Szerző: Vámosi Péter

  • Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

    Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

    Günther Steiner azt mondja, nem érti, Daniel Ricciardo miért választja a tartalékpilótai szerepet a 2023-as teljes munkaidős Forma-1-es versenyzői ülés helyett.

    Amikor egyértelművé vált, hogy a 33 éves ausztrál elveszíti helyét a McLarennél, a Haas csapatfőnök Steiner elárulta, hogy szeptemberben küldött egy SMS-t Ricciardónak.

    Ebből semmi se lett, így Steiner éppen ezen a héten hívta fel Ricciardo figyelmét arra, hogy hívja fel őt a Haas Mick Schumacher jövőjével kapcsolatos megfontolások közepette. Az Associated Pressnek nyilatkozott a Haas irányítója:

    „Amennyiben érdeklődik irántunk, ne szégyelljen felhívni engem, de nem fogom őt üldözni. Azt akarom, hogy előbb döntse el, mit akar tenni saját magáért, mielőtt rábeszélném valamire.”

    Úgy tudni, hogy Ricciardo egyértelmű terve az volt, hogy jövőre lényegében egyfajta „szabadságot” vesz ki, miközben a Mercedes teljes munkaidős tartalékosaként szolgál. Jelenleg azonban úgy néz ki, hogy a Red Bull és a Renault egykori versenyzője valójában a Red Bull Racing és az AlphaTauri teljes munkaidős tartalékosa lehet 2023-ban. Erről ennyit mondott az érintett:

    „Ahogy én látom, ez olyan, mintha egy kis szünetet tartanék, – és mondjuk úgy, ami az F1-es karrieremet illeti, a valós szándékom az, hogy ’24-ben versenyezzek.”

    Ebből arra lehet következtetni, hogy Ricciardo inkább a Red Bull tartalékosa lenne, minthogy ténylegesen teljes munkaidőben a Haasnál versenyezzen. Amikor erről kérdezték, Steiner Austinban így felelt:

    „Szerintem, ezt Dannytől kell megkérdezni, nem tőlem, hogy miért nem akar versenyezni. Nem tudom, hogy a Haas ellen van-e valami kifogása, vagy csak úgy döntött, hogy egy évig valami mást akar csinálni. Nem tudom kitalálni, hogy mit akar, így nem is tudom, hogy mit válaszoljak.”

    Ricciardo simán lepipálta Hamilton paddock-bevonulását Austinban

  • Mindenki benne lesz Brad Pitt Forma-1-es filmjében

    Mindenki benne lesz Brad Pitt Forma-1-es filmjében

    Minden csapat és versenyző részt vesz a Forma-1-ről szóló játékfilmben, amelyben a hollywoodi sztár, Brad Pitt is szerepet kap.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali Austinban, ahol az 58 éves Pitt prominens vendégként vesz részt az Amerikai Nagydíjon, így nyilatkozott:

    „Ez izgalmas, mert minden istálló részt vesz majd benne. Versenyzők is, mindenki.”

    Tanácsadóként Lewis Hamilton is komolyan érintett a projektben, aki még az év elején Hollywoodban is találkozott Pitt-tel és a Top Gun filmproducerével, Jerry Bruckheimerrel, hogy kidolgozzák a forgatókönyvet. Joe Kosinski rendező és CGI-szakértő is részt vesz a projektben, a Forma-1-es csapatfőnökök pedig pénteken a Circuit of the Americas pályán kaptak előzetest a speciális effektek technológiájából. A Haas csapatfőnökének, Günther Steinernek, elmondták, hogy az új Top Gun-filmhez is ugyanezt a technikát használták, és igazán elégedett volt:

    „Különösen lenyűgözött az a technológia, amit bemutattak nekünk. Azt hiszem, jelenleg ők a legjobbak, akik képesek ilyesmire.”

    Greg Maffei, a Forma-1 tulajdonosának, a Liberty Mediának a vezérigazgatója is jelen volt. Frederic Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke hozzátette:

    „Szerintem ez egy mega előrelépés lehet a Forma-1-nek általánosságban, úgy, ahogy a Netflix is volt az pár éve.”

    A projektről azon kívül, hogy Pitt egy fiatalabb feltörekvő mellett egy idősödő versenyzőt fog alakítani, egyelőre nem sokat tudni, a forgatás a következő szezon második felében kezdődik.

    10 autós/autósportos film, hogy elüsd a hétvégéket az F1-es szezonkezdésig!

  • DANKE DIDI! – Főszerkesztői jegyzet, a Red Bull első emberéről

    DANKE DIDI! – Főszerkesztői jegyzet, a Red Bull első emberéről

    Igazán remek „monarchiás” történet az övé. A horvát felmenőkkel bíró osztrák milliárdos, aki megvalósította a gyerekszobáját, – nagyban.

    Nem csinált nagy dolgot, „csak” sikerült a Krating Daengből egy eladható dolgot csinálnia, Red Bull néven. Miképp? Azt ma már oktatják, az üzleti főiskolákon, egyetemeken.

    De tegyük fel a kérdést, mit is adott nekünk Dietrich Mateschitz? Mert bizony, adott, nem is keveset! Először is a legfontosabb, hogy megmaradt örök gyereknek, de lett pénze rá, hogy mindezt nagyban csinálja, sőt, másoknak is örömet okozzon vele. Ő Ausztria leggazdagabb embere, de ellentétben a dolgai sosem voltak vagy lettek öncélúak.

    Spielberg és környékén építette fel a „játszóterét”, ahol a történet leginkább a Forma-1-ről, és az autósport szeretetéről szól. Még fiatalemberként szerzett autogramot Jochen Rindtől, az F1 egyetlen posztumusz világbajnokától, és ez a mai napig kint volt a falon bekeretezve az irodájában. A „játékrepülőit” pedig Salzburgban, a legendás és ingyenesen látogatható Hangar-7-ben helyezte el.

    Amikor visszahozta a Forma-1-et Ausztriába, annyira kellett a hely, akkora volt az érdeklődés, hogy a környékbeli polgárokat is elküldte nyaralni családostul, hogy legyen még több helye a nézőknek sátrazni, stb. Mire visszatértek, minden az eredeti állapotában volt újra. Ha megtetszett neki egy műemlék víztorony, megvette, felújította, és kávézót nyitott a tetejében. Ha oda hívott meg tárgyalni, akkor is kifizette az alkalmazottaknak a fogyasztását, hiába volt ő A tulajdonos.

    Máskor húsvétkor akkora tojáskeresést rendezett a Red Bull Ringen (főnyeremény egy autó volt.), hogy még Bécsből is már reggel 7-kor ott toporgott mindenki.

    Folytathatnám még estig a róla szóló sztorikat, mert bizony szerette a magyarokat, jó munkaerőnek is gondolja őket, és megbecsülésnek örvendtek nála a hazánkból érkezett alkalmazottjai.

    2017-ben a Legends Paraden addig-addig kavarogtunk, hogy végül összekerültem vele, és bátorkodtam tőle interjút kérni. Még Marko is mondta rögtön, hogy ő nem ad, de Didi leintette. Belement a játékba, de kérte, hogy kapcsoljam ki a mikrofont. Tényleg beszélgettünk, a végén már nem is csak a sportszakmai dolgokról. A fiókban marad.

    Köszönök mindent Didi, neked valóban szárnyaid vannak, de te is adsz másoknak. 🖤

    Elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull „atyja”

  • Ezért nem lett Lando Norris a Red Bull pilótája, és maradt a McLarennél

    Ezért nem lett Lando Norris a Red Bull pilótája, és maradt a McLarennél

    Lando Norris elárulta, hogy korábban tárgyalt a Red Bull-lal, de az, hogy aláírta új, hosszú távú McLaren-szerződését, mutatja a csapatba vetett hitét.

    A 2022-es idény előtt megerősítették, hogy Norris új, hosszú távú szerződést kötött a McLarennel. Ez 2025 végéig kötelezi őt a csapathoz. Így a brit még néhány évig nem lesz elérhető a piacon, bár nem a rivális csapatok érdeklődésének a hiányában állapodott meg a hosszabbításról. Ugyanakkor a Red Bull versenyzői programjának vezetője, Helmut Marko korábban megerősítette, hogy tárgyalásokat folytattak Norrisszal.

    Az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva pedig Norris arról számolt be, hogy valóban beszélt a Red Bull-lal. A csapattal, amely jó úton halad afelé, hogy megszerezze a 2022-es konstruktőri bajnoki címet, míg pilótájuk, Max Verstappen már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát. A McLarennél mégis azt tűzték ki célul, hogy visszaküzdik magukat az élmezőnybe, Norris pedig elmondta, hogy a szerződéshosszabbítás azt mutatja, hogy hisz az istállóban. Norrisnak felemlítve, hogy állítólag a Red Bull-lal is beszélt, mielőtt meghosszabbította volna a McLaren szerződését, az érintett így felelt:

    „Természetesen bizonyos időnként vannak tárgyalások másokkal. Az ember mindig felteszi magának a kérdést: Mi a legjobb a karrieremnek? Győzni akarok, valamint világbajnokságot akarok nyerni. Voltak egyeztetések a Red Bull-lal. Ők egy olyan csapat, amely évek óta az első háromban vannak. Azonban ez csak még inkább mutatja, hogy mennyire is bízom a McLarenben. Ugyan voltak tárgyalások, úgy éreztem, hogy a McLaren jobb nekem, hogy elérjem a céljaimat.”

    A 2022-re vonatkozó új szabályokat úgy tekintették, mint lehetőséget a McLarenhez hasonló csapatoknak, hogy kiszakadjanak a középmezőny küzdelmeiből, és visszatérjenek az élmezőnyben való megmérettetéshez.

    2021-ben a Ferrarival a konstruktőri harmadik helyéért csatáztak, és bár a Scuderia 2022-ben olyan teljesítményű betontorpedót állított elő, amely képes volt futamokat nyerni, a McLaren továbbra is a középmezőny élén áll, most pedig a negyedik helyért folytatott harcban a 13 pontos hátrányát szeretné ledolgozni az Alpine alakulatával szemben.

    Norris azonban továbbra is bízik a McLarenben. Kifejtette, hogy 2024, 2025 lesz a legjobb esélye velük, mert addigra befejeződnek az infrastrukturális fejlesztéseik, mint például egy új szélcsatorna:

    „Igazán boldog és jól érzem magam itt. Élvezem az életet a McLarennél. Bírom a srácokkal való közös munkát, hiszek bennük. Ha nem így lenne, nem írtam volna alá hosszú távra. A fejemmel már előre tekintek, az elképzeléseim hosszú távúak. Állandóan dolgoznunk kell. Akkor 2024-ben és 2025-ben lesz a legnagyobb esélyem a McLarennél.”

    Lando Norris újra szingli… Vagy mégsem?

  • Az FIA megerősítette, hogy a Porsche számára még mindig nyitva áll az F1 ajtaja

    Az FIA megerősítette, hogy a Porsche számára még mindig nyitva áll az F1 ajtaja

    A Forma-1 nyitva hagyta a kaput a Porsche előtt, annak ellenére, hogy a gyártóknak a 2026-os új motorszabályokra vonatkozó aláírási határidő lejárt.

    A hónap elején számoltunk be arról, hogy a Red Bull-Porsche tárgyalások összeomlása után a VW tulajdonában lévő német autógyártónak már csak napjai maradtak arra, hogy az FIA október 15-i határideje előtt kövesse az Audit a sportágba. A Porsche pénzügyi igazgatója, Lutz Meschke a határidő lejárta előtt így nyilatkozott a Sport1-nek:

    „A Forma-1 továbbra is érdekes versenysorozat marad nekünk, de megvizsgáljuk, hogy vannak-e más életképes lehetőségek. Nem hagyjuk, hogy olyan döntés meghozatalára kényszerítsenek minket, amelyről nem vagyunk meggyőződve.”

    A határidő lejárta előtt azt is tisztázásra került, hogy az FIA feltehetően azt mondta a Porschénak, hogy a határidőbe némi rugalmasságot építhetnek be. Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem ezt most megerősítette a Motorsport Világtanács e heti ülése után kiadott nyilatkozatában:

    „Augusztusban Spa-Francorchamps-ban az Audi bejelentette, hogy 2026-tól csatlakozik az FIA Forma-1-es világbajnoksághoz, mint motorgyártó. Ez a bejelentés az összes érdekelt fél kemény munkájának a megerősítése volt, amelyet az említett szabályok kidolgozása érdekében végeztek. Hozzátennénk továbbá, hogy a Porsche továbbra is tárgyalásokat folytat a Forma-1-es csapatokkal.”

    Dehogy adja fel a Porsche az F1 projektjét!

  • A Haas új szponzora kirakná Schumachert?

    A Haas új szponzora kirakná Schumachert?

    A Haas úgy tűnik, hogy 2023-ban is megtartja jelenlegi alapszíneit, pedig új névadó szponzort szerződtetett 2023-ra és az azt követő évekre – egy texasi székhelyű pénzátutalási vállalatot, a Moneygramot.

    Günther Steiner vigyorogva közölte:

    „Az ő színeik is a fehér és a piros, pontosan olyanok, mint a mieink. A Moneygram lehetővé teszi nekünk, hogy többet fektessünk be, és elérjük a Forma-1-es költségvetési sapkáját. A célunk az középtávon, hogy dobogós helyezéseket érjünk el.”

    Ez egy üdvözlendő pénzügyi lökést jelent a kis amerikai csapatnak, miután az ukrajnai konfliktus miatt elbocsátották korábbi fő támogatójukat, az Uralkalit és versenyzőjüket, Nikita Mazepint. Ugyanakkor ez valójában rossz hír lehet Mick Schumachernek, mivel most már nyomás nehezedhet a Haasra, hogy amerikai versenyzőt szerződtessen.

    Szintén versenyben van 2023-ra az F1-es veterán Nico Hülkenberg is, de a csapat jelenlegi pilótája, Kevin Magnussen valójában úgy gondolja, hogy Schumacher „mindenképpen megérdemli”, hogy megtartsa a versenyülését. A dán így fogalmazott vele kapcsolatban:

    „Kezdetben talán nem igazán feküdt neki az autó, de azóta nagyon magabiztos lett. Az utóbbi időben pedig igen nehéz volt őt megvernem.”

    Gene Haas csapattulajdonos azonban a hét elején nyilvánosan ritka nyilatkozatot tett, amelyben arra figyelmeztetett, hogy csak több pontszerző helyezés biztosíthatja Schumacher ülését a jövő évre. A 23 éves német Schumacher Austinban reagált már erre:

    „Gene a főnököm, és minden jogalapja ahhoz, hogy elmondja a véleményét. Minden, amit mondott, az igaz is. Mindent megteszek, ami tőlem telik, és remélem, lesznek pontok ezen a hétvégén.”

    Arra a kérdésre, hogy miben reménykedik a jövőjét illetően, hozzátette:

    „A tárgyalások zajlanak, és boldog vagyok itt, ahol vagyok.”

    A Haas új névadó támogatójának a vezérigazgatója, Alex Holmes megfogadta, hogy kimarad a csapatnál folyó tanácskozásokból, hogy Schumachert megtartják-e vagy lecserélik 2023-ra. Diplomatikusan ennyit mondott:

    „Mi csak annyit szeretnénk, hogy megfelelően mutatkozzunk be. Ma találkoztam Mick Schumacherrel, és egy igazán motivált fiatalembert látok, aki nagy benyomást tesz rám. Ugyanakkor Günther dönti el végső soron, hogy ki ül az autóban. Üljön bárki is a csapat volánja mögé, teljes támogatásunkat élvezi.”

    Ralf Schumacher ismét kiakadt a Haas-ra

  • Még a Mercedes is tudja: Ha péntek, akkor Dallas!

    Még a Mercedes is tudja: Ha péntek, akkor Dallas!

    Jó 30 évvel ezelőtt a királyi tévén esténként az ország lakosságának a nagy része a televízióra tapadt, hiszen kezdődött a Dallas, amellyel 2022-ben a Mercedes csapata nosztalgiázik.

    Összevágták gyakorlatilag a saját idei anyagaikat a nagysikerű amerikai tévésorozat intrójának a stílusában, melynek a főszereplői természetesen George Russell, Lewis Hamilton és Toto Wolff mellett a W13-as versenyautójuk.

    Az Ezüstnyilak verziója sajnos csak éppen fél perces, jöhettek volna igazán még további szereplők ebbe a kis előadásba, mint akár Susie Wolff, vagy a gonosz szerepében Helmut Marko, vagy Christian Horner.

    Austinban érkezik a Mercedes idei utolsó nagy dobása

     

  • Hivatalos: Megnevezte a Haas az új névadó támogatójukat, 2023-tól kezdve

    Hivatalos: Megnevezte a Haas az új névadó támogatójukat, 2023-tól kezdve

    A Haasnak 2023-tól újra lesz névadó támogatója, miután megerősítette többéves partnerségét a MoneyGrammal. Ha főszponzorokról van szó, a Haasnak nem volt éppen a legjobb szerencséje ezen a téren az elmúlt években.

    Legutóbbi, az Uralkalival kötött partnerségük a 2022-es idény előtt rosszul végződött. Azt megelőzően a Haas a Forma-1 egyik leghírhedtebb támogatójával, a Rich Energyvel álltak kapcsolatban. De ahogy a Haas folytatja a szponzori talpra állását az Uralkalival történt szakítása után, a MoneyGram új névadó támogatói megszerzése 2023-tól kulcsfontosságú lépést jelent.

    A MoneyGram International, Inc. amerikai P2P fizetési és pénzátutalási vállalat érkezésével az istálló 2023-tól a „MoneyGram Haas F1 Team” nevet viseli majd. A csapat alapítója, Gene Haas elégedett:

    „Örülünk, hogy egy olyan hihetetlen márkát üdvözölhetünk új névadó szponzorunkként, mint a MoneyGram. Mióta 2016-ban beszálltunk a Forma-1-es világbajnokságba, a Haas F1 Team az erő, a mozgékonyság és a rugalmasság hírnevét vívta ki magának. A MoneyGram ugyanilyen lendületet hoz a pénzügyi szolgáltatások világába. Készen állunk arra, hogy együtt dolgozzunk az eredmények maximalizálása érdekében a pályán és azon kívül is.”

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner hozzáfűzte:

    „A rajongóink gyorsaságot követelnek, és mi ezt nyújtjuk, ahogyan a MoneyGram is teszi ezt az ügyfeleinek. A MoneyGram globális vezető szerepet tölt be fintech és pénzforgalmi területen, és mindig arra törekszik, hogy a technológia határait feszegesse. Ez az innovációs elhivatottság volt az, ami igazán vonzott minket a MoneyGrammal való partnerségben. Biztosak vagyunk benne, hogy együtt fogunk tovább növekedni és teljes mértékben kiaknázni a lehetőségeinket.”

    Greg Hall, a MoneyGram marketingvezetője arról beszélt, hogy a 2023-as rekordszámú, 24 versenyből álló F1-es versenynaptár és a MoneyGram „kulcsfontosságú piacai” között jelentős átfedés is van:

    „Ezzel a merész új kezdeményezéssel ott találkozunk az ügyfeleinkkel, valamint a potenciális új ügyfelekkel, ahol épp vannak. A jövő évi versenynaptár egyedülállóan komoly átfedést mutat a MoneyGram kulcspiacai között. Izgatottan várjuk, hogy új csatornákat nyissunk ki, hogy meghallgassuk ügyfeleinket és megértsük at egyedi igényeiket. Miközben arra törekszünk, hogy új ügyfélszegmensekből származó növekedést érjünk el, már nagyon várjuk, hogy ez a szponzoráció végtelen lehetőségeket kínáljon a szélesebb fogyasztói bázis további megismertetésére.”

    Alex Holmes, a MoneyGram elnök-vezérigazgatója végül elmondta:

    „Kifejezetten várjuk, hogy hivatalosan is elindítsuk hosszú távú névadói támogatásunkat a Haas F1 csapattal, és elkezdjük az együttműködést, hogy izgalmas és tartalmas ügyfélélményeket teremtsünk a fintech és a Forma-1 metszéspontjában. Induljon a versengés!”

    A Haas megerősítette, hogy 2023-ra egy „újjávarázsolt festés” érkezik, amely tükrözi az új partnerségük kezdetét is

    A Steiner pólók „h*z*b*szták” a Haas webshopját

  • Steiner szerint a költségvetési sapka megsértőinek bűnhődniük kell

    Steiner szerint a költségvetési sapka megsértőinek bűnhődniük kell

    Következményeknek kell következniük a Red Bullnak, miután kiderült, hogy a Forma-1 domináns csapata megszegte a 2021-es költségvetési korlátozást.

    Austinban ezen a versenyhétvégén az egyik fő beszédtéma a várható büntetések lesznek, amelyekről az FIA szerint „jelenleg” zárt ajtók mögött tárgyalnak. A héten kiderült, hogy a McLaren irányítója, Zak Brown levelet írt az FIA elnökének, Mohammed Ben Sulayemnek, amelyben „csalással” vádolta a Red Bullt. Andreas Seidl, a wokingi csapat főnöke, a Sport Bild magazinnak hozzátette:

    „Az események rossz fényt vetnek a sportágra. A nyilvánvaló szabálysértéseket egyértelműen meg kell büntetni.”

    A német ugyanakkor elismerte, hogy előbb tisztázni kell, „hogy valaki túl sokat költött-e a cateringre, vagy egyértelmű előnyre tett szert az autó teljesítményében”.

    Még a Red Bull történelméhez is közel álló korábbi F1-es vezér, Bernie Ecclestone is elismerte, hogy a várható büntetés valójában „rosszabb” lesz, mint egy egyszerű pénzbüntetés. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner az RTL-nek az Amerikai Nagydíj előtt így nyilatkozott:

    „Vannak szabályok, azokat pedig be kell tartani. Kell lennie következmények.”

    Azt ugyanakkor elismerte, hogy nem tudja, hogy a Red Bull milyen területeken költött túl, és mennyire volt közel az 5 százalékos „kisebb” küszöbhöz, ami akár 7 millió dollár is lehet. Így zárt:

    „Azt hiszem, hogy az FIA-nak lépéseket kell tennie. Nem kell, már rögtön holnap, de ki kell dolgozni, hogy egyértelműen jelzik a jövőre nézve, hogy senki más nem teheti ezt meg, vagy nem lehet csak úgy előnyhöz jutni a szabályok megszegésével és a bírság kifizetésével. Úgy vélem, hogy nagyon alaposan át kell gondolni, hogyan közelítsük ezt meg.”

    A Red Bull csapatfőnöke birkákkal akar foglalkozni

  • Horner megnevezte minden idők legtehetségesebb Red Bull versenyzőjét

    Horner megnevezte minden idők legtehetségesebb Red Bull versenyzőjét

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner dicshimnuszokkal áradozott Max Verstappenről, akit a Red Bull „legtehetségesebb versenyzőjének” nevezett a Forma-1-ben eltöltött 17 évük alatt.

    Horner hat versenyzői és négy konstruktőri bajnoki címig vezette a csapatot a boxutca faláról. A hétvégi Amerikai Nagydíjon akár az ötödiket is megszerezhetik. Ezek közül négy bajnoki cím Sebastian Vettel nevéhez fűződik, és korábban számos más nagydíjgyőztes, például David Coulthard, Daniel Ricciardo, Mark Webber és Pierre Gasly is ültek a Red Bull pilótaüléseiben. Horner azonban Verstappen 2016-os Spanyol Nagydíjon aratott Red Bull-nál bemutatkozó győzelmét emeli ki a csapat egyik legkülönlegesebb pillanataként:

    „Soha nem láttam még ilyet, amit aznap láttunk, az valami elképesztő volt. Az a nagyszerű, hogy ő egyszerűen kész arra, hogy minden téren kitegyen magáért, mindig érzi, hogy többre van még lehetősége. Egyértelmű, hogy ő a legtehetségesebb versenyző, aki szerintem valaha is ült az autónkban.”

    Verstappen mindössze 18 éves volt, amikor Barcelonában először látta meg át a kockás zászlót elsőként, de Horner egy másik, egy évvel korábbi pillanatra is utalt, ami meglepte őt. A Toro Rossóval történt F1-es debütáló szezonjában a 17 éves Verstappen hihetetlen elkötelezettségről tett tanúbizonyságot, amikor a 2015-ös Belga Nagydíjon a nagy sebességű Blanchimont kanyarban egymás mellett haladtak Felipe Nasrral:

    „Ami kiemelkedett, az Spa volt, amikor kívülről kerülte meg Felipe Nasrt. Arra gondoltam: Ez a fiú kellően bátor, elkötelezett és gyors. Láthattuk abban a szezonban, ő egy ragyogó csillag volt. Egyből nyilvánvaló volt, hogy ő egy csodálatos tehetség.”

    Miközben a fiatal Verstappennek hihetetlen volt a nyers tempója, az érettség hiánya egyértelműen benne volt néhány incidensében, amelyek karrierje korai szakaszát sújtották.

    Az egyik momentum, amelyre Horner különösképp emlékszik, a 2018-as Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén történt kisodródása volt. A súlyos baleset miatt kiesett az időmérőről is, ami végül tönkretette a másnapi versenyét:

    „Nyílt elbeszélgettem vele. Azt mondtam neki: Kellően gyors vagy, nem kell minden csatát megnyerned az első kanyarban. Szánj erre időt. Lelépett, átgondolta a dolgokat. Ő az a versenyző, aki a következő, montreali fordulóban felbukkant, és olyan volt, mint egy metronóm.”

    Horner bánja, hogy elszalasztotta Piastrit