Szerző: Vámosi Péter

  • Mick Schumacher vezethette a demo DTM Mercit

    Mick Schumacher vezethette a demo DTM Mercit

    Ma megtehetett pár kört Mick Schumacher a Nürburgringen a Mercedes-AMG DTM demo autójával. A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fiának ez volt az első alkalom, hogy kipróbálhatta magát egy túraautóval.

    A bemutatkozó után így nyilatkozott Mick Schumacher:
    „Nagyon élveztem. Ez egy remek alkalom volt arra, hogy ezt is megtapasztaljam. Nagyon köszönöm mindezt Gerhard Bergernek, aki lehetővé tette ezt. Nagyon meggyőző a DTM autó ereje. Ezen időjárási körülmények között ebben meg legalább melegebb volt, mint a Formula-3-as autóban. Nagyon izgalmas volt, hogy a mélyvízbe dobtak. Pascal Wehrlein tudása pedig a háttérből kifejezetten segített. Például a féknyomással kapcsolatban adott nekem tippeket.”

    Gerhard Berger így vélekedett a bemutatóról:
    „Az ITR-es srácok találták ezt ki. Izgatott a dolog, támogattam, ahogy a Mercedes-AMG is, aztán megcsináltuk. Mick nagyon jól dolgozik a Formula-3-ban, és megszerezte az első győzelmeit is ott. Nézem a srácot, és egyre inkább mutatja a schumacheri géneket, és ahogy ma élvezte vezetni a DTM autót, az örömmel töltött el. Michael Schumacher egy legenda, ő a legjobb Forma-1-es versenyző.”

  • Lando Norris visszatért a hétvégén a Formula 3-ba!

    Lando Norris visszatért a hétvégén a Formula 3-ba!

    Ugyan már úton van hivatalosan is a Forma-1 felé Lando Norris, de nem felejtette el azt, honnan indult. A jelenleg a Formula 2-ben az összetettben második helyen álló brit pilóta ugyanis visszatért a Formula 3-ba, de ezúttal nem versenyzőként, hanem coachként. A Carlin munkáját segíti a hétvégén a Nürburgringen, és a korábbi csapattársait, akikre rá is fér a dolog, hiszen Jehan Daruvala is csak 10., Ferdinand Habsburg pedig a 13. a bajnoki összetettben.

    A csapatok bajnokságában is a Prema vezet jelenleg a Motopark előtt, a brit Carlin csapat csak a harmadik. Az első verseny szombaton 10:20-tól lesz, vasárnap két futam is lesz, 10:20-kor és 15:50-kor.

  • Mauro Forghieri szerint Kimi maradjon és Vettel helyére jöjjön Leclerc!

    Mauro Forghieri szerint Kimi maradjon és Vettel helyére jöjjön Leclerc!

    Nagyon csalódott Mauro Forghieri, Sebastian Vettel versenyzése miatt, ahogy azt tette az Olasz Nagydíjon. A német megpróbálta Kimi Räikkönenen áthámozni magát már a rajtot követően, aztán egy olyan hibát vétett, ami méltatlan egy négyszeres világbajnokhoz. Ennek hangot is adott a FormulaPassion.it-n a 83 éves legendás olasz mérnök az írásában:

    „Az idei Olasz Nagydíj komoly leckét láthattunk a butaságból: hogyan lehet elveszíteni egy nyert versenyt. Másképp megfogalmazva, hogyan adjuk át az eredményt a Mercedesnek, akiknek pedig nem kellene pontot szerezniük. Ha még mindig ott lennék a pitben, és azt látnám, hogy mit művel Sebastian Vettel a harmadik kanyarban az első körben, akkor ott őrjöngtem volna a pálya mellett, ahogy illik. A Ferrari jót akar, miközben a versenyző, aki tíz milliót kap évente és világbajnok volt a Red Bullal, most egy páratlan autót kapott. Sajnálom, mert ez nem az autó hibája, amit nagy lélekkel összeraktak. A maranellói férfiak arckifejezése a falon, amikor a Roggiában történt az incidens a német és Lewis Hamilton között, nos az tipikusan az az eset, ami nem csak úgy kialakul. Az esetet Sebastian idézte elő, és nem egy átlagos hiba egy versenyen: ez a versenyző fejében dőlt el, aki nem mérte fel, hogy a manőver a közvetlen riválisát segíti majd, aki mögötte jött, miközben ő csak azzal törődött hogy a Ferrariját betegye elé. Versenystratégiai hibáról is beszélhetünk, hiszen a csapattársán akart túl lenni már a harmadik kanyarban, miközben elfelejti azt, hogy Monzában adott pár egyenes, amelyek biztosították volna azt, hogy különösebb üldözés nélkül elmenjen Räikkönen mellett. Hamilton a saját bevallása szerint is a kevésbé jó starthelyről indulhatott, miközben Vettel az első sorból indulva újra elvesztette a fejét. Kiminek meg a versenyét. Szép kis címvárományosok, miközben tényleg náluk van az ütőkártya a világbajnokságot illetően. Monzában szó volt Räikkönen szerződéséről, hogy megújítsák-e, vagy jöjjön Leclerc. A finn a véleményem szerint az igazi garancia a folytatólagosságra, nem stresszel, nem ragadják el lationos érzelmek. Így ha rajtam múlna, akkor a fiatal monacói inkább Räikkönen harcostársa lenne.”

    Mauro Forghieri egyébként a Ferrari mellett dolgozott még a Lamborghininek és a Bugattinak is a pályafutása során. John Surtees, Niki Lauda és Jody Scheckter is az általa konstruált Ferrarikkal lett világbajnok.

  • Tíz név van a Toro Rosso listáján 2019-re

    Tíz név van a Toro Rosso listáján 2019-re

    A Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko elárulta, hogy a Toro Rosso listáján tíz név található jelenleg, akik közül kikerülnek a 2019-es pilótáik. A Red Bull a junior pilótáinak biztosította a Forma-1-ben eddig a Toro Rossonál a helyet, itt debütált például Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo, Max Verstappen, Carlos Sainz, és Pierre Gasly is, akik mind ebből a programból kerültek ki.

    Jelenleg azonban nincs olyan junior pilótájuk, aki készen állna a Forma-1-re a következő szezonban, ami azt jelenti, hogy a csapatnak máshonnan kell pótolnia a pilótáit. Gasly az év végén elhagyja a csapatot és a Red Bullhoz szerződik, mivel Ricciardo lelépett a Renaulthoz.

    Brendon Hartley 2017 végén csatlakozhatott az alakulathoz, úgy, hogy évek óta nem tesztelt a csapattal. Az új-zélandi pilótának elég nehéz éve van, és Marko kijelentette, hogy nem biztos számára a 2019-es versenyülés. A Speed Weeknek ennyit mondott:

    „Szükséges lesz arra, hogy Hartley látványosan fejlődjön a szezon utolsó versenyein.”

    Hallani olyat is, hogy korábbi Toro Rosso versenyzők, így Jean-Eric Vergne és Danyiil Kvjat is akát visszatérhet, sőt utóbbi lenne az egyik favorit az egyik 2019-es versenyülésükbe. Alex Albon neve is felmerült, aki 2012-ben már benne volt a Red Bull junior programjában, miután most 2018-ban meggyőzően teljesít a Formula 2-ben.

    A Red Bull ugyanakkor nem kapkodja el a dolgot, Marko szerint számtalan lehetőségük van:

    „Nincs rövid listánk a nevekből, sőt, inkább elég hosszú. Tíz név van rajta.”

  • A Super Formula célja: Megdönteni Senna pályarekordját Okajamában

    A Super Formula célja: Megdönteni Senna pályarekordját Okajamában

    A Forma-1-es legenda, Ayrton Senna jó ideje tartja Okajama pályarekordját, de a Super Formula szervezőinek az a célja, hogy megdöntsék ezt a hétvégi versenyükön.

    Senna a 3.7 km hosszú pályát 1:10.218-as eredménnyel teljesítette 1994-ben a Csendes-óceáni Nagydíj időmérő edzésén, amely egyike volt a két Forma-1-es versenynek, amit Okajamában rendeztek, vagy ahogy akkor nevezték: Aida pályáján. Az elmúlt 24 évben ez a rekord érintetlen maradt, a regnáló Super Formula bajnok, Hiroaki Ishiura volt a legközelebb eddig, ő 2015-ben 1:12.429-es időt ment.

    A széria szervezői biztatják a versenyzőiket, hogy döntsék meg Senna rekordját, és megengedték, hogy kétszer is használják majd az időmérő edzésük utolsó szakaszában az IndyCar-stílusú push to pass rendszerüket. A 2018 elején bevezetett puha gumikeverékkel kombinálva tényleg az SF14 versenyautó lehet így majd a leggyorsabb Okajama pályáján.

    Az előzésnél használható boost és a jobban tapadó gumik segítségével két másodperccel is jobb időt futhatnak, sőt a tavalyi pole pozíciós időnél az idei eredmény akár három másodpercnyivel is jobb lehet. Az ambiciózus terveket azonban keresztülhúzhatja az időjárás, mert komoly esőzést jósolnak szombatra és vasárnapra is, tehát az időmérő edzések alatt is.

    Amennyiben senkinek sem sikerül megdöntenie Senna pályacsúcsát 2018-ban, újabb lehetőség erre már csak jövőre lesz, a gyorsabb SF19-es modellel, amely versenyautónak a jelenlegi modellnél nagyobb lesz a leszorítóereje is.

  • Szövevényes ügy Ryan Smith és a korábbi magyar csapata között

    Szövevényes ügy Ryan Smith és a korábbi magyar csapata között

    A magyar kamionsport rajongók is észrevehették, hogy a nyári szünet után nem tért vissza Ryan Smith, „Jázmin” a versenykamion (amivel még Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok lett – a szerk.), sem a magyar csapat. A harc még nyáron kezdődött, röviden előadva az történt, hogy pár évnyi együttműködés után a brit pilóta elvitte Angliába Jázmint versenyzési céllal, ami azóta sem járt az európai kontinensen. Mint egy klasszikus Bud Spencer-Terence Hill filmben.

    Jelenleg a felek nem értenek egyet a kamion birtoklását illetően, mert mindenki magáénak tudja a versenyeszközt. Anélkül pedig tényleg nehéz versenyezni. Tetézi a bajt magyar szemszögből nézve az mindenképp, hogy a csapat egész éves nevezést adott le a FIA ETRC felé, ami nyilvánvalóan kedvezményesebb, mint ha versenyként nevez be valaki egy-egy megmérettetésre. Ráadásul Ryan Smith és egy másik angol pilóta, Shane Bereton egy párost alkotván a csapatok megmérettesében is együtt indultak, így most párja híján Shane érdekei is jelentősen sérülnek.

    Tudomásunk szerint a magyarok keresték a nyár közepén is a megegyezés lehetőségét, azonban ahogy az Mostban is látható volt, ezen egyeztetésnek nem lett eredménye, a kamion továbbra is Ryannél, aki feltehetően a hétvégén indul is vele a brit bajnokságon. A 2018-as kamion Európa-bajnokságból pedig három versenyhétvége azaz 12 verseny még vár a mezőnyre, így papíron ezen angol-magyar tandemre is…

    Ryan tegnap mindenesetre az Instagramján az alábbiakat fogalmazta meg az esettel kapcsolatban:

    „Információink szerint az OXXO Racing Csehországban Autodrom Mostban a paddockban azt terjeszti, hogy elloptam a versenykamiont. Azért írom le most mindezt, hogy mindenki számára világossá tegyem, hogy a versenykamiont 2017 januárjában megvásároltam. Az OXXO Racing tartozik nekem 130.000 euróval, ez az az ok, amiért a német versenyhétvége után megszüntettem ezt a kapcsolatot. Befejeztem velük, és elszállíttattam a kamionomat az én feltételeimnek megfelelően. Nincs pénzük arra, hogy fizessék a versenyzésemet, ahogy abban megegyeztünk. Hirdettem a versenykamiont eladásra 2017-ben és 2018-ban is, akkor miért nem szólt semmit sem az OXXO? Megpróbálják besározni a nevem, de ott a lehetőség, menjenek a rendőrségre vagy indítsanak polgári bírósági eljárást, én készen állok. Közvetítő segítségével megállapodtunk Doningtonban, ahol tettek egy ajánlatot, amit elfogadtam, azonban a mai napig nem hallottam felőlük. Jázmin, a versenykamion pedig az enyém!”

    A magyar csapat oldaláról Sárosi Brúnó csapatfőnököt kerestük meg, aki az esettel kapcsolatban ennyit nyilatkozott nekünk:

    „Nem kívánjuk egykori versenyzőnk, Ryan Smith számos valótlanságot állító kijelentését magyarázni, úgy gondoljuk, hogy a nyilvánosságban zajló üzengetés teljes mértékben alkalmatlan eszköz bármilyen ügy tisztázására, nem mellesleg pedig, méltatlan magatartás egy sportember részéről. Annyit elmondhatunk, hogy valóban van egy nagyon komoly nézeteltérés a csapat és Ryan között, amit azonban mi tőle eltérően nem a közösségi médiában kívánunk elrendezni, hanem a törvény erejével, jogi eszközöket igénybe véve. Ezzel kapcsolatban pedig megtettük a szükséges lépéseket, és erről tájékoztattuk a mind a FIA, mind a BTRA szervezeteket is.”

    Mindenképp figyelemmel kísérjük a dolgok alakulását, hiszen amennyiben nem születik egyezség, akár az mindkét érintett fél versenyzésére komolyan kihathat 2019-ben is…

  • Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy undorítónak találja azon rajongók viselkedését,  akik kifütyülték Lewis Hamiltont a vasárnapi Olasz Nagydíjon aratott győzelme után. Ő 23 évig irányította a Ferrarit, 1991 és 2014 között, és azt állítja, hogy nagy hiba volt gyűlölködni és kifütyülni a Mercedes versenyzőjét, miután nyert. A BBC Sportnak ennyit mondott:

    „Lewis egy fantasztikus bajnok, mindig is nagyon korrekt volt, és fantasztikusan versenyzett. Ami történt, az nagyon-nagyon rossz, és igen mérges vagyok.”

    Hamilton mindeközben megvonta a vállát, és elárulta a füttykoncerttel kapcsolatban, hogy azt inkább kihasználja, és a negatív erőt pozitívba transzformálja.

    Di Montezemolo a római irodájában beszélt minderről, és elárulta, hogy a Ferrari rajongók azon kritikája hogy a Mercedes Valtteri Bottast használta Kimi Räikkönen lassítására pár körön keresztül, teljesen félrevezető volt. Másrészt elárulta azt is, hogy a Ferrari számtalanszor alkalmazta ezt a múltban:

    „Elárulhatom, hogy pár bajnokságot mi is így nyertünk meg, amikor én voltam az elnök és a vezérigazgató. Így volt ez Kimivel és Massával, Rubens Barrichellóval és Michael Schumacherrel, Michaellel és Eddie Irvinenal. Ez is a történelmünk része. Bottas semmi inkorrekt dolgot vagy hibát. A saját versenyét futotta. Amikor hallottam, hogy vannak kritikusok… nos ez a normális. Az életben nehéz nyerni, de még nehezebb elfogadni azt, ha nem tudsz nyerni. Így amit tegnap láttam a közönség részéről, az nem tett boldoggá. A Mercedes remek munkát végzett. Ha a Ferrarival ugyanezen helyzetben lennék mint most a Mercedes, pont ugyanezt csinálnám. Ennyi, finito.”

    Montezemolo újra felépítette a Ferrarit az egyik legsikertelenebb korszaka után a 90-es évek elején, és felügyelte a 2000-es évek elején Michael Schumacher dominanciáját, ahogy a csapat utolsó világbajnoki címét is 2007-ben Räikkönennel, vagy amikor Fernando Alonsonak majdnem sikerült 2010-ben és 2012-ben.

    A 70 éves szakember szerint a Ferrarinak ideje lenne tisztáznia már azt is, hogy ki lesz jövőre a csapatnál Sebastian Vettel mellett a másik pilótájuk. Az ülés Räikkönen és a Sauberes Charles Leclerc között billeg, és a Ferrari új elöljárója, Louis Carey Camilleri annyit közölt csak az Olasz Nagydíjon, hogy még nincs döntés. Erről így vélekedik Montezemolo:

    „Amikor a Ferrarinál voltam, nem szerettem, ha az emberek a lelátóról mondják meg nekem, hogy mi a teendő, így nem is lennék szívesen újra ilyen helyzetben. Annyit mondhatok, hogy véleményem szerint a szezon egy bizonyos pontján, általában Monzában azért szerencsés lenne bejelenteni, hogy ki fog vezetni jövőre. Már csak azért is, hogy elkerüljük a pilóták esetleges hozzáállásbeli változását.”

  • Hamilton nem érti, hogy miért fütyülik ki

    Hamilton nem érti, hogy miért fütyülik ki

    Lewis Hamilton nem érti a negatív véleménynyilvánítást a tegnapi Olasz Nagydíjon aratott győzelme után, hogy miért fütyülik ki az egyes versenyzőket. Mint az ismert, Hamiltont és csapattársát Bottast is a pódiumceremónia során kifütyülték, tehát az első és a harmadik helyezettet, akik közé beékelődött a Ferraris Kimi Räikkönen. A versenyt követő sajtótájékoztatón megkérdezték Hamiltontól, hogy mi a véleménye az ilyen magatartásról, mint amit bemutattak a Ferrari rajongók, de elárulta, hogy nem foglalkozik a dologgal különösebben:

    „Azt hiszem, hogy ez elfogadható. Bármelyik sportágban van ilyesmi. Ugyanakkor őszintén szólva, nem értem. Voltam már focimeccseken, NFL-en, kosárlabda és rögbi meccseken. Soha nem pfujoltam az ellenfél csapatát, akkor se, ha az én kedvenc csapatom ellen játszottak. A barátaim se tettek ilyet, így nem is értem igazából a dolog pszichéjét.”

    A brit világbajnok ugyanakkor elárulta, hogy az ötödik rekord győzelméből az Olasz Nagydíjon még csak erőt merít a negatív reakciókból:

    „Az arénában amiben vagyunk, nagyon könnyen elérnek hozzánk üzenetek, amik hatással lehetnek az életedre, vagy hogy miképp gondolkodj, meg ilyesmi. Nagyon könnyű ugyanakkor ezt felhasználni is, és ez nagyon motiválttá tett ma. Elfogadom. Akár folytathatják is, de ez csak engem tesz erősebbé.”

    Hamilton korábban kérte a rajongóit, hogy ne fütyüljék ki az ellenfeleit, olyanokat mint például Nico Rosberget. Hozzátette, hogy nagyra értékeli a rajongóit azért, amiért eljöttek a Ferrari hazai versenyére, és támogatták őt ilyen környezetben is:

    „Tudom hogy vannak, és ismerem is azokat akik beutazzák a világot, hogy támogassanak engem. Tudom, hogy itt is itt vannak. Büszke vagyok rájuk. Amikor egy nagy tömegben vagy, egy nagy vörös tengerben és épp tart a pfujolás, te meg ott állsz egyedül egy zászlóval… észreveszed, hogy ott egy fickó egy zászlóval, vagy egy gyerek integet, és elképzeled, hogy mi veszi körül, és hogy forró a helyzet, mert minden szem rád szegeződik. Nagyra értékelem ezt, és nagyon is tisztelem őket ezért. Én annyit tehetek, hogy akár a pódiumon vagy a versenyzői parádén amikor megyünk körbe rájuk mutatok… nehéz kiszúrni őket a nagy tömegben, de rájuk mutatok, hogy tudják, hogy elismerem és becsülöm őket.”

  • Újabb őrült F1-es hullámvasút: ilyen lesz a Maxx Force!

    Újabb őrült F1-es hullámvasút: ilyen lesz a Maxx Force!

    Maxx Force néven épül Amerika legdurvább rekorder hullámvasútja, amely 2019-ben indulhat meg az első utasokkal. Nemcsak a leggyorsabb lesz a kontinensen, hanem a világ leggyorsabb fordulója lesz benne, mindjárt a legmagasabban, és duplán a világon.

    A Six Flags Great America Park elnöke, Hank Salemi így nyilatkozott a készülő újdonságról:

    „A Six Flags továbbra is hajtja a rekordokat, egyedülálló élményt és világszínvonalú izgalmakat biztosít. Az új Maxx Force hullámvasút egy új osztályt nyitott: 0-ról 125 km/órára két másodperc alatt gyorsul fel. Az országban nincs még egy ilyen gyors hullámvasút.”

    További paraméterek:
    – egyedi légtechnikai rendszer gyorsítja fel az utasokat
    – a világ legmagasabb dupla fordulója 54 méter magasan
    – a világ leggyorsabb fordulója, közel 100 km/órás sebességgel
    – öt nagy sebességű forduló és egyedi utaskocsik, Forma-1-es autókról mintázva

    2019 nyarán már kipróbálható lesz valóságban is, addig itt egy videó a várható élményről:

  • Hivatalos: Lando Norris érkezik 2019-ben a McLarenhez!

    Hivatalos: Lando Norris érkezik 2019-ben a McLarenhez!

    Ahogy arra számítani lehetett: a McLaren a junior pilótája, Lando Norris foglalhatja el 2019-ben Stoffel Vandoorne megüresedett helyét. A brit Carlos Sainz csapattársa lesz.

    A 18 éves Norris jelenleg a McLaren hivatalos tesztpilótája és a Forma 2 bajnoki címéért is küzd. Jelenleg második a bajnokságban, első versenyét a szériában pole pozícióból indulva nyerte. A bajnokságból 2 forduló, azaz 4 futam van hátra.

    Norris Carlos Sainz csapattársa lesz 2019-től, egy több éves szerződést írt alá a csapattal. Hiába csak 2019 lesz az első szezonja, nem ismeretlen számára a McLaren és az F1-es technika sem.

    2017 eleje óta tagja a McLaren junior pilóta programjának, ekkor csatlakozott a csapathoz, mint hivatalos tesztpilóta. Azóta rendszeresen részt vesz a csapat versenyszimulációiban és már hivatalos teszten is megjelent – 2017-ben Abu-Dhabiban, 2018-ban Spanyolországban és Magyarországon. Legutóbb a Belga és Olasz Nagydíj első szabadedzésén vezethetett.

    Mielőtt csatlakozott volna a McLarenhez, Lando végigjárta a ranglétrát. Megnyerte az Észak-Európai Formula Renault 2.0-át, a Formula Renault 2.0 Eurokupát. Toyota Racing Series bajnoki címet szerzett 2016-ban és 5 gokartbajnokságot nyert az azt megelőző 4 évben. Tavaly a Forma 3-at újoncként nyerte meg.

    Zak Brown nagy örömmel fogadta Norris érkezését: „Nagyon örülök, hogy immár teljes a jövő évi pilótafelállásunk. Hisszük, hogy Lando egy hatalmas tehetség, rengeteg potenciál rejlik benne. Pontosan ezért a célért tartottuk a McLaren családban. Már tudjuk, hogy gyors, könnyen tanul és fiatal kora ellenére érett fejjel gondolkodik. Nagy potenciát látok a közös jövőnket illetően. Az, hogy befektettünk a karrierjébe, hamar gyümölcsöző lett, dolgozhatott a szimulátorban, vezethette az autót is. Folyamatosan bizonyította képességeit a volán mögött és a mérnökökkel való közös munkájakor is. Lando nélkülözhetetlen azon tervünk megvalósításában, hogy újjáépítsük a Forma-1-es csapatunkat. Már most szoros kötelék fűzi őt hozzánk.”

    „Lando és Carlos személyében lenyűgöző párosunk van, hiába a koruk, így is nagy tapasztalattal rendelkeznek a Forma-1 és a McLaren terén. Ők a következő generáció McLaren pilótái, akik a csapatot előreviszik majd. A rövidtávú célunk az, hogy minél jobban zárjuk az idei szezont, de rendkívül motiváltan várjuk az előttünk álló kihívásokat.”

    Nyilván Lando Norris is megszólalt: „Egy álmom vált valóra ezzel a bejelentéssel. Igaz, már egy ideje a csapat tagja vagyok, de ez így is egy különleges pillanat, ami remélem mihamarabb valósággá válik. Szeretném megköszönni a csapatnak a lehetőséget és azt, hogy hittek bennem. Azért is rendkívül hálás vagyok, hogy a McLaren ilyen elkötelezetten segítette a fejlődésemet azzal, hogy mindkét szezonközi teszten és az elmúlt két első szabadedzésen is vezethettem.

    „Ami 2018-at illeti, a célom továbbra is az F2 bajnoki címének elhódítása. Kemény lesz, de a hátralévő négy versenyen küzdeni fogok, amennyire csak tudok. Közben még több tapasztalatot fogok gyűjteni, hogy milyen is a McLarennel dolgozni, a versenyzőkkel, a mérnökökkel, a szerelőkkel. Minél jobban fel szeretnék készülni 2019-re.”