Szerző: Vámosi Péter

  • Force India: új név, új autó – február 25-én!

    Force India: új név, új autó – február 25-én!

    A Force India már egy éve küzd azzal a problémával, hogy mi legyen az új csapatnevük. Végre eldöntötték. Ha a Forma-1 bizottság is rábólint, akkor még a szezon előtt egy új nevű csapattal kell megismerkednünk. Ebből a Force India soha nem is csinált titkot, hogy új nevet akarnak. Azzal, hogy India volt az elnevezésben, túlzottan beszűkítette a szponzori kört. Az illetékeseik elvárása az volt, hogy sokkal nemzetközibbé váljanak.

    Nem volt könnyű új nevet találni. Eredetileg legalább a „Force” dolgot meg akarták hagyni, pont azért hogy a csapathoz elkötelezetteknek legyen valami folytatólagos a régi csapatnévvel is, magyarázta még tavaly Bob Fernley csapatfőnök.

    Az első elgondolás a Force One volt, de ez túl sok problémát szült volna a FOM-mal, így azt elvetették, mivel a rövidítés meg egy esetleges logó is nagyon hasonlított volna a Forma-1-ére. Ezért elmentek olyan irányba, amivel kevesebb a probléma, és inkább a „Racing” szó használatán gondolkodtak. 2017 végén a nagy hajrában kicsit el is felejtődött ez a dolog, de koránt sem került le a napirendről, sőt!

    Otmar Szafnauer sportigazgató megerősítette az AMuS-nak, hogy még idén átnevezik a csapatot:
    „Mindig is mondtuk, hogy megváltoztatjuk a csapatnevünket. És ezt véghez is visszük. A név változni fog, a terv az, hogy ezt az új autónk bemutatóján leplezzük majd le. Előtte azonban még a Forma-1 bizottsággal is el kell fogadtatnunk azt. Az új nevet azonban még nem árulom el, legyen meglepetés!”

    Az új Force India VJM11-est Barcelonában mutatnák be, február 25-én, tehát egy nappal a hivatalos előszezoni tesztek előtt.

    A legutolsó csapat, akik átneveztették magukat, az a Renault volt, hiszen 2015 végén megvásárolták az akkori Lotust, amelyből újra a franciák gyári alakulata lett, pedig előtte is gyári Renault volt, amit 2012-ig használtak is.

  • Wolff előre tudja, hogy Vettelt ismét összeboronálják majd a Mercedesszel

    Wolff előre tudja, hogy Vettelt ismét összeboronálják majd a Mercedesszel

    Mielőtt Sebastian Vettel tavaly szerződést hosszabbított volna a Ferrarival 2020-ig, szóba hozták a Mercedesszel is.

    Hasonló pletyka kelhet(ne) szárnyra most is, miután megörökítették, hogy az Alpesi Sí Világkupa kitzbüheli fordulóján Vettel találkozott a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolffal, és a Daimler pénzügyi vezetőjével, Bodo Uebberrel.

    „Most mindenki azt fogja írni, hogy Vettel a Mercedeshez tart.” – mondta Wolff a Kolner Expressnek. „De barátok és szomszédok is vagyunk Svájcban, és rendszeresen beszélünk egymással.”

     

  • Carlos Sainz Jr. kipróbálja magát a Monte-Carlo Ralin

    Carlos Sainz Jr. kipróbálja magát a Monte-Carlo Ralin

    Édesapja után az ifjabbik Carlos Sainz is belekóstol a raliba, méghozzá ezen a hétvégén, a Monte-Carlo Rally-n.

    Id. Carlos Sainz kétszeres WRC-bajnok, és háromszor nyert Monacóban, az elmúlt napokban pedig második Dakar győzelmét aratta.

    Vasárnap, a Monte-Carlo Rally utolsó napján, Sainz Jr. a 13,58 km-es La Cabanette – Col de Braus Power szakaszt teljesíti majd az új Renault Megane RS-sel. A 23 éves versenyző VIP versenyzőként vesz majd részt a versenyen, a WRC versenyzői előtt.

    „Nagyon várom már, hogy első alkalommal tapasztaljam meg a Rallye Monte-Carlo-t.”- mondta Sainz. „Sokat hallottam már róla édesapámtól, hogy milyen nehéz szakaszok vannak itt, hogyan változnak a körülmények, hirtelen lehet havazásból eső, vagy napsütés, és hogy persze kötélidegek kellenek a hegyes, hajtűs részekhez.”

    „Igazán izgalmas lesz részt venni egy ilyen legendás eseményen egy Renault Megane R.S. volánja mögött, ami szöges gumikat kap a hó miatt, szóval még komplexebb élményt kapok majd.”

  • Brendon Hartley titkos élete: Fetisizmus a versenypassokért

    Brendon Hartley titkos élete: Fetisizmus a versenypassokért

    Nemrég mindenki láthatta Brendon Hartley esküvői képeit a közösségi média felületein, és ahogy a Forma-1-es pilótákat általában, az ő tevékenységét is figyelem övezi. Most azonban többet is megtudhatunk az új-zélandi pilótáról…

    – Ha nem Forma-1-es autót vezetsz, akkor mit?
    – A hegyi kerékpáromat. Amikor otthon vagyok Új Zélandon, a napjaim nagy részét azzal töltöm, hogy biciklizem az erdőben. Kapok egy adag adrenalinlöketet, amikor felérek a tetejére, ezután élvezem a lejövetelt, ami durva rohanás mellett azért egy sima utazás nekem.

    – Melyik filmen sírtad el magadat utoljára?
    – Sok filmet meg lehet nézni a repülőn, amikor a következő úti célod felé tartasz. Az utolsó film, amit így néztem, az a Baby Driver volt. Tetszett, de nem váltott ki nagy érzelmeket. Ez az utolsó film is, ami most név szerint eszembe jut.

    – Félsz valamitől?
    – Pókoktól. Pedig nyilván nem készít ki teljesen – de talán mindenki így van ezzel…

    – Mit olvastál utoljára?
    – A Galaxis útikalauz stopposoknak könyvet. Mindig akkor olvasom, ha jót akarok röhögni.

    – Mit írtak rólad a tanáraid az ellenőrződbe?
    – Nagyon kíváncsi. Mindent az alapjaitól meg akartam érteni. Ez feltehetően idegesítette is a tanárokat. Jó voltam a tudományok terén, szerettem a matematikát, értettem és elhivatott is voltam iránta, nem így a történelemmel és a nyelvekkel, azokban nem voltam jó.

    – Vannak bűnös élvezeteid?
    – Van pár dolog amit élvezek, de egyik miatt sem kell szégyenkeznem.

    – Gyűjtesz valamit?
    – A verseny passokat. Az összes megvan, mióta Európában versenyzem, a paddock passok, amiket valaha is kaptam. Egy nap majd valami remek dolgot csinálok velük, most viszont permanens passom van, ami szégyen! (nevet)

    – Mit hiányolsz leginkább otthonról, amikor utazol?
    – Az ég kék árnyalatát. Azt, hogy kint lehetek a szabadban. Az,t hogy az erdőben lehetek. Ohh, és a csillagos eget – alig látni már a világ legtöbb helyén.

    – Mi volt a legrosszabb üzleted?
    – Igazából semmi. Nincs sok saját dolgom.

    – Mi volt a legnagyobb hiba, amit elkövettél?
    – Nem jut eszembe egy sem. Azért ez jó dolog. Tudom, unalmas, de nem veszem magam annyira komolyan, hogy zavarba jöjjek.

    – Mikor voltál utoljára igazán dühös?
    – Biztos, hogy volt valami. Esetleg az, hogy valaki cikázott előttem…

    – Melyik szuper képesség érdekelne inkább: láthatatlanság, vagy hogy tudj repülni?
    – Láthatatlanság. Bár mindkettőnek örülnék: gyerekként lenyűgöztek a madarak. Órákig tudtam nézni őket, és elképzeltem hogy velük együtt szállok fel.

    – Szoktál énekelni zuhanyzás közben?
    – Hála Istennek, nem! (nevet)

    – Hiszel a szerelem első látásra dologban?
    – Nem. Vágy első látásra, igen. Szerelem, nem.

    – Mi a legrosszabb abban, hogy híres vagy?
    – Nem vagyok híres, – és nem is akarok az lenni. Sajnálom azon embereket, akik annyira híresek, hogy nem tudnal leülni a barátaikkal egy étteremben, vagy valami más hasonló normális dolog. Ha nyilvánosan már nem viselkedhetsz normálisan, az elég kellemetlen.

    – Három embert hívhatsz vacsorára, legyen az élő vagy holt. Kiket választasz?
    – Valakit 100 évvel korábbról, valakit száz évvel későbbről, valakit a mai korból, és magamat.

    – Mi volt a legjobb dolog, amikor gyerek voltál?
    – Az, hogy nem féltem a jövőtől, és hogy először fedezhetsz fel dolgokat.

    – Mi az, amit egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia az életben?​
    – Kis kihívásokat keresni a természetben. Hegyet mászni, fák között biciklizni. Olyasmi, amit bárki megtehet.

  • Norris nem szereti, ha Hamiltonhoz hasonlítgatják

    Norris nem szereti, ha Hamiltonhoz hasonlítgatják

    A McLaren feltörekvő tehetségét, Lando Norrist nem igazán érdekli, ha a négyszeres világbajnok Lewis Hamiltonhoz hasonlítgatják. Tavaly a McLaren Autosport BRDC Award díj birtokosaként megszerezte a FIA European Formula 3 bajnoki címet 2017-ben. Idén már a McLaren teszt- és fejlesztő pilótájaként már egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a Forma-1-ben is sztárrá válhasson.

    2018-ban a Formula 2-ben fog indulni, hasonlóképp, ahogy azt tette Hamilton is a GP2-ben, 2006-ban. Hamilton újoncként meg is nyerte akkor a bajnoki címet, ami azt is jelentette neki, hogy a következő évben debütálhatott a McLaren pilótájaként. Norris szerint azonban nem előremutató, ha sokan próbálnak törvényszerűségeket felfedezni az ő karriere és a regnáló világbajnoké között:
    „Ad némi motivációt, de nem sokat. Jó persze azt gondolni, hogy hasonló utat jártunk be a Forma-1-ig. Ha így tudom folytatni, akkor talán én is meg tudom ugyanazt csinálni, mint ő. Ez némileg motivál. Ettől eltekintve nem akarok úgy gondolkodni és cselekedni, ahogy azt mások elvárják. Azért csinálom ezt, mert igazán élvezem.”

    Norris ezzel arra utal, hogy nem volt neki minden áron egy motorsportos karrier kikövezve. Épp ezért mint mondja, nincs is hosszútávú karrierút terve:
    „Csak arra próbálok fókuszálni amit csinálok, és jól akarok dolgozni a csapattal. Meg akarok ismerni mindenkit, a lehető legjobbamat akarom nyújtani, reménykedem győzelmekben, és ezáltal még nagyobb öröm menni, és végezni a dolgunkat. Csak koncentrálok arra, amit csinálok, teszem a dolgomat, és rendre megpróbálok nyerni.”

    Hamilton első F1-es szezonjában 2007-ben összekerült Fernando Alonsoval. Norris is kap ebből az élményből, mivel a spanyol pilóta csapattársa lesz a hétvégi Rolex 24 óráson Daytonában. Korábban így nyilatkozott erről Norris:
    „Ez egy remek lehetőség nekem, hogy tanuljak Fernandotól. Kíváncsi vagyok, mit tudok tanulni tőle, ha már adódott ez a lehetőség. Komoly versengés lesz, hogy ki végez jobb munkát majd az edzéseken és a versenyen! Nem mintha nem élvezném azt, hogy jó vagyok benne amit csinálok, így persze reménykedek abban, hogy karriert is építhetek. Szeretem azt, amit csinálok, ezért akarom jól csinálni.”

  • Lowe szerint 2019-ben akár beülhet a Williamsbe Kubica

    Lowe szerint 2019-ben akár beülhet a Williamsbe Kubica

    Robert Kubica egyike lehet azoknak, akik versenybe szállhatnak a Williams 2019-es versenyzői üléséért. Ezt nem más állítja, mint a brit csapat technikai igazgatója, és részvényese – Paddy Lowe. Ő nem bánja, hogy egy sor teszten kellett a lengyelnek bizonyítania a képességeit, még ha végül csak a csapat tesztpilótája lett az idei évre. Az orosz Championatnak így nyilatkozott:
    „Komoly tesztprogramot szerveztünk neki, és folytatni is fogjuk a felkészítését. Meglátjuk majd, hogy ez hova vezet, de akár oda is, hogy 2019-ben a versenyzőnk legyen.”

    Persze a korábbi BMW és Renault pilóta nincs könnyű helyzetben, mivel nehéz lesz helyet találni Kubicának, és ezt Mike O’Driscoll is megerősítette a csapat részéről:
    „Nem mennénk bele részletekbe, de Szergej Szirotkinnal több szezonra szerződtünk le. Paddyval együtt azt akarom, hogy a Williams újra világbajnok legyen, és ennek Szergej is a részese. A teszteken hihetetlenül kiegyensúlyozott volt. Igen, sok pálya még ismeretlen lesz neki, de Szirotkin nagyon tehetséges, és gyorsan tanul.”

    A hasonló méltatásoktól függetlenül sokan azt gondolják, hogy csak az orosz SMP bank pénze miatt helyezték Kubica elé Szirotkint. A McLaren pilótája, Stoffel Vandoorne azonban megvédi ezt a döntést:
    „A Williams egy nagyon jó döntést hozott. Versenyeztem Szergej ellen, aki egy nagyon jó és gyors versenyző, aki keményen dolgozik. Gyorsabb, mint azt sokan gondolnák.”

    Ezzel gyakorlatilag egyetért Lowe is:
    „Nagyon fontos, hogy egy pilóta az utolsó tizedeket is ki tudja préselni egy autóból, és azt mondhatom, hogy Szergej igen okos, és nagyon gyors.”

    Végül az SMP Racing igazgatója, Dmitry Samorukov megerősítette, hogy Szirotkin szerződése több évre szól:
    „Nem árulhatunk el sokat, de a dolog egy vagy több évről szól. Minden azon múlik majd, hogy milyen teljesítményt nyújt Szergej idén.”

  • FRAMES – egy sorozat az autósport fotósok életéről

    FRAMES – egy sorozat az autósport fotósok életéről

    Olykor igazán kalandos életük van a motorsport újságíróinak és fotósainak. A FRAMES nevű filmsorozat arra vállalkozik, hogy két fotográfus, név szerint Jamey Price és Foster Peters kalandjait mutatja be, az első részben a Spa-Francorchampsban tartott 24 órás verseny keretein belül. Amilyen banálisnak tűnik ez a dokumentum értékű film, ahhoz képest nagyon komoly világcégek álltak bele, hogy megmutassák ennek a különleges világnak a másik oldalát is. A FRAMES 2018 februárjában kerül bemutatásra, de létrehoztak már neki külön egy Instagram oldalt is. Itt pedig a film trélere:

     

  • Az SMP szerint Szirotkin nem a pénze miatt kellett a Williamsnek

    Az SMP szerint Szirotkin nem a pénze miatt kellett a Williamsnek

    Az SMP Racing alapítója, Boris Rotenberg azt állítja, hogy Szergej Szirotkint a Williams a Forma-1-be a tehetsége okán, és nem a pénze miatt választotta. A pletykák szerint az SMP 20 millió dollárral tömte ki az 22 éves oroszt, aki így lett a Williams kedvence, a visszatérni kívánkozó Robert Kubica helyett.

    Rotenberg az orosz oligarcha közel áll Vlagyimir Putyinhoz, és a bankszektorban valamint építőiparban érdekelt. A Taas hírügynökségben azonban tagadja a milliárdos, hogy a pénz beszélne:
    „A pénz fontos szerepet játszik, ugyanakkor Szirotkin a Williams ülésébe nem emiatt, hanem a sportkvalitása miatt került be. Azt hiszem, hogy ezért választották ki őt. Mi inkább technológiákba szeretünk befektetni.”

    A milliárdos azt is elmondta, hogy Szirotkin eredménye mutatja az SMP Racing fiatal versenyzői programjának a sikerességét is, és katalizátorként funkcionál Oroszországban a motorsport tehetségeknek:
    „Ez egy remek példa az ifjú pilótáinknak, hogy mit lehet velünk elérni. Több mint 1500 gokartos van szerte Oroszországban, és most már láthatják, hogy van út a Forma-1-be. Nagyon fontos, hogy most aláírt szerződésünk van a Williamsszel. Ez az a csapat, akik sokat tettek az autóversenyzés fejlesztéséért, és képesek versenyezni olyan vezéregyéniségekkel, mint a McLaren vagy a Ferrari.”

    Márciusban Melbourneben lesz a szezonnyitó, és Szergej Szirotkin lesz a harmadik orosz versenyző, aki elindulhat egy nagydíjon. Vitalij Petrov (2010) és Danyiil Kvjat (2014) után.

  • Nagy a nyomás a DTM-en, hogy új gyártókat találjanak

    Nagy a nyomás a DTM-en, hogy új gyártókat találjanak

    A Mercedes kiszáll a DTM-ből 2018 év végén, hogy beszállhassanak a Formula E-be, így marad az Audi és a BMW. Volt már egy hat éves korszaka a sorozatnak, amikor csak két márka futott, a Mercedes és az Audi, és régebbi specifikációjú autókkal tartották életben a szériát, miután akkor 2005-ben az Opel kiszállt. A BMW 2012-ben ugyan visszatért, de a DTM főnöke el szeretné kerülni azt, hogy hasonló cipőben kelljen járniuk a közeljövőben.

    A 2018-as tervekről így nyilatkozott Berger az Autosportnak:
    „Remélem, hogy találunk egy harmadik és negyedik gyártót legalább, akik illeszkednek majd a DTM világába. Egyeztetünk párral, de annyira még nem előrehaladott, hogy kijelentsük, hogy igen, máris van egy! Ez nem így működik. Komolyan dolgozunk rajta, nagy a nyomás, és ez most az elsődleges célunk.”

    Berger elárulta, hogy pozitívan áll a DTM jövőjéhez a Mercedes lelépése ellenére, és hisz abban, hogy a bajnokság elég erős ahhoz, hogy túléljen egy gyártó elvesztését:

    „Magam is optimista vagyok, de még számtalan megoldandó dolog lesz addig, amíg kijelenthetjük, hogy biztonságban vagyunk. Ami tiszta sor, hogy nem szabad, hogy egy versenysorozat végét jelentse az, ha egy gyártó távozik. A dolognak rajongókkal, csapatokkal és szervezőkkel együtt elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy kibírjanak egy ilyen visszaesést. Gyártók részvétele ugyanakkor nagyon is fontos egy sorozat életében. Ez ad biztonságot. Motorsport nem létezne gyártók elhivatottsága nélkül.”

    A DTM főnök ugyanakkor nem szeretné azt látni, hogy a gyártók határozzák meg, hogy miképp is kell egy szériát irányítani:
    „Ha egy gyártó megfogalmazza az elköteleződését, akkor természetesen azt is jelenti, hogy beleszólhat némileg a dolgok alakulásába. Ahogy a mottó is mondja: ha fizetsz, beszélhetsz! Ez elég érthető, de olykor nehézségeket is okoz. Minden gyártó a saját szemüvegén keresztül nézi a világot, és a saját előnyeit helyezné előtérbe. Egyrészt a gyártóknak örömüket is kell lelniük a verseny-előírásokban, másrészt az önzőségüket háttérbe kell szorítaniuk ahhoz, hogy sikeres legyen az egész széria. Ez egy nagyon pengeélen táncoló dolog, ami elég nehéz néha, sőt nagyon is az időnként!”

  • A Ford visszatérne a Forma-1-be, ha az olcsóbb lenne

    A Ford visszatérne a Forma-1-be, ha az olcsóbb lenne

    A Ford azt állítja, hogy a hibrid erőforrásokkal kapcsolatos tapasztalatok használhatóak lennének az utcai autóikban is, és még vissza is térnének, ha nem lenne ilyen drága a Forma-1.

    A WRC-ben az MSporttal sikeresek, és sikerült is az ott összegyűjtött mérnöki tudományt a közútra szánt autóikban is kamatoztatni. Most a Ford elhintette, hogy készen állna valami hasonlóra az F1-ben is, és nagyon is sokat várnak egy esetleges költségvetési sapka bevezetésétől. Jelenleg persze a királykategóriában egy ilyen bevezetése lehetetlen küldetéssel ér fel, pedig a Fordnál ez a központi kérdés, és ők örömmel üdvözölnének egy ilyen lépést.

    A Ford Motorsport főnöke, Mark Rushbrook, állítja, hogy a Forma-1 hibrid technikája igenis tetszetős lehet egy olyan nagy autógyártónak is, mint ők. Ennyit mondott erről az Autocarnak:
    „A hibrid hajtás hosszabb távon fontos lesz a Fordnak, így nem mondanék nemet a Forma-1-re, főleg ha lenne költségvetési sapka. A költségcsökkentés persze a Forma-1-ben mindig relatív. Ha egy területen csökkented azt, akkor a gyártók egy másik részterületen többet költenek majd el.”

    Itt van tehát egy autóipari óriás, akiknek az utcai autójába is fontos lenne az F1 hibrid technológiája. Egy ilyen kinyilatkoztatás ígéretes lehet az F1 számára, és némi táptalaj is a Formula E ellen, akik egyre több autógyártót csábítanak el.

    Egy ilyen nyilatkozat a frissen FIA-nál kinevezett Martin Whitmarsra is rak terheket, akinek pont az a feladata, hogy álljon elő valami ultimátummal a költségkereteket illetően. Hosszú ideje tart ez a folyamat már, és elbeszélnek egymás mellett a felek, de az utcai autós, költséghatékony megközelítés a kulcsa lehet annak, hogy újabb nagy neveket lehessen üdvözölni a száguldó cirkuszban.

    Az Aston Martin már dolgozik egy egy Forma-1-es motoron, és pont a Cosworth, akik korábban Ford tulajdonban voltak, segítenének is nekik ennek a kifejlesztésében. A Ford ilyen kinyilatkoztatása, valamint az Audi és a Porsche pletyka szintű érdeklődése még érdekesebbé tehetné, 2021-től az F1-es motorok helyzetét, melyeket tovább kell egyszerűsíteni, hogy a sportág még szélesebb körben kapjon nagyobb figyelmet.