Szerző: Vámosi Péter

  • A másik pilótáját is megnevezte az Aston Martin DTM-es csapata!

    A másik pilótáját is megnevezte az Aston Martin DTM-es csapata!

    Az Aston Martin a 2019-es DTM szezonra megnevezte a második versenyzőjét is Paul di Resta után: Jake Dennist. Korábban ő már vezethette a Red Bull F1-es autóját is, és az R-Motorsport most vele is szerződést kötött az idei évre. Az eddig Blancpain GT-ben versenyző Jakenek ez nagy ugrás lesz, ráadásul a csapattérsa rögtön egy olyan pilóta lesz, aki megjárta a Forma-1-et is, és még bajnok is lett 2010-ben a német túraautó bajnokságban.

    Annyi előnye lesz talán Dennisnek, hogy 2018-ban is már az R-Motorsport Vantage GT3-asát hajthatta a Blacpain GT Endurance Cupban. Tavaly történt meg az is, hogy kipróbálhatta a Red Bull Forma-1-es autóját is Barcelonában. A 23 éves pilóta érthetően lelkes:

    „Az, hogy a DTM-be kerültem, számomra nagy lépés. Készen állok a megmérettetésre, tudom, hogy itt még bizonyítanom kell. Fejlődni akarok versenyzőként, és a DTM erre kiváló széria lesz.”

  • Megvan a DTM-es Aston Martin csapat első pilótája!

    Megvan a DTM-es Aston Martin csapat első pilótája!

    A brit Aston Martin márka 2019-ben debütál a DTM-ben, és partnerük az R-Motorsport most bejelentette az első versenyzőjüket: Paul di Restát. A skót pilóta 2007-ben mutatkozott be a német túraautó bajnokságban, összesen kilenc szezont töltött el ott, 2010-ben bajnok is lett. Tavaly is harcban volt a bajnoki címért a Mercedesszel, de egy sikertelen szezonzárót követően csak harmadik lett végül. Az új lehetőségnek viszont nyilvánvalóan örül di Resta:

    „Várom már az új DTM szezont, és azt a kihívást, hogy az új csapatomnál az R-Motorsportnál egy Aston Martin Vantage DTM autót vezethetek majd. Ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen tapasztalt istállók és nagy prémium gyártók ellen versenyzünk majd, egy viszonylag kis csapattal. Az a benyomásom ugyanakkor, hogy a csapatom profi, elhivatott és felkészülten indulunk neki az új szezonnak, ami jó érzéssel tölt el. Nagyon várom már, hogy vezethessem az Aston Martin Vantage DTM-et az első teszteken a pályán, és hozzátehessem a magam részét az új autó fejlesztésénél.”

    Az R-Motorsport korábban azt állította, hogy csak egyes 2019-es versenyhelyszíneken indulnak majd, mivel az autójuk fejlesztése megcsúszott, de most megerősítették, hogy ott lesznek a szezonnyitón. Az R-Motorsport főnöke, Florian Kamelger így fogalmazott:

    „Paullal egy olyan tapasztalt és ismert versenyzőre tettünk szert, akinek a sportkarrierje lenyűgöző. Az ő szerződtetése kulcselem az új Aston Martin Vantage DTM autónk fejlesztésénél. Az ismeretei és a nyers sebessége segít nekünk abban, hogy hamar felhozzuk a DTM autónkat egy versenyképes szintre. Tudjuk, hogy ez nem lesz egy egyszerű feladat az R-Motorsport életében, mert a DTM-ben gyári csapatokkal állunk szemben, akiknél nem csak a jól ismert prémium gyártók támogatása adott, hanem megszokták azt is, hogy az elmúlt években sikeresek voltak. Ebben rejlik a kihívás, de ennek örömmel teszünk eleget, és már nagyon várjuk a következő DTM szezont.”

  • Egész nap csak szerelem… Íme egy McLaren MCL34!

    Egész nap csak szerelem… Íme egy McLaren MCL34!

    A nagy szerelem világnapján a McLaren rajongók narancssárgába, bocsánat, papajába öltöztették a szívüket, mert bizony ma jött ki az új McLaren-Renault MCL34. A tavalyi motorváltás egyelőre nem váltotta be annyira a hozzá fűzött reményeket, de legalább kiderült az, hogy nem teljesen a korábbi motorszállítójuk volt a hibás. Ugyan nem mondja a csapat, de erőforrás hiánnyal küzdenek, szükségmegoldásokkal élnek, ennek ellenére próbálják az egész formációt már az első szezon előtti teszthétre gatyába rázni. Új komoly támogatójuk is van, egy régi ismerős, a British American Tobacco, akik ezúttal nem saját csapattal vesznek részt a Forma-1-ben, hanem csak támogatóként, azt is jól álcázva.

    Andreas Seidl a Porschétól igazol át, ott sikeres csapatfőnök volt, itt is ez a terv vele, de csak május 1-től kezdheti meg hivatalosan a munkát Wokingban. A versenyzői felállásukat meg 2018-hoz képest teljesen lecserélték, érkezett a Renaulttól Carlos Sainz némi meglepetésre, illetve a McLaren saját neveltje, Lando Norris is bemutatkozhat végre a nagyszínpadon.

    Nagyon akar a csapat, ez már látszik, de hosszú út áll még előttük. Csak a szerelem ereje ezen nem fog segíteni…

    Huski Mclaren MCL34 racingline. racinglinehu, racingline.hu Sergio Sette Camara racingline. racinglinehu, racingline.hu Lando Norris, Carlos Sainz, racingline. racinglinehu, racingline.huGil de Ferran, Zak Brown A Better Tomorrow, McLaren MCL34 racingline. racinglinehu, racingline.hu Lando Norris racingline. racinglinehu, racingline.hu Lando Norris, Carlos Sainz, Sergio Sette Camara, racingline. racinglinehu, racingline.hu Lando Norris, Carlos Sainz, Sergio Sette Camara, racingline. racinglinehu, racingline.hu Lando Norris, Carlos Sainz, racingline. racinglinehu, racingline.hu Lando Norris, Carlos Sainz, racingline. racinglinehu, racingline.hu Carlos Sainz racingline. racinglinehu, racingline.huMclaren MCL34 racingline. racinglinehu, racingline.hu

     

  • Fotón Kimiék idei Alfája!

    Fotón Kimiék idei Alfája!

    Várható volt az, ha publikusan járat be egy csapat egy versenyautót, akkor arról bizony képek is készülnek, pláne, ha Kimi Räikkönen ül benne. A korábban Sauber néven ismert alakulat, tehát az Alfa Romeo Racing Fioranoban járt kipróbálni a járgányt, és szemfüles rajongók és a média ezt meg is örökítette, pedig a hivatalos bemutató csak pár nap múlva lesz, Barcelonában, közvetlenül a szezon előtti tesztek előtt.

    Valentin nap alkalmából a csapat is nagyon szerelmes hangulatba került, hiszen az autó a shakedown-ra egy nem mindennapi álcafestést (?) kapott: fekete alapon pirossal sok kis Alfa Romeós négylevelű lóhere, valamint szívek láthatók. Ettől azonban a pályán az autó lilának látszik.

    Alfa Romeo Racing
    byu/Ax_6 informula1

  • Mallorcán volt Schumacher, helikopterrel szállították oda?

    Mallorcán volt Schumacher, helikopterrel szállították oda?

    (A kép csak illusztráció)

    Michael Schumacher elrepült, és egy speciálisan betegszállításra átalakított Bell 429 Global Ranger vihette a hétszeres világbajnokot. 2018. december 20-án reggel 8:41-kor szállt le Michael Schumacher birtokán Glandban Svájcban, majd tankolt már Franciaországban, Pamiers városában. Végül a Schumacher-villa mellett szállt le 14:35-kor Puerto de Andrachnál egy privát leszállóhelyen, ahol már várta a család.

    A német legenda tehát a németek egyik legkedveltebb üdülőszigetén volt! A Bunte beszámolója szerint Michael Schumacher itt töltötte a karácsonyt, a szilvesztert, sőt az 50. születésnapját is, ami január 3-án volt. A rekorder ugyanakkor 2013 decembere óta küzd azzal, hogy felépüljön a sílés közben elszenvedett balesetéből.

    A birtokot Mallorcán a Schumacher család 2018 júliusában vásárolta, nagyjából 30 millió euróért. Mesés a kilátás a tengerre, pálmák övezik, remek a kertje, két úszómedencéje is van, a 15000 négyzetméternyi területen. A cél egyértelmű: az enyhe mediterrán éghajlat lehetővé teszi azt, hogy Michael Schumacher rehabilitációja a téli hónapokban is folytatódhasson a teraszon, friss levegő mellett. Az egyik ápolón a mallorcai villában az újság szerint láttak egy sebészeti maszkot is, ami arra enged következtetni, hogy továbbra is mindent megtesznek azért, hogy Schumachert elkerüljék a fertőzések.

    Corinna az év elején ennyit üzent a rajongóknak:

    „Biztosak lehettek benne, hogy a legjobb kezekben van, és mindent megteszünk azért, hogy  segítsünk rajta.”

    Corinna, Gina-Maria, és Mick Port d‘Andratx szabadon mozognak, és éttermekbe is járnak. Michael születésnapjára Gina és Mick egy olasz vendéglőből az egész családnak vitt pizzát. Schumacher állandó tartózkodási helye ugyanakkor továbbra is Gland városa. Ott egy egész szárnyat átépítettek a baleset után gyakorlatilag kórházzá, ahol egy csapatnyi ápoló és terapeuta gondoskodik róla, de ezt most Mallorcán kellett megoldani. Már az elmúlt években is a rehabilitációja része volt az, hogy esetlegesen elszállították, illetve az egykori Forma-1-es autóinak a motorhangjait játszották le neki. Most a mallorcai napsütés lehet az, ami tovább segíti a felépülését.

  • Helmut Marko optimista a Red Bull 2019-es évét illetően

    Helmut Marko optimista a Red Bull 2019-es évét illetően

    A Red Bull RB15-ös bejárató tesztjét követően Helmut Marko óvatosan nyilatkozott. Az energiaitalos cég ma már Silverstoneban bemutatta az autóját, és egyike volt azon csapatoknak, akik az alkotásukat egyből pályára is küldték. Az Auto Bildnek Marko annyit mondott, hogy minden rendben ment:

    „Az RB15 is egy tipikusan Newey autó. A légbeömlőket a Hondával egyeztetve terveztük. Az autó már a shakedown-teszt alatt is szépen volt vezethető, az első pillanattól kezdve. Milton Keynesben mindenki euforikus hangulatban van, és optimista. Az autó első számadatait elemezve pozitív a benyomásunk, és először van már nekünk is party modeunk.”

    A Red Bull abban reménykedik, hogy jó lesz az együttműködése az új motorbeszállítójával, és hogy jobb eredményeket érnek el, mint korábban a Renault erőforrásaival.

  • Egyenesen Kanadából: Itt a Sport Pesa Racing • kékebb autója!

    Egyenesen Kanadából: Itt a Sport Pesa Racing • kékebb autója!

    A kanadai nemzetközi autóshow adta a hátterét az új Racing Point autónak, amelyet Torontóban rendeztek. Az autót immáron több pénzből fejleszthették, köszönhetően a Lawrence Stroll vezette konzorciumnak, de ez azzal is járt, hogy berakta a fiát a csapatba, Lance Strollt. A fiatal kanadainak most már tényleg eljött a nagy lehetőség, hogy bizonyítson, bár csapattársa az egyik leggyorsabb versenyző, a sokat látott mexikói Sergio Perez.

    Úgy látszik, idén több furcsa cég is feltűnt a Forma-1-ben, nincs ez másképp a Racing Pointtal sem, a főtámogatójuk egy kenyai székhelyű fogadási iroda, a SportPesa lett.

  • A Comtoyou Cuprákkal is indul, és Aurélien Panisszal!

    A Comtoyou Cuprákkal is indul, és Aurélien Panisszal!

    A Comtoyou Racing bejelentette, hogy két Cuprával is képviselteti magát a 2019-es WTCR-ben, és egy újabb évre alkalmazzák Aurélien Panist is. A csapat tavaly négy Audi RS 3 LMS-sel képviseltette magát, de a szabályváltozások miatt 2019-ben már csak négy autóval képviselhetik magukat a gyártók. Az Audi esetében marad is egy két autós felállás a WRT-nek, és a Comtoyu csapat egyik része is marad a német márkánál, amelyeket Niels Langeveld és Frédéric Vervisch vezethetnek majd.

    Panis így innen kénytelen volt menni, de marad. A 24 éves pilóta tavaly 17. lett az összetettben, a legjobb helyezése egy negyedik hely volt, Japánban. A versenyző így nyilatkozott az új kihívásról:

    „Láthattuk tavaly, hogy Pepe Oriola, de más versenyzők is milyen gyorsak azokkal az autókkal, minden pályán. Így ezzel én is elégedett leszek, és örömmel dolgozom majd a Cuprával, és folytatom a versenyzést a Comtoyou Racingnél. Tavaly nem volt könnyű az első szezon, de sok mindent megtapasztaltam, és végeredményben jó volt a sebességem, a top tízben küzdhettünk, sőt volt amikor az első öt között. Az idei évben az a célom, hogy a legjobb versenyzőkkel harcolhassak, és akár a dobogón is végezzek. Örülök, hogy maradhatok a WTCR-ben, mert fontos az, hogy folytathatom, és hónapok munkájának élvezhetem majd a gyümölcsét.”

    A csapatvezető Jean-Michel Baert elárulta, hogy nagyon elégedett a Cupra programjukkal, illetve hogy Panis eltölthet náluk egy újabb szezont:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy megújíthattam Aurélien szerződését. Ugyanazon értékeket képviseli, mint a Comtoyou Racing. Ő egy nagyon tehetséges fiú, aki minden évvel csak tapasztaltabb lesz. 2017-ben pedig nyert Buriamban már TCR futamot. A bejelentés egyértelművé teszi a partnerségünket is a Cuprával. Jaime Puig már régóta akart velünk dolgozni, és remélem, hogy nagyon sikeresek leszünk. Egy biztos: komoly eredményeket várunk ettől az új kapcsolattól.”

  • Kész a Red Bull és a Honda szerelemgyermeke, az RB15!

    Kész a Red Bull és a Honda szerelemgyermeke, az RB15!

    Aston Martin, Red Bull, Honda: ilyen összeállításból illik komoly versenygépet összerakni. Amiatt meg különösen, hogy a sztártervező Adrian Newey pár egyéb projekt teljesítése után újra jobban rá tudott koncentrálni a legújabb versenygépére, az RB15-ösre. Bizonyára segíti a fejlődést az, hogy a Toro Rosso már egy évet ment a japánok erőforrásaival, és az új felállásnak köszönhetően immáron négy helyről érkezik majd adat. Arról nem is beszélve, hogy a faenzai kiscsapat nem is annyira titkoltan „tesztlaborja” lesz a milton keynesieknek.

    Max Verstappent még a hibái ellenére is egyre komolyabban veszik a versenytársak, még a világbajnok ellenfelei is számolnának vele már idén, ha ezt a Honda is úgy akarja. A holland viszont kényszerűen új csapattársat kapott Pierre Gasly személyében, miután a volt kolléga Ricciardo lelépett az ex-motorgyártójukhoz, a Renaulthoz.

    Az év leginkább kérdőjeles topcsapata tehát készen áll, de ha nem sikerül a mutatvány, akkor bizony feltehetően Verstappen is menni fog…

    Az autó ezen festése azonban valószínűleg nem végleges, csupán a tesztelésre készült…

    Red Bull RB15
    Fotó: Clive Mason/Images/Red Bull Content Pool
    Red Bull RB15
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
  • Világbajnoknak született a Mercedes W10?

    Világbajnoknak született a Mercedes W10?

    Az új hibridturbó korszak bevezetése óta dominál a Mercedes, és ez a terve a legújabb modelljükkel is, amely a W10-es nevet kapta. Silverstoneban egyből pályára is küldték az új masinát, semmit sem bíznak a véletlenre ugyanakkor figyelemreméltó az, hogy már most ennyire készül a csapat.

    Győztes pároson ne változtass, így az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton mellett továbbra is a finn Valtteri Bottas foglalhatja el a másik versenyülést a Mercedesben. Neki ugyanakkor idén mindenképp bizonyítania kell, mert ha most sem sikerül, akkor könnyen a csapat jelenlegi tesztpilótájára, a versenyülés nélkül maradt Esteban Oconra cserélhetik le.

    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas