Szerző: Vámosi Péter

  • Kubica meglenne a Forma-1 nélkül is

    Kubica meglenne a Forma-1 nélkül is

    Robert Kubica elárulta, hogy akár más motorsportágban is el tudja képzelni a jövőjét, ha jövőre nem sikerülne visszakerülnie a Forma-1-be. A lengyelt teszt- és tartalék pilótaként alkalmazza idén a Williams, miután remekül sikerült a Forma-1-es visszatérési kísérlete, de ennek ellenére a grove-iak Lance Stroll mellé Szergej Szirotkint igazolták. Kubica kénytelen volt lemondani a versenyülésről, de tisztában van azzal is hogy örökké nem tarthatnak az álmai, hogy visszatérhessen ténylegesen is a Forma-1-be. Az Autosportnak így nyilatkozott:

    „Sok időt és energiát fektettem abba, hogy legyen esélyem, és az elsődleges cél az, hogy ott legyek Ausztráliában a rajtrácson. Amennyiben ez azonban nem történne meg, meggondolnám azt, hogy más szerepem legyen, vagy más bajnokságban induljak. Ahogy mondtam, most azonban elsősorban arra fókuszálok, hogy legyen sanszom.”

    Azt a 33 éves pilóta is elismerte, hogy a jelenlegi kevés aktivitása a pályákon nem segíti ezt előre, hiszen még mindig vannak kérdőjelek a valós teljesítményét illetően:

    „Ha sokáig kihagysz, vagy ahogy én csinálom, hogy minden harmadik hónapban kapsz lehetőséget, az normális, hogy különféle fázisokon mész át, hogy visszarázódj, és normálisan érzékelj mindent, amennyire az csak lehetséges. Ha fognád a legjobb teniszjátékost, és azt mondanád neki, hogy állj le, sérülések és ilyesmik nélkül. Aztán adnál neki egy órát tréningezni, és bedobnád a mélyvízbe a wimbledoni döntőbe, jobban szenvedne, mint azok akik folyamatosan játszanak. Ha annyi időm lehetne az autóban, és versenyeztem volna a szezonban, nem lennének kérdések magammal szemben sem.”

    A lehetőség akkor, ha jövőre újra nem sikerülne a Forma-1, a WEC lehetne, az a széria, ahol már idén is indulhatott volna a Manorral, végül nem fogadta azt el. Erről ennyit mondott:

    ” Az egy teljesen másfajta versenyzés, totálisan más kategória. Lehet, hogy jó kihívás lenne. Láttam a raliban is, hogy a raliversenyzés egy teljesen más dolog, a hosszútávú versenyzés legalább hasonlít némileg a Forma-1-re, de ettől még az egy más kategória. Szeretem az új kihívásokat. Mindig ad némi extrát az, ha oda mehetsz valahová és megnézheted azt, hogy mire is vagy képes.”

  • A Red Bull tagadja, hogy szerződtetnék Mick Schumachert

    A Red Bull tagadja, hogy szerződtetnék Mick Schumachert

    Dr. Helmut Marko a Red Bull részéről cáfolja azt, hogy szeretnék leigazolni Mick Schumachert. Az F1 legenda Michael fia Mick az utóbbi időben dominál a Formula 3-ban, és emiatt olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy a Red Bull akarja őt a junior programjába, olyannyira, hogy akár a Toro Rosso versenyülését is felajánlanák neki.

    A 19 éves pilóta is elismerte, hogy úszik az árral, de röviden csak ennyit mondott Schumacher:

    „Miután először sikerült nyernem Spában, valami történt velem. Magam sem tudom, hogy mi.”

    Marko ugyanakkor elárulta az Auto Bildnek, hogy a Toro Rosso pletykák teljesen alaptalanok:

    „Mick nincs a listánkon. Nincs is vele semmiféle kapcsolatunk.”

    A FIA elnöke, Jean Todt a Schumacher család közeli barátja, és ő nem bánná azt, ha Mick útja a Forma-1-be kicsit tovább tartana. A Sport Bildnek nyilatkozott:

    „Remek versenyző, de még sokat kell tanulnia. Adjunk neki még időt. Nagy a nyomás rajta, az elvárások miatt vele szemben.”

  • A Ragadozó egy Formula E versenyen!

    A Ragadozó egy Formula E versenyen!

    Nagyon ráérnek a Formula E kreatív osztályán, hiszen a múltkori Super Mario kaland után ezúttal a Ragadozót idézik meg. A lény is kevésbé megengedhető eszközökkel versenyez, konkrétan kilövi a versenytársat maga előtt. Hát hol van ilyenkor Arnold Schwarzenegger, amikor szükség lenne épp rá? Ja, Magyarországon lecsózik épp. A STOP and GO büntetésnél komolyabb eset az alább látható.

  • Harc Belgiumban, Zolderba megy kamion a Európa-bajnokság

    Harc Belgiumban, Zolderba megy kamion a Európa-bajnokság

    Egyre kiélezettebb a csata a FIA ETRC kamion versenyzői között, akik a hétvégén Belgiumba, Zolderba látogatnak. Az elkövetkezendő egy hónapban három versenyhétvége is lesz, így most már a bajnoki címről akár a legapróbb hiba is dönthet. A 2018-as bajnoki cím várományosai leginkább Jochen Hahn és Adam Lacko, akik a jó sebességüket megbízhatósággal kombinálva szeretnének túl lenni Zolderen, ahol már mindketten tudtak nyerni az elmúlt két szezonban.

    Lacko ugyan élvezhette a hazai pálya előnyét, és látványos vasárnapi menetelésével két hete Autodrom Mostban is nyerni tudott, még úgy is, hogy a második versenyen az utolsó kanyarban előzött a cseh pilóta, de összesen csak kilenc pontot hozni azon a hétvégén a német riválisán. A cseh kamion megállíthatatlanul száguldott az esőben.

    Hahn mindeközben továbbra is legalább egy győzelmet szerez magabiztosan minden idei versenyhétvégén, Mostban a harmadik versenyt nyerte meg. Ez most azt is jelenti, hogy a Hahn Racing IVECO vezet a Buggyrás Lacko előtt 48 ponttal, miközben már csak 12 verseny van hátra, 180 megszerezhető ponttal.

    A Tankpool24 Racing Mercedes-Benz versenyzője, Kiss Norbert kétszer is a dobogón végzett a Cseh Köztársaságban, így ő lett a legjobb az üldözők közül Antonio Albacete és Sascha Lenz mellett. A spanyol megmutatta már a szezon folyamán, hogy képes akár nyerni is, Lenz egyelőre azt bizonyítja, hogy folyamatosan képes a pontszerzésre. A német az első győzelmét a szériában májusban szerezte meg még Misanoban, de ő az, aki az eddig rendezett 20 versenyen 2018-ban mindegyiken pontszerző volt.

    Steffi Halm is csak inkább szenved a fantasztikus hazai német győzelme óta még júliusról. A Team Schwabentruck versenyzője a hatodik helyig esett vissza az összetettben, és reméli, hogy visszanyeri a korábbi jó formáját a hátralévő versenyekre. Pedig a majdnem gyári IVECO kamion jó.

    Egy éve sikerült az áttörés Zolderben André Kursimnak, aki két emlékezetes győzelmet is szerzett, és most visszatér a sikereinek a színhelyére. A vadonatúj csapata, a Don’t Touch Racing továbbra is az újonc szezonjában a dobogó közelében ólálkodik, és rendszeres pontszerző. Eddigi legjobb eredménye idén Kursimnak egy harmadik hely a Slovakia Ringről, de a német belga földön megszerezné a csapat első győzelmét, Sven Walter csapatfőnök legnagyobb örömére.

    José Rodrigues is a legsikeresebb hétvégéjét teljesítette Mostban, és a 2017 májusi Red Bull Ringes dobogós helyezése óta először végzett újra a top háromban. A portugál is újra sikerre vinné a Reboconort csapatát.

    René Reinert a szezonbéli második győzelmét szerezte meg a cseheknél, és nem sokon múlt az, hogy ne duplázzon azon a hétvégén. Adam Lacko hihetetlen manővere azonban 0.2 másodpercnyivel végül maga mögé utasította a német törekvéseket. Reinert azonban továbbra is nagy kedvvel indul neki a kék MAN-jével a megmérettetéseknek, és nyerne.

    Norbi csapattársa Steffen Faas és Shane Bereton is először versenyeznek majd Zolderben, így az újoncok párharca is remeknek ígérkezik a szűk belga aszfaltcsíkon.

  • Buemi van a Toro Rosso listájának az élén

    Buemi van a Toro Rosso listájának az élén

    Sebastien Buemi már az első helyre került a Toro Rossónál, így jövőre akár visszatérhet a királykategóriába. A most 29 éves svájci pilóta 50 versenyt teljesített a faenzaiak színeiben 2011-ig, aztán a sportautózás csúcsában próbálta ki magát, majd a Formula E-ben. Azzal, hogy Pierre Gasly elmegy a Red Bull Racinghez és Brendon Hartley is alulteljesít Bueminek kifejezetten jók lettek az esélyei. A múlt héten már üléspróbán is járt a Toro Rosso bázisán.

    A Blicknek ugyanakkor Franz Tost csapatvezető ködösít:

    „Nem tervezünk Sebastiennel erre az évre.”

    Kifejezetten szűkszavúnak bizonyult vele kapcsolatban, és további találgatásokba nem is ment bele vele kapcsolatban. Dr. Helmut Marko, a Red Bull F1-es programjáért felelős vezetőként azonban elhintette, hogy a hétvégén találkozni fog Buemivel Szingapúrban:

    „Tudom, hogy újra szerződtünk Buemivel mint szimulátoros pilótánkkal újabb egy évre. Szingapúrban is találkozni fogunk vele. Szombaton azonban vissza kell mennie Formula E tesztre.”

    Az egyik teória szerint a Buemi pletykákkal a szenvedő Hartleyra helyeznek további nyomást, hogy vagy felveszi végre a kesztyűt a Forma-1-ben is, vagy felejtse azt el véglegesen. Marko ezt ugyanakkor elutasítja:

    „Ez csak spekuláció. Sok hűhó semmiért. Buemit valóban figyeljük, de szerződése van más szériákkal és a Toyota is megakadályozná a visszatérését sajnos.”

  • Claire Williams: Kubica a legesélyesebb helyettes

    Claire Williams: Kubica a legesélyesebb helyettes

    Valószínűleg Robert Kubica helyettesítheti Lance Strollt, ha a kanadai elmenne a Force Indiához, állítja Claire Williams. Feltehetően Szingapúrban csatlakozhat Stroll az apja által átvett Racing Point Force Indiához, miután a milliárdos divatmogul megmentette a csapatot a csődtől. A Speed Weeknek ennyit nyilatkozott Frank lánya:

    ” Nem tudjuk hogy mikor, de feltehetően Lance elhagyja a csapatot. Lancenek és Lawrencenek is sok sikert kívánunk, de ez nem jelent többet, mint hogy az egyik versenyzőnk elhagyja a Williams istállót, és egy másik érkezik a helyére.”

    A lengyel Kubica a csapat tesztpilótája, de azt pletykálják, hogy a brit csapat kénytelen lesz fizetős pilóta után nézni, hiszen hagy némi pénzügyi őrt maga után a Stroll család. Így látja a helyzetet Claire:

    „Amennyiben tényleg megy Lance, akkor több mint valószínű, hogy Robert fogja helyettesíteni.”

    Azt is elmondta, hogy természetesen a pénzügyi helyzet is nyom a latba, pláne akkor, amikor a Williams el fogja veszíteni a névadó szponzorát, a Martinit:

    „A jelenlegi érájában a sportnak a szponzoráció kérdésköre nem egyszerű egy független csapatnak, hogy elérje a céljait fizetős versenyzők nélkül. Nagyon keményen dolgozunk a 2019-es büdzsén, hogy nagyobb tapasztalattal rendelkező pilótákat szerződtethessünk. Ez a 2019-es célkitűzésünk.”

    A Williams kulcsfontosságú vesztesége még az is, hogy már nem szállítanak a Formula E-nek akkumulátorokat. Erről Claire ennyit árult el:

    „A Formula E egy projekt volt, hiszen továbbra is olyan cégek vannak velünk, mint a Jaguar vagy az Aston Martin.”

    A Martini elvesztésével járó pénzügyi űrre pedig ennyit talált mondani Williams:

    „Intenzív tárgyalásokat folytatunk, de az még nem tisztázott, hogy egy nagy szponzorunk lesz-e avagy több partnerrel oldjuk meg a helyzetet. Biztos vagyok ugyanakkor benne, hogy találunk megoldást.”

  • Lauda idén már nem tér visza a paddockba

    Lauda idén már nem tér visza a paddockba

    Niki Lauda már kihagyja az összes hátralévő 2018-as Forma-1-es versenyt, tudta meg a Bild. Az F1-es legenda, aki a Mercedesnél is vezető szerepet tölt be, továbbra is az intenzíven fekszik Bécsben, az életmentő tüdő transzplantációja után.

    Lauda barátja, dr. Helmut Marko a Red Bullnál aktív, de elárulta az újságnak, hogy ő sem látogathatta meg a 69 éves kollégáját:

    „Csak a családja, tehát a felesége, és a gyermekei látogathatják. Az orvosok attól tartanak, hogy esetlegesen megfertőződhet más ember vírusától vagy baktériumától. Mindannyian hiányoljuk. A Mercedesnek is hiányzik, a Forma-1-nek is. Mindenki várná őt a karizmája és a kemény, egyenes szavai miatt.”

    A napilap hozzátette, hogy Lauda már nem vesz részt a hátralévő versenyeken, de Marko azért optimista vele kapcsolatban:

    ” Niki meg fog küzdeni ezzel a dologgal is, és újra velünk lesz. Szükségünk van rá.”

  • Kimi versenyzője és társtulajdonosa is lehet a Saubernek 2019 után?

    Kimi versenyzője és társtulajdonosa is lehet a Saubernek 2019 után?

    Kimi Räikkönen akár a Sauber vezetésébe is kerülhet 2019 után, legalábbis ezen dolgoznak a csapat részvényesei. Az, hogy a Ferrari nem jelentette be a 2019-es párosát továbbra is sok pletykát szül Kimi Räikkönennel és az esetlegesen helyére érkező Charles Leclerc szerződtetésével kapcsolatban.

    Monzai paddockból származó információk szerint Räikkönent valóban az év végén lecserélik majd Leclercre a Ferrarinál, még azon szerződés alapján amit ő és Sergio Marchionne kötöttek. Az ő halálát követően felállt új menedzsment azonban újabb egy évre megtartaná Kimit, de meg lett kötve a kezük még Marchionne döntése miatt, és most próbálnak valami középutat találni. Ez pedig az lenne, hogy mindenki marad a helyén, Leclerc megkapná a 2 millió dolláros szerződését amit kapott volna 2019-ben a Ferrarinál, de a jövő év végén mindenképp megtörténne a csere.

    Ezzel szemben a finn média úgy értesült, hogy Räikkönen leléphet a Sauberhez a következő évben már mint a versenyzőjük és társtulajdonosuk. Talán vezetné is egy évet a Saubert, utána egyre inkább a háttérbe vonulna a csapatnál. Nem mondható az, hogy Räikkönen tapasztalatlan lenne a csapatvezetés terén, hiszen a múltban már voltak olyan alakulatai, mint például a Räikkönen-Robertson Racing és az IceOne Racing. Az is még ezen kapcsolat irányába billentheti a mérleg nyelvét, hogy van közös múltjuk a Sauberrel, közel lakik a csapat főhadiszállásához, így valóban egy különleges kapcsolat jöhetne létre.

    Ha ez a dolog létrejön, Kimi továbbra is tágabb értelemben véve a Ferrari család tagja maradhatna, a sportolóként is, illetve vezetőként. Hát nem mindenki azt várja már, hogy meg lehessen kérdezni Räikkönent a csapatvezetőt egy sajtótájékoztatón?

  • Vettel: Nem celeb vagyok, hanem sportoló!

    Vettel: Nem celeb vagyok, hanem sportoló!

    Az, hogy 2018-ban egy Forma-1-es versenyző jelen van a közösségi médiában az természetes, kivéve Sebastian Vettel esetében. Kimi Räikkönen is sokáig tartotta magát távol ezen felületektől, végül csak beadta a derekát, és megtalálható az Instagramon. Így már egyedül csak Ferraris kollégája Vettel az a királykategóriából, aki továbbra is kivonja magát ebből.

    És ez így is marad. Vettel nem tesz semmit nyilvánosan az imidzse építéséért:

    „Nekem teljesen mindegy, hogy mennyire vesznek komolyan. Megpróbálok nem celebbé válni, hanem inkább arra vagyok büszke, hogy sportoló vagyok. Ha ezt megértik az emberek is, akkor az remek lesz. Ettől függetlenül mindenki azt gondol rólam, amit akar. Nem is szeretem azt a szót, hogy „celeb”. Sőt, sok olyan dolgot sem szeretek, amivel összefüggésbe hoznak. Sporolóként azonban sokkal boldogabb vagyok.”

    Vettel megjelenés szempontjából teljesen az ellentéte a bajnoki riválisának, Lewis Hamiltonnak. Ettől is érdekesebb a duójuk párharca. Az egyik oldalon ott egy showman, aki legszívesebben Hollywoodba költözne, a másik oldalon pedig ott egy családos ember, aki azt szereti, ha békén hagyják. Ehhez a német már csak ennyit tett hozzá:

    „Nagyon különbözünk. Ami minket összeköt, az a közös szenvedély. Ugyanakkor sok közös is van bennünk.”

  • Megépíttette a Porsche Tilkével a világ legjobb pályáját!

    Megépíttette a Porsche Tilkével a világ legjobb pályáját!

    Sok kritikát kap Hermann Tilke a modern, ultra biztonságos, de unalmas pályáiért, a Porsche azonban egy különleges megbízást adott neki. Lipcse mellé egy olyan aszfaltcsíkot álmodtak meg, amely a világ legismertebb versenypályáinak a 11 leghíresebb kanyarját eleveníti fel. Olyan kanyarok másolatai találhatóak meg itt, mint a Corkscrew, a Parabolica de még a Karussell is megépítésre került.

    Mint egy zeneművet úgy rakta össze Tilke és a Porsche az új pályát, és húszféle kialakítást használhatnak akár. Az építkezésnél tényleg nagyon figyeltek a terepviszonyokra is, mert például a Corkscrew kanyar imitációjánál rendesen fel is kellett tölteni földdel a környéket, hogy tényleg visszaadja az élményt, hogy nem lehet belátni a kanyart, hogy hol kell eltekerni a kormányt. Olyan büszke lett végül Tilke a végeredményre, hogy semmit se változtatna rajta.