Szerző: Vámosi Péter

  • Majdnem teljes a BMW jövő évi pilótafelállása a DTM-ben!

    Majdnem teljes a BMW jövő évi pilótafelállása a DTM-ben!

    A kétszeres bajnok Marco Wittmann vezényletével a BMW sorozatban immáron a hetedik szezonját kezdi meg a visszatérésük óta, ahogy Timo Glock is marad a bajor márkával tovább. Továbbra is őket erősíti Bruno Spengler, aki 2012-óta van velük, de már a 15. szezonját kezdi meg. Philipp Eng és Joel Eriksson tavaly csatlakoztak az alakulathoz, de újra velük csatlakozhatnak a mezőnyhöz.

    Eng a bemutatkozó szezonjában a top tízben végzett, Eriksson pedig nagyszerű győzelmet aratott Misanoban. Miután Augusto Farfus elhagyta a szériát, a BMW Motorsport a hatodik versenyülésükről még nem döntöttek. Jövő héten Jerezben azonban tartanak egy tesztet kifejezetten a fiatal pilótáknak, feltehetően utána majd ezt is bejelentik. Akiknek esélyt adnak: Nicky Catsburg, Mikkel Jensen, Nick Yelloly és Sheldon van der Linde.

    A BMW azzal is adós még, hogy a 2019-es szezonra épített M4-eseiket mely privát csapat használhatja majd.

  • Todt Schumacher által aláírt sisakot adott Putyinnak!

    Todt Schumacher által aláírt sisakot adott Putyinnak!

    A FIA elnöke, Jean Todt látogatást tett Vlagyimir Putyinnál, ajándékba pedig egy olyan sisakot vitt, amelyet aláírt Michael Schumacher is! A tegnapi FIA Gála előtt Szentpéterváron találkoztak, az állami operaházban. Ekkor adta át különleges ajándékát az ismert politikusnak a motorsportok elöljárója. Ez pedig nem más, mint egy kék FIA sisak, amit szoktak használni a biztonságos közlekedési kampányaikban, amelyet aláírt több versenyző is, magyarázta Todt. Felipe Massa és Nico Rosberg is aláírta, de Todt egyszer megállt:

    „Ez pedig Michael Schumacheré.”

    Putyin ennek láthatóan örült, és elárulta Todtnak, hogy mindegyik versenyzőt kedveli azok közül akik aláírták, és köszönetét fejezte ki. Majd így szólt:

    „Nem is tudom, hogy mit mondjak. Nem készíttettem ajándékot Önnek. Most egy kicsit zavarban vagyok. Köszönöm, még egyszer.”

    Todt egyből sietett leszögezni, hogy nem vár cserébe ajándékot:

    „Önnel találkozni, az volt a legjobb ajándék.”

    Putyin, hogy tovább folytassa a beszélgetést, az új szentpétervári motorsport centrumra terelte a szót:

    „Örülnék, ha meglátogatná. Véleményezhetné, javaslatokat tehetne, hogy miképp fejlesszük tovább.”

    Arról Oroszország elnöke nem tudott, hogy Todt ebben már megelőzte: mai program az, hogy meglátogatja a létesítményt a francia. Búcsúzóul ennyit mondott még Putyin:

    „Remélem, hogy a jövőben többször is meglátogat minket.”

    És itt feltehetően nem csak az Orosz Nagydíjra gondolt Szocsiban…

  • Todt: Más helyzetben van Vettel, mint volt Schumacher

    Todt: Más helyzetben van Vettel, mint volt Schumacher

    A FIA elnöke Jean Todt szerint Sebastian Vettel teljesen más cipőben jár a Ferrarinál, mint annak idején Michael Schumacher. Negyedik év a Scuderiánál, és továbbra sincs bajnoki cím. Így volt ez Michael Schumacherrel is, 1996 és 1999 között, és Sebastian Vettel is pont így áll. A 72 éves korábbi Ferrari csapatvezető az Auto Bildnek elmagyarázta, hogy mégis miben van nagy különbség:

    „Először is: Nagyon kedvelem Sebastiant, és erről van is egy történetem. Az összes Német Nagydíj előtt amelyiken indult Michael, elhívta a csapatot gokartozni Kerpenbe.  Egyszer egy Sebastian nevű kisfiú us ott volt az édesapjával. Michael bemutatta, és ennyit mondott: Ez a versenyző roppant tehetséges, egyszer felér majd a nagyok közé. Ő volt Sebastian Vettel. Ma 31 éves, akkor volt 13. Egy nagy különbség azonban van a ferraris történetükben. Amikor Michael csatlakozott a csapathoz, akkor ha 1-10 között nézzük a fejlesztési lehetőségeket, akkor a négynél álltunk. Amikor Vettel érkezett a Scuderiához, akkor nyolcon állt ugyanez.”

    Kötelező lenne éppen ezért Vettelnek bajnoki címet szereznie? Todt védelmábe veszi:

    „Az emberek alábecsülik azt, hogy milyen nehéz is megnyerni egy világbajnokságot. Alonso is kétszer elbukta a bajnoki címet az utolsó versenyen, és pont Vettel ellen.”

  • Keke Rosberg 70: Egy igazi f*szarc voltam!

    Keke Rosberg 70: Egy igazi f*szarc voltam!

    Eredetileg Keke Rosberg fogorvos, vagy programozó akart lenni. Kikötött végül az autóversenyzésnél, és 1982-ben a Formula 1 világbajnokának mondhatta magát. És ez sikerült a fiának Niconak is, 2016-ban. Apu azonban visszavonult a nyilvánosságtól. Miért is?

    Keke, akinek a rendes neve Keijo Erik a Forma-1-ben 114 versenyt teljesített, és ötször nyert. Visszavonulása után a DTM-ben versenyzett, majd csapattulajdonos lett, sőt TV-s szakkommentátor. Menedzselte ugyanakkor a honfitársait is, így Mika Häkkinent és JJ Lechtót. Amikor 2006-ban fia Nico is bemutatkozhatott a királykategóriában, akkor tanácsadókánt állt mellette. 2010-ben azonban szinte végleg eltűnt.

    keke rosberg, ellen lohr, racingline.hu
    Ellen Lohr és Keke Rosberg 1992-ben. Fotó: Daimler AG

    Akkoriban egy Forma-1-es pilóta apjaként semmi keresnivalója nem volt szerinte, így a fia sem mehetett hozzá az esetleges kérdéseivel. Erről nevetve ennyit mond:

    „Nem tudtam már mindezt tovább csinálni. Mindent végérvényesen befejeztem, és egy remete lettem.”

    Kivétel csak akkor volt, amikor a fiával együtt Monacoban közösen parádézhattak. Illetve amikor Nico Abu Dhabiban bajnok lett, akkor ott volt a helyszínen. A garázsban megölelték egymást, és így véleményezte a fia teljesítményét:

    „Csodálom a mentális erejét, és az odaadását.”

    Ez a hozzáállás jellemezte őt is versenyzőként. A sebesség imádatát a szüleitől örökölte. Apja Lars egy finn állatorvos volt, édesanyja Lea pedig svéd gyógyszerészként maguk is szívesen vettek részt skandináv ralikon.

    Az, hogy Keke Rosberg világbajnok lett, kellett hozzá némi szerencse is. Másrészt a finn kialakított magáról egy olyan képet, hogy ő egy kompromisszumokra képtelen arc, amiről ennyit mondott:

    „Mindenki tudta, hogyha jön ez az őrült, akkor jobb kitérni előle. Egy igazi faszarc voltam!”

    És Frank Williams egy ilyen arcot szerződtetett, miután Alan Jones egy évvel a csapattal szerzett 1980-as bajnoki címe után visszavonult, és így erre a lépésre kényszerült. Rosberg megkapta a Williams ülését. Tizenhat verseny és egy győzelem után viszont bajnok lett. Niki Lauda, aki akkoriban a McLarennél versenyzett az ellenfeleként így vélekedik róla:

    „Ő egy olyan versenyző, aki elképesztő önbizalommal versenyzik, ami néha még sok is volt. Megérdemelte azonban a bajnoki címét.”

    Ma lett Keke Rosberg 70 éves. Isten éltesse!

    frank williams, keke rosberg
    Frank Williams és Keke Rosberg, 1985. Brands Hatch Fotó: LAT Photographic/Williams F1
  • Marad a 8 versenyhelyszín 2019-ben is az ETRC-ben!

    Marad a 8 versenyhelyszín 2019-ben is az ETRC-ben!

    Véglegesítette a FIA ETRC, azaz a kamion-Európa bajnokság is a versenynaptárát, amelyet el is fogadtak a Motorsport Világtanács szentpétervári ülésén. Stabilnak mondható versenynaptár lett a végeredmény, hiszen ugyanazon pályákra látogatnak el a kamionok királyai, mint idén. Nyolc versenyhelyszín marad tehát, ahol láthatjuk a versenykamionokat akció közben. Volt egy tervezett kilencedik helyszín is, de minden erőfeszítésük ellenére sem sikerült megállapodni a pályával az ETRA-nak. A cél azonban az, hogy 2020-ban további pályák kerülhessenek be, akikkel már egyeztetnek.

    A 2019-es versenynaptárról így nyilatkozott Rolf Werner, az ETRA igazgatója:

    „Nagyon erős platformot nyújtunk a résztvevő csapatoknak és versenyzőknek, hogy újra megmutathassák a fantasztikus képességeiket a pályán és azon kívül is. A helyszínek és a dátumok ismerősek lehetnek, ami mutatja azt, hogy remek a kapcsolatunk Európa legnagyobb pályáival, így folytatjuk ezen együttműködéseket. Azon rajongók, akik évről évre visszatérnek, láthatják, hogy fejlődik a bajnokság, és jól érezhetik magukat ezen hétvégéken. 2019 egy újabb remek szezon lesz, a legnagyobb nevekkel, akikhez csatlakoznak majd újak is, és újra megmutathatják a képességeiket a FIA ETRC-ben. A média- és marketing tevékenységünk is folyamatosan nő, a promóterek és a szervezők is láthatják majd a remek terveket és a kamionos ipar szélesebb körét akiknek a tevékenységét és az üzeneteiket be akarjuk mutatni nekik is 2019-ben.”

    További részletekről majd 2019 év elején számolnak majd be.

    2019-es FIA kamion Európa-bajnokság versenynaptár
    Misano, Olaszország– május 25-26.
    Hungaroring, Magyarország– június 22-23.
    Slovakia Ring, Szlovákia– július 6-7.
    Nürburgring, Németország– július 20-21.
    Most, Cseh Köztársaság– augusztus 31-szeptember 1.
    Zolder, Belgium – szeptember 14-15.
    Le Mans, Franciaország– szeptember 28-29.
    Jarama, Spanyolország– október 5-6.

  • Todt együtt nézte a versenyt Schumacherrel és nem volt elégedett

    Todt együtt nézte a versenyt Schumacherrel és nem volt elégedett

    A FIA elnöke, Jean Todt elárulta, hogy Michael Schumacheréknél nézett egy Forma-1-es versenyt, és konkrétabban megfogalmazta, hogy mi is a baja a német RTL közvetítésével. Nemrég sok rajongó véleményét mondta ki Todt azzal, hogy élesen bírálta a csatornát a reklámozási szokásai miatt, és szerinte emiatt szinte érthetetlenné válik a közvetítés.

    Az Auto Bildnek most tisztázta a problémáját a francia, sőt az is kiderül, hogy akkor volt kénytelen az RTL-t nézni, amikor meglátogatta jó barátját, Michael Schumachert:

    „Mindig óvatos vagyok, ha mondok valamit. Azonban igaz a hír, mely szerint a Brazil Nagydíjat Svájcban Michaelnél néztem. Nagyon zavar, mert nem hittem a szememnek, ami történt öt perc után. Amikor versenyt nézek, mindig van velem egy iPad, ahol az időeredményeket nézem. Emiatt általában nem is zavar annyira a reklám. Azt is megértem, hogy a kereskedelmi csatornák a költségvetésüket így finanszírozzák, és ez megfelel a jogszabályi környezetnek is. Szerettem volna azonban legalább azt, hogy legalább kép a képben láthassam a versenyt, hogy legalább ne maradjak le eseményekről a verseny alatt. Ha nézek egy futamot, szeretném érteni is a történéseket.”

    A véleményével Todt azonban nem akarta az RTL stábját megsérteni:

    „A riporter és a kommentátorok nagyon is kompetensek. Nem őket akartam kritizálni. Tudom, hogy milyen nehéz az ő munkájuk. Én ezt nem is akarnám csinálni, és Michaelt is mindig lebeszéltem ilyesmiről.”

    A német jog szerint az RTL óránként 12 percnyit reklámozhat.

  • Népszerű magyar versenyzők év végi bizonyítványa, 2018

    Népszerű magyar versenyzők év végi bizonyítványa, 2018

    Pár éve útjára indítottuk a sorozatunkat, ahol a népszerű magyar versenyzők kerültek a nagyító alá, és megcsodáltuk azt, hogy mégis milyen teljesítményt nyújtottak az adott évben. Tavaly azonban kihagytuk, mert az egyik konkurenciánk nyúlta az ötletet. Megsértődhetnénk, mert gyakran előfordul az ilyesmi, de nem tesszük, mert valójában ez csak azt tükrözi, hogy jók az ötleteink. 😀

    Most, hogy ezen elegánsan túl is léptünk, újra vegyük sorra a kedvenceinket. Sorrendünket nem más adta, mint – ahogy minden évben – a Szent Facebook like számai. Ugyan egyre kevesebb jelentősége van már Magyarországon is ennek a közösségi platformnak, tetszik vagy nem, továbbra is mérvadó… Noha tudható, hogy nem feltétlenül valós és releváns minden lájk, tekintve, hogy vannak módszerek azok vásárlására is…

    Még mielőtt a dolog mélyére néznénk, pár megjegyzés, hogy ne keverjük a szezont a fazonnal: nem vegyítjük a listán a csapatokat és versenyzőket, az egyik személy, a másik egy csoportosulás. Így például nincs a listán az Opel Szalay Dakar Team, mivel az csapat. Ahogy Michelisz Norbi és a M1RA mérőszáma sem egy, nem véletlen van az külön.

    Alábbi top 10-ünk tehát a Facebook lájkok alapján alakult ki, véleményünk azonban saját.

    1. Keszthelyi Vivien – 252.5K

    A legtömörebben és tényszerűen: a sorozatban ahol indult, nem csinált olyan hibákat mint tavaly a TT Cupban, sikerült megbarátkoznia a technikával, és ennek eredménye is lett. Nem tisztünk megítélni azt, hogy ez mire is elég a jövőben, a menedzsmentjének a dolga eldönteni, hogy hova tovább. A legkézenfekvőbb persze a „női F1”, a W Series lenne, pláne, ha a párja, David Schumacher valamennyire segíteni is tudná ezen vállalkozásában. Őszintén reméljük azt, hogy erre nyílik esély, véleményünk szerint abszolút itt lenne Vivi helye, még ha nincs is komoly formaautós tapasztalata eddig.

    2. Michelisz Norbert – 137.4K

    Norbi, mivel tudjuk hogy olvasod, vagy ha nem, eljuttatják hozzád: annyi kérésünk lenne – talán mondhatom, hogy úgy általában a magyar sajtó nevében – hogy ha legközelebb átülsz egy másik márkába: ne az olasz médiából kelljen elsőként értesülnünk ilyen horderejű váltásról! 😀 A magyar motorsport legismertebb nemzetközi arca vagy, és ha azt szeretnénk, hogy a magyar motorsportos média se egy másod-, harmadvonalat képviseljen, akkor ahhoz ténylég az kell, hogy a magyarok írhassák meg a veled történteket elsőként.

    Az eredményekről: negyedik hely lett a dolog vége a WTCR-ben, lehet ezt sokféleképp értelmezni. Norbi maga is 7-9 komoly ellenfelet nevezett meg az év eleji írásában, de valóban egyetértek azokkal, akik szerint a BoP tönkretette a játékot, ami nettó sportpolitika. A négy bajnoki technikát használó pilóta közül harmadik lett, a csapattársa nyert, de az is hülye, aki azzal jön, hogy Norbi lett volna Tarquini „Bottasa”. Magam részéről én semmi mást nem kívánok, mint hogy pihenj nagyot a téli szünetben, hogy aztán jövőre újult erővel!

    3. Kiss Norbert – 71.3K

    Pontosan ugyanabba a helyzetbe került, mint Fernando Alonso. Mindenki pontosan tudja róla, hogy pokolian jó, sőt a rajongói szerint nyilvánvalóan ő a legjobb, csak hát az a fránya technika. Nos, ez a szombathelyi fiú esetében tökéletesen igaz: a legelmaradottabb motorral vitézkedett 2018-ban, és lett végül a bajnokságban ötödik. Annyiban mindenképp hasonló a helyzete mint Michelisz kollégának, hogy a mezőnyben neki is kb. 7 komoly ellenfele akadt, ugyanakkor az kijelenthető, hogy mindegyikük alatt jobb versenykamion volt, mint a mi Norbink alatt. Ezen hendikepet figyelembe véve nem is olyan szerény a helyezése, de tény, hogy a Mercedesnek teljesen újra kell gondolnia azt, hogy milyen motort is bocsát a Tankpool24 legénységének a rendelkezésére. Még egy párhuzam, ha már Alonsóhoz hasonlítottam Norbit: állítólag mindkettővel az a baj, hogy túlzottan megmondják, csapatfőnöknek, menedzsernek, mérnöknek, szerelőnek stb. hogy merre van előre, és ami szintén stimmel, akármennyire is fáj: mindkettejüket igazolja az idő, hogy igazuk van vagy volt. Biztos hogy akadnak sokkal simulékonyabb versenyzők, de azok nem érnek el eredményt.

    4. Tim Gábor – 33.2K

    Az egykori sikeresebb, de kevésbé pénzelt pályaversenyző immáron második éve kényszer-ralizik, de ez is megy neki becsülettel. Ha már így alakult, reméljük, hogy tudnak emelni a téten, és jövőre akár az ERC-ben is kipróbálhatja magát Gábor. Ő is egyike az elvesztegetett tehetségeinknek, de reméljük van még hova előrébb, feljebb jutnia!

    5. Tassi Attila – 17.7K

    Ha komolyan vehető lenne az összes magyar év végi autóversenyző gála, akkor Attikának csont nélkül illene most nyernie. Csapatot váltott, volt mersze hozzá. Elviselte azt, hogy egy világkupa helyett „csak” Európában mutathatja meg a képességeit, és még ha év elején volt is egy-két baklövése, év végére felnőtt a feladathoz, és némi szerencsével akár újra dobogón végezhetett volna, most már szigorúan a saját tehetségének a jogán. Nem is kérdés, jövőre a WTCR-ben a helye!

    6. Nagy Norbert – 14.6K

    Nagyon sajnálom, de komolyan. Sajnos, a Zengő Motorsport csak árnyéka önmagának, mióta Michelisz Norbi elment onnan, és ez az új irány pusztán csak a részvételről szól, nem a versenyzésről. Nem kell ebbe belelátni semmi negatívat a részemről, maga Zengő Zoltán ismeri el mindezt akkor, amikor akár Makaóban úgy küldi pályára a versenyzőit, hogy álljanak ki egy kör után, csak törés ne legyen a dologból. Amikor egy versenyző ilyen helyzetbe kerül, azt gondolom, hogy nem ildomos firtatni a képességeit és a versenyeredményeit.

    7. Szabó Krisztián – 12.6K

    Őszinte leszek, kellően távolról kedvelem Krisztián munkásságát, egyrészt mert oldalunk a gyorsasági autósportokra koncentrál, így az ő híreivel, illetve személyével kevésszer találkoztam ahhoz, hogy bármi komolyat is előadjak róla. Az még ebből a tisztes távolból is látszik, hogy tudatos építkezés folyik nála, és be fog kerülni a kategóriája legelitebb rétegébe is. Ehhez csak azt kívánjuk neki, hogy sikerüljön mindezt elérnie.

    8. Nagy Dániel – 11.3K

    „Deni Nádzs”, ahogy a külföldiek a közvetítésekben küzdenek a neve kimondásával, bebizonyította azt a tételt, amit hiányoltam a Zengő Motorsportnál 2016 óta, mégpedig az eredményes utánpótlás nevelést. A M1RA tavaly Tassi Attilával, idén Danival maxolta ki a lehetőségeit, és öröm volt nézni azt, hogy ez a dolog mennyire is működőképes. Mindent elárul a Hyundairól és a felkészítés nívójáról az is, hogy beugróként a Hungaroringen több pontot szerzett Dani a WTCR-ben, mint a zengősök két pilótája egész szezonban. És ne, ne fogjuk a Cuprákra, meg arra, hogy bezzeg Orioláét fejlesztették. Az év meglepetésének is mondhatnám, bár ezzel csak azt érik el Bári Dávidék, hogy jövőre már azon lepődök meg, ha nem hasonló eredményt hoznak bárkivel is, bármelyik szériában.

    9. Mór Csaba – 7.2K

    Bevallom, nem követem a tevékenységét Csabának, pedig biztosan illene. Ellentmondásos figura, képes meglepő eredményekre és meglepő húzásokra is. Azt gondolom viszont, hogy olyan szériákban, ahol eddig versenyzett, elért mindent. Nem tudom, hogy milyen vágyai vannak, mit szeretne elérni még autóversenyzőként, de csak hogy egy tippet mondjak: megnézném, hogy mondjuk egy Le Mans-on mit nyújtana valami jobb GT-s csapatnál. Azt gondolom, hogy egy ilyen jó eredmény igazán unikum lenne, és jót tenne a magyar motorsportnak is, arról nem is beszélve, hogy mekkora királyság lenne már akár egy teljes magyar csapat!

    10. Krajnyák Petra – 5.1K

    Őszintén szólva nem sokat tudunk róla, azon kívül, hogy Vogel Adri mellett ő is a Kia Platinum szériában vitézkedik, és hogy immáron jeleskedik a raliban is. Mindenesetre Petra felért a népszerűségi top 10-be.

    Kíváncsiak voltunk azonban kifejezetten a ti, vagyis Racingline.hu olvasók véleményére is a magyar gyorsasági autóversenyzőkről. Saját szavazásunk végeredményét ide kattintva tekinthetitek meg.

  • A Hungaroringen indul a 2019-es TCR Europe és az Eastern Europe is!

    A Hungaroringen indul a 2019-es TCR Europe és az Eastern Europe is!

    A TCR Europe promótere kiadta végre a 2019-es versenynaptárt, amely újra 7 helyszínt tartalmaz. Az alkalmak száma maradt, a pályák azonban nem, így kikerült Paul Ricard, de érkezik a Red Bull Ring és Oschersleben.

    Idén két holland rendezvény is volt, és a széria ellátogatott Zandvoortba és Assenbe is, 2019-ben azonban már csak egy maradhat, de még nem tudni azt, hogy melyik. Ahogy 2018-ban is, több széria is futott együtt a TCR Europe mezőnyével, nem lesz ez jövőre sem másképp: a TCR Benelux ötször, a TCR Eastern Europe háromszor, a TCR UK meg Spa-Francorchampsban vendégszerepel majd a többiekkel együtt.

    Paulo Ferreira nyilatkozott a szervezők részéről:

    „Elégedettek vagyunk azzal, hogy a bemutatkozó szezonunk ennyire sikeres volt, és Európából a legjobb túraautós versenyzőket és csapatokat vonzotta.Biztosak vagyunk benne, hogy mennyiségben és minőségben is jövőre tovább fejlődünk, különösen azért, mert érkeznek versenyzők a TCR Beneluxból, TCR UK-ből és a TCR Eastern Europeból. Tovább fogjuk ösztönözni a nemzeti TCR bajnokságokat arra, hogy legyenek részesei a TCR Europe versenyhétvégéinek.”

    Új pontrendszer is bevezetésre kerül, ahol már a top 15 versenyző kap pontot az alábbiak szerint: 40, 35, 30, 27, 24,21, 18, 15, 13, 11, 9, 7, 5, 3, 1.

    2019-es TCR Europe versenynaptár:
    április 27-28 – Hungaroring (benne TCR Benelux és TCR Eastern Europe)
    május 17-19 – Hollandia (benne TCR Benelux)
    június 8-9 – Spa-Francorchamps (benne TCR Benelux és TCR UK)
    július 13-14 – Red Bull Ring (benne TCR Eastern Europe)
    augusztus 3-4 – Oschersleben
    szeptember 21-22 – Barcelona (benne TCR Benelux)
    október 12-13 – Monza (benne TCR Benelux és TCR Eastern Europe)

  • Briatore: Alonso visszatérne valamelyik topcsapattal

    Briatore: Alonso visszatérne valamelyik topcsapattal

    Fernando Alonso visszatérne a Forma-1-be, ha a Mercedes vagy a Ferrari kopogtatna az ajtaján. Ez Flavio Briatore álláspontja, aki korábban is ellátta a menedzseri teendőket Alonso körül, amelynek még mindig részese úgy is, hogy a spanyol kiszállt a királykategóriából. A spanyol lapoknak ezt mondta a korábbi Benetton és Renault főnök:

    „Ha lenne ajánlata a Mercedestől vagy a Ferraritól, azt hiszem, hogy visszatérne. Most persze nem tudom, de elviekben ez akár meg is történhetne.”

    Elárulta, hogy csak ez a két top csapat az, akik visszatéríthetnék a száguldó cirkuszba a 37 éves frusztráltan távozó pilótát:

    „Csak két csapatról beszélhetünk. Bármilyen más esetben csak negyedik, ötödik, hatodik helyekről beszélhetünk. A tehetségével ha egy megfelelő autóban ülhetne, ő lenne az egyik legerősebb pilóta Hamilton mellett. Meglátjuk mi lesz pár hónap, vagy egy év múlva. Akar egy kicsit pihenni, ennyi év után Prost is ugyanígy tett. Most kell némi nyugalom. Keserű évei voltak a McLaren ijesztő teljesítménye mellett, de Fernando mindig kifogástalanul viselkedett, és a legmagasabb szinten vezetett.”

  • Új néven az ismert junior széria: FORMULA EUROPEAN MASTERS!

    Új néven az ismert junior széria: FORMULA EUROPEAN MASTERS!

    A következő szezonban már Formula European Masters néven találjuk meg a sikeres FIA Formula 3 European Championshipet, amely továbbra is a DTM betétprogramja lesz. A junior széria a jelenleg is használt F3-as autókat használja majd a 2019-ben is, és november 15-től nyílik lehetőség a nevezésre.

    A Formula European Masters folytatja a legversenyképesebb nevelő széria hagyományait, és világszinten képviseli azt. Ahogy régen a Formula 3 Euro Seriesnél, majd a FIA Formula 3 European Championship esetében is, az új Formula European Mastersnak is a promóteri munkáját a Formel 3 Vermarktungs GmbH végzi majd. 2003 óta ez a Formula 3-as bajnokság a DTM betétprogramja, és folyamatosan biztosította fiatal tehetséges pilótáknak a tökéletes feltételeket ahhoz, hogy eljuthassanak a motorsportok csúcsáig.

    A korábbi Formula 3-as rajtrácsokon is nagyszerű pilótákat találhattunk, és a legjobbak itt alapozták meg a nemzetközi karrierjüket. Olyanok tanultak itt, mint a Forma-1 világbajnokai: Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Nico Rosberg, és letették a névjegyüket a Formula 3 Euro Seriesben is. 2013-ban a FIA Formula 3 European Championship követte az Euro Seriest, ami még több tehetséget vonzott, olyanokat mint Max Verstappen, Esteban Ocon, vagy Charles Leclerc. Ők ma már mindannyian a Forma-1-ben versenyeznek.

    Az is elmondható, hogy a DTM is remek lehetőségeket nyújt a Formula 3 fiataljainak. Egyes versenyzők a DTM-ben is sikeresek lettek, miután megvetették ott a lábukat a formula 3-ból érkezvén, olyanok mint Marco Wittmann, Paul Di Resta, Jamie Green és Joel Eriksson.

    Nagy előny az is, hogy a fiatalok sok időt tölthetnek a pályán a versenyhétvégéken. Az ifjú Formula European Masters tehetségek a maximum időt használhatják ki, és profi csapatoknál tanulhatják meg azt, hogy magukból és az autóikból kihozzák a maximumot.

    Walter Mertes, a Formel 3 Vermarktungs GmbH vezetője így nyilatkozott:

    „Az F3-as együléses versenyautóink igen kifinomultak, remek mérnöki munka jellemzi őket, és igen biztonságosak. A technikai és a sportszabályzat is évek óta bizonyít. A profi DTM alapjaira épített szériánk a fiataloknak tökéletes környezetet biztosít, és egy jó esélyt arra, hogy megmutassák a képességeiket a top márkák képviselői előtt, ahol olyanokról beszélünk mint az Aston Martin, az Audi, vagy a BMW. A Formula European Masters ráadásul nemzeti és nemzetközi szinten is részesül a profi marketingből és a TV-s partnerek közvetítéseiből.”

    2019-es versenynaptár:
    május 3-5 – Hockenheim / Németország
    május 17-19 – Zolder / Belgium
    június 7-9 – Misano / Olaszország
    július 5-7 – Norisring / Németország
    július 19-21 – Assen / Hollandia
    augusztus 10-11 – Brands Hatch / Egyesült Királyság
    augusztus 23-25 – Lausitzring / Németország
    szeptember 13-15 – Nürburgring / Németország
    október 4-6 – Hockenheim / Németország