Szerző: Vámosi Péter

  • Alain Prost lesz a Renault Niki Laudája!

    Alain Prost lesz a Renault Niki Laudája!

    Szintet lép Alain Prost: a korábbi inkább csak formális tanácsadói szerepkörét követően a Renault Forma-1-es csapatánál bekerült az ügyvezetésbe. A hónap elején már beválasztották az igazgatótanácsba is a Renault Sport Racing Ltd-nél, és Thierry Bolloré helyére érkezett, akit a Reanult Group delegált addig ide. Utóbbinak mennie kellett az F1-es csapattól, mivel most az ő felelőssége lett az utcai autós üzletág miután, Carlos Ghosn januárban vitatható körülmények között távozott a cég éléről.

    A négyszeres világbajnok Prost pedig márkanagykövetként tevékenykedett előbb, majd tanácsadói szerepet kapott a Renault F1-es projektjében, amikor a francia gyártó átvette a korábban Lotus néven ismert csapatot 2015 végén. Az egyenlőre nem ismert, hogy az új szerepköre mennyit változtat a napi teendőiben.

    A csapatvezetés így jelenleg a következőkből áll: Cyril Abiteboul csapatvezető és operatív igazgató, Jerome Stoll a cég elnöke, a Renault Group pénzügyi vezetője Thierry Cognet és a Genii ismert főnöke Gérard Lopez, aki egy kis részesedést még megtartott a Gravity Motorsportson keresztül, mióta átalakultak a Lotusból.

    A Renault szóvivője így definiálta a csapat igazgatótanácsának a szerepét:

    „Jövőképet alkotnak, célokat és értékeket határoznak meg, stratégiákat és struktúrákat állítanak fel. Képviselik mindezt a menedzsment felé, a részvényesek felé elszámolnak, és felelősséget vállalnak. Meghozzák a felelős döntéseket a cég életében, és jóváhagyják az éves beszámolókat és a pénzügyi jelentéseket. Kulcsszerepük van a szponzoroknál a partnereknél és a pilótáknál.”

    Prost korábbi McLarenes csapattársa, Niki Lauda ugyanilyen pozícióban volt a Mercedesnél, májusban bekövetkezett haláláig.

  • Nyelvlecke: Leclerc németül tanul Vetteltől

    Nyelvlecke: Leclerc németül tanul Vetteltől

    A Ferrari rendre kihívások elé állítja a versenypályán kívül is a pilótáit: Leclerc ezúttal németül tanult Vetteltől Hockenheimben. Megvolt ez persze már fordítva is: a Francia Nagydíj előestéjén Vettel tanult Leclerctől bizonyos mondatokat, és meglehetősen jól meg neki. Mindkét esetben olyan mondatokkal kellett megküzdeniük a versenyzőknek, amelyek elég fontosak lehetnek a bokszutcai kommunikációban. Seb némi előnyben volt azért, mert az kiderült, hogy az iskolában egy ideig azért tanult franciául, Charles meg rendesen megküzdött a némettel.

    Most nézzétek meg mindkét videót, angolul. Először a német oktatás:

    Majd a francia nyelvlecke:

  • A Haas valamit változtatni akar a versenyzői hozzáállásán

    A Haas valamit változtatni akar a versenyzői hozzáállásán

    A Haas továbbra is krízisben van, és Günther Steiner csapatvezető azon van, hogy valamin sürgősen változtasson. Silverstoneban is ütközött Romain Grosjean és Kevin Magnussen, akkor már harmadszor 2019-ben, és Steinernek még cáfolnia is kellett azon pletykákat, hogy Grosjeant kivághatják. A szenzációs Német Nagydíjon azonban újra ütköztek. A dán Formula 1 lapnak így nyilatkozott ezt követően:

    „Valamit változtatnom kell. Nem is tudom, hogy mi mást mondhatnék.”

    Nem is akart nagyon elsőre mit nyilatkozni, mivel még nem elemezték ki a verseny visszajátszásait, de ennyit még hozzátett:

    „Nem mehetnek egymásnak minden hétvégén. Meg kell nézzük, hogy mit léphetünk csapatként, mert ez nem folytatódhat.”

    A vasárnapi eset után Grosjean, az inkább veszélyeztetett versenyzőként a kettejük közül ennyit mondott csak a francia televíziónak:

    „Nem kommentálnám, várjuk ki, hogy most mi fog történni.”

    Magnussen azonban egyértelműen a csapattársát hibáztatta a dán TV3-on:

    „Nem azt mondták nekünk, hogy nem versenyezhetünk egymással, de azt viszont elmondták, egyértelműen, hogy ne menjünk egymásnak. Azt hiszem, hogy én elég kiszámíthatóan és folyamatosan mentem, de Romain belém fordult. Nem csináltam semmi rosszat, neki kellett volna elkerülnie az ütközést. Versenyzőként tisztelem, és minden más területen remekül tudunk együtt dolgozni csapattársként. De az ilyen helyzeteket el kell kerülni. Ezúttal csak a kerekeink értek össze, így nem történt semmi, de ez akkor is felesleges.”

  • 2020-ban már nem menti meg a Mercedes a Német Nagydíjat

    2020-ban már nem menti meg a Mercedes a Német Nagydíjat

    A Mercedes nem menti meg újra a Német Nagydíjat. Amikor már egy éve is viharfelhők voltak Hockenheim felett, akkor a német autógyártó sokszoros konstruktőri bajnokként is beszállt a buliba. A 2019-es versenyen bizony hangsúlyos is volt a jelenlétük. A Mercedes volt a névadó szponzora is az eseménynek, és mindenütt látható volt a csillag, a csapat különleges festéssel rukkolt elő, és régi ruhákban ünnepelték azt, hogy 125 éves a motorsport történelmük.

    Hockenheim azonban egyre valószínűbb, hogy kimarad a 2020-as versenynaptárból. Mentőövet dob-e a Mercedes? Erről beszélt a Speed Weeknek Toto Wolff, a a csapat vezetője:

    „Az idein próbáltunk segíteni a tőlünk telhető legjobb formában. A tavalyi szerződésünk velük eléggé spontán volt, és nem is állunk készen egy folyamatos jelenlétre. Nem is hinném, hogy szerencsés lenne a Forma-1 és a Liberty Media üzletébe belefolyni. Ők döntik el azt, hogy hova megyünk, és hova nem.”

  • Todt szerint tovább csökkentenék majd a költségvetési keretet

    Todt szerint tovább csökkentenék majd a költségvetési keretet

    2021-től vezetik be a Forma-1-ben a költségvetési korlátot, de a FIA elnöke, Jean Todt már csökkentené azt. Hockenheimben elismerte, hogy a bevezetendő 175 millió dolláros keret csak a Mercedest a Ferrarit és a Red Bullt korlátozná, hiszen nincsen többek között a versenyzők fizetése sem. A francia elárulta:

    „Alacsonyabb számokat vezettem volna be. Csak három csapatot érint a dolog, hogy korlátozniuk kell magukat. Jobb lenne, ha olyan határunk lenne, amellyel minden csapatnak lenne esélye, de erre egyelőre nem volt lehetőség. Annyit legalább elértünk, hogy fél lábbal házon belül vagyunk. A költségvetési sapka jobb dolog, mintha semmi se lenne, de talán majd egy második lépcsőben csökkenthető lesz az összeg is.”

  • Magnussen is a régi specifikációjú Haas autót akarja

    Magnussen is a régi specifikációjú Haas autót akarja

    A Haas versenyzői nekiálltak lobbizni a Melbourneben használt autókért. Az amerikai csapat jól kezdte az idei évet, de aztán egyre nehezebben fogták munkára a Pirelli 2019-es gumijait. Annak ellenére hogy a csapatnál veszélyben van a versenyülése, Romain Grosjean áll amögött, hogy visszatérjenek a melbourne-i specifikációjú autóhoz.

    Így most Hockenheimben is a régi autót vezeti, ami gyorsabbnak tűnik, mint az újabb fejlesztéseket használó Kevin Magnussen. A dán erről az Ekstra Bladetnek beszélt:

    „A másik autó stabilabbnak tűnik, legyen hideg vagy meleg. Végeredményben ez nem az én döntésem. Azt kell tennünk, ami a legjobb a csapatnak. Nem titkolom azonban azt, hogy ha tehetném, én is visszatérnék a régebbi autóhoz.”

  • Vettel: A lehető legtöbbet próbálok majd előremenni

    Vettel: A lehető legtöbbet próbálok majd előremenni

    Rémálomszerű volt Sebastian Vettel szombatja, miután az utolsó helyre tudta csak kvalifikálni magát a Német Nagydíjon egy technikai hiba miatt. A Ferrari német versenyzője a versenyen akar visszavágni. Vettel már a Q1-ben kiesett az intercooler problémája miatt, de csapattársa Charles Leclerc sem járt jobban, őt is technikai problémák hátráltatták. Seb mostanában nagyon a pechszériáját éli: Silverstoneban ütközött Max Verstappennel és csak a 16. lett.

    A hatalmas visszaesése ellenére Vettel elárulta, hogy a hazai versenyén keményen nyomni fogja majd:

    „Persze roppant elkeserítő a dolog, pláne ha mindez a hazai versenyemen történik ekkora közönség előtt. Nem is történhetett volna mindez rosszabbkor. Ennek ellenére előre tekintek, és megpróbálom a lehető legtöbb helyet javítani. Bízom benne, hogy ez eredményez némi pontot.”

  • Rosberg: Schumacher inspiráló volt Németországnak, de nem nekem

    Rosberg: Schumacher inspiráló volt Németországnak, de nem nekem

    A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg elárulta, hogy ő egyike azon németeknek, aki úgy nőtt fel, hogy nem Michael Schumacher rajongója volt. Amikor a széria visszatér Hockenheimbe, nehéz nem visszaemlékezni azon időszakra, amikor a stadionrész vörösbe öltözött, és Ferrari pirosban biztatták a hősüket. Akkora hullámokat vetett a hétszeres világbajnok, amit azóta sem sikerült megismételni. Most Rosberg így nyilatkozott róla:

    „Schumacher egy egész generációnak nagy inspiráció volt. Elhivatottsága a sport iránt, a sz odaadása és szenvedélye fenomenális volt. Ennek ellenére én az ellenfelének, Mika Häkkinennek szurkoltam. Szóval, nem Schumacher rajongóként nőttem fel.”

    Némileg ironikus az, hogy Rosberg a finn rajongója volt a nemzete legnagyobb sztárjának ellenében, de ez nyilvánvalóan köszönhető volt annak, hogy egy másik finn világbajnoknak, Keke Rosbergnek a fia Nico. A korábbi Mercedes pilóta pedig később első kézből tapasztalhatta meg azt, hogy milyen lehetett Häkkinen helyzete, hiszen három évig Schumacher csapattársa volt a csillagos márkánál. Erre az időszakra így emlékezik:

    „Csapattársaként rengeteget tanultam tőle. Ez az időszak egyértelműen segített abban, hogy később én is világbajnok legyek. Leginkább azt tanultam meg tőle, hogy miképp vívjak ki tiszteletet a csapaton belül. Miképp helyezd magad pozícióba, miközben „csapatjátékos” vagy. Ezek a legfontosabbak, amit tőle tanultam.”

  • Tost megtartaná az Albon-Kvjat párost 2020-ra is

    Tost megtartaná az Albon-Kvjat párost 2020-ra is

    Franz Tost elárulta, hogy személy szerint nagyon örülne annak, ha megtarthatná 2020-ban is a Danyiil Kvjat/Alexander Albon párost, de ez a Red Bull Racingen múlik. A Toro Rosso teljesen új párossal vágott neki az idei szezonnak, a visszatért Kvjat mellé az újonc Albont igazolták.Mindketten jó benyomást tettek eddig a szezon első felében, így akár bármelyiküket hívhatják Pierre Gasly helyére a Red Bullhoz.

    Kvjat már volt egy ideig az anyacsapatnál, de 2015-ben visszatették a fiókcsapathoz, 2016-ban pedig aztán onnan is mennie kellett. Visszatérését követően a Toro Rossonál a csapatvezető Tost de a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is elégedett vele. Albont későn igazolták le, ahhoz képest szerzett már három pontot, és többször is közel állt hozzá, hogy gyarapítsa azokat. Pénteken a Hockenheimringen Tost elismerte, hogy megtartaná a párost 2020-ban is:

    „Van két igazán jó versenyzőnk. Danyiil Kvjatról tudtuk már régen is azt, hogy gyors. Most már érettebb lett, és nagyon-nagyon jó teljesítményt nyújt. Alex Albon pedig számomra pozitív meglepetés, ahogy Norris is, a fiatal versenyzők közül. Azt gondolom, hogy a szezonunk második fele még erősebb lesz, mert már kiismerte az autót, tudja már hogy mi zajlik a Forma-1-ben, és a megfelelő csomagot adjuk neki. Szerintem lesz tőle kiugróan jó eredmény. Személy szerint remélem, hogy velük folytathatjuk, de végeredményben erről majd a Red Bull dönt, de nem hinném azt, hogy szeptember vége, október eleje előtt döntenének.”

  • Vettel Hockenheimben Bernd Schneiderré változott

    Vettel Hockenheimben Bernd Schneiderré változott

    Sebastian Vettel a hazai versenyén Bernd Schneider sisakfestésével versenyez, mert úgy gondolta ennek itt volt az ideje. Miért pont most a Német Nagydíjon veti be ezt a különleges festést? Erről így beszélt a Ferrari pilótája:

    „Ő 55 éves lett én meg az 5-ös rajtszámmal versenyzek. Ennek itt volt az ideje. Szoros barátságban állunk egymással, és minden idők egyik legjobb német autóversenyzőnek tartom. A Forma-1-ben kár, hogy gyenge autókat vezethetett, mert lett volna benne potenciál. Túraautókkal azonban igazán lenyűgöző volt.”

    Bernd Schneider 2000, 2001, 2003 és 2006-ban hódította el a DTM bajnoki trófeáit, mindannyiszor Mercedesszel. 1997-ben a FIA GT bajnoka is volt, ugyanígy a csillagos márkával. A Forma-1 azonban valóban nem jött össze neki, mert csak kilencszer tudott elindulni összesen az Arrows vagy a Zakspeed autóival, de nem szerzett pontot.