Szerző: Vámosi Péter

  • Gasly már csak lábujjhegyen közlekedhet, nehogy eltiltsák

    Gasly már csak lábujjhegyen közlekedhet, nehogy eltiltsák

    Pierre Gasly-t „óvatosságra” intette már a következő Forma-1-es csapata, az Alpine is.

    A francia a Red Bull második F1-es csapatától, az AlphaTauritól a Renault tulajdonában lévő Alpine-hoz igazol jövőre. Otmar Szafnauer csapatfőnök ugyanakkor bevallotta, hogy ideges amiatt, hogy Gaslynak 2023-ban valamikor versenyzési tilalmat kell letöltenie, mert elfogytak a szuperlicensz büntetőpontjai.

    Minden versenyző akár 12 pontot is veszíhet az FIA-nál különféle szabálysértések miatt, mielőtt megkapja az eltiltását – és a Lance Stroll-lal Mexikóban történt incidens miatt Gaslynak 10 pontja maradt még. A számláló ugyanakkor csak jövő májusban áll vissza 0-ra. Otmar Szafnauer Alpine csapatfőnököt az El Mundo Deportivo spanyol lap kérdezte erről:

    „Elővigyázatosnak kell majd lennie.”

    Gasly mindeközben méltatlankodott egy sort a Viaplaynek, hogy szerinte igazságtalan volt a büntetőpont, amit Mexikóban kapott a Strollal való ütközésért:

    „Versenyzés volt, de mégis kaptam büntetést, így azt hiszem, valamin változtatnom kell.”

    Még eggyel közelebb került az eltiltáshoz Pierre Gasly

  • Elszabadult karácsonyi díszek üldöztek autókat Londonban

    Elszabadult karácsonyi díszek üldöztek autókat Londonban

    Jobb lesz vigyázni Londonban: óriási, autóknál nagyobb karácsonyi gömbök gurulnak végig az utcákon, miután az erős szél lefújja őket.

    A hatalmas ezüst és fehér gömbök egy ünnepi kiállításról elgurultak, és káoszt okoztak a Tottenham Court Roadon, a londoni forgalomban. A gömbök végigpattognak az utcán, miután az erős széllökések elszabadították őket, és az autósok kitértek az útjukból, hogy elkerüljék a bajt. Az egyik egy lámpaoszlopnak csattan, mielőtt végigsuhan az úton, majd egy fa mellett áll meg.

    A szürreális látvány tegnap este történt, amikor az erős széllökések lesodorták a gömböket. A hihetetlen jelenetekre az Oxford Street éves karácsonyi díszkivilágításának előestéjén került sor, amely látogatók ezreit vonzza a fővárosba. Úgy tudni, hogy a díszeket nem sokkal később sikerült „befogni”.

    A Claudio vihar országszerte káoszt okozott, sőt Brighton ikonikus nyugati mólójának egyik vége is összeomlott a nem megszokott időjárás miatt.

    Óriási Forma-1-es autót virított a Fradi

  • Ebben az országban rendeznék a Karib-tengeri Nagydíjat

    Ebben az országban rendeznék a Karib-tengeri Nagydíjat

    Kolumbia egyre esélyesebb a bővülő Forma-1-es versenynaptárba való bekerülésre, és komoly lökést kaptak.

    Szeptemberben számoltunk be arról, hogy a kolumbiai Barranquilla városa pályázik egy Forma-1-es futam megrendezésére, amit Jaime Pumarejo polgármester most megerősített:

    „A Forma-1 képviselői már jártak a városunkban, és tetszik nekik.”

    Ezúttal az El Heraldo helyi kolumbiai lap arról számol be, hogy az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali magángépe hétfőn délután fél ötkor landolt Barranquillában. A jelentésük szerint Fernando Alonso menedzsere, Luis Garcia Abad, aki állítólag a Mexikói Nagydíj promótereinek si dolgozik, Domenicalival utazott. Pumarejo polgármester ugyanakkor két lábbal áll a földön:

    „Ennek még nincs realitása, de versenyben vagyunk, és reméljük, hogy célba érünk. Nem akarunk azonban hamis illúziókat kelteni.”

    https://www.youtube.com/watch?v=NfHUFM1iJtg

    Az a vélekedés, hogy a kolumbiai futamot valójában Karib-tengeri Nagydíjnak neveznék el. Így zárt ezért a polgármester:

    „Amennyiben aláírnák, akkor 2024-ről vagy 2025-ről beszélhetnénk, és remélhetőleg tíz évre szólna. Két félig-meddig utcai pálya van a tervezetekben és jóváhagyva – egy A és egy B terv. Mindkettő a fővárosi területen belül helyezkedne el.”

    Kolumbia is bejelentkezett F1 futam rendezésre

  • Még a tartalékpilótája is világbajnok lesz az Aston Martinnak 2023-ban

    Még a tartalékpilótája is világbajnok lesz az Aston Martinnak 2023-ban

    Az Aston Martin Forma-1-es alakulatához csatlakozik jövőre a Formula E bajnok Stoffel Vandoorne, teszt- és tartalékpilótaként.

    Vandoorne idén Formula-E világbajnok lett a Mercedes színeiben, mielőtt a csapat kiszállt a sorozatból, és a DS Penske tagjaként akarja megvédeni a címét. Az Aston Martin tartalékosi feladatait a regnáló Formula 2-es bajnokkal, Felipe Drugoviccsal osztja majd meg.

    A 30 éves versenyző F1-es bemutatkozásakor, a 2016-os Bahreini Nagydíjon Fernando Alonso helyettesítéseként szerzett pontot a McLarennél. A következő két szezonban teljes munkaidőben Alonso mellett versenyzett a csapatnál, mielőtt 2018 végén kirakták. Azóta a Mercedes tartalékversenyzőjeként szolgált, miközben az FE-ben is sikeresen versenyzett a csillagos márkával. A silverstone-i bázisú Aston Martin csapathoz való átigazolását „hihetetlenül izgalmasnak” nevezte.

    „Nagy érdeklődéssel figyeltem, miképp fejlődött és bővült a csapat működési szempontból, és tudom, hogy mennyire hihetetlenül eltökéltek, hogy minden területen előrelépést érjenek el.”

    Vandoorne újra találkozik korábbi csapattársával, Alonsóval, mivel 2023-ban Lance Stroll mellett ő is bekerül az Aston Martin versenyzői közé. Erről ennyit mondott:

    „Csatlakozni Fernandóhoz, akit már ismerek az F1-es versenyzői pályafutásomból, és Lance-hez, hogy segítsek nekik fejleszteni és javítani a jövő évi autót, fantasztikus feladat lesz.”

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack ennyit tett hozzá:

    „Vandoorne rendelkezik minden olyan képességgel, amelyre szükségünk van ehhez az új és kibővített szerepkörhöz a csapaton belül: gyors, analitikus, szorgalmas és fantasztikus csapatjátékos. Tökéletesen illeszkedik majd a növekvő szervezetünkbe, a másik tesztpilótánkkal, Felipe Drugoviccsal együttműködve.”

    Vandoorne az F1-be való visszatérésről: Soha ne mondd, hogy soha

  • Horner elmondta mire költse az FIA a büntetést amit befizetnek

    Horner elmondta mire költse az FIA a büntetést amit befizetnek

    Christian Horner azt mondja, reméli, hogy az FIA valami jót tesz a Red Bull 7 millió dolláros büntetésével a költségvetési keret megszegés esete miatt.

    Így vélekedik az energiaitalosok csapatfőnöke:

    „Ez egy hatalmas összeg, amit 30 napon belül kell befizetnünk. Nyilvánvalóan az FIA-n múlik, hogy mire költik, de reméljük, hogy jó célra fordítják.”

    Az egyik ilyen jó ügy Horner szerint a junior versenykategóriák lehetnek, amelyeknek egyértelműen tőkeinjekcióra van szükségük – mint például a kizárólag nőkből álló W Series.

    Ez a bajnokság, amely betétfutamként ment idén néhány nagydíjon, de két versenyhétvégéjüket is idő előtt be kellett fejezni, miután elfogyott a pénz. Így zárt ezért Horner:

    „”Látunk olyan bajnokságokat most, amelyek anyagilag küzdenek, így remélhetőleg tudnak valami jót kezdeni vele.”

    Hamilton kiakadt: Miért nem mentette meg senki a W Seriest?

  • Ricciardo még ezzel a két csapattal tárgyal

    Ricciardo még ezzel a két csapattal tárgyal

    Daniel Ricciardo végre hivatalossá tette, hogy jövőre már nem lesz a rajtrácson.

    A nyolcszoros nagydíjgyőztes visszautasította a Haas ajánlatát, hogy egyeztessen velük egy 2023-as versenyülésről, miután elvesztette a helyét a McLarennél. A 33 éves ausztrál Mexikóban így fogalmazott:

    „Jövőre nem leszek a mezőnyben, de itt leszek, mert ambiciózus céljaim vannak 2024-re.”

    Az a hír járta, hogy jövőre ő lesz a Mercedes tartalékosa, az AlphaTaurihoz igazoló Nyck de Vries helyére kerülhet. Ugyanakkor olyan pletykák is keringenek, hogy a Red Bull-lal is tárgyalásokat folytat egy hasonló szerepkörről 2023-ra. Így folytatta ezért az érintett:

    „A megbeszélések zajlanak, de még semmi sincs aláírva. Semmi sem garantált 2024-re, de mindent elkövetek, hogy visszatérhessek.”

    A Mercedes csapatfőnök Toto Wolff megerősítette, hogy folynak a tárgyalások – és ő is úgy tudja, hogy a Renault és a Red Bull korábbi versenyzője „más csapatokkal” is tárgyal:

    „A Red Bull Racinggel is. Számunkra ő egy remek karakter. De még nem állunk készen arra, hogy megmondjuk, ki lesz a harmadik versenyzőnk a következő idényben. A személyisége abszolút az erőssége, Daniel pedig már régóta velünk van – kívül-belül ismeri ezeket az autókat. Ez mindenképp előnyt jelenthet. Azonban nem akarok itt pletykákat elindítani, mert az igazság az, hogy még nem döntöttünk.”

    Ricciardót Mexikóban a „nap versenyzőjének” választották a nézők, miután egy sor előzés után a hetedik helyre ért be – de Yuki Tsunoda dühös volt az ausztrálra egy ütközés miatt:

    „Nagyon bosszant, amiért egy ilyen tapasztalt versenyző megpróbált előzni egy olyan kanyarban, ahol az előzés alapvetően lehetetlen.”

    Fontos dolgokat árult el a jövője kapcsán Daniel Ricciardo

  • Schumacher sorsa végleg megpecsételődött?

    Schumacher sorsa végleg megpecsételődött?

    Mick Schumacher sorsa a Haasnál most már végleg megpecsételődhetett. A pletykák szerint a kis amerikai csapat úgy döntött, hogy megválik a 23 éves német versenyzőtől, miután a tulajdonos Gene Haas jelezte, hogy csak egy késői pontszerző eredménysorozat biztosítaná a versenyülését 2023-ra.

    Mexikóban az F1-es legenda Michael Schumacher fia erős időmérős eredményre készült, amikor egy kanyart levágott, és nem tudott továbbjutni a Q1-ből. Amikor megkérdezték, mit mondott a főnöke, Günther Steiner az esetről, Schumacher elárulta:

    „Látta, hogy gyorsan mentem, és azt mondta, hogy kár érte.”

    Mick nagybátyja, Ralf a német Skynak nyilatkozott:

    „Egyet kell értenem Mickkel abban, hogy megvan a sebessége, de ilyen hibák valójában nem történhetnének meg. Még Hamiltonnal is megesett, de ez nem lehet mentség. Ez egy tanulófázis, de gyorsan kell tanulnia. Más dimenzióban volt, mint a csapattársa, így már ez is megnehezíti csapatának a döntést. A csapat számít rá, főleg a tempója miatt.”

    A veterán F1-es kommentátor, Martin Brundle egyetért, Schumacher hibáját „butaságnak” tartja. A legfrissebb pletykák szerint a Haas most már végleg eldöntötte, hogy Schumacher helyére a jó öreg német Nico Hülkenberget ültetik, aki 2019 vége óta nem volt teljes munkaidős a Forma-1-ben.

    A szerződtetését közvetlenül a közelgő Brazil Nagydíj előtt jelenthetik be. Úgy tudni, Antonio Giovinazzi már nem pályázik az ülésre, helyette egy gyári Ferrarit vezet majd a hosszútávú világbajnokságon. Steiner Mexikóban ennyit árult el mindebből:

    Döntést fogunk hozni – remélhetőleg hamarosan, de még semmi sincs 100 százalékban eldöntve. Már csak az utolsó részleteket nézzük át, hogy mit kell elrendeznünk, aztán meghozzuk a döntést. Ez egy fontos döntés a csapatnak, és van elég dolog, amire koncentrálnunk kell, hogy jobbá váljunk.”

    Valóban, a Haas másik problémája a motorok megbízhatósága, miközben folyamatosan pletykák keringenek arról, hogy az istálló esetleg fontolgatja a Ferrari motorjaitól való eltávolodást. Így folytatta Steiner:

    „Most már rendben kell lennie az új erőforrásnak, ami majd érkezik, és remélhetőleg a jövő évre ez megoldódik, mert idén elég sok gondunk volt. Nem teljesen csúszott ki a kezünkből a dolog, mert elmehetünk máshová, de ez talán rosszabb döntés lenne nekünk. Mindig mindennek: lennének előnyei és hátrányai.”

    A jó hír a Haasnak az, hogy 2023-ra és azutánra az új névadó szponzoruktól tőkeinjekciót kapnak. A jelentések szerint a Moneygram szerződés évi 20 millió dollárt ér. A Haas állandó versenyzője, Kevin Magnussen elmondta a dán Ekstra Bladetnek, hogy a csapat bölcsen fogja elkölteni a pénzt:

    „A boxkiállásaink nem azért lassúak, mert a szerelőink rosszak lennének. Egyszerűen csak a felszerelésünk régi. A miénk 2016-os – most 2022 van. Ez vagy százezer év a Forma-1-ben.”

    A Haas valójában már kitette Schumacher szűrét, ezt mindenki látja

  • Ricciardo: A jövőm nem Hamilton kezében van

    Ricciardo: A jövőm nem Hamilton kezében van

    Daniel Ricciardo cáfolta, hogy a hírek szerint a Mercedeshez tartalékversenyzőként való igazolása azzal kecsegtetne, hogy végül Lewis Hamilton helyére léphet.

    A 37 éves Hamilton megerősítette, hogy várhatóan a 2023-as idény után is meghosszabbítja szerződését a Mercedesnél. A 33 éves Ricciardo a McLarentől való kirúgása után nem kap helyet az F1 2023-as mezőnyében, és a Sky szerint a következő lépése a Mercedesnél való tartalékversenyzői szerepvállalás lesz. Hamilton döntése, hogy 2024-ben és azon túl is versenyez, nem befolyásolja Ricciardo döntését, árulta el az ausztrál:

    „A jövőm nem függ attól, hogy mások mit lépnek. A lehetőségek akkor adódnak majd, amikor. De nem arra várok, hogy bárki tesz valamit, hogy én be tudjak szállni újra. Szeretném kihasználni a szükséges időt, egy némi távolságot tartani a sporttól, hogy újjáépítsem magam. Amennyiben 2024-ben lesz értelme valaminek, akkor visszatérek nagy lendülettel, szórakozom egy sort, és remélhetőleg az élen fogok versenyezni.”

    Hamilton korábban arra biztatta Ricciardót, hogy ne fogadjon el tartalékosi szerepet, és folytassa a versenyzést, de a McLaren pilótája látta, hogy az Alpine-nál, a Haasnál és a Williamsnél is miképp jönnek-mennek az épp betöltetlen állások. A tartalékosi szerep egy nagycsapatnál egy olyan trükknek tekinthető, amellyel Ricciardót a Forma-1-be való 2024-es nagyszabású visszatérése szempontjából is versenyben tarthatják. Ricciardo tagadta, hogy le akarná váltani Hamiltont:

    „Az igazság az, hogy szeretném, ha a sportágunkban maradna. Ő az egyik legnagyszerűbb, aki valaha is ezt csinálta. Ellene versenyezni, kerék a kerékkel menni vele, félelmetes. Még több ilyet szeretnék csinálni a jövőben. Ez a célom most.”

    Ricciardo jelenleg 29 ponttal a 12. helyen áll az F1-es tabellán, miközben csapattársa, Lando Norris 109 ponttal megy. A múlt héten érzelmektől fűtve azt mondta, „nem tudom, miképp folytatom” egy unalmas amerikai futam után. Ezúttal az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj előtt elmélkedett:

    „Frissen egy verseny után vagyok, és még nem volt eligazítás, értékelés, semmi. Már hamar tudtam, hogy ez küzdelmes lesz. Tehetetlennek éreztem magam a harcokban. Hogy így éreztem, az pedig normális volt. Néhány nap elteltével, erre a futamra érkezve, már rugalmasabb vagyok, és van még egy esélyem, hogy jól csináljam.”

    Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

  • Így élte Mateschitz az utolsó napjait, aki elfogadta a halálos betegségét

    Így élte Mateschitz az utolsó napjait, aki elfogadta a halálos betegségét

    Dietrich Mateschitz elutasította a határozottabb kezelést, és inkább úgy döntött, hogy utolsó napjait az Auhof am Wolfgangsee idilli környezetében éli le.

    Ezt állítja a Kronen Zeitung osztrák lap, miközben a Red Bull 78 éves mogulja élete utolsó 18 hónapját hasnyálmirigyrákban szenvedve töltötte. Hans Peter Hasenohrl tudósítójuk így fogalmazott:

    „Amikor egyértelművé vált az elkerülhetetlen vég, nem akart visszamenni a klinikára. Elfogadta a sorsát, és Auhof am Wolfgangsee-be költözött, amelyet néhány éve szerzett meg. Hosszú tópart, körülötte sűrű erdő, parádés kilátás a hullámokra és a Bleckwand körüli hegyekre. A szomszédos Landhaus zu Appesbach (vendégfogadó) korhűen lett felújítva – az ételek onnan jöttek. Az orvosai pedig gondoskodtak a betegről.”

    A lap szerint ebben a környezetben tette meg nemrég végső látogatását a 2021-es és 2022-es világbajnok Max Verstappen az időközben elhunyt osztrák milliárdosnál. Ygy folytatta a cikk írója:

    „Mindez szigorú titoktartás mellett zajlott, mert a média már a betegségről spekulált. Mateschitz az Auhof am Wolfgansee-ben halt meg, ahol nyáron a világ legjobb sziklaugrói vetették le magukat a meredek Falkensteinwandról. Ahol az Alfa Jetek páracsóvákat rajzoltak az égboltra. Ahol a helikopterek több ezer néző előtt „bukfenceztek”. Ahol Didi a kis hidroplánjával szállt le, vagy csónakjából szállt ki szeretteihez közvetlenül a parton.”

    Akár még egy ismert bűnöző kezébe is kerülhet a Red Bull birodalom?

  • Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel

    Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel

    A korábbi Forma-1-es pilóta Romain Grosjean szerint Fernando Alonso Amerikai Nagydíj utáni büntetése körüli felhajtás „vicc”.

    A legtöbb bennfentes egyetért abban, hogy az FIA, a versenyfelügyelők és a versenyigazgatók nem dicsérhetik meg magukat az idei szezonban, amikor a döntések meghozataláról volt szó.

    Az Alpine tiltakozott Fernando Alonso nagy visszhangot kiváltó büntetése ellen Austinban, miután a Haas panaszt tett, hogy valójában büntetést kellett volna kapnia azért, mert csak egy ép tükörrel szerzett pontot. Alonso szerint a csütörtökön a mexikói meghallgatás „nagyon fontos nap volt a sportágunk számára”:

    „Nem érdekel a hetedik hely, mert nem a világbajnoki címért küzdök. De ha ezek a büntetések folytatódnak, akkor szerintem egy olyan dobozt nyitunk ki, amit nem akarunk kinyitni.”

    Az említett csütörtöki meghallgatáson az FIA eredetileg úgy nyilatkozott, hogy az Alpine óvása elfogadhatatlan. Később jött a fordulat, és egyetértett a Renault tulajdonában lévő csapattal, hogy a Haas csupán percekkel mulasztotta el az óvási határidőt. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner az FIA versenyigazgatóját okolja persze ezért:

    „Csalódottak vagyunk, hogy ebben a sportágban magas rangú tisztviselők mondanak valamit, majd nem követik a saját utasításaikat. A versenyigazgató rossz információt közölt velünk. Remélem, hogy minden megoldódik, mert a közönség elégedetlen, hogy a versenyzőkkel különféleképpen bánnak.”

    A Forma-1-es újságírók kénytelenek részletesen foglalkozni az FIA döntéshozatalának gyakran bohózatba illő és bonyolult apróságaival. A Haas korábbi versenyzője, Grosjean pedig röhejesnek véli az Alonsót érintő legutóbbi epizódot. A ma már Indycar-pilóta a francia L’Equipe-nek ennyit mondott:

    „Azzal, hogy túl jól akarja csinálni a dolgát, szerintem az FIA feleslegesen bonyolítja a feladatát. Egyre többször kerülnek tarthatatlan helyzetbe. Először ott volt a suzukai daru, ahol ahelyett, hogy csak elismerték volna, hogy „hibáztunk”, kitaláltak egy egész ultrakomplex eljárást, ami nem teszi gördülékenyebbé a döntéseiket. Az ékszerekkel kapcsolatos dolgot is erőltették, amikor a bal kezemen az egyetlen meg nem égett bőrfelületet pont a jegygyűrűm őrizte meg. Tehát ez is csak egy újabb felesleges harc volt.”

    Grosjean: „az én hibám”, hogy nem volt még Mercedes-teszt