Szerző: Vámosi Péter

  • Magnussen is elismerte, hogy négy kilóval nehezebb lett!

    Magnussen is elismerte, hogy négy kilóval nehezebb lett!

    Kevin Magnussen is bevallotta, hogy többet mutat a mérlek a téli szünet után. A dán pilóta is egyike az újabb versenyzőknek, akik már megerősítették, hogy a 2019-es szabályváltozások adta lehetőséggel él, amelynek értelmében a versenyző az ülésével együtt minimum 80 kiló kell hogy legyen.

    Lewis Hamilton láthatóan kikerekedett, de Magnussen csapattársa a Haasnál, Romain Grosjean is bevallotta, hogy 69-ről 74-re változott a testsúlyom bár le akar adni egy kilót még a szezonnyitó előtt. Magnussen az Ekstra Bladetnek ismerte el, hogy ő is 69-ről 74-ra ment fel:

    „Minden nap mondtam az edzőmnek, hogy mennyire is remek ez a változás. Amikor rálállok a mérlegre, kiderült, hogy négy kilót szedtem fel. Ez pedig egyértelműen segít.”

    Mindettől függetlenül Magnussen azt is bevallotta, hogy egyelőre nem érzi kényelmesen magát a Haas 2019-es autójában:

    „Problémás a nyakamnál, mert nagyon előre nyomja a fejemet az új kialakítás a fej résznél. Így eléggé kényelmetlen pozícióban ülök fékezéskor. Némi változtatást eszközöltünk, és már sokkal jobb, mint múlt héten, de még mindig jelentkezik a probléma.”

  • Alonso elismerte, 2020-ban visszatérhet!

    Alonso elismerte, 2020-ban visszatérhet!

    Fernando Alonso bevallotta, hogy 2020-ban visszatérne a Forma-1-be. Látogatást tett Barcelonában, a szezon előtti teszteken, és a McLaren bejelentette, hogy idén nagyköveti szerepet kap a korábbi versenyzőjük. A csapat azt is elárulta, hogy egyes teszteken is bevetik majd a spanyolt. Ezen új szerepéről ennyit árult el Alonso:

    „Én leszek a kapocs a pilóták és a mérnökök között.”

    Ugyanakkor az már biztos, hogy a 2019-es autóvál Melbourne előtt már nem fog menni, mert ahogy kifejtette:

    „Jelenleg minden kör számít Sainznak és Norrisnak.”

    Később persze Alonso is beülhet az autóba a szezon folyamán, mivel a versenyszezon felében a helyszínen lesz. De mikor? Erre így válaszolt:

    „Inkább a szezon második felében várható ez. A következő hónapok az Indy 500-ról, és a WEC-es programomról fognak szólni, és előnyt élveznek.”

    A 37 éves versenyző azonban utalt rá, hogy nem „ment nyugdíjba” még a Forma-1-ből:

    „Tavaly ott voltam a szeren, kér lenne ezt most befejezni. Ezért most el akarok indulni pár híresebb versenyen, mielőtt újra körbenéznék a Forma-1-ben. Amennyiben lenne újra esély arra, hogy versenyképes autót vezethessek, akkor arra készen állok. Úgy viszont nem fog menni, ha otthon ülök a kanapén.”

    A 2020-as visszatérésével kapcsolatban ha vizsgáljuk, Alonso új szerepének igen is van értelme. Azt állítja, elég csak figyelnie Carlos Sainzra és Lando Norrisra:

    „Meg tudom ítélni, hogy a tavalyi autó gyengeségei ki lettek-e javítva, avagy nem. Ezért nem kell nekem is külön beleülnöm.”

  • Tom Coronel újra SEAT-ban, a Comtoyou Racing pilótájaként!

    Tom Coronel újra SEAT-ban, a Comtoyou Racing pilótájaként!

    2019-ben is a WTCR rajtrácsán lesz majd Tom Coronel, aki a belga Comtoyou Racinghez igazol, ahol Aurélien Panis lesz a csapattársa a DHL által rendesen kitömött holland versenyzőnek.

    A 46 éves pilóta Cuprát hajthat majd, és Rob Huffal karöltve ők ketten mondhatják el magukról azt, hogy még a WTCR előd szériájában, a WTCC-ben is folyamatosan jelen voltak, 2005 óta. A váltás a Comtoyouhoz azt követően jött, hogy egy elég eredménytelen szezonon van túl Tom, mert tavaly a Hondával és egy másik belga csapattal nem nagyon villogott, a legjobb eredménye pár hetedik hely volt a holland és a szlovák hétvégékről.

    tom coronel, racingline.hu

    Coronel most ahhoz a csapathoz igazol, amely tavaly egyike volt a legerősebb csapatoknak az idény második felében, de idén kényszerűen ketté váltak, és így Audikkal versenyez Frédéric Vervisch és Niels Langeveld, míg Panis és Coronel Cupra TCR-ekkel lép majd pályára, bár még várható két autó a márkából.

    Coronel így nyilatkozott a váltásról:

    „Már tavaly év végén felvettem a kapcsolatot a csapattal. Makaó után beszéltem a Comtoyou mérnökével, Kurt Mollekensszel. Ezt követően gondolkodóba estem, majd további egyeztetések következtek az istállóval, végül egy jó megállapodást köthettem François Verbisttel és Jean-Michel Baerttal. Természetesen Jaime Puig, a korábbi WTCC-s SEAT csapat menedzserének is komoly oroszlánrésze volt abban, hogy ez megtörténhetett. A szerződés értelmében lesznek tesztnapok, az első rögtön február 27-28-án, amikor kipróbálhatom a Cuprát Zandvoortban, de még a végleges festés nélkül. Természetesen az autó színe majd az ismert sárga lesz, a rajtszámom erre az évre pedig az 50-es lesz. Ez elsősorban a DHL-nek szól majd, akik jó ideje támogatnak, és az 50. évfordulójukat ünneplik, és ez az én ajándékom nekik. A többi szponzorom is marad, így az autó összességében ismerős lesz mindenkinek.”

    A holland kilenc év után tér vissza a SEAT-hoz, bár a spanyolok most már a Cupra almárkájukkal vannak jelen a szériában. 2005-ben a WTCC-ben is SEAT-tal kezdett, akkor a GR Asia SEAT Toledo Cuprájával ment, és az első győzelmét Japánban szerezte a márkával, 2008-ban. Ezt követően a SUNRED Engineering második generációs León TFSI-jeit hajthatta. 2010-ig maradt is a SEAT-tal, majd a ROAL Motorsport következett, és az új BMW 320 TC, akikkel hét évig maradt együtt.

    tom coronel

    Korábbi főnöke, Jaime Puig ennyit tett hozzá:

    „Örülök, hogy Tom Coronel a Cuprát választotta, és remélem, hogy újra sikeresek tudunk majd lenni. Ismerem Tomot, mióta 2001-ben elkezdett túraautókkal versenyezni, több évet velünk volt. Okojamában 2008-ban emlékezetes győzelmet szerzett. Akkor megkeverte a gumikat, elöl slick gumikkal, hátul pedig esőgumikkal ment. Soha nem fogom ezt elfeledni! Ez valami olyan dolog, amit igazán megismételhetne idén.”

    Végül a Comtoyou részéről a csapatmenedzser, Francois Verbist mondott pár szót:

    „Elégedett vagyok, hogy egy olyan tapasztalt túraautós mint Tom, a mi csapatunkat választotta. Biztos vagyok benne, hogy lesz idén pár jó eredményünk.”

    tom coronel, racingline.hu

  • Ricciardo nem örül a fekete alsóneműnek

    Ricciardo nem örül a fekete alsóneműnek

    A Renault idei pilótái megkapták a versenyfelszerelésüket, így Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg is vad bontogatásba kezdett. Ezt követte némi rögtönzött divatbemutató, illetve olykor megjegyzéseket tettek hasznosat, vagy haszontalant az adott ruhaneműt illetően. Az ausztrál szerint hőségben kifejezetten előnytelen a fekete, és ezt rögtön szóvá is tette a csapattársának.

    Íme a videó az esetről, amelyet a Renault ma publikált:

  • Newey szerint az új szabályok nem változtatnak semmin se

    Newey szerint az új szabályok nem változtatnak semmin se

    A Red Bull főtervezője, Adrian Newey elismerte, hogy a FIA által meghozott 2019-es új szabályzás nem változtatott eddig semmin se. Ezen véleményt többen is magukénak érzik a paddockban, miután a versenyzőknek először nyílt alkalmuk tesztelni a 2019-es autókkal, ami szokás szerint Barcelonában volt.

    Volt némi változás az aerodinamikai szabályzásban, amelynek célja az, hogy a Forma-1 szórakoztatóbb legyen a királykategória versenyzőknek, és a nézőinek is a soron következő szezonban.

    A Red Bull Racing a dologban különösen érintett, hiszen szerintük 15 millió euró elköltése után sincs jelentős változás. Newey így látja:

    „Ugyanannyi leszorító erőt vesztünk, mint eddig.”

    Andy Green, a Racing Point technikai igazgatója is egyetért a Red Bullos kollégával:

    „Nem azért építünk autókat, hogy könnyítsük a hátulról érkező fickó dolgát. A feladatunk az, hogy a lehető leggyorsabb autót építsük meg. Emiatt pedig a levegőnek a kerekeken kívül kell lennie. Amíg erre lesz lehetőségünk, ezt is fogjuk csinálni.”

  • Horner: A Ferrari minden évben megnyerné a téli bajnokságot!

    Horner: A Ferrari minden évben megnyerné a téli bajnokságot!

    Enyhén odaszólt a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner a Ferrarinak, miután az olaszok újfent jól kezdtek a szezon előtti teszteken. A Scuderiát széles körben tartják most a leggyorsabb csapatnak az első teszthéten mutatott teljesítményük alapján, ami azért már megesett velük párszor az elmúlt években.

    Horner szerint a Ferrari egy eredményes hetet zárt az új SF90-nel, de figyelmeztet is, mert lehetséges, hogy túl korán ellőtték a puskaport. A Marcanak nyilatkozott markánsan:

    ” Ha lenne téli világbajnokság, akkor azt minden évben a Ferrari nyerné. Télen azonban nem osztanak pontokat. Egyértelmű, hogy egy erős autóval jelentek meg, de például ilyen hőmérsékleti viszonyok között versenyzünk majd.”

    A Red Bull főnök persze hozzátette, hogy csapata is elégedett Melbourne előtt, miután ők is erős hetet zártak új partnerükkel, a Hondával:

    „Változott idén a szabályrendszer, így ezen téli tesztes eredmények zavarosak. Nem hinném, hogy ez alapján meg lehetne jósolni az első verseny végeredményét, bár az is lehet, hogy tévedek. A tesztek ugyanakkor nagyon is megtévesztőek lehetnek.”

  • Kimi boldog, hogy maga mögött hagyhatta a Ferrari sportpolitikáját

    Kimi boldog, hogy maga mögött hagyhatta a Ferrari sportpolitikáját

    Évekig volt az alkalmazottja a Ferrarinak Kimi Räikkönen, és örül, hogy a színfalak mögötti olasz sportpolitika már nem része az életének. Räikkönen tavaly hagyta el a Ferrarit és gyorsan csatlakozott a Sauberhez ahol annak idején elkezdődött az F1-es pályafutása. Időközben a svájci csapatból is Alfa Romeo Racing lett.

    A 39 éves pilóta ezidáig az utolsó, aki tudott nyerni a Scuderiával, de ez is még 2007-ben volt. Visszatért ugyan a csapathoz, de Fernando Alonso és Sebastian Vettel mellett is igazából csak másodhegedűs lehetett. Elhagyta tehát a topcsapatot, és csatlakozott az ígéretes Alfa Romeóhoz, Räikkönen pedig elégedett, hogy vége lett a gyötrelmes ferraris éveinek. A svájci Blicknek így beszélt erről:

    „Végre nem kell foglalkozzak a (sport)politikával. Vezetni szeretek, és itt végre minden a sportról szól. A süketelésnek vége. Így mindannyiunknak egyszerűbb. Másrészt a médiát is általában csak a negatív sztorik érdeklik!”

    Räikkönen sokakat lenyűgözött az első teszthét után Barcelonában, és úgy tűnik, hogy az Alfa Romeo 2019-ben egyike lehet a középmezőny kiemelkedő autóinak. Nem valószínű persze az, hogy győzelmekért szállna majd harcba, de a finn lehet az élmenők utáni legjobb versenyző, ahogy jelenleg az kinéz a melbourne-i rajtig. Ezen felkészüléssel kapcsolatosan ennyit árult el:

    „Nem mentünk időmérős köröket, csak kipróbáltunk különféle gumikat. Összességében azonban úgy vélem, hogy egy jól kiegyensúlyozott autónk van, elég jó tapadással. Amint lendületbe jövünk, meglátjuk majd, hogy hol végzünk. Azt gondolom, hogy mindig lehet jobb, de nem nyomjuk most annyira neki. Csak kipróbálunk pár dolgot, ami elismerem, mókás.”

  • Március elején küldik pályára először az Aston Martin DTM autóját!

    Március elején küldik pályára először az Aston Martin DTM autóját!

    Az új Aston Martin DTM autója március első hetében debütál, ami komoly munkát igényel az R-Motorsporttól és a beszállítóiktól is. Florian Kamelger, az istálló menedzsere erről így beszélt:

    „Az extrém rövid fejlesztési idő nagy terhet tesz a Vynamic csapatára, akik az AF Racing és a HWA-val szövetségben vállalkoztak erre a feladatra. Túl vagyunk ugyanakkor az összes mérföldkövön, és az új Aston Martin DTM autója március első hetében a pályán is bemutatkozhat. Most meg itt a remek alkalom, hogy bemutassuk az autónk alakját, ami egy igazán ügyesen megtervezett modell.”

    A csapat tartott egy sajtótájékoztatót, ahol jelen volt már mind a négy versenyzőjük, tehát Paul Di Resta, Daniel Juncadella, Jake Dennis és Ferdinand Habsburg is.

    Di Resta ennyit tudott mondani:

    „Nagyon lenyűgöz az, ahogy Affalterbachban fejleszt a Vynamic, és hogy hol állunk. Már most csodálatos az, amit mindenki hozzátett ehhez a DTM-es vállalkozáshoz ilyen rövid idő alatt, mióta a tavalyi szezon véget ért. Ez lesz a valaha volt legrövidebb idő alatt kifejlesztett DTM autó.”

    Habsburg így látja a helyzetét:

    „Sokat kell még tanulnom, hiszen fiatal versenyzőként érkeztem meg ebbe a projektbe. A DTM hatalmas kihívás, mivel a világ legjobb túraautósai ellen küzdök majd, így gyorsan meg kell ismerkednem majd az autóval, és minél jobban össze kell szokjunk.”

    Jelen volt a korábbi Forma-1-es és DTM-es versenyző, David Coulthard is mint műsorvezető, és biztos benne, hogy ez a csapat versenyképes lesz:

    „Az R-Motorsport DTM-es projekt egy nagyon professzionális felállás, és az Aston Martin Vantage DTM autók remek értékei lesznek a szériának. Nem látok olyan okot, amitől ne lenne versenyképes az alakulat az első pillanattól kezdve.”

    https://www.facebook.com/RMotorsportRacing/videos/vb.243234422736036/259221118290513/?type=2&theater

  • Begurultak a LEGO Technic újdonságai

    Begurultak a LEGO Technic újdonságai

    A LEGO Technic idén is igazi különlegességekkel bővíti portfólióját, a műszaki megoldást kedvelő építőknek olyan izgalmas szetteket kínálnak, mint a legendás Porsche 911 RSR, az ikonikus Chevrolet Corvette, és az akciódús mutatványokra képes Távirányítós Kaszkadőr Versenyautó. Ezek az összetett, számos funkcióval rendelkező készletek egyaránt lehetőséget adnak a képzelet szabadjára engedésére, és a valósághű modellek megépítésére – fogaskerekekkel, pneumatikával és motorokkal.

    Porsche 911 – ismét egy legenda elevenedik meg LEGO Technic formában

    A napjainkban ismert Porsche 911 jellemző vonásait Ferdinand Porsche tervezte 1959-ben. Azóta a Porsche 911 az előkelő hagyományok és a tündöklő jövő sikeres ötvözetének mintaképe, és számos rajongó vágya.

    A LEGO Technic vonal most egy igazi gyöngyszemmel bővül, a Porsche 911 versenyautó verziójával, a Porsche 911 RSR modellel, ami a Porsche versenyfejlesztés egyik ékköve, az autóversenyek kedvelői számára kihagyhatatlan darab.

    A modell nagyszerű külsejét részletesen kidolgozott belső tér egészíti ki, működő kormánykerékkel, mind a négy keréken felfüggesztéssel, nyitható ajtókkal és egy hathengeres boxermotorral. Egy az egyben, mint az igazi Porsche 911 RSR! Ez megegyezik a LEGO Technic alapvető filozófiájával – biztosítani a lehető leghitelesebb, működő és építési kihívásokat magában rejtő szettet, hogy mindenki lelkesen vesse bele magát az új lehetőségek felfedezésébe.

    A LEGO Technic Porsche 911 RSR számokban:

    • Megjelenés: 2019. január
    • 1 580 LEGO Technic elemből áll
    • 13 cm magas
    • 50 cm hosszú
    • 20 cm széles

    LEGO® Technic Chevrolet Corvette – az igazi amerikai klasszikus

    Nehéz lenne a Corvette-nél ikonikusabb Chevrolet autót találni. A Corvette az „amerikai sportautó” a szabadság és a kaland szimbóluma, végső soron a legsikeresebb koncepcióautó és a történelem legkedveltebb sportkocsija.

    A LEGO® Technic első alkalommal működik együtt a Chevrolet-vel. Az eredmény a valaha készített legerősebb Chevrolet-nek, a híres Corvette ZR1-nek fantasztikus replikája lett.

    Működő kormánykerékkel és differenciált, mozgó V8 dugattyús motorral (ez egy igazi, büszke amerikai autó), ez a modell nagyszerű kiegészítő lesz minden autó-rajongó gyűjteményéhez, és vonzó a gyerekek számára is. Ez a kiváló modell narancssárga színt kapott, így tökéletesen hasonlít az eredeti Corvette-hez, amely híres az extrém teljesítményéről, sportos vonalairól és kiváló mérnöki minőségéről.

    A LEGO® Technic Chevrolet Corvette ZR1 számokban:

    • Megjelenés: 2019. január
    • 579 LEGO Technic elemből áll
    • 8 cm magas
    • 23 cm hosszú
    • 12 cm széles

    LEGO Technic® Távirányítású Kaszkadőr Versenyautó – bámulatos kanyarok, forgások és egykerekes trükkök

    A LEGO® Technic Távirányítású kaszkadőr versenyautót futurisztikus kialakítás jellemzi, emellett hatalmas, talajhoz tapadó lánctalppal és nagy hátsó lánckerékkel szerelték fel, amellyel a gyorsulás nem ismer határokat. A távirányító segítségével nemcsak a gázba lehet beletaposni, hanem akár vagány egykerekes trükkök, forgások is kivitelezhetők, az éles kanyarokat előre vagy hátramenetben is be lehet venni, majd jöhet az akadályok átugrása. Az élénk sárga és kék színű 2 az 1-ben motoros jármű kaszkadőrautóból versenyautóvá is átalakítható, így téve még széleskörűbbé az építési lehetőségeket.

    A LEGO® Technic Távirányítású Kaszkadőr Versenyautó számokban:

    • 324 LEGO Technic elemből áll
    • A távirányítású kaszkadőr versenyautó méretei:
      • 17 cm magas
      • 22 cm hosszú
      • 15 cm széles
    • A távirányítású versenyautó méretei:
      • 12 cm magas
      • 20 cm hosszú
      • 19 cm széles
  • Max Verstappen újra ott lesz a WTCR holland versenyhétvégéjén!

    Max Verstappen újra ott lesz a WTCR holland versenyhétvégéjén!

    A Forma-1-ben már versenyeket nyert Max Verstappen is ott lesz a WTCR holland fordulóján. A Red Bull sztárja nemzeti hős. vezetni is fog a Jumbo Racing Days keretein belül Zandvoortban majd május 17-19. között. Az ötszörös győztes 21 éves Verstappen szombaton és vasárnap is bemutatót tart majd a Red Bull Racing Forma-1-es autójával, rajongók ezrei előtt.

    Az már biztos, hogy az év egyik leginkább várt holland sporteseménye lesz ez, tavaly 110.000 néző látogatott ki, amelyben komoly sebességű bemutatók mellett a WTCR szezon negyedik versenyhétvégéjét tekinthetik meg majd a kilátogatók, benne három futammal.

    Tavaly Yann Ehrlacher, Aurélien Comte és Jean-Karl Vernay nyertek itt. Verstappen feltűnt a második futam rajtrácsán vendégként, és elárulta a széria riporternőjének, Alexandra Legouix-nak, hogy szokta nézni a versenyek élő közvetítéseit az Eurosporton. Akkor Max így nyilatkozott:

    „Az első két Jumbo Racedagen rendezvény után azt mondtam, hogy legyen már ez egy nagyobb esemény, ne csak bemutatókról szóljon. A WTCR-nek ez pedig egy remek lehetőség lett, hogy csatlakozzanak, és igazán élvezem én már azzal is, hogy csak nézem. Remek ez a hétvége. Jó azt látni a rajongóktól, hogy ennyi széria miatt kilátogatnak. Igazán elhivatottak a motorsportok iránt.”

    2019-ben eddig két holland pilóta, Nicky Catsburg és Niels Langeveld lesz biztosan látható a szériában, őket már be is jelentették. Tom Coronel ugyan jó ideje már túraautó világbajnoki szereplő, de egyelőre csak jelezte azt, hogy szívesen folytatná a WTCR-ben. Idén 30 verseny lesz összesen, 10 versenyhétvégén, áprilistól decemberig.