Szerző: Vámosi Péter

  • Kubica szerint a modern F1 autók túl nehezek

    Kubica szerint a modern F1 autók túl nehezek

    Robert Kubica elküldené a mai Forma-1-es autókat zsírleszívásra. A lengyel különleges helyzetben van, hiszen jó pár évet kihagyott 2011 és 2017 között a sérülése miatt, és meglepő dolgot mondott az AMuS újságírójának:
    „Az első dolog amit észrevettem, az a súly volt. Az autókon legalább 60 kg plusz felesleg van. A lassú kanyarokban az az érzésem, hogy egy buszt vezetek.”

    Annak ellenére, hogy a mai autók a stopper óra szerint gyorsabbak, Kubica világosan emlékezik arra, hogy milyen öröm volt vezetni az elmúlt évtized autóit:
    „605 kg volt egy akkori autó, és volt 50 kg ballasztunk is. A gumik kevesebbet bírtak, így az egész verseny alatt folyamatosan tudtál támadni. Ma ez már lehetetlen. Neked kell mindent menedzselned.”

    Kubica elárulta, hogy ma már a versenyzőknek kell állítgatniuk a motorokon is, szorosan együtt kell működniük a mérnökeikkel, hogy az autó az előre eltervezettek szerint működjön. A korábbi BMW és Renault pilóta ezt így látja:
    „Kívülről nézve úgy néz ki, hogy mindegyik versenyző a maga versenyét futja, és tartja a távolságot a másikhoz képest, nehogy túlmelegedjen esetleg a motorja.”
    Hogy mi a megoldás? A Williams tesztpilótája szerint:
    „Kevesebbnek kell lennie az összsúlynak. Rengeteg probléma magától megoldódna.”

    Ráadásul a lengyel szerint ha a mérnökök segítik a versenyzőket rádión keresztül, annak semmi köze nincs a komplex technológiához:
    „A mai versenyzők elkényelmesedtek. Egy jó versenyzőnek semmi szüksége nincs irányításra a bokszutcából.”

  • A nap legjobb nőnapi üdvözletét a Porsche követte el

    A nap legjobb nőnapi üdvözletét a Porsche követte el

    Miután mindenki kiszórakozta magát Zoltán Erikán, aki duplán is érintett a mai napon, érdemes figyelmünket a Porsche megoldására vetni. A németek nem vicceltek, igazán grandiózusan tolták a nőnapi üdvözlést, jól láthatóan. Miután szeretjük az ilyen kreatív megoldásokat, ezért veletek is megosszuk a dolgot.

  • Stefano Comini felfogadott egy menedzsert

    Stefano Comini felfogadott egy menedzsert

    A svájci Comini hozzáállása radikálisan elkezdett változni, amióta elkezdett dolgozni Stefano Fecchióval, aki a jövőben a menedzseri teendőket látja el a versenyző körül. Ez teljesen új dolog a kétszeres TCR International Series bajnok életében, mert eddig nem volt menedzsere, de szeretne általa egy még profibb versenyzői karrierbe fogni. Bizonyos értelemben igazi egyedi karakter Comini a paddockban, ezt bárki megerősítheti, aki már találkozott vele, de most némileg irányítva lesz az élete a pályán, és azon kívül is.

    Nagyjából eddig is rendben voltak a dolgok, de egy szint felett a munkakapcsolat menedzselése is már komoly szempont, amit finoman kell kezelni, így Comini úgy döntött, hogy ezt a feladatot lássa el egy olyan személy, aki kiáll érte, Stefano Fecchio. A motorsport.com-nak így nyilatkozott a közönség kedvenc svájci:
    „Egy ideje már gondolkodtam azon, hogy legyen menedzserem, végül megtaláltam az erre legalkalmasabb személyt. Őt akartam, tudtam, hogy ő a megfelelő, hiszen ismerősökön és a barátaimon keresztül tudtam róla azt, hogy iszonyatosan elhivatott a motorsportok iránt. Ez alapvető szempontom volt, hogy olyasvalakit találjak, akit ugyanaz hajt, ami engem is, de a srác teljesen más mint én, nagyon összeszedett, komoly és igazán lelkes, pedig nehéz a feladat. Biztos vagyok benne, hogy megtaláltam a megfelelő személyt arra, hogy képviseljen engem a pályán, és a pályán kívül is.”

    Fecchio tehát elkezdi a menedzseri teendőket intézni Comini körül, akinek jelenleg még mindig nincs versenyülése a WTCR-ben, ami továbbra is az elsődleges célja a 28 éves versenyzőnek, pedig már csak jó egy hónap van a szezonnyitóig. A svájci az imidzsén is keményen dolgozik a feleségével Robertával, illetve egy kisebb csapattal, és végzik a szükséges háttér adminisztratív munkákat is.

  • Hivatalos: Steffi Halm a Team Schwabentruckhoz igazol!

    Hivatalos: Steffi Halm a Team Schwabentruckhoz igazol!

    Steffi Halm csapatot vált. Ezentúl a baden-württembergi születésű versenyzőnő egy IVECO volánját tekergetheti majd. A Team Schwabentruck köreiből egy ideje már lehetett hallani, hogy 2018-ban Halm már nem a Reinert istállóval áll majd rajthoz. Új szerződést kötött az Ulmban székelő csapattal, ráadásul két évre.

    Annyira azért Steffinek nem kell átállnia, mint elsőre gondolnánk. Az eddigi MAN versenykamionja, és az új IVECO-ja is pont ugyanott készül: Jochen Hahnék boszorkányműhelyében. Az elkövetkezendő két évben Steffi Halm azonban nem csak IVECO csillaga lesz a jövőben, hanem a FERNFAHRER szakújság nagykövete is.

    További hír még a Team Schwabentruck életéből az, hogy a kamionversenyzés legendája, Gerd Körber is rajthoz áll a másik IVECO-val majd Misanoban, az idei első versenyen.

  • Nagy Dániellel és az Európa-kupában indul a M1RA!

    Nagy Dániellel és az Európa-kupában indul a M1RA!

    Lehetetlen küldetésre vállalkozik a M1RA 2018-ban: címvédésre. Elviekben azért lehetetlen, mert a TCR International Series, amelynek tavaly elhódította a csapatbajnoki címét, erre az évre megszűnt. Gyakorlatilag azonban a sorozat helyét a TCR Európa-kupa veszi át, a M1RA pedig a kategória talán legkeresettebb technikájával, a Hyundai i30 N TCR-rel ebben a bajnokságban indul. A magyar csapat egyik autóját a WTCC-s pontszerző Nagy Dániel vezeti majd.

    „Tavaly azzal a céllal alapítottuk meg a M1RA-t, hogy rátermett magyar szakemberekkel győzelmekért szálljunk harcba nemzetközi szinten, és ebből nem engedünk. Idén az Európa-kupa az ideális terep számunkra, amelyben újra az első helyért szeretnénk küzdeni, ugyanazzal a tehetséges szakemberekből álló közösséggel, amelyik tavaly a TCR International csapatbajnoki címének megnyerésével bizonyította, hogy világszínvonalú munkára képes” – jelentette ki Bári Dávid, a M1RA csapatvezetője.

    A csapat egyik pilótája Nagy Dániel lesz 2018-ban. A még mindig csak 19 éves versenyző az elmúlt két szezonban 30 WTCC-futamon állt rajthoz, de korábban a TCR International Seriesben is felhívta magára a figyelmet. 2015-ben, mindössze 17 évesen a harmadik helyet szerezte meg az időmérőn a Red Bull Ringen, ráadásul úgy, hogy azon a versenyhétvégén vezette először az autót.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy együtt dolgozhatunk Danival, hiszen tudjuk, hogy igen tehetséges pilóta – fogalmazott Bári Dávid. – A bajnokság és az autó is változik az előző évhez képest, egyvalami azonban biztosan nem: szeretnénk egy újabb fiatal magyar pilótát hozzásegíteni ahhoz, hogy tovább fejlődhessen és eredményesebb
    versenyzővé válhasson. Hiszek benne, hogy Danin keresztül ismét bizonyítani tudjuk, hogy miről szól a M1RA.”

    „Nagyon hamar megegyeztünk a közös folytatásról, néhány beszélgetés elég is volt hozzá – árulta el Nagy Dániel. – Hálás vagyok azért, hogy az elmúlt két évben belekóstolhattam a WTCC légkörébe, de úgy éreztem, váltanom kell, ezért is kerestem ennek a lehetőségét. Mint minden versenyző, én is győzelmekért, dobogós helyezésekért akarok küzdeni, ám erre sajnos nem volt igazi lehetőségem az utóbbi időben. Szükségem van rá, hogy újra átéljem ezeket a pozitív élményeket, így egy bizonytalan világkupás szezonnál nekem szakmailag többet ér az Európa-kupa és az
    esély, hogy megmutassam, többre vagyok képes. Láttam, hogy milyen profin és megbízhatóan működik a M1RA, mint csapat. Láttam, hogy tavaly mind az öt versenyzőjük dobogóra állt a szezon során, köztük olyan is, akinek az volt az addigi legjobb eredménye. Tudom, hogy én is mindent megkapok majd, ami a fejlődésemhez szükséges. Az is fontos szempont volt, hogy a Hyundai a kategória talán legerősebb autója, és a csapat szoros kapcsolatot ápol a gyártóval. Bízom az eszmében, amit a M1RA képvisel.”

    Az Európa-kupát 2016-ban és 2017-ben is megrendezték, de önálló bajnokságként idén mutatkozik be, lényegében átvéve a TCR International szerepét, amelynek tavaly csapatbajnoka lett a M1RA. A május 5-6- án induló szezon hét versenyhétvégéből áll, és olyan legendás helyszínekre látogat el, mint a Paul Ricard, Spa-Francorchamps vagy Monza. Magyarországon is rendeznek fordulót, július 7-8- án a Hungaroringre érkezik az Európa-kupa mezőnye.

  • Ericsson Leclercről: Nagyon jó, de legyőzöm!

    Ericsson Leclercről: Nagyon jó, de legyőzöm!

    Marcus Ericsson tiszteli ugyan Charles Leclercet, de le tudja győzni a nagyra tartott csapattársát. Így nyilatkozott róla:
    „Az a benyomásom, hogy ő egy nagyon jó versenyző lesz elsőre, és jó a személyisége. Ő egy rendes fickó. Kicsit tavaly év végén már megismerhettem, aztán a téli szezon alatt egyre inkább, de főleg az utóbbi hetekben. Nem is kérdés, ő egy tehetséges srác. Ugyanakkor hiszek magamban, és azt hiszem, hogy le tudom győzni. Használnom kell majd a tapasztalatomat, és a képességeimet amikkel felvérteztem magamat az utóbbi években. Azt hiszem, szoros lesz a mi meccsünk.”

    Mint kiderült, a páros hasonló visszajelzést adott a C37-esről a Saubernek, árulta el Ericsson:
    „Tudom, hogy a pálya állapota nem volt annyira jó, és összességében ez megnehezítette a tesztelést. Ugyanakkor mindketten jól érezzük magunkat az autóban. Meglátjuk, hogy ő hogy érzi majd szerdán, de okos srác, hiszek abban, hogy azt fogja mondani, amit valóban érez. Remélem, hogy jó napja lesz.”

    Ericsson tudja, hogy hatással van rá, és fel tudja venni a kesztyűt a gyártók által magasan jegyzett juniorokkal is:
    „Tavaly Pascal Wehrlein közel állt ahhoz, hogy megszerezze a Mercedes versenyülését, aztán végül a Sauberben kötött ki. A teljes szezont tekintve szerintem mi voltunk egymáshoz a legközelebb átlagsebesség tekintetében. Sajnos nem tudtunk az autóból többet kihozni. Nekem viszont jó mérce volt, hiszen közel voltunk egymáshoz. Idén Charles lesz mellettem, aki egyike a nagyra tartott újoncoknak, akik régóta a Forma-1-be készülnek.Ez tökéletes lesz nekem hogy megmutassam a képességeimet, és megmutassam, hogy mire vagyok képes a kormány mögött.”

  • Button is kiakadt Carmen Jordára

    Button is kiakadt Carmen Jordára

    Jenson Button kritikával illette Carmen Jordát legutóbbi Formula E-vel kapcsolatos megnyilvánulásai miatt.

    Jorda a napokban – miután Formula E autót tesztelt – azt monda, hogy fizikai szempontból könnyebb azokat az autókat vezetni, így sokkal inkább való a nőknek, mint a Forma-1. Jorda mindemellett az FIA női bizottságának tagja, annak érdekében, hogy segítsék a nők helyzetét a sportban. Button szerint azonban Carmen megnyilvánulásai épp nem ezt segítik.

    „Ó Carmen, nem segíted megfelelően a női versenyzőket ezzel a kommenttel.” – írta Button Twitteren. „Kérdezd meg Danica Patrickot azzal kapcsolatban, hogy milyen erősnek kell lenni egy versenyautóhoz! Ő szétrúgná a seggemet az edzőteremben, és valószínűleg van olyan erős, mint bármelyik versenyző a jelenlegi F1-es mezőnyben. Számodra nem a fizikai korlát a probléma, Carmen.”

    Erre Danica Patrick csak annyit reagált Buttonnak: „Köszönöm, öreg barátom.”

    Az IndyCar versenyző Pippa Mann is reagált Jorda újabb megnyilvánulására.

    „Tudja ő, hogy az IndyCar versenyzők testesebbek az F1-eseknél, és nehezebb súlyokat kell emelnünk, mert nálunk egyáltalán nincs szervókormány, de itt is vannak sikeres nők?”

  • Még márciusban felvásárolhatják a Force Indiát!

    Még márciusban felvásárolhatják a Force Indiát!

    Továbbra sem lezárt téma a Force India felvásárlása: még februárban arról szóltak a hírek, hogy a Silverstoneban székelő csapatot felvásárolná egy konzorcium, amelyet a brit energiaital gyártó, a Rich Energy irányít. A Force India azonban tagadja a 280 millió dolláros üzletet. Az istálló a közleményében ennyit állított: „nincs ajánlatunk leendő befektetőtől, és nem is egyeztetünk senkivel.”

    Pletykák szerint ugyanakkor jó oka van a Force Indiának arra, hogy eltolták a 2018-as névválasztásukat, mivel a leendő új tulajdonosok már idén nevet változtatnának, és ugyanezen forrás állítja azt is, hogy a Rich Energy lehet mégis a befutó, miután nyélbe üthetik az üzletet a hónap végén.

    Megkérdezték erről is Sergio Perezt az El Mundo Deportivoban a napokban, és a mexikói így válaszolt:
    „Azt hiszem, a következő lépés a csapat életében a költségvetés. Az, hogy legyen. Jó dolgok vannak tervben, de még semmit sem erősítettek meg ebből, mert minden a pénz kérdése.”

    Tőkeinjekció nélkül Perez azt gondolja, hogy a Renault és a McLaren is veszélyezteti a Force India pozícióját a bajnokságban:
    „Vigyáznunk kell velük idén, mert nagyot fejlődtek, és emiatt nehéz lesz. Komoly versengés lesz.”

    Végül a csapattársáról is nyilatkozott Perez, és elmondása szerint örül Esteban Oconnak, annak ellenére, hogy 2017-ben pályán és pályán kívül is voltak ütközeteik:
    „Megnőtt Ocon ázsiója, hiszen ő a következő versenyképes pilótája a generációjának, ami büszkeséggel tölt el. Nagyon jó visszajelzés is nekem az, ha egy olyan elit pilótához mérhetem magam, mint Esteban.”

  • Így készült el a Cupra e-Racer!

    Így készült el a Cupra e-Racer!

    Még mielőtt azzal vádolnánk a spanyolokat, hogy kamuznak, és csak renderelt elektromos E TCR versenyautóval rendelkeznek, a holnapi igazi bemutató előtt gyorsan kiadtak egy videót a Cupra e-Racer építéséről. Úgy néz ki, hogy a dolog valóban kész, és várja azt, hogy valaki végre élesben is meghajtsa végre. A prototípus elkészítése 20.000 munkaórát vett igénybe.

    A legizgalmasabb az egészben természetesen maga az elektromotor, amiből nem is egy, hanem rögtön négy is található az autóban. 6072 darab tölthető egység van benne, olyasmik mint egy AA-s ceruzaelem. Ezek alkotnak egy egészet akkumulátorként, ami 450 kg. Ennek így összesen annyi energiája van, mint 9000 darab mobiltelefonnak, amely állításuk szerint 40 perc alatt feltölthető lesz. A már emlegetett 4 elektromotor pedig összesen 500kW teljesítményre képes, ami kb. 680 lóerőnek fele meg. A modernizálás jegyében a visszapillantótükrök helyére is már kamera került, amelyek képeit egy konzolon láthatja a versenyző majd.

    Nulláról százra 3.2 másodperc alatt lesz képes gyorsítani az e-Racer.

  • Nézd meg hogy hajtott Formula E autót Carmen Jorda!

    Nézd meg hogy hajtott Formula E autót Carmen Jorda!

    Több, mint 18 évnyi tapasztalattal a háta mögött Carmen Jorda az egyik leginkább megjegyezhető női autóversenyző a motorsportok világában, aki vezethetett már Forma-1-es autótól kezdve Le Mans sportautót is.

    Ahogy minden jó versenyző, ő is gokarttal kezdett kiskorában, aztán nem is sokkal később már a Formula 3 bajnokságokban találjuk, Le Mansban az LMP2-es kategóriában, majd az Indy Lightsban. 2015-ben a Lotus F1 csapat fejlesztő pilótája lett, majd amikor átvette a a csapatot a Renault, maradt tovább ezen szerepkörben. 2017-ben Carment beválasztották a FIA Motorsport Világtanács női bizottságában, és arra ösztönzi a fiatal lányokat, hogy vegyenek részt a motorsportokban.

    Carmen Jorda Formula E autót tesztelt. Erre a Mexico ePrix versenyhétvégéjén került sor, amolyan demo formájában, a  verseny előtt. Az első benyomásairól, illetve hogy szerinte miért az elektromos autózás a jövő, nos erről beszél az alábbi videóban.

    „Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy az első Formula E tesztem zajlott és lenyűgözött az autó teljesítménye.” – írta később Carmen Instagramon.

    https://www.instagram.com/p/Bf5wzcKhlf5/?taken-by=carmenjorda

    https://www.instagram.com/p/Bf6Pg3JBK03/?taken-by=carmenjorda