Szerző: Vámosi Péter

  • Hivatalos: Marad a Spanyol Nagydíj is 2020-ban!

    Hivatalos: Marad a Spanyol Nagydíj is 2020-ban!

    Rengeteg spekulációt követően hivatalosan is megerősítésre került, hogy 2020-ban is az F1-es versenynaptárban marad a Spanyol Nagydíj. A Barcelona melletti pálya már jó ideje a Forma-1-es vérkeringés része, az országban az első futamot 1951-ben rendezték. Sokan úgy vélték, hogy nem lesz megegyezés, de sikerült, így jövőre a bajnokág visszatérhet ide. Chase Carey így nyilatkozott a hivatalos közleményben:

    „Örömmel jelentjük be, hogy a Spanyol Nagydíj a 2020-as FIA Forma-1 bajnokság versenynaptárjának a része lesz. Az a döntés, hogy folytatjuk a királykategóriával egy olyan helyszínen, mint Spanyolország amelynek komoly autósportos múltja van, a stratégiánk része. A Forma-1 európai gyökereinek a megtartása mellett azonban a Forma-1-et elvisszük új helyszínekre is.”

    A pálya ráadásul a helyszíne is lesz a téli teszteknek a 2020-as szezon előtt is. A Spanyol Nagydíjra mindig nagy számú nézősereg érkezik, és lokálisan jelentősen javít a gazdaságon. A Forma-1 ugyanakkor törekszik rá, hogy kiterjesszék önmagukat, de maradnának azon országokban és pályákon, ahol sikeresek, mert nem akarnak hirtelen változtatásokat.

  • Folytatódik Kiss szezonja: Irány a Cseh Köztársaság!

    Folytatódik Kiss szezonja: Irány a Cseh Köztársaság!

    A hétvégén újra dübörög a FIA kamion Európa-bajnokság, Kiss Norbiéknak is. Újra az Autodrom Most a helyszín, a Cseh Köztársaságban, ahogy azt a kamionsport szerelmesei már évek óta megszokhatták.

    Ezzel megkezdődik a szezon sűrű második fele is, hiszen négy fordulót hat hétvége alatt zavarnak le. A szezonzáró pedig Jaramában lesz október 6-án. A 2019-es szezon ötödik állomása tehát 21 kanyarral várja a mezőnyt, ahol a hazaiak leginkább Adam Lackonak szurkolnak majd. A Buggyra versenyzőre legalább olyan csodás szombatra számít, mint 2018-ban, amikor két győzelmet is aratott. Lacko az év előzését is bemutatta itt tavaly, amikor egy merész manőverrel kívül ment el kívülről René Reinertnek az utolsó kanyarban az utolsó métereken. Neki ugyanilyen hősies küzdelem a terve idén is, pláne ha harcban akar maradni a bajnoki címért.

    Lacko 75 pont hátrányban van Hahnhoz képest, aki idén eddig minden versenyhétvégén legalább egyszer nyert. Az igazán durva a német eredményeinél pedig az, hogy 22 hónapja már annak, hogy folyamatosan úgy jött el a versenyhétvégékről, hogy minimum egy győzelmet aratott. Utoljára 2017 októberében Jaramában fordult elő az, hogy Jochen nem tudott nyerni.

    A pontversenyben jelenleg legközelebb hozzá Antonio Albacete található, de ős is 67 pontnyira van tőle lemaradva, hiába szerez folyamatosan pontokat a spanyol pilóta. Jelenleg tehát inkább úgy néz ki, hogy a bajnokság második helyéért lesz igazi küzdelem a hátralévő versenyeken.

    A bajnokságban jelenleg a Tankpool24 versenyzője, Kiss Norbert a negyedik, csak egy ponttal lemaradva Lacko mögött. Steffi Halmnak ezúttal azonban nem volt szerencséje a hazai futamán a Nürburgringen, így az összetett második helyéről visszaesett az ötödikre.

    Sascha Lenz idén már tudott nyerni a Hungaroringen és a Slovakia Ringen is, de csak a hatodik helyen áll, 25 pontnyira a második Albacetétől. További két német IVECO-s pilóta azonban harcolhat a dobogókért: René Reinert és André Kursim. Mindketten nyertek már idén, hiszen Reinert Misanoban, Kursim Magyarországon volt eredményes. Előbbi ráadásul tavaly Mostban megnyerte az utolsó futamot.

    José Rodriguez is remek versenytempóra képes 2019-ben a Reboconort MAN-jével, de Anthony Janiec is újra visszatér a csalódást keltő nürburgringi szereplése után.

    Komoly név is visszatér a kamionversenyzéshez pár év kihagyás után: Mika Mäkinen egy korábbi Buggyra Freightlinerrel a Mad Croc Racing színeiben elindul a hétvégén. A finn a bajnokságban utoljára 2015-ben versenyzett. Természetesen a hazai futamáról nem hiányozhat majd a veterán Frankie Vojtisek sem.

    A menetrend a szokásos: pénteken edzések, szombat délelőtt viszont már időmérő, majd következik a két verseny. Vasárnap szintén időmérő és kettő futam várja a kamionversenyzőket.

  • Ekström lesz a Cupra e-Racer gyári pilótája és nagykövete

    Ekström lesz a Cupra e-Racer gyári pilótája és nagykövete

    A kétszeres DTM bajnok, Mattias Ekström  lesz az első hivatalos versenyzője és nagykövete a Cupra e-Racernek. Antonino Labate, az üzletmenetért felelős stratégiai igazgató így nyilatkozott a döntésükről:

    „Az elektromos meghajtás lesz a Cupra stratégiájának a fő eleme. Hagyatkozunk ugyanakkor Mattias versenytapasztalatára, és fejlesztési képességeire, hogy újragondoljuk a versenyzés jövőjét, és új tapasztalatokkal fejlesszünk a globális motorsport javára.”

    A Cupra tavaly leplezte le a 100%-osan elektromos túraautóját, mert már elkezdtek készülni a hamarosan bemutatkozó ETCR szériában, Ekström pedig kulcsszerephez jut az autó fejlesztésében. Erről így beszélt:

    „Az, hogy csatlakoztam a Cuprához, számomra természetes. Miután a versenyzői karrierem folyamán megismerhettem eddig mindenféle hagyományos erőforrást, át akartam váltani az elektromos versenyzésre a Cuprával, akik úttörő munkát végeznek ezen szegmensben azzal, hogy létrehozták ezt az autót.”

    A Cupra e-Racert a Frankfurti Autószalonon mutatják be szeptember 12-én, immáron Ekströmmel kiegészülve.

  • Lehto szerint Hamilton Bottast akarja csapattársának

    Lehto szerint Hamilton Bottast akarja csapattársának

    A korábbi Forma-1-es versenyző, JJ Lehto szerint Valtteri Bottast favorizálja 2020-ra Lewis Hamilton is a csapattársának a Mercedesnél. Egyre közelebb a döntés ideje, és a hírek szerint Bottas egy negyedik szezont tölthet az Ezüstnyilaknál, Esteban Ocon viszont így a Renault színeiben térhet vissza a Forma-1-be. A Gazetta dello Sportnak Toto Wolff elárulta, hogy Hamilton véleményét kis kikérik arról, hog ki legyen szerinte jövőre a csapattársa. A regnáló bajnok pedig rendre pozitívan nyilatkozik Bottasról, aki egy nyugalmas időszakot hozott a Mercedeshez, míg előtte három évig feszült volt a hangulat Nico Rosberggel a fedélzeten.

    Az egykori Benetton és Sauber pilóta Lehto pedig reméli, hogy a csalódást keltő német és magyarországi eredmények nem befolyásolják a döntést a nyári szünet alatt, és Bottas így újra Hamiltonnal folytathatja a versenyzést. Az Iltalehtinek utalt rá, hogy honfitársát hamarosan bejelenthetik:

    „A hivatalos bejelentés előtt persze még nehéz elhinni, de remélem, hogy igaz a hír. Remek munkát végzett, és Hamiltonnal is jól harcolt. Volt pár rosszabb versenye a nyári szünet előtt, de szerintem már sokkal korábban meghozták a döntést. A csapat azt nézi, hogy mely pilóták kombinációja a legjobb nekik. Úgy néz ki, hogy Hamilton Valtterit akarja csapattársának, és ez az, ami számít.”

    A Forma-1 a héten újra visszatár a rendes kerékvágásba Belgiumban, és Hamilton kényelmes 62 pontos előnnyel vezet Bottas előtt a bajnokságban.

  • Kubica bizonytalan a 2019 utáni F1-es jövőjében

    Kubica bizonytalan a 2019 utáni F1-es jövőjében

    Robert Kubica nem tudja, hogy 2019 után is van-e még jövője a Forma-1-ben. Nyolc évnyi kihagyást és egy sérült karral az elhivatott lengyel visszatért a rajtrácsra, de csak szenved az újonc csapattársa, George Russell mellett a Williamsben. Claire Williams elárulta, hogy elégedett a 23 éves versenyzőjével, még ha tök utolsó is általában. Még ha erős támogatója is van Kubicának a PKN Orlennel a háta mögött, többen is feltételezik, hogy neház lesz megtartania a versenyülését 2020-ra.

    A hétvégén Lengyelországban, a Verva Street Racing alatt már így nyilatkozott:

    „Nem tudom, hogy mit fogok csinálni 2020-ban. Még nincsenek részletek, bár vannak tervek, de nem minden múlik csak rajtam. Meglátjuk, hogy mi lesz. Minden évben ez a helyzet, türelmesnek kell maradni.”

  • Nyaralása alatt lesérült Lando Norris!

    Nyaralása alatt lesérült Lando Norris!

    Óvintézkedésként Norris lába rögzítésre került, egy héttel a Belga Nagydíj előtt. A brit pilóta sínbe került lába vasárnap éjszaka volt látható a Twitch-es közvetítésében, így joggal feltételezték sokan, hogy lesérült a jövő heti belga forduló előtt.

    A McLaren megerősítette a GPToday.net-nek, hogy a fiatal brit valóban egy kisebb sérülést szerzett a nyári szünete alatt, de nem számítanak arra, hogy ki kellene hagynia a futamot Spa-Francorchampsban. Így nyilatkozott a McLaren illetékese:

    „Lando lába begyulladt a baloldali inaknál a nyaralása közben, amikor futóedzést tartott. Amennyiben bárki mást érne hasonló, akkor nem kellene csizmát viselnie, de most pár napig speciális övet és nadrágtartót kell hordania, hogy elkülönüljön a felépülésének az ideje alatt. Ez egy óvintézkedés. Az inai gyulladtak be, de már minden rendben. Sokkal drámaibban néz ki a dolog, mint az valójában.”

    Norris remekül kezdte újoncként az évét, 24 pontot szerzett 12 verseny alatt, amelyekkel többek között a McLaren is negyedik a konstruktőrök bajnokságában.

  • Kvjat elfogadja a Red Bull döntését az Albon/Gasly cseréről

    Kvjat elfogadja a Red Bull döntését az Albon/Gasly cseréről

    Danyiil Kvjat tiszteletben tartja a Red Bull döntését, amely szerint nem ő kapta az energiaitalosok F1-es csapatának a második versenyülését. Az orosz pilóta sikeresen újrakezdte az F1-es karrierjét, mióta kikerült előbb a Red Bull-tól, majd a Toro Rossótól 2017 végén. Idén Hockenheimben visszatért a dobogóra, ami kiscsapattal ebben az évtizedben először történt meg.

    A Red Bull mégis a csapattársát, Alex Albont küldte a maga alatt teljesítű Pierre Gasly helyére. Kvjat az orosz Championatnak beszélt erről egy rendezvényen, Szentpétervárott:

    „Én is mindent aznap tudtam meg. Hívott dr. Marko. Fontos, egy ilyen döntést tiszteletben tartani. Szerintem látni akarják, hogy miképp teljesít Albon egy győzelemre képes autóban Verstappen mellett. Én már voltam a Red Bullnál, és feltehetően ez is számított, amikor döntöttek. Szóval ez csak egy rövid beszélgetés volt.”

    Ismervén ahogy Helmut Marko csinálja az üzelmeit a Red Bullnál, nem értékeli túl a helyzetet Kvjat:

    „Minden rendben van az eredményeimmel. Ami pedig 2019 után lesz, az egyelőre bizonytalan. Azt gondolom, hogy legalább két-három hetet kell még várni, hogy tisztább legyen a kép.”

    A Sportboxnak Kvjat már elismerte, hogy Albon lenyűgözően teljesít, sőt szerinte keményebb csapattársa, mint volt neki régebben Daniel Ricciardo:

    „Nem mondanám azért, hogy egyik jobb, mint a másik Ezeket a következtetéseket ti (újságírók) vonjátok le. Alex azonban meglehetősen gyors. Sok más versenyzőnek idő kell, amíg hozzászokik egy technikához, de neki nem. Sokat fejlődhet még ugyanakkor, és hogy mire használja a tehetségét, az a versenyzőn múlik.”

    A Sport-Expressnek már azt mondta, hogy nem járt sosem a fejében az, hogy helyettesítenie kellene Gasly-t:

    „Nem vártam semmit. A saját munkámra koncentrálok. A Red Bull és én is elégedett vagyok a szezonnal, és ezen szellemben folytatjuk, és nem foglalkozom olyan döntéssel, amihez semmi közöm.”

  • Ericsson: Vágyam és célom, hogy az IndyCarban maradjak

    Ericsson: Vágyam és célom, hogy az IndyCarban maradjak

    Marcus Ericsson egyértelművé tette, hogy maradna 2020-ban is az IndyCarban. A korábbi F1-es pilóta idén már a tengerentúlon versenyzik, élvezi is azt, és reméli, hogy mindez folytatódhat jövőre. A motorsport.com-nak nyilatkozott:

    „Igazán fontos az most, hogy megmutassam, mire vagyok képes a pályán. Amint csak lehetőségem adódik rá, máris az aszfalton vagyok, ki kell használnom, hogy megismerjék a képességeimet. Ennyit tehetek. A célom és a vágyam az, hogy az IndyCarban maradhassak, ez 100%. Szeretem a szériát, szeretek itt versenyezni. Hosszú ideig itt akarok lenni, ez a célom. Ez az utolsó három verseny épp emiatt nagyon fontos lesz nekem.”

    Ericsson jól akar szerepelni, és teljesítenie is kell, ha meg akarja őrizni ezen sportágban a versenyülését jövőre is.

  • Ocon rettentő keményen dolgozik a Mercedes szimulátorában

    Ocon rettentő keményen dolgozik a Mercedes szimulátorában

    Esteban Ocon az idei szezonban a Mercedes tartalékpilótája, emiatt rengeteg időt tölt a szimulátorukban. A francia hisz benne, hogy ettől jobb pilótává válik, ami jövőre akár a pályán is bizonyíthat. Az F1 hivatalos oldalának nyilatkozott:

    „Az egyetlen dolog amire figyelnem kell, hogy úgy teljesítsek, ahogy azt a csapat elvárja a szimulátorban. Jelenleg ez a munkám. Sokat beszéltünk róla, hogy mit kell csináljak, hogyan fejlődhetnék, és a srácok elégedettek voltak. Ennyi időt eltöltvén a vetetéssel azt gondolom, hogy ebből származik majd némi előnyöm. Versenyzőként is segít abban, hogy még jobban fókuszáljak. Sok órát töltök el a szimulátorban, különböző napszakokban. Egy két tizedes különbséggel teljesítek akár 200 kört is. Nagyon nehéz dolog ez, de jót tesz, és örülök, hogy csinálhatom.”

    Ocon tavaly év vége óta nem versenyez, de nagyon is elfoglalt a Mercedesszel, és reméli, hogy nem veszített a képességeiből.

  • Verstappen: Az, hogy kétszer is nyertünk, több mint amire számítottunk

    Verstappen: Az, hogy kétszer is nyertünk, több mint amire számítottunk

    Kalandos úton, de Helmut Marko szerint Max Verstappen akár a Forma-1 legfiatalabb világbajnokává is válhat, de a holland illetve Christian Horner azért óvatosabban fogalmazott szezon előtt. Hat hónappal később már a a Honda egy stabil dologgá vált, és egyre szebbek lettek a remények. A Red Bull most már versenyeket nyer, Verstappen pedig kétszer is állhatott a dobogó tetején. A holland is elismeri, hogy ez több, mint amire számítottak, és ezt elmondta a De Telegraafnak:

    „Ne feledjük, hogy Ausztriában a Mercedesnek gondjai akadtak a hűtéssel. Ez nekünk kedvezett, és emiatt nyerni tudtam. Ugyanakkor: az, hogy kétszer is nyerni tudtunk, az több mint amire számítottunk. Jó a fejlődési ütemünk, még egy kicsivel kell csak, hogy jobb legyen.”

    A nyári szünet előtti versenyeken Verstappen már harcolni is tudott Lewis Hamiltonnal. Magyarországon messze ők ketten küzdöttek elöl. Hamiltonnak sikerült nyernie, amivel helyretette Verstappen gondolatait a bajnoksággal kapcsolatban. A 21 éves pilóta 60 pont hátrányban van hozzá képest:

    „Ez majdnem lehetetlen. Akkor lenne erre esély, ha Lewis igazán peches lenne. A jövő évre nézve persze biztató, de a hátralévő időben sem topoghatunk helyben. Ha fel akarunk zárkózni, akkor komolyan oda kell tennünk magunkat. Elégedett vagyok az erőfeszítéseinkkel. Azt hiszem, hogy a Hondával még többször nyerhetünk, főleg ha azt nézzük, hogy milyen az első közös évünk. Megvan a potenciál, ha megtanulunk jól reagálni. A legfontosabb az, hogy most folyamatosan teljesítsünk, és megtaláljuk az ezzel kapcsolatos összefüggéseket.”