Szerző: Vámosi Péter

  • Tassi Attila megszerezte a pole pozíciót Dubajban

    Tassi Attila megszerezte a pole pozíciót Dubajban

    A TCR International Series bajnoki címéért küzdő Tassi Attila a tizedik helyen végzett a dubaji időmérőn. Ezzel a M1RA Motorsport 18 éves tehetsége megszerezte a pole pozíciót a fordított rajtrácsos második futamra. Egyúttal életben tartotta esélyeit a végső győzelemre.

    Dubajban rendezik a TCR szezonzáróját, és az év utolsó időmérőjének nem a legjobb előjelekkel vágott neki a M1RA Motorsport. A Michelisz Norbert által alapított magyar csapat Hondái kapták a legtöbb büntetősúlyt a mezőnyben, és emiatt tapadási gondokkal küszködtek, ráadásul Tassi Attila az első szabadedzést mért kör nélkül zárta, mert meghibásodott a motor az autójában.

    A három M1RA-pilóta közül egyedül ő jutott be a legjobb tizenkettőt tömörítő Q2-be az időmérőn, csapattársai közül a brit Josh Files a 15., az olasz Roberto Colciago a 18. helyen kiesett. Tassi viszont remekül taktikázott a tizedik helyre, amellyel a fordított rajtrácsos második futamon komoly győzelmi esélyei vannak.

    „Kockázatot vállaltunk ezzel a stratégiával, hiszen ha csak egyvalaki megelőz, nagyon rossz helyzetbe kerültem volna. Lett volna egy gyorsabb köröm is, amit végül elengedtünk, mert úgy láttuk, hogy összejöhet a fordított rajtrácsos pole. Örülök, hogy bejött a tervünk, szeretném holnap futamgyőzelemmel zárni az évet” – fogalmazott a kvalifikáció után Tassi.

    A bajnokságot vezető francia Jean-Karl Vernay második lett az időmérőn a Volkswagenjével, és az ezért járó négy ponttal 25-re növelte az előnyét az élen a M1RA magyarjával szemben, akinek egyedül van még reális esélye befogni őt. Persze innen már Tassinak is szerencse kellene ehhez, viszont a M1RA csapatbajnoki címét be is biztosíthatja.

    A szezonzáró dubaji futamok magyar idő szerint szombaton 8:20-kor és 12:35-kor rajtolnak.

  • FIA WTCR: 2018-ban egyesül a WTCC és a TCR!

    FIA WTCR: 2018-ban egyesül a WTCC és a TCR!

    A FIA túraautó világbajnokság, illetve a TCR International Series egyesülni fog 2018-ban, miután az elmúlt hónapokban megbeszéléseket folytattak, és végre közel állnak egy megállapodáshoz a TCR és a WTCC promóterei, valamint a FIA és az Eurosport.

    A WTCC jó ideje nézegeti már, hogy milyen alternatív szabályrendszert vegyen át, mert a sajátjukkal megbuktak: 2016 végén távozott a Citroen és a LADA, és a Super 2000 TC1-es autók bizony teljesíthetetlen pénzügyi helyzetbe hozták a privát csapatokat.

    Volt olyan terv is már tavaly év végén, hogy 2019-től bevezetnék a Class One elképzelést, de a gyártókat sem érdekli ez, nem hogy a független csapatokat. Így a WTCC most kénytelen-kelletlen a TCR reguláit veheti át, ami előnyös is mindkét bajnokságnak, közös technikai alapokat hoznak létre az eddig két külön szériában versengő csapatoknak, így ez az egyesülés mérföldkő lehet mindkét túraautós bajnokságnak, másrészt a TCR koncepciója hihetetlen mértékben terjed, és ehhez hozzáadódna a WTCC promóterének az Eurosport Eventsnek a több évnyi tv közvetítési tapasztalata.

    Jelenleg egy megállapodást készítenek elő, melyben a WSC Ltd. licenszeli majd a TCR szabályrendszerét 2 évre a FIA-nak, hasonlóan, ahhoz, ahogy már idén is az ETCC autói alkalmazták ezt a szabályrendszert.

    Az eredményt elviekben „FIA WTCR” néven kell majd emlegetni, és elviekben a FIA világbajnoki státusznak is búcsút inthetnek, és csak FIA világkupa minősítése lesz a a szériának, lévén gyártók ki lesznek zárva a buliból, és csak privát indulókra alapoznak majd. Addig is, amíg a végleges szerződés nem készül el, egyik bajnokság részéről sem fűznek kommentárt a leendő egyesüléshez, mindenesetre a következő hetekben mindez hivatalossá is válhat.

  • Megszűnik a World Series Formula V8 3.5, azaz a korábbi WSR!

    Megszűnik a World Series Formula V8 3.5, azaz a korábbi WSR!

    A sorozat szervezői bejelentették, hogy miután nem annyira népszerű a fiatal pilóták körében a sorozat, már nem indítják útjára a 2018-as szezont. Az RPM-MKTG 1998 óta promótere a bajnokságnak, amelynek a neve az első időkben World Series by Nissan volt. A fő ok, amiért most abbahagyják, hogy csökken a nevezők száma, másrészt 2015 végén a Renault is kiszállt a projektből.

    A 2017-es és végleges szezonzárón már csak 10 induló van, pedig a WEC betétfutamáról beszélünk. Egyezség ugyan van a sportautós szériával, bár az ő úgynevezett „szuperszezonjuk” versenynaptára ütközne az FV8 saját 2018-as elképzeléseivel. Így most egy közleményt adtak ki.
    „Sem a World Series Formula V8 3.5, se más top együléses széria nem érte el a világon azt a versenyzői létszámot 2017-ben, amit ideálisnak nevezhetnénk. A folyamatos csökkenése azon pilóták számának, akik Európában versenyeznének együléses versenyautóval arra kényszeríti a Formula V8 3.5 sorozat szervezőit, hogy visszavonják a 2018-as versenynaptárjukat.”

    Az Formula V8 irányítói hozzáteszik azért azt, hogy abban az esetben átgondolják ezen döntésüket, ha lenne elég érdeklődés csapatok, versenyzők és támogatók részéről a közeljövőben. Idősebb Jaime Alguersuari vezetése mellett 25 olyan versenyző is bemutatkozott a sorozatban, akik később a Forma-1-ben kötöttek ki, közöttük olyan világbajnokok is, mint Fernando Alonso és Sebastian Vettel.

    Heikki Kovalainen és Robert Kubica is a Forma-1-ben versenyt nyertek, a WSR-ben pedig bajnokok voltak, ahogy a jelenlegi F1-es versenyzők közül is Kevin Magnussen és Carlos Sainz jr. is a széria bajnokai voltak. A Red Bullos Daniel Ricciardo harcban volt a bajnoki címért 2010-ben is Mikhail Aleshinnel, és 2011-ben végül nem fejezte be a szezont, mert a Forma-1-be kerülhetett. A legutóbbi F1-ig jutott egykori WSR pilóták pedig Pierre Gasly és Brendon Hartley, valamint a McLarenes Stoffel Vandoorne.

    A széria rögtön a kezdetén már adott pilótát a Forma-1-nek, az 1998-as bajnok Marc Gené egy évvel később már a Minardiban ült. Akkor egyébként a még ismeretlen Alonsót győzte le.

    Fénykorában a bajnokság hatalmas tömegeket vonzott, hiszen ingyenes rendezvényeik voltak, amelynek rendre része volt a Renault F1 autóinak a bemutatója is, olyan bajnokokkal, akiknek garantálták, hogy legalább F1-es teszteken részt vehetnek. A Renault kiszállása azonban megpecsételte a sorozat sorsát, hiába tett meg mindent az RPM, hogy egyben tartsa a mezőnyt. A DAMS és a Carlin is egyből kiszállt, és tavaly az utolsó top csapat , az Arden is így tett. Az, hogy összefogtak a WEC szervezőivel újra némi nemzetközi ismertséget hozott, de annak ellenére, hogy LMP1-es autó teszt is jár a bajnoki cím mellé, a mezőny létszáma csökkent.

    A jelenlegi hat csapat közül a Fortec és a Charouz (akiket a Lotusosok üzemeltetnek, támogatnak), jövőre már a Formula 2-ben indul majd.

    A jelenleg ilyen formán a Lotusnál versenyző Pietro Fittipaldi 10 ponttal vezeti a bajnokságot Matevos Isaakyan előtt, és kettejük párharcának a végére most hétvégén kerül pont, az utolsó két versenyen.

  • Hivatalos: Gasly és Hartley lesznek 2018-ban a Toro Rosso pilótái!

    Hivatalos: Gasly és Hartley lesznek 2018-ban a Toro Rosso pilótái!

    Miután bemutatkozhattak a a Toro Rossonál Malájziában és az Amerikai Nagydíjon, Pierre Gasly és Brendon Hartley folytathatják a szereplésüket a Forma-1-ben, immáron majd teljes szezonban is.
    A jövő heti szezonzárón Gasly mindössze az ötödik, Hartley a negyedik F1-es versenyhétvégéjén vesz majd részt, miután teljes csere történt a Toro Rosso év eleji felállásához képest, amikor a Carlos Sainz/Daniil Kvyat párossal vágtak neki a 2017-es szezonnak.
    Franz Tost így nyilatkozott az okokról:
    „Boldogok vagyunk, hogy a Red Bull ilyen hamar megerősítette azt, hogy Pierre és Brendon lehetnek 2018-ban a versenyzőink. Az év utolsó szakaszában megmutattuk, hogy készen állnak a Forma-1-re, gyorsan felveszik a ritmust az autóval, jó eredményeket mutatnak fel, és bebizonyították azt, hogy mindig készen állnak a kihívásokra. Kifejezetten lenyűgöztek bennünket azzal, ahogy tanultak. Tudjuk, hogy a Forma-1 nem az a széria, amihez minden versenyző hamar alkalmazkodni tud. Ezért is várjuk kifejezetten azt, hogy egy egész évet eltöltsünk velük, és reménykedünk benne, hogy egy jó csomagot tudunk majd adni nekik, és ha versenyzőként folyamatosan teljesíteni tudnak, akkor a lehető legjobb eredményeket tudjuk majd elérni. Biztos vagyok benne, hogy nyomni fogják majd, és és keményen küzdenek meg a helyezésekért, a csapatunkkal.”
    A 21 éves Gasly 2016-ban GP2 bajnok lett, a Red Bull junior csapat tagja 2014-ben lett, és tesztelt a Red Bul és a Toro Rosso autójával is, mielőtt Sepangban az első éles F1-es versenyére is beülhetett az elmúlt hónapban:
    „Nagyon boldog vagyok, 2018-ban a Scuderia Toro Rossoval lehetek, az első teljes szezonomban a Forma-1-ben. Köszönöm mindenkinek, akinek ebben része volt, aki segített abban, hogy itt lehetek: a Red Bullnak, a Toro Rossonak, a családomnak, és azoknak, akik segítettek engem az alacsonyabb szériákban. Nagyon izgatott vagyok, szuper motivált, Abu Dhabiban mindent beleadok, ahogy jövőre is majd minden versenyen! Nagyon várom már!”
    Hartley 28 éves, és egy hosszú út végén jutott el a Forma-1-be, miután évekkel ezelőtt a Red Bull egyszer már dobta őt a programjából, de aztán a sportautózás világában hírnevet szerzett magának azzal, hogy 2015-ben, és 2017-ben is megnyerte a WEC bajnokságát:
    „Igazán remek, hogy bejelentették, hogy a Toro Rossonál versenyezhetek jövőre, Forma-1-es versenyzőként. Elégedettséggel tölt el az, hogy megragadtam a lehetőséget, és legnagyobb meglepetésemre 2018-ban a Forma-1-ben vezethetek, nem is lehetnék boldogabb! Köszönettel tartozom a Red Bullnak és a Toro Rossonak, amiért hittek bennem, és megadták a második lehetőséget, – az álmok megvalósulhatnak. Most még keményebben dolgozom majd, az igazán sűrűre sikerült évem végén, minél jobban akarok végezni, ahogy a következő évet is a lehető legerősebben akarom megkezdeni… Jöhetne már!”
  • Na, ki lett a „valaha volt legjobb Ferrari pilóta” szavazás győztese?

    Na, ki lett a „valaha volt legjobb Ferrari pilóta” szavazás győztese?

    A Ferrari 70 éves, az F1 Racing pedig megkérdezte az olvasóit, hogy válasszák ki a FerrariChat online fórum látogatóival egyetemben a csapat valaha volt legjobb pilótáját. Mai nap a magazinban meg is jelentek az eredmények, és annyiban limitált volt a dolog, hogy csak 38 versenyzőre lehetett szavazni, a Forma-1-es világbajnokság Ferraris pilótáiból, 1950 óta.

    Ezrek vettek részt a szavazáson, és Schumacher annyira népszerű volt, hogy a regisztráltak több mint 50%-a a világ minden részéről őt szavazta meg a legjobbnak. Azon versenyzők közül, akik ma is versenyeznek, Kimi Räikkönen a második, Fernando Alonso a 6., Sebastian Vettel a 10., Felipe Massa pedig a 12. lett.

    James Roberts F1 Racing szerkesztő elégedett:
    „Azt gondoltuk, hogy ez egy remek formája lesz a Forma-1 és az ágaskodó lovas csapat legnagyobbjainak a felemlítésére. Ezen formában is ünnepeljük a 60 éves Ferrari csapatot a legutóbbi számunkban.”

    A decemberi F1 Racinggel kezdődően bemutatásra kerülnek a Scuderia legfontosabb F1-es autói is, az elmúlt évtizedekből, és az első rész a mostani számban található. Vágül, de nem utolsósorban Enzo Ferrari életrajzírója, Richard Williams kifejti véleményét arról is, hogy miért ennyire kitartó a maranellói csapat.

    A Ferrari legjobb pilótái szavazásán a top 10-ben végzettek
    1 Michael Schumacher 50.1%
    2 Kimi Raikkonen 12.4%
    3 Gilles Villeneuve 10.3%
    4 Juan Manuel Fangio 5.6%
    5 Niki Lauda 5.4%
    6 Fernando Alonso 5.3%
    7 Nigel Mansell 1.6%
    8 Alain Prost 1.4%
    9 Alberto Ascari 1.4%
    10 Sebastian Vettel 1.3%

  • Szeretett volna azon spórolni, hogy maga végzi el a javítást?

    Szeretett volna azon spórolni, hogy maga végzi el a javítást?

    Mindig is szerette volna tudni, hogy meg tudná-e egyedül javítani autóját? Kíváncsi volt, hogy profi segítség nélkül is ki tudná-e cserélni az alkatrészeket? Szeretett volna azon spórolni, hogy maga végzi el a javítást? Ebben az esetben jó helyen jár – az Eualkatresz.hu  a legmegfelelőbb segítség, ha mindezt önállóan szeretné elvégezni! Az Eualkatresz.hu  ellátja Önt az összes szükséges cserealkatrésszel, eszközzel és autóalkatrésszel – így megkezdheti az önálló munkát!

    Az Euspares.hu nagy választékban kínál autóalkatrészeket, cserealkatrészeket, szerszámokat és szükséges tájékoztatással is szolgál. Először válassza ki autója márkáját, modelljét és típusát. Így már megkeresheti az autóalkatrészeket, melyekre szüksége van: választhat féket, felfüggesztést, szűrőt, motorokat, izzítás és gyújtásrendszereket, karosszériaelemeket, lámpákat, ablaktisztító rendszereket stb.

    Könnyedén válogathat több mint 1.000.000 elérhető alkatrészünk közül, versenyképes áron. Emellett több mint 50 neves gyártó termékeit kínáljuk, itt autójához minden szükséges autóalkatrészt megtalál, kiváló minőségben. Az összes szükséges autóalkatrészt megvásárolhatja az interneten, és ezeket egyszerűen házhoz szállítjuk. Fizessen egyszerűen PayPal, Klarma rendszereken keresztül, vagy bankkártyával. Megrendelését néhány napon belül megkapja.

    Online üzletünk autóalkatrészek, olajok, autó folyadékok és gumiabroncsok eladására szakosodott. Autóalkatrészeink széles választékának köszönhetően nagyon sok elégedett vásárlónk van. A legnépszerűbb autóalkatrészek között olyanokat találunk, mint a féktárcsák és fékbetétek, gyújtógyertyák és izzítógyertyák, szűrők, ablaktörlő lapátok, lengéscsillapítók, különböző rendszerek javítókészletei és még sok más. Ráadásul vállalatunk törődik vásárlói elégedettségével, és folyamatosan arra törekszik, hogy javítsa szolgáltatását.

    Az Eualkatresz.hu weboldalán nem csupán megfizethető áron vásárolhat alkatrészt, de szakértőink szakmai segítségét is igénybe veheti. Termékeink elérhetőségéről és a szállítási határidőkről azonnali tájékoztatást nyújtunk, és megrendelése státuszáról is folyamatosan kaphat információt. Emellett vásárlóinknak jogában áll a megrendeléstől számított két héten belül elállni a vásárlástól. Tehát ne vesztegesse tovább az idejét! Készüljön fel, hogy mindezt maga végzi el – spóroljon azzal, hogy kicseréli és megjavítja az autóalkatrészeket, és mi minden szükségeset megadunk, hogy segítsük célja elérésében!

  • Kiderültek a részletek a Formula E – Hugo Boss partnerségről

    Kiderültek a részletek a Formula E – Hugo Boss partnerségről

    A Hugo Boss jelenleg a Forma-1-ben a Mercedes partnere 2015 óta, de az elmúlt bő 30 évben előttük a McLarennel szövetkeztek. A Formula E-ben azonban az ismert német divatmárka már nem egy konkrét csapat ruházatát szállítaná és ott jelenne meg, hanem a széria hivatalos ruházati partnerei lennének.

    A Hugo Boss logója megjelenne a széria tisztségviselőinek a ruházatán, a bajnokság demo autóján, valamint a pálya széli reklámként is. Alejandro Agag természetesen örömmel üdvözli az új partnerüket:
    „Remek hír, hogy egy újabb globális márka csatlakozik a Formula E családjához, különösen akkor, ha az egy annyira tisztelt és ismert márka, mint az a Hugo Boss a divat világában.”

    A szerződés már a 2017/18-as Formula E szezonnyitótól kezdve érvényes lesz, ami a következő hónapban rajtol majd el, Hongkongban.

  • Kubica biztosan tesztel Abu Dhabiban, közel a 2018-as megállapodás

    Kubica biztosan tesztel Abu Dhabiban, közel a 2018-as megállapodás

    Robert Kubica ott lesz a Pirelli tesztjén Abu Dhabiban, a szezonzáró futam után. A lengyel versenyző először ülhet majd a Williams FW40-es versenyautójába, miután a 2014-es versenyautójukkal már tesztelt Silverstoneban, illetve a Hungaroringen.

    Ő a három napos teszt első napján, tehát kedden körözhet majd, utána elutazik, és egy eddig meg nem nevezett fiatalembernek adja át a volánt. A lengyelnek ez a lehetőség lehet a prológ azon az úton, amelyiknek a vége az lehet, hogy a Williams valóban leigazolja a 2018-as szezonra.

    A múlt hétvégén az interlagosi paddockból származó pletykák szerint, már csak pár részletet kell tisztázni, és utána valóban az angol csapat első választottjaként a lehetséges jelöltek közül visszatérhet Kubica a Forma-1 világába.

  • Morbidelli, Vernay és Tarquini kap plusz súlyt

    Morbidelli, Vernay és Tarquini kap plusz súlyt

    A mezőnyből senkinek sem kell majd hordoznia a maximális 30 kilós súlyt a TCR szezonzáróján, ami most hétvégén kerül megrendezésre Dubajban. Az előző versenyhétvégén Kínában Rob Huff szerezte a legtöbb pontot, azonban ő nem indul majd az Emirátusokban.

    A múlt futamhétvégén második legtöbb pontot szerző Gianni Morbidelli 20 kiló extra súlyt kap a WestCoast Racing által felkészített Volkswagen Golf GTI-jébe, a további 10 kiló pluszt viszont a bajnokságot jelenleg is vezető Jean-Karl Vernay kapja meg.

    Annak ellenére, hogy az új Hyundai i30 N-ek nem szerezhettek pontokat, mert még nem homológ autók, Gabriele Tarquini is kap 10 kilónyi extra ballasztot. Ezt annak köszönheti, hogy ő lenne Kínában a harmadik legtöbb pontot szerző versenyző, abban az esetben, ha az ő eredménye is beleszámított volna a versengésbe.

  • Tim Gábor raliban is bajnok lett

    Tim Gábor raliban is bajnok lett

    A gyorsasági szakágtól (Suzuki Kupa, RCM CUP és Skoda Octavia Cup bajnok) a rali felé fordult a 2017-es szezonban Tim Gábor, és először futott teljes bajnokságot a saját építésű Nissan Sunny GTi autójával.

    Timár Tamás navigálásával idén 10 rali versenyen vett részt a többszörös bajnok Tim, és a hétvégén megszerezték a MARB Északi Régiójának bajnoki címét mind összetettben, mind a kategóriájukban, miután a Bózsva – Telkibánya közti raliversenyen az ötödik helyen érkeztek a célba, megszerezve a bajnoki címhez még szükséges pontokat.

    A MARB Országos értékelésében (északi, keleti és déli régió összevonva) a harmadikok lettek a közel 120 főt számláló mezőnyben. A 2000cc-es kategóriában a második helyet szerezték meg az országos tabellán.

    A szezonban három futamon abszolút győzelmet és négyen kategória elsőséget zsebeltek be, és több versenyen dobogóra állhatott a páros. Az első rali szezon sikeres volt, melyről Tim így nyilatkozott:

    „A szezon felemás érzésekkel tölt el. Ugyan több futamgyőzelmünk is volt, de volt kiesésünk és rosszul sikerült versenyünk. A ralihoz sok tapasztalat kell és elsőre sok apró hibába beleszaladtunk. Ha most kezdenénk a bajnokságot, a már meglévő tudásunkkal, biztos még jobb eredményeket érnénk el. De nem panaszkodom, azok után, hogy a gyorsasági pályafutásom véget ért, végül idén mégis egész évben tudtam versenyezni, köszönhetően a családomnak, maroknyi támogatói hátterünknek, navigátoromnak, Timár Tominak, és a sok barátnak aki segített.”

    Tim tervei között szerepel, hogy újra gyorsasági versenyeken induljon, vagy akár kipróbálja a rallycross-t, de szó van egy 2018-as Rallye2 szezonról is, persze ezek mind csak a megfelelő anyagi háttérrel lehetségesek.

    Bárhogy is lesz, télen még egy megmérettetés áll előtte, az év végi Szilveszter Rallye, melyet 2016-ban megnyert a 2000cc-es kategóriában.