Szerző: Vámosi Péter

  • Kimi reméli, hogy ma mindkét autójuk pontot szerez

    Kimi reméli, hogy ma mindkét autójuk pontot szerez

    Kimi Räikkönennek sikerült az időmérő edzés utolsó fázisáig bent tartania az autóját, immáron a második alkalommal. A finn újra csillogtatja a tehetségét a Forma-1-ben, miután ezen remek eredményeket a mezőny egyik leggyengébb autójával hajtja végre. Iceman úgy néz ki, hogy jól érzi magát annál a csapatnál, ahol elkezdődött a Forma-1-es karrierje. Reménykedik egy jó versenyben, és pontokat szerezne.

    Räikkönen a formulapassion.it-nek nyilatkozott:

    „A legtöbbet hoztuk ki a mai napból. Jól dolgozunk. A járgány meglepően jól teljesít, de nem tudjuk megmondani azt, hogy a versenyen hol leszünk, mert ki kellett hagynunk a pénteki második szabadedzést, így nincsenek adataink a hosszabb stintekről. Az időjárásnak talán nagyobb szerepe lesz, elég szeles az idő, meglátjuk, hogy ez milyen hatással lesz a teljesítményre. Elég sűrű lett ez a hétvégénk. Egy probléma miatt nem vehettünk részt a második szabadedzésen. Kevés az adatunk, akár az időmérőt és a versenyt is figyelembe véve, de ezen felül azt kell hogy mondjam, hogy jól teljesítettünk. Reménykedünk a pontszerzésben, mindkét autóval.”

  • Mel B és Geri Horner egy évig „jártak”

    Mel B és Geri Horner egy évig „jártak”

    Geri Horner és Mel B intim kapcsolata legalább egy évig tartott, állítják a Spice Girls énekesnőihez közel álló források. Múlt héten Meg B ledobta a bulvárbombát Piers Morgan Life Stories sorozatában, mely szerint a ma már 46 éves Gerivel a 90-es években egyszer szexeltek. A sztár ugyan azt állította, hogy ez csak egyszer esett meg, az újabb információk szerint a viszony közel egy évig tartott. Egy bennfentes a Mail on Sunday-nek ennyit nyilatkozott:

    „Ez még nagyon a Spice Girls elején volt, és a kapcsolatuk nem csak egy éjszakás volt, hanem tartott az vagy 12 hónapig. Úgy érezték, hogy nem is lehetne jobb módja a lányok kényeztetésének, mint hogy ezt egymással csinálják.”

    A forrás szerint Geri és Mel B kapcsolata egy első látásra kialakult vágyon alapult, és ezt követően az énekesnők szinte elválaszthatatlanok voltak, és együtt voltak, a szó szoros értelmében. A lánycsapat ezen korai fázisában a menedzsmentjük intézett egy házat Maidenheadben a bandának, és a párocska csak itt bontakozott ki igazán állítólag. Hozzá kell tenni, hogy mindketten nagyon nyitott fiatal lányok voltak és feszegették a határokat. Két olyan nő volt, akik tudták, hogy mit akarnak. Ketten voltak a világ ellen. Geri még adós a publikus nyilatkozattal a kapcsolatáról Mellel, aki viszont a bennfentes szerint a meglepetés nyilatkozatot azért tette, mert helyre akarja tenni a múltat.

    A popsztár jelenleg Christian Horner felesége, és a páros vidéken neveli a gyermekeiket, a két éves Montague-t és Geri lányát Bluebell-t, aki még az előző kapcsolatából született. Az informátor szerint Mel B-nek nem az a célja, hogy a magánéletét tönkretegye, csak szeret emlékezni a fiatal éveire.”

  • Verstappen: A Red Bull 2-3 verseny alatt kijavítja a hibákat

    Verstappen: A Red Bull 2-3 verseny alatt kijavítja a hibákat

    A Red Bull kénytelen lesz komolyan dolgozni az autóján, ez az álláspontja Max Verstappennek, aki éppen csak beslisszolt a Haasos Kevin Magnussen elé az időmérőn, ahelyett, hogy a Ferrarikkal és a Mercedesekkel kergetőzne. Magnussen röviden ennyit reagált:

    „Itt éppenséggel jobbak vagyunk, mint a mezőny nagy része.”

    Verstappent ugyanakkor a holland Algemeen Dagblad kérdezte, ő meg elismerte, hogy a Red Bull autója nem működik optimálisan Bahreinben. Az egyik teória szerint a Red Bullnak dobnia kell az első szárny kialakítását, és azt az irányt kellene másolniuk, amit a Ferrari követ. A holland erről ennyit mondott:

    „A miénk teljesen más mint az övék. Talán még mi nem hoztuk ki a miénkben rejlő potenciált, ami viszont biztos, hogy még valami nem stimmel vele. Remélem, hogy a kijavítása maximum 2 vagy 3 verseny lehet.”

    Ugyanakkor szerinte nem a Hondát kell elővenni, ha nem tudnának nyerni Bahreinben:

    „Nem hinném, hogy mondanunk kellene bármit is a Hondára, miközben magunk rossz úton járunk összességében.”

  • Sainz: Három hónapja elképzelhetetlen lett volna ilyen eredmény

    Sainz: Három hónapja elképzelhetetlen lett volna ilyen eredmény

    A wokingi csapat mindkét pilótája, Carlos Sainz és csapattársa Lando Norris is bejutottak az időmérő edzés utolsó fázisába. Erre 2017 óta nem volt példa a McLaren történelmében. Sainz egy másodpercen belül volt a pole pozícióhoz képest, és kevesebb mint egy tizedre volt a Red Bullos Max Verstappentől, aki ötödik lett, és az első nem gyári Mercedes vagy Ferrari autó.

    A spanyol pilóta szerint a tavaly év végi helyzetük alapján ez elképzelhetetlen volt:

    „Gratulálok a csapatnak, mert mindkét autónk a Q3-ba jutott, ami már jó ideje nem történt meg itt.Ez azt mutatja, hogy jól dolgozunk, és jó irányba tartunk. Egy kemény téli felkészülés után, valamint kielemezve a tavalyi második félév eredményeit sikerült megérteni a problémákat, és ez most kifizetődik. Tanulunk, fejlesztjük az autót, és most itt vagyunk, majdnem a nagy csapatok utáni legjobbként, ami három-négy hónapja elképzelhetetlen volt. Fél másodperccel rosszabbra számítottunk.”

    Sainz az Ausztrál Nagydíjat feladni kényszerült, de elismerte, hogy nem tudja elmagyarázni a csapatának, hogy miért vannak most ennyire közel az élmenőkhöz, alig fél másodpercnyire a Mercedestől:

    „Nehéz megérteni, hogy miért kerültünk ennyire közel, és miért lett minden ennyire szoros. A nézőknek ez mindenképp jobb, élvezetesebb. Azt hiszem, ma majdnem legyőztük a Red Bullt, akik mögött volt a csapat tavaly két másodperccel. Az egyik Red Bullt Gaslyval legyőztük. Furcsa, de annál jobb.”

    Norris is bejutott a Q3-ba, egymást követő második alkalommal, és 10. helyre kvalifikálta magát. Az újonc belehibázott a Q3-ban is a leggyorsabb körébe, de az ő eredménye is nagy löketet ad a csapatnak. Ő így látja a helyzetüket:

    „Az, hogy mindkét autónk bent van a Q3-ban, nagyon pozitív hír a csapatnak, kicsit előreléptünk. Mindannyiunk magabiztosabb lett emiatt. Vétettem hibákat itt és ott, nem nagyokat, kicsit elrontottam a 10-es kanyart, ami elég trükkös. Kicsit túltoltam, de mégiscsak a Q3-ban vagyok, amivel elégedett vagyok.”

  • Patrick Head újra dolgozik a Williamseken

    Patrick Head újra dolgozik a Williamseken

    A Williamsnél kialakult krízishelyzet miatt újra munkába állt Patrick Head. Egy felejthető szezon előtti tesztsorozat után Ausztráliában az egykori legendás brit csapat tovább rontott a helyzetén Bahreinben: még tartalék alkatrészük sincs elég. Arról nem is beszélve, hogy Robert Kubica és az újonc George Russell sebessége is messze elmarad a mezőnyétől. Bahreinben Kubica így beszélt a helyzetükről:

    „Láthatjuk, hogy hiába ugyanaz a beállításunk, a két autó teljesen másképp viselkedik. Ausztráliában biztos voltam benne, hogy ennek az oka a törött padlólemez volt. Azonban itt is nagy a különbség. Megpróbálunk választ találni a kérdéseinkre.”

    A Williams ezen válságában kellene segítenie Patrick Headnek. A ma már 72 éves Head társalapítója a csapatnak Sir Frank Williamsszel, még a 70-es évekből, és nagy szerepe volt a csapat 80-as 90-es évekbeli dominanciájának. 2012-ben hagyta ott az istállót. Most azonban megérkezett a hivatalos közlemény is:

    „Megerősíthetjük, hogy Sir Patrick Head már támogatja a mérnöki csapatunkat, egyelőre tanácsadóként.”

    Russell szerint ez remek hír:

    „Ugyan csak tanácsadó lesz, de egy ilyen karakteres ember jelenléte talán az, amire most szükségünk van. Eszméletlen mérnöki képességei vannak, a sikerei önmagukért beszélnek. Nem kell, hogy ezt teljes állásban végezze, de ugyanúgy részese a Williamsnek, és segíteni akar.”

    Kubica még hozzátette:

    „Remek, ha tud rajtunk segíteni. Meglátjuk.”

  • Hamilton szerint a Honda motorja csak 10 lóerővel gyengébb az övékénél

    Hamilton szerint a Honda motorja csak 10 lóerővel gyengébb az övékénél

    Lewis Hamilton azt állítja, hogy a Honda motor már csak 10 lóerővel szegényebb, mint a top motorok a Forma-1-ben. A japán gyártó a visszatérésüket követően 2015-17 között csak szenvedett a McLarennel. A Red Bull és a Toro Rosso párosával azonban eredményesek. A regnáló bajnok is elismerte őket Bahreinben:

    „Kétségen kívül a Red Bullnak jobb motorja van, mint volt egy éve.Teljesítmény terén a Honda igen közel áll a legjobb motorokhoz. Talán olyan 10 lóerőnyi a lemaradásuk. Ha megnézzük a GPS adatokat, láthatjuk, hogy olyan gyorsak, mint mi. Remélem, hogy fejlődtek a megbízhatóság terén is.”

  • Tost unja a hisztit a B csapatok körül

    Tost unja a hisztit a B csapatok körül

    Franz Tost helyretette azokat, akik nyavalyognak a B csapatok miatt a Forma-1-ben. Melbourneben a McLaren a Williams, és részben a Renault is negatívan ítélte meg a B csapatokat.

    A Red Bull és a Toro Rosso voltak az újkori Forma-1 történetében a kiötlői a B csapatos megoldásnak, mások, mint például a Ferrari és a Haas átvették ezt a modellt. Bahreinben most a Toro Rosso csapatfőnöke tiszta vizet öntött a pohárba:

    „Ha egy gyártó által üzemeltetett csapat nyafog, hogy kisebb csapatok gyorsabbak, az csak annyit jelent, hogy nem végezték el a házi feladatukat. A Toro Rossonál a tavalyi váltót használjuk, a hátsó felfüggesztés is tavalyi, és az elsőn is vannak elemek tavalyról. Az, hogy a Toro Rosso ennyire versenyképes, az csak a remek Honda erőforrásnak köszönhető. Úgy néz ki, hogy mások nem dolgoztak ilyen jól, de nem hisztizniük meg értetlenkedniük kellene, hanem csak elvégezni a munkájukat.”

  • Monteiro: „Mi nem sírunk a BoP miatt, mint a versenytársak…”

    Monteiro: „Mi nem sírunk a BoP miatt, mint a versenytársak…”

    A KCMG Honda versenyzője, Tiago Monteiro szerint a BoP beállítások a Hondának sem kedveznek, de a gyártó mégsem próbálja befolyásolni a szervezőket úgy, ahogy teszik azt a versenytársak, mint például a Hyundai a közleményében.

    A két napos teszt Barcelonában ugyan nem mutatta meg a valós erőviszonyokat, mivel a legtöbb pilóta azt állítja, hogy nem nyomták ki a szemét a gépeknek.A Hyundai versenyzői és a BRC Racing csapatmenedzsere, Gabriele Rizzo azonban nagyon kritikusak voltak a bajnokság új Balance of Performance szabályzását illetően, és a dél-koreai márka nem is szerepelt eddig fényesen. Monteironak erről ez a véleménye:

    „Azt hiszem, hogy ahogy mindenki más, mi is jobbra számítottunk az új BoP kapcsán. Volt egy kisebb fejlesztésünk a motor teljesítményét illetően, te tavaly büntettek minket ezért. Nem értük el azt a pontot, amit akartunk, de egy kicsit többet értünk el eddig, mint tavaly, ami szerintünk akkor teljesen félrement. Kaptunk némi plusz súlyt, ami nélkül nyilván jobb lenne, de ez van, nem erre számítottunk, de együtt tudunk élni vele. Tudom, hogy bizonyos ellenfeleink hangot adnak ennek a helyzetnek, de ismert a Honda viselkedése, nem megyünk oda sírni és hangoztatunk dolgokat, elfogadjuk őket, és beszélünk az illetékesekkel. Ellenfeleink a médiát próbálják használni arra, hogy befolyásolhassák a FIA-t, de ez nem így működik.”

  • Hivatalos a crossover a DTM és a Super GT között

    Hivatalos a crossover a DTM és a Super GT között

    A DTM és a Super GT szervezői megerősítették, hog 2019-ben két verseny is lesz, ahol a két bajnokság autói egyesülnek majd. Először a DTM szezonzárójára látogat el a Honda a Lexus és a Nissan egy-egy autóval, és indulnak a versenyen.

    Achim Kostron, az ITR szervezésért felelős igazgatója így nyilatkozott:

    „Az európai rajongóknak ez azt jelenti, hogy igazán különleges élményben lesz majd részük. Hat márka a DTM rajtrácsán, ez lenyűgöző. Ezzel meg kívánjuk mutatni azt, hogy hatalmas lehetőség van a Super GT és a DTM szövetségében.”

    A második olyan esemény ahol létrejön a crossover, az majd november 23-24-én lesz Fujiban, Japánban. Erről Masaaki Bandoh, a Super GT promótere nyilatkozott:

    „Végre létrejön a DTM és a Super GT közös versenye. Köszönöm az ITR-nek, és Gerhard Bergernek ezt a remek együttműködést. Továbbá kifejezném hálám a Fuji Speedway vezetői felé is, akik aktívan közreműködtek abban, hogy megvalósulhasson ez a terv. Igazán örülök neki, hogy létrejön ez a közös rendezvény.”

    Fujiban 12-12 autó lesz mindkét bajnokságból, ami 24 autót jelent majd. Két versenyt futnak majd ekkor, versenyzők cseréje nélkül, és a Hankook által szállított gumikkal indul majd ez a különleges harc.

  • Norris szívesen nyerne Bahreinben, még ha annak nincs is realitása

    Norris szívesen nyerne Bahreinben, még ha annak nincs is realitása

    Lando Norris elismerte, hogy örömmel megismételné a tavalyi Formula 2-es elsőségét immáron egy győzelemmel a Forma-1-ben, de úgy gondolja hogy ez némileg nem megvalósítható most, és inkább lépésről-lépésre haladna.

    Norris Melbourneben bejutott a Q3-ba legutóbb, de nem sikerült pontot szereznie, pedig jól indította a karrierjét a királykategóriában is. A brit ifjú azzal érdemelte ki a helyét az F1-ben, hogy második lett az F2-ben, de 2018-ban megnyerte az első futamot Bahreinben akkor Sergio Sette Camara és Artem Markelov előtt. Nem sikerült ugyan megszereznie a Formula 2 bajnoki címét, de a teljesítményével kiérdemelte, hogy újoncként a McLarennel indulhasson. Norris valami hasonlót szeretne elérni a száguldó cirkuszban is:

    „Nos, örömmel csinálnék valami hasonlót, de nem hiszem azt, hogy ez egy reális cél lenne. Persze nagyon szeretnék hasonló eredményeket amilyeneket elértem tavaly, de tudom, hogy ezen a hétvégén ez elérhetetlen lesz. Remélem azt, hogy olyan hétvégénk lehet, mint volt az Ausztráliában is, egy jó időmérős eredmény és némileg jobb beállítás a versenyre, és máris dolgozhatok olyan dolgokon, amelyik eddig nem jöttek össze.”