Szerző: Vámosi Péter

  • Bajnokautójával bemutatózik Button Silverstoneban

    Bajnokautójával bemutatózik Button Silverstoneban

    Jenson Button újra beül a 2009-es Brawn GP-s bajnokautójába Silverstoneban, és bemutatót tart majd a Brit Nagydíj előtt. Az angol pilóta a BGP001-est vezetheti majd, amivel hat győzelmet, majd az egyetlen bajnoki címét szerezte meg tíz éve. Csütörtökön lesz majd a pályán, amelyet egykori főnöke Ross Brawn szervezett meg, aki ma már a Forma-1 sportigazgatója.

    A bemutatót a Sky Sports stábja veszi majd fel, és először majd a vasárnapi verseny előtti felvezető műsorukban lesz majd látható.

    Button egyébként hamarosan apa lesz.

    https://www.instagram.com/p/BztXYMCHJbp/

  • A Red Bull elismerte, hogy Alonso megkereste őket, de…

    A Red Bull elismerte, hogy Alonso megkereste őket, de…

    Helmut Marko a Red Bull tanácsadójaként elárulta, hogy Fernando Alonso megkereste őket azzal, hogy jövőre visszatérne velük a Forma-1-be. Erre azonban nem lesz lehetőség, a Honda miatt. A motorsport.com-nak ennyit árult el erről:

    „Alonso köréből értesítettek minket arról, hogy elérhető lenne, de a Honda számára Alonso nem téma.”

    Marko hozzátette azt is, hogy a dolog hátterében természetesen Fernando és a japán márka korábbi közös kalandja áll még a mclarenes időkből, ami bizony nagyon is mérlegelendő az esetleges visszatérése előtt. Gasly helyzete ugyanakkor egyáltalán nem rózsás a szerény idei kezdete után, hiszen a csapattársának több mint kétszer annyi pontja van, mint neki. Szóra jött természetesen már az is, hogy esetlegesen Sebastian Vettel térhetne vissza ide a korábbi csapatához, és nem maradna tovább a Ferrarinál.

    Alonso és Horner között volt már egy csörte, amikor a spanyol azt állította, hogy a Red Bull hívta őt Ricciardo helyére. Ha ez 2011-ben vagy 2013-ban történt volna, akkor a spanyol ma négyszeres világbajnok. Tavaly a Belga Nagydíjon szeptemberben a spanyol ugyanis ezt mondta:

    „Négy vagy öt ajánlatot is visszautasítottam, mivel már nem célom a Forma-1-ben maradás ezen a ponton. Az olyan ajánlatok is, mint a Red Bullé nem voltak nyerők, hiszen végeredményben egy másodperccel le vannak maradva a pole pozícióról, ahogy láttuk azt ma is. Az pedig, hogy ötödik, hetedik vagy sokadik legyek, nem kellő kihívás nekem, nem leszek tőle olyan lelkes, mint a Forma-1-en kívül. Már két hónapja meghoztam a döntésemet, és boldog vagyok.”

  • HIVATALOS: 2020-ban is marad Sainz és Norris a McLaren pilótája!

    HIVATALOS: 2020-ban is marad Sainz és Norris a McLaren pilótája!

    Carlos Sainz és Lando Norris is folytatják a McLaren versenyzőiként a Forma-1-es pályafutásukat a 2020-as szezonban is. A páros jól integrálódott a csapatba az elmúlt kilenc hónapban, és a McLaren is láthatóan fejlődő ívbe kezdett. Azzal, hogy 2020-ban is maradnak a versenyzőik a csapat elkötelezte magát a folytonosság mellett ami egy kulcselem lehet azon az úton, hogy újra versenyképesek legyenek.

    Andreas Seidl csapatfőnök:

    „A mai bejelentés után megengedhetjük magunknak azt, hogy nyomjuk tovább, és hagyatkozzunk a folytonosságra. Carlos és Lando fejlődése is a csapat eredményeiben egy kulcselem. A visszajelzéseik alapján a mérnökeink fejlesztik az MCL34-est, illetve az MCL35-öst is tervezik már. Carlos főszerepet kapott az autó fejlesztésében hiszen tapasztalt, Lando pedig hamar hozzászokott a Forma-1 kihívásaihoz, elképesztően gyorsan, és egyre magabiztosabb a versenyhétvégéken. Ez egy örömteli hír a teljes McLaren csapatnak, és örömmel folytatjuk az együttműködést a partnereinkkel is.”

    Zak Brown, vezérigazgató:

    „Örömmel jelenthetem be a 2020-as versenyzői felállásunkat az ezen a héten rendezendő Brit Nagydíj előtt. Mindketten bizonyítottak versenyzőként, Carlos és Lando is szerves részünkként tartanak velünk azon az úton, hogy újra sikeresek legyünk. Igazán odatették magukat, morálisan is pozitív irányba fordították a csapatot a pályán és a gyárban is. A rajongók visszajelzései is elképesztőek, így ők nagyszerű nagykövetei a McLaren márkának. és mutatják azt, hogy félelem nélkül tartunk előre.”

    Hogy mit szólt a dologhoz Lando és Carlos? Íme a videójuk, a lényeg hogy még többet tudnak így majd együtt videójátékokkal játszani… 😀

    https://www.facebook.com/landonorris1/videos/1088740184648672/

  • Seidl már az első napjától kezdve kardoskodik az új szélcsatornáért

    Seidl már az első napjától kezdve kardoskodik az új szélcsatornáért

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elárulta, hogy a csapat szélcsatornája lehet a kulcs ahhoz, hogy visszatérjenek az élre a Forma-1-ben. A csapat versenyzői 2013 óta nem jártak dobogón, de a teljesítményük idén már javult, és a brit istálló feltett szándéka visszatérni a legjobbak közé.

    Seidl az év elején érkezett, de már jó benyomást tett, és az egyik legfontosabb döntése a csapat szélcsatornájának a fejlesztése volt. Jelenleg a Toyota létesítményét használják Kölnben, de most a sajátjukat akarják feljavítani. Seidl ennyit mondott erről az Autosportnak:

    „Az a feladatom Zakkel és a többi tulajdonossal, hogy mielőbb kidolgozzunk megoldásokat a csapat gyengeségeire. Az egyik ilyen fontos lépés a szélcsatorna volt. Ez elképesztően fontos ahhoz, ha az a célunk, hogy visszatérjünk az élmezőnybe. Kell egy modern szélcsatorna.”

    Miközben Seidl hamar helyrerakott pár dolgot a McLarennél, lenyűgözte a tulajdonosokat is, akik kooperatívak vele:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy a tulajdonosok és a csapat is egyetért ezzel, és elfogadták a döntéseimet. Ez jó jel a csapatnál, a továbbiakra nézve. Ez csak azt mutatja, hogy az istálló és a befektetőik is vissza akarnak térni a csúcsra. Ez pedig kifelé is egy egyértelmű üzenet. Ez fontos, főleg akkor, ha további embereket akarunk felvenni. Világosnak kell lennie annak, hogy hova tartunk.”

  • Martin Donnelly elvesztheti a lábát, és tartalékai sincsenek – segíthetsz!

    Martin Donnelly elvesztheti a lábát, és tartalékai sincsenek – segíthetsz!

    Martin Donnelly legismertebb momentuma a Forma-1-ből a hatalmas balesete a Team Lotus autójával, amiből évek alatt épült csak fel. Magunk is találkoztunk évekkel ezelőtt a szimpatikus brit úriemberrel, és mi sem gondoltuk volna, hogy azért kell írnunk róla most, mert egyszerűen nagy bajba került, és elszegényedett. Innentől Jonathan Lewisé a szó:

    „Ez egy olyan dolog, amit Martinért és a családjáért teszek. Mindannyian ismerjük Martint, de hányan tudtátok az,t hogy a Forma-1-gyel nem keresett soha egyetlen petákot sem?! A belét is kidolgozza, minden héten autós instruktorkodik és megtesz mindent azért, hogy tudja fizetni a dolgait. Nem lesz boldog amiért elindítottam ezt az oldalt, mivel egy büszke ember. Ugyanakkor büszkeséggel nem lehet számlákat fizetni. Mint azt tudjátok, Martin még a hatalmas jerezi balesete és a lábsérülése után sem szakított ezen őrült sportággal, amit mindannyian szeretünk. Múlt héten is felült a mopedjére, hogy körbemotorozza Írországot, amivel pénzt szeretett volna gyűjteni egy tinédzser rák alapítványnak. Egy ilyen rendezvényen leesett a mopedről és egy másik motoros elütötte, a bal lábát amelyik már amúgy is sérült volt a térde felett. Képzelhetitek, hogy ez nem valami jó dolog. Teljesen őszinte akarok lenni, ezért leírom, hogy megvan az esélye annak, hogy Martin elvesztheti azt, amiért 30 évig küzdött, hogy megtarthassa azt. Amikor ezen sorokat írom, akkor már túl volt egy műtéten, de úgy tűnik, hogy összeszedett valami fertőzést. Napról-napra rosszabb lesz, nem pedig jobb. Alapvetően Martin most három hónapig nem lesz képes dolgozni, tartalékai pedig nincsenek. Kedves motorsportos barátaim, Martin rajongói adakozzatok, hogy segíthessünk rajta. Minden penny Martin, Julie, Charlotte és Owennél landol. Meg fog ölni, amiért ezt tettem, de ez egy olyan vészhelyzet, amin segíteni kell. Nagyon köszönöm: Jonathan Lewis”

    Aki tud segíteni, -> ERRE <- a linkre klikkeljen és adakozzon itt. A jó hír, hogy alig pár órája indult a kezdeményezés, és már közel a fele a kívánt összegnek megvan. Alább pedig a videónk vele még 2011-ből:

  • Gerhard Berger a DTM-et Monacoba vinné

    Gerhard Berger a DTM-et Monacoba vinné

    Gerhard Berger azon dolgozik, hogy valahogy Monacót hozzáadhassa a DTM versenynaptárjához. A korábbi Ferrari és McLaren pilóta ma már a prémium német túraautós szériát irányítja, és Norisringen az elmúlt hétvégén vendégként ott volt vele II. Albert monacói herceg is.

    A DPA hírügynökségnek annyit mondott, hogy ha a közeljövőben a DTM Monacóba mehetne, az egy remek sztori lehetne:

    „Elég jók oda a kapcsolataim, és talán egy napon be is tehetjük a lábunkat a hercegségbe.”

    Az osztrák egykori versenyző azzal zárta a mondandóját, hogy lemondana azon korábbi kijelentéséről is akár, mely szerint egy versenyhétvégén a DTM nem lehet betétfutam:

    „Monacóval kivételt tennék!”

  • Kvjat: Egyes pályák egyes autóknak jobban fekszenek

    Kvjat: Egyes pályák egyes autóknak jobban fekszenek

    Danyiil Kvjat már egy sokkal érettebb versenyző, mióta idén visszatért a Forma-1-be, de továbbra is nagyobb csapatot keresne magának a jövőben. A Torro Rossonak is voltak már jó pillanatai idén amikor versenyképesek voltak, de az orosz összességében magasabb szinten teljesítene. Így nyilatkozott a MotorsportWeeknek:

    „Szenvedünk az autó átlagsebessége miatt. Megpróbálunk elmenni a végsőkig, hogy megértsük azt, hogy miért. Az a helyzet, hogy idén ez nem csak rajtunk múlik, mert vannak olyan pályák, amelyek egyes autóknak jobban fekszenek, mint a többi. Ezen kívül más csapatok a mezőny ezen feléből jó irányba fejlődtek, de azon vagyunk, hogy kemény munkával visszatérjünk, és minden egyes elkövetkezendő versenyen harcolni fogunk. Ausztriát követően voltam a szimulátorban, és megpróbáltam megérteni, hogy mit kellett volna jobban csinálnunk az elmúlt versenyeken, és mit kell tennünk ahhoz, hogy fejlődjünk még a nyári szünetig hátralévő versenyeken. Remélem, hogy erősebbek leszünk már.”

    Mindkét Toro Rosso pilóta a hétvégén a pontszerzésben reménykedik.

  • Ecclestone: Inkább engem lőjenek le Putyin helyett!

    Ecclestone: Inkább engem lőjenek le Putyin helyett!

    A Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone elég bizarr interjút adott a The Timesnak: szerinte Vlagyimir Putyinnak kellene irányítania Európát, és inkább lőjék le őt, mint az orosz elnököt!

    Ecclestone 70-es évek végétől 2017-ig irányította az F1-et, de az új tulajdonos, a Liberty Media eltávolította a pozíciójából. Az utolsó intézkedései egyikeként azonban tető alá hozta az Orosz Nagydíjat. A bemutatkozó 2014-es év óta Putyin számos alkalommal a helyszínen izgulta végig a versenyeket, Mr. E pedig nagy tisztelője az orosz vezetőnek. Legutóbbi interjújában Bernie politizált és azt is elárulta, hogy mit csinál nyugdíjasként:

    „Ha bárkinek lenne egy gépfegyvere, és le akarná lőni Putyint, elé állnék, egyszerűen csak azért, mert ő egy jó fickó. Soha nem csinált olyat, ami ne lenne jó az embereknek.”

    Persze rákérdeztek Ecclestonenál arra, hogy mit gondol akkor a Salisburyban elkövetett mérgezésekről, amire így felelt:

    „Putyin nem tenne ilyet. Túl elfoglalt ahhoz, hogy ilyesmiken aggódjon. Ez az egész csak mese.”

    Mr. E ezen gondolatmenetet folytatván megerősítette azt is, amit 2017-ben egyszer már előadott, mely szerint az oroszok erejét ki kellene terjeszteni egész Európára:

    „Örülnék neki, ha ő irányítaná Európát. Úgysincs épp senki, így rosszabb már amúgy sem lehet. Azt tesz, amit mond is, hogy tenni fog. Nem vagyok támogatója a demokráciának, diktatúra kell. Diktátorként megmondhatod, hogy ezt fogom tenni. A demokráciákban lehűtenek.”

    A jelenlegi szerepe is szóra került a Forma-1-ben, mert hát mégis csak tiszteletbeli igazgatója a száguldó cirkusznak, erről ennyit mondott:

    „Ez annyit tesz, hogy egyáltalán nem dolgozom.”

    Persze annyit azért elárult, hogy továbbra is kapcsolatban áll sokakkal a paddockban, így amennyire csak lehet, jól informált:

    „Sok más dologgal foglalkozom most, talán még elfoglaltabb is vagyok, mint amikor volt munkám. Sokan meglátogatnak a különféle problémáikkal. Most is kötöttem üzletet ma reggel valakivel az egyik csapattól. Szeretek üzletelni. Alapvetően csak egy használt autó kereskedő lennék, nem?”

  • A McLaren már a 2020-as autójára koncentrál

    A McLaren már a 2020-as autójára koncentrál

    A McLaren már azon agyal, hogy befejezik a 2019-es autójuk fejlesztését. Évek óta tartó sikertelenség után olyan eredményt tudhatnak már most idén magukénak, amellyel az egykoron legendás brit csapat beskatulyázta magát a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull mögé. És máris előretekintenek, 2020-ra. Az AMuS-nak Andreas Seidl, a csapat új főnöke így nyilatkozott:

    „Már rég megkezdtük a 2020-as autónk fejlesztését. Sokkal hamarabb átálltunk rá, mint mondjuk egy éve. Most azon fázisban vagyunk, amikor eldöntjük, hogy mikor állunk le a jelenlegi autónk fejlesztésével, és a teljes erőforrásunkat átállítjuk az új autó készítésére, amivel 2020-ban egy újabb lépést tehetünk meg előre.”

    A McLaren közvetlen kihívója a konstruktőri negyedik helyért a gyári Renault csapat. A McLaren autóiban is Renault erőforrás van, de ez a szerződés 2020 végén lejár. Ezzel kapcsolatban Seidl ennyit mondott:

    „Jó hallani azt, hogy a Renault tovább invesztál a motorjaiba, és éppen emiatt nem is fáj a fejünk. Az elmúlt télen eszközölt fejlesztéseik nagyon lenyűgözőek voltak, és a javítócsomagjaik is hozták az ígérteket.”

    Seidl most már azon kezdett el dolgozni a McLarennél, hogy felfogásban is legyenek olyan bátrak, mint a top csapatok:

    „Meg kell változzon a kultúránk. Én olyasvalaki vagyok, aki mindig is meggyőztem az embereket arról, hogy vállaljanak kockázatot, de meg is védem őket akkor, ha valami félremegy. Arra kell csak figyelni, hogy kétszer ugyanazt a hibát ne kövessük el.”

  • Hamarosan a Red Bull autóiban is lesz party mode?

    Hamarosan a Red Bull autóiban is lesz party mode?

    A Honda máris a motorja fejlesztésén dolgozik, elsősorban az időmérő edzésen javítanának a Red Bull és a Toro Rosso autóival, mert egyelőre ez a japán márka gyenge pontja. A Mercedes és a Ferrari erőforrásaival felszerelt csapatoknak akad már némi extra erő szombatonként az úgynevezett „party mode”, ahogy azt Lewis Hamilton tavaly találóan elnevezte.

    A Red Bull tavaly megvált a Renault motorjaitól, aminek része volt az is, hogy egy körön nem voltak gyorsak, Max Verstappen pedig úgy látja, hogy a McLaren bizony nagyon is hatékonyan használja már ezt az üzemmódot a Francia Nagydíjtól kezdve.

    A Red Bull jelezte is a Honda felé, hogy kockáztassanak is akár, hogy tartani tudják a Ferrari és a Mercedes gyári csapataival a lépést, Max Verstappennek meg megengedték, hogy a határokig is elmenjen a motorjával, ami legutóbb kifizetődő volt Ausztriában, hiszen a holland pilóta nyerni tudott.

    A Honda következő komolyabb fejlesztési csomagja Monzára lehet kész, ahol a sebesség döntő lesz. Főnökük, Toyoharu Tanabe elárulta, hogy azzal már az lesz a céljuk, hogy kiemelkedő legyen a versenytempójuk:

    „Amilyen szigorúan csak lehet, olyan keményen hajtjuk a motorjainkat. Nem könnyű dolog ugyanakkor hirtelen nagy teljesítménynövekedést elérni. Fejlesztünk, talán már látható is lesz az eredmény a következő fejlesztési csomagban, de a következő versenyen még nem! Nagyobb a lemaradásunk a többiekhez képest az időmérő edzésen. A versenytempónk sem elég jó még, de ott nincs akkora gond, mint az időmérőkön. A következő logikus lépés nekünk tehát az, ha egy speciális módot fejlesztünk külön az időmérőkre, vagy valami hasonló, de ez nem lesz egyszerű.”