Szerző: Vámosi Péter

  • Brawn: Naivság több előzésre számítani Monacóban

    Brawn: Naivság több előzésre számítani Monacóban

    Sok kritika érte a múlt hétvégi Monacói Nagydíjat, mondván unalmas és relatíve eseménytelen volt. Ross Brawn szerint azonban naiv dolog arra számítani, hogy Monacóban sok előzést lát az ember, és ezt a helyszínt másként kellene megítélni, mint a többit.

    „Sok megjegyzést hallottam a versenyzőktől és más F1-es emberektől, hogy a verseny unalmas volt.” – jegyezte meg Brawn. „És igaz, hogy nem volt valami eseménydús, viszont a gumiknak kulcsszerepük volt. Ugyanakkor egy kicsit naiv dolog azt várni, hogy Monacóban sok csatát és előzési manővereket fogunk látni! Monaco egy különleges verseny, amit nem kellene aszerint megítélni, mint a többi versenyhelyszínt. A paddock hangulata és a város, az azt körülvevő csillogás az, ami egyedivé teszi.”

    „Mondom ezt úgy, hogy az egyik célunk, melyet kitűztünk magunk elő a Forma-1 jövőjét érintően az az, hogy együttműködjünk a promóterekkel és minden résztulajdonossal, annak érdekében, hogy biztosítsuk, hogy az új pályákon több előzési lehetőség lesz, és hogy a jelenlegiek is fejlődjenek ezen a téren.”

    „Természetesen a versenyzők véleményét mindig üdvözöljük és az ajtónk mindig nyitva áll előttük.”

    Albert herceg tavaly már jelezte, hogy a jelenlegi pályát esetleg kibővítené a Portier és az alagút között, noha a bővítéshez a tenger felé kell terjeszkedni, így ez a projekt vélhetően több évet venne igénybe.

    Brawn a csapatok közti jelenlegi különbséget is értékelte.

    „A többiek lemaradása az élmezőnytől még mindig túl nagy, még Monacóban is, ahol a kvalifikáción a különbség a pole pozíciós Ricciardo és a hatodik Ocon között 1,2 másodperc volt. Egy ilyen rövid pályán ez szignifikáns különbség. Sokat kell még tenni ezen a téren, és mint tudják mi ezen dolgozunk az FIA-val és a csapatokkal, de nincs varázspálca, mely megoldja a helyzetet.”

    „Jelenleg viszont élvezzük ezt a szezont, mely azzal kecsegtet, hogy lesz csata a végéig. Az első hat versenyen három különböző győztesünk volt három különböző csapattól, és mindhárman kétszer nyertek. Legutóbb 2013-ban láttunk ilyesmit, mikor négy nyertesünk volt négy csapatból.”

    „Ez pozitív a szezon hátralévő részére nézve, mivel nagyobb érdeklődést generál a Forma-1 iránt és a top három csapat jobban csatázik egymással, mint eddig bármikor a hibrid erőforrás korában.”

  • Isle of Man TT: Lesittelték a nézőt, mert bemászott a zárt pályára

    Isle of Man TT: Lesittelték a nézőt, mert bemászott a zárt pályára

    Egy 67 éves embert bebörtönzött a douglasi bíróság, amiért zárt pályára lépett az Isle of Man TT verseny hétfői időmérő edzésén, ami miatt azt el kellett tolni egy kicsit.

    A Yorkshire megyei Bingleyből származó James William Ford tehát négy hetes börtönbüntetést kapott, és öt évre kitiltották Man szigetéről. A BBC News szerint az ügyészség azt adta elő a bíróságnak, hogy Ford agresszívvé és harciassá vált akkor, amikor a pályabírók közölték vele hogy a Crosby résznél lévő kaput el kellene hagynia. Beszélt a pálya ügyintézőjével telefonon, megtagadta azt, hogy elhagyja a helyszínt. Később a riport szerint átment a pályán, majd letartóztatták. Emiatt 20 percig állt a Superbike és a Superstock kategória edzése.

    Fordot kedden bűnösnek találták a verseny akadályozásáért, valamint hogy nem tartotta be a marsall utasításait. Ő az első személy, akit a sziget 2016-os utcai versenyekre vonatkozó törvénykezése alapján ítéltek el.

    Andrew Reed őrmester véleménye:

    „Ha hirtelen egy gyalogos átkelne az úton, annak katasztrofális következményei lennének. Nem csak annak, aki illegálisan átmegy a pályán, és esetlegesen a versenyzőre nézve, hanem a többi néző miatt is.”

  • Hiába volt unalmas Monaco versenye, vannak akik élvezték

    Hiába volt unalmas Monaco versenye, vannak akik élvezték

    Több versenyző is kifejtette a véleményét a napokban arról, hogy milyen unalmas volt a futam Monaco girbe-gurba utcai pályáján. Nos, egy párost mindenképp lehetett találni, akik élvezték. Egymást, a balkonon. Egyértelmű, hogy onnan a legjobb a kilátás, de egy szemfüles néző észrevette, hogy mi zajlik akkor, ha tényleg unalomba fullad a Forma-1-es verseny…

    Nagyon tréfás címeket adhatnánk a látottaknak, de a kultúrmissziónk ezt nem engedi. Persze a Facebookon azért várjuk kommentként a ti frappáns elgondolásotokat! 😀 *

    * Sajnos a Facebook törölte a remekművet, amiből lehet hogy már csak hírmondónak a lead képünk maradt: a lényeg, hogy egy pár szexelt a balkonon a verseny alatt, és nem nagyon zavartatták magukat, több pózt is kipróbáltak…

    https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=649305662080171&id=100010022289537

  • Ericsson 1.21 gigawattal tolta neki Monacoban!

    Ericsson 1.21 gigawattal tolta neki Monacoban!

    Marcus Ericsson kimaxolta rendesen a Vissza a jövőbe életérzést, mert olyan szikraesőben kellett vezetnie, amit még Marty McFlynak is szoknia kellene. Történetesen egy tréfás néző észrevette, hogy a közvetítés alatt milyen helyzetbe kerül a svéd pilóta a Williams szikráinak köszönhetően, és egyből lépett is. Vissza is küldte pár vágással gyakorlatilag a 60-as évek Monacojába, amiről írtunk is nem olyan rég.

    A Liberty Media valószínűleg még úgy is lájkolja  ezt, hogy valójában az alkotó jogot sért. Azért élvezzük ezt most mi is egy kicsit, mert remek munka, és ül a poén.

  • Zanardi bemutatkozik a DTM-ben is, majd Misanoban!

    Zanardi bemutatkozik a DTM-ben is, majd Misanoban!

    Az olasz versenyző mindkét lábát elvesztette a Lausitzringen 17 éve egy horror-balesetben egy IndyCar futamon. Az autósportba újra a WTCC-n keresztül kóstolt bele, és 2005-2009 között négy győzelmet is szerzett.

    A korábbi Forma-1-es pilóta azóta a sportautózás világán kívül sikeres paralimpikon is lett, négy aranyérmet is szerzett, valamint többszörös világbajnok a kézzel hajtott kerékpárok mezőnyében. Most vendégversenyzőként indulhat majd Zanardi:

    „Úgy érzem magamat mint a gyermek az édességboltban, és nagyon várom, hogy versenyezhessek a BMW M4 DTM-mel Misanoban. Motorsport rajongóként amúgy is terveztem, hogy megnézem az első éjszakai DTM versenyre Misanóba, mivel ez egy történelmi tett. Az, hogy be is ülhetek, és magam is versenyezhetek, egyenesen fantasztikus!”

    Gerhard Berger szerint az olasz pilóta sikerrel mutatkozhat be a szériában:

    „Nagy megtiszteltetés, hogy olyan híres versenyzőt is üdvözölhetünk a DTM rajtrácsán majd Misanoban, mint ő. Alex Zanardi extrém népszerű, és nem csak otthonában Olaszországban. A hihetetlenül különleges teljesítménye atlétaként, az örök optimizmusa és embersége túlmutat a sport határain, és milliókat inspirál szerte a világon.”

    A misanói fordulója a DTM-nek augusztus 24-26 között lesz.

  • Egy éve működünk már Racingline.hu néven!

    Egy éve működünk már Racingline.hu néven!

    Jó hamar eltelt 365 nap a Racingline.hu életében, így ideje átnéznünk, hova jutottunk. Tavaly március végén állt le a régi oldalunk, és a célunk az volt, hogy immáron önállóan, függetlenül, mielőbb újra működhessünk. Még most is hihetetlen, hogy nulláról, másfél hónap alatt egy mai napig is működőképes rendszert hoztunk össze, különösebb technikai hibák nélkül. Pedig ez még a BKK-nak sem sikerült…

    Koránt sem vagyunk persze még készen, és vannak további ötleteink, hogyan tudnánk tovább fejlődni, és még jobb módon kínálni az autósportos tartalmakat. De az elmúlt egy év legnagyobb tanulsága számunkra persze, hogy ez közel sem gyerekjáték, ugyanakkor a jó hír az, hogy láthatóan jó irányba haladunk, és ebben nektek is nagy szerepetek van, amit ezúton is köszönünk.

    Amivel leginkább segíteni tudjátok a – korábbi nevünkön 9 évre visszanyúló – munkásságunkat, hogy minden platformunkon lájkoltok, követtek minket, és terjesztitek ezt ismerőseitek köreiben. Természetesen az a legszebb, ha kezdőoldalnak beállítjátok a weboldalunkat, de az is segíti azt, hogy jobban elérjen hozzátok minden friss autósportos hír, ha a Facebook oldalunkat beállítjátok, hogy elsőnek mutassa, mert hát elég kacifántos lett Zuckerbergék algoritmusa, mint az ismeretes. Instagramon minden képünk saját és egyedi, ami példátlan, Magyarországon mindenképp. De örömmel vesszük, ha Twitteren és YouTubeon is bekövettek minket.

    A szerény ünnepünkre való tekintettel pedig most feloldozást nyernek azok, akik az elmúlt években túl sokat rosszalkodtak a Facebook oldalunkon a nem megfelelő kommentjeikkel, reméljük, hogy az új lehetőséggel immáron jobban élnek. 😀

    Köszönjük még egyszer, hogy minket választottatok!

  • Ma Hahn és Smith nyertek, de újra volt dobogón Kiss

    Ma Hahn és Smith nyertek, de újra volt dobogón Kiss

    Ahogy tegnap, úgy ma is felért a dobogóra az első versenyen Misanoban Kiss Norbi, akinek a versenyjárművénél ezúttal nem találtak semmi szabálytalanságot. Szombaton a hátsó tengelyen kevesebb volt az előírtnál a súly, így mire a szombathelyi fiú leért az eredményhirdetésről, máris kizárták, így ezért kellett annyira hátulról kezdenie tegnap. Ma az időmérőn azonban még jobban összeállt a dolog, így az első sorból, a második rajthelyről várhatta Norbi a hétvége harmadik futamát.

    A repülőrajtot követően a magyar pilóta hiába akarta megtartani a remek helyezését, Steffi Halm IVECO-ja simán elment mellette a lámpák kialvását követően. Így az első kör úgy nézett ki, hogy Hahn, Halm, Kiss, Reinert, Albacete, Kursim, Lacko, Lenz és Bereton, aki a 12. helyről vett remek rajtot és találhatta ennek köszönhetően magát a top 9 pilóta között. A nagy vesztes pedig Lacko volt, aki a hatodik helyről esett vissza a nyolcadikra.

    Némi izgalom ezt követően történt, mert Oly Janes a rajt-cél egyenesben ment le a főre, de szervizútról még vissza tudott jönni, és tudta folytatni. Ryan Smith pedig egy angol házibajnokságban legyőzte Shane Beretont a kilencedik helyért. Lacko folyamatosan vesztett a sebességéből, és később nem csak az angol, hanem a francia bajnok, Thomas Robineau is megelőzte. Mivel az élen nem történt változás, így maradt a Hahn, Halm és Kiss dobogó.

    A fordított rajtrácson a Kiss korábbi kamionjával vitézkedő Ryan Smith indulhatott az élről, mellőle a tegnapi nap hőse és az első győzelmét megszerző Sascha Lenz. Őket Kursim-Albacete, Reinert-Kiss, Halm-Hahn és Lacko-Körber követték párban. Smith simán elment, és egyből elkezdte növelni az előnyét, miközben Lacko és Halm a kavarodásban ütköztek. Kiss korábbi csapattársa Kursim nagyon tartotta a negyedik helyét, és majdnem sikerült is megtartania ezt, de két körrel a vége előtt teljesen elvesztették a a tapadásukat a gumijai, így nem csak Kiss, hanem Halm is meg tudta őt előzni. Hahn mindeközben hátrafelé versenyzett, és még honfitársa, René Reinert is megelőzte a kilencedik helyen.

    Adam Lacko is a verseny féltávján túl kiállt, Eduardo Rodrigues pedig áthajtásos büntetést kapott, amiért a rajtnál kiugrott. A végén Ryan Smith nyert, Sascha Lenz, és Antonio Albacete előtt.

    A következő megálló már a Hungaroring, június 16-17-én!

    A pontverseny állása:

    1. Jochen Hahn 50
    2. Steffi Halm 34
    3. Antonio Albacete 29
    4. Sascha Lenz 27
    5. Adam Lacko 26
    6. Kiss Norbert 25
    7. René Reinert 18
    8. Anthony Janiec 14
    9. Ryan Smith 13
    10. Gerd Körber 11

  • Durva: Így gyulladt ki Vojtisek kamionja verseny közben!

    Durva: Így gyulladt ki Vojtisek kamionja verseny közben!

    A tegnapi első versenyén Misanóban a kamion Európa-bajnokságban Frankie Vojtisek volt az, aki a legrosszabbul járt a 21 kamiont felvonultató mezőnyben: MAN-je a futam elején egyszerűen kigyulladt. A Czech Truck Racing Team vizsgálata kiderítette, hogy a problémát a megrepedt tartály és a kardántengely csuklós csatlakozása a sebességváltóról a hátsó tengelyre okozta.

    Jól látható a most publikált videón az, hogy az eset mennyire összezavarta Oly Janest, a Buggyra angol pilótáját, akinek nem sikerült jól kikerülnie az égő járművet, így palánknak csapta a Freightlinert.

    A veterán cseh versenyző a mai két futamon már biztosan nem tud indulni, de a június 16-17. között rendezendő magyar versenyhétvégére már rendbe akarják rakni a kamionjukat, és Frankie indulni akar a Hungaroringen.

    https://www.facebook.com/czechtruck/videos/1848131651904069/

  • Dobogón kezdett Kiss, de Lenz is megszerezte az első győzelmét!

    Dobogón kezdett Kiss, de Lenz is megszerezte az első győzelmét!

    A mai nappal megkezdhette a menetelését Kiss Norbi is a 2018-as kamion Európa-bajnokságban, amelynek az első versenyhelyszíne a Misano World Circuit Marco Simoncelli, Olaszországban. 21 versenygépet neveztek ide, és már az időmérőn is nagy volt a tülekedés, főleg az élmenők között. A szombathelyi fiú az idei új #3-as rajtszámú Tankpool24-Mercedes versenykamionjával a harmadik helyet szerezte meg az időmérő edzésen.

    Az első helyről a négyszeres bajnok Jochen Hahn, a másodikról a háromszoros Európa-bajnok Antonio Albacete indulhatott, a 15:00-kor kezdődött első versenyen. A repülőrajtot követően Hahn fordulhatott elsőként őt támadta a spanyol, Norbi a harmadik volt, őt követte Reinert és Lacko, aki sikeresen ment el Ryan Smith mellett. A visszatérő francia Anthony Janiec kilátogatott inkább a sóderágyba, míg a négyes kanyart Steffi Halm nézte el. Kiss friss csapattársának, Steffen Faasnak nem sikerült jól a bemutatkozás, mert összeakadt Shane Beretonnal, de a franciák is egymásra találtak, mert Thomas Robineau és Anthony Janiec is ütköztek. A piros zászlót viszont nem miattuk kellett elővenni: a veterán Frankie Vijtisek új MAN-je végigfolyatott valamit a pályán, majd kigyulladt.

    Majdnem egy órán át takarították a pályát és állt a mezőny, ekkor a sorrend: Hahn, Albacete, Kiss, Reinert, Smith, Lacko, Körber és Kursim. Janiec defektjét és Halm kamionjának a sérüléseit is sikerült helyrerakni, így ugyan a bokszutcából, de ők is újra csatlakozhattak a mezőnyhöz. Beretonnak elment teljesen a kormányzás, de Faas szintén elindulhatott újra. Az új rajtot követően Lacko begyújtotta a rakétákat, hiszen egyik kedvenc pályája egyébként az olasz, jól fekszik a Freightlinernek Misano, egészen a harmadik helyig előre jött. Az ezt követő zavarban Kiss és Smith is egymásra talált, ahogy tavaly is tették ezt a Hungaroringen, de ezúttal nem lett szerencsére komolyabb probléma. Steffi Halm mindeközben a megtépázott mezőnyben feljött már a 9. helyre. Lacko-Kiss és Smith egyébként igen komolyat meccseltek az utolsó dobogós helyért, az angolnak lógott is az első lökhárítója. A műsor ugyan a célvonalig tartott, de az angolt végül megbüntették, mert érintett egy bóját, ahogy Thomas Robineau is. Az utolsó körben Albacete végül hibázott, így Hahn mögött Lacko és Kiss érhetett be. Az IVECO Schwabentruck erősségét azonban mindenképp mutatja, hogy a szimpatikus versenyzőnő végül az ötödik tudott lenni, a büntetéseket követően. *

    A szombati nap második versenye jó nagy csúszással indult már a fentebb leírtak miatt. Jamie Anderson újonc találta magát a fordított rajtrácsos poleban az első versenyes kavarodásnak köszönhetően, mellőle Sascha Lenz indulhatott, akinek a munkáját idén már az ismert magyar mérnök, Bakó Csaba is segíti. A rajtnál ellentmondást nem tűrően a német pilóta el is ment az angol kolléga mellett, a középmezőnyben viszont komoly ütközet volt, amelynek az áldozata ezúttal Ryan Smith lett. Albacete sem járt jól, a jelentősen sérült járművével a 17. helyről kezdhette meg újra a felzárkózást. Elöl Lenzet aztán Janiec és Lacko követte az első körökben.

    Steffi Halm ezen a versenyen is pokoli felzárkózást kezdett el, és már viszonylag hamar a nyolcadik helyen haladhatott. Jóval mögötte, a 14. helyért is komoly csata alakult ki, a spanyol Recuenco megtalálta a „szomszéd” portugál Eduardo Rodriguest. Hahn mindeközben rácsatlakozott negyedikként az élmenőkre, bár Lenznek sikerült kicsit meglépnie. A magyar Kiss aránylag magányosan, minden balhéból kimaradva végül az ötödik helyen ért be. Sascha Lenznek végül sikerült a bravúr, és megnyerte élete első Európa-bajnoki kamionversenyét, Adam Lacko és Anthony Janiec előtt.

    Folytatás holnap, 10:30-tól már időmérő edzés.

    * Albacete is időbüntetés miatt maradt le a dobogóról, de Norbit is kizárták, mert a kamionja súlyhatár alatt volt.

  • Kajacsata Kimi-módra, avagy hogyan amortizáltak le egy hotelszobát

    Kajacsata Kimi-módra, avagy hogyan amortizáltak le egy hotelszobát

    Már régebben, Budapesten is a belvárosi szobák vastag függönye mögül kiszivárogtak olyan információk, hogy bizony ha Kimi Räikkönen hangulatban van, akkor ott nem kicsi szokott lenni a #bulika. Anélkül, hogy feszegetnénk a honi eseményeket, most felszínre jött egy ilyen eset Marc Priestley könyvében, amely neves egyszerűséggel a „The Mechanic” címet kapta.

    Talán annyira nem is meglepő, de még Kimi McLarenes korszakában vagyunk, és Marc egy ekkor történt esetet ír le. Ő egyébként szerelőként maradt még tovább is a McLarennél, így testközelből láthatta Lewis Hamilton és Fernando Alonso egymásnak feszülését, valamint az elhíresült Spygate sztorit is, amikor a Ferrari és a McLaren 2007-ben a legmagasabb szinten szivatták egymást, ő azt az egyik oldalról, belülről élte meg.

    Térjünk is vissza azonban oda, hogy mi történt egy közelebbről meg nem nevezett szállodában:

    „Reggel hatkor Kimi felhívta a recepciót, és rendelt tíz angol reggelit, és pár sört. Amikor meghozták, megköszöntük a kissé ideges és zavart pincérnőnek, betoltuk a zsúrkocsit, és magunkra zártuk a hotel ajtaját. Minden nyugodt volt.

    Tíz tányérnyi forró tojás, bacon, kolbászok, bab, és az egyéb díszítés szét lett osztva közöttünk, és harminc másodpercen belül az első barna cuccot elhajították valakire a szobában. Az ezt követő kb. fél órában háborús övezetté vált a szoba. Sült bab volt a hajamban, a fehér ingemet beterítette a ketchup, úgy néztem ki, mint aki komolyan megsérült. A falakon és a drága szőnyegeken mindenütt kajamaradványok, és a függönyök is leszaggatva, mert valaki abba bugyolálta volna magát, egyféle védőköpenyt képezve.

    Ami még felrémlett, miközben elindultam a reptérre, hogy hazarepüljek, hogy Kimi a szoba sarkába bújt a laptopja mögé azt elég béna pajzsként használva, miközben tojás és pirítós szeletek potyognak le a fejéről…”