Szerző: Vámosi Péter

  • Girolami növelte az előnyét a győzelmével a második szlovák futamon

    Girolami növelte az előnyét a győzelmével a második szlovák futamon

    A Münnich Motorsport kettőse, Néstor Girolami és Esteban Guerrieri sorrendben végeztek az élen, ezzel előbbi előnye az összetettben 12 pontnyira nőtt. Robert Huff indult ugyan az élről Girolami elől, míg a harmadik helyen Langeveld állt, miután Panis két helyes büntetést kapott a kapott az incidenséért Mehdi Bennanival a hétvége korábbi versenyén.

    Huff jól rajtolt, de Girolami már beszúrt, a brit meg szélesre vette a kanyart. Guerrieri a hatodik helyről kilőtt, mögöttük pedig akadt némi zűr. Az első verseny győztese, Frédéric Vervisch szintén szélesre vette a kanyart, és összetörte az Audiját, Benjamin Leuchter pedig kiszedte Thed Björköt és Luca Engstlert, ezzel a kiesésüket okozva.

    Huff csak egy kört bírt ki az elején, majd Girolami elment a harmadik kanyarban mellette, de a Volkswagenes már sikerrel védte magát Guerrieri Hondájával szemben.Ez is csak egy körön át tartott, és megint elment egy Münniches Huff mellett, akinek már Kevin Ceccon Alfája ellen kellett védekeznie a továbbiakban. Ceccon végül a hetedik körben ment el mellette, majd még Nicky Catsburg is, aki a tizedik helyről indult.

    Innentől fogva a brit már tudta tartani az ötödik helyét, és a szezonja legjobb eredményét teljesítette azzal, hogy Michelisz előtt tudott maradni. Mikel Azcona a hetedik lett, Niels Langeveld szintén az eddigi legjobb eredményével pedig nyolcadik lett.

    Ma Csing-hua a verseny elején megpördült, de kilencedik lett, míg Tom Coronel ért be tizedikként.

    A hétvége utolsó versenye 16:45-kor kezdődik.

  • Vervisch a kilencedik helyről nyert az első szlovák futamon!

    Vervisch a kilencedik helyről nyert az első szlovák futamon!

    Frédéric Vervisch az első győzelmét szerezte meg a WTCR-ben 2019-ben, egy nedves pályán futott versenyen a Slovakia Ringen. A belga az Audijával a 9. helyen kezdett, de már az első kör végén második volt, majd megelőzte a versenyben vezető Ma Csing-huát is.

    A pole pozícióból Nicky Catsburg indult, de szemerkélő eső volt közvetlenül a rajt előtt, így elég változatos pálya várta a versenyzőket. Catsburg az első kanyarban el is vesztette a tapadást, és a negyedik helyre esett vissza, a harmadik helyről indult Ma Csing-hua pedig átvette a vezetést. Vervisch ekkor már az első kanyar szélén lopakodott, és a második helyért volt harcban.

    Mindeközben jóval hátrébb a bajnokságot vezető Néstor Girolami belement Tom Coronel Cuprájának, majd az Audis Niels Langeveldnek, és ezzel meg is volt a verseny első kiesője, mivel benne ragadt a kavicságyban. Be is jött a biztonsági autó, amely csak a negyedik körben távozott, és Ma egyből megkapta a nyakára Vervischt, Michelisz Norberttel egyetemben lőtávolon belül. Egy kör kellett csak a belgának, és a második kanyarban az ötödik körben elment a kínai mellett.

    Őket követte Jean-Karl Vernay és Daniel Haglöf, majd történt egy taktikai csere a Hyundai pilótái, Augusto Farfus és Nicky Catsburg között. Catsburgnak már gumiproblémái voltak az ütközései miatt, így Farfus a nyolcadik körben előrement, és az első kanyarban megelőzte Haglöf-t is. Catsburgnak is ez volt a terve, de összeértek. Az eredmény az lett, hogy még Tarquini is elment mellettük.

    A legszebb jelenetet azonban Mehdi Bennani és Aurélien Panis párosa okozta, akik az utolsó előtti kanyarban együtt látogattak ki a szervizútra, és maradtak is ott.

    Az élen mindeközben Vervisch áthaladt a célvonalon, és három másodpercnyit vert Ma Csing-huára és Micheliszre. Mind az öt Hyundai a top tízben végzett, mert még a szabadkártyás Luca Engstler is beért a tízbe az első WTCR-es versenyén.

    Girolami továbbra is vezeti a bajnokságot 100 ponttal, de már csak hét pontra van tőle csapattársa Esteban Guerrieri, míg Tarquini 11-re. 15:15-kor lesz a következő verseny.

  • Év végén jön a Michael Schumacher film!

    Év végén jön a Michael Schumacher film!

    A tervek szerint Michael Schumacher életéről szóló dokumentumfilmet mutatnak év végén. A film a Schumacher család jóváhagyásával készül, és lesz benne interjú a fiával, Mick Schumacherrel is. Az alkotást Schumacher 50. születésnapja alkalmából készítik, illetve annak az emlékére, hogy 25 éve lett először világbajnok. Sabine Kehm a család szóvivőjeként az f1i.com-nak ennyit árult el:

    „Michael kiemelkedő karrierje megérdemel némi ünneplést 25 évvel később azt követően, hogy megszerezte az első világbajnoki címét a hétből.Örülünk annak, hogy ezt a filmet nagyon ambiciózus de lelkiismeretes szakemberek készítik el.”

    A film producere ennyit tett hozzá:

    „Ez egy fontos éve Michael Schumachernek. Januárban 50 éves lett, és novemberben lesz 25 éve annak, hogy megnyerte az első világbajnoki címét. Elképesztő, hogy a családja megbízik bennünk, illetve a menedzsmentje is. A támogatásuk nélkül ez a film nem jöhetett volna létre.”

  • Latifi érkezhet Kubica helyére a Williamshez!

    Latifi érkezhet Kubica helyére a Williamshez!

    Megérkezett az első pletyka, amely arról szól, hogy Robert Kubica helye veszélybe került a Williamsnél. A lengyel pilóta szenved George Russell mellett mióta visszatért a Forma-1-be, miután nyolc évet kihagyott a sérülése miatt. A 34 éves versenyző megkérdőjelezte azt, hogy ugyanolyan lenne az autója mint Russellé, így a páros Barcelonában autót cserélt. Russell erről ennyit mondott:

    „Az autók közötti különbség szerintem egy szenzor hibája miatt lehetett. A hétvégén én használom Robert autóját, ő meg kapott egy újat.”

    Pénteken azonban Russell továbbra is látványosan gyorsabb volt a második időmérőn is Barcelonában. Kubica erről így beszélt az Eleven Sportsnak:

    „Az a fő problémám ami Baku óta jelentkezik, most is megvan. Erre a hétvégére hoztunk pár fejlesztést, amelyek már kész lettek. Egyesek működnek, a többi sajnos… nos, nem értünk oda, ahová szerettünk volna.”

    A Le Journal de Montreal pedig már azt állítja, hogy a kanadai Nicholas Latifi aki jelenleg a Williams tesztpilótája és az apja milliárdos, még a szezon vége előtt beülhet Kubica helyére. Így fogalmaztak:

    „Információink szerint ideje meghozni a brit csapaton belül egy komoly döntést. Nyilvánvaló, hogy van egy záradék Kubica szerződésében, hogy akár a szezon alatt lecserélhetik.”

  • Öveket kikapcsolni: Hova tűnt Szujó Zoltán?!

    Öveket kikapcsolni: Hova tűnt Szujó Zoltán?!

    Keverem a két klasszikus szakkommentátor legendás mondatait, és nem véletlenül: Szujó Zoltán elköszönt a Forma-1-től, az Instagramján. A riporter 18 évig követte a száguldó cirkuszt, előbb utazó riporterként még az RTL Klubon, majd már az MTVA-n új szerepben, szakkommentátorként. Nem véletlen ugyanakkor az, hogy Palik László egykori felkiáltását is belekevertem a címbe: a képernyőre az Exatlonnal visszatért kommentátor a TV2 Csoportnál volt tevékeny most hónapokon keresztül, és naponta.

    Ami jelenleg tudható még, hogy év végével lejár az MTVA-nak a Forma-1-re a közvetítési joga, amely egyébként drága. Az RTL Klub annak idején pont emiatt is vált meg tőle 2011 végén, mert nem érte meg már nekik, hiába volt nézett műsor. 2012-ben aztán nagy lendülettel, Mezei Dániellel, sőt még Bende Adriennel, mint száguldó riporter indult a köztévén újra a dolog. 2013-ban azonban már a Szujó Zoltán – Wéber Gábor lett az állandó kommentátor páros, és volt is az, a mai napig.

    Anélkül, hogy komolyabb szakmai titkokat árulnánk el, tudható, hogy a TV2-nél most sport fronton komolyabb mozgolódás van, olyan szakemberekkel erősítettek, akik régebben az MTVA stábját erősítették. Ha meg figyelembe vesszük azt, hogy az ilyen kaliberű ismert szakemberek átigazolásánál akár több mint fél évig is kényszerpihenőn vannak a kollégák, akkor akár sejthető is, hogy mi történik, de fogalmazzunk inkább csak úgy: ez is egy lehetséges forgatókönyv.

    Németországban is nem is annyira rég a szent nemzeti autós dolog, a DTM átkerült a nemzeti ZDF-ről, és a Das Erste-ről az egyébként kicsit lesajnált SAT.1-re, és egyébként remekül helytálltak, mert már a második éve kezdődött meg a szabadon fogható német kereskedelmi csatornán a kedvelt túraautós sorozatnak. Ugyanez megtörténhet akár Magyarországon is jövőre, a Forma-1-gyel.

    Egy Palik-Szujó páros ugyanakkor elég erős lenne, sőt kicsit két dudás esete, még ha nagy rajongótábora is van mindkét kommentátornak, kinek ezért, kinek azért. Ami biztos, hogy Zoltán most kint van Barcelonában, bár jelenleg úgy tűnik munka nélkül…

    Mindenesetre ami jelenleg hivatalosan tudható, az ennyi:

     

  • A Ford Trucks lett a kamion Európa-bajnokság legújabb partnere!

    A Ford Trucks lett a kamion Európa-bajnokság legújabb partnere!

    Az ETRA büszkén jelenti be, hogy a Ford Trucks is 2019-ben a FIA kamion Európa-bajnokság együttműködő partnere lesz. A kapcsolatnak köszönhetően a bajnokság hivatalos kamionja lesz a Ford Trucks F-MAX, amely fejlesztésénél központi kérdés volt a legújabb innovációk, mérnöki tudás megjelenítése a FIA ETRC nagyon is versenyképes világában.

    A Ford is egyike lesz az előremutató és technikailag felkészült partnereinek a kamion Európa-bajnokságnak, és az F-MAX pedig a 2019-es év kamionja lett nem is olyan rég Hannoverben. Nem véletlen, hiszen a termék a legújabb technológiával készült, komfortos, erős, és költséghatékony megoldást nyújt a tulajdonosának.

    Az F-MAX-nak teljesen sík a padlója, 500 lóerős Ecotorg motorja van, 12 sebességes automata ZF-vel szerelték fel, valamint az összes létező vezetést könnyítő elektromos megoldással, eco-funkciókkal. A 2.5 méter széles kabinban meg luxus fogad minket, a legmodernebb vezetőre szabott megoldásokkal.

    Két ilyen kamion turnézik majd együtt 2019-ben a kamion Európa-bajnoksággal. Az egyik mind a 32 verseny előtt megmutatja majd magát az éves 400.000 nézőnek, míg a másikat a Fan Village-ben, tehát a szurkolói faluban tekintheti meg közelről bárki. Az ETRA részéről Georg Fuchs és Rolf Werner is üdvözölte a világmárkát:

    „Nagy örömmel üdvözöljük a Ford Trucks kamionjait a FIA ETRC paddockjában, amely nem csak egy barátságos hanem üzletileg is sikeres környezet. A kapcsolatunk azon az alapvetésen nyugszik, hogy a bemutatóterme szeretnénk lenni a sportnak, az iparnak és a technikailag érdekes termékeknek amit a hozzáértő és minket követő közönség kedvel. Emiatt is tartjuk izgalmasnak azt, hogy a Ford Trucks lett az új partnerünk, egy új márkaként a bajnokságunk új részeként. Várjuk a kamionjaikat a FIA ETRC világába, ahol a rajongók majd egyre inkább megismerhetik, és a sport valamint az ipar is a legnagyobb, legjobb éve elé néz 2019-ben.”

    Bahattin Topçu, a Ford Trucks marketing menedzsere hozzátette:

    „Vezető nemzetközi teherautógyártóként izgatottan várjuk azt, hogy 2019-ben a FIA ETRC világába kerüljünk. Nagy megtiszteltetés, hogy mindegyik versenyt majd egy Ford Trucks F-MAX vezet majd fel, amelyik 2019-ben az év kamionja is lett. A kamion Európa-bajnokság remek lehetőséget biztosít nekünk, hogy megmutathassuk a kamionunkat a kamionversenyzés rajongóinak. A Ford sikeres motorsportos csapatai, olyanok mint a Ford Chip Ganassi Racing a FIA WEC-ben, és az M-Sport a WRC-ben már most is a Ford kamionjait használják. Szeretnénk bemutatni a terveinket Nyugat-Európa piacain is a nemzetközi bemutató után, amit az új F-MAX népszerűsége okozott. Büszkék vagyunk rá, hogy a FIA ETRC is immáron a mi teherautóinkat használja majd. Ez egy nagy lépés nekünk, hogy ezzel is elérjük a teherautókat vezetőket, és a kamionversenyzés rajongóit is Európában.”

  • Catsburg eddig verhetetlen Szlovákiában, a második kvalit is behúzta!

    Catsburg eddig verhetetlen Szlovákiában, a második kvalit is behúzta!

    Nicky Catsburg maradt Slovakia Ring királya az akciódúsra sikeredett második időmérő edzésen is, tehát vasárnap mindhárom versenyt az élről kezdheti meg. A Hyundai pilótája mindhárom szegmensében az időmérő edzésnek a leggyorsabb volt, így a maximálisan elérhető pontokkal kezdi ezt a hétvégét. Holnap nem lesz futam, mert 8 órán keresztül a motoroké a főszerep, a FIM World Endurance verseny miatt.

    A nyitány kaotikusra sikerült az esőnek köszönhetően, és a versenyzőket változatos körülmények fogadták a pályán, nehéz is volt eldönteni, hogy milyen gumikkal érdemes kihajtani. Legtöbben vegyesen kezdtek, tehát slick és esőgumi is volt az autón, szerencsére javult az idő, így a végén már tisztán sima gumikkal is lehetett menni. Sok esélyest így megtréfált egy ennyire kiszámíthatatlan kezdet, így nem jutottak be a top 12-be.

    Catsburg átmentette a jó formáját, míg Gabriele Tarquini és Augusto Farfus újfent nem találta a helyét, és csak a 16., 17. helyen végeztek. Az olasz szerint taktikailag hibáztak, amikor túl sokáig hagyták kint nem a megfelelő gumikon. Jean-Karl Vernay ugyan az első edzésen remekelt, most csak 19. lett, ahogy Tiago Monteiro is csak a 24. helyre kvalifikálta magát.

    Tom Coronelnek kész katasztrófa volt ez az edzés, defektet kapott, így az utolsó lett.

    Az időmérő edzés második fázisában javultak a körülmények, de továbbra is az számított, hogy ki hajtott a megfelelő időpontban a pályára, és ebből is Catsburg jött ki a legjobban. Vele együtt Esteban Guerrieri, Ma Csing-hua, Daniel Haglöf és Michelisz Norbi jutottak el a döntőbe. Kevin Ceccon ezúttal éppen csak lemaradt, hatodik lett.

    A Q3-ban Michelisz jött ki először, kicsivel volt csak lassabb, mint a korábbi időmérő edzésen. Utána Haglöf jött, de mindhárom szektorban vesztett, és fél másodperces hátrányba került a magyar pilótához képest. Ma, az Alfával Michelisz mögé ért, Guerrieri viszont nem találta a sebességet a Hondával, és csak a negyedik volt ekkor. Catsburg viszont az első két szektort lilára hozta, és csak kicsivel volt lassabb az utolsó szektorban mint Norbi, így a hollandé lett az elsőség.

    Folytatás vasárnap, mind a három versennyel egy napon!

  • Hyundai a poleban Szlovákiában, de nem Michelisz!

    Hyundai a poleban Szlovákiában, de nem Michelisz!

    Nicky Catsburg lopta el a show-t Szlovákiában csapattársa Michelisz Norbi elől a Slovakia Ringen. A holland pilóta nyerte végül a Hyundai házi csatáját, így övé lett a pole, és a bónusz pontok is, és ketten uralták is a 30 perces időmérő edzést, ami máris izgalmakat hoz majd magával a vasárnapi első futamra.

    Michelisz vezetett először a korai szakaszban, és ő volt az első pilóta is, aki az i30 N TCR-jével bement 2:10 alá. Később a versenyzők már szélárnyékozni kezdtek, ebből viszont Catsburg jött ki jobban, és futott egy 2:09.498-as időt, amivel éppen csapattársa elé befért még. A végén a párost csak 0.030 másodpercnyi idő választotta el egymástól, így a BRC kibérelte az első sort, még ha a garázs két másik végén is található meg a két pilóta.

    Némi meglepetésre őket a fejlődésnek indult Mulsanne Alfa Rome Racing csapat kínaija Ma Csing-hua követte, aki a legjobb eredményét is hozta eddig a szezonban a harmadik helyével, pedig még csak nem is szélárnyékozott. A Cuprák is magukra találtak: Daniel Haglöf és Tom Coronel előzték meg a másik Alfát a sorban, Kevin Ceccont, aki így a hatodik lett. A bajnokság éllovasait azonban hátrébb kell keresni.

    Jean-Karl Vernay volt a legjobb Audis a hetedik pozícióban, majd a Hondás Esteban Guerrieri fért be még Frederic Vervisch és Mehdi Bennani elé, és ezzel komplett is lett a top tíz hely.
    A jelenlegi listavezető Néstor Girolami pont lemaradt, és a 11. helyet szerezte csak meg. A regnáló bajnok, Gabriele Tarquini csak a 13. helyről indulhat majd vasárnap, a szabadkártyás Luca Engstler 20. lett.

    A Lynk & Co-nak fel kell kötnie a nadrágot, mert csak egyedül Yvan Mullernek sikerült bekerülnie a top 20 helyezettbe. Thed Björk, Yann Ehrlacher és Andy Priaulx az utolsó három helyen tanyáznak.

  • A brazil elnök szerint 2020-tól a Forma-1 Rio de Janieroba megy!

    A brazil elnök szerint 2020-tól a Forma-1 Rio de Janieroba megy!

    Jair Bolsonaro, Brazília elnöke szerdán közölte, hogy 2020-tól kezdődően a Forma-1 a hazájában Rio de Janieroban lesz, egy új pályán a városban.

    Annyit árult el, hogy az új versenyhelyszín Deodoroban lesz, ami a nyugati része a városnak, és hat-hét hónap alatt végeznének is vele, miután megtörténik majd az első kapavágás.

    Jelenleg a versenyt Interlagosban, Sao Paoloban rendezik.

  • Lauda még mindig nem áll készen arra, hogy visszatérjen a paddockba

    Lauda még mindig nem áll készen arra, hogy visszatérjen a paddockba

    Niki Lauda még mindig nincs annyira jól, hogy feltűnhessen a Forma-1 paddockjában. A legenda már legszívesebben Ausztráliában visszatért volna irányítgatni a Mercedes-t, de egyelőre továbbra is a tavalyi tüdőtranszplantációját kell, hogy kiheverje.

    A csapatfőnök Toto Wolff elárulta, hogy a 70 éves Lauda az első európai megmérettetésen, Barcelonában sem lesz a helyszínen. Az Österreichnek ennyit mondott:

    „Még nem aktuális a kérdés. Hiányzik Niki, és remélem, hogy amilyen gyorsan csak tud, visszatér.”