Szerző: Vámosi Péter

  • Gasly tud pár új dolgot a Honda 2021-es fejlesztéseiről

    Gasly tud pár új dolgot a Honda 2021-es fejlesztéseiről

    Pierre Gasly komoly elvárásokkal bír a Honda 2021-es motorja iránt, ugyanakkor a nagydíjgyőztes óvatosan is bánik a szavaival. Az AlphaTauri versenyzője dicsérettel illeti az év végén távozó motorgyártót. A hétvégén a Racefans.net-nek nyilatkozott, hiszen a 24 éves pilóta remek híreket kapott a japánoktól, de sokat nem akar azért elárulni erről:

    „Azt hiszem, hogy jók a terveik. Tudok pár dologról, ami jól hangzik, de ezekről nem szeretnék helyettük beszélni.”

    A francia pilóta ugyanakkor ódzkodik a hurráoptimizmustól. A téli teszt lesz az első alkalom, amikor már látható lesz majd, hogy milyen előrelépéseket sikerült tenni:

    „Megvárnám azt, hogy milyen lesz egy köridő a pályán, mielőtt még túl izgatottá válok. Tudom ugyanakkor azt is, hogy a Honda milyen komolyan dolgozik, és biztos vagyok benne, hogy nem azért, mert elhagyják a szériát 2021-ben, és előtte már feladnák. Ez összeegyeztethetetlen a mentalitásukkal.”

    A Masashi Yamamoto és Toyoharu Tanabe vezette csapat világbajnoki címmel búcsúzna el a sorozattól, amire Gasly ennyit reagált:

    „Nyomni fogják, és mindent beleadnak majd az utolsó versenyig. Szerintem ugyanakkor folyamatosan próbálnak javítani a csomagon.”

  • Steiner Mazepin botrányáról: Nem hagyjuk, hogy megússza!

    Steiner Mazepin botrányáról: Nem hagyjuk, hogy megússza!

    Még el sem kezdődött Nikita Mazepin F1-es karrierje, máris problémája lett a közösségi médiás videója miatt, de Günther Steiner szerint a csapat oktatja. A Haas csapatfőnöke meglehetősen határozott az újoncával kapcsolatban. A The Race-en vezetett rovatában egy kicsivel több részletet is elárult erről:

    „Tett valamit, amit nem kellett volna. Bocsánatot kért, és tudja, hogy ez helytelen volt, most pedig azon dolgozunk, hogy megadjuk neki a lehetőséget, hogy tanulhasson ebből. A versenyeire kell koncentrálnia, illetve, hogy ne tegyen ilyet többé.”

    Steiner szerint Mazepin vállalta a felelősségét:

    „Ez nagyon fontos volt számomra. Mindig is azt mondtam, hogy ha tudod, hogy miben hibáztál, akkor csak jobb lehet a jövőben. Amennyiben tagadsz, a dolog nem fog működni.”

    Többet azonban nem akar Steiner már foglalkozni a dologgal:

    „Nem az a fickó vagyok, aki a földön felvőt arcon rúgja, mivel ez nem helyes. Nem mondjuk azt sem, hogy ez így rendben volt, és nem hagyjuk, hogy megússza ezt. Nevelni fogjuk, oktatni, a saját jövője miatt.”

    A csapatfőnök azonban hangsúlyozta, hogy amennyiben Mazepin újra rossz útra téved, annak akkor következményei lesznek:

    „Helyretettünk dolgokat, amelyek segítségével jobbá válhat, és biztos lehet benne, hogy ez nem történik meg újra, és nem hibázik még egyszer, mert ez egyértelműen az volt.”

    Steiner tehát kiadta magából, hogy pontosan mi történt és mit tesznek az ügy érdekében:

    „Nem akarok mindent nyilvánosságra hozni, de az ügy még nincs lezárva, és nem felejtődött el.”

  • Briatore: Brivio tapasztalatlansága az F1-ben nem lesz gond

    Briatore: Brivio tapasztalatlansága az F1-ben nem lesz gond

    Flavio Briatore is támogatja a Renault némileg meglepő húzását, mely szerint 2021-től kezdődően leigazolták a volt MotoGP Suzuki vezér, Davide Briviót. Valentino Rossi korábbi főnöke a pletykák szerint az Alpine új csapatfőnöke lesz, és azt már csütörtökön megerősítették, hogy elhagyja a MotoGP-t. Az érintett ennyit mondott egyelőre erről:

    „Egy új profi szakmai kihívás talált meg, és végül úgy döntöttem, hogy élek ezzel a lehetőséggel.”

    Az Alpine várhatóan hamarosan megerősíti ezt a hírt, sőt, az olasz sajtó úgy tudja, hogy a már kék, fehér és piros színekben pompázó 2021-es autójuk leleplezése Párizsban lesz, január 14-én. Brivio honfitársa, Flavio Briatore korábban a Renault néven ismert sikeres csapat főnöke volt, és támogatja az 57 éves szakember szakágváltását, még ha kevés is a Forma-1-es tapasztalata. Így fogalmazott a La Gazetta dello Sportnak:

    „Nekem sem volt tapasztalatom, amikor ide kerültem, még egy versenyt sem láttam addig. Aztán mégis hét világbajnoki címet nyertem. Nincs is ehhez nagyon mit hozzátenni, remélem, hogy Brivio véghez viszi ugyanezt. Biztos vagyok benne, hogy a Renault jó okkal választotta őt, ezért nem hinném, hogy a tapasztalatlansága probléma lenne. Végeredményben ez arról szól, hogy férfiakat kell irányítani. Néhány hónap múlva érteni fogja már, hogy mit kell majd tennie.”

    A jelenlegi csapatfőnök, Cyril Abiteboul várhatóan az Alpine márka vezérigazgatója lesz.

  • Az Alpine félig teljesen új F1-es autóval áll elő 2021-re

    Az Alpine félig teljesen új F1-es autóval áll elő 2021-re

    Alpine lesz a Renaultból 2021-re, és Pat Fry technikai igazgató szerint a csapat egy félig újraépített autóval indul neki a következő világbajnokságnak. Az olasz La Gazzetta dello Sport és a Corriere della Sera mindeközben már arról számoltak be, hogy a MotoGP-s Suzuki főnök, Davide Brivio csatlakozik az Alpinehoz 2021-ben, annak a vezéreként. A La Gazetta már mára várta, de mások szerint január 8-án kerül ez hivatalosan is bejelentésre. Az olasz újság így ír erről:

    „Brivio veszi át Cyril Abiteboul tevékenységét, míg Marcin Budkowski lesz a csapatfőnök.”

    A Corriere della Sera úgy tudja, hogy a jelenlegi csapatfőnök Abiteboul magasabb szintű menedzseri beosztást kap.

    Fernando Alonso visszatér Enstoneba 2021-ben, Daniel Ricciardo helyére, és Pat Fry szerint egy alapvetően másik autóval versenyezhet majd. Erről ennyit mondott a technikai igazgató a Marcának:

    „Az autó legtöbb eleme homologizált így nem lehet őket cserélni, vannak azonban még dolgok, amelyek szabadon módosíthatóak. Nem lehet teljesen új autót építeni, de félig új autód lehet. Mindenki erre törekszik majd. 2021-ben.”

    A legnagyobb változás idén a padlólemez aerodinamikáját érinti majd, amiről Fry úgy gondolja, hogy nagy mértékben befolyásolja a teljesítményt, szignifikánsan:

    „A versenyautó hátsó részének az aerodinamikáját drámaian befolyásolja, így kihívás lesz abban, ki kezeli ezt a legjobban. Látnunk kell, hogy miképp befolyásolja lesz ez majd a konstruktőri sorrendre.”

  • Mazepin nem barátkozik a csapattársával Schumacherrel

    Mazepin nem barátkozik a csapattársával Schumacherrel

    Nikita Mazepin úgy kezdte meg a Haasnál a munkát az új csapattársával, Mick Schumacherrel, hogy közölte, hiába újoncok, ettől még nem barátok. Schumacher is az amerikai kiscsapathoz igazolt 2021-re, és elárulta, hogy már a gokartos idejéből ismeri az ellentmondásos oroszt:

    „Nagyon kedves volt, és megfelelő tisztelettel voltunk egymás iránt csapattársként. Aztán egy időre elvesztettük egymással a kapcsolatot, de mindketten természetesen változtunk is.”

    A 21 éves Mazepin az orosz Match TV-nek nyilatkozott a héten erről:

    „Nem vagyunk barátok. Legfeljebb régi ismerősök vagyunk, akik együtt gokartoztak.”

    Ugyan Mazepin komoly figyelmet kapott a negatív dolgai miatt, amikor aláírt a Haashoz, főleg a közösségi médiás esetéért, Schumacher az, aki úgy indul neki 2021-nek, hogy jobb eredményeket tud felmutatni. Amikor az F1 legenda Michael Schumacher fiáról kérdezték az oroszt, így felelt:

    „Őszintén szólva, nem érdekel a neve. A neve miatt nagyobb ereje is lehet, de nagyobb lesz rajta a nyomás is. Amikor azonban lecsukom a sisakrostélyt, akkor ezekre amúgy sem gondolok.”

  • Gasly meglepetése: Ismert francia festőtől kapott ajándékot!

    Gasly meglepetése: Ismert francia festőtől kapott ajándékot!

    Pierre Gasly igazán jól kezdi az esztendőt: az AlphaTauri versenyzője egy különleges ajándékot, egy festményt kapott a francia Rémi Bertoche festőtől. A lenyűgöző alkotás nem Gasly tavalyi Olasz Nagydíjon aratott győzelmének állít emléket. Azt a pillanatot mutatja, amikor Interlagosban 2019-ben a Brazil Nagydíjon a második helyen ért célba.

    Azt a jelenetet láthatjuk, amikor Gasly védekezik Lewis Hamilton Mercedese ellen, és a páros gyakorlatilag fej-fej mellett eszeveszetten tartanak a cél felé az utolsó körben. Rémi Bertoche műve tökéletes emlék marad a francia pilótának, karrierje egyik felejthetetlen momentumának.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    PIERRE GASLY ?? (@pierregasly) által megosztott bejegyzés

     

  • Bahrein után egyből Európába tartana az F1 mezőny?

    Bahrein után egyből Európába tartana az F1 mezőny?

    Az Ausztrál Nagydíj elhalasztásáról szóló pletykák után most már arról megy a szóbeszéd, hogy a Liberty Media máris alternatív 2021-es versenynaptáron dolgozik. Ez azt is jelentené egyben, hogy a Bahreini Nagydíj után a versenyzők egyből Európában folytathatnák a harcukat.

    Decemberben még grandiózus, 23 futamos versenynaptárat mutatott be a Liberty Media, de máris kétséges az, hogy ez kivitelezhető lenne, pedig még el sem kezdődött a szezon. A Motorsport.com olasz részlege úgy tudja, hogy már a Kínai Nagydíj is veszélyben, amely közvetlenük Bahrein után jött volna. Ez a hír azt követően indult útjára, miután megérkeztek az első pletykák az Ausztrál Nagydíj esetleges halasztásáról.

    Ezen bizonytalanságok miatt a Liberty Media elkezdett kidolgozni egy „B” tervet is. Az első pár futamból ugyanis egyelőre csak Bahrein helye tűnik fixnek. A Liberty alternatív terve szerint a 2021-es F1-es szezon európai sorozata Portimaoban kezdődne április 11-én, majd ezt követően Imolába mennének, április 25-én. Ezek a pályák jó visszajelzéseket kaptak ugyanis, amikor 2020-ban bekerültek a körforgásba, a módosított versenynaptárban.

  • Magnussen csak győzelemre képes autóval térne vissza a Forma-1-be

    Magnussen csak győzelemre képes autóval térne vissza a Forma-1-be

    Kevin Magnussen elmondta, hogy nem érdekelné a visszatérés a Forma-1-be egy olyan autóval, amely csak a mezőny végére képes. A 28 éves dán pilóta miután elvesztette a versenyülését a Haasnál, a tengerentúlra megy versenyezni 2021-ben a legismertebb amerikai sportautó szériába. Január végén máris bevetésre megy majd, a legendás 24 órás futamra, Daytonában. A jövőbeni esetleges F1-es visszatéréséről Magnussen így beszélt a dr.dk-nak:

    „Soha nem mondd azt, hogy soha. Ezt akkor tanultam meg, amikor egyszer már kívül találtam magam a száguldó cirkuszból, aztán hirtelen lett egy lehetőség, pedig azt hittem, hogy mindennek vége. Most azonban úgy vélem, hogy már más helyzetben vagyok. Amennyiben visszatérnék a Forma-1-be, akkor az csak egy győzelemre képes autóval történhet meg, amellyel tudnék harcolni győzelmekért és a világbajnokságért. Ez nagyon hiányzik. Nem tenne boldoggá az, ha csak a mezőny végén versenyezhetnék.”

     

     

  • Így dob félpályáról kosarat Daniel Ricciardo – VIDEÓVAL!

    Így dob félpályáról kosarat Daniel Ricciardo – VIDEÓVAL!

    Az ausztrál pilóta, Daniel Ricciardo közismerten szereti az amerikai életérzést, így most a téli szünetben is tetten érhető ez abban, ahogyan kikapcsolódik. Mi az LA Lakers helyében egyből draftolnánk is őt, még ha jelenlegi csapata borsos árat is kérne érte.

    Ricciardo az új Instagramos videójában megmutatja ugyanis, hogy kosárlabdázónak sem lenne utolsó, A félpályáról eleresztett dobásától ő is meglepődött, hogy elsőre bement. Persze nagy kópé ő, azért jó lenne tudni, hogy valójában hány kísérlete is volt…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

     

  • Verstappen idén már a saját, új festésű repülőjével megy a futamokra!

    Verstappen idén már a saját, új festésű repülőjével megy a futamokra!

    Novemberben már tudható volt, hogy Max Verstappen vásárolt egy magángépet, és menetközben már megérkezett a repülője a Red Bull Racing pilótájának. A holland versenyző egyből át is festettette a járművet.

    Verstappen a matt kékre szavazott nyilvánvalóan a munkaadója miatt, némi narancs betéttel. A repülőgép 18 utas fogadására képes, és egy tankolással 8.340 km-t képes megtenni.

    A magánrepülőgép üzemeltetése meglehetősen drága, a Liberty Jet szerint a Falcon 900EX karbantartása éves szinten 1-2 millió euróra rúg. Az ilyen szolgáltatást nyújtó cég szerint egy ilyen használt repülőgép vételára 6-8 millió euró között mozog.

    https://twitter.com/MennoSwart/status/1346085555575119872