Szerző: Vámosi Péter

  • Perez a Red Bull Racingnél: Máris otthon érzem magam!

    Perez a Red Bull Racingnél: Máris otthon érzem magam!

    Hivatalosan is megjelentek az első képek amint, Sergio Perez a Red Bull Racing gyárában tevékenykedik, és a mexikói máris közölte, hogy otthon érzi magát. Elmondása szerint egy álom valósult meg most számára.

    Perez tehát megkezdte a munkát az új csapatával, és csapattársával, Max Verstappennel, erről ennyit árult el a Redbull.com-nak:

    „Remek érzés. Az egész karrierem során erre vártam, hogy kapjak egy lehetőséget egy top csapatnál. Végre ez elérkezett, itt vagyok, a megfelelő időpontban. Nagyon várom már, hogy dolgozhassak a mérnökökkel, valamint Max mellett. Ez komoly kihívás lesz számomra.”

    A Szahíri Nagydíj győztese nagyon várja már, hogy az autóba ülhessen, és nagyon jól érzi magát, amiért a Red Bull család részese lehet:

    „Amikor ide jössz, egyből megérted, hogy mitől ilyen sikeresek. Attól az infrastruktúrától ami itt van, a fejlesztéseiktől, és az emberektől, akik itt dolgoznak. Nagyon más mindez, azon csapatokhoz képest, ahol eddig voltam.”

    Pereznek nincs is különösebben mit megszoknia. Milton Keynes egyből otthonos lett neki:

    „Persze, egy csapatnál voltam hét évig, így persze kicsit más minden. Olyan ez, mintha találnál magadnak egy új családot. Látni fogom a volt családomat is, de minden megváltozik. Máris otthonosan érzem magam, ez egy remek csapat, egy igazi álmom vált valóra.”

  • Giovinazzi nem örült annak, hogy nem kapta meg a Ferrari versenyülését

    Giovinazzi nem örült annak, hogy nem kapta meg a Ferrari versenyülését

    Antonio Giovinazzi elismerte, hogy nem vette jól a hírt, mely szerint 2021-re a Ferrari Carlos Sainznak ad lehetőséget a bizonyításra. A 27 éves pilóta maradt az Alfa Romeónál, és továbbra is a Ferrari Akadémia tagja, de elismerte, hogy csalódott, amiért Sebastian helyére a maranellóiak a McLarentől érkező spanyolt választották. Az olasz Autosprintek nyilatkozott:

    „Persze, hogy nem esett jól a Ferrari döntése, ez egyértelmű. Továbbra is a Scuderia alkalmazottja vagyok, azt hittem, hogy lesz rá esély, hogy náluk versenyezhessek. Talán csak nem ez a megfelelő időpont erre.”

    Giovinazzi tehát nem mondott le még arról, hogy egy napon megkapja a lehetőségét a Ferraritól:

    „Az, hogy Sainz ülhet be, nem jelenti azt, hogy a jövőben én ezt nem tehetem majd meg. Egy versenyülés a Ferrarinál, mindig is az álmom volt.”

    Az olasz pilóta nem csüggedt, amiért ilyen sokáig tart az útja a Forma-1 csúcsára:

    „Soha, semmit se kaptam ajándékba a karrierem folyamán. Mindig is küzdenem kellett a versenyüléseimért. Jelenleg az Alfa Romeóra koncentrálok. Segíteni akarok a csapatomnak abban, hogy előrébb lépjenek, amennyire csak lehet, és ezért vágyom egy dobogós helyezésre is. Ezért folyamatosan fejlesztem magam, és ha lehetőség adódik, azt kihasználom. Nézzük meg, hogy 2021-ben ez működik-e majd.”

  • Hockenheim is szeretne F1 versenyt rendezni 2021-ben

    Hockenheim is szeretne F1 versenyt rendezni 2021-ben

    Hockenheim is csatlakozik azon azon pályák listájához, akik pályáznak arra, hogy beugranának F1 versenyhelyszínként, amennyiben további változások lennének 2021-ben. A másik ismert német pálya szóvivője a héten megerősítette, hogy a Nürburgring is tárgyal már a Liberty Mediával, mivel továbbra is a bizonytalanság az úr a sportágban a COVID-19 okozta helyzet miatt. A német autóklub, az AvD most közölte, hogy Hockenheim is a pályázók között található. Lutz Leif Linden, a szervezet ügyvezető igazgatója nyilatkozott erről:

    „Feltehetően lesznek még meglepetések a jelenlegi 2021-es Forma-1-es versenynaptárban. A Német Nagydíj szervezőiként pedig készen állunk és várunk, ahogy ez már tavaly is megvolt, hogy a Liberty Media elhozza a versenyét Németországba, akár Hockenheimbe vagy a Nürburgringre.”

    A német DPA hírügynökség ugyanakkor úgy értesült, hogy a Nürburgring már jelenleg is jelölt Montréal utcai pályájának a helyettesítésére, június 13-án.

  • Ez lehet a két ok, amiért Abiteboul otthagyta az Alpine-t

    Ez lehet a két ok, amiért Abiteboul otthagyta az Alpine-t

    Cyril Abiteboul korábbi Renault/Alpine csapatfőnök hirtelen kiszállása sok kérdést felvet az F1 rajongók körében is. A formula1.com elemzője, Lawrence Barretto talán válasszal is szolgál.

    Úgy néz ki, hogy önmagában az Alpine F1 név bemutatása, és az első új festés nem elég, és a menedzsment átszervezésére is szükség volt. Továbbra sem tiszta, hogy ki és miképp látja el majd a csapatfőnöki feladatkört 2021-ben Abiteboul után, és továbbra is csak intenzív találgatás folyik arról, hogy mi történhetett, hiszen derült égből villámcsapásként érkezett a hír.

    Barretto szerint a fő ok abban keresendő, hogy elbukott a Renault hosszútávú terve, 2019-ban már dobogón akartak végezni, 2020-ra meg komoly harcot vizionáltak a konstruktőrök világbajnokságában maguknak. A csapat ugyan ezen célokat nem érte el, és Barretto is úgy véli, hogy az Abiteboul vezette istálló elég távol állt mindkettőtől. Az első dobogóik csak 2020-ban érkeztek meg, és bár háromszor is sikerült a pódiumra állniuk, messze voltak attól, hogy a bajnoki címekért harcoljanak.

    Ettől függetlenül meglepő, hogy annak az embernek, aki 2001 óta a csapattal volt, könyörtelenül megmutatták, hogy merre van a kijárat.

    A másik ok feltehetően Luca de Meo kinevezése lehet, Renault vezérré. amelynek köszönhetően a vállalat versenyosztálya átalakul. Ugyanakkor nem csak Abiteboul az egyetlen magas rangú személy aki bejelentette a távozását, hanem Jerome Stoll is beadta a felmondását 2020 végén, aki pedig a Renault Sport Racing felelőse volt.

  • Badoer egy hangot se fog elárulni Schumacher állapotáról

    Badoer egy hangot se fog elárulni Schumacher állapotáról

    Luca Badoer elmondta, hogy egy hangot sem fog elárulni barátja, Michael Schumacher egészségügyi állapotáról. Miközben Schumacher fia Mick 2021-ben már a Forma-1-es bemutatkozására készül, Badoer elárulta a Corriere dello Sportnak, hogy mindig is közeli kapcsolatban állt a hétszeres világbajnokkal. Schumacher ferraris korszaka alatt ugyanis Badoer volt az egyik tesztpilóta, és most így beszélt róla:

    „Együtt mentünk nyaralni a családjainkkal, és ő a fiam, Brandónak a keresztapja, a kezeiben tartotta a keresztelőn is. Schumi Brando példaképe, arról álmodozik, hogy ő is autóversenyző lesz. Mennénk is Genfbe, és Michael a családjával, beleértve Micket is, jöhetnének Montebellunába.”

    A 49 éves korábbi pilótát kérdezték Schumacher állapotáról és agyi sérüléseiről is, ami továbbra is nagy titok 2013 óta, amikor Mickkel az oldalán Franciaországban balesete volt sielés közben a ma már 52 éves Schuminak:

    „Michael egy küzdő típus, mindig is keményen edzett. Csak pár olyan barát mint én, Todt, és még valaki láthatja őt és az állapotát, amiről viszont nem mondok semmit sem. Csak reménykedem benne, hogy hamarosan felépülhet.”

  • A Nürburgring készen áll a helyettesítésre 2021-ben is

    A Nürburgring készen áll a helyettesítésre 2021-ben is

    A Nürburgring újra kész beugrani a Forma-1 versenynaptárába helyettesítőként. Tavaly a Német Nagydíj korábbi helyszíne újra szerepet kaphatott, a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt. Amikor rákérdeztek a szóvivőjüknél, hogy esetleg beugrana-e újra a Nürburgring helyettesként, így válaszolt az F1-insider.com-nak:

    „Alapvetően készen állunk arra, hogy egyeztessünk a Forma-1 menedzsmentjével. Minden másról csak ezen megbeszélések után érdemes beszélni. Tavaly minden remekül alakult, és megmutattuk, hogy képesek vagyunk megtartani egy nagydíjat igen rövid idő alatt. Eddig azonban nem hallottunk a Forma-1 felől semmit sem, de várjuk ki, hogy miképp alakulnak a dolgok. Ezt azonban jelenleg mi sem tudjuk megmondani.”

  • Stuck: Jó, hogy Schumacher nem egy győztes csapathoz került

    Stuck: Jó, hogy Schumacher nem egy győztes csapathoz került

    Hans-Joachim Stuck szerint az jó, hogy Mick Schumacher a mezőny végén mutatkozik be a Forma-1-ben, 2021-ben. A német versenyzőlegenda pontosan tudja, hogy mit érez most a 21 éves honfitársa, hiszen az ő apja is híres autóversenyző volt, Hans Stuck, aki még az ismert magyar pilóta, Hartmann László korában versenyzett. Az Auto Bildnek beszélt erről:

    „A szüleim pontosan rendesen neveltek, ahogy az látható most Mick esetében is. Soha nem volt komoly elvárás, amit megkövetel egy ilyen családnév. Így könnyebb elviselni ezt a terhet is, amit ez a név jelent.”

    Stuck szerint az is tökéletes megoldás Schumachernek, hogy a Ferrari a kis amerikai Haas csapathoz rakta be, ami jól működhet majd az ifjú német azon törekvésével, hogy megvesse a lábát és rátaláljon a sebességére ezen a számára új kategóriában. A 70 éves Stuck így folytatta:

    „Igazán tisztelem Mick Schumachert, ahogyan ezt csinálja. Úgy vélem az is jó, hogy nem egy győzelemre képes autóban ül, így lesz ideje az egészhez hozzászokni. Amikor eljön majd az ideje, nyerni fog, de ehhez még idő kell. Nyugodt körülmények között meg kell ismernie a rendszert, a pályákat, a csapaton belüli nyomást, és így tovább. Mindenkit arra kérek, hogy hagyjanak neki erre időt.”

  • A promóter kiáll a Koloc lányokért, miután bántó megjegyzéseket kaptak

    A promóter kiáll a Koloc lányokért, miután bántó megjegyzéseket kaptak

    Az FIA kamion Eb szervezői elítélik a rasszista és szexista megjegyzéseket, amelyekkel az ETRC versenyző Aliyyah Koloc-t illetve húgát, Yasmeen-t illették az idei Dakar Rallye során egy másik csapat versenyzője és szerelője részéről.

    Ilyen magatartásnak és megjegyzéseknek nincs helye a motorsportokban a közösségekben nem lehet és nem is szabad ezt tolerálni.

    Az FIA ETRC büszke arra, hogy számos hölgy is ott van a mezőnyben versenyzőként, a csapatoknál dolgozóként vagy az iparágban. Ez nagyon is jól mutatja a kamionverseny paddock szellemiségét, az összetartást, nemtől, fajtól, etnikai hovatartozástól és munkakörtől függetlenül, ez is a #onetruckfamily üzenet lényege. Ezért az FIA ETRC teljesen Aliyyah és Yasmeen mögött áll, és így nyilatkozott erről Georg Fuchs, az ETRA ügyvezető igazgatója:

    „Büszkék vagyunk arra, hogy sokszínű rajtrácsunk van, és számos hölgy is részese a sportágunknak, többféle területen is. 16 évesen Aliyyah a valaha volt legfiatalabb nevezőnk az FIA ETRC-ben, és remekül mutatkozott be tavaly újoncként. A Buggyra Zero Mileage Racing tagjaként történelmet írt, amikor két világrekordot is megdöntött 500 méteren álló- és repülőrajttal 2020-ban. Aliyyah húga Yasmeen két fiatal lány, akik keményen dolgoznak a karrierjük megalapozásán a motorsportok terén. A rasszista és szexista megnyilvánulások egy másik versenycsapat belső kamerás felvételén tűntek fel, és nem szabad, nem is fogjuk tolerálni. Nincs helye ilyen mentalitásnak az autósportban és a közösségünkben. Tovább dolgozunk a nemek közti egyenlőség növelésén a sportágunkban, népszerűsíteni kívánjuk az esélyegyenlőséget, és teljes mértékben a lányok mögött állunk.”

  • Minardi Imoláról: Maradnánk tovább is a Forma-1-ben

    Minardi Imoláról: Maradnánk tovább is a Forma-1-ben

    Imola keményen dolgozott azért, hogy a 2021-es versenynaptárba is bekerülhessenek, árulta el a pálya elnöke, Gian Carlo Minardi a Corriere Dello Sportnak. Idén újra visszatér a legendás pálya, miután tavaly Emilia Romagna Nagydíja néven már újra rendeztek futamot, és az olaszoknak ebben az évben is már két versenyük lesz. Minardi ugyan nem olyan rég került ezen új pozíciójába, de máris elintézte, hogy a Forma-1 április 18-án Imolába látogasson:

    „Megtiszteltetés, hogy máris ünnepelhetünk. Alig 100 nappal a verseny előtt Imola újra megkapja azt a figyelmet, amit megérdemel.”

    Imola jó ideig a versenynaptár része volt, de 2006-ban kikerült onnan, erről ez a véleménye:

    „A Forma-1 sokat változott azóta. Minden nap javítunk valamin, amit novemberben tanultunk, miután megkaptuk az esélyünket, hogy akár többször is jönnének ide a jövőben.”

    Ugyan tavaly év végén a királykategória tiszteletét tette Imolában egy verseny erejéig, még mindig komoly feladatok előtt állnak, amelyeket teljesíteni kell, állítja Minardi:

    Attól is függ, hogy engednek-e nézőket. Éberek leszünk, és készen állunk majd reagálni a helyzetre. Már tervezzük, hogy az elkövetkezendő hónapok miképp alakuljanak majd, és mindent megteszünk azért, hogy a jövőben többször visszatérjenek hozzánk.”

  • Egy harmadik F1 csapat is menne a Formula E-be is, mert az olcsó

    Egy harmadik F1 csapat is menne a Formula E-be is, mert az olcsó

    Az F1 eddig a nagy személyzetéről és az elköltött millióiról volt ismert, hogy így préseljék ki a legtöbbet az autóikból. Az idei szezontól kezdve ugyanakkor lesz már költségvetési korlát, ami azt is jelenti, hogy a kiadásokat és a kollégák számát is kordában kell tartani. a Mercedes máris talált erre megoldást, és a Formula E felé vették az irányt, és egyre több istálló néz más versenyszéria után.

    A McLaren például nemrég bejelentette, hogy szerződést kötöttek a Formula E-vel, és 2022-től kezdve résztvevői lesznek a sorozatnak. Más csapatok is érdeklődnek az elektromos versenyszéria iránt, jelesül az Alpine. A tavaly még Renault néven futó alakulat az Autosport magazin szerint a Lotus-szal karöltve közösen néznék meg, mit tartogat számukra a Formula E. A Lotus szóvivője a lapnak elmondta, hogy egyelőre döntés nem született:

    „Együttműködünk az autósporton belül. Megvizsgáljuk a potenciális lehetőségeket a motorsportok világában. A Lotus gazdag történelemmel bír, és a Renault meg az Alpine tapasztaltak a Formula E-ben, Forma-1-ben, WEC-ben és sok más szériában. Ez egy érdekes kooperációt eredményezhet.”

    A Renault évekig versenyzett a Formula E korábbi szezonjaiban, majd 2018-ban ez a név eltűnt, és lett helyette Nissan e.dams. A Formula E vezérigazgatója, Jamie Reigle reménykedik is benne, hogy egyre több csapat ismeri fel azt, hogy a sorozata egy izgalmas kategória, és követik a McLaren példáját. Különösen azután, hogy a következő szezonban búcsúzik a szériától az Audi és a BMW is:

    „Nem aggódunk az Audi helye miatt, mert rengetegen érdeklődnek azon csapat modellje iránt. Van igény új konstruktőrökre is, akik részt is akarnak venni a széria küzdelmeiben. Akik 2018-ban még úgy gondolták, hogy a sportág drága, azoknak itt lesz a Gen3-as autó, ahol igazán odafigyeltünk arra, hogy alacsonyan maradjanak a költségek, így hirtelen újra lett érdeklődés a csapatoktól.”