Szerző: Vámosi Péter

  • György Anett is folytatja a Zengő Motorsportnál!

    György Anett is folytatja a Zengő Motorsportnál!

    A Zengő Motorsport a napokban elkezdte bejelenteni az idei programját, így nem maradhatott ki a sorból a csapat egyetlen hölgyversenyzője, György Anett sem, aki tavaly az ETCC-ben indult. Az a bajnokság megszűnt, és Anett úgy döntött, marad a csapattal, ugyanakkor idén nem lesz olyan színes nemzetközi programja, mint volt az 2017-ben.

    Anett autója marad a tavalyi DSG váltós SEAT Leon, és ezzel a Magyar Országos Bajnokságban indul, illetve a Közép Európai Kupában, adta hírül a facebook oldalán a versenyzőnő. A cél azonban egyértelműen az, hogy 2019-ben újra egy komolyabb nemzetközi mezőnyben találhassuk majd Anettet.

    https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=982556691915648&id=149622358542423

  • Bejelentették a második WTCR pilótájukat is a Zengő Motorsportnál!

    Bejelentették a második WTCR pilótájukat is a Zengő Motorsportnál!

    Nagy Norbert nevét már hétfőn bejelentette az idei WTCR-es programjába a Zengő Motorsport. Az eszköz is ismert: teljesen új SEAT fejlesztésű Cupra autók, akikkel Zengő Zoltán már évtizedes jó viszonyt ápol. A magyar csapat is ott van ma már a barcelonai közös tesztjén a WTCR-nek, így valójában már csak a második számú versenyzőjük kiléte volt a nagy talány.

    Nagy meglepetés nincs: Szabó Zsolt kap újra lehetőséget, hogy ezúttal a világkupán bizonyítson, ha már tavaly helytállt úgy az ETCC-ben és a WTCC-ben is, hogy hirtelen került a mély vízbe. A miskolci fiú idén már teljes évet futhat.

    https://www.facebook.com/zengomotorsport/photos/pb.119702024776262.-2207520000.1522234826./1636366829776433/?type=3&theater

  • Hivatalos: Montoya csatlakozik az United Autosporthoz, indul Le Mansban!

    Hivatalos: Montoya csatlakozik az United Autosporthoz, indul Le Mansban!

    Az United Autosports hivatalosan is megerősítette, hogy a 2018-as 24 órás Le Mansra csatlakozik hozzájuk Juan Pablo Montoya. A korábbi Forma-1-es versenyző Will Owen és Hugo de Sadeleer mellett vezetheti a #32-es Ligier JS P217-est, és egyben debütál is a legendás hosszútávú versenyen, ahol még soha nem indult.

    Azzal, hogy Montoya bemutatkozik a 24 órás versenyen is Le Mansban, nem veszélyezteti az idei sportautós programját, hiszen jelenleg az IMSA-ban fut teljes évet a Team Penske-vel. A Forma-1-en kívül a kolumbiai nyert a NASCAR-ban is, és IndyCarban megszerezte a CART bajnoki címét is, továbbá elsőre megnyerte az Indy 500-at, valamint a 24 órás daytonai versenyt. Montoya számtalan kiemelkedő versenyt is megnyert, így a Monacói Nagydíjat, valamint az Indianapolis 500 futamát, kétszer is. Ezek a győzelmek bele számítanak a „Triple Crown”-ba, így már csak a 24 órás Le Manst kell megnyernie azzal, hogy ezt is teljesítse, és beérje Graham Hill-t, aki ezidáig egyeduralkodó.

    A 2018-as 24 órás Le Mans június 16-án szombaton 15:00-kor kezdődik majd. Az United Autosports két autót nevez be, az egyik a #32-es Ligier JS P217-es Juan Pablonak, Willnek és Hugonak, valamint a #22-es autó, amelyet Phil Hanson és Filipe Albuquerque mellett egy hamarosan megnevezendő pilóta hajthat majd.

    Juan Pablo Montoya, versenyző, United Autosports:
    „Nagyon izgatottá tett, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy megtapasztaljam Le Manst, és várom már, hogy csatlakozhassam az United Autosporthoz, hiszen tavaly is remekül szerepeltek ott. Mindig is néztem a versenyeket Le Mansból, így nagyon boldog vagyok, hogy végre én is a részese lehetek ennek. Remélem, hogy lesz esélyünk a győzelemre.”

    Zak Brown, csapat tulajdonos és igazgató, United Autosports:
    “Juan Pablo jó ideje versenyez már, és tudja azt, hogy mi kell a győzelemhez. Biztos vagyok benne, hogy segíteni fogja a csapatot a tapasztalatával és a nyers tempójával, és pontosan ezek szükségesek egy olyan jelentős versenyre, mint amit Le Mansban tartanak.”

    Richard Dean, csapat tulajdonos, és menedzser, United Autosports:
    „Néztem Juan Pablót, ahogy versenyzett ellenünk idén Daytonában, és lenyűgözött az, hogy egyáltalán nem zavarta a forgalom, szinte nem is veszített a sebességéből, vagy a koncentráltságából. Ő egy remek karakter, így nem aggódom attól, hogy ne tudna beilleszkedni a csapatunkba majd Le Mansban. Annak ellenére, hogy ez lesz az első indulása ott, komoly tapasztalattal bír, és mivel nyert Monacoban és Indianapolisban is, ez a Le Mans kaland lehetőséget ad neki arra, hogy elnyerje a „triple crownt”. Várom már az alkalmat, hogy személyesen is üdvözölhessem a csapatunknál!”

  • Szponzora miatt kerülhet Bottas a Ferrariba!

    Szponzora miatt kerülhet Bottas a Ferrariba!

    Valtteri Bottas támogatója azt gondolja, hogy a finn pilóta 2018 után is top csapatnál maradhat. Bottas rosszul kezdte a szezont, Ausztráliában ütközött az időmérőn, és Lewis Hamilton is szóvá tette, hogy hiányzott neki a csapattársa a verseny alatt.

    Ahogy fogalmaz: „Tavaly óta kiemelkedő fontossággal bír az, hogy két autó legyen az élen, főleg akkor, amikor a Red Bull és a Ferrari ilyen erős.

    Bottas a jövő héten Bahreinben készül visszavágni, de megszólalt a legerősebb támogatója, Antti Aarnio-Wihuri is a finn dolgában: „Azt hiszem, hogy Vallteri folytathatja majd a Mercedesnél, de a Forma-1-ben bármi megtörténhet.”

    Aarnio-Wihuri csomagoló cége jelenleg a Mercedest támogatja. Azonban a pletykák szerint a Mercedes kinézte magának Daniel Ricciardo-t vagy Esteban Ocon-t, a 2019-es évre. Aarnio-Wihuri Finnország egyik leggazdagabb embere, egyáltalán nem zárja ki azt, hogy a Ferrariban köthet ki Bottas: „Azt hiszem, hogy Räikkönen ideje lejár. Tavaly már látható volt, hogy a teljesítménye nem volt folyamatos. Feltehetően már nem is érdekli ez annyira.”

    A Ferrari régebben már érdeklődött Bottas iránt, így ezzel számol Aarnio-Wihuri is: „Még átszerződhet Bottas a Ferrariba. Valamikor mindegyik Forma-1-es pilótánál eljön az a pont, hogy a Ferrarinál akar vezetni.”

  • Bernie Ecclestone 2019-ben is mehet bíróságra

    Bernie Ecclestone 2019-ben is mehet bíróságra

    Újra látogathatja a bíróságot jövőre Bernie Ecclestone, még a vesztegetési botránya miatt. 2014-ben a korábbi Forma-1 fővezér megúszta a börtönt, pedig korrupcióval vádolták, miután 100 millió dollár óvadékot fizetett a müncheni bíróságon.

    Ecclestone most már 87 éves, és azzal vádolták, hogy 44 millió dollárt fizetett egy német bankárnak, hogy biztosítsa azt, hogy a Forma-1-et annak adják el, akinek ő akarta, a CVC-nek. Az ügyet most azonban elővette a londoni legfelsőbb bíróság, akik megerősítették, hogy a tárgyalás időpontja 2019. október 1.

    2014-ben egy Bluewaters nevű cég azt állította, hogy ők kínálták a legmagasabb árat a Forma-1-ért 2005-ben. Ennek ellenére a CVC nyerte meg az üzletet, mert Ecclestone lefizethette Gerhard Gribkowsky-t, aki börtönbe is került a 44 millió dollár elfogadásáért. 2014-ben a Bluewaterst egy new-yorki bíróság elutasította, de a londoni tárgyaláson ezúttal meghallgatják őket is. Simon Bushell, a Bluewaters ügyvédje ennyit mondott:
    „Ügyfelem elégedett, amiért a bíróság már most kitűzte a meghallgatás időpontját Londonban.”

  • Lance Stroll kiakadt a 2018-as Williamsre

    Lance Stroll kiakadt a 2018-as Williamsre

    Némi kritikával illette Lance Stroll a Forma-1-es munkaadóját. A Williams nem kezdte parádésan a 2018-as szezont, sokan haragudnak még mindig rájuk, amiért nem Robert Kubicát szerződtették, illetve az új autó sebessége is hagy némi kívánnivalót maga után.

    A melbourne-i szezonnyitó után a kanadai pilótájuk, Stroll sem rejtette véka alá a frusztrációját a Le Journal de Montrealnak:
    „Ezzel az autóval nem lehet eredményt elérni, ez ilyen egyszerű. A csapat hibázott pénteken a szabadedzésen, így le kellett állítanom az autót. Értékes időt vesztettünk. Vasárnap pedig semmi sem működött rendesen. Éppen ellenkezőleg.”

    A 19 éves Stroll elárulta, hogy az egyik nagy problémájuk a verseny üzemmód a Mercedes motorjával: „Nem találjuk a megfelelő módot arra, hogy felgyorsítsuk, amikor kellene. Ezért is vesztettem pozíciót az első körben, és emiatt nem tudtam később harcolni a Sauberekkel sem. Nincs meg az erőnk akkor, amikor kell.”

  • KRESZ-Faktor 2018-ban is – főnyeremény egy Hyundai!

    KRESZ-Faktor 2018-ban is – főnyeremény egy Hyundai!

    A friss jogosítványos, 17-25 év közötti sofőrök közlekedésének biztonságosabbá tételét célozza a tavaly életre hívott, és nagy sikerrel megtartott KRESZ-Faktor vetélkedő, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére az idén is megszervez a Hungaroring Sport Zrt.

    A vetélkedő első fordulójában a résztvevők online KRESZ-tesztet töltenek ki (a teszt március 27-én reggeltől elérhető a kreszfaktor.hu weboldalon), a második feladat során a versenyzőktől rövid videókat várnak, amelyek témája az FIA által megfogalmazott, biztonságos közlekedéssel kapcsolatos aranyszabályok valamelyike.

    A döntőt június 28-án, a Hungaroringen, ezen belül a Groupama Tanpályán tartják meg, remélhetőleg a tavalyihoz hasonlóan jó hangulatban. Motivációnak legyen elég annyi, hogy a fődíj egy autó lesz, méghozzá egy limitált szériás Hyundai i20.

    A figyelemfelhívó országos vetélkedő-sorozat tehát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére indul útjára, fővédnöke ezúttal is dr. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, aki az esemény bemutatkozó sajtótájékoztatóján a következőket mondta:
    „A KRESZ-Faktor vetélkedőnek tavaly nagy sikere volt, ugyanakkor az is kiderült a verseny során, hogy szükség van az effajta szemléletformálásra. S nem csupán azért, mert éppen a 17-25 év közötti, friss jogosítványosok vannak a legnagyobb veszélyben az utakon, hanem azért is, mert a tavaly kitöltött tesztek azt mutatták: van még hova fejlődni. A statisztikák szerint a fiatalok elsősorban a nem megfelelő sebességmegválasztás, manőverezési problémák, illetve irányváltási, előzési problémák miatt szenvednek balesetet. Ezek közül jó néhány adódhat abból, hogy bár megszerezték a jogosítványt, nem ismerik megfelelően a KRESZ-t. Ezért gondoljuk úgy, hogy nem csupán a vezetéstechnikai gyakorlatok fontosak, hanem az elmélet, és a szemléletformálás is. Ebben segíthet a KRESZ-Faktor, amelyet tavaly hagyományteremtő célzattal hívtunk életre. Ezen túlmenően pedig hosszú távon szeretnénk elérni, hogy a közlekedésbiztonságra nevelés, a környezettudatos közlekedésre nevelés a közoktatás része lenne.”

    Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az idén is szívesen látja a döntőbe jutó versenyzőket a mogyoródi Formula–1-es versenypályán:
    „A Hungaroring évekkel ezelőtt elkötelezte magát a biztonságos közlekedésre nevelés mellett, azt szoktuk mondani, inkább a nyílt napokon, biztonságos körülmények között feszegesse valaki a határait, mint a közúton. Vezetéstechnikai tréningjeinken pedig igyekszünk abban segíteni, hogy ha mégis vészhelyzet alakulna ki az utakon, azt a lehető leghatékonyabban ki tudják védeni a sofőrök. Ez, vagyis a biztonságos közlekedésre nevelés a célunk a KRESZ-Faktor vetélkedővel is. Tavaly sikernek ítéltük meg, hogy az online felületen több mint tízezren regisztráltak, s közülük 5366 résztvevő ki is töltötte a tesztet – 62 százalékos átlaggal. Legutóbb kizárólag a Facebookon zajlott az első forduló, most ehhez egy külön weboldalt fejlesztettünk, amelyen elérhetőek a tesztek és a versennyel kapcsolatos legfontosabb információkat.”

    Az értékelést szakmai zsűri végzi, amelynek tagjai között ott lesz túraautó-világbajnoki ezüstérmesünk, Michelisz Norbert is:
    „Hat-hét éve dolgozom együtt a Tanpálya tapasztalt instruktoraival, közösen szervezünk tréningeket, amelyek során rutinos sofőrök és friss jogosítványosok egyaránt próbára tehetik képességeiket. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy az effajta próbatételt ne a közúton tapasztalják meg először a sofőrök. Tapasztalataim szerint a tréningeken azokat éri nagyobb meglepetés, akiknek már van rutinjuk, s túlságosan optimisták a saját tudásukkal kapcsolatban. A friss jogosítványosok között is akad jó néhány ilyen. Ezért is fontos, hogy a KRESZ-Faktor vetélkedő során az ő figyelmüket is fokozottan ráirányítsuk a biztonságos közlekedés fontosságára, s arra, hogy egy apró figyelmetlenség is lehet végzetes, egy kisebb hiba is lehet az utolsó.”

    A kampányt a Közlekedéstudományi Intézettel és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal szoros együttműködésben valósítja meg a Hungaroring. Óberling József rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsadó is megerősítette: a friss jogosítványosok a legveszélyeztetettebb réteg:
    „Minden évben százával kerülnek ki az utakra a friss jogosítványosok, így elengedhetetlen, hogy figyelemfelhívás folyamatos legyen. Magyarországon a sofőrök négy-öt százaléka minősül kezdőnek – ők nem mind friss jogosítványosok, de egy-két éve vezetnek –, s a balesetek tíz százalékát okozzák ők, ami azt jelenti, hogy kétszer annyit, mint a tapasztalt sofőrök. A baleseti statisztikák azt mutatják, hogy ebben a korosztályban sajnos előfordulnak alkoholos, esetleg drogos befolyásoltság alatt okozott balesetek – ezekre is rá kell irányítani a fókuszt. A friss jogosítványosok közül ugyanis még teljesen józan állapotban is gyakran előfordul, hogy nem ismerik fel a veszélyt, vagy ha fel is ismerik, nem tudják elkerülni. Ezen próbál változtatni például a KRESZ-Faktor vetélkedő.”

    A KRESZ-Faktor vetélkedő fődíja egy limitált szériás Hyundai i20 lesz, amelyet a Hyundai Holding Hungary Kft ajánlott fel, s a cég képviseletében Fonay Gergely marketing és kommunikációs vezető elmondta, örömmel álltak a jó ügy mellé:
    „Nem gondolkodtunk sokáig azon, hogy támogassuk-e a KRESZ-Faktort, a kezdeményezés üzenete ugyanis azonnal megfogott minket. S nem csupán azért, mert a Hyundai több modellt is gyárt kifejezetten ennek a korosztálynak, hanem mert számunkra is fontos a fiatalok képzése, oktatása. Hiszünk abban, hogy a közlekedési problémákra, veszélyekre igenis fel kell hívni a figyelmet. Így azután örömmel ajánlottuk fel a vetélkedő fődíját a Hyundai i20-at. A verseny győztese egy limitált szériás autót kap, amelyet a labdarúgó-világbajnokságra, speciális felszereltséggel alakít ki az anyavállalat. Bízom benne, hogy a nyertes szeretni fogja.”

    A döntőben résztvevők közül azonban nem csupán a győztes távozhat értékes ajándékkal, hiszen vezetéstechnikai tréningek ugyanúgy gazdára találnak, mint Formula–1-es belépők.
    S ha már Formula–1: a sajtótájékoztató végén Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elárulta, hogy ki lesz a sztárvendég az immár hagyományosan Budapest belvárosában tartandó Nagy Futamon:
    „ A pilóták közül a Red Bull holland fenegyereke, Max Verstappen bemutatózik Budapesten. Ő még nem járt itt, de a többiektől már tájékozódott az eseményről, amelyen bizonyára ő is remekül érzi majd magát. S hogy mekkora igény van a világban az ilyen autósportot népszerűsítő, városi eseményekre, azt jól mutatja, hogy Chase Carey, a Formula-1 elnöke, és a Liberty Media vezetőségének több tagja is elfogadta a meghívásunkat. A paddockot a Bazilikánál építjük fel, a belvárosi felvonulás résztvevői pedig a Károly körúton és a Rákóczi úton végighaladva, a Ferenciek terénél megfordulva bemutatóznak majd a városban.”

  • Tim Gábor dobogós hellyel mutatkozott be a Rallye2-ben

    Tim Gábor dobogós hellyel mutatkozott be a Rallye2-ben

    A sikeres pályaautós karrier után Tim Gábor 2017-ben már belekóstolt raliba, és a MARB Északi régiójának bajnoka lett. 2018-ra komoly lehetőséget kapott, hisz a JG-2 Racing Team színeiben egy gyári fejlesztésű Opel Adam R2-vel a Rallye2 bajnokságban indulhat Timár Tamás navigátorával.

    A télies tavasz nem kedvezett a párosnak, csak közvetlen az Eger Rallye előtt tudtak komolyabban tesztelni. Mivel a Tim nem ismerte a pályákat, és még nem versenyezett Rallye2-ben, a csapat nem emelte magasra az elvárásokat az első verseny előtt. Az egyetlen feladata volt a kettősnek, a tanulás és a célba érés.

    Az Eger Rallye tíz gyorsasági szakaszát szombaton rendezték a Rallye2 számára, hosszú és nehéz verseny várt a több mint 50 indulóra.

    Tim Gábor óvatosan kezdett, de már az első gyorsaságin a Top10-ben autózott. Szakaszról szakaszra emelte a tempót és a verseny felére már a negyedik helyen állt. A záró powerstage szakaszt a harmadik helyen fejezte be, mellyel külön pontokat is szerzett. Az összetett harmadik helyen, és kategóriája második helyén zárta a szezonnyitó Eger Rallye-t, alig 5 másodpercre lemaradva az abszolút győztestől.

    „Minden új volt, az autó, a pályák, a rendezés, a verseny menete, minden. Nagyon izgultunk, nem akartunk hibázni, időbüntetéseket begyűjteni. A verseny felétől már kezdtünk felérni az elejére és nagyon szorossá vált a vége. Akár az abszolút győzelemre is esélyünk lett volna, de az utolsó gyorson először mentem sötétbe a kocsival és nem lehetett nagyobb kockázatot vállalni, célba kellett érnünk. Sok pontot szereztünk és reméljük a jó bemutatkozással megháláltuk a belénk vetett bizalmat. Köszönjük a csapatnak és támogatóinknak, Miskolcon támadunk!” – nyilatkozott Tim Gábor a verseny után.

  • A Zengő Motorsport Nagy Norbival indul, és a WTCR-ben!

    A Zengő Motorsport Nagy Norbival indul, és a WTCR-ben!

    Hónapokig tartó találgatások után pont kerül annak a mondatnak is a végére, hogy hol, mivel és kikkel indul a Zengő Motorsport. A csapatvezető, Zengő Zoltán a túraautó világbajnokság sorozat teljes egészét figyelembe véve is, több mint a felén ott volt, egyetlen magyar csapatként. Az utóbbi években számos magyar fiatalnak biztosított lehetőséget, így várható volt, hogy ezen körből választ majd.

    Ugyan több autógyártóról is ment a pletykálkodás, de a logika is azt diktálta, hogy Cuprával versenyezzenek, hiszen SEAT néven azért azt a technikát már kiismerték, így ez volt a legkisebb kockázat. Az is érthető, hogy ha már egyszer valaki ennyi ideig a nemzetközibb színtér része, visszalépés lenne a TCR Európa-kupa sorozat, így Zoltán vett egy nagy levegőt, és 2018-ban is WTCR lett a cél, – továbbra is egyetlen magyar csapatként.

    A versenyzőkkel kapcsolatosan pedig volt kikből meríteni, és idén ami már biztos, hogy Nagy Norbert kap lehetőséget, aki azért jó választás, mert ő még ilyen magas szinten, ilyen erős mezőnyben még nem bizonyíthatott, így már elmondható, hogy talán ideje volt kipróbálnia ezt is.

  • Monteiro helyett máris Benjamin Lessennes kezdhet Marokkóban

    Monteiro helyett máris Benjamin Lessennes kezdhet Marokkóban

    A La Dernière Heure azt állítja, hogy a Boutsen csapat a 18 éves Benjamin Lessennes pilótával készül, egészen addig, amíg változás nem áll be Monteiro állapotával kapcsolatosan. A portugál ugyan már kipróbálta a Honda Civic TCR-t Monzában és Zandvoortban is, de igazából csak promóciós jelleggel.

    Mint az ismeretes, Monteiro 2017-ben vezette a bajnokságot, amikor Barcelonában hatalmas baleset érte még augusztusban. A következő tervezett előszezoni teszt jövő héten lesz, ráadásul ugyanezen pályán. Ezt követően hajózzák át az autókat majd Marokkóba, az első versenyhétvége helyszínére.

    A Honda Racing még hivatalosan nem nem adott ki semmilyen közleményt, és még nem döntöttek, de érthető, hogy a legkisebb kockázatot sem vállalják Monteiroval, egészen addig, amíg az orvosai nem minősítik újra versenyre képesnek, akár még a marokkói szezonnyitó előtt, ami április 7-én lesz.