Szerző: Vámosi Péter

  • Tudtad, hogy Lacko Buggyrájában sem Caterpillar motor van már?!

    Tudtad, hogy Lacko Buggyrájában sem Caterpillar motor van már?!

    Adam Lacko és az új Buggyra VK50-re keresztelt versenykamionja vezeti a FIA kamion Európa-bajnokságát jelenleg, de van is egy komolyabb meglepetés a „motorháztető” alatt. A csehek új Freightlinere első blikkre ugyanúgy néz ki, mint 2018-ban, némi fejlesztéssel a kasznin, felfüggesztésen, de már teljesen más motorja van!

    A Caterpillart egy olyan MAN motorra cseréltek le, amelyet nem a gyártó, hanem a csapat fejleszt! Ezt pedig a szabályok már pár éve lehetővé tették, hogy nem kötelező a felépítmény és a motor gyártójának ugyanazon cégnek lenni, bátran lehet variálni, még ha ezt eddig nagyon nem is tette meg senki sem. A kamion Európa-bajnokságon pedig most először van ilyen öszvér megoldás, mióta ezt lehetővé tették a 2015-ös szabályok.

    Az MAN motor pedig jobb lehet, mint a Caterpillaré. Lacko véleménye pedig egy versenyhétvége tapasztalatai alapján pedig az, hogy az új német motorja jobban reagál, mint az eddig megszokott jó öreg Caterpillarja. Ezzel a jelentős és a további kisebb fejlesztéssel a Buggyra csapat pedig abban reménykedik, hogy 2019-ben harcban lehetnek a bajnoki címért újra.

    Ha Te is meg szeretnéd élőben tekinteni hamarosan a Hungaroringen, itt tudsz jegyet venni az V. Kamion EB és Fesztiválra!

  • Legendák Parádéja ’19: Lauda barátai meghajtják napjaink szuperverdáit!

    Legendák Parádéja ’19: Lauda barátai meghajtják napjaink szuperverdáit!

    A Red Bull Ring és a Legendák Parádéjának a rajongói idén is készülhetnek, de nem is kérdés, hogy Niki Lauda Spielbergben is hatalmas űrt hagyott maga után. Ahogy az már megszokott volt az elmúlt években az Osztrák Nagydíj betéteseményeként korábbi versenyző ikonok mutatják be az elmúlt évtizedek csodajárgányait. Az osztrák nemzeti hős is 2014 óta majdnem mindegyik Legends Parade felvonulásán ott volt. Egykori kollégái, ellenfelei és barátai, olyanok mint Gerhard Berger, dr. Helmut Marko idén azonban a legújabb sportautókba ülnek bele és tesznek meg tiszteletköröket, Niki Lauda emlékére.

    Tehát a krém visszatér Spielbergbe, és a Forma-1-et szerető közönség egy újabb „kategóriát” ismerhet meg az Ausztriába visszatért esemény extra adalékaként. Volt már bemutatója a régi turbó korszak Forma-1-es autóinak, a ProCar szériának, Le Mans és túraautóknak, és rengeteg emlék újra felszínre került, köszönhetően az autók egykori pilótáinak is. 2019-ben a motorsport rajongók szívét azonban a prémium autógyártók legújabb modelljei hozhatják majd lázba, hiszen limitált kiadásokat láthat majd a közönség. A topautók sorát gazdagítja majd egy McLaren Senna, egy Porsche 918 Spyder Hybrid, egy GT2 RS CS, egy La Ferrari, továbbá egy Audi R8 V10, egy Lamborghini Aventador SVJ, egy Aston Martin DBS Superleggera, egy Bugatti Chiron, egy Mercedes AMG GT R Pro, egy Glickenhaus SCG 003 valamint egy Pagani Huayra is.

    Természetesen a sofőrjeik sem akárkik lesznek. A hónap végén egy seregnyi motorsport ikon lép majd a gázra, ami tényleg zene lesz majd a kilátogató közönség füleinek. Az egykori versenytársak így emlékeznek majd Niki Laudára. Gerhard Berger így fogalmazza meg vele kapcsolatos érzéseit:

    „Számomra szinte elképzelhetetlen hogy ez a piros sapkás ne tűnne fel valahonnan a sarokból. Niki mindig is a Forma-1 része volt, és marad is.”

    Dr. Helmut Marko is tolmácsolta őszinte szavait elhunyt honfitársával kapcsolatban:

    „Mindenki tudta, hogy milyen teljesítmény áll mögötte, főleg azt, hogy micsoda sorscsapásokból állt fel bravúrosan. A karmaszerű személyisége így állt össze.”

    Olyanok lesznek ott az idei Legendák Parádéja mezőnyben, mint Jean Alesi, Gerhard Berger, David Coulthard, Tom Kristensen, Dr. Helmut Marko, Emanuele Pirro, Dieter Quester, Jos Verstappen, Mark Webber valamint Hans-Joachim Stuck, aki állandó résztvevője a bulinak. Hogy miért? Erre így válaszolt:

    „Számomra a Legendák Parádéja a Red Bull Ringen minden évben az egyik csúcspont. Újra korábbi versenyző kollégákkal és régi autókkal találkozni, rendesen lábbal állni a gázon ezekkel a legendás és különleges járművekkel igazán szuper. Mit is akarhatnék többet?”

    Legends Parade 2019 – Supercars – Versenyzők és Járművek:

    Jean ALESI (FRA / Ferrari „La Ferrari“)
    Gerhard BERGER (AUT / McLaren Senna)
    David COULTHARD (GBR / Mercedes AMG GT R Pro)
    Tom KRISTENSEN (DEN / Audi R8 V10)
    Helmut MARKO (AUT / Aston Martin DBS Superleggera)
    Emanuele PIRRO (ITA / Lamborghini Aventador SVJ)
    Dieter QUESTER (AUT / Glickenhaus SCG 003)
    Hans-Joachim STUCK (AUT / Porsche 918 Spyder Hybrid)
    Jos VERSTAPPEN (NLD / Pagani Huayra)
    Mark WEBBER (AUS / Porsche GT2 RS CS)
    TBA (Bugatti Chiron)

  • Itt a Ford v Ferrari első hivatalos trailere!

    Itt a Ford v Ferrari első hivatalos trailere!

    Novemberben lesz látható a Ford v Ferrari film, amelyben Hollywood újra egy igaz történetet dolgoz fel, az autósport történelméből. Ahogy már írtunk róla tavaly: Ezúttal a 60-as évekbe kalauzol el bennünket Christian Bale és Matt Damon, a helyszín pedig majd Le Mans lesz, ahol a két világmárka harcát követhetjük majd figyelemmel.

    Ex-Batmanünk ezúttal Ken Miles autóversenyző bőrébe bújik, „Jason Bourne” pedig Carroll Shelby-t alakítja majd. Természetesen az Enzo Ferrari és Bruce McLaren is szerepelnek majd a filmben.

  • A Porsche terve volt: Alonso-Hülkenberg-Montoyával indulni Le Mansban!

    A Porsche terve volt: Alonso-Hülkenberg-Montoyával indulni Le Mansban!

    Ez elég extra lett volna: Fritz Enzinger elárulta, hogy a Porsche le akarta szerződtetni Fernando Alonsót, Nico Hülkenberget és Juan Pablo Montoyát, hogy velük versenyezzenek Le Mansban.

    Már 2017-ben a Motorsport-Total.com megneszelte, hogy a Porsche komoly tervekkel vágna neki a 24 órás versenynek, és egy olyan autót akartak indítani, amelyben a Forma-1 sztárjai foglalhattak volna helyet. Ez nem csak amolyan mendemonda volt, hanem konkrét elképzelés, és ezt most megerősítette Fritz Enzinger is egy exkluzív interjúban. Meg volt már az elképzelt versenyzői felállás is. Nico Hülkenberg nem is volt kérdéses, hiszen 2015-ben nyert is már a Porsche színeiben Le Mansban. Fernando Alonso ekkor már akart indulni a 24 órás klasszikus versenyen. A harmadik pilótájuk pedig Juan Pablo Montoya lett volna. Az LMP1-es programjuk akkori vezetője, Enzinger aki ma már a Volkswagen konszernen belül a Porsche márka motorsport igazgatója lett, így emlékezik vissza:

    „Nagyon akartam egy ilyen felállást! És volt is rá reális esélyünk. Egyeztettünk Alonsóval és Montoyával és Hülkenberggel is, aki pedig már vezetett nálunk. Elég bájos egy banda lett volna…”

    A Volkswagen konszernnél kulcselem volt Andre Lotterer akkori Audi gyári pilóta 2014-es szereplése az egykori Caterham csapatnál a Belga Nagydíjon Spa-Franchorchampsban, aminek akkor jó visszhangja volt. A vendégszereplésnek köszönhetően a konszernnél is felismerték, hogy a Forma-1-nek köszönhetően mégis mekkora médiaérdeklődés lett. Számított persze az is, hogy milyen remek fogadtatása volt Hülkenberg 2015-ös győzelmének. Enzinger akkor egy héttel később Hülkenberggel Spielbergben feltűnt a Forma-1-es paddockban is, és nem csak az akkori Force Indiánál versenyző fogadhatta a gratulációkat és a kérdéseket Le Mans miatt, hanem a szakember is. Erről ennyit mondott az érintett:

    „Igazán ekkor tudatosult bennünk, hogy milyen ereje is van Nico Hülkenberg győzelmének. Hatalmas lett az érdeklődés a pilóták körében egy LMP-s versenyülésért. A Porschénak pedig ez nagyon is hízelgő volt. Válogathattunk a versenyzők között, és többükkel is kapcsolatban álltunk. Előrehaladott tárgyalásunk volt Juan Pablo Montoyával is, aki nagyon is ráizgult a dologra, mivel az Indy-t már megnyerte és Monacót is. Egyedül a Le Mans hiányzott neki a híres Triple Crown-ból. Montoya ekkor Amerikában volt tevékeny, és nagyon élvezte, amikor 2015-ben Bahreinben tesztelt velünk.”

    Végül a kolumbiai volt kénytelen lemondani az egészet, egyszerűen azért, mert az akkori csapatából nem engedték el. Alonso meg azért került ki a képből, mert a McLaren akkori motorpartnere a Honda szintén nehezen akarta elengedni őt a Porsche kedvéért. Enzinger pedig a mai napig el van ragadtatva az akkori ötlettől:

    „Ez a trió hatalmas médiaérdeklődést váltott volna ki. Egy Porsche 919 Hybrid három Forma-1-es pilótával Le Mansban a rajtnál, elképesztő figyelmet kaphatott volna. Komoly vágyunk volt az, hogy a hétvége Le Mansban ne ütközzön egy Forma-1-es versennyel. Azonban 2016-ban is így esett, hogy egy hétvégére került egy nagydíjjal. Sajnos. Pedig egykoron hagyománya volt annak, hogy a Forma-1 pilótái elindulnak Le Mansban is…”

  • Rosberg és Webber is elismerik Hamilton monacói versenyét

    Rosberg és Webber is elismerik Hamilton monacói versenyét

    Két korábbi monacói győztes, Nico Rosberg és Mark Webber is elismerték, hogy Lewis Hamilton lenyűgöző volt a múlt hétvégén Monte Carloban. A brit világbajnok harmadik monacói győzelmét szerezte meg vasárnap, miután kibírta a verseny nagy részében Max Verstappen nyomását olyan gumikon, amelyek teljesen elhasználódtak a futam végére.

    Webber 2010-ben és 2012-ben nyert itt a Red Bull kötelékében, és szerinte Hamiltonnak horrorisztikus élmény lehetett ez az egész, és elismeréssel adózott az ötszörös világbajnok teljesítménye előtt:

    „Tiszta horror az egész még úgy is, hogy ha jól a pályán tudod tartani magadat. Tudta, hogy már nem jön ki a bokszba, így ez egyértelműen egy pokolian kemény győzelem volt, pláne Monacoban. Láthatóan elment neki elöl a tapadás, nehezebben is fordult a Loews, Rascasse és Portier kanyarokban. Ráadásul ha figyelembe vesszük azt is, hogy Max Verstappen van mögötte más gumikon, még szép, hogy fejtörést okoz. Volt egy kis mentális megingása a verseny közepén, de éretten vezetett, ahogy azt vártuk. Egy pillanatig sem gondoltam azt, hogy a falban végzi, inkább azt vártam, hogy teljesen elveszti a tapadást, vagy történik velük valami Max-szal, de azt nem gondoltam, hogy hibázni fog.”

    Rosberg 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben is Hamilton csapattársaként nyert, és így fogalmazott a brit teljesítményével kapcsolatban:

    „Remek munkát végzett Lewis. Nem ő volt a leggyorsabb az időmérőn, talán csak a második leggyorsabb volt, mégis pole pozíciót szerzett. A versenye pedig állati volt. A csapata kicsit elrontott neki ezt-azt, de mégis behúzta, így kell ezt csinálni. Tökéletesen uralta a helyzetet, igazán látványos volt.”

  • Lauda adott volna a Red Bullnak Mercedes motort!

    Lauda adott volna a Red Bullnak Mercedes motort!

    A Mercedes sportigazgatója, Ron Meadows elárulta, hogy Niki Lauda egyszer azt akarta, hogy kerüljön Mercedes motor a Red Bullba. Azért akarta mindezt Lauda, hogy a Mercedesnek valóban legyen kihívója a korábbi éveikben.

    A Red Bull akkoriban a Renault motorjait használta. Emiatt pedig hiába volt a legjobb autójuk a mezőnyben, a Ferrari és a Mercedes motorok ereje miatt lemaradtak. Sokan úgy vélik, ha akkor a Red Bull autóiban Mercedes erőforrás lett volna, akkor ők lettek volna a legjobb csapat.

    Niki Laudára emlékezve Meadows visszaemlékezett egy beszélgetésre erről a háromszoros világbajnokkal:

    „Emlékszem, hogy a korábban Niki tényleg adott volna a Red Bullnak Mercedes motorokat. Az volt az ötlete, hogy minket is erősebb csapattá kovácsolna az, ha komolyabb lenne a kihívás, és nagyobb lenne a harc.”

    Persze nem mindenki értett ezzel egyet a Mercedes istállójában:

    „Persze nem akartuk ezt, csak magunknak akartuk megtartani a motort. Kellett neki némi idő, mire ezt megértette. Természetesen értem azt is, hogy miért akarta ezt, hiszen minden nap arra törekedett, hogy még jobbá váljunk.”

  • Briatore újra elmondja, hogy elege van a Ferrariból

    Briatore újra elmondja, hogy elege van a Ferrariból

    Flavio Briatore újra közölte, hogy elege van a Ferrariból, a monacói futamot követően is. Valamit fejlődött a Scuderia, mert Sebastian Vettel második lett, de ez az eredmény még nem tette boldoggá Briatorét.

    A Benetton és a Renault korábbi vezére a Ferrarit sosem irányíthatta. Ettől függetlenül az olasz nagyon is kedvelné a Ferrarit. Az olasz média idén pedig kifejezetten kritikus a Ferrarival. Briatore az olasz radio 1 műsorában beszélt először arról, amikor a szombati időmérőn a Ferrari úgy döntött, hogy Charles Leclerc maradjon csak a garázsban, amire nem sokkal később igen ráfáztak:

    „Nem, nem és nem: én soha nem hibáztam volna ekkorát. Még a fiam se tett volna ilyet. Monte Carlonak olyan pályája van, hogy másodpercek alatt megváltozik, nő a sebesség, így a versenyzőidet kint kell tartanod.”

    Nem ment el persze szó nélkül amellett sem, amilyen helyzetbe került a csapat. Áprilisban még azt mondta, hogy az a baja a Scuderiának, hogy lassú az autójuk, most arra jutott, hogy az történik a csapattal, hogy a többi riválisuk nagyobbat léptek előre, mint ők. Az olasz azonban reménykedik benne, hogy mielőbb kikecmeregnek ebből a gödörből:

    „A Ferrari nem lassú, de a többiek erősebbek lettek, még a Red Bull is. Aerodinamikai problémáik vannak, reméljük, hogy meg tudják oldani.”

    A kérdés adott: tényleg ezt szeretné, vagy valójában inkább átvenné már Binotto helyét?

  • Íme, az V. Kamion EB és Fesztivál részletes időterve!

    Íme, az V. Kamion EB és Fesztivál részletes időterve!

    Kevesebb mint egy hónap van hátra az immáron ötödik alkalommal megrendezendő Kamion EB és Fesztiválig, és végre napvilágot látott a részletes időterv is. Annyi kulisszatitkot elárulunk, hogy általában mire egy ilyen elkészül, többször is egyeztet egymással a magyar rendező és a széria, sőt, még a FIA-nak is rá kell bólintania végül. Úgy néz ki, hogy összeállt azonban az idei menetrend, így alább látható Kiss Norbiék beosztása.

    Idén is lesz a kamionok viadalai mellett Suzukik harca, de nem marad el a kamionkorzó sem. Új elemként köszönthetjük azonban a terepmotorosokat a Hungaroringen, az ő küzdelmüket is megcsodálhatja a kilátogató publikum. Akinek még nincs jegye, az nyerhet is akár tőlünk a rendezők jóvoltából, de nem sértő összegért vásárolhat is a fesztivál webshopjában, ugyanis az ötödik alkalomra csak 5000 Ft lett a belépőjegy a teljes hétvégére, amivel akár a paddockban testközelből is megcsodálhatóak az ezer lőerős masinák.

    Igazi családi program lesz a hétvégén, mert lehet akár majd gokartozni, rekeszeket építeni, a Söprögetővel játszani, vagy kereket cserélni. A Fan Village-ben egy egész játékteremnyi izgalmas dolog vár majd mindenkit, de vért is lehet akár adni.

    Alább a jelenleg elfogadott időterv, a legeslegfrissebb hivatalos -> itt <- található, „Event Timetable” menüpont alatt.

    Június 22. szombat

    08:35 ETRC Pace Truck melegítő körök
    09:00 ETRC 2. szabadedzés
    09:45 Swift Cup Időmérő + Super Pole
    11:00 ETRC Időmérő (Q1)
    11:15 ETRC SUPER POLE (Q1 első 10 versenyzőjének)
    11:45 Swift Cup 1. futam
    12:30 ETRC Autogram osztás (Fan Village)
    13:40 ETRC Gridwalk 1
    14:00 ETRC 1. futam (11 kör)
    14:35 ETRC Díjátadó
    15:00 Kamionkorzó
    16:00 SuperEnduro motoros bemutató a célegyenesben
    16:10 ETRC Griwdwalk 2
    16:30 ETRC 2. futam (11 kör)
    17:05 ETRC Díjátadó

    Június 23. vasárnap

    08:40 Pace Truck melegítő körök
    09:00 ETRC Warm-up
    10:45 SUPER POLE (Q2 első 10 versenyzőjének)
    11:15 Swift Cup 2. futam
    12:00 Autogram osztás (Fan Village)
    12:45 Kamionkorzó
    13:40 ETRC Gridwalk 3
    13:55 SuperEnduro 1. döntő
    14:00 ETRC 3. futam (11kör)
    14:25 SuperEnduro 2. döntő
    14:35 ETRC Díjátadó
    15:05 SuperEnduro 3. döntő
    15:15 Swift Cup 3. futam
    16:00 SuperEndurp motoros bemutató a célegyenesben
    16:15 SuperEnduro díjátadó
    16:30 ETRC 4. futam (11kör)

  • Honda: Ha újrakezdhetnénk a McLarennel, felkészültebben tennénk

    Honda: Ha újrakezdhetnénk a McLarennel, felkészültebben tennénk

    Három évig szenvedett a Honda a brit csapat motorszállítójaként: gyenge volt az erőforrás, és megbízhatatlan. Sokan úgy is érzik, hogy béklyóban voltak a japánok. Tavaly a Toro Rossoval már létható jelei volt a fejlődésüknek, ahogy idén a Red Bull csapatával is a nagyobb szabadság miatt Yamamoto szerint már jól mennek a dolgok. A Honda főnök a GPFansnek nyilatkozott:

    „A legnagyobb lecke az volt, hogy amikor csatlakoztunk a McLarenhez, akkor még nem álltunk készen. Ha újrakezdhetnénk, akkor már sokkal felkészültebbek lennénk,
    hogy mielőbb jobb pozíciókba kerülhessünk. Sokat tanultunk az esetünkből a McLarennel, nagy pofon volt. Ma viszont emiatt tartunk itt, ahol.”

    Egyre többen vélekednek úgy, hogy immáron a Honda a harmadik legjobb motor a rajtrácson, és lehagyták a Renault erőforrását, idén már megbízhatóbb és erősebb a japánok terméke. Yamamoto előre tekint, és tudja, hogy meg kell tenniük a végső lépéseket ahhoz, felvegyék a harcolt a jelenlegi legjobb Mercedes és Ferrari motorokkal. A szakember így folytatta:

    „Nehéz lesz, de ha maradunk ezen az úton, akkor egy napon képesek leszünk harcolni velük. Ezen dolgozunk. A motorsport győzelmekről és vereségekről szól, tehát 50%-ban a nyomásról és 50%-ban az örömről. Fejlődnünk kell, hogy tudjuk tartani a terveinket. A Forma-1 pedig a legjobb színtere ennek a kihívásnak.”

  • Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Niki Lauda temetésére miatt rengeteg ismert ember utazott ma Bécsbe. A Szent István-székesegyházban vettek végső búcsút a háromszoros Forma-1-es világbajnoktól. Lauda élete sokakat megérintett. Az autósport rajongók a sportolói teljesítményét, és az emberfeletti harci szellemét csodálják. Május 20-án azonban magához szólította az Úr, a teste pedig feladta a küzdelmet. Niki Lauda Zürichben, családi környezetben hajtotta végső álomra a fejét, miután az egyik veséjével gondok akadtak.

    Május 29-én pedig az eső ellenére ezrek vettek végső búcsút a huszonötszörös futamgyőztestől. Rengetegen sírtak, gyászoltak, 13:00-kor pedig kezdetét vette a gyászmise. Maga a szertartás nyitott volt, de a Lauda család lemondott minden film- vagy hangfelvételt. Egy órán át tartott a mise, majd a sírt kivitték a dómból, ezt követően már csak a legszűkebb család tartott vele. Niki Lauda végső nyughelye a Neustifter temetőben lesz, ott ahol édesanyja is nyugszik.

    Ismert emberek vettek tőle végső búcsút, és voltak ott a gyászmisén, olyanok mint:
    – a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton
    – a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff
    – az egykori Forma-1-es pilóta David Coulthard
    – a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko
    – a Forma-1-es világbajnok Alain Prost
    – Jo Leberer, gyógytornász és személyi edző
    – Jean Todt, a FIA elnöke
    – a Forma-1 igazgatója, Chase Carey
    – a Forma-1 sportigazgatója Ross Brawn
    – Karl Schranz, sílegenda
    – a Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet
    – Walter Wolf, egykori Forma-1-es csapattulajdonos
    – az egykori Forma-1-es pilóta Jean Alesi
    – Sebastian Kurz, a napokban lemondatott kancellár
    – a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner
    – Arturo Merzario, aki 1976-ban a társaival kihúzta Niki Laudát a tűzből
    – Arnold Schwarzenegger filmszínész és korábbi kormányzó
    – a Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart
    – a többszörös nagydíjgyőztes Gerhard Berger
    – Alexander Van der Bellen szövetségi elnök
    – Franz Klammer és Hermann Maier sílegendák
    – az egykori Forma-1-es pilóta Alexander Wurz
    – a Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg
    – a Forma-1-es világbajnok Nigel Mansell
    – a korábbi Ferrari elnök és csapatfőnök Luca di Montezemolo
    – Daniel Brühl, aki a Hajsza című filmben alakította Niki Laudát remekül
    – Andreas Gabalier énekes
    – Valtteri Bottas Mercedes pilóta
    – a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto
    – a Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost
    – Flavio Briatore egykori csapatfőnök
    – Stefano Domenicali egykori Ferrari csapatfőnök
    – Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke
    – Mark Webber korábbi Forma-1-es pilóta és sportkocsi világbajnok
    – Claire Williams csapatfőnök
    – George Russell, a Williams pilótája
    – Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnöke
    – Boris Becker, teniszlegenda

    A templom előtt egy koszorú is látható, amelyet a német rekorder Michael Schumacher családja küldött. Ez áll rajta: „Egyszer még újra látjuk majd egymást. A Schumijaid.”

    Anton Faber a katedrális papja így nyitotta a beszédét németül, de a külföldiek fejhallgatón keresztül szinkrontolmácsolásban hallhatták a szavait:
    „A halál nem csak veszteséget jelent. Nekünk keresztényeknek a halál azt is jelenti, hogy meg- és hazatérünk. Ezen órákban azért imádkozunk, hogy Niki megérkezzen.”

    Ezt követően Lauda korábbi McLarenes csapattársa Alain Prost angolul felolvasott az Ótestamentumból, majd újra Anton Faberé lett a szó.Ismertette a Niki Laudát ért sorsszerű csapásokat, amelyeknél Isten különösen ügyelt rá. Említésre került az 1976-os tüzes balesete Nürburgringen, illetve amikor 1991-ben lezuhant a Lauda Air repülőgépe. Ahogy azonban Faber megjegyezte: „Niki Lauda mindig felülkerekedett, és visszaküzdötte magát.”

    A könyörgés különösen szívszorító volt, mert azt Lauda tíz éves ikrei adták elő, Max és Mia. Ezt követően elhangoztak Niki kedvenc dalai, amelyet özvegye Birgit állított össze. Hallható volt így az amerikai énekes Tracy Chapman „Fast Cars” slágere, de a „Hero” is a Family of The Yeartől.

     

    Faber tovább méltatta:
    „Egyenes jelleme, bátorsága és tettvágya sokaknak mércéjévé vált. Sokat tett a családjáért is.”

    Külön megszólította Anton Faber Lewis Hamiltont is:
    „Lewis Hamilton, Ön ötszörös világbajnokként itt van közöttünk, és a legutóbbi győzelmét neki ajánlotta. Egy egy erős jel, hogy nem a Halálé az utolsó szó.”

    Ezt követően beszédet mondott Arnold Schwarzenegger, Gerhard Berger és Alexander Van der Bellen. A szövetségi elnök így szólt:
    „Lauda megmutatta, hogy mennyi mindent el lehet érni, és miképp tanulhatunk a hibáinkból. A bajnoki címei Ausztriát is magabiztossá és büszkévé tették.”

    Az ex-kancellár Sebastian Kurz is nyilatkozott:
    „Mindenkinek erőt adott ahhoz, hogy baleseteket vagy sorscsapásokat túléljenek. Mindig volt ereje ahhoz, hogy felálljon.”

    Gerhard Berger ennyit mondott:
    „Megemelem előtte a képzeletbeli sapkámat. Remélem, hogy találkozunk még barátom!”

    A világsztár Arnold Schwarzeneggert is megérintette:
    „Nikinek nem voltak határai, sem sebességben, sem amikor a győzelmeit ünnepelte. Ahogy élt, üzletelt és szerette a családját, példaértékű. Amikor még csak gondolkodtam azon, hogy Kalifornia kormányzója legyek, ennyit mondott: „Nem dumálni, csinálni!”

    A gyászmise végén kivitték a koporsóját a székesegyházból a bécsi temetkezési vállalat dolgozói, őket követte a Lauda család, majd a versenyzők: Marko, Alesi, Piquet, Hamilton, Rosberg, Bottas, Prost és Berger. Megható volt, amikor Lewis Hamilton átölelte Niki Lauda Lukas nevű fiát. Ezt követően az út már rendőrmotoros kísérettel a temetőbe vezetett.

    Niki Laudát a versenyzői overáljában és a legendás piros sisakjában temették el, a legszűkebb családi körben.