Szerző: Vámosi Péter

  • A Forma-1 a kanyarban sincs, a közösségi médiában

    A Forma-1 a kanyarban sincs, a közösségi médiában

    Az F1 legutóbbi jelentése szerint 11.9 millió követője van a szériának a Facebookon, Twitteren, Instagramon és a Youtubeon összesen, ami 54.9%-os növekedés 2016-hoz képest. Nagyot lépett előre a bajnokság a közösségi médiában és a digitális platformokon tavaly, feloldották részben a korábbi korlátozásokat, így a csapatok is már bátrabban használhatják és videókat is megoszthatnak.

    A videós tartalom a saját kezelésükben álló felületeken jellemzővé vált. Állításuk szerint a Facebookon töltött percek száma 1600%-kal nőtt 2016-hoz képest, a Twitteren pedig 64 millióan nézték meg a videóikat, ami 165%-os növekedés az egy évvel azelőttihez képest.

    A Williams korábbi technikai igazgatója, Pat Symonds specialistaként csatlakozott az F1 új vezetéséhez, és Ross Brawn irányítása alatt pont azon is dolgozik, hogy meghatározza a Forma-1 jövőjét. Szerinte sokkal többet is lehetett volna tenni:
    „Ha csak olvasod, akkor ez egy jó hírnek tűnhet, a valóság azonban az, hogy sehol sem vagyunk. Iszonyatosan hátul vagyunk. Ha csak a Facebookot nézed, akkor a Mercedes csapatnak sincs 10 millió követője, míg az FC Barcelonának 95.5 millió. A kanyarban nem vagyunk a Forma-1-gyel, de ez igaz a versenyzők tekintetében is.

    Lewis Hamiltonnak 4 millió követője van a Facebookon, Cristiano Ronaldonak 11.8 millió. Nagy utat kell bejárnunk még ezeken a területeken, de legalább már tisztában vagyunk ezzel. Fontos a Libertynek, hogy előrelépjünk, és azt hiszem, hogy Bernie ezt az egészet korábban fel sem fogta.”

    A Forma-1 vezetői tehát dolgoznak a közösségi médiás terveiken az elkövetkezendő évekre, és még komolyabb előrelépésre számítanak 2018-ban.

  • Di Resta nagyon közel állt ahhoz, hogy idén Williams versenyző legyen

    Di Resta nagyon közel állt ahhoz, hogy idén Williams versenyző legyen

    Látta is, már már érezte, mindent megtett érte, végül mégis lemaradt a Williams 2018-as versenyüléséről Paul di Resta. A brit csapat 2017-es tartalékpilótája tavaly a Hungaroringen helyettesíthette a lebetegedett Felipe Massát, és egyike volt a három szereplőre szűkült listának, aki idén Lance Stroll csapattársa lehetne.

    Di Resta keményen harcolt az ülésért, és ősszel még Robert Kubica ellen is részt vett egy szétlövésen, de amire egyikük sem számított, hogy a Williams egy harmadik emberrel, a 22 éves Szergej Szirotkinnal is számol. A Crash.net-nek nyilatkozott a csalódott di Resta:
    „Elérhető közelségben voltam már a versenyülést illetően, aztán ebből mégsem lesz semmi. Talán a koromnak köszönhető ez, vagy nem is tudom. Szerettem vezetni tavaly Budapesten. Próbáltam a lehető legjobban képviselni a csapatot, pedig kevés időm volt felkészülni. Mégis újra képbe kerültem így.”

    Di Resta elismerte, hogy nem valószínű, hogy marad a Williams tesztpilótája idén, és pont emiatt is kezdte el jobban érdekelni a Formula E. A Jaguarral ráadásul meg is nyerte az újoncok tesztjét Marrákesben vasárnap. Ezzel kapcsolatban ennyit mondott:
    „A Williams nagyon hamar fog most már dönteni. Versenyzőként azonban magadra kell gondolnod. Ez a bajnokság meg egyre inkább közelíti a Forma-1 színvonalát, és professzionális versenyzőként persze, hogy így érdekel.”

    A Mercedes is jövőre beszáll a Formula E-be, a skót pedig vezetett a német márkánál a DTM-ben, így ilyen formán is érdekelt abban, hogy jó kapcsolatot ápoljon velük.

  • Elhunyt az amerikai versenyzőlegenda, Dan Gurney

    Elhunyt az amerikai versenyzőlegenda, Dan Gurney

    Tegnap a 86 éves Dan Gurney elhunyt, tüdőgyulladással kapcsolatos szövődmények miatt. Az amerikai legenda a legmagasabb szintekig jutott, hiszen versenyzett a Forma-1-ben, Le Mansban, IndyCarban és a NASCAR-ban is. Egy versenycsapata is volt, az All American Racers, és ő versenyzett és nyert minden idők egyik legszebb F1-es autójával, az Eagle-lel, amivel első lett az 1967-es Belga Nagydíjon.

    Gurney négy alkalommal nyert a 86 F1-es nagydíj indulásából, és volt a Ferrari, a BRM, a Porsche, a Lotus, a Brabham, az Eagle és a McLaren pilótája is. 1967-ben megnyerte egy Forddal a 24 órás versenyt Le Mansban is AJ Foyttal, és ő kezdte el az azóta autósport körökben kötelező pezsgőlocsolást is. A Lotus legendája, Jim Clark valójában csak Gurneytől tartott igazán, rövid karrierje folyamán.

    Az IndyCarban is letette a névjegyét a Gurney-féle aerodinamikai fékszárny kifejlesztésével, a NASCAR-ban pedig ötször nyert Kaliforniában, a Riversideon.

    graham hill, dan gurney
    Graham Hill és Dan Gurney az Indy 500-on

    Az All American Racers, felesége Evi és a Gurney család az alábbi közleményt adta ki:
    „Egy utolsó mosollyal a kedves arcán Dan az ismeretlenbe vezetett még 2018 január 14 éjszakája előtt. Legmélyebb bánatunkkal, és örök hálával a szívünkben emlékezünk a szeretetre és az örömre amit adott nekünk amíg a Földön volt, így csak annyit mondunk: „Godspeed.”

    dan gurney

    „Érezd a tenger illatát, és az eget, a lelked és szellemed pedig repüljön a misztikumba…”

    Gurney kívánságának megfelelően a temetése privát lesz.

  • A Sauber inkább az Alfás csapat lesz, mint a Ferrari junior csapata

    A Sauber inkább az Alfás csapat lesz, mint a Ferrari junior csapata

    A Sauber csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elutasítja azon vádakat, mely szerint a csapat a Ferrari B istállója lenne. A svájciak több éves szerződést kötöttek az Alfra Romeoval novemberben. Az Alfa pedig már egy olyan márka, amelyet a FIAT birtokol és irányít, ami a Ferrari anyavállalata is, melyet Sergio Marchionne igazgat.

    Persze a volt Sauberes teszt és fejlesztő versenyző Giedo van der Garde sem hagyhatta ki, hogy utaljon rá, hogy gyakorlatilag a Ferrari junior csapatává váltak:
    „Az Alfa Romeonak köszönhetően már egy Ferrari B csapat lettek. Jó nekik.”

    Vasseur persze nem ért ezzel egyet. Annak ellenére, hogy dobták a Mercedes által támogatott Pascal Wehrleint, hogy helyet csinálhassanak a Ferrari fejlesztő versenyzőjének, Charles Leclercnek 2018-ra, a Sauber szerinte nem egy B istálló:
    „A cég elöljárói egy teljes értékű Alfa Romeo csapatot akarnak látni, annak ellenére, hogy jelenleg a Ferrari erőforrásaira kell hagyatkozni. A cél valójában az, hogy ne egy Ferrari B csapat legyünk, hanem az Alfa fő csapata. Lesz persze kapcsolat a két fél között, a versenyzők tekintetében, és az edzésükben.”

    A francia szakember azt is elárulta, hogy fontos volt anyagi stabilitást szerezni, miután évekig a szerencsén múlt a létezésük. Sőt, azzal számolt, hogy a független csapatoknak leáldozóban van:
    „Személyesen azt gondolom, hogy hosszabb távon már nem hiszek abban, hogy a privát csapatok maradni tudnának a Forma-1-ben. Lehet egy-két jobb szezonjuk, mint a Force Indiának, de egy kisebb krízis is elsöpörhet mindent. Partnerünkkel, az Alfa Romeoval azonban mi stabilizáltuk a helyzetünket.”​

  • Andretti szerint is arrogáns a Haas hozzáállása az amerikai pilótákhoz

    Andretti szerint is arrogáns a Haas hozzáállása az amerikai pilótákhoz

    Amerika elismert világbajnoka, Mario Andretti is beszállt a Haast kritizálók közé, miután a csapatvezető Günther Steiner bírálta az amerikai versenyzőket. Mario Steiner azon kijelentését, mely szerint az amerikai pilóták nem állnak készen a Forma-1-re, kifejezetten rossznak, és arrogánsnak gondolja.

    Ráadásul Andretti unokája, Marco az IndyCarban versenyez, ahol számtalan kolléga kiakadt, és hangot is adott annak, hogy nem ért egyet Steiner jelzőivel. Alexander Rossi volt az, aki amerikaiként utoljára indulhatott Forma-1-es versenyen, szerinte Steinernek egy repülőgépnyi méretű szemellenzője van.

    A Haas jelenlegi fejlesztő pilótája egyébként az amerikai Santino Ferrucci, aki a Formula 2-ben versenyez, és tesztelhetett is a csapattal tavaly.

    Steiner kijelentését több amerikai versenyző is sértőnek találta.

  • Legyél Te is Dakar versenyző, itt a készülő játék trélere!

    Legyél Te is Dakar versenyző, itt a készülő játék trélere!

    A Dakar ralira mindenki úgy tekint, mint a világ egyik legnehezebb versenye, és most te is nekivághatsz a kalandoknak virtuálisan is. Évről-évre amatőrök és profik vágnak neki Dél-Amerikának, és a legkápráztatóbb tájakon versenyeznek, a legnehezebb szakaszokon a motorsportban. Bárki indulhat ha van rá pénze, így akár a Chelsea volt menedzsere is, Andre Villas Boas is elindult volna, ha épp egy sérülés nem hátráltatná.

    Mire valójában eljutsz oda, rengeteg pénzt elversz, hiszen repülővel kell utaznod, nevezési díj, szervizkamiont és szerelőket kell, hogy bérelj. Köszönhetően az új Dakar 18 játéknak, azonban ez még ha virtuálisan is, de jelentősen olcsóbb lehet. A játék megjelenik majd PC-n, illetve konzolokon is, tehát PS4-en és Xbox One-ra is. Fejlesztője a Bigmoon Entertainment, ők már dolgoztak a múltban WRC és MotoGP játékokon, idén ez volt a soros. Íme a tréler!

    A játék amennyire csak lehet, a Dakar minden fontosabb elemét valósághűen próbálja majd megjeleníteni, állítja a játék rendezője. A játékban az összes valójában indult játék vezethető lesz, és nem lesz könnyű. Így autókkal, motorokkal, kamionokkal és quadokkal is lehet majd indulni, és lesz egyjátékos mód, valamint többjátékos mód is online és offline is.

    Marc Coma, a Dakar sportigazgatója már nagyon várja a játék elkészültét:
    „A Dakar így már nem csak egy két hétig tartó kaland lesz már, hanem a rajongóknak is meglesz a lehetőségük, hogy átéljék mindezt teljesen ebben az új játékban.”

  • A versenyzők szerint a valaha volt legmenőbb Daytona 24 órás futam jöhet

    A versenyzők szerint a valaha volt legmenőbb Daytona 24 órás futam jöhet

    24 órás Daytona: Bő 11 nap múlva jön az év első komolyabb versenye. 2018-ban megdöbbentően sokan érkeznek nem amerikai szériákból erre a megmérettetésre, elég csak Fernando Alonsora, Felipe Nasrre, vagy akár a magyarokhoz is közel álló Ferdinánd Habsburgra gondolni. Január 27-én tehát soha nem látott színes forgatag veszi birtokba a legendás amerikai pályát, és ezt érzik a versenyzők is.

    A szervezők az alábbi kisfilmet vágták össze, a témakörben, amelyben majdnem az összes nagy és sikeres sztár szerepel, ehhez képest bőven benne van a pakliban, hogy a kockás zászló olyasvalakit int majd le, aki egyáltalán nem nyilatkozott ebben a videoban.

    „Szeretem az ikonikus versenyeket, szeretem a motorsportok minden kategóriáját. Itt lenni, különösen ebben az évben amikor a prototípus kategória szintje a valaha volt legmagasabb, igazán boldoggá tesz. Az United Autosportsszal a legjobbak ellen vesszük fel a harcot, a világ minden tájáról.” – szögezte le Fernando Alonso a verseny előtt, de érdemes végighallgatni a többiek véleményét is.

     

  • A Williamsnél Robert Kubica lehet majd a tartalékpilóta

    A Williamsnél Robert Kubica lehet majd a tartalékpilóta

    Robert Kubica nem tér vissza a Forma-1-be: a Williams hamarosan bejelentheti az orosz Szergej Szirotkint. Véget érhet tehát a lassan fél éve tartó kínos hallgatás, több teszt után, de nem a lengyel lesz az, aki indulhat idén a Forma-1-ben. Minden próbálkozás ellenére nem kapja meg Robert Kubica ezt a lehetőséget, pedig tavaly már újra eljutott a királykategóriába, de mégsem foglalhatja el Felipe Massa megüresedett helyét.

    A Williams most már magasabb fokozatba kapcsol, és gyorsan véglegesítenék Szirotkint Lance Stroll mellé a brit csapathoz.

    Több oka is van annak, hogy nem a 33 éves Kubica lett a befutó: A Williams még mindig aggódik amiatt, hogy nem bírná a lengyel karja a terhelést, amelyik még 2011-ben sérült meg az ismert ralis balesetében. Nyilvánvalóan számított Szirotkin 15 millió eurója amit hozna a csapathoz, de Kubicának problémái akadtak az új Pirelli gumik felmelegítésével is. Mindezt figyelembe véve a 2008-as Kanadai Nagydíj győztesének felajánlották a teszt- és tartalékpilótai szerepkört, melynek keretén belül pár alkalommal indulhat majd a péntek délelőtti edzésnapokon.

  • Fangio címei veszélyben: beérnék a négyszeres világbajnokok!

    Fangio címei veszélyben: beérnék a négyszeres világbajnokok!

    A Forma-1 két jelenleg is aktív négyszeres világbajnoka elismerte, hogy különleges dolog lenne számukra beérni az F1-es legendát, Juan Manuel Fangio öt világbajnoki elsőségét. Tavaly Lewis Hamilton csatlakozott Sebastian Vettelhez és Alain Prosthoz, akik mindannyian elmondhatják magukról, hogy már négyszer voltak a legjobbak egy adott évben a királykategóriában. Most Hamiltonnak és Vettelnek is az a célja, hogy beérjék Fangiót, akinél már egyedül csak a hétszeres világbajnok Michael Schumacher szerzett több elismerést.

    Fangióval kapcsolatosan a Ferraris Vettel így nyilatkozott:
    „Valójában soha nem leszünk hozzá hasonlítható, mert nagyon sikeres volt rövid idő alatt, és kevés versenyt futva. Akkor teljesen más volt, sok dolognak kellett összejönnie ahhoz az eredményhez, amit ő elért. Az autók megbízhatósága nem olyan volt mint most, amiben ő kiemelkedett és a legjobb volt, ahogy össze tudta magának rakni a dolgokat, és működésre bírt.”

    Ezzel egyetért a Mercedeses Hamilton is: „Azokat az eredményeket, amiket elért, akkor tette, amikor nagyon veszélyes volt a sport, és ő az a versenyző, akit leginkább tisztelt mindenki. Azt hiszem, hogy megérdemelne az eredményei miatt több elismerést is, nem igazán emlegetik szélesebb körökben őt. Talán elmondhatom, hogy sportértelemben véve ő minden pilóta nagyapja.”

  • Mindenki nyugodjon meg: csak szimulátorozni fog Kvjat a Ferrarinál

    Mindenki nyugodjon meg: csak szimulátorozni fog Kvjat a Ferrarinál

    Danyiil Kvjat új munkaköre a Forma-1-ben leginkább a szimulátorozásra fog korlátozódni a Ferrarinál. A híres olasz csapat tegnap jelentette be, hogy alkalmazza a Toro Rossotól kirúgott oroszt, fejlesztőpilótájukként.

    A Tass hírügynökségnek a Ferrari szóvivője nyilatkozott, hogy mégis mi lesz konkrátan Kvjat feladata 2018-ban a csapatnál: „Normál esetben annyi a szerepe, hogy fejlesztő versenyzőként segíti a szimulátoros munkát. A pályán a többi versenyzőnknek kell majd helytállnia.”

    Sokakat meglepett a hír Kvjatról, így van ezzel akár a csapatnál régóta versenyző Toni Vilander is:
    „Értékes tapasztalatokkal érkezik a Ferrarihoz, mert tavaly még aktív versenyző volt. A menedzsmentje talán azt gondolhatta, hogy ez lesz számára a jó megoldás, még ha a szimulátor annyira nem is veszi igénybe egy versenyző képességeit. Persze, nyilván nem marad sokáig tesztpilótai szerepkörben, hiszen minden pilóta célja az, hogy versenyezhessen.”

    Esetlegesen az lehet a cél, hogy a Ferrarihoz közelálló csapatoknál, tehát a Haasnál vagy a Saubernél kössön ki, de erre Vilander enynit mondott: „Valójában nehéz dolga lesz Danyiilnak, de talán tud (ehhez is) némi támogatást szerezni.”