Szerző: Vámosi Péter

  • A Mercedes ezzel a videóval búcsúzik Niki Laudától

    A Mercedes ezzel a videóval búcsúzik Niki Laudától

    Azon a napon jelentette meg a Mercedes a videóját melyben búcsúznak Niki Laudától, amikor eltemették a legendát Bécsben, Ausztriában. Lauda a múlt héten hunyt el 70 évesen, miután komplikációk léptek fel a tavalyi tüdőátültetését követően. A háromszoros osztrák világbajnok 2013 óta volt az Ezüstnyilak nem ügyvezető elnöki jogkört gyakorló igazgatója, a haláláig. Vezetése mellett nőtt fel a csapat, és Laudának kulcsszerepe volt abban, hogy Lewis Hamilton 2013-ra átigazolt a McLarentől. A hibridkorszak bevezetése óta a Mercedes és Hamilton pedig uralják a Forma-1-et, ami nagyon is köszönhető Laudának is.

    Most sokan mondják el a csapatból az emlékeiket vele kapcsolatban, hogy miképp hatott a Mercedesre, ők pedig ezzel a videóval tisztelegnek Lauda emléke előtt.

  • Ennyi volt: Ez a Red Bull Air Race utolsó szezonja!

    Ennyi volt: Ez a Red Bull Air Race utolsó szezonja!

    A Red Bull úgy döntött, hogy 2019 után nem folytatják többé a Red Bull Air Race repülős világbajnokságot. Már csak a fixen lefoglalt helyszínekre látogatnak el idén is, ezek pedig június 15-16 Kazany, Oroszország, július 13-14 Zamárdi, Magyarország és végül szeptember 7-8, Chiba, Japán.

    2003 óta több mint 90 versenye volt a Red Bull Air Racenek, ebből több mint 10 Budapesten. A világ legkiemelkedőbb pilótái mutatták be a képességeiket nagy sebesség és alacsony magasság mellett, extrém manőverek közepette. A Red Bull Air Race a legmagasabb szinten szórakoztatott, de nem lett annyira kedvelt, mint más Red Bull rendezvények a világ bármelyik táján.

    A Red Bull köszönetet mond a pilótáknak, a csapatoknak, a partnereiknek a versenyeknek helyet biztosító városoknak, és azon dolgozóinak, akiknek köszönhetőek ezen élvezhető és emlékezetes pillanatok.

  • Hülkengberg kerülhet 2020-ban a Red Bullba Gasly helyére!

    Hülkengberg kerülhet 2020-ban a Red Bullba Gasly helyére!

    A 2019-es szezon még a feléig sem jutott el, de máris teljes sebességgel forog a pletykahíradó, és most épp Hülkenberg került képbe. A Motorsport Italia szerint Nico Hülkenbergre figyelt fel a Red Bull, mivel nem elégedettek Pierre Gasly elmúlt versenyeken mutatott teljesítményével. Az energiaitalosok tehát feltehetően az év végén új pilóta után nézhetnek, miután korábbi pilótájukat Daniel Ricciardót komoly fizetésért elcsábították Milton Keynesből. Gasly a Red Bull junior programjának volt a tagja, és a Scuderia Toro Rossoból ülhetett át az anyacsapathoz, a 2018-as év végeztével.

    2019-ben azonban a francia eddig nem találja az iramot. Ausztráliában és Bahreinben Gasly nagyon maga alatt teljesített, majd elkezdett lassan felzárkózni. Csapattársa, Max Verstappen sebességét azonban nem tudja felvenni az RB15-tel, így máris szárnyra kaptak híresztelések, hogy ki kerülhet Gasly helyére. Helmut Marko a Red Bull junior program vezetőjeként ismert arról, hogy kevés időt ad a versenyzőinek arra, hogy felvegyék a Forma-1 ritmusát, vagy hogy a Red Bull Racinghez kerüljenek. Danyiil Kvjat járt úgy, hogy 2015-ben csatlakozhatott az anyacsapathoz, de 2016-ban év közben már mennie is kellett Verstappen miatt. Markonak egyszerűen elfogyott a türelme Gaslyval is.

    A Red Bull tehát feltehetően máris lázasan versenyzőt keres magának 2020-ra. Korábban Marko utalt már rá, hogy Alexander Albonnal nem számol, hiába kezdett jól a Toro Rossónál újoncként, készen is állna akár az előrelépésre. A „házi” lehetőségei az energiaitalosoknak pedig elfogytak, így más megoldás után is elkezdtek nézegetni. Hülkenberg pedig így máris egy remek jelöltté vált náluk. A német pilótának év végén jár le a szerződése a Renault F1-es gyári csapatával, és ugyanazon a szinten van, mint csapattársa Ricciardo, aki 2018-ban jobban Verstappen nyakán volt mint Gasly, a sebesség tekintetében.

  • Fals információk terjednek arról, hogy a WTCR Bathurstba menne

    Fals információk terjednek arról, hogy a WTCR Bathurstba menne

    Az utóbbi napokban a magyar médiában is némi izgalomra adott okot az, hogy a WTCR esetlegesen Ausztráliába tart, miután sikerrel rajtrolt el a TCR Australia múlt héten a Sydney Motorsports Parkban. A TouringCarTimes azonban úgy tudja, hogy az ausztrál média enyhén félreérthette a CAMS vezérének a szavait, amikor egy lehetséges WTCR fordulóra terelődött a szó, Bathurstban.

    A CAMS igazgatója, Eugene Aroccát idézték, mely szerint már egyeztettek TCR rendszer alapítójával Marcello Lottival arról, hogy a WTCR-t is elhozzák Ausztráliába, amelynek ideális helyszíne lehetne Bathurst, de Lotti cége, a WSC Group részéről egy szóvivő megerősítette, hogy ez ebben a formában helytelen. Arocca ennyit mondott:

    „Nagyon is nyomatékosan kifejezzük azon célunkat, hogy a WTCR megjelenjen nálunk valamilyen formában, és az országban akadnak remek pályák. Remek a kapcsolatunk Marcello Lottival is. Ott voltam az első találkozón ahol egyeztettünk, majd voltam Milánóban is, ahol újra találkoztunk, és tetszik nekik az, amit Ausztráliában csinálunk. Ha tovább haladunk ebben a mederben, amiről beszéltünk vele, úgy gondoljuk, hogy sikerült elültetni egy magot, amely már az ő akaratával együtt kihajthat.”

    Ezek a hallgatólagos tárgyalások azonban nem egy WTCR futam ausztrál rendezéséről szóltak, hanem egyértelműen egy másik TCR szériáról. A WTCR ugyan a TCR piramis csúcsa, de a túraautó világkupa promótere az Eurosport Events, így Lottinak nincs beleszólása azon bajnokság versenynaptárjának az alakulásába. A WSC Csoport abban érdekelt, hogy számos TCR szériát szervez és irányít, olyanokat mint a TCR Europe és Asia, amely mindkettő a FIA által felügyelt nemzetközi sorozat. Arról pedig nem nyilatkoztak, hogy melyik szériáról is egyeztettek Aroccával Lottiék.

    Annyi mindenesetre biztos most, hogy a WSC sportigazgatója Nunzia Corvino ott lesz a következő TCR Australia versenyen június 8-9-én Phillip Islanden.

  • Vettel 2019 végén befejezheti a Forma-1-es pályafutását?

    Vettel 2019 végén befejezheti a Forma-1-es pályafutását?

    A Monacói Nagydíjat követően felerősödtek azon pletykák, mely szerint Sebastian Vettel az utolsó évét töltheti a Forma-1-ben. A német nehéz éveket él meg a Ferrarinál, ahová abban a reményben csatlakozott, hogy megismételheti Michael Schumacher eredményeit, és megszakítja a Scuderia hosszú évek óta tartó nyeretlenségi sorozatát. Annak ellenére, hogy 2020-ra is van szerződése, Vettel idő előtt szögre akaszthatja a sosakját, írja az egyik legismertebb F1-es szakember, Joe Saward, a „business of motorsport” nevű hírlevelében.

    A Monacói Nagydíjat követő írásában Saward arról értekezett, hogy Vettel akár már gondolkozik is azon, hogy lelép a Forma-1-ből, már a szezon végén:

    „A legsokkolóbb pletyka ami elindult a monacói paddockból az, hogy Sebastian Vettel azon gondolkozik, hogy felhagy királykategóriával a szezon végén, mindössze 31 évesen. Miután a Red Bullal négy bajnoki címet nyert 2010 és 2013 között, megpróbálta visszaterelni a Ferrarit a sikerre vezető útra, de számos hibát vétett, és most még Charles Leclerc érkezésével még nőtt is rajta a nyomás, hiszen fiatalabb, és még tovább tud fejlődni, szemben a némettel. Hasonló lenne a helyzet, mint amikor Nico Rosberg lépett az F1-ből miután megnyerte 2016-ban a bajnoki címet, hiszen tudta, hogy nehezen lenne képes ilyen tettre újra. A nagy kérdés az, hogy ki lehetne Vettel utódja. Olyan nevek merültek fel most hirtelen ennek kapcsán, mint Sergio Perez, Kevin Magnussen, Romain Grosjean és Valtteri Bottas.”

  • Räikkönen: Nekem ez egy uncsi verseny volt!

    Räikkönen: Nekem ez egy uncsi verseny volt!

    Kimi Räikkönen unalmasnak titulálta a Monacói Nagydíjat, pedig nehéz hétvégéje volt csapatának, az Alfa Romeo Racingnek. A finn csak a 17. lett, és koccantak Lance Strollal is. Ennek eredményeképp az Alfa Romeo vissza is esett a középmezőnyből a kilencedik helyre a konstruktőrök bajnokságában, miután nulláztak. Räikkönen így értékelt:

    „Nem vártuk azt, hogy könnyű hétvégénk lesz, és aztán tényleg ez történt. Elég unalmas volt a verseny, nem lehetett előzni sehol se, ott végeztünk, ahol az első körben. Nehezebb volt az első szárnyam sérülése miatt, volt is ebből problémám, majd a kiállásomat követően Lance Stroll nekem jött, de ezek sem befolyásolták nagyon a végső helyezésünket. Ha egy autó mögé beragadsz, hacsak nem akad valami komoly problémája, ott is maradsz, ez Monaco. Megpróbálkoztunk egy másik stratégiával, mivel annak nem volt értelme, hogy ugyanazt csináljuk mint az előttünk haladók, de végeredményben nem lettünk vele előrébb. Az egyetlen esélyünk az eső lett volna, de nem jött.”

  • Mexikó akár maradhat is, mert pénz állt a házhoz

    Mexikó akár maradhat is, mert pénz állt a házhoz

    A legfrissebb hírek szerint megmenekülhet Mexikó, és 2020-ban is a Forma-1-es versenynaptár része lehet  a pálya, egy tőkeinjekciónak köszönhetően. A Liberty Media ugyanakkor nagyon is törekszik arra, hogy felrázza a sportágat, akár azzal, hogy variálnak a kalendáriummal. Hanoi és Zandvoort volt ennek a folyamatnak a nyertese eddig, és ez a két verseny már biztosan érkezik, miközben olyan versenyhelyszínek kerültek veszélybe, mint Spanyolország, Anglia, Mexikó, Brazília, Olaszország és Németország.

    A Motorsport-Total szerint a Spanyol és a Német Nagydíj lesz a két vesztes, akik 2020-ban nem rendezhetnek versenyt, ők így fogalmaznak:

    „Hónapokig tartó egyeztetések után a kormányzat pénzforrásokat szabadított fel, amire eddig nem volt példa. Egy jól informált bennfentes elárulta, hogy nagyon is valószínű az, hogy Mexikó megmenti egyben az Olasz és az Angol Nagydíjat is. Spanyolország és Németország azonban ebben az esetben kiesik.”

    A mexikói Sergio Perez reménykedik benne, hogy marad hazai nagydíja a királykategóriában:

    „Remélem, hogy marad hazám nagydíja a versenynaptárban. Remek eseménye a Forma-1-nek, a rajongóknak és az országnak.”

  • A monacói kudarc miatt Leclerc otthagyná a Ferrarit!

    A monacói kudarc miatt Leclerc otthagyná a Ferrarit!

    Az olasz média szerint Charles Leclerc már azon gondolkodik, hogy a jövőjét már nem a Ferrarinál képzeli el, és erre az álláspontra alig hat versenyt követően jutott a Scuderiával. A monacóinak szerencsétlenül alakult a hazai futama, már az időmérő edzés elején kénytelen volt búcsúzni.

    Leclerc ugyanakkor már bebizonyította a rendkívüli képességeit mióta a Ferrarihoz került, Bahreinben például pole pozíciót szerzett. A versenyeken viszont csak szenved. A motorja kihagyott Szahírban, ami miatt nem tudta megnyerni a futamot, a csapatutasításoknak köszönhetően pedig több versenyen is Sebastian Vettel gazdagodhatott. A Ferrari elutasította Leclerc kérését a Q1-ben, amikor kérte, hogy futhasson még egy gyors kört, mert biztosak voltak a helyezésében, de végül pont Vettel ütötte el a továbbjutástól, mert neki kellett jönnie még egyszer, miután korábban falnak ment.

    A Formula Passion szerint Leclerc a 15. helyről indulva mindent vagy semmit alapon ment, és ennek a huszáros rohamnak a La Rascasse kanyarban lett vége, amikor megpróbált elmenni Nico Hülkenberg mellett. A Ferraris főnökei megelégedtek volna néhány ponttal is, de a hazai közönsége előtt versenyző Leclerc ezt másképp látta jónak. A riport kiemeli:

    „A maranellóiak és a monacói menedzsmentje közel került ahhoz, hogy szakítanak egymással.”

    Leclerc már 2016 óta tagja a Ferrari versenyzői akadémiájának, de ahogy egyre frusztráltabb lesz itt, a Scuderia riválisai annál inkább érdeklődhetnek a fiatal pilóta iránt. A Formula Passion írása így folytatódik:

    „Az első 10 körben a hercegségben Charles Leclerc a Loews és a Rascasse kanyarban előzött, beleadva minden dühét, ugyanakkor ez egy csendes lázadás is volt részéről a vezetés felé, amiért újfent ő került hátrányba. Egyfajta segélykiáltás volt az is, amikor áthaladt a paddockon, ami lehet, hogy nyitott fülekre talál. Vasárnap késő délután több top csapat is érdeklődött iránta, hogy mennyire lenne elérhető…”

  • Vegyszerekkel dúsított medencébe ugrott Hamilton!

    Vegyszerekkel dúsított medencébe ugrott Hamilton!

    Lewis Hamilton miután beleugrott az ismert monacói úszómedencébe vasárnap, egyből is mehetett zuhanyozni. A Mercedes versenyzője a tettet maga is megosztotta az Instagramján, ahol látható, hogy az overáljában hajtotta mindezt végre. Ami már lemaradt, hogy egyből ki is jött, majd mehetett az egészet leöblíteni.

    https://www.instagram.com/p/Bx75pEogTa_/

    A miértekre Noemi de Miguel, a Movistar riportere adott magyarázatot:

    „Gyorsan le kellett zuhanyoznia, mert ilyenkor ezt a vizet tűzoltási célokra használják fel adott esetben, és a jobb hatékonyság miatt vegyszerezik is.”

    A győztes Hamilton szenvedett Monacoban a teljesen elhasználódott gumijain, sőt az őt komolyan támadó Max Verstappennel a verseny vége felé kicsit ütköztek is. Az ötszörös világbajnok így nyilatkozott ezt követően:

    „Ez volt egyértelműen az eddigi legnehezebb versenyem. Abszolút Niki Lauda szellemében harcoltam.”

  • Kubica szerint Russellt előnyben részesítik

    Kubica szerint Russellt előnyben részesítik

    Robert Kubica úgy véli, hogy Monacoban a csapattársár George Russelt kiemeltebben kezeli a Williams, mint őt. Nagy dérrel-dúrral tért vissza a lengyel pilóta a Forma-1-be 2019-ben, miután sérülése miatt éveket volt kénytelen kihagyni, de eddig a regnáló Formula 2-es bajnok Russell viszi a prímet. Kubica szerint jól sikerült a rajtja Monacoban, és Russell előtt is ment, amikor a csapat az ifjú britet behívta kerékcserére. Kubica rádión meg is kérdezte a mérnökét erről:

    „Nem úgy volt, hogy az a versenyző, aki előrébb van ő a kiemelt a stratégiában is?”

    Erre a mérnök annyit válaszolt, hogy erről majd verseny után beszélgetnek majd. Kubica jó monacói menetelésének az vetett véget, hogy Antonio Giovinazzi nekikoccant, amiről az Eleven Sportsnak ennyit mondott:

    „Mit is mondhatnék? Mint Monacoban általában, nem sok mindent lehet tenni. Nyertem két helyet az első kanyarban, majd a saját tempómat autózhattam. Sokan megkérdőjelezték azt, hogy képes leszek itt vezetni, így jó dolog volt célba érnem. Összességében egész jó verseny volt, de a stratégia nem volt a legjobb. Ennyi.”