Szerző: Vámosi Péter

  • A Geely 10%-os tulajdonrészt szerzett a Daimlerben

    A Geely 10%-os tulajdonrészt szerzett a Daimlerben

    A kínai gyártó immáron a Daimler legnagyobb részvényese. A Geely 9 milliárd dollár értékben vett Daimler részvényeket, ezzel a német márkánál 10%-os részesedést ért el. Ezzel a lépéssel tovább növelte a távol-keleti cég a befolyását az európai autómárkáknál. A Geely a tulajdonosa 2010 óta a Volvo Carsnak, és a közelmúltban bevásárolta magát a Lotusba is.

    A Daimler a Bloombergnek annyit mondott csak, hogy üdvözli az újabb nagy befektetőjét, és úgy tekintenek rá, mint egy újabb cégre, akik bizalmat szavaztak nekik. Jörg Howe, a Daimler globális kommunikációjáért felelős vezető ennyit nyilatkozott:
    ” Li Shufu, a Geely elnöke egy olyan kínai vállalkozó, aki jól ismeri a Daimlert, és nagyra értékeli a versenyképességét, és a jövőbeli fejlesztésekre koncentrál. A Daimlernek már így is erőteljes a jelenléte Kínában, hiszen van egy nagyon erős helyi partnerünk, a BAIC Motor.”

    A befektetésnek köszönhetően a Geely olyan lehetőségekhez és előnyökhöz juthat, amivel világszinten segítheti az elektromos- és önvezető autózás elterjedését, pedig a két cégcsoport még nem említ közös projekteket vagy szellemi tulajdonmegosztást.

  • Carlos Sainz önmagát nézi ahogy vezet!

    Carlos Sainz önmagát nézi ahogy vezet!

    Pályára lépett ma Barcelonában az igazi RS.18-as Renault is végre, de Carlos Sainz csak nézi azt. Vagy mégsem? A francia csapat ma tart filmezős napot, és egy ideig szívatták tovább a rajongókat és az ellenfeleket is, és csak nem akarták megmutatni az idei autójukat. Végül a Twitteren megszavaztatták a követőiket, és milyen meglepő: elsöprő többséggel látni akarta mindenki az új verdát.

    Most végre kiraktak olyan képsorokat is, ahol már látható teljes pompájában is a sárga-fekete versenygép. Igen ám, de ha figyelmesen nézitek, a kiguruló autón 55-ös rajtszám van, és a benne ülő pilóta meg Sainz sisakjában vezet, miközben a spanyol versenyző a korláton ülve utánanéz a bokszutcából kihajtó autónak.

    Nos, ezért filmezős nap a mai, csupa trükk és szemfényvesztés… (Nagy rejtély azért nincs, Nico Hülkenberg vezetett.)

    Eredetileg persze ilyen felvétellel szórakozott a Renault médiása:

  • Bruce McLaren büszke lenne a csapatára

    Bruce McLaren büszke lenne a csapatára

    Az új McLaren MCL33 festése főhajtás az alapító Bruce McLaren öröksége előtt, és a csapat a múltba tekint, hogy jövőjük lehessen. Az unikumnak számító papaja színezés egy állásfoglalás is a csapat következő fejezetéről, ami szimbolikus a McLaren életében, hiszen a legegyszerűbb és legtisztább üzenetet tudhatják magukénak: a versenyzését.

    Ezt az üzenetet erősítette meg a csapat az McLaren az MCL33 bemutatóján is, majd hozzátették: „Arra a fontos tulajdonságra utal (a szín), ami állandó történelmi szereplővé tette a McLarent, és a jövőnkre nézve is lényeges.”

    Bruce McLaren úttörő volt, és feszegette a határokat, a bátrak bátraként ma már csak nézheti fentről azokat az értékeket, amiket egykoron létrehozott. És büszke lehet rá…

  • Loeb Almería-ban készül fel a Mexico Rallye-ra

    Loeb Almería-ban készül fel a Mexico Rallye-ra

    A kilencszeres rallye világbajnok 2 napot tesztel a következő WRC megjelenése, a Mexikó rally előtt.

    Sebastien Loeb visszatér a ringbe. Az idei WRC naptárának három futama közül az elsőre – a március 8-11. között Mexikóban megrendezésre kerülő murvás futamra – való felkészülés helyéül a spanyolországi Andalúziában található Almería városára esett a választás.

    Nem véletlen, hogy a francia Almeria-ban van az autó beállítása miatt. A mexikói futamra való hangolódásra megfelelő hely, néhány olyan szakasz és körülmény található ott, amelyek viszonylag hasonlóak a versenyen várhatóakhoz. A pilóta „csillag” már elfoglalta helyét új szerepében, hiszen pénteken és szombaton (febr. 24. – 25. – a szerk.) egész nap lehetősége adódik kipróbálni a Citroën beállításait.

    Emlékezzünk vissza, hogy Loeb már tavaly augusztusban kipróbálta a C3 WRC-t francia aszfaltos szakaszokon, szeptemberben pedig spanyol murván. E tesztek után úgy döntött, hogy 2018-as szezonban három alkalommal áll rajthoz rallye világbajnoki futamon, mégpedig Mexikóban, Korzikán és Katalónia területén.

    A francia pilóta elégedett az új autókkal, mondván, hogy „nagyszerű magatartást tanúsítanak a pályákon.” A bajnok bajnoka motiváltnak érzi magát, hogy visszatérjen a WRC versenyébe.

  • Ritka pillanat: Räikkönen szimulátorozik

    Ritka pillanat: Räikkönen szimulátorozik

    Közismert, hogy a Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen nem rajong a szimulátoron való gyakorlásért. Mióta azonban jelen van az Instagramon, olyan oldalát is megvillantja, melyet korábban nem nagyon láthattunk. Komolyan veszi az edzést, olyannyira, hogy az edzéses fotók és „eltűnős” videók mellett ma azt is megmutatta, hogy alkalomadtán azért hajlandó rávenni magát a szimulátorozásra is. De azért halo nélkül. 😛

    https://www.instagram.com/p/BfYS7KmBrVJ/?taken-by=kimimatiasraikkonen

    https://www.instagram.com/p/BfiYyF2BybM/?taken-by=kimimatiasraikkonen

  • A Ferrari versenyzői is megmutatták magukat overálban

    A Ferrari versenyzői is megmutatták magukat overálban

    Tegnap bemutatkozott a Ferrari SF71H, most pedig megmutatjuk azt is, hogy festenek a csapat versenyzői 2018-as overáljukban.

    Ferrari SF71HSebastian Vettel Kimi Räikkönen Kvyat, Vettel, Räikkönen, Giovinazzi

  • A spanyol foci liga a Renault új partnere

    A spanyol foci liga a Renault új partnere

    A Renault Sport F1 új partnere a spanyol futball első osztálya, a LaLiga.

    A LaLiga logója az R.S.18-ason, illetve Nico Hülkenberg és Carlos Sainz overálján is megjelenik majd. Sainz különösen örül ennek, mivel nagy Real Madrid rajongó.

    „Nagy örömünkre szolgál, hogy bejelenthetjük, ezt az izgalmas és egyedi partnerséget a LaLigával, a világ egyik legjobb labdarúgó-bajnokságával.” – mondta Antonie Magnan, a Renault partnerkapcsolatai ügyeinek vezetője. „A Renault Sport Formula One Team és a LaLiga céljai között sok azonosság van, hiszen világméretűvé növeljük elérésünket.”

    „A Forma-1-es és a LaLigás szezon fedi egymást egész évben és a rajongói bázisokban is van átfedés, ami izgalmas dolgokat eredményez majd.”

    Ez a partnerség a LaLiga első olyan irányú megmozdulása, mely azt szorgalmazza, hogy a foci világán túl is ismertek legyenek.

    „Olyan innovatív ötleteket kerestünk, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy nemzetközi szinten jelenítsük meg a márkanevet és hangsúlyozza, hogy ‘Ez nem foci. Ez LaLiga.’.” – mondta Enrique Moreno márkaigazgató. „A motorsport, különösen a Forma-1 tökéletesen illeszkedik ebbe a stratégiába. A Forma-1 rajongók potenciáli foci szurkolók. Ez az új, éves kapcsolat arra irányul, hogy bővítsük a LaLiga közönségét és növeljük a márkatudatosságot.”

  • A M1RA is Hyundaira vált a Hondáról!

    A M1RA is Hyundaira vált a Hondáról!

    A csapat tavaly két autóval indult, és Roberto Colciago valamint a magyar Tassi Attila hajtották a M1RA Hondáit. Attila még az utolsó fordulóban is harcban állt a TCR International Series bajnoki címéért, de végül második lett a Team WRT pilótája, Jean-Karl Vernay mögött.

    A magyar csapat ugyanakkor vált: a JAS Motorsport Honda Civic autói helyett a jövőben a Hyundai Motorsport építette i30 N TCR autókkal indulnak, ugyanazzal, amivel a csapattulajdonos Michelisz Norbert is versenyez 2018-ban majd a túraautó világkupában, a BRC Racinggel. Az istálló ugyanakkor még nem döntötte el, hogy melyik TCR bajnokságban indulnak majd, de a hazai mindenképp fókuszba került. Bári Dávid így nyilatkozott erről:
    „Mindig jó dolog az, ha a kemény munka kifizetődik. Intenzív téli szezonunk volt, miután megnyertük a csapatbajnokságot a TCR International sorozatban tavaly. Meglátogattam a Hyundai bázisát Németországban többször is, és mindig lenyűgözött az ott látható profizmus, és hogy mennyire elhivatottak. Hiszem, hogy az i30 N TCR és a M1RA erős kombináció lehet a TCR világában. Hogy láthassuk mire képes a csapatunk, szorosan kell együttműködnünk egy gyártóval, akiknek jó a támogatásuk az ügyfeleik felé, így nagyon várom már ezt az együttműködést. A csapatnak több lehetősége is van az elkövetkezendő szezont illetően, és biztos vagyok benne, hogy a legjobb megoldást fogjuk megtalálni. Örömmel vennénk részt egy regionális TCR bajnokságban, ugyanakkor nem adtuk fel a reményt, hogy megjelenjünk a WTCR-ben is.”

    A Hyundai örül az új ügyfelének, és számos ismertebb csapat idén már a dél-koreai márkának szavaztak bizalmat, olyanok mint akár a Target Competition, akik szintén Hondáról váltanak Hyundaira és a TCR Europe-ban indulnak majd, vagy a BRC Racing Team és az Yvan Mulelr Racing, akiket már be is jelentettek a WTCR-be. Andrew Johns, a Gyundai Motorsport Customer Racing részéről ennyit nyilatkozott:
    „Tavaly bebizonyították, hogy ők egy félelmetesen professzionális csapat, amikor megnyerték a csapatok bajnokságát a TCR International Seriesben, az első teljes szezonjukban. Ezzel a kiemelkedő rekorddal és az i30 N TCR teljesítményével biztosak vagyunk benne, hogy bárhol a győzelemért indulhatnak, akármelyik szériát is választják a versenyzésük színhelyéül. Nagyon várjuk már, hogy támogassuk őket és a versenyzőiket az egész szezonban, ami előttünk áll.”

  • Itt van Alonso és Vandoorne reménye, a McLaren-Renault MCL33!

    Itt van Alonso és Vandoorne reménye, a McLaren-Renault MCL33!

    Tavaly az eddigi egyik legnehezebb évén volt túl a McLaren, az egyre narancssárguló istálló. Dobták a Hondát, majdnem elvesztették Alonsót, és továbbra sem tolongtak a támogatók az egykoron szebb napokat megélt csapatnál. Zak Brown azonban megpróbálja megreformálni a működést, szerződést kötött a Renault motorjaira, amelyek még sosem voltak eddig McLaren autókban, Fernando Alonsót már kb. elengedi bárhova, csak főállásban mégis maradjon már a wokingiaknál, és Lando Norris-t is már kinevezte tartalékpilótának, csakhogy megalapozza a jövőjét neki és a csapatnak is. Stoffel Vandoornenak is újra fel van adva a lecke, mert Alonso neki kifejezetten jó viszonyítási alap. Szép, és a papaja színnel még retro mclarenesebb lett az MCL33, így mindenki előrelépést vár tőlük.

    McLaren MCL33 McLaren MCL33  McLaren MCL33McLaren MCL33

  • SEAT-ból lett CUPRA jön a világkup(á)ra

    SEAT-ból lett CUPRA jön a világkup(á)ra

    A CUPRA nevet a SEAT már régebb óta használta a nagy teljesítményű modelljeinél, és most önálló arculatot és logót is kap, de továbbra is együtt dolgozhatnak majd a spanyol gyártóval.

    cupra

    A SEAT motorsportos részlege is amely korábban SEAT Sport néven volt ismert beleolvad az új márkába. A SEAT elnöke, Luca de Meo lelkes a dolog iránt:
    „A CUPRA egy nagy lehetőség a SEAT előtt, az ügyfeleinknek, és jót tesz az üzletmenetnek is. Az egész projekt olyan emberek álmából jött létre, akik új utakat keresnek az autórajongók csoportjaihoz.”

    cupra

    Az új CUPRA TCR autó lesz a márka első versenyautója, amely már a pályákon is megjelenik 2018-ban.