Szerző: Vámosi Péter

  • A nagy küzdő Niki Lauda már fizioterápiára jár

    A nagy küzdő Niki Lauda már fizioterápiára jár

    Az oe24.tv arról számolt be, hogy Niki Lauda már egyre jobban van, és hogy a lehető legjobban halad a felépülésével a tüdőátültetése óta. Miközben a bajnok pihent, a bécsi AKH kórház vezetői elárulták, hogy nagyon elégedettek a műtéttel, ami azért nem volt komplikációktól mentes.

    Csütörtökön és pénteken volt egy rövid krízis helyzet, amikor Lauda veseműködését katéterrel kellett megtámogatni. A hétvége folyamán azonban a főorvosoknak sikerült stabilizálniuk az állapotát, és teljesen felülkerekedtek ezen problémán, így a felépülése a megfelelő mederben halad.

    Laudának jelenleg semmilyen gépi segítségre nincs szüksége, önállóan lélegzik az új tüdejével, és az operációt követően már 24 órán belül beszélni is tudott. Ahogy az ilyenkor megszokott, Lauda továbbra is az intenzív osztályon fekszik, és egy ideig itt is marad. Orvosai szerint az életveszélyes állapot elmúlt, és a Forma-1-es legenda és légitársaság tulajdonos megkezdheti a kihívásokkal teli mindennapjait az új tüdejével, és visszatérhet a mindennapjaihoz, hiszen a 69 éves volt pilótának van ehhez elég ereje és akarata.

    Ennek ellenére Laudának teljes életmódváltásra van szüksége, így kérdéses az, hogy mi lesz a munkáival, így a Mercedesnél betöltött vezetői pozíciójával a Forma-1-ben, valamint a Laudamotion légitársaságnál. Repülőre az elkövetkezendő fél évben biztosan nem ülhet a háromszoros világbajnok, így a szabadidejét maximum szomszédos országokban töltheti annak érdekében, hogyha mégis sürgősen az AKH-ba kellene visszatérnie bármi oknál is fogva, az gyorsan kivitelezhető legyen.

    Ezen kívül kerülnie kell a nyilvános uszodákat, szaunákat és gyógyfürdőket, valamint az összes növényt el kell távolítani a környezetéből ahol folytatja majd a felépülését. Kerülnie kell az állatokkal való érintkezést is.

    A cikk azzal zárul, hogy Niki keményen harcol, és megkezdte a fizioterápiát is már.

  • Massa megérti, hogy Ricciardo lelépett a Renault-hoz

    Massa megérti, hogy Ricciardo lelépett a Renault-hoz

    Felipe Massa világosan érti, hogy miért döntött úgy Daniel Ricciardo, hogy otthagyja a Red Bull csapatát. Ricciardo egyik a Forma-1 top versenyzőinek, és egy top háromba beférő csapatot hagy ott azért, hogy dolgozhasson a gyári Renaultnál. Egyesek azt gondolják, hogy az ausztrál csak a pénz miatt ment át, és a jelenlegi főnöke, Christian Horner is utalt rá, hogy meg fogja bánni még ezt a döntését.

    A korábbi F1-es versenyző Felipe Massa azonban megérti a lépést, és ezt el is mondta a Globonak:

    „Daniel, ahogy mindannyiunk nem tudja megítélni azt, hogy milyenek lesznek jövőre a Honda motorok. Másrészt Max Verstappen mellett sem annyira boldog. Kockázatos lépés, de vagy bejön, vagy nem.”

    Időközben a Red Bull irányítója, Christian Horner elárulta, hogy Fernando Alonso biztos nem lesz az a versenyző, aki 2019-ben Ricciardo helyére kerülhet, mert csak káoszt okoz az épp aktuális csapatának. Twitteren Alonso sok smileyval válaszolt gyakorlatilag erre, valamint hogy hashtag „nothanks”.

  • Hamilton, plüssállatok, és az új 4 ajtós AMG GT

    Hamilton, plüssállatok, és az új 4 ajtós AMG GT

    Lewis Hamilton a legújabb Mercedes reklámfilmben hivatalos volt egy gyermekzsúrra, ugyanakkor versenyezhetnékje is támadt az új 4 ajtós AMG GT-vel. Nem volt mit tenni, gondosan Szujó Zoltán tanácsa nélkül is becsatolta a három mókás képű plüssállatot, és a versenypályára hajtott. Ott találkozott a GT család többi jeles képviselőjével, így láthatunk egy GT3-ast, GT4-es, es GT R-t, és egy GT S-t versenyben a négyszeres világbajnokkal.

    Miután kijátszotta magát Lewis, időben megérkezett a családhoz is, a gyermekek legnagyobb örömére. A plüssállatok is egyben maradtak, pedig kapta az ívet a maci a rázókövön. Remek vágás, aranyos koncepció, nézzétek meg most!

  • Mansour Ojjeh lemondott a McLaren igazgatói posztjáról

    Mansour Ojjeh lemondott a McLaren igazgatói posztjáról

    Mansour Ojjeh hosszú ideje résztulajdonos a McLarennél, most azonban lemondott az igazgatói posztról.

    Korábban az Independent már beszámolt róla, hogy Ojjeh lemond, de a cikket később törölték, a csapat pedig cáfolta a hírt.

    Most azonban a McLaren megerősítette, hogy Ojjeh három vállalat igazgatói posztjáról mondott le, többek között a McLaren Racingéről július 26-án. Azonban továbbra is igazgató maradt a McLaren Groupnál.

    A csapat egy meg nem nevezett forrása hozzátette, hogy a gyakorlatban semmi nem változott.

  • Erre nem voltunk felkészülve: dal Robert Kubica visszatérésére!

    Erre nem voltunk felkészülve: dal Robert Kubica visszatérésére!

    Azt hittük, hogy az idei év nyári autósportos slágere, a Mama Lauda lesz, de most itt egy újabb versenyző, Robert Kubica tiszteletére. Az Oczosinko néven futó lengyel srác az esport profi énekesének vallja magát. Hála a jó Istennek nem értjük általában miről danolászik rettentően hamisan.

    Nem úszta meg az amatőr remix király munkásságát Robert Kubica sem, és rapben mondja el a barátunk, hogy milyen remek is lenne, ha a honfitársa visszatérne a Forma-1-be. A szövegből azért annyi lejön, hogy Lance Strollal és Szergej Szirotkinnal a művész kevésbé elégedett, és Kubicát javasolja a Williams versenyülésébe, hiszen az egész paddock őt hiányolja. Természetesen ha a rajtrácson lesz, akkor már nyerni is fog. A dal szerzője pedig akár más csapatnál is el tudná képzelni őt, csak legyen már valami.

    Nehezen szólalunk meg, íme a remekmű:

    https://www.youtube.com/watch?v=G-EjN1CJYtc

  • Lauda nem kap különleges ellátást a Bécsi Általános Kórházban

    Lauda nem kap különleges ellátást a Bécsi Általános Kórházban

    Niki Lauda kezelőorvosa, Walter Klepetko az ORF csatornán egyértelművé tette, hogy a háromszoros világbajnok nem kap különleges bánásmódot a bécsi AKH kórházban. Így nyilatkozott erről:

    „Mindig felmerül, hogy mivel ismert személy, ez itt is előnyöket biztosít neki. Azt kell hogy mondjam, hogy pont fordított a helyzet, Lauda úrnak is ugyanannyi joga van, mint bármelyik páciensünknek.”

    Azt már a Kronen-Zeitung derítette ki, hogy orvosa szerint jól karban tudják tartani Laudánal is azt, hogy ne lökje ki majd a szervezete a donor tüdőt. A kockázatok miatt több hétig kell ezért a kórházban maradnia, és különös tekintettel a szintén transzplantált veséire, illetve hogy ne kaphasson újra fertőzést. Az még nem világos, hogy milyen korlátozásokkal kell majd együtt élnie a jövőben, állítja Klepetko.

    A Mercedes tanácsadója épp Ibizán nyaralt, amikor már tüdőgyulladással küzdött, majd a Német Nagydíj hétvégéje előtt a magánrepülőjével már a klinika felé repült. A héten szerdán meg is műtötték, és egy ismeretlen német donor tüdejét ültették be neki.

  • Florian Lauda nyíltan beszélt testvére állapotáról

    Florian Lauda nyíltan beszélt testvére állapotáról

    Niki Lauda a tüdőátültetése után továbbra is a Bécsi Általános Kórház intenzív osztályán fekszik. Testvére Florian biztos benne, hogy minden rendben lesz, tipikusan az a férfi, aki minden helyzetből feláll. A 69 éves Forma-1-es legenda túlélte már a híres tűzesetét a Nürburgringen, két donor vesével él a szervezetében, szerdán azonban egy tüdőtranszplantáción esett át. Napi 50 tablettát kell naponta bevennie.

    A Krone újság interjújában Florian, aki 1997-ben az egyik veséjét Laudának adta elárulta, hogy mi vezetett a műtétig, és hogy legendás testvére jelenleg milyen állapotban is van:

    „A szervei jól működnek, de természetesen egy ilyen tüdőátültetés mindig drámai. Hét órán át tartott a műtét, elképzelhetik milyen kemény ez.”

    Florian nézte a testvérét július 8-án a Brit Nagydíjon a tévében, és hallotta, hogy köhög. Azt javasolta neki, hogy menjen orvoshoz. A Mercedes vezetője azonban ellenkezett, és elrepült Ibizára nyaralni, és abban bízott, hogy a tengeri levegő majd jót tesz neki. Mivel nem javult a megfázása, Lauda visszatért Bécsbe, és elment a Bécsi Általános Kórházba kivizsgáltatni magát. A diagnózis: tüdőgyulladás. A többi már ismert.

    Ugyanakkor nem aggódik a testvéréért:

    „Az érzéseim reménnyel teliek. Lélekben vele vagyunk, az orvosai optimisták.”

    A 68 éves Florian buddhista, és biztos benne, hogy a híres testvére a komoly beavatkozást is jól fogja fogadni:

    „Bármikor képes vagyok vele belső összeköttetésbe lépni. Amikor így teszek, nagyon is életrevalónak látom. Nikinek megtörhetetlen az életigenlése. Amint visszatér, ugyanolyan lesz, mint régen, és harcolni fog. Feltehetően figyelni kell majd rá, hogy ne egyből fel akarjon majd kelni, és el akarjon szaladni.”

    Lauda egyébként munkamániás, pár hónapja indította a fapados légitársaságát, a Laudamotiont, Florian azonban úgy látja, hogy testvére már újragondolta ezt:

    „Belátta, hogy ez már nem fog neki menni, és a kórházban is próbált intézkedni arról, hogy kiszállhasson belőle.”

  • Magához tért Lauda, az új tüdeje Németországból érkezett

    Magához tért Lauda, az új tüdeje Németországból érkezett

    Jó hírek érkeztek Bécsből: már nincs mesterséges kómában Niki Lauda, és épp az ébredési fázisát kezdte meg. Újra magától lélegzik, és teljesen magánál van. Az orvosok is az örömüket fejezték ki, mert jók a háromszoros világbajnok értékei.

    Tizenkét órája tehát újra magánál van Lauda. Egy majdnem 70 éves embernél ugyanakkor a tüdőtranszplantáció nem megszokott. Emiatt Lauda esetében is volt rizikófaktor, ugyanakkor most már a gyógyulás útjára lépett az osztrák legenda.

    Most már tudható, hogy a műtét előtti napok drámaiak voltak. Miután Lauda egészségügyi állapota hamar romlott, a leginkább veszélyeztetettebbek közé sorolták. Szerdán érkezett a megnyugtató hír, hogy találtak egy megfelelő tüdőt, ráadásul pont Németországban. Mivel a lehető leggyorsabban kellett cselekedni, ezért repülőgépen érkezett a létfontosságú szerv Bécsbe, onnan pedig rendőri biztosítás mellett egyenesen a kórházba. Ott már a műtétet végző orvos, Walter Klepetko vette kezébe az irányítást.

    A Bécsi Általános Kórházban, ahol Laudát is megműtötték, 120 éve végeznek tüdőátültetéseket. Az ő esete azonban annyiban komplikáltabb, hogy más szerveire is komoly kihatással lehet a dolog. Dióhéjban:

    – Niki Lauda évek óta két idegen vesével él. 1997-ben a testvére Florian, 2005-ben a második felesége Birgit adta neki az egyik veséjét.
    – Három hónapja egy eddig titkolt szívműtéten is átesett, akkor egy ún. stentet építettek be neki, megakadályozandó az érszűkületet.
    – A tüdeje a hírhedt 1976-os balesete a tűznek köszönhetően is sérült, az akkor belélegzett gázok nem tettek jót ezen szervének.

    Elsősorban a vese- és szívproblémái miatt Laudának nem szabad sokféle gyógyszert szednie, ami más tüdőbetegnél természetes lenne. Emiatt az ő kezelése kockázatosabb. Ennek ellenére jók Lauda esélyei, hiszen az, hogy egy ilyen beavatkozást követően legalább további 5 évet éljen, annak 70% az esélye. A következő napokban az lesz a kérdés, hogy miképp fogadja a szervezete be az „új” tüdőt.

    Az eddigi életviteléből azonban a nyughatatlan Nikinek vissza kell vennie. A tüdőátültetetteknek naponta 50 gyógyszert kell magukhoz venniük, rendszeres kivizsgáláson kell részt venniük, folyamatos a kontroll, nehogy fertőzést kapjanak. A családja, tehát felesége Birgit, és nagykorú fiai Mathias és Lukas azonban vele vannak most is.

  • A Magyar Nagydíjon továbbra sem volt Williams F1-es termék

    A Magyar Nagydíjon továbbra sem volt Williams F1-es termék

    Már a 90-es évek vége óta ismert történet, hogy a Williams Forma-1-es csapat és egy élelmes (?) magyar vállalkozó közötti ellentétnek köszönhetően nem lehet hivatalosan Magyarországon vásárolni az angol csapat ruházati, és egyéb termékeiből. Gondoltuk, azzal, hogy a Liberty Media F1 Store néven kezelésbe veszik a csapatok ilyen jellegű merchandise dolgait, ezen a téren is változás lesz, azonban ahogy azt a 210.000 kilátogató néző is tapasztalhatta idén a Magyar Nagydíjon: nem.

    A dolog onnan indult, hogy Kortye Vilmos, Williams márkanéven (mert elmondásuk szerint akkor mindenki Vilmos volt a családban) gyermek- és sportruházati vállalkozást indított Magyarországon 1990-ben. A Magyar Szabadalmi Hivatal pedig a vállalkozónak adott igazat, többször is, sőt 2009-ben ott tartott az ügy, hogy a Williams F1-es csapatának az öltözete Kortye szerint „hamis”, és pár levélváltás ellenére őt érdemben soha nem kereste meg a patinás brit istálló, hogy megegyezhessenek erről. A Fővárosi Bíróság 2008-ban pedig jogerősen kimondta, hogy Magyarországon Williams márkanéven kizárólag a vecsési vállalkozás értékesíthet ruházati cikkeket, írta 2009-ben a 24.hu.

    Tíz évvel később még mindig ott tartunk, hogy Magyarországról csak online tudjuk megvásárolni a csapat termékeit, mindenféle előzetes ruhapróba nélkül. Teszt jelleggel szóvá tettük a termékek hiányát az F1 Storeban a Hungaroringen, és csak némi telefonálgatás után tudta csak megmondani az ott dolgozó boltot irányító külföldi lány, hogy mi az oka annak, hogy Ausztriában tudtunk volna vásárolni Williams termékből, itt meg nem. Ráadásul ő is rosszul ismerte a történetet, azt tudta, hogy hazánkban nincs a Libertynek joga árusítani, de ugyanakkor azt gondolta, hogy a brit csapat külön standdal van jelen a száguldó cirkusz forgatagában a Hungaroringen.

    A Kortye család Williams néven futó vállalatbirodalma egyébként tovább bővült az évek alatt: a ruházati üzleten kívül 2000-től már kistérségi televíziózással is foglalkoznak, valamint esküvői videók készítésével.

  • Lauda orvosa optimista a tüdőátültetés után

    Lauda orvosa optimista a tüdőátültetés után

    A háromszoros Forma-1-es világbajnok, Niki Lauda sikeres tüdőátültetésen van túl. A 69 éves volt osztrák versenyzőnek azonban heteket kell még maradnia a kórházban. Egyik orvosa azonban a műtétet követően kifejezetten optimista. Ahogy fogalmazott: elégedettek a jól sikerült operációval, árulta el az ORF-nek Walter Klepetko pénteken. Azonban azt, hogy mikor hagyhatja el Lauda a kórházat, egyelőre nem tudta megmondani.

    A fiatalabb páciensek az ilyen jellegű műtétek után két-három hetet szoktak maradni a kórházban, magyarázta el az orvos. Az idősebb betegeknél ez tovább tart, állítja Klepetko. A Forma-1-es legenda szerdán esett át egy tüdőátültetésen, Bécsben. Laudának súlyos tüdőbaja volt, árulta el a kórház illetékese. A médiajelentések szerint Lauda már az operáció előtt egy héttel a kórházban feküdt, és a komoly egészségügyi problémája miatt a nyaralását is meg kellett szakítania.

    Lauda mindamellett hogy a Mercedes Forma-1-es csapatánál tanácsadó, társtulajdonosa és üzletvezetője is a Laudamotion névre keresztelt légitársaságának. A nürburgringi híres 1976-os balesete Lauda egészségére komoly kihatással volt. Az ütközést követően súlyosan megégett, de csodával határos módon túlélte azt. Akkor már részben kezelést kapott a tüdeje is. Ennek hatásaként kétszer veseátültetése is volt már. Egyszer 1997-ben a testvére Florian, 2005-ben pedig a második felesége, Birgit adta a veséjét.