Szerző: Vámosi Péter

  • Badoer rendszeresen látogatja Schumachert

    Badoer rendszeresen látogatja Schumachert

    Luca Badoer, a Ferrari egykori tesztpilótája azt álítja, hogy ő rendszeresen látogatja Michael Schumachert 2013-as balesete óta.

    Mióta Schumachert kienegdték a kórházból, évek óta, szinte semmit nem tudni az állapotáról, szinte senkinek nem engedi a család, hogy látogassa, vagy információt kapjon róla.
    A napokban épp az egykori csapattárs, Rubens Barrichello nyilatkozta, hogy szerette volna meglátogatni Schumit, de ő sem kapott erre engedélyt.

    „Rendszeresen látogatom őt.” – nyilatkozta azonban Badoer a Diariodelweb.it-nek. „De a család meg akarja tartani a diszkréciót körülötte és én teljes mértékben tiszteletben tartom az akaratukat. Mindent megtesznek azért, hogy Michaelnek jó legyen. Corinna (Schumacher felesége) csak nagyon kevés embernek engedi meg, hogy látogassa őt, tartsuk tiszteletben az akaratát, kerüljük el a vitát.”

  • Haug: Kína kulcsfontosságú lehetett Verstappen számára

    Haug: Kína kulcsfontosságú lehetett Verstappen számára

    A két héttel ezelőtti Kínai Nagydíj fordulópont lehet Max Verstappen számára, állítja a Mercedes egykori főnöke, Norbert Haug.

    Verstappen Kínában Vettellel szemben volt túl vakmerő és előzési kísérlete egy páros piruettet eredményezett. Az eset után a fiatal holland sok kritikát kapott, Niki Lauda még az intelligenciáját is megkérdőjelezte.

    „Nem lepne meg, ha ez egy olyan kulcsélmény lenne számára, ami most majd segíteni fog neki abban, hogy kezelje agresszióját, ne pedig a riválisait üldözze úgy, hogy tönkreteszi a gumijait.” – mondta Haug a Sport Bildnek.

  • Vettel tanult a tavalyi bakui esetből

    Vettel tanult a tavalyi bakui esetből

    Sebastian Vettel azt állítja, hogy megtanulta a leckét a tavalyi bakui verseny után.

    Tavaly ugyanis talán az év legtöbbet emlegetett incidensét produkálta Vettel és Lewis Hamilton. A német versenyző úgy vélte, hogy az előtte haladó Hamilton a Safety Car fázis alatt féktesztelte őt, ettől pedig olyan dühös lett a Ferrari versenyzője, hogy a brit mellé érve rá is húzta a kormányt és összekoccantak. Szerencse, hogy nem lett belőle nagyobb gond.

    „A verseny után szörnyen éreztem magam.” – mesélte Vettel a Welt című lapnak.

    Szerinte ennek az esetnek kulcsszerepe volt abban is, hogy elbukta tavaly a bajnoki címet.

    „Ilyen az élet. Azok a dolgok ártanak neked a legjobban, amiket magad szúrsz el.” – mondta.

    Azonban megtanulta a leckét, ezt pedig az is bizonyítja, ahogyan a Kínai Nagydíj után a Max Verstappennel történt ütközésre reagált.

    „Csendben voltam az autóban, mert pmegpróbáltam valahogy az autót elvinni a célig és annyi pontot gyűjteni, amennyi lehetséges.”

  • Ricciardo tagadja a Ferraris pletykákat

    Ricciardo tagadja a Ferraris pletykákat

    Daniel Ricciardo azt állítja, hogy a pletykák, melyek szerint már alá is írt a Ferrarihoz 2019-re, nem igazak. Sőt azt is hozzátette, hogy nem tárgyalt eddig sem a Ferrarival, sem a Mercedesszel.

    „Csak a Red Bullal beszéltem.” – mondta Ricciardo a csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatón, Bakuban.

    „A médiából szerintem már mindenki tudja, hogy szeretnének megtartani engem, és beszéltünk már ezzel kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy én is tisztában a hírekkel, de ennyi, szóval azok nem igazak, legalábbis jelenleg egyáltalán nem.”

    „Van egy kis csoport körülöttem, amíg a valós tárgyalások zajlanak, van egy srác aki segít nekem ebben.” – mondta az ausztrál a RaceFans-nek. „Persze nagyon naprakész vagyok és invesztálok abba, amit akarok, amit el akarok érni, de olyan mértékben nem tudok erre koncentrálni (a versenyzés mellett), mint szükséges.”

    Arról is beszélt, hogy miért nem kapkodja el a döntést.

    „Valójában azt szeretném, hogy megpróbáljam magam olyan helyzetbe hozni, amiben bajnoki címet lehet nyerni. Ez nem azt jelenti, hogy ahol most vagyok, az ne ilyen hely lenne, de szerintem épp ezért húzom még az időt, mivel még mindig korán van. Persze megnyertük az utolsó versenyt, ez nagyszerű volt. Valójában egynél többet kell nyernünk a szezonban, hogy harcolhassunk a bajnoki címért, szóval ezért használom ki az időt. Ez a prioritásom persze. Az anyagiak és minden egyéb csak ez után jönnek.”

  • Jenson Button is indul LeMans-ban!

    Jenson Button is indul LeMans-ban!

    Az SMP Racing bejelentette, hogy náluk fog versenyezni Jenson Button a 2018/19-es WEC szezonban!

    „Elhihetitek, hogy egy álmom válik valóra azzal, hogy Le Mans-ban versenyezhetek.” – mondta Button. „Szerintem minden versenyző álmodik róla, hogy részt vegyen és remélhetőleg megszerezze a győzelmet Le Mansban, és ez alól én sem vagyok kivétel.”

     

    A brit versenyző emellett a Japán Super GT-ben versenyez idén.

    Nem könnyítik hát meg versenyzőtársai Fernando Alonso dolgát abban a tekintetben, hogy megszerezze a Triple Crownt, azaz rendelkezzen F1-es Monacói Nagydíjas, Indy500-as és Le Mans-i 24 óráson szerzett győzelemmel. Alonsonak nem titkolt szándéka elérni ezt, ami eddig csak Graham Hillnek sikerült. Egyelőre ehhez azonban csak monacói győzelme van meg. Ahogy Buttonnak is, aki így ugyanannyira van a Triple Crown-tól, mint egykori csapattársa.

    A legközelebb egyébként Juan Pablo Montoya áll a tripla sikerhez, mivel neki monacói és Indy500-as győzelme is van már. És ő is indul idén Le Mansban

  • Riberio elárulta nekünk, mi a helyzet Stefano Cominivel

    Riberio elárulta nekünk, mi a helyzet Stefano Cominivel

    Tegnap tartották a WTCR magyar fordulójának a sajtótájékoztatóját, ahol persze szabadon lehetett kérdezni a megjelentektől, így François Ribeiro-tól is. Bennünket mindenképp feszített az a kérdés, hogy miért maradt ki az idei „szaknévsorból”, azaz a mezőnyből a túraautózás James Huntja, Stefano Comini. Mentek is róla pletykák, hogy lehet kissé túltolta a feelinget, és a derék svájci is elkezdte magáról terjeszteni, hogy mégis inkább jó fiú lett. Lehet, hogy túl későn?

    Napokkal ezelőtt mi is beszámoltunk arról, hogy lehetséges a visszatérése, esetlegesen máris Zandvoortban a Top Run csapat Subarujával. Rákérdeztünk erre a szária promóterénél, és Riberio pedig a következőképp válaszolt.

    „Stefano egyértelműen megérdemelne egy versenyülést az idei teljes szezonra. Nem ismerem azonban igazán. Azt hallottam a paddockban, hogy komoly problémák adódtak a viselkedésével illetve a hozzáállásával az elmúlt két évben, de amint a kormány mögé ül, pokolian gyors. Az általad is említett csapat pedig nem keresett meg, Stefano meg nem holland, így nem fér bele azon kategóriánkba, akiknek szabadkártyát tudunk biztosítani. Mindig is mondtuk, hogy ezt a lehetőséget a helyi versenyzőknek szánjuk.”

  • Új utcai Forma-1 versenyek Kínában és Vietnámban?

    Új utcai Forma-1 versenyek Kínában és Vietnámban?

    Vietnám továbbra is egy olyan ország, ahová a tervek szerint ellátogathat a jövőben a Forma-1. És ezt nem más állítja, mint Sean Bratches, aki a Liberty Mediánál a kereskedelmi jogokért felelős. Az Associated Pressnek ennyit nyilatkozott:
    „Ez egy olyan utcai verseny lenne, ami a belvárosban zajlana, ahol nagyobb közönséget érhetnénk el.”

    Bratches azt is elárulta, hogy lehetséges egy második kínai helyszín is a Forma-1-ben, de ennek helyszínének a kiválasztását rábízná a lokális kínai partnereikre. Elsődleges cél azonban az, hogy a versenynaptár megfelelően alakítsák ki a régiók számára is, hogy lehetővé tegyenek akár 24-25 versenyt is egy évben:
    „Megszereztünk valamit, ami nem volt kellően menedzselve, de 67 éves, mégis gyakorlatban egy startup cég. A megfelelő gazdasági modellel, a jó struktúrával akár további területek is elérhetőek, 24-25 verseny lehet az, amit hosszabb távon is örömmel vennénk.”

  • Visszatér Gibbon is a T Sport Racinggel!

    Visszatér Gibbon is a T Sport Racinggel!

    2018-ban is indul a T Sport a FIA ETRC-ben, és a terveik szerint a fél szezont tudják is vállalni. A csapat tulajdonosa, menedzsere és versenyzője is egyben Terry Gibbon, aki tavaly májusban mutatkozott be a kamion EB-n a Red Bull Ringen, és négy pontot szerzett a hetedik helyezésével azon hétvége utolsó versenyén.

    Ezt követően Gibbon a brit kamionversenyeken tűnt fel, Pembreyben nyerni is tudott, de a 2017-es szezonjában akadt még pár további remek eredmény. Az idei terveiről ennyit árult el Gibbon:
    „Négy versenyen akarunk elindulni, és már nagyon várom ezeket. Tavaly még csak tapogatóztunk, idén már tényleg oda akarjuk tenni magunkat és jó benyomást szeretnénk kelteni. Erős a csapatunk, jó partnereink vannak, ezzel a csomaggal izgatottan várhatjuk azon futamokat, amelyeken elindulunk.”

    A T Sport jelenleg is nagyon készül a sűrű 2018-as szezonjukra, pedig már két brit kamionversenyen is túl vannak már: indultak Brands Hatchben és múlt héten is Pembreyben. Ennek ellenére Gibbon inkább az Európa-bajnokságban kíván jól szerepelni, és hisz abban, hogy sikeres lehet a Promoter’s Cup-ban. Így látja a helyzetét:
    „Magas a színvonal, és csapatként nagyon meg akarjuk nyomni a dolgot. Biztos vagyok benne, hogy a Promoter’s Cup osztályban győzelmekért és dobogós helyezésekért indulhatok harcba.”

    Gibbonnal és a T Sporttal a tervek szerint a Nürburgringen, a Hungaroringen, Mostban és Jaramában találkozhatunk idén.

  • Eltűnt egy mozdony (!) Ausztriában!

    Eltűnt egy mozdony (!) Ausztriában!

    Oké, autósporttal, autózással foglalkozunk, de amikor egy egész mozdony eltűnik, nem mehetünk el mellette szó nélkül.

    Mi, itt Magyarországon arra panaszkodunk, hogy késik a MÁV, de úgy tűnik, hogy szervezettségben jobbak vagyunk a sógoroknál, legalábbis mozdony még nem tűnt el. Nem tudjuk, hogy kinek a műve volt, és hogyan, meg úgy mégis mire kellhet egy mozdony az eredeti rendeltetésén kívül, esetleg a helyi MÉH telepen végezte-e.

    Mindenesetre legyen mindenki éber, ha netán látna egy kóbor mozdonyt, ha meg épp nem ül benne mozdonyvezető, akkor meg ne vigyétek már el, mert valakinek hátha hiányozna.

    Aki megtalálta esetleg, az itt jelezze:

  • Norris reméli, hogy hamarosan már tényleg tesztelheti az idei McLarent

    Norris reméli, hogy hamarosan már tényleg tesztelheti az idei McLarent

    A McLaren idei hivatalos tesztpilótája, Lando Norris elárulta, hogy már nagyon várja azt, hogy a csapat idei autójával is megbarátkozzon hamarosan, már csak azért is, mert tényleg mi van akkor, ha esetleg helyettesítenie kell az egyik versenyzőt.

    Tavaly ténylegesen is vezethette az MCL32-t, a jelenlegi helyzetéről ennyit árult el:
    „Nem mondták nekem azt az első napon, hogy ebben az évben autóba is ülhetek. Azt gondolom, hogy ezt a lehetőséget az egyik fiatal versenyző kapja majd meg. Ennek ellenére természetesen amennyire csak lehet, felkészítem magam. Éles lehetőség csak akkor adódik nekem, ha valóban történne valami Alonsoval vagy Vandoornenal. Némileg ismerem az autót, de sokkal magabiztosabb lennék, ha beülhetnék, és úgy végezhetném a munkámat. Az egy újabb nap lehetne, hogy tovább fejlődjek, és tanuljak a Forma-1-ről. Így azért reménykedem benne, hogy mégis csak lesz lehetőségem esetleg a fiatal pilóták tesztjén, vagy amikor a Pirelli erre felkéri a csapatot, ezzel is több tapasztalatot szerezhetnék…”