Szerző: Vámosi Péter

  • Steiner tudja, hogy kockáztat két újonccal a Haasnál 2021-ben

    Steiner tudja, hogy kockáztat két újonccal a Haasnál 2021-ben

    Günther Steiner tisztában van vele, hogy a Haas kockáztat a Forma-1-ben azzal, hogy 2021-re két újoncot választanak. Ugyanakkor szerinte ez lehetőség is az amerikai kiscsapatnak. Jövőre teljesen új felállással indul a Haas, miután a múlt hónapban bejelentették, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen és az év végével elhagyja őket. Mindenki arra számít, hogy a Ferrari junior, aki egyben a Formula 2 tabelláját is vezeti, tehát Mick Schumacher lesz az, aki elfoglalhatja az egyik versenyülését a csapatnak. Csapattársa feltehetően szintén at F2-ből érkező Nikita Mazepin lesz, aki jelentős anyagi támogatást hozna az istállónak, amennyiben meglesznek ehhez a szuperlicensz pontjai is. Így tehát két tapasztalatlan pilóta érkezhet, miközben lennének olyan elérhető nevek is a pilótapiacon, mint Sergio Perez vagy Nico Hülkenberg.

    A Haas csapatvezetője kifejezte, hogy nincs még végső döntés a 2021-es felállásukról. Annyit elárult, hogy mérlegelték azt is, hogy milyen lenne, ha teljesen kezdőkkel vágnának neki az új szezonnak. Ez lenne az első alkalom is az alakulat öt éves történetében, hogy Forma-1-es tapasztalatok nélküli versenyzőket alkalmaznának. Magnussen 2017-es alkalmazása előtt korábban az ex-Sauberes Esteban Gutierrez volt Romain Grosjean csapattársa. Steiner már hozzászokott már ahhoz, hogy a Haas versenyzői szerződéseiről kérdezzék. Reagált azonban most azon kritikákra is, hogy miért tartották meg Grosjeant ilyen sokáig:

    „Pár dolgot másképp csináltunk, mint a többiek. Évekkel ezelőtt azt kérdezték, minek tartogatod Romaint ennyi ideig? Hiszen senki sem tartott meg valakit még ilyen sokáig. Nem kell azt csináljuk, amit mások. Azt fogjuk tenni, amiről azt gondoljuk, hogy az jó, és legyen az akár jó vagy rossz, mi leszünk akik ítélkeznek róla, nem mások. Kockáztatunk, de adott ez a lehetőség. Tehát ha két újonccal indulunk neki a jövőben, az is átgondolt lesz. Ismerjünk ennek az előnyeit és hátrányait, és ezt el is tudjuk majd fogadni, hiszen mi választjuk adott esetben ezt az utat.”

  • Tsunoda az AlphaTaurinál Imolában: Ez lenyűgöző volt!

    Tsunoda az AlphaTaurinál Imolában: Ez lenyűgöző volt!

    Szerdán Yuki Tsunoda az AlphaTauri Forma-1-es autójával megtehette az első köreit, így már meg is vannak az első benyomásai róla. Ezt követően pedig Franz Tost lelkesen nyilatkozott a leendő pilótájáról.

    Tsunoda jelenleg a Formula 2-ben aktív, és egyben harcban is áll ott a bajnoki címért. A japán pilótának a negyedik helyet kellene legalább megszereznie a szuperlicenszhez, de ebben minden segítséget megad neki a Red Bull. Így most tesztelhetett az AlphaTaurival is, és nem okozott csalódást Tost szerint, akit erről a MotorsportWeek kérdezett:

    „Yuki egyből kiismerte az autót, és amint felszáradt, gyorsan javult a körideje is. Lenyűgöző amit csinál. Ebéd után új gumikat kapott és még gyorsabb volt, ami csak azt mutatja, hogy körről-körre egyre nagyobb bizalma volt az autó iránt.”

    A japánt megdicsérte az osztrák csapatfőnök az autón kívül elvégzett munkájáért is:

    „Használható visszajelzéseket adott az autó viselkedéséről, és pontosan ez az, amit elvárunk tőle. Az utolsó fázisban versenyszimuláción volt, és nagyon konstans köröket ment. Ezt úgy tudja elérni, ha egyértelműen az uralma alatt tartja az autót.”

    Tsunoda feltehetően az egyik szabadedzésen idén még részt vesz, és még 2021 előtt bejelenthetik, feltételezve persze azt, hogy megszerzi a szuperlicenszét.

  • Russell levélben is bocsánatot kért a Williams személyzetétől

    Russell levélben is bocsánatot kért a Williams személyzetétől

    George Russell még mindig nem dolgozta fel, hogy a falnak ütközött a biztonsági autó mögött az imolai verseny vége felé. A brit pilóta ezúttal egy levélben kért még bocsánatot a Williams csapat személyzetétől is. Több mint valószínű, hogy ezen balesete miatt úsztak el az első F1-es pontjai is.

    Russellt semelyik csapattársa nem tudta még legyőzni szombaton, de minden alkalommal, amikor már volna esélye pontokra, valami balul üt ki. Az Emilia Romagna Nagydíján kifejezetten idegesítő volt a dolog, hiszen mégis csak a Safety Car mögött perecelt. Így írt erről a levelében, melyben bocsánatot kér, és a Racefans.net-hez is eljutott:

    „Egyetlen dolog volt, amiért abban a helyzetben voltunk, hogy pontokat szerezhessünk, ez pedig azért volt, mert mindannyian 100%-ban elhivatottak voltatok, és hétről-hétre jobb autót raktatok össze. Őszintén azt kívánom, hogy bárcsak távol tarthattam volna az autót a faltól, és szerezhettem volna egy-két pontot. Versenyzők vagyunk, így nem tudunk, vagy nem körözhetünk elég biztonságosan. A határokat kell feszegetnünk, és amennyiben ez csalódást okoz, akkor jobb, ha leveszem a lábam a gázpedálról és otthon maradunk. Hiszek benne, hogy egyre közelebb kerülünk, és biztos vagyok benne, hogy amint megszerezzük azt a pontot, utána már ez rendszeressé válik.”

  • Hivatalos: Nem adják ki a 2020-as kamion Európa-bajnoki címeket!

    Hivatalos: Nem adják ki a 2020-as kamion Európa-bajnoki címeket!

    Az FIA kamionos bizottsága úgy döntött, hogy nem adják ki a 2020-as kamion Európa-bajnokság címeit sem a versenyzőknek, sem a csapatoknak. Miután a november 14-15-re Misanóban tervezett ETRC szezonzárót törölték, a bizottság úgy döntött, hogy nem adják ki a bajnoki címeket, mert nem tudtak idén elég versenyt futni. Az olasz esemény elmaradása a növekvő koronavírus esetszámoknak köszönhető, valamint annak, hogy beutazási korlátozásokat vezettek be az országba.

    Ettől kezdve a bajnokság promóterének az ETRA-nak és az FIA-nak az a célja, hogy megteremtsék a jövő évi kamionversenyzés feltételeit. Manuel Vidal, az FIA kamionversenyzés bizottságának az elnöke így nyilatkozott:

    „Először is szeretném elismerni az FIA kamion Európa-bajnokság promóterének az erőfeszítéseit és eltökéltségét, akik a helyi versenyek rendezőivel tudtak ETRC versenyhétvégéket rendezni, még a rendkívül bonyolult, és folyamatosan változó helyzetben is. Csalódást keltő, hogy nem adhatjuk ki az idei bajnoki címeket, de meg kell érteni a helyzet súlyát. Hiszem, hogy ha korán elkezdünk 2021-re fókuszálni, akkor jó helyzetbe kerülünk ahhoz, hogy egy erős és versenyképes FIA ETRC szezonunk lesz jövőre.”

    Rolf Werner, a bajnokság lebonyolításért felelős igazgatója hozzátette:

    „Igazán csalódottak vagyunk az idei év miatt, a kamion Európa-bajnokságnak hamar vége lett, és emiatt nem lesz bajnoki értékelés. Köszönettel tartozunk a csapatainknak, partnereinknek és a rajongóknak, amiért velünk vannak ezen kihívásokkal teli időszakban is. Még így is, hogy a nézőink többsége nem lehetett velünk a pályán, a #onetruckfamily igazán összetart ebben a nehéz időszakban, és mindenki erőfeszítésének köszönhetően legalább lehetett két rendezvényünk Mostban és a Hungaroringen. Az elmúlt hetekben nagyon pozitív egyeztetéseket folytattunk a meglévő helyi versenyszervezőkkel, akik elkötelezettek abban, hogy 2021-ben is legyen az adott helyszínen verseny. A jövő évi versenynaptárat ezért mihamarább bejelentjük majd.”

  • Mercedes: Verstappen többet hoz ki az autóból, mint amire az képes

    Mercedes: Verstappen többet hoz ki az autóból, mint amire az képes

    A Mercedes megnyerte a zsinórban a hetedik konstruktőr világbajnoki címét, amelyet azért nem nagyon veszélyeztetett senki sem. Az egyetlen, aki minden hétvégén ott volt a környékükön, az Max Verstappen, és ezzel kivívta Toto Wolff elismerését is. 2020-ban csak Verstappen volt az, aki felért Valtteri Bottas és Lewis Hamilton szintjére. A mezőny többi része, így akár Verstappen csapattársa is többnyire csak örültek annak, ha körön belül maradtak az elmúlt években hozzájuk képest, általában ők hárman nyerték a futamokat. Leginkább valamelyik Mercedes pilóta lesz az első, de Max mindig lesben áll. A Motorsport.com-nak így nyilatkozott a Mercedes csapatvezetője:

    „Mindig aggódtunk az idei szezonban, ehhez képest most vagyunk a legerősebbek, soha nem volt még ekkora a különbség. Max azonban remekel, és ritkán volt háromnál több autó az elején. Feltehetően jobban teljesít, mint amire az autója valójában képes.”

    Wolff szerint mindegyik nagydíj hasonló képet ad:

    „Minden hétvégén déjá vu-m van, amikor ezt a három „amígót” látom elöl, Max meg lóg a Mercedes seggében. Emiatt jövőre a Honda az utolsó szezonjában teljesen oda teszi majd magát, ahogy mindenki motivált lesz orrvérzésig a Red Bullnál, Maxról nem is beszélve.”

  • Tsunoda megtette az első métereit egy F1-es autóval

    Tsunoda megtette az első métereit egy F1-es autóval

    A Formula 2-ben versenyző Yuki Tsunoda épp most teszt először egy Forma-1-es autóval az AlphaTauri színeiben, ahol egyike a 2021-es versenyülés várományosának. Hivatalosan még nem tudható, hogy ki ülhet Pierre Gasly mellé a másik AlphaTauri autóba, pedig Helmut Marko gyakorlatilag erősen utalt rá. Közölte, hogy Gasly mellé jövőre egy fiatal pilóta érkezik, ami már szinte felér egy igennel arra a kérdésre válaszolva, hogy Tsunoda megkapja-e a lehetőséget jövőre.
    A mai napon azonban a japán pilóta megtehette az első métereit egy F1-es betontorpedóval. Még mindig vár a szuperlicenszére, de úgy néz ki, hogy év végén meglesz ez neki. Ez pedig könnyen azt is jelenti, hogy nem csak Daniil Kvyat, hanem Alexander Albon is 2021-ben a száguldó cirkuszon kívül találhatja magát.

    Ma Tsunoda egy 2018-as Toro Rossóval tesztel. Decemberben pedig már az AlphaTauri jelenlegi autójával vehet részt az akkor zajló fiatal pilóták tesztjén.

  • Verstappen nem ideges az elmulasztott F1-es rekord miatt

    Verstappen nem ideges az elmulasztott F1-es rekord miatt

    Max Verstappen nem igazán izgatott amiatt, hogy nem lett a Forma-1 valaha volt legfiatalabb világbajnoka. Imola után a 23 éves holland versenyzőnek már matematikai esély sincs arra, hogy megszerezze a 2020-as bajnoki címet a Mercedes pilótái elől, így megmaradt Sebastian Vettelnek a legfiatalabb bajnoki cím rekordja. Erről Max így vélekedik:

    „Az ilyen rekordok most nem fontosak nekem. Túl korai dolog ez még a karrieremben, hogy ilyesmire fókuszáljak. Amint a miénk lesz a legjobb autó, az ilyen rekordok elérhetőek lesznek.”

    Verstappen rekordjai persze már most lenyűgözőek. Ő a valaha volt legfiatalabb F1-es pilóta, a legfiatalabb pontszerző, a legfiatalabb bajnokságot vezető, a legfiatalabb dobogós és futamgyőztes.

  • Senna emléke miatt Hamiltonnak emlékezetes marad az imolai trófeája

    Senna emléke miatt Hamiltonnak emlékezetes marad az imolai trófeája

    Lewis Hamiltonnak örök emlék lesz a vasárnapi Emilia Romagna Nagydíjának a a serlege, hiszen Imolában hunyt el gyermekkori hőse Ayrton Senna, egy végzetes balesetben 1994-ben. Imola ezzel már a 29. pálya ahol a brit győzni tudott a rekordokat döntögető F1-es karrierjében, de elismerte, hogy ugyan minden kupa számára különleges, ennek méltó helye lesz a szekrényében. Így nyilatkozott:

    „Jó ideje nem volt itt futam, ez pedig az a hely, amelyre emlékszem aznap, amikor Ayrton elhunyt, miközben nekem gokartversenyem volt, Rye Housenál. Az, hogy 26 évvel később itt vagyunk, nyerhettünk itt, ahogy tette azt ő is annyiszor, nos igen, ez a serleg egyértelműen emlékezetes marad.”

    A háromszoros világbajnok Senna háromszor nyert Imolában, 1988, 1989 és 1991-ben, de 1994-ben meghalt, amikor a Williamsével a falnak ütközött a nagy sebességű Tamburello kanyarban. A brazilra emlékeztek a 2020-as serlegen is, amely megformázza a pálya rajzát, egy 0.14 karátos gyémánttal azon a helyen, ahol a baleset történt, valamint felkerült rá egy plakett, amelyen ennyi áll: „Ayrton emlékére”.

    Hamilton így folytatta:

    „Voltak idők, amikor amikor ezek a trófeák még inkább némi műanyagból voltak, a gokartos, fiatal éveimből… Azonban ezek is különlegesek voltak, mindannyiunknak sokat jelentettek, és ahogy lépkedtél feljebb a kategóriákban, ezek egyre szebbek és drágábbak lettek. A Forma-1-ben olyan elképesztőek voltak ezek, aztán jött egy olyan korszak, hogy a költségcsökkentés jegyében sematikus trófeákat kaptunk, néhány dögös kivételtől eltekintve ezek gyengén kivitelezett serlegek voltak. Ezek nem állják ki az idő próbáját. Ennek itt viszont súlya van. Amikor visszatértünk ide, láttam közvetlenül a pódiumceremónia előtt, ahogy egy hölgy gravíroz rá, ami talán az első alkalom, hogy ilyesmivel találkoztam.”

  • Mayländer: A Haas jó lesz a kezdő Schumachernek

    Mayländer: A Haas jó lesz a kezdő Schumachernek

    A Haas jó lesz első csapatnak 2021-re az újonc Mick Schumachernek, állítja Bernd Mayländer, aki jó ideje vezeti az F1 biztonsági autóját. A Sport1-nek elmondta azt, ami már nem csak feltételezés, hanem nyílt titok, mely szerint a Ferrari Michael Schumacher fiát az ő erőforrásukkal ellátott Haas csapatához viszi. A 49 éves német így nyilatkozott:

    „A Haas jó edzőhely lesz a számára. Személy szerint és az Alfa Romeónak jobban örültem volna, mivel kicsit közelebb állnak a Ferrarihoz. Kezdésnek azonban mindenképp jó lesz. Günther Steiner egy remek ember, és együtt felépíthetnek valamit.”

    Miközben Mayländer azt jósolja, hogy a 21 éves Schumacher a Forma-1-es bemutatkozása előtt megnyeri még a Formula 2 bajnoki címét is, beszélt a négyszeres világbajnokukról, Sebastian Vettelről is:

    „Minden versenyzőnek bizalma kell hogy legyen az autója iránt, mert a teljesítmény a felszerelés, a csapat és persze a pilóta jó elegyéből jön ki. Azt hiszem, hogy Imolában a versenyen nagyon jól mentek a dolgai. A lényeg az, hogy ez akár egy pozitív tendencia kezdete is lehet, a még hátralévő versenyekre.”

  • Zandvoort még mindig nem erősítheti meg a 2021-es versenyük időpontját

    Zandvoort még mindig nem erősítheti meg a 2021-es versenyük időpontját

    A Holland Nagydíj szervezői még mindig nem tudják megerősíteni, hogy Zandvoort jövőre F1-es futamot rendezhet. A holland pálya egyike a koronavírus járvány áldozatoknak, mivel a rendezői úgy döntöttek, hogy nézők nélküli versenyt nem rendeznek.

    Jelenleg úgy tűnik, hogy a 2021-es Holland Nagydíjat szeptember 5-én tarthatják meg, és a források még azt is hozzáteszik, hogy egy héttel, a Belga Nagydíj után. Amikor rákérdeztek erre Zandvoort pályaigazgatójánál, Robert van Overdijk ennyit mondott a De Telegraafnak:

    „Ez a Forma-1 menedzsmentjétől függ, és hogy végre kiadják a versenynaptárat.”