Szerző: Vámosi Péter

  • Marchionne továbbra is fenyegetőzik a kiszállással

    Marchionne továbbra is fenyegetőzik a kiszállással

    Sergio Marchionne újra nyomatékosította, hogy a Ferrari kiszállhat a Forma-1-ből, miután a Liberty Media bemutatta Bahreinben a víziójukat a jövővel kapcsolatban. A Forma-1 irányítói a csapatokkal ültek egy asztalhoz, ahol vázolták az elképzeléseiket.

    Marchionne már 2017-ben tett utalásokat arra, hogy a Ferrari kiszáll, ha a sport nem a megfelelő irányba halad. A múlt heti prezentáció pedig arról, hogy mi lenne a terv 2021 után, nem győzte meg, így továbbra is kiszállnának. Így nyilatkozott most erről Marchionne:
    „Ha olyanok a javaslatok, amitől torzul az F1, akkor azt hiszem, hogy a Ferrari kiszáll. Dolgozunk a Liberty Mediaval azon, hogy elfogadható megoldást találjunk. Tíz napja érkezett tőlük egy javaslat, részletesen kielemezzük, és a Ferrari érdekeinek megfelelő választ adunk. Kereshetünk alternatív megoldásokat, de ez nem fenyegetés. Ugyanakkor nyitva tartjuk a szemünket.”

    Az új javaslatokban is benne foglaltatik, hogy a Ferrari továbbra is kapná az extra pénzt a mert régóta a Forma-1-ben vannak, és ez tavaly 68 millió dollárnyit jelentett pluszban a scuderiának. 2021-re ugyanakkor ezt csökkentenék 40 millió dollárra, és így a Ferrarinak a nyereségét is át kellene csoportosítania. 2021-ben a Libertynek feltett szándéka bevezetni a költségvetési sapkát is, 150 millió dollár lenne a határ. Erre Marchionne már csak ennyit mondott: „Értekezünk erről, meglátjuk, hogy ez elérhető cél-e a jövőben, avagy nem.”

  • Hülkenberg küzdelme a hotel törölközőivel

    Hülkenberg küzdelme a hotel törölközőivel

    Nem is oly rég Hülkenberg csapattársa, Carlos Sainz került versenyhelyzetbe egy hotelban, most a németen volt a sor. A Renault jópofa idei videói között ez immáron a második, és ezúttal a komoly szállodákban szokás törölköző hajtogatás okozza a bonyodalmakat. Ahogy azt szokták, a szobalányok általában minimum hattyú formájúra hajtogatják a törölközőket, és ősi turista szokás ezekkel utána tovább rendetlenkedni.

    Hülkenberg tovább emelte a tétet, de a szálloda szobalánya mindig válaszolt az újabb műalkotásra. És hogy mi lett a mutatvány vége? Nézzétek meg a videót!

     

     

  • Hétvégi élő autósport közvetítések a hazai csatornákon

    Hétvégi élő autósport közvetítések a hazai csatornákon

    Mutatjuk, mely autósport eseményeket közvetíti valamelyik hazai tévécsatorna, és mikor. Ne maradj le semmiről! 😉

    április 14., szombat:

    M4 Sport
    4.55: Forma-1, Kínai Nagydíj, 3. szabadedzés
    7.45: Forma-1, Kínai Nagydíj, időmérő
    Eurosport 1
    12.00: Forma-E, Róma, időmérő
    16.00: Forma-E, Róma, futam
    Digisport 3
    15.05: Autósport, Euroformula Open, Estoril, 1. futam

     

    április 15., vasárnap:

    M4 Sport
    7.15: Forma-1, Kínai Nagydíj
    Digisport 3
    15.05: Autósport, Euroformula Open, Estoril, 2. futam

  • Verstappen önmaga okozta az „erőlöketet” Bahreinben

    Verstappen önmaga okozta az „erőlöketet” Bahreinben

    A Red Bull elárulta, hogy mi okozta Max Verstappen hirtelen balesetét a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén.

    Balesete után a holland versenyző azt állította, hogy hirtelen erőlöketet kapott az autó a kanyar előtt, ezért vesztette el uralmát az RB14 fölött.

    Magyarázata azonban több kollégája számára is furcsa.

    „Szeretném tudni, hogy honnan jött az a 150 lóerő. Neki is van ‘parti módja’?” – tette fel a kérdést a Renault-s Nico Hülkenberg. „Én nem tapasztaltam ilyet. Ez nem változik egyik körről a másikra. Hadd próbáljam ki. Ez nekem kínai!”

    „Nem a gáz ragadt be.” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Motorsport.comnak. „Szerintem mikor felhajtott a kerékvetőre, megbillent a lába. Ez elég nyilvánvaló. A sebességváltás ott mindig darabos egy kicsit, és szerintem ez annak a kombinációja volt, hogy padlógázt nyomott a rázókövön és megingott a lába, sok minden összejött, és ilyenkor ez történik. Szóval nem kell ebbe semmit belegondolni.”

    A Renault saját vizsgálata alapján Verstappen telemetriája nem mutatott hardver, vagy szoftver hibát.

    „A motor épp azt tette, amit a gázpedál ‘kért’ tőle, ez egyértelmű.” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault főnöke. „Ez egy előre meghatározott dolog, ok, és következmény, hogy mikor rálépsz a gázra, valami történik a motorral. A motor pedig épp úgy reagált, ahogy erre várható, hogy reagál.”

  • Lauda cáfolja, hogy Ecclestone szakadár szériát szervezne

    Lauda cáfolja, hogy Ecclestone szakadár szériát szervezne

    A Forma-1-es legenda, Niki Lauda szerint szó sincs arról, hogy Bernie Ecclestone egy szakadár világbajnokságot szervezne. A Liberty Media által eltávolított 87 éves Ecclestone ugyanakkor egy hete ott volt Bahreinben, és láthatóan a fehér ingjén az azóta lecserélt F1 logó volt látható.

    Ecclestone nagy kritikusa a Libertynek, akik nem támogatják a Ferrarit és a Mercedest, pedig belengették, hogy ha a tárgyalások alatt álló szabályrendszert bevezetik 2021-től, akkor ők kiszállnak a Forma-1-ből. Mr. E. azt is nehezményezte, hogy a Liberty csak egy nagyon sokadrangú irodát biztosított a számára Bahreinben. Az AMuS-nak panaszkodott Bernie:
    „Tavaly kaptam egy irodát az irányító toronyban. Idén kipakoltak a VIP toronyba, ami nem is a paddock területén van. Azt gondolom, hogy a Liberty direkt nehezíti az életemet.”

    Talán gondolhatnánk, hogy mindez azért van, mert a pletykák szerint Ecclestone szakadár szériát szervez, de a Mercedes tanácsadója, Lauda cáfolta mindezt az ORF-en:
    „Gyakran találkozom Ibizán Bernievel. Húsvétkor is láttam, és örültem, hogy jön Bahreinbe. Persze, hogy nem örül annak, hogy milyen irányba tart a Forma-1, persze meg is értem őt. Költségvetési sapkákról vitatkozunk, nézőket kínzunk, ahelyett, hogy tisztességes versenyek felépítésén dolgoznánk. Nincs alternatív program. Ötlet szinten se. Először is, még nagyon sok idő van addig. Jelenleg az a fontos, hogy olyan szabályokon dolgozzunk a Liberty Mediával, amelynek eredményeképp ésszerű módon folytathatjuk az egészet.”

  • Steiner szerint meggondolatlan döntések születnek az F1-ben

    Steiner szerint meggondolatlan döntések születnek az F1-ben

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy a Forma-1 több problémát kreál magának, mint hasznot, ha nem szán elég időt arra, hogy alaposan átgondolja a dolgokat, mielőtt változtat valamin.

    Melbourne után mindenki arra panaszkodott, hogy szinte lehetetlen előzni, mindössze 5 előzés történt a versenyen. Ezen úgy igyekeznek javítani, hogy további DRS zónákat adnak hozzá a versenypályákhoz. Ezen kívül azt szorgalmazzák, hogy legyenek nagyobbak a hátsó szárnylapok, és legyenek egyszerűbbek az első szárnyak.

    Steinernek azonban nem hatódott meg ezen elképzelésektől.

    „Vizsgáljuk meg ezt rendesen, gondoljuk át, aztán vagy csináljunk valamit, vagy semmit.” – mondta. „Szeretném, ha legalább négy versenyen túl lennénk már, mert nem kellene már az első versenyek után hosszútávú következtetéseket levonni.”

    „Az, hogy előzésre alkalmasabbá akarják tenni az autókat, az jó ötlet, de el kéne kerülni a reflexszerű reakciókat.”

    A Haas főnöke elmondta, hogy támogatja azon elképzeléseket, melyek szorosabbá tehetik a versenyt, de szerinte nem szabad szeszélyes döntéseket hozni.

  • Arrivabene elmondta, mi történt boxban Bahreinben

    Arrivabene elmondta, mi történt boxban Bahreinben

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene elmondta, mi is történt valójában Kimi Räikkönen bahreini kerékcseréjekor, melynek következtében az egyik szerelőjük, Francesco Cigarini kórházba került.

    Räikkönen már zöld jelzést kapott és indult, azonban az egyik kerekénél még dolgozott Cigarini, akit így nagy erővel elsodort a finn Ferrarija.

    „Van egy procedúránk arra, hogy meggyőződjünk róla, hogy a boxkiállás befejeződött, a lehető legbiztonságosabban.” – mondta Arrivabene. „Ebben az esetben három tényező áll fenn. Az egyik a humán kontroll, a másik mechanikus, és van egy elektronikus eszköz. Amikor ez történt, a rendszer rosszul működött, és a bal hátsó részt nem jól érzékelte az elektronikus eszköz, így az zöld jelzést adott.”

    Arrivabene azt is elmondta, hogy a procedúrát és a bahreini incidens az FIA versenyigazgatójával, Charlie Whitinggal megvizsgálták.

    „Mindenen átrágtuk magunkat az FIA-val, hogy meggyőződjünk róla, hogy ilyesmi nem történik meg újra. Ez a mi érdekünk, mivel mindenekelőtt az embereinkre kell vigyáznunk.”

    A csapatfőnök arról is beszámolt, hogy miután megoperálták, Cigarini már otthon, Olaszországban lábadozik.

    „Csapatfőnökként minden nap beszélek vele. Otthon van és minden rendben.”

  • A Honda jól tud együttműködni a Toro Rossóval

    A Honda jól tud együttműködni a Toro Rossóval

    A Honda úgy ítéli, hogy új történetbe kezdett a Forma-1-ben, három kellemetlen McLarenes év után.

    A japán gyártó immáron a Toro Rossóval dolgozik együtt, és úgy néz ki, hogy sokkal jobban megy velük az együttműködés, és nem kizárt az sem, hogy jövőre a Red Bull is Honda erőforrásra vált.

    Már a kellő motivációja is megvan a Hondának, hiszen Bahreinben Pierre Gasly a negyedik helyre kormányozta be a Toro Rossót. A Honda pedig egyszer sem tudott ilyen jó eredményt elérni az elmúlt években a McLarennel.

    „Idén más a történet.” – mondta Toyoharu Tanabe, a Honda technikai igazgatója a spanyol El Confidencialnak, ugyanakkor nem bízza el magát. „Nem engedhetem meg magamnak, hogy elégedett legyek ezzel az eredménnyel, három kieső is volt, és egy perc a differencia az első háromhoz képest. Nem akarunk túl jó dolgokat mondani most, de lépdelünk tovább előre. Mert arra törekszünk, hogy az elsők legyünk.”

    „Ez az eredmény azt mutatja, hogy jó döntés volt a Honda.” – mondta a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost.

  • Vettel nem törődik a statisztikákkal

    Vettel nem törődik a statisztikákkal

    1982 óta a Forma-1 történetében ha egy versenyző megnyerte az első két futamot, akkor utána meg is nyerte az adott évi bajnokságot.

    A racionális gondolkodású Sebastian Vettel azonban nem foglalkozik a statisztikákkal.

    „Én nem hiszek ezekben a dolgokban.” – mondta. „Néha neked dolgozik (a statisztika), néha ellened. Nagyon-nagyon hosszú szezon áll előttünk. Egyértelmű, hogy fejlődnünk kell. Szerintem a három top csapat és a hat versenyző nagyon-nagyon közel van egymáshoz. Még ha az első két verseny csodálatosan is ment számunkra és a többieknek nem annyira, akkor is hosszú-hosszú idő van még hátra, és sok minden történhet.”

    Mostanra azonban már jobban érzi magát Vettel a Ferrarijában, mint a legelején.

  • Kínai Nagydíj – A második edzésen is Hamilton volt a leggyorsabb

    Kínai Nagydíj – A második edzésen is Hamilton volt a leggyorsabb

    A címvédő, négyszeres világbajnok brit Lewis Hamilton az első után a második szabadedzést is megnyerte pénteken a Forma-1-es Kínai Nagydíjon.

    A Mercedes pilótája ezúttal minimális különbséggel végzett az élen, a második finn Kimi Räikkönen (Ferrari) ugyanis mindössze hét ezreddel, míg a harmadik, szintén Mercedesszel szereplő finn Valtteri Bottas 33 ezreddel zárt mögötte.

    A vb-sorozat első két versenyén győztes német Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája egy tized hátránnyal a negyedik eredményt érte el.

    Top 6 eredmény:
        2. szabadedzés:
    1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33.482    perc
    2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:33.489
    3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:33.515
    4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:33.590
    5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:33.823
    6. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:34.313