Szerző: Vámosi Péter

  • Isztambul is pályázna a 2021-es üres F1-es helyre

    Isztambul is pályázna a 2021-es üres F1-es helyre

    Törökország és Isztambul is azon dolgozik, hogy a Forma-1-es 2021-es versenynaptár még be nem jelentett 23. versenye ők lehessenek. Vietnám kiesésével a sportág még adós a válasszal, hogy az áprilisi üres helyüket ki kaphatja meg, amelyre Imolának is fáj a foga. Az Istanbul Park ugyanerre pályázna. A francia Auto Heblo magazinnak nyilatkozott Sadi Hezber, az isztambuli verseny promótere:

    „Elnökünk eltökélt volt abban, hogy visszahozza a Forma-1-et Törökországba. Amint átvette az irányítást a Liberty Media, Recep Tayyip Erdoğan megkereste Chase Careyt, hogy egyeztessen arról, hogy visszatérhessünk a versenynaptárba, a koronavírus járvány miatt pedig megadatott ez a lehetőség. Áprilisban először úgy volt, hogy Kínát helyettesíthetjük, de a globális egészségügyi helyzet egyre csak romlott. Most pedig már a jövő évi versenyt tervezzük. Új aszfaltréteg került a pályára, és egy sor FIA ajánlást betartottunk, hogy lehessen helyünk a naptárban. Nagyon is megérte ez a befektetés nekünk.”

    A munkálatok javarészét az utolsó három hónapban kivitelezték, nagyon intenzív munkával.

  • Rio már más helyszínre vinné magához az F1-es futamot

    Rio már más helyszínre vinné magához az F1-es futamot

    Rio de Janeiro nem adja fel azon terveit, hogy Forma-1-es versenyt rendezhessenek. Korábban Chase Carey már megerősítette, hogy leszerződtek, de függött a dolog a környezetvédelmi jóváhagyástól, ezt azonban nem sikerült biztosítani. Ez azt is jelenti, hogy marad a verseny Interlagosban, de átnevezték a Brazil Nagydíjat Sao Paolo Nagydíjára, ezzel hagyva némi játékteret egy másik futamnak Brazíliában.

    Az O Globo arról számolt be, hogy Deodoro régiója környezeti okokból problémás egy F1-es pályázatnak, így a promóter most alternatív helyszínt keres. A La Gazzetta dello Sport már ettől is többet tud:

    „Öt alternatív helyszínt is javasolnak a lehetséges versenypályának, mind Riotól nyugatra található, távol a városközponttól.”

  • A padovai kórházba került át Alessandro Zanardi, közelebb az otthonához

    A padovai kórházba került át Alessandro Zanardi, közelebb az otthonához

    Jó öt hónappal a közúti balesete után Alex Zanardi még mindig súlyos fejsérüléssel, de átkerült a padovai kórházba, amely az otthonához közelebb van, és itt folytatja a felépülését.

    Az IndyCar bajnok és korábbi F1 versenyző 2001-ben vesztette el a lábait egy balesetben a Lausitzringen, később mégis aranyérmes paralimpikon lett kézi hajtású biciklijével, majd visszatért a GBT és túraautó versenyzéshez, ahol az autókat teljesen kézzel vezérelte. Zanardit eddig a milánói San Raffaelle kórházban kezelték, miután volt egy sikertelen kísérlet, hogy átszállítsák egy rehabilitációs központba. Most az orvosai már biztosak abban, hogy az 54 éves páciensük állapota lehetővé teszi a mozgatását. A médiához eljuttatott közleményben ez áll:

    „A beteg elért egy általános stabil fizikai és idegrendszeri állapotot, amely lehetővé tette az áthelyezését egy másik kórházba, ahol adott minden szükséges különleges klinikai felszerelés, és közelebb is van a családjához, otthonához.”

    Zanardi június 19-én sérült meg Toszkánában, amikor egy teherautóval ütközött, miközben versenyzett a kézi hajtású biciklijével. A baleset óta számos koponya- és arcrekonstrukciós műtéten esett át.

  • Massa várja Alonso visszatérését: Ez jó a Forma-1-nek!

    Massa várja Alonso visszatérését: Ez jó a Forma-1-nek!

    Fernando Alonso jövőre újra teljes mértékben Forma-1-es versenyző lesz. A spanyol 2018-ig a McLarennél versenyzett, majd elment kalandozni más versenyágakba. Most újra készen áll a kalandokra az F1-ben, ehhez megtalálta magának a Renault-t. Felipe Massa szerint Alonso visszatérése sikeres lehet, még ha ő nem is egészen erre számít. Az AS-nek nyilatkozott a brazil:

    „Fernando egy jelenség, egy olyan tehetség, amelyet nem sűrűn találunk a versenyzők között. Arra azonban ügyeljünk, hogy nem egy top csapathoz igazol, és nem vezetett már két éve a száguldó cirkuszban. Ennek lehet negatív következménye, ahogy az megtörtént Michael Schumacherrel is.”

    Schumacher anno a Mercedesszel tért vissza, három évnyi kihagyás után, de már soha nem ért fel a csúcsra többé. Mássanák mindkét pilóta volt a csapattársa a Ferrarinál, így tudja, hogy miről beszél:

    „Az életkor is számít. Fernando most lesz 40, és 20-25 éves pilótákkal harcol majd. El kell ismernem Fernando tehetségét, és tényleg rendkívül jól teljesít. Bizonyára pozitív dolog lesz a királykategóriának, hogy visszatér.”

    A brazil azonban azt is elárulta, hogy Alonsóval volt a legtöbb baja, karrierje folyamán:

    „Schumacher olyan volt számomra, mint egy tanár, nem is volt vele olyan rivalizálás, mint Alonsóval.”

    A legnehezebb kapcsolata csapattársként tehát a spanyollal volt, de ha választania kellene Massának, hogy kivel dolgozna újra, erre már így felelt:

    „Akkor Schumachert választanám. Igaz, hogy Fernandónak nem volt leggyorsabb az autója ahogy Michaelnek, de Schumachernek hét bajnoki címe van. Fontosak ezek a számok, és mutatják is a különbséget.”

  • Horner elárulta, hogy mivel szokták kiborítani Toto Wolffot

    Horner elárulta, hogy mivel szokták kiborítani Toto Wolffot

    A Talking Bull podcastban Christian Horner és David Coulthard visszatekintettek a Red Bull Racing elmúlt 300 versenyére, amelyet megünnepeltek kicsit Törökországban, amikor elérték ezt a számot. Horner azt is kifejti, hogy mi a csapata kultúrája, amitől Toto Wolff frászt kap. A csapatfőnök szerint a laza hozzáállásuk miatt mások ők, mint a mezőny többi csapata:
    „Van egy hangulat nálunk, egy zsongás, és az embereink ebből táplálkoznak. Amennyiben meg élvezed azt, amit csinálsz, az sokkal jobb. Ezért vannak a gyárban is az embereink farmerban és pólóban, vagy rövidnadrágban. Keményen dolgozunk, kemény játékosok is vagyunk. A zenét is a garázsban sokkal hangosabban hallgatjuk, mint a többiek. Ez az energia átjárja az istállót. Ezen pedig felhúzza magát Toto Wolff.”
    Amikor megkérdezték tőle, hogy változtak-e a Red Bull bulik az évek alatt, elviccelte a kérdést:
    „Idén nem is volt semmiféle bulink.”
  • Olaszország két versenyt rendezne 2021-ben

    Olaszország két versenyt rendezne 2021-ben

    Olaszország nem egy, hanem kettő versenyt akar tartani 2021-ben, állítja az olasz autóklub vezetője, Angelo Sticchi Damiani. Egyértelmű, hogy Imola a törölt Vietnámi Nagydíj április 25-ei időpontjára pályázik. A dátum mellett most hivatalosan az szerepel: „megerősítésre vár”. Damianit újraválasztotta elnöknek az ACI, és most így nyilatkozott:

    „Örömmel szerveznénk akár két Forma-1-es nagydíjat is 2021-ben. A megerősített monzai futam mellett megpróbáljuk Imolát is betetetni a versenynaptárba. Reménykedünk ebben, hogy menni fog, még akkor is, ha ez egy nagyon nehéz ügy.”

  • Max Verstappen vásárolt magának egy repülőgépet

    Max Verstappen vásárolt magának egy repülőgépet

    Verstappen eddig rendre együtt repült David Coultharddal, annak a privát repülőgépén. Most azonban úgy gondolta, hogy itt az ideje saját szállítójárművet vennie magának.
    Nem szokatlan a legjobban fizetett Forma-1-es versenyzők között az, hogy rendelkeznek magángéppel. Sőt, csapatvezetőknek és korábbi F1-es pilótáknak is gyakran van saját gépük. Egy holland repüléssel vonatkozó podcast, a Mic High Club leleplezte, hogy honfitársuk vett magának egy repülőt. Ez egy Falcon-900EX, amelyet nem mástól vásárolt, mint a Virgin Group alapítójától, Richard Bransontól. Menno Zwart és Philip Dröge így fogalmaztak, miközben lamentáltak azon is, hogy Red Bullos festése lesz-e:
    „Most már Maxé. Feltehetően nem festik le a Red Bull Racing színeire, hiszen nem az energiaitalosoké, hanem Maxé. Egy ilyen magángép nem olcsó dolog. A Falcon-900EX sem az. Feltehetően több tízmillió euróba került.”
    Egyeseknek lesz lehetőségük majd Verstappen új gépével repülni. Sokszor a tulajdonosok bérbe adják a masinájukat, hogy ezzel is csökkentsék a karbantartási költségeket, valamint a tárolást a hangárban, amikor épp nem használják azt. Ez sem épp olcsó.
    Így néz ki Max magánrepülője:

  • Marko röviden válaszolt Hülkenberg német humorára

    Marko röviden válaszolt Hülkenberg német humorára

    Dr. Helmut Marko jót nevetett a 2021-es egyik Red Bull jelölt, Nico Hülkenberg korábbi kijelentésén. Hülkenberg is egyike azon jelölteknek, aki az idén szenvedő Alexander Albon helyének a várományosa jövőre, így az energiaitalosok csatornáján, a Servus TV-n a héten azt mondta, hogy ő aláírt egy szerződést. Majd hozzátette, hogy lakáskölcsön-szerződésről van szó, és reméli, hogy jó hozama lesz majd.

    Marko, aki az ismert Red Bull versenyzői program irányítója annyit mondott, hogy valóban hamarosan dönt Albon jövőjéről, de csak következő hónapban, a szezonzáró után, Abu Dhabiban. Az Auto Bildnek Hülkenberg poénjára meg csak ennyit mondott:

    „Nos, ilyen a tipikus német humor.”

  • Briatore szerint a mai F1 pilóták már nem olyanok, mint régen

    Briatore szerint a mai F1 pilóták már nem olyanok, mint régen

    Flavio Briatore sajnálja, hogy megváltoztak a Forma-1-es versenyzők ahhoz képest, mint amikor még ő is ott volt a száguldó cirkuszban. A korábbi Renault csapatfőnök ugyanakkor arról is beszélt, hogy segített Fernando Alonsonak abban, hogy 2021-re visszatérhessen a sportágba. Erről a spanyol Antena 3-nak beszélt:

    „Nagyon elégedett vagyok, hog Fernando visszatér. Együtt dolgoztunk, és a visszatérésén is közösen munkálkodtunk. Fernando és én olyan, mint egy család.”

    Briatore arra is visszaemlékezett, hogy egyből észrevette a tinédzser Alonso képességeit, amikor először találkozott a spanyollal. Úgy véli, hogy erős a kontraszt a mai pilótál és a korábbi generációk között. Erről ennyit mondott az olasz:

    „Minden megváltozott, ahhoz képest, amikor én voltam benne. A versenyzők már nem ugyanolyanok. Ha nem látnád őket a versenyruházatukban, fel sem tűnnének. Korábban remek személyiségek voltak, harci szellemük is volt, most minden sokkal patikamérlegen mért, szervezettebb.”

  • A Haas döntött a Schumacher és Mazepin kérdésben

    A Haas döntött a Schumacher és Mazepin kérdésben

    A Haas jövőre a Mick Schumacher és Nikita Mazepin párossal vág neki a következő szezonnak, köszönhetően az FIA döntése után a változó szuperlicensz pontrendszernek. Azt a csapat már korábban bejelentette, hogy teljesen új felállással indulnak 2021-ben, miután dobták Romain Grosjeant és Kevin Magnussent.
    A csapatfőnök Günther Steiner kinyitotta az ajtajukat tehát az újoncoknak, miután megvitatták ezt az istállón belül. Korábban így nyilatkozott:
    „Egyeztettünk a lehetséges kockázatokról, és a lehetőségről velük kapcsolatban. Persze, hogy kockázatos két újonc alkalmazása, hiszen nincs előttük tapasztalt pilóta akivel egyeztessenek, vagy összehasonlítsák az adatokat, meg ilyesmi. Önmagukat kell felépíteni, hogy merre menjenek, és benne van, hogy valamit rosszul csinálnak majd. Az előny viszont az, hogy a jó irányba tudod őket állítani, és együtt fejlődnek a csapattal. Azért, mert még nem csinálta meg ezt senki sem, nem jelenti azt, hogy ez nem is működhet. Megvan a kockázata annak, hogy ez nem jön be. Ezt sem szabad kizárni.”
    A Soymotor szerint a kérdés végleg eldőlt: Schumacher csapattársa Mazepin lesz. Schumacher érkezését a Haashoz már egy ideje pletykálják, de Mazepin szintlépéséhez az FIA segítsége kell. Korábban a motorsportokat felügyelő testület bejelentette, hogy továbbra is 40 pont szükséges egy versenyhez a Forma-1-ben, de a versenyzők ilyen jellegű lehetőségét elbírálhatja a FIA külön is. Akkor is engedélyezni fogják, ha csak 30 pontjuk van, de nem tudtak teljes szezont futni a koronavírus miatt.
    A régi rendszerben Mazepinnek hetediknek kell lennie legalább a Formula 2 bajnokságában, hogy meglegyenek a pontjai, és a Hitech versenyzője jelenleg a hatodik az összetettben, két versenyhétvégével a vége előtt. Schumachernek legalább hatodiknak kell lennie a 40 ponthoz, de jelenleg vezeti a bajnokságot. A lap úgy fogalmazott, hogy a Haas azt már megerősítette, hogy nem kapkodják el a hivatalos bejelentést a 2021-es párosukról, és feltehetően megvárják az idei szezon végét.