendezett 24 Heures Camions eseményen, amely a pályán kívül is zseniális szórakoztató programokkal és a legendás Kamion Show-val, hatalmas tűzijátékkal és egyedülálló karneváli hangulattal várja a közönséget.

    Kiss Norbert 68 pontos előnnyel és nyolc futammal a vége előtt az idei bajnoki cím esélyese, és már ezen a hétvégén lezárhatja a Le Mans-i Bugatti pályán a küzdelmet.
    A 2022-es évben Kiss eddig minden versenyhétvégén legalább egy futamgyőzelmet szerzett, és egy kivételével az összes pole pozíciót megnyerte. Elképesztő lendületben van, és határozottan a negyedik bajnoki címre hajt.
    A magyar versenyző korábban már többször is sikereket aratott a Le Mans-i Bugattin, 2021-ben például kettős győzelmet aratott. Kisst továbbra is a német Jochen Hahn üldözi, aki két hete Zolderben megszerezte szezonbeli második győzelmét. Hahn a tavalyi szezonban egy szolid első futamgyőzelmet aratott Le Mans-ban, és idén eddig általában Kiss egyik legnagyobb gondja volt.

    Sascha Lenz két hete győzött Belgiumban, de mivel 80 pont a lemaradása Kisshez képest, csak matematikai esélye van a bajnoki címre. A német azonban mindenképpen szeretné megőrizni tavalyi „alelnöki pozícióját” Jochen Hahn ellenében.

    Adam Lacko a Buggyra Racing Freightliner versenykamionjával újabb győzelmeket szeretne szerezni idén, miután Zolderben megszerezte a második győzelmét.

    Antonio Albacete elképzelése egy tiszta hétvége lenne, miután a vasárnapi zolderi futamát motorproblémák befolyásolták.

    Steffi Halmra rámosolygott a szerencse Belgiumban, amikor a harmadik helyen végzett, miután a Team Schwabentruck IVECO-val egy igazán harcias teljesítményt nyújtott.

    André Kursim a dobogó alsó fokára állhatott a második futamon Belgiumban. A Don’t Touch Racing versenyzője tavaly győzött Le Mans-ban, és ezen a hétvégén szeretné megismételni ezen eredményét.

    Téo Calvet 23 pontos előnyre tett szert a Promoter’s Cupban, és bár Mostban és Zolderben is voltak gondjai, a francia versenyzőnek sikerült növelnie előnyét legközelebbi riválisával, Jamie Andersonnal szemben. A francia a hazai pályán arra fog törekedni, hogy növelje a különbséget, és közelebb kerüljön a bajnoki címhez.

    Shane Brereton is matematikailag még mindig képes megnyerni ezt a bajnoki értékelést, további győzelmekre törekszik azon a helyszínen, ahol az elmúlt szezonban három Promoter’s Cup győzelmet is aratott.

    Biztos, hogy a hétvégén Steffen Faas is versenyben lesz a dobogóért, ő a legutóbbi, belgiumi fordulón megszerezte az első kategóriagyőzelmét.

    Miután Zoldert kihagyta, José Rodrigues ezen a hétvégén újra a Reboconort Racing Truck csapat színeiben áll rajthoz. A portugál pilóta pedig első kategóriagyőzelemre hajt.

    Clemens Hecker, aki Belgiumban dobogóra állt, ezen a hétvégén újabb kupákat szeretne gyűjteni.

    Az ETRC rajtrácsához Le Mans-ban csatlakozik John Newell is a 18-as rajtszámú MAN versenykamionnal. Newell rendre dobogós a brit kamionverseny-bajnokságban.

  • Ricciardo „elfogadta” már az esetleges távozását az F1-ből

    Ricciardo „elfogadta” már az esetleges távozását az F1-ből

    Daniel Ricciardo elismerte, hogy „elfogadta”, azt hogy a szezon végén el kell hagynia a Forma-1-es mezőnyt. Az ausztrál két évnyi szenvedés után távozik a McLarentől Lando Norris mellől, amelyben folyamatosan az ő vállára nehezedett a nyomás, annak ellenére, hogy a tavalyi Olasz Nagydíjon megszerezte a csapat kilenc év óta egyetlen győzelmét.

    Mivel a következő idényre már csak a Williams és a Haas versenyülései tűnnek életképes opciónak, Ricciardo várhatóan egy évet kihagy majd – esetleg tartalékversenyzőként – azzal a céllal, hogy 2024-től újra a rajtrácsra álljon. Úgy tudni, hogy a nyolcszoros nagydíjgyőztes kiesett az Alpine kegyeiből a megüresedett versenyzői posztra, miután 2020 végén viharos körülmények között távozott a McLarenhez tőlük. Ricciardo kitart amellett, hogy nem maradna mindenáron a Forma-1-ben:

    „Természetesen elfogadtam, hogy ha jövőre nem leszek a rajtrácson, azzal ki tudok egyezni. Elfogadtam, hogy én nem fogok mindent megtenni, vagy a csapatom nem fog mindent megtenni értem, csak azért, hogy a rajtrácson legyek, ha ez nem jó, vagy nincs értelme. Nyilvánvaló, hogy ez kihívás, és ha a rajtrácson leszek, akkor tudni akarom, hogy ez egy olyan hely, ahol élvezhetem ezt. Úgy érzem, hogy boldogulhatok, egy olyan környezetben, ahol tudom, hogy megtehetem ezt.”

    Ricciardo korábban már utalt rá, hogy továbbra is érdekli egy „projekt” egy kiscsapatnál, de hozzátette:

    „Nem akarok ok nélkül bepattanni egy autóba. Az olyan napok, mint az Olasz Nagydíj, ahol a top 10-ből estem ki bizony elég frusztrálóak, de túlteszem magam rajta, és megpróbálom megérteni, mi a legjobb lehetőségem jövőre. Ahogy már említettem, nem túlságosan magabiztos vagy beképzelt módon, ha nem kell hogy így legyen, akkor teljesen rendben leszek ezzel. Nem leszek persze túl büszke. Ugyanakkor nem mondtunk le róla, de jelenleg csak ennyire töröm ezen a fejem.”