Szerző: Vámosi Péter

  • Dovizioso indul Fittipaldi helyett majd Misanoban!

    Dovizioso indul Fittipaldi helyett majd Misanoban!

    A MotoGP-ből érkezik Pietro Fittipaldi helyettese júniusban: Andrea Dovozioso indul majd Misanoban a brazil helyett. Pietro kénytelen lesz kihagyni azt a versenyhétvégét, mert Kanadában lesz a Haas csapattal a Forma-1-es versenyen. Érthetően lelkes Dovozioso:

    „Szeretem az autókat, és vagyok annyira szerencsés, hogy versenyezhetek az Audi RS 5 DTM autóval. Nehéz lesz persze időt találni a felkészülésre a MotoGP szezon miatt,  de nagyon is várom azt, hogy egy  olyan magas szintű kategóriában indulhassak, mint a DTM.”

    2017-ben és 2018-ban majdnem bajnok lett a MotoGP-ben a Ducatival, de most a WRT Audi Sport privát csapatával versenyezhet majd. Dieter Gass, az Audi Motorsport részéről is üdvözölte a döntést:

    „Örömmel jelentem be, hogy Andrea Dovizioso személyében egy igazi szupersztárt igazoltunk egy vendégfutamra a DTM-be. A MotoGP sztárjai igazi hősök Olaszországban. Andrea ráadásul Misano közeléből származik, megnyerte tavaly ott a versenyt, így biztosan sokan mennek majd ki csak miatta is. Nagyon is izgatottak vagyunk, hogy miképp sikerül majd a bemutatkozása a DTM-ben. Az, hogy két MotoGP futam között meg eljön a DTM-be, egyszerűen fantasztikus, és nem is mindennapi. Köszönettel tartozom a Ducati igazgatóinak, Claudio Domenicalinek és Luigi Dall’Ignanak akik rábólintottak erre a vendégszereplésre. Ez nagy dolog a német túraautó bajnokság számára, és a motorsportoknak is.”

    A 33 éves pilóta először majd Misanoban tesztelheti az Audi RS 5 DTM-et május 22-23-án, és erről így beszélt:

    „Az autó elképesztő, de ez egy teljesen más kihívás mint amihez hozzászoktam, így rendesen fel kell készülni. Amennyi kört csak lehetett, megtettem már szimulátorral, mielőtt élesben is kipróbálhatom majd. Misano az olasz versenyzőknek különleges, és ez egy olyan helyszín, ahol tavaly egy hihetetlen győzelmet arattam, így nagyon izgatott vagyok a lehetőség miatt, és köszönöm.”

  • Wolff lehet Carey utódja a Forma-1 élén 2020 után!

    Wolff lehet Carey utódja a Forma-1 élén 2020 után!

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff lehet Chase Carey utódja a Forma-1 élén, miután lejár a szerződése az ezüstnyilas csapattal 2020 végén. Az osztrák szakember jövője még ismeretlen, de a GPToday.net szerint Wolff már most elkezdett dolgozni azon. Wolff jelenleg 30 százalékos részvényes is a Mercedes Forma-1-es csapatában, Niki Lauda 10%-ot birtokol. A Mercedesnek opciója van megszerezni az ő részüket.

    A jelenlegi Mercedes vezér Dieter Zetsche hamarosan lelép, és átadja a stafétabotot Ola Kalleniusnak. Mercedes belső körökből származó információk szerint azonban nem jó a viszony Kallenius és Wolff között, amiből lehetnek még bonyodalmak. Bakuban Wolff nem is cáfolta azt, hogy lejár a szerződése 2020-ban, és megerősítette azt, hogy már foglalkozik azzal, hogy hogyan tovább. Arról viszont nem volt hajlandó nyilatkozni, hogy milyen a kapcsolata Kalleniusszal.

    Ezzel párhuzamosan olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a Liberty Media irányítója és elnöke, Carey is elhagyná a pozícióját és már csak elnökként maradna tovább. Ez a lépés egyben azt is jelenthetné, hogy egy új elöljárót kereshetnek, Wolff pedig nagyon is kívánatos lenne ide a Liberty szerint. Úgy tudni, hogy Careynek is három éves szerződése van, ami idén jár le, de meghosszabbíthatják ezt azért, hogy ő végezzen a leendő 2021-es szabályzás bevezetésével. A Forma-1 illetékes szóvivője azonban nem kívánt erről nyilatkozni.

  • Talán már benne lesz a Mercedes és a Ferrari is a Netflix sorozatában

    Talán már benne lesz a Mercedes és a Ferrari is a Netflix sorozatában

    Sean Bratches, a Forma-1 kereskedelmi jogokért felelős igazgatója elárulta, hogy optimista abban a tekintetben, hogy a Mercedes és a Ferrari a Netflixes dokumentumsorozat, a „Drive to Survive” második szezonjában már szerepelni fognak.

    A két legnagyobb csapata a királykategóriának ugyanis nem szerepelt az első évadban, de Bratches hisz benne, hogy mind a 10 csapat most már részt vesz benne. Nincs még ugyan szerződés az új sorozatra,a de a Netflix kollégái három nagydíjhétvégén is forgattak már idén. Bratches Miamiban nyilatkozott:

    „Úgy néz ki, hogy lesz folytatás, és mist már az összes csapat részvételével. Optimisták vagyunk, mert most már teljes a támogatottsága. Nagyon közelivé, átláthatóvá akarjuk tenni a szériát. Amit csinálunk, az az összes csapat számára elérhető lesz. Az, hogy a Mercedes és a Ferrari eddig kimaradt ebből, több teret hagyott a többi csapatnak, akik tündökölhettek.”

    Végül ha már Miamiban volt, arról megjegyezte, hogy optimista egy ottani verseny jövőjét illetően is, hiszen terjeszkedne a sportág Amerikában, de még ezen keményen kell dolgozniuk.

  • Calderon reménykedik benne, hogy tesztelheti az Alfát is

    Calderon reménykedik benne, hogy tesztelheti az Alfát is

    Tatiana Calderon reménykedik benne, hogy jó úton halad a Forma-1 felé, miközben a hétvégén megvolt a kifejezetten női autóversenyzőkre szabott W Series első versenye is. A 26 éves kolumbiai versenyzőnő azonban nem tagja annak a mezőnynek:

    „Számomra az visszalépés lenne. Formula 3-as autókat használnak, és meg a Formula 2-be akartam már menni. Továbbá mindig is a legjobbakkal akartam megmérettetni magamat.”

    Calderon az első nő a F2-ben, és idén eddig a legjobb eredménye egy 13. hely volt. Tavaly ugyanakkor még a Sauber fejlesztő versenyzője volt, és ezen szerepét megtarthatta 2019-ben is az Alfa Romeonál. Madridban egy bemutatón a Spanyol Nagydíj előtt Calderon így nyilatkozott:

    „Remélem, hogy vezethetek idén is Forma-1-es autót. Ugyanakkor igazi megtiszteltetés, hogy idén az F2-ben versenyezhetek. Megvan bennünk a potenciál, de még előtte be kell vennünk pár kanyart.”

    Calderon a hétvégén Barcelonában a betétfutamon indul tehát, a Formula 2 mezőnyében:

    „Várjuk ki azt, hogy az Alfa romeo miképp szerepel majd itt. Kimi nyugodt, és jól érzi magát, ami akkor van így, amikor megmutathatja a valódi képességeit.”

  • Leclerc öccse is tesztelne Forma-1-es autót

    Leclerc öccse is tesztelne Forma-1-es autót

    Charles Leclerc öccse reménykedik benne, hogy 2019-ben tesztelhet már akár Forma-1-es autót is. Tavaly Charles bemutatkozhatott a Saubernél, és idén már a Ferrari versenyzője. Most a 18 éves Arthur Leclerc már a Sauber junior programjában a német Formula 4-ben versenyez. Büszke természetesen az idősebb testvérére, aki segíti őt, és ezt el is mondta tuttomotoriweb.com-nak:

    „A legfontosabb mondandója nekem az, hogy mindig maradjak nyugton, ami azért a nehezemre esett.”

    Charles szezonjára a Ferrarinál ennyit mondott Arthur:

    „Korai még a bajnokságról beszélni, hiszen még rengeteg verseny van hátra.”

    Természetesen Arthur is szeretne mielőbb a bátyja nyomdokaiba lépni, és bemutatkozna egy F1-es teszten az Alfa Romeoval:

    „Meglátjuk, de jelenleg nem ez az első számú célom. Reménykedem benne azért, de most az első a Formula 4.”

  • Villeneuve: Schumacher semmiféle tiszteletet nem mutatott más iránt!

    Villeneuve: Schumacher semmiféle tiszteletet nem mutatott más iránt!

    Jacques Villeneuve szerint a Forma-1-es versenyzők nem mutatnak semmiféle tiszteletet egymás iránt. Sőt, az 1997-es világbajnok szerint ezt a trendet nem más indította el, mint egykori remek ellenfele, Michael Schumacher. A kanadai a svéd Expressennek nyilatkozott:

    „Semmiféle tiszteletet nem mutatott más pilóták irányába, és hogy mi történik az adott versenyen. Egy olyan érát indított el ezzel, amikor már mindenki ezt csinálja. Ezt látom a Formula 2-ben és a Formula 3-ban is, és őszintén szólva csodálkozom is azon, hogy nincs több haláleset évente. A Forma-1-ben már mindenki így viselkedik. Fékezés közben ívet változtatnak, ez olyasmi, amit inkább jobb lenne nem is látni.”

    Villeneuve szerint van egy figyelemreméltó kivétel a száguldó cirkusz mezőnyében, mégpedig az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton:

    „Lewis azért nagyszerű, mert eddig semmi olyat nem csinált, ami túl lenne már azon a bizonyos határon. Ez pedig nagy különbség, egy úr a pályán. Egy gyors és tiszta versenyző.”

  • Börtönbe kerül a Valenciai Nagydíj volt főnöke?

    Börtönbe kerül a Valenciai Nagydíj volt főnöke?

    Perelik a Valenciai Nagydíj volt elnökét Spanyolországban, és jelenleg a spanyol bíróság foglalkozik az ügyével. A bíró szerint bizonyítékaik vannak arra, hogy Francisco Camps részt vett a volt Forma-1-es pályával kapcsolatban sikkasztásban, megvesztegetésben és dokumentumok hamisításában.

    2012-ig öt egymást követő évben is volt Forma-1 a városban.

    Camps csak egyike a 16 vádlottnak, akiket szintén büntetőeljárás alá vontak, állítja az EFE hírügynökség.

  • Bottas reméli, a Mercedes nem húzza el a szerződésének tárgyalását

    Bottas reméli, a Mercedes nem húzza el a szerződésének tárgyalását

    Valtteri Bottas úgy néz ki, hogy mindent megtesz azért, hogy megtartsa 2019 után is a versenyülését Mercedesnél a Forma-1-ben. A finn négyből két versenyt nyert meg, és kihívója lett Lewis Hamiltonnak. Minden hétvégén ugyanakkor ott van a garázsban a lehetséges utódja, Esteban Ocon. Eddig azonban úgy tűnik, hogy a francia kénytelen lesz kihagyni egy újabb szezont. A 29 éves Bottas a Skynak elismerte, hogy kezdődnek a tárgyalások a szerződésével kapcsolatban, és reméli, hogy nem fog elhúzódni az:

    „Jelenleg nagyon koncentrált vagyok, minden egyes győzelemért megharcolok a bajnokságban. Az egyeztetés pedig akkor lesz majd amikor, és amikor ők el akarják azt kezdeni, és remélem hogy mielőbb, és nem akarják elhúzni. A jövő évről nem váltottunk még egy szót sem, mivel nincs is most erre szükség, hiszen mindenki a maga feladatára koncentrál. Amikor meg megkezdjük az egyeztetést, remélem, hogy hamar megegyezünk, és minden rendben lesz.”

    Tavaly nyáron a Mercedes Bottast éppen azelőtt jelentette be, mikor napvilágra került az, hogy Daniel Ricciardo átigazol, illetve a Force India becsődölt. Mindennek az eredménye az lett, hogy a Mercedes junior versenyzője, Ocon ülés nélkül maradt.

  • Hamilton boldogabb és egészségesebb vegánként

    Hamilton boldogabb és egészségesebb vegánként

    Lewis Hamilton elárulta, hogy megpróbál a versenysportban is előnyt kovácsolni abból, hogy áttért a vegán étrendre. Ezen táplálkozási forma egészségügyi előnyökkel járhat, a tiszta és természetes étel olykor pszichológiai előnyt is jelenthet a riválisaival szemben. A világbajnok az Instagramján fejtette ki, hogy a Forma-1 új szabályzása a súlyával kapcsolatban azt eredményezte, hogy egészségesebb és boldogabb lett:

    „Az hogy felszedjek pár kilót, nem volt nehéz, és mindezt vegán étrend mellett értem el. Az emberek azt mondják általában, hogy proteinre van szükségem, és ezért nem leszek sohasem vegán. Rengeteg proteint tartalmaz az étrendem, lett is izomzatom, és egészségesebb és boldogabb vagyok, mint bármikor. Bárcsak előbb tértem volna át erre.”

    Az új szabályzás értelmében a versenyzők nehezebbek lehetnek, amitől egészségesebbek is, és a versenyek rajtjánál pszichikailag is erősebbek, hidratáltabbak.

    https://www.instagram.com/p/BxAWDlSlYg3/

  • Szafnauer: Lance Stroll rohadt gyors!

    Szafnauer: Lance Stroll rohadt gyors!

    Lance Stroll, Forma-1-es autóversenyző pokolian gyors, állítja a Racing Point csapatfőnöke, akinek a milliárdos apja Lawrence Stroll megvette a Force Indiát. Amióta elhagyta a Williams istállót, a 20 éves Stroll azonban csak 4 pontot gyűjtött a csapatnak eddig 2019-ben, míg csapattársa Sergio Perez 13-at. Otmar Szafnauer azonban nem aggódik:

    „Sebesség tekintetében nagyon is közel állnak egymáshoz. Csak az időmérővel vannak bajok. Ez pedig egy olyan dolog, amihez kell némi tapasztalat, meg összeszokás. Checo már jó ideje velünk van, és 10 évvel idősebb is, mint Lance. Szerintem hamar felveszi majd vele a ritmust. Okos fiú ő, és rohadt gyors!”