Megbüntették az Alfa Romeót és Kimi Räikkönent Bakuban, mert a FIA szombati tesztjén megbukott a finn autójának az első szárnya. A versenybírák szerint az első szárnya jobban hajlott, mint a megengedett 5 milliméternyi.
A hivatalos FIA szabályzás kimondja:
„Az első szárny bármelyik éle nem hajolhat meg jobban, mint 5 mm, a terhelési tengelyhez mérve, amikor 60N terhelést kap.”
Elítélték a csapatot, és Räikkönent kizárták az időmérőről, ami azt jelenti, hogy a bokszutcából rajtol, ahogy Pierre Gasly és Robert Kubica. Kimi egyébként a 9. helyre kvalifikált, de csapattársa Antonio Giovinazzi büntetésének köszönhetően elviekben a nyolcadik helyről kellene indulnia.
Néstor Girolami immáron a második poleját szerezte meg a Münnich Motorssportnak, így ő indulhat az élről a szombati futamon. Az utolsó pillanatban taszította le az élről a Lynk & Co versenyzőjét, Yvan Mullert. Az argentin pilóta legjobb ideje 1:52.586 volt, kéttizeddel jobb, mint Mulleré a 30 perces időmérőn. Girolami csapat- és honfitársa, Guerrieri a harmadik legjobb időt érte el.
Aurélien Panis is megdöbbentően jót ment a Cuprával, és befért a két Cyan Racinges autó elé, amelyeket Ehrlacker és Björk terelgettek. A kétszeres skandináv bajnok Johan Kristoffersson a hetedik helyen lett a legjobb VW versenyző, a WRT Audijával Jean-Karl Vernay nyolcadik lett, és a legjobb Hyundai pilóta pedig Augusto Farfus lett.
Több versenyző legjobb ideje is törlésre került, sokan a 11-es kanyart vétették el, és ez három Hyundai pilótának is gondot okozott az időmérő edzés feléig. Figyelmeztetésben részesült emiatt Andy Priaulx és Kevin Ceccon is, amiért levágták a pálya bizonyos kanyarjait.
Claire Williams cáfolta azon értesüléseket, mely szerint a legendás csapatuk eladó lenne. Felmerült ugyanis a napokban, hogy az orosz milliárdos, Dmitrij Mazepin és az Uralkali egyeztetett velük Sanghajban. Az Uralkali tavaly egyébként sikertelenül pályázott a Force Indiára. Most azonban Claire Williams, akinek az édesapja, Sir Frank Williams alapította az egykoron nagyszerű F1-es csapatot, tagadta a sztorit:
„Nem találkoztam Mazepin úrral, és nem egyeztettünk ilyesmiről. Tavaly nyáron érintőlegesen beszéltünk, de komoly egyeztetés nem történt. Egyértelműen ki szeretném jelenteni azt, hogy a Williams nem eladó. Nincs okunk rá, hogy eladjuk a csapatot.”
Claire azzal is tisztában van, hogy a Williams jelenlegi formáját nézve ilyen pletykák szárnyra kapnak:
„Amikor a csapatod nem teljesít jól, nem is lenne érdemes így cselekedni. A Williams azonban jelen van a sportágban több mint négy évtizede, és soha nem is akartuk eladni.”
Pénteken újabb pech érte a csapatot. Egy elszabadult csatornafedél tönkretette alulról George Russell autóját, amikor pedig tartott vissza a daruskocsi a sérült járművel a bokszutcába, sikerült egy hidat is elkaszálni. Claire így összegezte a napjukat:
„Biztos vagyok benne, hogy több akadályt kell vennünk mint eddig, ahogy volt ez a mai napon is, mint volt az tavaly is akár. Ugyanakkor nem szabad feladni, amikor ilyen nehéz időket élünk meg. Számomra ez a jellemek tesztje, amelyben megmutathatod, hogy folytatod, és megmutatod mindenkinek, hogy képes vagy rá.”
A Bigben bejelentette, hogy elkészítette a kamion Európa-bajnokság, azaz a FIA ETRC, szimulátorát, amelyt a KT Engine alapoznak. Ez a motor már bizonyított a WRC, TT Isle of Man és V-Rally eseményeit feldolgozó kiadásaiban, és a kamionos 2019 júliusában jelenik meg majd, PS4-re, Xbox-ra, PC-re, és Nintendo Switchre.
A kamionversenyzés csúcsát feldolgozó játék új kaland lesz a rajongóknak, és a kamionszimulátorozás szerelmeseinek is. Az öt tonnás szörnyeket teljesen másképp kell vezetni, mint egy versenyautót vagy egy motort. Ez pedig még tapasztalt szimulátorosoknak is okoz majd némi meglepetést.
A játékban négy 45 kilométernyi versenyt kell majd teljesíteni, 12 versenykamionnal a pályán. Különleges módon kell majd előzni a tehetetlenségénél és a fizikájánál fogva, így teljesen más élményt nyújt majd, mint egy átlagos szimulátor. Különféle büntetések is nehezítik majd a dolgunkat, és figyelni kell arra, hogy a 200 liternyi vizet is okosan osszuk be majd a fékek hűtésére.
Georg Fuchs, a széria promótereként elégedett:
„Büszkék vagyunk rá, hogy egy minőségi és részletgazdag hivatalos szimulátort kap a FIA ETRC, amelyet az ismert Bigben cég készít. A benne felhasznált technikának köszönhetően ez egy tanulságos és szórakoztató játék lesz, ami jól visszaadja a kamionversenyző hősök világát. Azt is bemutatja majd, hogy mennyire mennyire elhivatottnak és képzettnek kell lenni ahhoz, hogy elsajátítsuk egy ilyen nagy jármű vezetését, mint egy versenykamion. Nagyon várjuk már, hogy bemutathassuk a kamion Európa-bajnokság játékát különféle verziókban júliusban, és biztosak vagyunk benne, hogy az ETRC elkötelezett rajongói örömmel fogadják majd, ami segíthet abban is, hogy új kamionos hősökre találjunk.”
Pár éve már a bajnokság nézettsége szignifikánsan nő, és egyre nagyobb közönsége lesz évről-évre. A látványos versenyeket egyre nagyobb elhivatottsággal követik a rajongók, és a média is egyre szélesebb körben foglalkozik a bajnoksággal. A behemót monstrumok pedig Európa legjobb versenypályáin csatáznak, olyan helyszíneken mint Le Mans, Nürburgring, Misano vagy a Hungaroring.
Ayrton Senna és Lewis Hamilton kerék-kerék elleni küzdelme elég érdekes lenne, véli Felipe Massa, aki a britet majdnem legyőzte 2008-ban, amikor az az első világbajnoki címét szerezte. A brazil pilóta a Salzburger Nachrichten kérdésére válaszolt:
„Nem is kérdéses, elég izgalmas dolgot láthatnánk. Ugyanakkor nem tudnám megmondani, hogy ki lenne a gyorsabb. A maga idejében Senna volt megállíthatatlan, különösen az időmérőkön. Sebesség tekintetében nem is nagyon lehet hozzá hasonlót találni.”
Massa azt követően szólalt meg, hogy Senna legkitartóbb csapattársa, Gerhard Berger azt állította, hogy Hamilton ugyanazon a szinten áll, mint a korábbi barátja. Konkrétan ezt mondta róla:
„Mindig is azt állítottam, hogy senki sincs még csak közelében sem Ayrtonnak. Lewis mégis az első pilóta, akit azonos szinten látok, mint Ayrton volt.”
Mielőtt Bakuba ment volna a Renault csapat, pilótáik, Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg ellátogattak Enstoneba. Csapatépítési jelleggel pedig játékpuskákkal lövöldöztek egymásra az irodában, ahelyett, hogy a motoron dolgoznának. Nem biztos, hogy mindent értenünk kell, de ettől még tény, hogy a marketing videóik jól sikerülnek mostanában.
Szenzációs hírt közölt a Hungaroring, mint szervezője a Nagy Futamnak: először lesz látható Magyarországon egy Formula E autó demo közben. Évek óta rendre felmerült szurkolói és szakmai körökben is, hogy az elektromos formaautózás csúcsának is ideje lenne már hazánkba látogatni, és erre végre 2019-ben sor is kerül. Magunk is önjelölt nagykövetként kampányoltunk a dologért tavaly Zürichben az ePrix-n, és egyébként jó a fogadtatása egy leendő magyar versenynek. Továbbra is úgy véljük, hogy ennek a legjobb helyszíne a Népliget lenne, ahol 1936-ban már volt Grand Prix, magyar résztvevővel, Hartmann Lászlóval.
Most az elektromos versenyautó pilótája a Jerome d’Ambrosio lesz, aki vezeti is jelenleg a bajnokságot. Annyi extra magyaros vonatkozása is van az ő szereplésének, hogy az utolsó Habsburg uralkodó dédunokájával, Eleonórával jár a belga versenyző.
Továbbra is tartjuk azt, hogy egyáltalán nem jön át a Formula E autóinak a hangja és sebessége normálisan a televízión keresztül, így tényleg minden szkeptikusnak azt ajánljuk, hogy május 1-én irány Budapest belvárosa, és győződjön meg személyesen is arról, hogy igaza volt-e az előítéleteivel, avagy pont hogy nem. Addig is, itt a tavalyi videónk:
A nyár egyik nagyon várt akciófilmje lesz a Halálos Iramban legújabb folytatása, amelyik már kifejezetten Hobbs és Shaw kalandjaira koncentrál. A Dwayne Johnson és Jason Statham által megformált karakterek már önmagukban is elvinnének egy ilyen művet a hátukon, hát még együtt!
Ahogy azt már megszokhattuk ezen művekben, köszönőviszonyban sincsenek a látottak a valósághoz, a fizika itt is a filmvásznon inkább dísznek van, viszont annál inkább érdekes szuper járgányokkal is megy a harc és az üldözés. Némileg megnyugvás az, hogy a Deadpool 2-t is jegyző David Leitch rendezte a dolgot, így garantált a feszültség és a jókedv.
Ebből láthatunk most már előzetest magyarul, meglepően hosszan…
Alain Prost újfent előadta, hogy mennyire elege van a 2010-es dokumentumfilmből Ayrton Sennáról. A brit alkotók filmje bemutatta kettejük erős rivalizálását, egészen a brazil 1994-ben bekövetkezett tragikus haláláig. Ezúttal a francia F1-es legenda így nyilatkozott az Auto Motor und Sportnak:
„Igazán utálom a Senna dokumentumfilmet. Csinálhattak volna valami igazán fantasztikusat is. De az már egy másik történet lett volna. Igazán szégyenletes, hogy órákon át kérdeztek engem és másokat is, és ez lett az egészből, ami. Végeredményben engem gonosznak állítanak be, Sennát meg jónak, ami igazán szánalmas.”
Valójában Prost elárulta, hogy miután ő visszavonult, Senna halálának az évében már jó volt a kapcsolatuk, és hetente két-három alkalommal is beszélgettek egymással, mindenről.
Lewis Hamilton elismerte, hogy a Mercedes arra számított, hogy szoros csatában lesznek majd a Ferrarival, de nem így történt. Ő, és a csapattársa Valtteri Bottas foglalták el az első két helyet az első három futamon, bár Bahreinben jó adag szerencse is kellett hozzá. A Ferrari mindeközben nem találja az összhangot, és ugyan az egyenesekben gyorsak, a kanyarokban sokat vesztenek.
A Ferrari eddigi legjobb eredményét Charles Leclerc érte volna el Bahreinben, de végül csak harmadik lett a motorja problémái miatt, és erre Hamilton is azt mondta, hogy csak szerencséjük volt:
„Bahreinben nem hinném, hogy sikeresek lehettünk volna, Leclerc megbízhatósági gondjai nélkül. A második és a harmadik hely volt a reális. A tesztek alapján azt gondoltuk, hogy szoros csatáink lesznek. Az, hogy a mi a megfelelő irányba indultunk el az autónkkal előnyhöz juttatott minket, ami tizedeket is jelenthet. Ugyanakkor azt hittük, hogy ők előrébb vannak. Nem vagyok biztos benne, hogy volt már idén olyan hétvégéjük, amikor minden stimmelt, de eddig úgy tűnt, hogy Szahírban lehettek ehhez közel, ahol szinte repültek.”