Szerző: Vámosi Péter

  • A Toro Rosso leleplezésének az ideje a legkorábbi jelenleg!

    A Toro Rosso leleplezésének az ideje a legkorábbi jelenleg!

    A Toro Rosso vezeti jelenleg azt a versenyt, amelyben a Forma-1-es csapatok bemutatnák az idei versenygépüket. A csapat megerősítette, hogy az STR14 néven futó autójukat február 11-én lepleznék le.

    A csapat teljesen új felállással vág neki az évnek, Danyiil Kvjat visszatér, és alkalmaznak egy újoncot is, Alexander Albon személyében. A csapat immáron második éve a Honda erőforrásait használja majd. A Toro Rosso így már a hatodik istálló, akik megerősítették a 2019-es bemutatójuk időpontját. A Renault és a Force India ugyan tart bemutatót majd február 12 és 13-án, de nem mondták azt, hogy az az új autójuk lesz majd.

    A McLaren és a Ferrari 14-én és 15-én mutatják be az idei autóikat, a Sauber pedig a barcelonai tesztek első napján leplezi le a betontorpedójukat.

  • A McLarentől igazolt sajtófőnököt a Ferrari?

    A McLarentől igazolt sajtófőnököt a Ferrari?

    Több forrás szerint is a Ferrari tisztogatási akciója tovább tart: elhagyta az alakulatot Alberto Antonini is, aki a csapat sajtófőnöke volt, és követi Maurizio Arrivabenét. Mindezt először az ismert olasz újságíró, Leo Turini írta meg a blogján.

    Antonini közel állt és lojális volt az előző csapatfőnökhöz, akit a Ferrari lecserélt Mattia Binottóra a téli szünet alatt, pedig először nagyon tagadták a vezércserét. Antonini helyére pedig nem más érkezik, mint a korábban a McLarennél dolgozó Silvia Hoffer Frangipane, és ő veszi át a csapat kommunikációját. Korábbi munkahelyén az utóbbi időkben leginkább Fernando Alonsoval dolgozott együtt.

  • Rosberg szerint egy ponton túl az F1 is elektromos lesz

    Rosberg szerint egy ponton túl az F1 is elektromos lesz

    A korábbi Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg szerint a Forma-1 valamikor a jövőben teljesen elektromos lesz majd. Erről a World Economic Forumon beszélt Davosban, és úgy látja, hogy egyre többen azok közül, akiknek benzin folyik az ereiben is állnak át elektromos autókra, és a Forma-1-nek is ezt a változást el kell majd fogadnia. Így vélekedik Rosberg:

    „Ha az egész világon elektromos autókat adnak el, vagy hidrogén meghajtásúakat, akkor a Forma-1 sem alkalmazhat benzinmotorokat, mert nem lenne értelme. Egy ponton túl, azt hiszem, hogy váltani fognak. Két éve még mindenki azt mondta: áh, nem kellenek elektromos autók. Most meg még a legnagyobb benzines arcok is kezdenek nyitni ebbe az irányba, és hamar menő dolog lett ebből.”

    Persze a közönség újfent rákérdezett Rosbergnél arra, hogy hiányzik-e neki a versenyzés. Most erről ennyit mondott:

    „Még sok mindent el akarok érni az életemben, így ez a kérdés nem izgat. De nem, nem hiányzik. Az, hogy a csúcsra értem, és onnan kiszálltam nagyon elégedetté tett. Ez csak tovább tart, talán az életem hátralévő részéig elleszek ezzel a tudattal.”

    Ugyan számtalan lenyűgöző elektromos autót vásárol már az a réteg, akik eddig a benzinesekért voltak oda, de sokan közülük a forma-1-et továbbra is úgy szeretnék látni, hogy hagyományos, benzinmotorok hajtják őket, hiszen jelenleg ez a legerőteljesebb motortípus. Érdekes lesz látni az elektromotorok fejlődését, és azt, hogy esetlegesen tényleg betörnek-e a Forma-1-be is…

  • Norris legyőzné 2019-ben Carlos Sainzot!

    Norris legyőzné 2019-ben Carlos Sainzot!

    Lando Norris elismerte, hogy 2019-ben az a célja, hogy jobb legyen Carlos Sainznál. Az újonc brit a spanyol Sainz mellett mutatkozhat be, aki 2015-ben debütálhatott a Toro Rossónál. Sainz előbb a gyári Renault csapathoz igazolt, majd idén a McLarenhez. A 19 éves Norris a francia Auto Hebdonak nyilatkozott a róla:

    „Minden versenyző a csapattársát akarja legyőzni. Ő is pont ugyanezt akarja tenni. Egy ideális világban őt, és mindenki mást is le tudnék győzni, de ez eléggé valószínűtlen. Tanulnom kell Carlostól, és a többi versenyzőtől is. Az első évemben lesznek olyan területek, amelyekben nem fogom magamat túl kényelmesen érezni.”

    Norris bajnok volt a Formula Renaultban és a European F3-ban, valamint további junior kategóriákban, tavaly viszont nem tudta legyőzni a Formula 2-ben George Russellt, aki bajnok lett abban a szériában. Erről röviden ennyit mondott:

    „A maga módján jó tanulóévem volt, de nem nyerhetek mindig.”

  • A McLaren 2019-ben is papaja színben pompázik majd

    A McLaren 2019-ben is papaja színben pompázik majd

    Micsoda hír: a McLaren ebben az évben is teljesen papaja színt kap. Tavaly, váltott az egykori legendás brit csapat az ikonikus papaja színezésre, amely 1968-ig vezethető vissza. A Wokingba látogató új McLaren versenyző, Carlos Sainz pedig elárulta a közösségi médiáján keresztül, hogy a 2019-es McLaren is ugyanolyan színű lesz, mint volt már tavaly is.

    A csapat most hivatalosan is megerősítette ezt. Ahogy akkor fogalmaztak: „Tisztelgés a múlt előtt, miközben a jövőre koncentrálunk.”

    Idén ennyit tettek hozzá: „Ez a festés újra ezt jelképezi, építünk arra a színre, ami a sikerrel volt azonosítható egykoron.”

  • Vegyél eredeti 1990-es Ayrton Senna bukósisakot!

    Vegyél eredeti 1990-es Ayrton Senna bukósisakot!

    Ritka alkalom a gyűjtőknek, hogy egy olyan Forma-1-es relikvia kerül kalapács alá, ami Ayrton Sennához köthető, pláne, hogy azt a brazil legenda még viselte is. A jövő hónapban Párizsban a Sotheby’s aukcióján elárvereznek egy olyan Rheos által gyártott bukósisakot, amelyet Senna 1990-ben használt, amikor újra világbajnok lett a McLarennel.

    Az aukciós ház közleménye szerint a sisakon láthatóak a használat nyomai kívül és belül is, és igazolt az eredete. Angelo Parrilla, Senna gokartos időkből származó menedzsere kapta ajándékba azt Ayrtontól.

    A ritka értéktárgy feltehetően minimum 80.000 euróért megy majd el.

    Embed from Getty Images

  • Teljes a Ferrari 2019-es junior csapata

    Teljes a Ferrari 2019-es junior csapata

    A Ferrari bemutatta azon fiatal versenyzőket, akik a Ferrari Driver Academy keretein belül támogatást nyertek tőlük 2019-ben. Ezen a média napon ott volt már az új csapatvezető, Mattia Binotto, a sportigazgató Laurent Mekies, valamint Marco Matassa, aki az Akadémia technikai részlegét vezeti.

    Mick Schumacher mellett a brit Callum Ilott, a francia Giuliano Alesi is képviselik majd a Scuderiát a Formula 2-ben, ők a Charouznál és a Tridentnél versenyeznek majd. Az új-zélandi Marcus Armstrong és az orosz Robert Shwartzman is a Premához kerül az új Formula 3 bajnokságba, amely átveszi a GP3 helyét.

    Enzo Fittipaldi is marad az akadémia tagja, és a regionális európai formula bajnokságon indul 2019-ben, szintén a Premával. Gianluca Petecof is velük indul, de a német és olasz Formula 4 bajnokságokban pallérozódik.

    Hosszú ideje alkalmazzák már Antonio Fuocot is, és egyelőre mentori szerepköre lesz 2019-ben, mert nem ismert a versenyprogramja még. Marokkóban ugyanakkor ott volt nem is annyira rég, az újoncok Formula E tesztjén.

  • A volt Ferrari junior Zhou csatlakozott a Renaulthoz!

    A volt Ferrari junior Zhou csatlakozott a Renaulthoz!

    A Renault megerősítette, hogy Guanyu Zhou 2019-ben már a Renault Sport Akadémia tagja, valamint a fejlesztő versenyzőjük 2019-ben. A kínai pilóta nyert már az European Formula 3 bajnokságban, de mennie kellett a Ferrari versenyzőképző iskolájából. Helyére az olaszok máris leigazolták tavalyi csapattársát a Premából: Mick Schumachert.

    Zhou leginkább a szimulátorban fog dolgozni, és attól függően kap lehetőséget F1-es autó vezetésére, hogy miképp fejlődik idén a Formula 2-ben. Luca Ghiotto csapattársa lesz az UNI Virtuosi Racing csapatnál.

    Zhou eddigi versenyzői karrierje folyamán második lett az olasz Formula 4 bajnokságban még 2015-ben, ezt követte a Formula 3-as bemutatkozása. 2016-ban a Motoparknál versenyzett, 2017 és 2018-ban a Premánál. A legeredményesebb 2016-ban volt, akkor két győzelmet szerzett, és több pódiumos helyezést is, amelyek révén nyolcadik lett a végelszámolásnál akkor.

  • Megvan a Sauber hivatalos leleplezési dátuma is!

    Megvan a Sauber hivatalos leleplezési dátuma is!

    A Sauber hivatalosan az új autóját az első tesztnapon mutatja majd be, jelentette be a csapat. A C37-es utódját először tehát Barcelonában lehet majd látni, helyi idő szerint 8:20-kor, február 18-án.

    Tavaly a svájci kiscsapat mutatta be a legnagyobb fejlődést, ha szimplán csak a köridőket nézzük, a Ferrari erőforrással ellátott C37-essel. Az istálló ugyanakkor egy teljesen új pilótafelállással vág neki a szezonnak: Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi került Charles Leclerc és Marcus Ericsson helyére.

    A fél mezőnynek már ismert azon időpontja, amikor leleplezik majd az új autójukat. A McLaren és a Ferrari február 14-én és 15-én mutatja be a versenygépét. A Renault és a Racing Point pedig február 12-én és 13-án állnak elő majd az idei konstrukcióikkal.

    A Mercedes, a Red Bull a Haas, a Toro Rosso és a Williams adósak még a bemutatóik időpontjaival, pedig már kevesebb mint egy hónap van az első tesztekig.

  • A Racing Point megegyezett a SportPesával

    A Racing Point megegyezett a SportPesával

    A Racing Point hamarosan bejelenti a szponzori szerződését az online sportfogadási céggel, a SportPesával a 2019-es szezonra, tudta meg a RaceFans. A korábban Force India néven ismert alakulat két éves szerződést köt velük, további opciókkal majd a soron következő szezonokra. A Racing Point a tervei szerint az új szponzorukat a torontói motor shown mutatná be, február 13-án.

    Egy forrás, aki ismeri az üzleti részét is is a dolognak elárulta, hogy névadó lehet a SportPesa, és a piaci ár alatt nyerhetik el ezt a lehetőséget, és jelenhetnek meg a csapat autóin. Az első évben 8 millió dollárt, azt követően 10 millió dollárt, 2021-ben pedig 12 millió dollárt fizethetnek a reklámért cserébe, amennyiben maradnak is addig.

    A SportPesa egy olyan online sportfogadási oldal, amely Afrikában, az Egyesült Királyságban és Man szigetén van jelen. A márkát Kenyában alapították, a névből a „Pesa” szuahéli nyelven pénzt jelent.

    Nem ismert, hogy a korábbi komoly szponzoruk, a BWT marad-e továbbra is, mert azt az üzletet még az előző tulajdonosok hozták tető alá. A Racing Point szóvivője ugyanakkor nem hajlandó kommentálni sem a SportPesa sem a BWT-vel kapcsolatos értesülést.

    A dologban némi pikantéria az, hogy a Formula One Management is bejelentette, hogy lesz hivatalos sportfogadási partnerük, az Interregional Sports Group.