Szerző: Vámosi Péter

  • Azerbajdzsán szerint a jelenlegi Forma-1 szerződések elfogadhatatlanok

    Azerbajdzsán szerint a jelenlegi Forma-1 szerződések elfogadhatatlanok

    Az azerbajdzsáni kormány nem biztos abban, hogy a Forma-1 új vezetésével is szerződést kötnek majd. Baku 2016-ban tarthatott először versenyt, Baku utcáin, amelyre még Bernie Ecclestone kötött szerződést. Most sportminiszterük, Azad Rahimov szeretne leülni egyeztetni a Liberty Mediával is majd, a 2018 áprilisi versenyük után.

    A Tass hírügynökségnek így panaszkodott Rahimov:
    „Három hónappal a nagydíjrendezés után választ kell adnunk a Forma-1 vezetőinek, hogy kiterjesztenénk-e további öt évvel a szerződésünket, 2025-ig. Ugyanakkor mindenki tudja azt, hogy a jelenleg érvényben lévő szerződésünk elfogadhatatlan. Szerintem ezt megértette az F1 új vezetése is. Beszélni fogunk a kereskedelmi jogokról, a szponzorációs jogokról, és hogy mi ezért mennyit fizetünk. Célunk azonban nekünk, illetve a Forma-1 új vezetésének is az, hogy maradhasson nálunk a verseny.”

  • Morbidelli is segíti a TCR szériák BoP tesztjét Valenciában

    Morbidelli is segíti a TCR szériák BoP tesztjét Valenciában

    Az olasz Gianni Morbidelli lett a másodikként megnevezett versenyző, aki a soron következő valenciai teszten segíti a TCR és a FIA munkáját azzal, hogy megpróbálják minél jobban kiegyenlíteni a különféle márkák közötti teljesítménybeli különbségeket, a Balance of Performance rendszerben.

    Dan Lloyd volt az első, akit megneveztek erre a kétnapos programra még múlt héten, de már akkor egyértelmű volt, hogy a rengeteg autó miatt kell még valaki, aki elkormányozgatja majd a valamelyik TCR szériában nevezni kívánó márkákat. Így esett a választás végül a többszörös győztes Gianni Morbidellire, aki eddig a TCR International Series mindhárom szezonjában indult. Ő az, aki Lloyd mellé csatlakozik most Spanyolországban.

    Az alábbi márkák vesznek ezen a különleges teszten részt: Alfa Romeo, Audi, Honda, Hyundai, KIA, Lada, Opel, Peugeot, Renault, SEAT és a Volkswagen.
    A cél az, hogy pontosan meghatározzák hogy miképp alkalmazzák majd a BoP teljesítménykiegyenlítő rendszert a különféle TCR szériákban, így az új túraautó világkupában a WTCR-ben is.

  • Bottas üléspróbán járt, majd hokizott

    Bottas üléspróbán járt, majd hokizott

    Múlt héten Valtteri Bottas ellátogatott idén talán először Milton Keynesbe, és megkezdte immáron a célzottabb felkészülését az idei évre. Jó egy éve csatlakozott a Mercedes csapatához, de ahogy azt az alábbi videóban is láthatjuk majd, már nem kell bolyongania a hatalmas épületben, tudja, hogy mi hol van.

    Megpróbálja bemutatni, hogy milyen mégis egy átlagos nap a gyárban, bár nyilván nem az, ha az embernek üléspróbán kell például részt vennie. Ahhoz képest, hogy ez inkább valami titkos dolog szokott lenni, a Mercedes meglepően sokat mutat a dologból.

    Csak ezt követően jöhet valami kávészünet, amelyről azt állítja Bottas, hogy a finnek azok, akik a világon a legtöbb kávét isszák. Még meg sem tudta inni a nedűt, már is jön az újabb program. A nap ezen szakában edzenie kellene egyébként, most azonban különleges dologra hívták meg Valtterit: együtt edzhet a milton keynes-i hokicsapattal! Finnként ez nem jelenthet akkora gondot neki, és ő is saját bevallása szerint nagyon kíváncsi volt, hogy mire képesek a britek, hiszen gyerekként ő is vagy 10 évig játszott. Poén, de először az inkább Kimihez köthető 7-es mezszámot kapta meg, de végül a csapat csak kerített egy névre szóló 77-est is az edzés végére, amit mindenki alá is írt neki Szakértőként Bottas megállapította, hogy a helyi játékosok sokkal képzettebbek, mint azt várta, és hogy 90%-ban lövése sem volt arról, hogy valójában mi folyik a pályán.

    Ezt követően újra visszatért a bázisra, ahol már szigorúan a mérnökeivel egyeztetett az előttük álló teszt héttel kapcsolatosan, de arról már kizárták a kamerát is.

  • Chase Carey drukkol 2018-ban Alonsonak!

    Chase Carey drukkol 2018-ban Alonsonak!

    A spanyol pilóta a Honda motoros McLarennel az elmúlt három évben csak szenvedett, de idén csapata már Renault erőforrásokra váltott. Carey a Corriere della Seranak árulta el, hogy mi a véleménye a dologról:
    „Remélem, a Renault motorjával újra magukra találnak. Alonso egy olyan versenyző, akit elismerünk és követünk. Tavaly nagyon kemény volt az, amikor kiszállt Oroszországban a bemelegítő edzésen.”

    Chase Carey némi meglepetésre azt is elárulta, hogy annak ellenére drukkol a Ferrarinak is, hogy most épp feszült a viszonya az olasz istállóval, hiszen kilépéssel fenyegetőznek a királykategóriából:
    „A Ferrari különleges fontossággal bír, és legendák, de ugyanúgy kell bánnunk velük is, ahogy a többi csapattal. Szeretnénk, ha maradnának a sorozatunkban, de a változásokat sportért hozzuk, nem a csapatok kérésére. Meg lehet egyezni, de a fő cél megkerülhetetlen: első a rajongók érdeklődése. Fejlesztenünk kell a műsort a pályán. Nem segít az aerodinamika, és értesítettek arról is, hogy pár pályánál gond van.”

    Összességében azonban Carey elégedett a Liberty Media első évével, ahogyan irányították a Forma-1-et:
    „A kezdetekben a fő prioritás a szervezési részleteken volt, de ezen már túl vagyunk. Utána az egész környezetnek friss levegőt adtunk, és az egyetlen negatív hang Bernie Ecclestoné volt, aki elárulta, hogy nem költene azért pénzt, hogy versenyt láthasson. Ma már minden nyitottabb, komoly közösségi aktivitásunk van, lejjebb mentek a jegyárak, és létrehoztunk a rajongóknak szórakoztató zónákat. Ez mind a változás jele.”

  • Comini azt állítja, nincs szerződése 2018-ra a WTCR-be a Comtoyouval!

    Comini azt állítja, nincs szerződése 2018-ra a WTCR-be a Comtoyouval!

    A TCR International kétszeres bajnoka Stefano Comini óvatosságra int azon spekulációkkal kapcsolatosan, mely szerint őt egyesek újra a Comtoyou Racing versenyzőjeként látják, magyarán maradna annál a csapatnál, ahol tavaly is versenyzett.

    A svájci pilóta azt állítja, hogy mostanában nem beszélt a belgákkal, de nem is zárná ki azt, hogy velük versenyezzen újra, hiszen jól érezte magát az istállónál:
    Láttam azt a bizonyos listát. Volt egy közös évünk, és annak ellenére, hogy voltak nehézségeink, nagy tisztelője lettem a csapatnak, hiszen állati nagy munkát végeztek el. Örömmel beszélnék velük egy új szerződésről, és talán találnánk megoldást. Tudom, hogy sokkal érettebb vagyok, mint bármikor, és ezt láthatta a csapat is a szezon második felében. Megtiszteltetés az, hogy újra velük boronáltak össze, de jelenleg nem állunk kapcsolatban egymással. Érdemes lenne ugyanakkor lassan újra beszélgetnünk, mert jól tudom, hogy remek eszközt biztosítanának ahhoz, hogy elérjük a végső győzelmet.”

    A svájci tehát nem zár ki semmit sem, de jelenleg nincs semmiféle kőbe vésett dolog. Miután megnyerte a TCR International Series első két szezonját, tavaly Comini a harmadik lett a bajnokságban a Comtoyou Audi RS 3 LMS-ével.

  • Aston Martin Red Bull RB14 – egy hét múlva!

    Aston Martin Red Bull RB14 – egy hét múlva!

    Roppant egyszerű módon közölte az Aston Martonnal kiegészült Red Bull Racing az idei versenyautója bemutatójának az időpontját: kitettek egy animált gif-t a Twitter folyamukba. Eszerint az RB14-esre keresztelt csoda pont egy hét múlva érkezik, tehát február 19-én.

  • Abt szerint több versenyző is csal a FanBoosttal

    Abt szerint több versenyző is csal a FanBoosttal

    Az Audis Daniel Abt azzal vádolja a Formula E csapatait, hogy jogosulatlan előnyhöz jutnak a versenyeken a FanBoost rendszer átverésével.

    Minden ePrix előtt előtt a Formula E arra kéri a rajongókat, hogy voksoljanak kedvenc versenyzőjükre. A három legtöbb szavazatot kapó versenyző a következő futamra egyszeri, 30kw-os (kb 40 lóerő) pluszt kap, így autója 5 másodpercen át 200 helyett 240 lóerővel bír.

    Nem új keletű a feltevés, hogy a csapatok visszaélnek a rendszerrel, Abtnak azonban elege lett, és azt állítja, hogy a szavazatok tömegesen – és nem reálisan – érkeznek Kínából.

    „Tudom, hogy szavaztok rám, és én szétdolgozom a seggem cserébe. De van pár versenyző, akik csalnak egy kicsit.” – monda Abt a rajongóinak. „Nem azért mondom ezt, mert sértődött vesztes vagyok, hanem azért mondom, mert tudom, valaki elmondta nekem. Ez pedig határozottan rossz.”

    „Elöl voltunk végig (a FanBoost szavazásban a santiagói versenyre), de hirtelen pár versenyző egy éjszaka alatt nagyon sok szavazatot kapott. Érdekes módon mindegyik szavazat 12 kínai városból érkezett. Bámulatos rajongói bázisuk lehet ott…”

    „A Formula E tud róla, de nem tud mit tenni, mert nem tudja egyértelműen bizonyítani. Ez katasztrófa. Nagyon feldühített. Átverve érzem magam. Tudom, hogy minden alkalommal megnyerhettük volna (a szavazást), ha korrekt lett volna. Fair elbánásért harcolok.”

    A Formula E FanBoost rendszerét a Telescope nevű cég kezeli, mely jól ismeri az online szavazások és hitelesítések procedúráit, és olyan neves tévéműsorokkal is együtt dolgoznak, mint a The Voice, az American Idol, vagy a Dancing with the Stars.

    A széria vezérigazgatója, Alejandro Agag azonban kiállt a rendszer mellett és hangsúlyozta, hogy alaposan figyelemmel kísérik a rendszer működését.

    „A FanBoost szavazórendszert folyamatosan figyeljük és megvizsgáljuk annak érdekében, hogy az eredmény hiteles legyen.” – mondta Agag. „Folyamatosan fejlesztjük az első Formula E szezontól kezdve, és további hitelesítési lépcsőket adtunk a szavazási folyamathoz a csapatok javaslatára.”

    „Több, mint egy millió rajongó szavazott a kedvenc versenyzőjére és ez a szám egyre nő azzal, ahogy a széria fejlődik. A rendszer nagyon megbízható és a versenyzőknek nem kellene arra pazarolniuk az idejüket, hogy megkérdőjelezik a FanBoost hitelességét.”

  • Börtönbe mehet Briatore, bár fellebbeztek

    Börtönbe mehet Briatore, bár fellebbeztek

    Egy olasz bíróság 18 hónapos börtönbüntetést szabott ki a korábbi Benetton- és Renault F1-es csapat volt főnökére. Flavio Briatore két évvel ezelőtt került a hatóságok célkeresztjébe, miután adócsalás gyanújába keveredett a Force Blue nevű luxusjachtja miatt.

    Most a La Gazzetta dello Sport azt állítja, hogy az eredetileg 4 évnyi börtönnel fenyegetés a genovai bíróságnak köszönhetően lecsökkent 1 év hat hónapnyi szabadságvesztés terhére, melynek a fő vádpontja továbbra is az adójogi bűncselekmény. Briatórét négy társával együtt abban nyilvánították bűnösnek, hogy a hajót csak szabadidős célokra használták, valamint 3.6 millió euró értékben erről hamis számlákat állítottak ki.

    A Force Blue-t is lefoglalták. Briatore ügyvédje ennyit mondott:
    „Figyelembe véve a bíró döntését a legfelsőbb bírósághoz fordulunk. Biztos vagyok Briatore úr ártatlanságában.”

  • Az Opel visszatérne a motorsportba, de feltétele van

    Az Opel visszatérne a motorsportba, de feltétele van

    Az Opel visszatérne a nemzetközi motorsport világába, de erre biztosan nem kerül sor 2020 előtt. Csakis akkor van erre esély, ha a német márka újra nyereséget tud termelni.

    Az Opel és a Vauxhall márkákat tavaly vette át a PSA csoport, azzal a céllal, megszüntessék a 200 millió fontos veszteséget.

    A PSA vezérigazgatója, Carlos Tavares elmondta, hogy a prioritás az, hogy az Opel „túléljen”, de ha ez sikerül, akkor fontolóra veszik a motorsportba való visszatérést is.

    „Az Opelnek, mint a PSA csoport minden márkájának, lehetősége lesz motorsport programot indítani, amint megfordul a cég (anyagi helyzete).” – mondta Tavares.

    „Jelenleg az Opel motorsportos jelentése nagyon gyér. Itt van az Adam R2, de az egy limitált, márkakupa (Opel Adam Rallye Cup) és nem jelent nagy költséget a vállalatnak.”

    „A prioritás az, hogy az Opel túléljen. Ez a lényeg. Nem akarom, hogy elveszítsék a fókuszt.”

    „A szívem azt súgja, hogy az igazat mondjam Önöknek, nem azt, amit hallani akarnak. Amint az Opel átfordul (nyereséges lesz), terv szerint 2020-ra, akkor újra beszélhetünk majd erről és szorgalmazni fogom, hogy a német mérnökök a motorsportban dolgozzanak, olyan mértékben, mint a francia, a spanyol és az angol mérnökök.”

    Az Opel nincs számottevően jelen a rali-világbajnokságban a Kadet GSI óta, amivel 1988-ban Sepp Haider megnyerte az Új-Zéland Ralit és Louise Aitken-Walkeré lett 1990-ben az FIA Ladies’ Cup. Az utolsó működő motorosport program az Adam R2 előtt a DTM-es projekt volt, ami 2005-ben ért véget.

    A Holzer német privát csapat bemutatott tavaly egy Opel Adam R5-öt, de nem volt gyári támogatásuk az Opeltől.

    TCR-re épült még Opel Astra, fejlesztésében pedig az Opel mérnöki partnere a Kissling Motorsport működött közre.

  • A Liberty bejegyeztette a Formula 1 Holland Nagydíj márkanevet

    A Liberty bejegyeztette a Formula 1 Holland Nagydíj márkanevet

    Egyre inkább úgy tűnik, hogy a közeljövőben lesz Holland Nagydíj. A Liberty Media védjegybejelentést intéz épp, ilyen néven: „Formula 1 DUTCH GRAND PRIX”. A cégcsoport irányítja a Forma-1-et is, így egyre komolyabbnak tűnnek a szándékaik egy itteni nagydíj rendezéssel kapcsolatban. Az már ismert, hogy januárban Charlie Whiting tartott pályainspekciót, és átment az asseni TT Circuit ezen a szemlén, így akár rendezhetnek is Forma-1 versenyt.

    A TT pálya igazgatója, Arjan Bos ezt követően haladéktalanul bejelentette, hogy egy megvalósíthatósági tanulmányba kezdenek, melynek a célja az, hogy világos legyen, hogy Assen tud Forma-1-es versenyt megrendezni. Ennek az eredménye márciusban lesz majd elérhető. Addig marad egyelőre a reménykedés. Ezt törte meg most némileg az, hogy a Kompas Advocatuur bejelentette, hogy a Liberty Media benyújtotta az igényét a fent ismertetett márkanévre, Boreauban:
    „A Liberty kizárólagos jogot akar a megnevezésre és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokra, melyet FORMULA 1 DUTCH GRAND PRIX néven regisztrálnának, bár ez hivatalosan még nem ment végbe.”