Szerző: Vámosi Péter

  • Kubica már várja, hogy újra Kínában versenyezhessen

    Kubica már várja, hogy újra Kínában versenyezhessen

    Robert Kubica szerint a pálya Sanghajban különösen komoly kihívást rejt a beállítások terén a Forma-1-es autóknak, közeledvén így az ezredik nagydíjhoz. Eleve önmagában az időjárás is megtréfálhatja őket, de a pálya vonalvezetése is egy erős próbatétel, és teljesen más a két eddig Ausztráliában és Bahreinben futott versenyek után. A Williams versenyzője így látja a helyzetet:

    „Számos nagyon különböző pályával van dolgunk már az év elején, változó karakterisztikákkal, ami azért jó a csapatoknak, mert minél inkább kiismerhetik az autóikat.”

    A Williams Racing ugyanakkor pokolian rosszul kezdte meg a 2019-es szezont, hiszen mindkét autójukkal a mezőny végén találhatták magukat. Kubica szerint a Kínai nagydíj egy olyan helyszín lesz az autó beállításával kapcsolatban, amin bizony gondolkodnia kell majd a csapatának:

    „Kína változatos lehet, és trükkös. Sok hosszú szűk kanyarja van, olyanok mint az első három, amiket alacsony sebességű hajtűkanyarokkal kombináltak, majd jönnek a nagy sebességű kanyarok, majd nagyon hosszú egyenesek, kemény fékezéssel. Ilyen feltételek mellett még változékony időjárás is fogadhat minket, így komoly kihívás lesz beállítani az autót.”

    A múltban az időjárás már nem egyszer megtréfálta a pilótákat, de a lengyel pilóta előre tekint, és várja már, hogy 2010 után újra Sanghajban versenyezhessen:

    „Ki kell várnunk, és figyelni, hogy miképp alakul az időjárás, de nagyon várom már azt, hogy újra Kínában versenyezhessek.”

    A sportág az 1000. versenyét ünnepli a hétvégén, és Kubica büszke rá, hogy ennek a részese lehet:

    „Igazi megtiszteltetés lesz a Forma-1 1000. nagydíján vezetni, nagy dolog ez az F1 világának és a rajongóknak. Boldog vagyok és büszke, hogy ennek a részese lehetek.”

  • A Norisringen 39 év után újra lesz BMW Procar verseny!

    A Norisringen 39 év után újra lesz BMW Procar verseny!

    Ezen a nyáron a DTM rajongók egy időutazáson vehetnek majd részt: a Norisringen újra versenyeznek majd BMW M1 Procar autókkal.

    Az eredeti BMW Procar bajnokság 1979 és 1980 között került megrendezésre F1-es nagydíjhétvégék betétprogramjaként, és az akkori top Forma-1-es tehetségek is indultak benne, ami miatt a mai napig az egyik legemlékezetesebb széria lett, amit valaha is alkottak. Még majdnem 40 évvel később is könnyeket csal egyesek szemébe csak az emlegetése is a sorozatnak.

    Az egyik legemlékezetesebb versenye a Procar bajnokságnak az 1980-as 200 mérföldes verseny volt a Norrisring Trophy-ért, és ezt akkor Hans-Joachim Stuck nyerte meg. Idén a július 5-7 között tartandó DTM hétvégén szimbolikusan újra feleleveníthető lesz, 29 évvel később.

    Ma már elképzelhetetlen az, hogy Forma-1-es versenyzők simán kipattannak a formaautóikból, és a BMW márkakupa autóiba szállnak, és ott tekergetik a kormányt. Két csodálatos év azonban megadatott, ahol betétprogramként a múlt a jelen és a jövő F1-es világbajnokai azonos körülmények között összecsaphattak. Résztvevője volt ennek akkoriban Niki Lauda, Nelson Piquet vagy Alan Jones is.

    Az akkori szabályzás szerint az F1-es időmérőn öt legjobban teljesítő pilóta indulhatott a Procar versenyén, de állandó szereplő volt a svájci Marc Surer, a német Christian Danner és a holland Jan Lammers is. Ők most is újra felhúzzák majd a kesztyűt, és beülnek az ikonikus csodamasinákba.

    Ma már az autók darabja 1 millió eurót kóstál, a tulajdonosaik pedig csak reménykednek benne, hogy a pilóták nagyobb óvatossággal versenyeznek majd velük, mint akkoriban.

    Gerhard Berger, a DTM-et felügyelő széria, az ITR elnökeként nyilatkozott:

    „Egyszer volt lehetőségem vezetni egy M1-est, egy klasszikus autós rendezvényen. A hathengeres motor hangja egyszerűen elképesztő. Az, hogy a Norisringen köröz majd egy rakás M1-es versenytempóban, hihetetlen élmény lesz a nézőinknek.”

    Ha ez még nem lenne elég, további betétprogramként a Norisringen lesznek még klasszikus túraautók is, ahol a 80-as, 90-es évek DTM autói veszik birtokba majd a pályát, a német Porsche Carrera kupa, és az új női széria, a W Series pilótái mellett.

  • Petter Solberg visszavonul, bár még nem végleg

    Petter Solberg visszavonul, bár még nem végleg

    A háromszoros FIA világbajnok 44 éves norvég Petter Solberg bejelentette a visszavonulását. Ugyan még egy ideig aktív marad, és bizonyos versenyeken elindul, de már nem hajt a negyedik bajnoki címére. Méltóképp akar ugyanakkor búcsúzni a rajongóitól.

    Solberg 20 évig versenyzett a legmagasabb szinten, 2003-ban WRC bajnok lett, 2014-ben és 2015-ben pedig a WRX bajnoka. A motorsport.com-nak így indokolta a visszavonulását:

    „Már 20 éve csinálom ezt, ez már sok, így most megállok. Annyit azért még hozzátennék, hogy nem akasztom teljesen szögre a sisakot. Akarok pár menő dologban még részt venni, és színvonalas rendezvényeken elindulnék. Például lehet, hogy elindulok a svéd ralin, vagy visszatérek a Rallyday-re, ezeket a promóciós lehetőségeket kihasználom. Ahogy vezetek annak örülnek az emberek, és ezt folytatni akarom. Bajnokságokkal azonban végeztem, nem akarok már ilyen szinten indulni.”

    Solberg búcsúturnéja júliusban Goodwoodban a Festival of Speeden indul, majd a legnagyobb norvég hegyi versenyen venne részt, szeptemberben pedig már gymkhanázna. Titokzatosan ezekről ennyit mondott:

    „Ez a három rendezvény már fix, de lesznek még, várjátok ki amíg bejelenthetjük őket. Örülök, hogy ott lehetek Goodwoodban, mert szeretek Angliában lenni. Ráadásul Anglia Phil Mills navigátorom hazája, de az ottaniak éreztetik velem, hogy az enyém is. Az első profi szerződésem Malcolm Wilsonnal és az M-Sporttal is köt ide. Ő adott lehetőséget, amit soha nem felejtek el neki. Másrészt mintha tegnap lett volna az is, hogy Colin McRae leordította a fejemet amiért túl sokat kérdeztem, amikor csatlakoztam 1999-ben a nagyszerű Ford csapathoz. Ott van aztán még a Subaru és a Prodrive, remek győzelmek, nagyszerű időszak volt, és ahogy az M-Sportnál is, remek emberekkel. Ők akkor és most is olyanok nekem, mint a családom. Nem fogom elfelejteni mindazt, amit együtt elértünk. Aztán a brit ralik és versenyek. Annyi emlékem van különféle rendezvényekről. Nagyszerű dolog volt megnyerni a brit ralit először a WRC-ben, majd rá egy évre bajnoknak lenni. Azt se feledjük, hogy amikor megnyertem a WRX-ben 2017-ben a Lydden Hill versenyét, az igazán különleges volt nekem. 50 éves volt a rallycross, ami mindig is fontos volt a családomnak, és ez egy nagy verseny volt egy különleges helyszínen. Sosem fogom elfeledni.”

  • Arthur Leclerc csatlakozik a Sauber junior csapatához

    Arthur Leclerc csatlakozik a Sauber junior csapatához

    Arthur Leclerc, a Forma-1-es versenyző Charles öccse, csatlakozott a Sauber junior csapatához és a német Formula 4-ben versenyez majd 2019-ben. Tavaly az ifjabb Leclerc a francia F4-es bajnokságban negyedik lett, az első teljes évében, amikor autóversenyzővé lett.

    Most már a Sauber felügyelete alatt versenyez majd, az US Racing-CHRS csapatnál, egyes olasz Formula 4-es versenyeken is. Arthur így nyilatkozott:

    „Nagyon izgatott vagyok, mert a Sauber Junior csapatának a részese lehetek. Ez egy komoly program, amelyhez köze van az F1-es csapatnak is, ahol tavaly versenyzett a bátyám. Ez egy olyan lehetőség, ami sokat jelent nekem. Az autóm teljesen más lesz, és sokkal gyorsabb, mint az az F4-es autó, amit Franciaországban vezethettem, a célom az, hogy nyerjek, és a következő versenykategóriába felléphessek. Remek dolog dolgozni az US Racing és a Charouz Racing Systemmel, akik a Sauber junior partnerei. Ez egy felkészült csapat, már most nagyon jól érzem magamat velük, az autójukban is.”

    A Sauber US Racing-CHRS F4-es alakulatát a korábbi F1-es  versenyző Ralf Schumacher irányítja, valamint Gerhard Ungar. Leclerc idei csapattársai a Dél-Kelet Ázsiai F4 bajnok Alessandro Ghiretti, a cseh nemzeti gokartos csapatból érkezett Roman Stanek, illetve a francia F4 junior bajnok Theo Pourchaire lesznek.

    A Sauber vezér és az Alfa Romeo csapatfőnök Frederic Vasseur így nyilatkozott:

    „Örülök, hogy a Sauber Junior csapatához a 2019-es FIA Formula 4-es bajnokságba csatlakozik Arthur Leclerc is. Arthur megmutatta már, hogy milyen elhivatott, valamint a képességeit is bizonyította a francia F4-es bajnokságban, és most kipróbálja magát nemzetközi szinten is. A Sauber juniorjai különböző csapatoknál vannak az F2, F3 és F4-es bajnokságokban, és erős versenyzőkkel vágunk neki a szezonoknak. Közelről figyeljük majd a fejlődésüket.”

    Tavaly az ifjabb Leclerc még a Formula E-s Venturi junior programjában volt. Azóta januárban tesztelhette a Venturi VFE-05-ös autóját Marokkóban az újoncok tesztjén.

  • Apja tagadja, hogy Verstappent hívogatja Wolff

    Apja tagadja, hogy Verstappent hívogatja Wolff

    Max Verstappen édesapja Jos tagadja azon híreket, mely szerint Toto Wolff rendszeresen hivogatná a Red Bull versenyzőjét. Korábban a Red Bull versenyzőinek a menedzsere, dr. Helmut Marko az Auto Bildnek azt állította, hogy hónapok óta tart a diskurzus. Pletykék szerint ráadásul Verstappen Red Bullos szerződésében van záradék arra az esetre, ha a csapat alulteljesítene, így a 21 éves pilóta távozhatna 2020-ra a Mercedeshez. Jos Verstappen azonban tiszta vizet öntött most a pohárba, és közölte, hogy nonszensz az egész híresztelés, és ezt el is mondta a De Telegraafnak:

    „Toto soha nem hívja Maxot. Szerintem meg sincs neki a száma. Én néha beszélgetek Totoval, de értelmes dolgokról.”

    Verstappen apja szerint egyáltalán nem igazak azon hírek, hogy Max el akarná hagyni a Red Bullt:

    „Elégedettek vagyunk a Red Bullal, és a Hondás együttműködéssel. Azon dolgozunk mindannyian, hogy megvalósuljon egy álom.”

  • Villeneuve szerint Gasly repülhet a Red Bullból

    Villeneuve szerint Gasly repülhet a Red Bullból

    Pierre Gasly akár elvesztheti a Red Bullnál a versenyülését még a 2019-es versenyszezon alatt. Nem más figyelmeztet erre, mint 1997 világbajnoka Jacques Villeneuve, aki szintén láthatta azt, hogy a francia pilóta rosszul kezdte az évét az anyacsapatnál.

    Gasly az első teljes F1-es szezonjában a Toro Rossonál meggyőző volt tavaly, és akkor került képbe, amikor Daniel Ricciardo lelépett a Renaulthoz az idei szezonra. A 23 éves versenyző csak szenved, maga Gasly így beszélt erről:

    „Nem érzem magam kényelmesen az autóban. Alkalmazkodnom kell, mert más mint a tavalyi Toro Rosso, amely jobban kedvezett a vezetési stílusomnak. Jelenleg kicsit utasnak érzem magam az autóban.”

    Most még élvezi Gasly a csapatfőnök Christian Horner támogatását, de a Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko már szólt amiért a csapat téli felkészülését hátráltatta a szezon előtti teszteken a baleseteivel. Horner ettől függetlenül még optimista:

    „Biztos vagyok benne, hogy felült tud kerekedni a problémáin.”

    Villeneuve azonban úgy látja, hogy ha tovább folytatja Gasly a szerencsétlenkedést, akkor szerinte Markonak hamarosan elfogy a türelme. A Sky Italiának nyilatkozott:

    „Ha Gasly így folytatja, nem lepődnék meg, ha visszakerülne a Toro Rossoba. A múltban már sok srácnak gondot okozott az, ha egy kiscsapattól egy jobba kerül. Az emberek hajlamosak ezt alábecsülni. Kicsit hasonlít ez ahhoz, amikor a Formula 2-ből bekerülsz a királykategóriába. Egyesek sokkal gyorsabban képesek alkalmazkodni, mások nehezebben. Nem lesz könnyű dolga Gaslynak idén Markoval. Tudjuk, hogy ötpercenként képes megváltoztatni valamiről a véleményét.”

  • Schumacher péntekenként is tesztelhet Forma-1-es autókat

    Schumacher péntekenként is tesztelhet Forma-1-es autókat

    Egyre komolyabb hullámokat csap Mick Schumacher F1-es kalandozása, miután a 20 éves fiatal múlt héten tesztelhetett a Ferrarival és az Alfa Romeo autóival is.

    A Kölner Express azt állítja, hogy a Formula 2 pilóta újra vezethet majd egy Ferrari motoros autót a júliusi Német Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén. A pálya marketing felelőse, Jorn Teske ennyit árult el erről:

    „Mick útja a Forma-1-be eleve elrendeltetett, és ha  tesztelne itt a Hockenheimringen a versenyhétvégén, az nagyszerű esemény lenne a német rajongóknak.”

    Egyelőre azonban ez a pénteki lehetőség hivatalos megerősítésre vár, az érintett maga erről így beszélt:

    „Nem tudom, hogy mi következik. Újra Formula 2-es verseny következik, amit már várok. Baku egy különleges pálya, ahol még nem voltam.”

    Schumacher menedzsere, Sabine Kehm nem nyilatkozott. Hans-Joachim Stuck, a német motorsport szövetség elnökeként viszont igen, és tetszését fejezte ki, ahogy az ifjú Schumacher száguld a Forma-1-es versenyülés felé:

    „Ha egy ilyen híres családnévvel illetve olyan kritikus állapottal a háttérországban mint amilyenben épp az apja van, valaki ilyen teljesítményt nyújt mint ő tette azt a Ferrarival, az fantasztikus. Micket ugyanakkor jól menedzseli és védi Sabine Kehm. Egyértelmű, hogy Micket látni fogjuk a Forma-1-ben, talán már jövőre…”

  • Íme Fernando Alonso idei Indy 500-as versenygépe!

    Íme Fernando Alonso idei Indy 500-as versenygépe!

    Fernando Alonso hajtja a „triple crown-t, azaz megnyerni Monte-Carlo Nagydíját, a 24 órás Le Mans-t, és most újra nekiszalad az Indy 500-nak. A McLaren ma délután mutatta be a versenygépét. A legendás indianapolisi verseny idén május 26-én lesz majd, és a mai nap egy fontos lépés ahhoz, hogy Alonso teljesíthesse a kitűzött célját.


    További képek itt:

  • Monza kormányzati támogatást kap a Forma-1 miatt

    Monza kormányzati támogatást kap a Forma-1 miatt

    Monza reménykedik abban, hogy az F1-es versenynaptárban maradhatnak, miután pénzügyi segítséget helyeztek kilátásba nekik. Korábban kétséges volt az Olasz Nagydíj jövője. A német SID hírügynökség ugyanakkor azt állítja, hogy az olasz jobboldali politikai párt, a Liga múlt pénteken Rómában benyújtott egy tervezetet.

    Ebben az áll, hogy a monzai versenyt védeni kell, hiszen egy hagyományokkal bíró nagydíj, és évente 10 millió euróval támogatandó. A szenátusnak döntenie kell, de a Liga kontrollálja azt. Tavaly a verseny 12 milliós hiánnyal zárt.

    Az olasz automobil szövetség, az ACI vezetője, Angelo Sticchi Damiani korábban ennyit nyilatkozott:

    „A monzai nagydíj költségei egyszerűen túl magasak nekünk.”

  • Nico Rosberg kipróbálhatta volna magát a DTM-ben az Audival!

    Nico Rosberg kipróbálhatta volna magát a DTM-ben az Audival!

    A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg elárulta, hogy idén mehetett volna az Audi szabadkártyásaként egy DTM futamon. Ő még 2016-ban vonult vissza, amikor legyőzte Lewis Hamiltont, és azóta sem versenyzett sehol sem komolyan. A német ex-pilóta ugyanakkor komoly befektetővé vált az autósportban: lett saját gokartos csapata, illetve részvényese a FIA Formula E szériának.

    Rosberg elárulta, hogy személyesen az Audi motorsport főnök Dieter Gass kereste meg azzal, hogy indulhatna vendégként a DTM-ben, de ő maximum csak kötetlenül kipróbálná az RS5-öst:

    „Dieter Gass az Auditól megkeresett azzal, hogy szabadkártyásként indulnék-e. Elutasítottam, nem akarok ilyenben részt venni. Csak a szórakozás kedvéért igen, de már nem is edzek. A Forma-1-es korszakomban rengeteget edzettem karra és a kezemre. Ma már nem néz ki olyan jól.”

    A DTM tavaly engedélyezte a szabadkártyás indulást, az Audi a Mercedes és a BMW is egy hetedik autót indíthat egy versenyen. Mattias Ekström Hockenheimben indult így utoljára még egyszer Hockenheimben a szezonnyitón, Audisként. A CART bajnok Alex Zanardi Misanoban ugrott be a BMW-vel, míg a WRC bajnok Sebastien Ogier a Red Bull Ringen mutatkozott be a Mercedes pilótájaként.

    Azóta a széria főnöke, Gerhard Berger azon munkálkodik, hogy olyan F1-es sztárokat győzzön meg a szabadkártyás indulásról, mint Sebastian Vettel és Lewis Hamilton, de a szerződéseik nem tesznek lehetővé ilyesmit, csak akkor, ha már a királykategóriában befejezték a pályafutásukat.

    Rosbergnek erről is van véleménye:

    „Ez nem reális opció. Rengeteg dolguk van, és arra kell koncentrálniuk. Most nem tudnak emiatt indulni a DTM-ben.”

    A 33 éves volt versenyző szerint a DTM-nek inkább azon kellene dolgoznia, hogy a szabadkártyás helyeiket adják a Formula E résztvevőinek, hiszen mindkét szériában érdekelt az Audi és a BMW is. Lehetséges jelöltek lehetnek Lucas di Grassi és Daniel Abt az Audinál, és Antonio Feli da Costa, aki már volt a DTM-ben, és Alexander Sims.

    Ekström ugyan már teljesen a WRX-es karrierjével foglalkozik, könnyen elképzelhető, hogy újra felveszi a kesztyűt és a sisakot egy újabb DTM versenyre.