Claire Williams elárulta, hogy már nem a névadó és alapító édesapja irányítja a Williams Forma-1-es csapatát. Franknek elvitathatatlan érdemei vannak a csapat kalandjaiban és sikereiben, de úgy tűnik, hogy most már egészségügyi okok miatt nem alkalmas arra, hogy vezesse az istállót. A Grandpx.news-nak ennyit mondott Claire:
„Már nem Frank irányítja a csapatot. Persze mindenről tájékoztatom, hogy mi történik, hogy megértse a helyzetünket. Ő is élt már meg nehéz időszakokat a Williamsszel. Az emberek azt hiszik, hogy dühös amiatt ahogy állunk, de Frank realista, aki érti, hogy milyen a Forma-1-ben fent és lent is lenni.”
A csapatnak kemény időszaka van, és reménykednek abban, hogy az eddig megszerzett egyetlen pontjuk számát is növelni tudják a nyári szünet után. Sokat beszélnek ugyanakkor a versenyzői felállásukról is, illetve Robert Kubica jövőjéről. Claire azonban hisz mindkét versenyzőjében:
„Tényleg szükségünk volt egy olyan pilótára mint Robert, mert jó a technikai és mérnöki elemzőképessége. Nem egyszerű a szezonja, de sem Robert sem George nincs abban a helyzetben, hogy megmutathassák a képességeiket ezzel az autóval. Robert azonban valóban megtesz mindent amit várok tőle.”
Az istálló reménykedik benne, hogy felülmúlják önmagukat, és elindulnak a rajtrács eleje felé, valamint a szezon második felében harcban lesznek már pontokért.
A 39 éves Kimi Räikkönen a Forma-1-es mezőny legidősebb tagja jelenleg a Forma-1-ben, de állíthatjuk, hogy még mindig a finn versenyző a legnagyobb rajongótáborral bíró versenyző világszerte, és hazánkban is.
A Magyar Nagydíj csütörtöki napján az Alfa Romeo Racing külön sajtótájékoztatót szervezett, kifejezetten a magyar újságírók számára, hogy beszélgethessünk kicsit Räikkönennel, de csatlakozott a svájci-olasz csapat újonca, Antonio Giovinazzi is.
Nem szokásunk olyan kérdéseket feltenni, melyeket körülbelül minden hétvégén megkapnak a versenyzők, így aztán lazábbra vettük a figurát…
A Räikkönen rajongók egyik szlogenje, hogy „Kimi for president”, vagyis „Kimit elnöknek”. De vajon lenne-e elnök Räikkönen?
„Talán egy nap, ki tudja? Kell majd csinálnom valamit, ha abbahagytam a versenyzést.” – felelt inkább komolytalanul, mint komolyan, az egyébként kifejezetten jó hangulatban lévő finn a Racingline.hu kérdésére.
Arra a kérdésre, hogy akkor mégis minek lenne az elnöke, lenne-e mondjuk az országának az elnöke, a következő választ adta: „Sajnos az elnöknek nincs elég hatalma, szerintem. Először ennek kellene változnia, aztán hajrá.”
Fotó: Kaiser Erika
Felröppentek már olyan hírek, melyek szerint a Liberty Media élén változás történhet a jövőben, és talán lecserélik Chase Carey-t. Megérdeklődtük hát Kimit, hogy a Liberty Mediának lenne-e az elnöke, hogy rendet tegyen a sportban?
„Nem, nem, nem. Több itt a politika, mint sok országban.”
Tavaly jelent meg – magyar nyelven is – az immáron kétszeres családapa életrajzi könyve, melyben számos sztorit elmesél fiatalabb korából, köztük olyanokat is, amiket nem írt meg korábban a bulvár sajtó. De vajon mesél-e majd a tivornyáiról a gyerekeinek is?
Fotó: Kaiser Erika
„Ezek nem komoly dolgok, nincs ellenemre, hogy elmondjam őket.” – mondta Räikkönen. „Mármint, ez is az élet része, tudod, a tanulás része. Boldogan mesélek majd nekik sokat és sokat is fognak kérdezni. A fiunk már most is sok dologra rákérdez, szóval… „
Giovinazzit, olasz mivolta okán magáról az Alfa Romeoról kérdeztük, hogy van-e kedvenc autója, illetve szívesen rajthoz állna-e a Mille Miglián? (A Mille Miglia egy historikus autókat felvonultató, kb 1000 kilométeres, utcai autóverseny Olaszországban)
„Igen, voltam idén a Mille Miglián, de csak az első szakaszt teljesítettem. Egyébként kedvelem az Alfettát, komoly történelme van és sok más autó is igazán nagyszerű. Az idei Mille Miglia egyébként nagyon tetszett, szóval talán a jövőben elmegyek majd újra.”
Giovinazzinak az Osztrák Nagydíj előtt volt egy fogadása csapatfőnökével Frederic Vasseur-rel, mi szerint az akkor még nulla ponttal rendelkező versenyzőnek bele lesz nyírva a hajába, ha végre sikerül neki a pontszerzés. Nos, ez Ausztriában sikerült is, a főnök pedig állta a szavát és némi kergetőzés után levágott egy tincset az olasz versenyző hajából. Ezek alapján mire lehet számítani, ha ismét pontot szerez?
Fotó: Magyar Gábor
„Tudod, vasárnap (a Német Nagydíjon, mely egy héttel a magyar futam előtt volt – a szerk.), mielőtt megkaptuk volna a büntetést, semmi nem történt (a hajával). Szerencse, hogy nem, mert aztán elvesztettük azokat a pontokat. De, nem is fog újra megtörténni a hajvágás, jót beszélgettem Freddel (Vasseur), és hát a Red Bull Ring után oké, a karrierem első F1-es pontja volt, ami nagyszerű, de most már marad a hajam.”
A Német Nagydíjon Giovinazzi a 8. helyen ért célba, Räikkönen pedig a 7. helyen, így pontszerző volt, végül azonban a versenybírák mindkét versenyző váltóját szabálytalannak találták, ezért büntették meg őket, és végül nem szereztek pontot.
A Haas csapata arra törekszik, hogy segíthesse Pietro Fittipaldit a szuperlicensz pontokért folytatott harcban ami kell a Forma-1-hez. A jelenlegi nehézségeik miatt azonban a fiatal pilótának mindent nem tudnak megígérni. A fiatal brazil versenyző 2018 óta tagja az istállónak. Ő a teszt és tartalékpilótájuk, a szezon előtt és alatt is tesztelhette a VF-19-est.
Fittipaldinak jelenleg a 40-ből 36 pontja van a Forma-1-es szuperlicenszhez. 2016 óta létezik ezen szabályzás, ő pedig a pontjainak a nagy részét a 2017-es Formula V8 3.5 bajnoki címével szerezte. A 2018-as menetelése akkor állt meg, amikor kettős lábtörést szenvedett, 2019-re pedig csak a DTM-be tudott szerződni a Haasnál végzett munkája mellett, de csak 16. a németek bajnokságában. Günther Steiner ki is mondta:
„Nincs elég pontja a szuperlicenszhez. Ez is az egyik gond a fiatal versenyzők lehetőségeit nézve, hogy nincs is olyan sok, akinek elegendő a szuperlicensz pontja, azokat megszerezni pedig nem is olyan egyszerű. Most azonban van egy megoldás. Megállapodás született arról, hogy kaphat pontokat akkor, ha a csapat beültet egy versenyzőt az első szabadedzésre. Amennyiben csak négy pontja hiányzik, megnézzük, hogy mit tudunk tenni ezért.”
A Haas jelenleg kilencedik a konstruktőrök bajnokságában, és továbbra is csak próbálják megérteni azt, hogy a VF-19-es jó időmérős teljesítményét miért nem tudják átültetni a versenynapra is. Erről ennyit mondott a csapatvezető:
„Jelenleg kicsit nehéz a helyzetünk. Tudnánk biztosítani neki időt a szabadedzéseken, így akár előre is léphetne. Most azonban amilyen slamasztikába kerültünk, amiatt mindkét versenyzőnknek amennyit csak lehet, tesztelnie kell az autót, hogy megszüntessük ezen hullámvasutazást. Ha ettől eltérünk, akkor nem a megfelelő dologra koncentrálunk, mivel a célunk az, hogy ne kilencedikek legyünk a bajnokságban, hanem ettől jobbak legyünk. Ez az oka annak, hogy nem tudok ígéreteket tenni Pietrónak.”
A Forma-1-ben nem volt brazil pilóta Felipe Massa 2017-es végleges visszavonulása óta. A jövő hónapban az Olasz Nagydíjon pedig már 10 éve lesz annak is, hogy Rubens Barrichello megnyerte a versenyt, és ezzel az utolsó brazil győzelmet szerezte meg Monzában, és egyben a saját utolsóját is a száguldó cirkuszban.
A korábbi világbajnokságokat is nyerő csapatfőnök, Flavio Briatore beszáll a politikába. Bejelentette, hogy mozgalmat indít „Il Movimento del Fare” avagy a „A tettrekészség mozgalma” néven.
A 69 éves üzletember úgy fogalmazott, hogy motiválttá vált, mert a hazája kritikus állapotba került. Briatore természetesen rögtön leszögezte, hogy teljesen független bármelyik jelenlegi párttól, továbbá ő teljes mértékben a népet kívánja szolgálni. A programja nagyjából annyi, hogy sikeres vállalkozók és szakemberek az ötleteikkel és elképzeléseikkel segítenének abban, hogy Olaszországban újra sikeres legyen a munkahely teremtés, és vonzza a befektetőket. Flavio ráadásul leszögezte, hogy mindezt teljesen ingyen tennék.
Briatore ismert abban hogy Fernando Alonsoval és Michael Schumacherrel is sikereket tudott elérni, de a 2008-2009-es „Crash-gate” botrány után már nem lett szívesen látott vendég a Forma-1 paddockban.
Charles Leclerc idén már a nagyfiúkkal játszik a Forma-1-ben, hiszen többszörös világbajnokok, olyanok mint Lewis Hamilton vagy Sebastian Vettel azok akik ellen küzd. Mégse ők vannak a saját listájának az élén, akik szerinte a legjobbak, akik ellen valaha is versenyzett.
Leclerc a Sauberből ült át a 2019-es szezonra a Ferrariba, és alapvetően jól teljesít, de elismeri, hogy vannak még olyan területek, ahol fejlődnie kell.
A gokartos évei alatt a monacóinak olyanokkal kellett megküzdenie, mint Pierre Gasly, Esteban Ocon, Alexander Albon, vagy Max Verstappen. Mindannyiuknak sikerült eljutniuk a királykategóriába. Egy ilyen erős generációban adódik a kérdés felé is, hogy mit gondol Charles Leclerc, hogy ki a legerősebb pilóta aki ellen valaha is versenyzett?
Az elismerése bizony a Red Bull friss párosának szól, tehát Max Verstappennek és Alexander Albonnak, akik immáron az energiaitalos csapatál versenyeznek, míg Pierre Gasly visszakerült a Toro Rossóhoz. Leclerc eléggé óvatoskodva fogalmazta meg a válaszát, mely szerint azon legjobbak akik ellen valaha is versenyzett, bizony a gokartos évei környékén keresendők:
„A gokartban magas volt a színvonal, így a felsorolt srácok közül kell választanom…” – mondta Leclerc, majd némi hezitálás után kimonta: „Ezek pedig Max Verstappen és Alexander Albon.”
Gérard Lopez korábban a Lotus Forma-1-es csapatának volt a tulajdonosa, jelenleg a francia elsőosztályú Lille OSC futballcsapatot birtokolja. Most elárulta, hogy lett volna lehetősége korábban megvásárolni a brit Sunderland csapatát. Erre akkor lett volna még opciója, amikor a csapatnak Ellis Short volt a tulajdonosa. Most Lopez a La Journal du Dimanche lapnak adott interjút, és amikor rákérdeztek nála, hogy örömmel birtokolna-e akár egy angol focicsapatot is, elmondta, hogy lett volna opciója arra, hogy átvegye Shorttól a Sunderlandet, de végül a Lille mellett döntött, mert úgy gondolja, hogy Franciaországban van a világ legjobb tehetséggondozója:
„Lett volna lehetőségem megvenni az akkori Premier Ligás Sunderlandet, hiszen ismertem a tulajdonosát. Nem tettem végül, mert a projektépítés szempontjából jobb volt Franciaországban dolgoznom, ahol a világ legjobb tehetségei vannak. Így nem bántam meg. A LOSC-ba pedig beleszerettem. Ugyan nem vagyok lille-i, de nekem ez nem a megszokott, nem csak egy befektetés. Annyira, hogy nem is gondolkodtam másik klubon. Egyesek kinevetnek emiatt, de nem érdekel.”
A luxemburgi születésű üzletember 2016-ban vette át a Lillét, amikor még a Forma-1-ben is tevékeny volt, a Lotusszal.
Az Alfa Romeo csapata, akiket korábban Sauber néven ismerhettünk odáig van Kimi Räikkönenért. A finn a pályafutását 21 évesen kezdte náluk még jelentősebb tapasztalatok nélkül, de már akkor is Beat Zehnder csapatmenedzser irányítása mellett. Ő azóta is a svájciak alkalmazottja, és az AMuS-nak elmondta, hogy még jobban lenyűgözte őt Räikkönen, akinek azóta lett 21 győzelme, és a 2007-es világbajnoki címe. Mint az ismert, Kimi ismert lett azzal is, amikor a Lotusos mérnökével közölte egyszer az azóta már szállóigévé vált klasszikusát:
„Hagyj békén, tudom, hogy mit csinálok.”
Zender el is árulta, hogy náluk hogy működik most mindez:
„Kimi a mi irányításunk nélkül vezet. Mindent maga csinál, mindent ért. A mérnökeink megvitatják egymással, hogy kell-e változtatni a motor beállításán, de azon nyomban Kimi már meg is változtatta azt. Pontosan tudja, hogy mikor és mit kell tennie.”
Az Alfa Romeo 2019-ben egyelőre egy egyszemélyes showként is megy, hiszen Antonio Giovinazzi a csapat 31 pontjából összesen csak egyet szerzett eddig. Az olasz pilótával kapcsolatban ennyit mondott Zehnder:
„Kicsit elengedtük a szezon elején, de egyre inkább fejlődik.”
Max Verstappen is kifejtette a véleményét arról, hogy új csapattársat kap Alexander Albon személyében. Elmondta, hogy nem igazán érdekli, ki lesz a partnere a továbbiakban. Albon-t hétfőn jelentették be a Red Bullhoz, a Toro Rossótól igazolt át.
A thaiföldi nemzetiségű pilóta tehát a Belga Nagydíjon lesz először Verstappen csapattársa, miután a Red Bull új csapattársat keresett a hollandnak a szezon hátralévő részére, és 2020-ra. Max korábbi csapattársa Pierre Gasly volt, akinek nehéz szezonja volt eddig, és ennek látta a kárát, így visszadobták a Toro Rossóba.
Az eredeti tervek szerint Gasly megtarthatta volna a versenyülését a szezon végéig, sőt Christian Horner is megerősítette nemrég mindezt, de úgy tűnik, hogy megváltoztatta a véleményét. Verstappen jól ismeri mindkét pilótát a gokartos éveikből, és nem igazán zavartatja magát, hogy ki versenyzik mellette. Reagált is a fejleményekre, és elmondta a Telegraafnak hogy csalódott Gasly miatt, de nem izgatja magát azon, hogy ki a csapattársa:
„Igen, Pierrenek ez kellemetlen, de személy szerint nem igazán izgat az, hogy ki is a csapattársam. A lényeg az, hogy a másik autóval is jobban szerepeljünk, és több pontunk legyen csapatként.”
Toto Wolff szerint egy nagyon erős Ferrari érkezik a nyári szünetet követően. A Marca sportlap szerint a maranellóiak bevetik a harmadik specifikációjú motorjaikat Spában, miután a Mercedes és a Red Bull-Honda is leiskolázta őket Magyarországon. A spanyolok szerint az új motor 20 lóerővel lesz majd gazdagabb.
A Mercedes csapatfőnök Wolff azonban úgy véli, hogy még az új motor nélkül is az olyan gyors pályákon mint amik jönnek épp a versenynaptárban, a Ferrarit mindenképp erősebbnek érzi majd az augusztusi szünetet követően. Erről ennyot mondott:
„Magyarországon egyértelmű volt, hogy a Ferrarinak nem fog feküdni a pálya. Ugyanakkor egy nagyon erős motorjuk van, így egy nagyon erős Ferrarival számolhatunk Spában és Monzában. Keményen kell dolgoznunk a versenyképességünkön.”
Pierre Gasly már így is nyomás alatt áll, de Jacques Villeneuve sem könnyíti meg az életét az újabb kritikájával. A kanadai szerint a Red Bull pilótája nem áll azon a szinten, ahol kellene.
Gasly a Toro Rossótól érkezett a Red Bullba a 2019-es szezonra, miután a junior csapatnál volt már 2017 óta. Az ott nyújtott teljesítményének köszönhette azt, hogy előrébb léphetett. A legjobb helyezése 2018-ban Bahreinben volt, ahol negyedik lett, és ennek is köszönhetően lett idén Max Verstappen csapattársa.
A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogy azt Gasly elképzelte, és Danyiil Kvjat és Alex Albon jó szereplése is aggaszthatja a francia pilótát. Jacques Villeneuve meg ismert arról, hogy nem tesz lakatot a szájára, így Gasly-t is elővette, hogy nem áll a helyzet magaslatán, és ezt elmondta a Motorsport-Total.com-nak:
„Nagyon-nagyon messze van Max Verstappentől, nincs azon a szinten ahol kellene, ez pedig kemény. Szerencséje van, hogy még mindig ott lehet.”
Villeneuve azt is elárulta, hogy mi az oka annak, hogy a Red Bull még nem lépett: