Szerző: Vámosi Péter

  • Schumachernek az ülésébe, a Haasnak meg ennyibe kerültek a német balesetei

    Schumachernek az ülésébe, a Haasnak meg ennyibe kerültek a német balesetei

    Mick Schumacher állítólag több mint 3 millió eurós kárt okozott a versenyautóiban a 2022-es szezon alatt.

    Ez a költség is közrejátszott abban, hogy a Haas úgy döntött, nem hosszabbítja meg a szerződését jövőre, és helyére Nico Hülkenberget ülteti, aki Kevin Magnussen mellett ül majd a Forma-1-es 2023-as pilótafelállásukban – írja a német Bild. Michael Schumacher fiát rendszerint kritizálta Günther Steiner csapatfőnök a balesetek gyakorisága és a Haasra gyakorolt pénzügyi hatásai miatt. Schumacher idén Szaúd-Arábiában, Monacóban, majd Japánban az edzésen ütközött.

    Azonban részben legendás családi örökségének a presztízse miatt a Haas számos szponzort tudott a csapatához vonzani a Schumacherhez való hűségükkel. Nem tiszta ugyanakkor, hogy ezek a szponzorok 2023-ban, az ifjú német távozásával is a Haas mellett maradnak-e – néhányan azonban már most úgy döntöttek, hogy kiszállnak, írja a Bild.

    A Haas új névadó szponzora ugyanakkor megváltoztatja a helyzetüket.

    A MoneyGram, egy amerikai fintech cég lesz jövőre a csapat fő támogatója. Az istálló új neve MoneyGram Haas F1 Team lesz.

    Schumachernek mindeközben a Forma-1-es jövőjéért kell küzdenie, mivel a Mercedesnél csak egy tartalékversenyzői szerep lehetősége van neki kilátásban.

    Ralf Schumacher: Végre valaki Mick mellett áll és akarja őt

     

  • Hülkenberg majdnem Magnussen helyére került még az év elején

    Hülkenberg majdnem Magnussen helyére került még az év elején

    Günther Steiner elárulta, hogy Nico Hülkenberg szerződtetése gondolatként nem először merült fel a csapatnál.

    Az amerikai kiscsapat február végén szintén versenyzőt keresett, amikor Nikita Mazepin szolgálataitól megszabadultak. Akkor Kevin Magnussen végzett akkor a német előtt. Ugyanakkor további kilenc hónap kellett ahhoz, hogy Hülkenberget a Haas versenyzőjeként igazolhassák. Csak azután kapta meg a zöld jelzést, hogy Steiner úgy döntött, Mick Schumachert a csapatnál töltött második szezonja végén leváltja.

    Így az amerikai alakulatnál 2023-ban a harmincas éveiben járó Hülkenberg és Magnussen lesz az a páros. Ők összesen 322 F1-es futamon indultak, és mindössze egyetlen dobogós helyezést értek el együtt.

    A Beyond the Grid podcastben a Haas csapatfőnöke, Steiner elmondta, hogy „Hulk” már akkor is számításba volt véve, amikor Mazepin távozott, mivel a kelet-európai helyzet kialakulása miatt a helye – az apja cégének a csapatszponzorációjával együtt – tarthatatlanná vált.

    Mivel azonban a hivatalos tesztek megkezdése előtt szűkös volt az idő, Magnussen visszahozása az Egyesült Államokból a hosszútávú versenyzésből egyszerűbbnek tűnt, és visszatérhetett ahhoz a csapathoz, amelynél a dán 2017 és 2020 között versenyzett. Steiner Hülkenbergről enynit mondott:

    „Szerintem rajta volt a listánkon, de ott úgy volt, hogy a Kevin-megoldás szinte túl kézenfekvő volt, ha már egyszer feljött. Ismertük őt, tudtuk, hogy mit kapunk, ha hozunk valakit, aki ismeri a csapatot. Egyszerűen csak előnyt kapott egy nehéz helyzetben, mert csak két hetünk volt a szezon kezdetéig. Most van három, vagy két és fél hónapunk hátra. Tehát egy kicsit több idő, mint amikor csak két hét van hátra… amikor van valakid, aki mindenkit ismer, aki ismeri a folyamatainkat, aki tudja, miképp dolgozunk. Kicsit másképp gürizünk, mint más csapatok, tehát ha mindez megvan, az előnyös – ahogy azt a bahreini ötödik helyezéssel is láthattuk.”

    Hülkenberg utolsó teljes Forma-1-es szezonja 2019-ben volt a Renault-nál, azóta a Racing Point/Aston Martin szenzációs helyettesítőjeként tevékenykedett, amikor egy adott versenyzőjük betegséggel bajlódott egy versenyhétvégén.

    A 35 éves versenyző két nappal az idei utolsó nagydíj után Abu Dhabiban teljesítette első tesztjét a Haasnál.

    Hülkenberg Schumacher kapcsán: Mindenki ugyanazért küzd

  • Azcona: Ezért dolgoztam egész életemben! – de külön kiemeli Norbit is

    Azcona: Ezért dolgoztam egész életemben! – de külön kiemeli Norbit is

    A BRC Racing Team versenyzője, Mikel Azcona megszerezte első – és várhatóan az egyetlen – FIA WTCR versenyzői bajnoki címét a sorozat utolsó fordulójának az időmérőjén, Jeddah-ban.

    A széria negyedik szezonjában, és a Hyundai színeiben először versenyző spanyol élete legfontosabb eredménye után feldobva nyilatkozott, miután még a verseny kezdete előtt megszerezte a kupát. Azcona a harmadik helyre kvalifikálta magát a vasárnapi nyitófutamra, de bajnokká avatták, mivel fő riválisa, Néstor Girolami nem tudott továbbjutni a Q3-ba. Így nyilatkozott ezt követően a Hyundai pilóta:

    „Őszintén szólva ez olyasmi, amin már régóta dolgoztam, gyakorlatilag az eddigi életem alatt. Köszönetet kell mondanom anyunak és apunak, a családomnak, a barátnőmnek, mindenkinek, aki folyamatosan támogat, ami rengeteg embert jelent.”

    Azcona szülőfaluja külön vetítést szervezett a faluházban már az időmérőre, amiről így vélekedett:

    „Biztos vagyok benne, hogy jelenleg a falumban figyelnek, nem olyan sokan, mivel csak 2000-en vagyunk. De az biztos, hogy most követik az eseményeket.”

    A 2022-es bajnok a csapattársait és a szerelőit is dicsérte, akiknek köszöni a támogatást és a felkészülést, hogy első szezonjában a BRC-vel és a Hyundaijal megnyerje a bajnoki címet:

    „Az első pillanattól kezdve, hogy beléptem a csapatba, nagyon jó fogadtatásban volt részem, az első naptól kezdve Norbival, mindenkivel az alakulatnál, a szerelőimmel, mindenkivel. Amennyiben jó emberek mellett vagy, akkor jó dolgok történnek. Köszönettel tartozom mindenkinek az istállónál a munkájukért, nemcsak a versenyhétvégéken, hanem hétfőtől hétfőig. Norbinak is külön köszönetet kell mondanom a nagyszerű szezonért, ahogyan együtt dolgoztunk. Fantasztikus csapattárs és kiváló barát volt. Hihetetlen, hogy ilyen ember van melletted. Azt mondanám, ha ilyen emberek között vagy, akkor jó dolgok jönnek, és ez a trófea nekik is köszönhető. Tehát köszönöm a Hyundai Motorsportnak és a BRC-nek, most pedig világkupa győztes vagyok, és ez fantasztikus érzés.”

    Azcona kényelmes, 60 pontos előnnyel érkezett Jeddah-ba Girolami előtt, és még 65 pont volt elérhető, de ez nem könnyítette meg a Hyundai versenyzőjének a feladatát:

    „Még 60 pont különbséggel is nyilvánvalóan ideges vagy, mert a világ legjobbjai között nem akarsz második lenni. Versenyzőként nyerni akarsz, és akarod ezt az eredményt. Még ha ilyen jó is volt az előnyöm, egy kicsit aggódtam.”

    A spanyol örült annak is, hogy a WTCR-korszak utolsó bajnoka lett, mielőtt a verseny átáll a TCR World Tourra:

    „A WTCR utolsó évében és idényében, megnyerni a bajnokságot hihetetlen. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de egyelőre megpróbálom élvezni valószínűleg a következő egy hónapot.”

    Azcona már 305 ponttal rendelkezik, 68 ponttal áll Girolami, és 95 ponttal Berthon előtt.

    Michelisz kívánságát teljesíti a WTCR utódja?

  • Sulayem: Az FIA és az F1 kapcsolata sosem volt még ilyen jó

    Sulayem: Az FIA és az F1 kapcsolata sosem volt még ilyen jó

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke szerint az irányító testület és a Liberty Media tulajdonában és irányítása alatt álló Formula One Management közötti kapcsolat soha nem volt még ennyire jó.

    Ezzel reagált azokra a pletykákra és színfalak mögötti híresztelésekre, melyek szerint az elmúlt hónapokban feszültségek és egyre nagyobb szakadékok alakultak ki a két fél között, miközben a Forma-1 igyekszik kihasználni a közelmúltbeli sikereket, és világszerte növelni profilját. Magát az FIA-t is számos támadás érte azóta, hogy Ben Sulayem az év elején átvette az irányítást elődjétől, Jean Todt-tól. Kritika érte azt, ahogyan az FIA a Red Bull költségsapka-túllépését kezelte, és a csapatok sem voltak elégedettek azzal, hogy az FIA blokkolta a sprintversenyek számának hatra emelésére vonatkozó javaslatokat a következő szezonra.

    Ben Sulayem azonban tagadta, hogy bármilyen ellentét lenne közte és FOM-os kollégája, Stefano Domenicali között. Ragaszkodott ahhoz, hogy az év során folyamatosan egyeztettek egymással. Még Abu Dhabiban mondta mindezt a médiának:

    „Kétnaponta beszélek Stefanóval, ha pedig nem, akkor ő hív fel. Ez a módja, bármely találkozónk vagy döntésünk előtt. Olyan ez, mint egy házasság, amely örökké fog tartani. Hallgatok rá, ő is hallgat rám, és mindketten tudjuk, hogy ennek a frigynek fenntarthatónak kell lennie és tovább kell mennie.”

    A sprintversenyek helyzete még mindig megoldásra vár, mert az FIA azon az állásponton van, hogy nagyobb részesedést kellene kapniuk a bevételekből, hogy kompenzálják az ezzel járó megnövekedett munkaterheket. Ezért így folytatta:

    „Április 25-én volt az F1 Bizottsági ülés, amikor hirtelen azzal élltak elő: „Oké, szükségünk van még három sprintfutamra.” Nagyjából hat telefonhívást kaptam, hogy „Mi folyik itt?” és „Hol van a sprint javaslat?” Elfogadtuk a szavazást. Tanulmányoztuk. Visszamentem, és a teljes csapatommal átbeszéltem. Az emberek ugyanakkor nem értik, hogy az FIA munkatársai vagy tisztviselői milyen nyomás alatt vannak. Vissza kell mennem a csapatomhoz, és most egy plusz terhelésről kell beszélnünk, majd hirtelen mindenki azt mondta, hogy megosztottság van. Ott kezdődött ez az egész. Az emberek azt feltételezték, hogy amikor a három extra sprintversenyről beszéltem, akkor volt némi véleménykülönbség az FIA és a FOM között.”

    Ben Sulayem elárulta, hogy az FIA és a FOM messze nem állt távol egymástól a véleményükkel. Egységesen törekedtek arra, hogy az F1 sport és kereskedelmi oldalának javítását célzó kezdeményezésekkel haladjanak előre, állítja:

    „Az F1 Bizottságban egyetértünk, és olyan dolgokat szorgalmazunk, amelyek jobbak a sportágnak. Persze, vannak vitás kérdések, de a kapcsolatunk soha nem volt még ilyen jó, ezt határozottan állíthatom, és egyre erősebbé válik. Nagyon jó szakmai és személyes kapcsolatom van a FOM-mal. Erős az érdeklődésem is a sportág iránt.”

    Az FIA a héten jelentette be, hogy a motorsportért felelős ideiglenes főtitkára, Shaila-Ann Rao – a Mercedes F1 korábbi főkonzulja – mindössze hat hónapos megbízatás után távozik a szövetségből.

    Nyerj az FIA-val egy F1 paddock jegyet, illetve meghívót a díjátadó gálájukra!

  • Nyerj az FIA-val egy F1 paddock jegyet, illetve meghívót a díjátadó gálájukra!

    Nyerj az FIA-val egy F1 paddock jegyet, illetve meghívót a díjátadó gálájukra!

    Az FIA idén is összeválogatta az év akciójeleneteit, a legtöbb általa felügyelt szakágból, most pedig nyitott erre egy közönségszavazást.

    A legjobb pillanatok között elsősorban előzéseket láthatunk, de tényleg érdemes végig nézni mindegyik nagyjából 30 másodperces videót, mielőtt eldöntjük, hogy hová is tesszük a voksunkat. Ráadásul a szavazatunkkal meghívót nyerhetünk a decemberi díjátadó gálára, sőt mindemellett egy 2023-as Forma-1-es paddockjegyet is!

    Alább láthatóak tehát a kiválasztott versenyjelenetek, sajnos ezúttal magyar érdekeltség nélkül. A videók alatt pedig a link, ahol szavazhatsz. és esélyt adsz magadnak erre az igazán különleges nyereményre.

    WTCR

    WRC

    WEC

    GT Pro

    Tereprali

    Formula E

    Forma-1

    ETCR

    ERC

    WRX

    Formula 3

    -> Itt lehet szavazni! <-

    Fellélegezhetnek a csapatok, Toto Wolff korábbi tanácsadója elhagyja az FIA-t

  • Mazepin továbbra sem mond le a Forma-1-ről, így akar visszatérni

    Mazepin továbbra sem mond le a Forma-1-ről, így akar visszatérni

    Nikita Mazepin azt mondja, nem mondott le arról az álmáról, hogy újra a Forma-1-ben versenyezzen.

    Az oroszt és édesapja cégét az ukrajnai konfliktus kirobbanásakor a Haas-csapat dobta. A 23 éves Mazepin azóta is kitart amellett, hogy nem tér vissza, ha ez csak úgy működik, hogy bele kell egyeznie az FIA szabályaiba, miszerint el kell ítélnie Vlagyimir Putyin rendszerét.

    A 2022-es év egy részét egy rally-járgány volánjánál töltötte, sőt, bemutatkozásképp győzött is az orosz Silk Way ralin. A Tass hírügynökségnek beszélt a sikeréről:

    „Ezt csak kedvtelésből tettem, de szerencsére az örömautózásom győzelemhez vezetett. Ugyanakkor nem tekintem magamra profi raliversenyzőként. A Silk Way egy csodálatos verseny, de ahhoz, hogy egy nem raliversenyző igazán felkészüljön, bármi mást félre kell tennie”.

    A 2023-as terveivel kapcsolatban már szemérmesebben nyilatkozik, és nem hallgatta el, hogy továbbra is támogatja a hozzá hasonló, politikai okokból háttérbe szorult sportolókat:

    „Azt hiszem, hogy van egy bizonyos társadalmi küldetésem, amiben részt veszek, és ez nagy örömömre szolgál. Jövőre egy új szakágban is versenyezni fogok a hazámon kívül, de egyelőre még semmi sincs aláírva. Így erről még nem tudok beszámolni.”

    Abban azért reménykedik, hogy ez egy lépés lesz a Forma-1-be való visszatérés útján:

    „Természetesen megvan a vágyam, hogy továbbra is az autósportban versenyezzek. A célom az, hogy visszatérjek a Forma-1-be, tehát ez az az irány, amelyen dolgozni fogok.”

    Mazepin közölte Vettelékkel, hogyan válnak majd depresszióssá

  • Nem is akármilyen szerepben térhet vissza Vettel a Red Bullhoz!

    Nem is akármilyen szerepben térhet vissza Vettel a Red Bullhoz!

    A Red Bull „nyitott” Sebastian Vettel számára abban az esetben, ha a négyszeres világbajnok vissza akar térni a Forma-1-be.

    Az energiaital-istálló nemrég happolta el a munka nélkül maradt korábbi futamgyőztesüket Daniel Ricciardót, aki 2023-ban teszt- és marketingfeladatot vállalna az istállónál. A 35 éves Vettel ugyanakkor nem biztos, hogy újra versenyezni szeretne, de bekerülhet az F1-es csapat vezetésébe. Dr. Helmut Marko, amikor ez elhangzott, hogy a német Vettel, aki mind a négy bajnoki címét a Red Bullnál nyerte, nem versenyzői szerepkörben térhet vissza, nevetve ennyit mondott:

    „Két csapatunk van, tehát nyitottak vagyunk erre, az élete biztosan másmilyen lenne, mint amilyen versenyzőként volt neki. Korábban kellene jönni dolgozni, később távozna, és csak a pilóták fizetésének egy töredék részét kapná.”

    Vettel a maga részéről elmondta, hogy jövőre legalábbis kezdetben szünetet tart egy F1-es pilóta hektikus időbeosztásához képest. Ettől függetlenül azonban nyitott egy csapatvezetői szerepre, ezért visszafeleselt:

    „El tudom fogadni, mert megszoktam, hogy korán kelek a gyerekekkel. Amikor pedig a Formula 3-ban voltam, egy bizonyos Helmut Marko reggel hétkor ébresztett. Azonban igen, nagyon is jól tudom, hogy a pilótáknak tudatosan kell időt szánniuk a pihenésre, míg a csapatok vezetői folyamatosan a teendőkkel foglalkoznak.”

    A szakértők sem hisznek Vettel visszatérésében

  • 8 részes F1 sorozat érkezik Ecclestone életéről, mutatjuk hol és mikor nézheted!

    8 részes F1 sorozat érkezik Ecclestone életéről, mutatjuk hol és mikor nézheted!

    Nyolcrészes dokumentumfilm-sorozat készült Bernie Ecclestone életéről, és az F1 elmúlt évekbeli fejlődéséről.

    Ecclestone beleegyezett az együttműködésbe a sorozathoz, amelynek premierje decemberben lesz. A „Lucky!” című sorozat Bernie szemszögéből követi nyomon a Forma-1 fejlődését, annak az embernek a szemszögéből, aki több mint 40 éven át állt a sportág kereskedelmi oldalának élén, és tette azt hatalmas sikerré. Ecclestone még az 1950-es években kezdett el foglalkozni a királykategóriával.

    https://twitter.com/ManishPics/status/1596059193362247680

    Az új sorozat producere Manish Pandey, aki a 2010-es Senna lebilincselő dokumentumfilmet készítette. Ecclestone a Deadline-nak adott interjújában elmondta, hogy Pandey-n kívül senki mással nem dolgozott volna együtt, Pandey pedig hangsúlyozta, hogy a film „nem egy szerelmes levél” lesz az egykori mogulhoz.

    https://twitter.com/ManishPics/status/1595547570369187841

    Ecclestone kritikájának adott hangot azon bizonyos, a Forma-1-ről szóló amerikai dokumentumfilmmel és a sportágról alkotott „amerikai szemlélettel” kapcsolatban is. A Lucky! film reálisabb képet ad majd a száguldó cirkuszról és arról az emberről, aki naggyá tette a sportágat.

    Az új F1-es alapmű december 27-től lesz látható a Discovery Channelen. Magyarországon pedig a Spektrum TV-n.

    A kis Ecclestone először járt F1-es versenyen, de már tanulja a bizniszt

     

  • Némileg érthetetlen, hogy mi történik a Zengő Motorsportnál, de örülünk neki

    Némileg érthetetlen, hogy mi történik a Zengő Motorsportnál, de örülünk neki

    Rob Huff visszatér a Zengő Motorsporttal a hétvégi, szaúd-arábiai FIA Túraautó Világkupa szezonzárójára.

    A 2012-es világbajnok visszalépett az utolsó előtti, bahreini fordulótól, „a Zengő Motorsport csapatán belül fennálló nehézségekre” hivatkozva. Helyette Huff elindult a TCR Asia utolsó előtti, makaói fordulóján az MG-vel a Bahrein utáni hétvégén, és a két versenyből egyet meg is nyert.

    Huff a hétvégi futamokon Boldizs Bence helyére kerül, aki az előző versenyhétvégén őt helyettesítette.

    A Zengő Motorsport részéről egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy mi az oka Huff visszatérésének. *
    * Illetve most már de, hivatalos!

    Michelisz nyerte a főfutamot Sakhirban, de Azcona közelebb a bajnoki címhez

  • Olasz sajtó: Mattia Binotto azonnali eltávolítása várható a Ferrarinál

    Olasz sajtó: Mattia Binotto azonnali eltávolítása várható a Ferrarinál

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto feltehetően még ma bejelenti távozását a csapattól.

    Az olasz média szerint azért távozik a Ferraritól, mert a csapat vezetői közt nincs meg a bizalom. Ezek közé a személyek közé tartozik John Elkann, aki 2018 júliusa óta a Ferrari elnöke is.

    A hír az olasz istálló csalódást keltő szezonja után érkezik. Bár kezdetben úgy tűnt, hogy a 2022-es év első versenyein harcba szállhatnak a világbajnoki címért, számtalan stratégiai hiba és baleset segített abban, hogy a győzelmet végül a Red Bull szerezte meg.

    Binotto viselte a felelősség legnagyobb terhét, sokan kritizálták a csapat hibáinak a kezeléséért..

    Az elmúlt hetekben a pletykák szerint Frederic Vasseur az esélyes, hogy átvegye a Ferrari irányítását. A francia jelenleg az Alfa Romeo csapatfőnöke, aki hosszú karriert tudhat magáénak a csapatvezetésben és a tehetséges versenyzők nevelésében.

    Bár a Ferrari borzasztó hamar cáfolta a pletykákat, úgy tűnik, csak idő kérdése, hogy Binotto távozzon a színről.

    Mivel a hivatalos bejelentés a mai nap folyamán várható, nem tűnik valószínűnek, hogy ez barátságos elválás lesz. A svájci mérnök 28 éve dolgozik Maranellóban, de állítólag belefáradt a saját kollégái által is felé irányuló frusztrációba.

    A Forma-1-ben igen megszokott az, hogy az alkalmazottak egyik csapatból átugranak a másikba. Ezen korábbi pletykék ellenére a McLarentől Andreas Seidl visszautasította az ajánlatot, hogy ő legyen a Ferrari új csapatfőnöke.

    Binotto is rámutatott, arra hogy Vettel kudarcot vallott a Ferrarinál