Szerző: Vámosi Péter

  • A Sauber alapítója már egy nevet is mondott Vasseur helyére

    A Sauber alapítója már egy nevet is mondott Vasseur helyére

    A Ferrari a hírek szerint még a héten lerántja a leplet Mattia Binotto utódjáról a csapatfőnöki poszton.

    Úgy tudni, Frederic Vasseur a következő napokban véglegesíti távozását a svájci székhelyű Saubertől, amely a Forma-1-ben jelenleg Alfa Romeo néven ismert. Arra a kérdésre, hogy meglepődött-e azon, hogy a francia távozik Hinwilből, a csapat alapítója, Peter Sauber a svájci Blicknek nyilatkozott:

    „Igen is, meg nem is. Azonban ha kapsz egy ajánlatot a Ferraritól, akkor el kell fogadnod. Másrészt, ha ismered a Ferrari történelmét – egészen a cégalapító Enzóig visszamenőleg -, akkor tudod, hogy a csapatfőnökök élete általában rövid ott.”

    Arra a kérdésre, hogy ő kinevezte volna-e Vasseurt, a visszavonult 79 éves Sauber csak ennyit mondott:

    „Örömmel tölt el, hogy nem nekem kell megoldanom ezt a problémát.”

    Arról pedig, hogy ki lesz Vasseur utódja az Alfa Romeónál, egyetértett azzal, hogy a már jó ideje náluk dolgozó csapatmenedzser, Beat Zehnder az egyik fő jelölt. Róla ennyit mondott:

    „Beat egy jelenség ebben a sportágban.”

    Kiírta magát a Ferrarinál és a Saubernél is a történetből azonban az F1-es legenda, Gerhard Berger – aki nemrég hagyta el a német túraautó-sorozat, a DTM főnöki posztját. Az osztrák a motorsport-magazin.com-nak beszélt erről:

    „Nem csinálom már a DTM-et, nincs is benne a terveimben, és nem felel meg a céljaimnak. Mindig felkérnek, hogy vegyek részt különféle érdekes projektekben, de a motorsportban betöltött állandó pozíció már nem szerepel a személyes terveim között.”

    Leleplezett titok: Az Audi nélkül nem lenne jövője a Saubernek

  • Pastrana most sem kímél egy 862 lóerős Subarut, itt az újabb őrületes videója!

    Pastrana most sem kímél egy 862 lóerős Subarut, itt az újabb őrületes videója!

    A Subaru of America, Inc. bemutatta a második Travis Pastrana gymkhana videót, a Vacation Shredet, aki lemaradt volna a két évvel korábbiról, azonnal nézze meg.

    Travis ezúttal Florida ellen veszi fel a harcot a némileg tovább tuningolt „szekerével”, a Subaru Family Hucksterrel. Ez a második gymkhana videó, amelyet a Subaru a Hoonigan és a Subaru Motorsports USA rally és rallycross sztárjával, Travis Pastranával közösen készített.

    A Dél-Floridában játszódó 2022-es előadás új, magasröptű irányba viszi a sorozatot, és a főszereplője egy 862 lóerős Subaru Family Huckster Wagon, amely egy 1983-as Subaru US Ski Team GL Wagonon alapul, de most már az US Skid Team grafikával. A Subaru Motorsports és a Vermont SportsCar által tervezett Huckster Wagon néhány teljes értékű funkcióval kiegészült: aktív aero, AWD szekvenciális sebességváltó, hátulra szerelt hűtők és egy EJ alapú 2,3 literes, Subaru Boxer 4 hengeres motor, amely a cég rallycross motorján alapul, és készen áll a több mint 8000-es fordulatszámra. Egy csipetnyi szénszál mindenhová, beleértve a tetőcsomagtartót és a 80-as évekbeli hátsó ablakszárnyakat, egy kazettás autórádió pedig a mix kazettákhoz. A Family Huckster úgy van kialakítva, hogy repüljön, ugorjon, csússzon és „járjon” a vízen, mindez 266 km/óra végsebességgel a versenygépek számára. Ilyen Subaru Wagon biztos, hogy még sosem volt. Pastrana így nyilatkozott a forgatásról:

    „Ezt a Gymkhana videót még szórakoztatóbb volt elkészíteni, mint az előzőt, kivéve azt a részt, amikor eltörtem a medencecsontom az ugrásnál! Ez hátráltatta a forgatást, amíg meggyógyultam, de megérte. Ez a Subaru Wagon a legszórakoztatóbb autó, amit valaha vezettem, és függője vagyok. Ez remek lehetőség volt arra, hogy még kreatívabbak legyünk a mutatványok terén, és jó volt, hogy néhány kedvenc emberem is feltűnt. Remélem, mindenki, aki megnézi, ugyanúgy élvezi, mint én. És micsoda autó! Tényleg megpróbáltam összetörni, de csak haladt tovább. Ez az egész olyan álalti volt!”

    Ken Block új játékszert épített, a Gymkhana is új nevet kap

     

  • Ecclestone életét ilyennek még nem láttad, avagy előzetes a róla készült sorozatról

    Ecclestone életét ilyennek még nem láttad, avagy előzetes a róla készült sorozatról

    A képernyőkre került Netflix-kiadás körüli felhajtás miatt a doku-sorozatok mostanában igencsak divatosak, így nem maradhat ki ebből Bernie Ecclestone sem.

    Éppen ideje volt tehát, hogy a BAFTA-díjas „Senna” írójának és producerének, Manish Pandeynek a legújabb műve karácsonykor kerüljön fel a Discovery+-ra és más nemzetközi platformokra. (Magyarországon a Spektrum TV-re.)

    A Forma-1-et több mint 40 éven át uraló Bernie Ecclestone-t 2017-ben félreállították. Azóta pedig a Liberty Media rányomta a bélyegét a sportágra. Most azonban a 92 éves Ecclestone is megmondja a frankót. A Pandey által írt és rendezett új, nyolcrészes doku-sorozat egyetlen főszereplőjeként Ecclestone 1950-től egészen 2017 végzetes napjáig meséli el a történetét. Ezután a Liberty újonnan beiktatott F1-vezérigazgatója, Chase Carey több mint 35 év után a sportág ringmesterének ajtót mutatott.

    A műsor hihetetlenül gazdag archívumból építkezik, 1950-től kezdve látványos felvételekkel, köztük az első silverstone-i nagydíjjal, ahol Ecclestone is jelen volt. A Forma-1 frontembereként Ecclestone a kevés szó embere volt, de itt központban van. Látszólag kényelmesen mesél saját történetéről, olykor vicces, máskor rendkívül szomorú meglátásokkal.

    A korai, az 50-es, 60-as és 70-es éveket felölelő részekben kikerülhetetlenül sok versenyző halálával végződő balesetet látunk. A száguldó cirkusz kezdeti időszakában az autók és a versenypályák szánalmasan elégtelen biztonsága lehangolóan ismerős. Telnek az évtizedek, és egyre több nagy nevet veszítünk el: Hawthorn, Collins, Rindt, Cevert, Villeneuve. Ecclestone is kivette a részét a biztonság növelésében, különösen akkor, amikor az 1980-as években átvette a sportág irányítását. Sid Watkins professzort kérte fel, és a Forma-1 orvosi felügyelőjének nevezte ki.

    Ecclestone akkor a legjobb, amikor a zárt ajtók mögötti üzleteit írja le, ami a szakmája volt. Mivel ezeket az anekdotákat szinte lehetetlen archívummal illusztrálni, a készítők elegáns megoldást találtak a képregény stílusú animációval, ami giccsesnek hangzik, de valójában jól működik.

    Ennek ellenére az archívumkutató remekül dolgozott. Valódi felvételeket láthatunk arról, ahogy a versenyek promóterei pénzkötegeket adnak át Ecclestone-nak. Ő szépen elrendezi őket az aktatáskájában, és megköszöni az üzletet. Csodálatosan hangulatos felvételeket láthatunk a londoni Warren Street-i használt autókereskedésről is, ahol Mr. E. üzletkötőként kezdte a pályafutását.

    A sorozat azonban minden bizonnyal a történelem legnagyobb Forma-1-es videóarchívum-beszerzését tartalmazza. A versenyakciók mellett akadnak gyöngyszemek is, ahogy azt a Senna filmben is láthattuk. Jean-Marie Balestre, az FIA 1980-as évekbeli elnöke, akivel Ecclestone az F1 irányításáért küzdött. Balestre a „Sennában” főszerepet játszott, és ismét egy nagyképű pojácaként van ábrázolva, akit Ecclestone pár remek humorú és esetlen jelenetben kifiguráz.

    A készítők nem kis kihívást állítottak maguk elé azzal, hogy Bernie-t tették meg a sorozat fő narrátorának; a történetet teljes egészében az ő szemszögéből látjuk. A sportág történetének más nagyszerű alakjai is megszólalnak, de csak korabeli interjúk részleteiben. Olyan alakok, mint Graham Hill, Colin Chapman, akiket a maguk idejében örökítettek meg.

    A dolog azonban működik. A fő történetmesélő elemeknél Ecclestone-t egy világos, teljesen fehér környezetbe helyezik. Egyenesen a kamerába néz, az arcát úgy világítják be, hogy minden szikár körvonala látható legyen. Mivel nem tud elbújni, az arca párhuzamosan mesél; van benne érzelem, némi megbánás, rengeteg humor és a pontszámok elszámolásának a fanyar pillanatai.

    https://twitter.com/ManishPics/status/1599785313571786752

    Ecclestone az utóbbi időben többször került a címlapokra a rossz megszólalásai miatt, amikor ellentmondásos kijelentéseket tett Putyinról és Szaddám Huszeinről. De ez a dolga nem a címlapokról szól, hanem egyértelműen a kisfiának, Ace-nek szóló hagyatékról, aki 89 évvel fiatalabb Ecclestone-nál, és nem valószínű, hogy a saját szájából ismerheti meg részletesen apja történetét. Így viszont mindannyian megismerhetjük azt.

    Számos életrajzíró és filmkészítő szerette volna elmesélni Bernie történetét. Pandey a megfelelő időben, a megfelelő helyen volt a megfelelő ötlettel, és Ecclestone annyira megnyílt, amit bárki, aki vele dolgozott a királykategóriában, nehezen tud elképzelni.

    Természetesen, akárcsak abban a másik, jelenleg sokat emlegetett doku-sorozatban, itt is csak a főszereplő oldalát ismerhetjük meg a történetnek, de bárki számára, akit érdekel az F1, hogy hogyan lett belőle évi 2 milliárd fontos üzlet és a világ egyik legnagyobb sportága, ez a sorozat sok hiányosságot fog pótolni.

    Természetesen, akárcsak abban a másik, jelenleg sokszor emlegetett doku-sorozatban, itt is csak a főszereplő oldalát ismerhetjük meg a történetnek, de bárki számára, akit érdekel a Forma-1, hogy miképp lett belőle évi 2 milliárd fontos üzlet és a világ egyik legnagyobb sportága, ez a sorozat sok ilyen jellegű részletre választ ad majd.

    8 részes F1 sorozat érkezik Ecclestone életéről, mutatjuk hol és mikor nézheted!

  • Milton Keynesben tartott hatalmas házibulit a Red Bull Racing!

    Milton Keynesben tartott hatalmas házibulit a Red Bull Racing!

    A 2022-es szezonja az Oracle Red Bull Racingnek a történelemkönyvekbe került. A versenyzői és konstruktőri bajnokság megnyerése a csapat történetének egyik legsikeresebb idényét jelenti.

    A rekordév megünneplésére a csapat Milton Keynes szívébe látogatott el, hogy a helyi rajongók 11 év után először láthassák és hallhassák a Forma-1-es autók dübörgését.

    Az MK Homerun keretében Max és Checo a 2011-es bajnokságot nyerő RB7-essel hajtott végig a város központjában. Hozzájuk csatlakozott a Red Bull Motorsport látványos erődemonstrációja: a WRC-legenda Sebastien Loeb bemutatta parádés képességeit, a driftkirály Connor Shanahan pedig az utcai pályán száguldozott. Végül egy ritka látványosság, a Red Bull NASCAR autója is előkerült. Mindannyian összefogtak, hogy a közönség szívét megdobogtassák és az adrenalinszintet folyamatosan felpörgessék.

    A délután házigazdája az F1 nagyszerűsége, David Coulthard, valamint a televíziós műsorvezető és rendező, Adam Gendle volt. Gondoskodtak arról, hogy a közönség jól szórakozzon a pályán zajló izgalmas események között. A nap folyamán 30 000 ember vett részt a rendezvényen. Milton Keyes városa összefogott, hogy ez egy emlékezetes házi esemény legyen. Christian Horner csapatfőnök így értékelt:

    „Utoljára 11 évvel ezelőtt futottunk keresztül Milton Keynes-en, és nagyon különleges látni a szurkolókat, a csapatot és családjaikat ma itt. Nagyon büszke pillanat ez, hogy egy ilyen hihetetlen szezon után a versenyzői és a konstruktőri trófeát is hazahozhatjuk Milton Keynes városába. Hol máshol is ünnepelhetnénk jobban ezeket az eredményeket, mint abban a városban, amely a kezdetektől fogva az otthonunk. Köszönettel tartozom a Milton Keynes-i tanácsnak és hatóságoknak mindazért, amit a mai nap lehetővé tételéért tettek, de a legfontosabb, hogy köszönetet mondjunk a rajongóknak. 30 000 ember jelent meg, hogy velünk ünnepeljen a mai nap, és igazán hálásak vagyunk a támogatásukért. Ezt a támogatást minden egyes futamra magunkkal visszük. Az Oracle Red Bull Racing minden munkatársa nevében nagyon boldog ünnepeket kívánunk mindenkinek. Nagyon várjuk, hogy az új évben újra találkozzunk, amikor a 2023-as szezonban megvédjük a bajnoksági elsőségeinket.”

    A 2022-es FIA Forma-1-es világbajnok és konstruktőri világbajnok, Max Verstappen is lelkes volt:

    „Igen élveztem a mai napot. Hihetetlen volt látni, hogy mennyi ember jött, el támogatni minket, még a hideg ellenére is! A szurkolóink tényleg a legnagyszerűbbek. 2005 óta Milton Keynes-ben vagyunk, amikor én még gyerek voltam, így remek, hogy ilyen helyi eseményekkel adhatunk vissza a városnak valamit. Igazán hálásak vagyunk a városból érkező szeretetért és támogatásért, és várjuk a jövő évet, ami nagy kihívás lesz. Tudjuk, hogy meg tudunk felelni ennek a kihívásnak, persze körülöttünk mindenki ugyanolyan keményen fog dolgozni, hogy legyőzzön minket, de nekik nincsenek olyan támogatóik, mint nekünk. Hajrá 2023-ban is!”

    Checo Perez hozzátette:

    „Nagyon klassz volt odakint, jó volt mindenkit látni, és lehetőségünk volt visszaadni valamit Milton Keynesnek. Régen volt már, hogy ilyen eseményt tartottunk itt hazai környezetben, így jó volt újra megtenni ezt a csapat ennyire sikeres szezonja után. Nagyon örülök, hogy még az ünnepek előtt megtehettük ezt, hogy méltóképp lezárjuk a szezont. Tökéletes módja annak, hogy köszönetet mondjunk a szurkolóinknak, és lezárjuk a hihetetlen évünket. Max és én tegnap a gyárban is meglátogattuk a dolgozókat, fotókat készítettünk és elgondolkodtunk az eredményeinkről, ami igazán különleges volt. Jövőre tovább fogok nyomulni és azon fogok dolgozni, hogy a legjobbamat nyújtsam, de addig is szeretnék mindenkinek nagyon boldog ünnepeket kívánni, és várom, hogy mindenkivel találkozzunk az új évben.”

    Nobel-békedíjas üzent Verstappennek: A Red Bull ne pénzelje tovább az oroszokat

  • Tost: Russell a Mercedesnél „már erősebb” Hamiltonnál

    Tost: Russell a Mercedesnél „már erősebb” Hamiltonnál

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost úgy gondolja, George Russell „már most erősebb”, mint Lewis Hamilton.

    Ragaszkodik ahhoz, hogy a fiatal brit lesz Max Verstappen legkeményebb ellenfele a következő szezonban Charles Leclerc mellett.

    A Mercedesnek egy olyan évében, amelyet a csapat W13-as ezüstnyilát sújtó „delfinezés” és aerodinamikai problémák uraltak, Russell a brackley-i alakulatnál töltött első évét a negyedik helyen zárta a versenyzői összetettben, vagyis két hellyel Hamilton előtt.

    Russell a múlt hónapban megszerezte Brazíliában a Mercedes idei egyetlen győzelmét is, ami egyben a brit első nagydíjgyőzelme is volt.

    Ugyanakkor miközben Russell a szezon első részében megelőzte Hamiltont, a hétszeres világbajnokot ebben az időszakban is közreműködésre késztette a csapata. Aktív szerepet vállalt abban, hogy segítsen mérnökeinek megfejteni a makrancos Mercedes bonyolultságát és rejtélyeit. Ettől függetlenül Tost jövőre Russell mellett Leclerc-et is Verstappen legnagyobb kihívójának látja. Így fogalmazott a Speedweeknek:

    „Ekkora fölény, mint amit Max Verstappen és a Red Bull Racing idén mutatott, meglehetősen ritka. 2023-ban egy hármas harcra számítok Max, Charles Leclerc és George Russell között, aki már most erősebb, mint Lewis Hamilton.”

    Ami a Red Bull Racing kilátásait illeti, Tost arra számít, hogy a Milton Keynes-i bázisú alakulat kicsit szenvedni fog a szélcsatorna-idő csökkentésétől, amit az F1 konstruktőri tabellájának első helyezése indokol, de a sportág 2021-es költségplafonjának megszegése miatt is kiszabott az FIA. Így folytatta ezért:

    „Az FIA büntetése negatív hatással lesz a Red Bull Racingre, ez nem vitás, még akkor is, ha a csapat a legjobb technikusokkal is rendelkezik. Azonban bízom benne, hogy a Red Bull Racing újra képes lesz harcolni a világbajnoki címért.”

    Jövőre Tost új felállást irányít majd az AlphaTaurinál, az újonc Nyck de Vries az Alpine-hoz igazolt Pierre Gasly-t váltja Yuki Tsunoda mellett. A fiatal japán pilóta a harmadik F1-es szezonját kezdi meg, és Tost erős idényt vár a 22 éves versenyzőtől. Így zárt ezért a csapatvezető:

    „Yuki Tsunoda meglehetősen jól fejlődött, képes volt javulni, és gyorsabb volt Pierre Gasly-nál az utolsó időmérőn. Hogy mennyit tud javulni, az csak rajta múlik. Most már erős 2023-at várok tőle.”

    Ami Gasly-t illeti, arra a kérdésre, hogy egykori versenyzője miképp teljesít majd Esteban Ocon mellett az Alpinenál, Tost már csak ennyit mondott:

    „Szeptember elején vált világossá, hogy Gasly az Alpine-hoz igazol. Most már nagyon tapasztalt, de Esteban Ocon személyében egy erős csapattársa lesz, aki már nagyon jól ismeri az Alpine alakulatát és az autót. Kiderül, hogy milyen gyorsan fog ott beilleszkedni.”

    A 16 éves Russell egy e-maillel alapozta meg F1-es karrierjét

  • Bottas ivott egy pohár sört Ausztráliában, erre a cég csapatot alapítana vele

    Bottas ivott egy pohár sört Ausztráliában, erre a cég csapatot alapítana vele

    Tartalmasan telik Valtteri Bottas téli szünete, az Alfa Romeo sztárja pár nappal meghosszabbította előbb a tartózkodását Abu Dhabiban, majd Finnországba repült.

    Itt sem tartózkodtak sokáig, mert kedvesével, Tiffany Cromwellel a lány hazája felé vették az irányt, ahol aztán igazán elszabadult a pokol.

    Valtteri bátorra itta magát, majd bevállalt egy számunkra leginkább NDK-pornós kinézetet, de a világ másik oldalán ez menő. Látható volt, hogy a dologban némileg bűnös lehet egy bizonyos VB nevű helyi sör, amelyet a finn fogyasztott, és nyilván ő is poénnak gondolta a monogramja miatt.

    A Victoria Bitter – mert ez a rendes becsületes nevük – lépett, és megalkották hamar a hirtelen jött ingyen reklámnak köszönhetően a Team VB-t, legalábbis egy gyors dizájn erejéig. A finn versenyzőnek tetszik is a dolog, válaszolt is, hogy benne van a dologban, így ki tudja, mi sül ki ebből a jövőben…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Victoria Bitter (@victoriabitter) által megosztott bejegyzés

    Bottas hokizott, majd márna sérót vágatott

  • Az FIA-nál Hamilton előzése lett az „Év akciójelenete” – videóval

    Az FIA-nál Hamilton előzése lett az „Év akciójelenete” – videóval

    Lewis Hamilton 2007-es Forma-1-es debütálása óta először zárhatta győzelem nélkül az évet, de a hétszeres világbajnok számára volt némi apró vigasz a pénteki bolognai FIA-díjátadó ünnepségen 2022-ben.

    A Mercedesnek a szezon egészében véve nehéz dolga volt, de a Brit Nagydíjon volt számukra a fellendülés szikrája, amikor Hamilton egy hármas csatában találta magát Silverstone-ban. Egy késői biztonsági autót követően a Ferrari versenyzőjével, Charles Leclerc-rel és a Red Bull-os Sergio Perezzel találta magát szemben – és mindkettőjüket sikerült egy kettős előzéssel leszednie a még mindig gyengén teljesítő autója ellenére.

    Az előzés egyike volt a különféle kategóriákból az FIA Év Akciója címre jelölt jelöltek listáján, és a rajongók szavazatai alapján meg is nyerte a versenyt. A többi jelölt között szerepelt Ollie Bearman előzése a Formula 3-as futamon, Zandvoortban, valamint Alex Sims és Jean-Eric Vergne parádés pillanatai a Formula E-ben.

    Hamilton személyesen azonban nem vett részt az idei gálán. A tavalyit is kihagyta, miután lemaradt a világbajnoki címről Max Verstappennel szemben.

    Akkor ezért megbüntették, de az idei díjátadón nem kellett jelen lennie, mivel nem végzett az első háromban a versenyzői tabella végelszámolásánál.

    Wolff szerint betonbiztos Hamilton maradása

  • Ugyan Vettel visszavonult, de egy valamit megígért…

    Ugyan Vettel visszavonult, de egy valamit megígért…

    Sebastian Vettel kitart amellett, hogy a közösségi és környezetvédelmi kampányait nem hagyja abba, annak ellenére, hogy nem lesz F1-es platformja, ahol hangot adhatna nézeteinek.

    A német a sportban töltött utolsó éveiben különböző ügyek élharcosává vált, nyilvánosan kiállt az LMBTQ+ közösség mellett, miközben számos környezetvédelmi programban is részt vett, és felhívta rá a figyelmet. Most, hogy Vettel 16 Forma-1-es szezon után visszavonult, megszűnt a lehetőség, hogy olyan hangot adjon, mint korábban. Arra a kérdésre azonban, hogy a visszavonulás nagyobb lehetőséget ad-e arra, hogy többet nyomuljon ezekben a témákban, ennyit mondott:

    „Nyilvánvaló, hogy a nézeteimet nem vonom vissza és el sem hagyom. Azonban hogy milyen formában folytatom, azt még ki kell találnom. Igen várom már, hogy ne legyen semmi programom, és ne legyenek kötelezettségeim. Hogy mit tesz ez velem? Sok mindent fog forogni a fejemben és a dinamikám is más lesz. De kíváncsian várom, hogy pontosan mi lesz. Semmi kötelezettség, semmi, amit aláírtam, és amit meg kell tennem, ilyesmi. Ugyanakkor rengeteg ötletem és dolgom van, amit szívesen csinálnék, de ezek nem olyanok, mint súlyos kötelezettségvállalások.”

    Vettel összesen 18 különböző sisakot viselt idén, ezek nagy részét bizonyos ügyekre vagy környezeti válságra való figyelemfelhívásnak szentelte. Így folytatta:

    „Minél többet nézem, és minél jobban belemerülök ebbe az egészbe, annál több embert látok, akik nagyszerű dolgokat tesznek. Remek dolog ráirányítani valamire a figyelmet, és aztán elhinteni egy magot, és csak rávenni az embereket, hogy nézzék meg, mi történik, és segítsenek megérteni. Azt hiszem, ha egyszer megérted, és elkezdesz törődni, és majd ha már törődsz, akkor szívesen segítesz.”

    Vettel: Ha egy nap visszatérek a paddockba, az rendkívül kínos lesz

  • Ezt érdemes tudni Poznańról, a Kamion Európa-bajnokság új helyszínéről

    Ezt érdemes tudni Poznańról, a Kamion Európa-bajnokság új helyszínéről

    A 2023-as Goodyear FIA ETRC naptárának 9 versenyhétvégére történő kibővítésével egy új helyszín kerül fel a térképre: Tor Poznań ad otthont jövőre a bajnokság negyedik fordulójának.

    A lengyel helyszín számára ez premier, hiszen ez az első alkalom, hogy egy FIA körpályás bajnokság futamot rendeznek a Berlintől csak 250 kilométerre keletre fekvő pályán.

    A Kamion Európa-bajnokság szoros kapcsolatot ápol a logisztika iparral, és mivel Lengyelország fontos csomópont Európában, logikus lépés a sorozatnak, hogy ezen új piac felé is terjeszkedjen. Az FIA és az ETRA tisztviselői idén meglátogatták a pályát, amely megfelelt az FIA pályabiztonsági előírásainak, és a különleges követelményeknek.

    Megfelelőnek és alkalmasnak találták az ETRC 5 tonnás gépszörnyetegeinek a befogadására. Rolf Werner, az ETRA ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

    „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy a következő idényben egy új helyszínnel bővül a naptárunk. Idén az FIA-val együtt meglátogattuk a poznańi pályát, és a pályát alkalmasnak minősítették a kamionjaink fogadására. Még van némi előkészítő munka, hogy a paddockban elhelyezzük a csapatokat és a partnereket. A helyi autóklub eléggé proaktív, és remekül haladnak.”

    Marek Nawarecki, az FIA Sport és Túraautó részlegének igazgatója hozzátette:

    „Bíztató, hogy a széria új piacokra törhet be, és új közönségnek mutathatja be a kamionversenyzést. Lengyelország fontos csomópontja az európai szállítóiparnak, és tekintettel az iparág és a bajnokság szoros kapcsolatra, ez egy ésszerű és releváns lépés a sorozatnak.”

    Hivatalos: 2023-ban a Kamion Európa-bajnokság egy újabb országba látogat el!

  • Volt pilótájuk szerint is rosszul tette a Haas, hogy kirakták Schumachert

    Volt pilótájuk szerint is rosszul tette a Haas, hogy kirakták Schumachert

    A Haas korábbi versenyzője, Romain Grosjean úgy vélekedik, hogy a kis amerikai csapatnak meg kellett volna tartania Mick Schumachert 2023-ra.

    A francia Grosjeant – aki jelenleg az IndyCarban versenyez – 2020 végén, közvetlenül a Bahreinben történt majdnem végzetes, tűzzel járó balesete után menesztette a Haas, mivel a csapat 2021-re a meglévő felállásujat az újonc Schumacherre és Nikita Mazepinre cserélte le.

    Mindkét újonc már nem tagja a Haasnak, az alakulat úgy döntött, hogy jövőre Grosjean korábbi csapattársát, Kevin Magnussent párosítja a 35 éves F1-es visszatérő Nico Hülkenberggel. Amikor megkérdezték, miért döntöttek így, Günther Steiner csapatfőnök kijelentette:

    „Mert már nem ugyanaz a Haas-istálló vagyunk, mint 2021 elején. Jelenleg tapasztalt kezekre van szükségünk a kormánykeréknél.”

    Grosjean, akit a Lamborghini gyári Le Mans-i csapatához szerződtettek, nem ért egyet egykori Forma-1-es csapatfőnökével:

    „Mick Schumacher jól teljesítette a szezon utolsó részét, és az én szemszögemből nézve nem volt okunk változtatni semmit sem a felálláson. A csapat feltehetően csak egy másik versenyzőt akart.”

    A francia ugyanakkor egyetért azzal, hogy a német Hülkenberg versenyképes:

    „Hülkenberg egy igen tehetséges versenyző, aki korábban jó sebességre volt képes. Meglátjuk, mit tud elérni a Haasnál, de – még egyszer mondom – nem ezt a döntést hoztam volna a versenyzők kérdésében.”

    Hülkenberg ugyanis gyakorlatilag teljes munkaidősként kiesett a királykategóriából, mióta 2019 végén elvesztette a Renault gyári versenyülését. Elismeri, hogy az Abu Dhabi utáni teszt vége felé, szerinte „emberileg leépült.” Steiner azonban nem aggódik.

    „Bahreinben is lesz előszezoni teszt, szerintem addigra már a csúcson lesz. Fizikailag ezek a Forma-1-es autók eléggé megterhelőek, és eltart egy darabig, amíg hozzászokik, mert az egyetlen módja az izmok edzésének az, ha vezeted a jelenlegi autókat. Viszonylag fitt volt már, de aztán az is kérdés, hogy ha egy időre kiesik, egyből éles lesz-e, amikor visszatér. Amennyiben megnézzük az eredményeket, amiket akkor mutatott, amikor csak az utolsó pillanatban ugrott be, akkor elég jó volt.”

    Ami Schumachert illeti, úgy tűnik, jövőre is életben tartja F1-es álmát, méghozzá egy nem versenyző tesztpilótai szerepkörben a Mercedesnél. A 23 éves versenyző elismerte, hogy talán rosszul mérte fel a feladatot, hogy idén a nagy tapasztalattal rendelkező Magnussennel kell majd fej-fej mellett haladnia:

    „Komoly elvárások nélkül vágott bele ebbe az idénybe – nem volt vesztenivalója. Nekem viszont de. Visszatekintve, az előjeleket figyelembe véve, valószínűleg a hozzáállásom rossz volt.”

    Fel sem merült 2023-ra a top csapatnál Schumacher neve