Szerző: Vámosi Péter

  • A Williams is elárulta 2018-as autóbemutatójának az idejét!

    A Williams is elárulta 2018-as autóbemutatójának az idejét!

    Groveban is elárulták végre, hogy mikor mutatják be az FW41-est, amelyet a 2018-as szezonban vet be a Williams. A londoni bemutató február 15-én lesz, és ez lesz az az autó, amelyen már teljes egészében dolgozhatott Paddy Lowe, aki tavaly márciusban csatlakozott a csapathoz.

    Lowe elárulta, hogy Williamsen láthatóan lényeges változások lesznek a kulcsfontosságú területeken, és autó filozófiája is más lesz az elkövetkezendő szezonra. 2017-ben az istálló az ötödik helyen végzett a konstruktőrök bajnokságában, 104 pont hátrányban a negyedik Force Indiához képest is.

    A legendás brit csapaté lesz a legfiatalabb versenyzői felállás a rajtrácson, az újonc 22 éves Szergej Szirotkin mellett a 19 éves Lance Stroll személyében. Robert Kubica lesz a Williams teszt- és tartalékpilótája.

    A motorsport.com úgy értesült, hogy a Williams kihagyhatja az első tesztet, mivel az új autójuk építése jelentős hátrányba került. Ennek ellenére a csapat váltig állítja, hogy a tervek szerint haladnak, és megkezdik majd a többi csapattal együtt a szezon előtti teszteket Barcelonában, február 26-án.

    Íme a már publikus dátumok:

    Williams WF41 Február 15 London
    Renault R.S.18 Február 20 online
    Ferrari SF18-H (?) Február 22 online
    Mercedes W09 Február 22 Silverstone
    McLaren MCL33 Február 23 online
    Toro Rosso STR13 Február 25 Barcelona
    Force India VJM11 Február 25 Barcelona
    Red Bull RB14
    Haas VF-18
    Sauber C37
  • Egy lépéssel közelebb Assen TT pályája a Forma-1 rendezéshez

    Egy lépéssel közelebb Assen TT pályája a Forma-1 rendezéshez

    Nem csak Zandvoortban tervezték, hanem a híres Assen TT pályán is, hogy visszavinnék Hollandiába a Forma-1-et. Utóbbinak remek hír: A FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting pozitív értékelést adott.

    Múlt héten Whiting egy igen alapos szemlét tartott, miután folyamodtak 1-es fokozatú minősítésért. Az pedig szükséges ahhoz, hogy Forma-1-es versenyt rendezzenek. A FIA tisztviselőjét lenyűgözték a látottak, de voltak észrevételei. Olyanokra kell itt gondolni, rázókövek fejlesztése, további ütköző zónák kialakítása, vagy Tecpro akadályok alkalmazása. A várható költségei ezen átalakításoknak nagyjából 2 millió eurót tesznek ki. Magán a pályán semmit se kell változtatni.

    Arjan Bos, az asseni TT pálya elnöke tudja, hogy még innen hosszú út vezet a Forma-1-ig:
    „Whiting úr értékelése fontos lépés ahhoz, hogy legyen újra Holland Nagydíj, de ott még nem tartunk. Most a FOM-nak kell ellenőriznie a pályát, ami hamarosan meg is történik.”

  • Hűtési problémák léptek fel a Mercedes W09-nél!

    Hűtési problémák léptek fel a Mercedes W09-nél!

    Nő a feszültség a Mercedes csapatánál: a Corriere dello Sport szerint többször is komoly problémába ütköztek magas hőmérsékletű üzem esetén, miközben a következő Forma-1-es szezon feltartóztathatatlanul közeleg. Pont egy hónap múlva már az első hivatalos teszt lesz Barcelonában, és a 2018-as év úgy tűnik, máris szolgálhat némi meglepetéssel és izgalommal.

    A csapatok fáradhatatlanul dolgoznak az új versenyautóik finomhangolásán, és van pár új sarkalatos pont aminek meg kell felelni. A Ferrari épp kezdi összeszerelni az autóját, a Mercedes már kész, azonban van egy kis bibi: drasztikusan megrövidítették a tavalyi modellhez képest. A 12 centiméternyi rövidülés komoly kihívások elé állítja a Mercedest, és újra kell gondolniuk a hátsó részt.

    A W09-esben kevesebb a motortér, emiatt a vízhőmérséklet rendre megnő, és felrobban a csövezés. A világbajnok csapat időt nem kímélve dolgozik a probléma megoldásán, hiszen február 26-án már mindenképp pályára kell küldeni a járgányt.

  • Szívás: A német Sky sem ad most jó ideig Forma-1-et

    Szívás: A német Sky sem ad most jó ideig Forma-1-et

    Németországban már jó ideje megszokott dolog a prémium tartalmú fizetős tévészolgáltatás. A Sky az angol és az olasz piacon fejlődik is, viszont a németeknél elveszítik a közvetítési jogot 2018-tól kezdődően. A Sky Deutschland vezére, Carsten Schmidt így fogalmazott a SID hírügynökségnek: „Nem tudtuk elérni azokat a célokat, amiket a tárgyalások előtt kitűztünk magunknak.”

    Ez a döntés leginkább a korábbi F1-es versenyző Marc Surert érinti kellemetlenül, hiszen munkanélküli lett. Ennek a Speed Weekben adott hangot a volt svájci pilóta: „Sajnos ez feltehetően egy pénzügyi döntés volt, ami ráadásul kizárólagosságról is szólt volna, ami semmissé vált, miután megállapodtak az (német) RTL-lel.”
    Az adó többet akart volna nyújtani a fizetős hálózatának, mint amit a szabadon fogható csatorna kínált, de ezt ellehetetlenítette a Liberty Media RTL-lel kötött szerződése.

    Az AMuS-nak a Liberty kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches ennyit mondott: „Németország egy kritikus piac. Még nem állnak készen arra, hogy szakítsanak a hagyományos ingyenes tévés megoldással. Berlinben születtem, és a családom nagy része Németországban él. A nagybátyám elhivatott Forma-1 rajongó, és nagyon mérges lenne rám, ha túllőnénk a célon.”

    Szerkesztői megjegyzés: A német RTL F1-es adása a túl sűrű reklámblokkok miatt nem népszerű, és sokan ezt elkerülendő fizettek elő a Skyra. A jó hír az lehet, hogy az F1 hivatalos online stream formájában szintén fizetős megoldásban, de megérkezhet Németországba, mert jelenleg benne vannak a béta programban.

  • Alonso szerint 50% az esélye annak, hogy idén induljon Le Mansban

    Alonso szerint 50% az esélye annak, hogy idén induljon Le Mansban

    Fernando Alonso szerint 50% az esély arra, hogy bemutatkozhat Le Mansban a 24 órás versenyen, amit azon pletykák is megerősítenek, hogy leszerződhet a Toyotával emiatt. A kétszeres Forma-1-es világbajnok a Le Mans felé vezető úton most hétvégén teheti meg az első komolyabb lépést, hiszen indul az United Autosports sportautójával Daytonában, a 24 óráson.

    A spanyolt már régebben hírbe hozták azzal, hogy vezetheti a Toyota LMP1-es autóját idén Le Mansban, sőt akár egy kiterjedtem WEC-es program keretén belül több versenyen is, miután tesztelhette a japánok autóját tavaly novemberben Bahreinben.

    Rá is kérdeztek Alonsónál, hogy áll a 2018-as Le Mans nevezése, erre annyit mondott, hogy jelenleg nem garantált a bemutatkozása a legendás Circuit de la Sarthe-on:
    „Nem titok, hogy szeretnék a jövőben Le Mansban versenyezni. Abban nem vagyok 100%-ban biztos, hogy ez már idén bekövetkezhet. Megtörténhet, adok neki 50%-ot. Sok dolognak kell összeállnia ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, és mindent megteszünk azért, hogy ez sikerüljön. Reméljük, hogy igen lesz a válasz, de akár igen vagy nem lesz a válasz, pontosan mindenki akkor fogja ezt megtudni, mint én.”

    Alonso nagyon szeretne a jövőben Le Mansban versenyezni, hiszen ez része azon tervének, hogy a második pilóta legyen a motorsport történelemben, aki megszerezte a „tripla koronát”, tehát megnyerte Le Manst, az Indy 500-at és a Monacoi Nagydíjat.

    Monacoban kétszer is nyert, tavaly pedig bemutatkozott Indianapolisban, és idén elviekben nincs akadálya annak, hogy nevezzen Le Mansba, hiszen nem ütközik Forma-1-es hétvégével, ahol a McLaren versenyzője továbbra is a teljes szezonban.

    A Toyota jelenleg még nem jelentette be a 2018/19-es WEC-es programját a „szuperszezonra”. Ez a jövő hónapban dőlhet el, és jelenleg José Maria Lopez helye kérdéses a programban, lehet, hogy neki kell a helyét átadnia majd Alonsonak.

    Lopez elárulta a Sportscar365-nak, hogy szerződése van a japán gyártóval a következő évadra, de még megerősítésre vár az, hogy valóban folytatják-e vele az együttműködést. Amennyiben Alonso részévé válik a Toyota kétautós felállásának Le Mansra, akkor ő lehet az első aktív Forma-1-es versenyző aki indulhat itt is, miután 2015-ben Nico Hülkenberg a Porschéval megnyerte újoncként a legendás versenyt.

    A spanyol elviekben indulhat Spaban, Silverstoneban és Sanghajban is a WEC fordulóin, mert nem ütközik az F1-es tevékenységével, sőt, a teszt napokra is el tud menni Le Mansba majd június elején.

  • A Williams bukta a töréstesztet, a Red Bull nagyon jól áll

    A Williams bukta a töréstesztet, a Red Bull nagyon jól áll

    Jelentős csúszásba került a Williams a 2018-as versenygépükkel, az FW41-essel. Az olasz motorsport.com szerint az autó nem ment át a törésteszten még karácsony előtt, így most nagyon kell iparkodniuk. A szezon előtti tesztek viszont mindenképp megkezdődnek február 26-án, akár készen vannak az új autójukkal, akár nem.

    A töréstesztre vonatkozó szabályok ​szigorodtak, köszönhetően elsősorban a Halo bevezetésének, illetve pár aerodinamikai változásnak, így ez a mérnököknek komolyabb fejtörést okoz az eddig megszokottaknál.

    A Red Bull háza tájáról ugyanakkor pozitív hírek szivárogtak ki, mely szerint nagyon is jól állnak az RB14-es fejlesztésével. Előrébb vannak a tervezettnél, ami már jobb előjel mint a tavalyi felkészülésük. Akkor hátrányba kerültek, mert a szélcsatornás eredményeik egészen mást mutattak, mint amit a valóságban Barcelonában a pályán mutattak a téi tesztek alatt.

  • Montoya közelebb áll a tripla koronához mint Alonso, állítja

    Montoya közelebb áll a tripla koronához mint Alonso, állítja

    A korábbi Forma-1-es versenyző és Indy 500 győztes Juan Pablo Montoya közölte, hogy ő közelebb áll a tripla koronához, mint Fernando Alonso. Aki nem ismerné, ez a ritka hármas a Monacói Nagydíj megnyeréséből, az Indy 500 győzelemből és egy Le Mans elsőségből áll, ami eddig csak egyetlen embernek sikerült a motorsportok világában: Graham Hillnek.

    Alonso nagyon szeretne ebben a legendás brit pilóta mellé bekerülni a motorsportok évkönyvébe, de a kétszeres F1 világbajnoknak még mindig két nagy győzelem hiányzik ehhez, míg Montoyának már csak Le Mans. Természetesen a kolumbiai elmondta a véleményét Alonso ambícióiról:
    „Megvannak hozzá a képességei, de nem lesz egyszerű. A valóság azonban az, hogy én jelenleg közelebb vagyok ahhoz, hogy ezt elérjem, mint ő. Nekem azonban bizonytalan a Le Mans. Meglátjuk, hogy miképp alakul majd a szabályzás a WEC-ben, és ha lesz rá esély, akkor a Penskevel megcsinálhatjuk ezt is a jövőben. Nagyon mókás lenne kipróbálni.”

    A 2003-as Monacói Nagydíj győztese, valamint a Williams és a McLaren korábbi versenyzője azt gondolja, hogy sok a közös vonásuk Alonsoval, hiszen bemutatták hogy mire képesek akár a komfortzónájukon kívül. Montoya versenyképes volt a Forma-1-ben, az IndyCarban, a sportautózásban, de még a NASCAR-ban is. Így látja ezt Montoya:
    „Azt hiszem, mindketten olyan versenyzők vagyunk, akik nem félnek kipróbálni új dolgokat. Nem látok most olyan más Forma-1-es pilótát, aki megpróbálna csak hasonlót is. Amikor fiatal pilótaként a Forma-1-ben vagy, akkor azt hiszed, hogy ezután nincs már semmi.”

  • Magnussen szerint a Haasból lehet Force India is

    Magnussen szerint a Haasból lehet Force India is

    A Haas lehet akár annyira versenyképes is, mint a privát top F1-es csapat, a Force India is, állítja Kevin Magnussen. 2017 még csak a második szezonja volt a „Ferrari B” csapatnak titulált Haasnak, amiről ez a dán véleménye:
    „Szerényen teljesítünk, nehéz körülmények között, de még hiányzik a konzisztencia. Amikor jók vagyunk, akkor nagyon jók vagyunk, ha rosszak, akkor hihetetlenül rosszak. A 2018-as autónkkal nem lesznek ilyen problémák.”

    A 25 éves pilóta szerint csapata tovább fejleszt, és céljuk az, hogy olyan eredményt mutassanak fel pár éven belül, mint a konstruktőr negyedik helyezett Force India:
    „Fiatal még a csapat, de jövünk fel. Ami figyelemre méltó, hiszen még kevés a tapasztalatunk. Összességében ugyanakkor a kis csapatok is jó munkát tudnak végezni, – jó példa erre a Force India. Fényes jövő áll a Haas előtt is.”

  • Pascal Wehrlein lesz a Mercedes tesztpilótája 2018-ban!

    Pascal Wehrlein lesz a Mercedes tesztpilótája 2018-ban!

    Nincs nagy meglepetés: Toto Wolff elismerte, hogy Pascal Wehrlein lesz a világbajnok csapat tartalékpilótája idén. A fiatal német versenyző a Manornál mutatkozhatott be a Forma-1-ben, majd a tavalyi Saubernél töltött szezonja után alulmaradt a versenyzői ülésért folytatott harcban.

    Wolff azonban most elárulta, hogy folytatják az együttműködést a 23 éves Wehrleinnel a Mercedes junior programjában. A Sport Bildnek ennyit árult el:
    „2013 óta támogattuk Pascalt, és a Forma-1-ben is bemutatkozhatott, miután 2015-ben megnyerte a DTM-et. Ezt követően két nehezebb szezonon van már túl a Forma-1-ben, előbb a Manornál, majd a Saubernél volt. Velünk marad a versenyzői családunkban 2018-ban is, és felajánljuk, hogy legyen a tartalékpilótánk, így nyitva hagyjuk számára az ajtót, hogy 2019-ben is a Forma-1-ben lehessen.”

  • Misanoban lesz a Toro Rosso-Honda shakedown tesztje

    Misanoban lesz a Toro Rosso-Honda shakedown tesztje

    A Toro Rosso 2018-as autója, az STR13-as első pályára lépése február 21-én lesz Misanoban, egy úgynevezett filmezős nap keretein belül. A csapatoknak van ilyen promóciós eseményre évenként kétszer is lehetőségük, de ezen teszteken nem körözhetnek 100 kilométernyinél többet. Ilyenkor csak a Pirelli demo gumijait használhatják.

    A kiscsapat mindenképp indokoltnak látja azt, hogy még a közös szezon előtti teszt előtt bejárassák az új motorbeszállító partnerük, a Honda termékét. Az STR13-as hivatalos bemutatója azonban négy nappal később lesz majd, Barcelonában. Másnap, tehát február 26-án hétfőn viszont már megkezdődik a négy napos szezon előtti tesztsorozat.

    A Toro Rosso megerősítette, hogy jól haladnak, hiszen már átmentek a FIA kötelező töréstesztjén is.