Szerző: Vámosi Péter

  • Imola csak beoltott nézőket lesz hajlandó fogadni?

    Imola csak beoltott nézőket lesz hajlandó fogadni?

    Folyamatban van már annak a biztosítása, hogy Imola áprilisi Forma-1-es versenyén nézők is lehessenek a helyszínen. Az ismert olasz pálya azt követően került be az idei 23 futamos versenynaptárba is, hogy Sanghaj egyelőre kikerült abból.

    Az Emilia Romagna tartomány elnöke, Stefano Bonaccini elmondta, hogy reménykedett benne, hogy a koronavírus helyzet lehetőve teszi azt, hogy rajongók ott lehessenek Imolában, még ha limitált formában is. A Corriere dello Sport pedig idézi Daniele Marchetti önkormányzati tanácsost is:

    „A nézők jelenléte nem lenne egy elhanyagolandó szempont. Valójában ez azonban a költségek változásához vezethet. Amennyiben nem engedélyezik a nézők jelenlétét, minden költséget átvállal az Imola konzorcium, ami akkor 2 millió euró lesz. Azt tudtuk meg Bonaccini elnök úrtól, hogy azon gondolkodnak, csak beoltott állampolgárokat engednének be, és a gyorsteszteket már nem is említik.”

  • A Ferrari elengedi az IndyCar vállalást a Haas személyzeti migráció miatt

    A Ferrari elengedi az IndyCar vállalást a Haas személyzeti migráció miatt

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto kizárta, hogy a közeljövőben csatlakoznának az IndyCar mezőnyéhez, pedig egyeztettek erről 2020-ban Roger Penskevel, a széria tulajdonosával. Korábban a Scuderia azt állította, hogy körbe néznek más sorozatok közt is, köszönhetően az idei évtől bevezetett költségvetési korlátnak az F1-ben, hogy újra feloszthassák a személyzetüket.

    Penske elárulta, hogy a Ferrari eredetileg 2022-től kezdve akart volna indulni a szériában, de Binotto ezt most kizárta. Arra a kérdésre, hogy a a migrációjuk a Haas alakulata közé rövidtávon csökkenti-e az esélyt, hogy a Ferrari szerepeljen másutt is, erre a csapatfőnök így felelt:

    „Átbeszéltük az IndyCart. Kapcsolatban álltunk velük, de végül határozottan úgy döntöttünk, hogy nem fogunk csatlakozni a szériához, mert ez befektetést is jelent, és a Forma-1-re kell koncentrálnunk. Egyeztetünk azonban tovább. Közép- vagy hosszútávon, azt gondolom, hogy miért is ne? Most azonban továbbra is első a Forma-1, arra koncentrálunk.”

    Tavaly év végén a személyzeti átalakítás miatt a Ferrari megerősítette, hogy Simone Resta csatlakozik a Haashoz, hogy tovább erősítse az olasz és az amerikai bázisú csapatok kapcsolatát. Resta korábban a Ferrari mérnöki részlegét vezette, helyét a teljesítményért felelős vezető, Enrico Cardile vette át.

  • Elkann: A Ferrari keresi már Louis Camilleri utódját

    Elkann: A Ferrari keresi már Louis Camilleri utódját

    John Elkann, a Ferrari elnöke és ideiglenes vezérigazgatójaként keresi már a maranellóiak lehető legjobb főnökét. Az Agnelli család 44 éves örököse 2018-ban lett a Ferrari elnöke, amikor Sergio Marchionne elhunyt, majd decemberben került ismét előtérbe, amikor a Ferrari vezérigazgató Louis Camilleri hirtelen lelépett.

    Voltak olyan találgatások, hogy Elkann simán marad vezérigazgatói minőségben is, de a legutóbbi pénzügyi eredményeik keddi beszámolóján elárulta, hogy a Ferrari szán rá időt, hogy megtalálják a lehető legjobb főnöküket. A 2021-es Scuderia esélyekkel kapcsolatban az olasz-amerikai üzletember elmondta, hogy nem reménykedik abban, hogy gyorsan talpra állnak a tavalyi rossz eredményeik után. Az olasz médiának így nyilatkozott:

    „Alázattal kell újrakezdenünk mindezt, hogy újra nyerhessünk. A tavalyi csalódást keltő szezon megmutatta, hogy a nagyszerű múlt nem jelent automatikusan remek eredményeket is, a jelenben, vagy a jövőben.”

  • Hamilton: Senna is magára maradt a Forma-1 rendszerében

    Hamilton: Senna is magára maradt a Forma-1 rendszerében

    Lewis Hamilton az eddigi F1-es tapasztalatait gyerekkori hőséhez, a Forma-1 legenda Ayrton Sennáéhoz hasonlította. A hétszeres világbajnok 2021-es szerződése továbbra is intenzív megbeszélések tárgya, de az érintett elmondta a La Gazzetta dello Sport Sportweek kiadásában, hogy Senna is feltűnően magányos harcos volt az F1-es karrierje alatt. A 36 éves brit pilóta így vélekedik erről:

    Egyedül volt egy olyan rendszerben, amely nem volt mindig kedves vele. Ez olyasvalami, amit én is megtapasztaltam a karrierem folyamán.”

    A Mercedes pilótája elárulta, az egyik ilyen jellegű élménye a rasszizmus megtapasztalása volt:

    „A Black Lives Matter mozgalom az Egyesült Államokban emlékeztet a rasszizmusra, amit átéltem fiatalként.”

    A 2020-as mozgalom részeként Hamilton a versenyek előtt elkezdte a térdelős rituálét, ami tavaly a hivatalos rajtprocedúra részévé vált, a Mercedes pedig a bajnoki autóját feketére festette. A brit versenyző így zárta a gondolatait:

    „Az, hogy ezekre koncentrálhatok, erősebbé tesz, ez egy extra löket akkor, amikor a pályán versenyzem. Így már a dolog nem csak a győzelemről szól, hiszen magasabbrendű célok vannak.”

  • Wolff: Vettelnek nagyon ideje volt már elhagynia a Ferrarit

    Wolff: Vettelnek nagyon ideje volt már elhagynia a Ferrarit

    Toto Wolff úgy véli, hogy Sebastian Vettel sikeres lesz, miután 2021-ben az Aston Martinhoz igazolt át. A négyszeres világbajnok elismerte, hogy már a visszavonulásán gondolkodott, mielőtt megmentette volna őt Lawrence Stroll és az ő új Aston Martin projektje. Ennél a cégnél is a Mercedes csapatfőnöke kisebbségi részvényes. Az RTL-nek nyilatkozott róla:

    „Ez a projekt még csak most indul, és Sebastian egyike a kulcsfiguráknak, így remélem, minden rendben lesz majd vele a kezdetekben.”

    Az igazi kérdés azonban Vettel formája. Erről már Fernando Alonso beszélt az olasz Rai rádiónak:

    „Öt év alatt egyértelműen kiderült, hogy nem ő lesz a Ferrari megmentője, és Leclercben több a potenciál.”

    Wolff azonban azt gondolja, hogy Vettel szenvedése inkább köthető a vörös csapathoz:

    „Sebastiannek környezetváltozásra volt szüksége, ez volt a legfontosabb, amit meg kellett lépni. Amikor a csapatoddal együtt újra és újra örvénybe kerülsz, akkor változtatnod kell. Ő ezt megtette. Nem hiszem azt, hogy a tavalyi problémái hozzá lennének köthetőek, hanem az általános helyzet lett ott egyre rosszabb. Biztos vagyok benne, hogy az Aston Martinnál sikeres lesz.”

  • Jordan ma már nem akarna Forma-1-es csapatot irányítani

    Jordan ma már nem akarna Forma-1-es csapatot irányítani

    Eddie Jordan tisztázta: esze ágában sincs, hogy újra Forma-1-es csapatot irányítson, árulta el ezt egy interjújában a The Race-nek. A korábbi Jordan Grand Prix versenyistálló alapítója azt is elárulta, hogy ennek számos oka van. A 72 éves Jordan szerint ma már nagyon megváltozott az autóversenyzés világa:

    „Annyira más. Nem jobb, nem rosszabb, csak megváltozott. Azt hiszem, hogy sokkal intézményesebb lett, rendkívül vállalati lett a hozzáállás.”

    A Jordan Grand Prix 1991-ben került megalapításra, és azt is elárulta most, hogy minek köszönhető, hogy létrejött a versenycsapata:

    „Az egyetlen ember, aki engem alkalmazott volna, az én magam voltam. Így kicsit keserű volt itt a jelenlétem. A tény azonban az, hogy soha nem alkalmaztak volna azért, hogy irányíthassak egy F1-es csapatot, még ha úgy is gondolom, hogy alkalmas lettem volna rá.”

    Az alakulat végül elért némi sikert, hiszen voltak ötödikek is a konstruktőrök bajnokságában, és Michael Schumacher is a Jordannel mutatkozott be egykoron a Belga Nagydíjon. A 2000-es évek elején azonban egyre inkább pénzügyi nehézségekbe ütköztek, és végül 2005-ben átvette a csapat felett a Midland Group az irányítást.

  • Vettel már a megszokott hajával pózolhat majd Bahreinben

    Vettel már a megszokott hajával pózolhat majd Bahreinben

    Sebastian Vettel feltehetően visszatér a normális, hosszabb hajához, amikor elkezdődik majd a szezon Bahreinben. Ezt a német Bild magazin állítja, miután az F1 világát sokkolta és egyben szórakoztatta is az, hogy a négyszeres világbajnokot félig kopaszon láthattuk.

    Jens Nagler és Silja Rulle tudósítók úgy tudják, hogy amikor az Aston Martin felvette őt Silverstoneban az üléspróbáján, akkor a 33 éves Vettel nem tudta, hogy a kamera rá szegeződik. Így ez a magyarázat született:

    „A téli szünetben Vettel úgy döntött, hogy rövidre nyíratja a haját, mivel normál esetben ilyenkor nem kell megjelennie publikusan. A cél az volt, hogy a németet a megszokott hosszabb hajával láthassuk már majd az első teszten, majd a szezonnyitón Bahreinben.”

  • Rossi az F1-ben: A Ferrari szerette volna akár a Sauberben is látni

    Rossi az F1-ben: A Ferrari szerette volna akár a Sauberben is látni

    Valentino Rossi számos alkalommal volt a Ferrari vendége egy-egy tesztvezetésre 2004 és 2010 között. A MotoGP többszörös világbajnoka nem is rejtegeti nagyon az érdeklődését a Forma-1 iránt. Ennek ellenére Rossi hűséges maradt a kétkerekűek világához, és soha nem váltott a királykategóriába, pedig ehhez igen közel állt 2006-ban. Luca Di Montezemolo beszélt erről most a Motorsport.com-nak. A Ferrari korábbi elnöke közelről figyelhette Rossi fejlődését egy Forma-1-es autóban. Rossi már 2004-ben is egy olasz ikon volt, a Ferrarinak meg remek alkalom lett volna egy hazai származású pilótát tudni a Scuderiánál. Akkoriban Michael Schumacher dominált a vörösöknél, de az olasz álom, az olasz pilótát akar látni a Ferrarival a csúcson, és úgy nézett ki, hogy ehhez közelebb is kerültek.

    Rossi követhette volna John Surtees-t, aki az egyetlen pilóta, aki nyerni tudott az 500 cm3-ben, és az F1-ben is. 2004-ben Rossinak meg is voltak az első méterei egy Ferrarival, és közel álltak ahhoz, hogy debütálhasson. A Ferrari olyan komolyan gondolta mindezt, hogy még az FIA-t is megkereste azzal, hogy miképp indíthatnának esetlegesen egy harmadik autót, hiszen Rossi hihetetlenül gyorsnak bizonyult. Végül Rossi maradt a MotoGP-ben, így beszélt erről Montezemolo:

    „Mindenki tudta, hogy nem szponzorációs célokat szolgálna, a Ferrarinak arra nem volt szüksége. Az elején valóban láttuk is azt, hogy egy nagy bajnok hogyan akarja ezt. Éreztem benne az erőt, és azt, hogy nagy potenciál van benne. Egy ponton megnéztük azt, hogy mehetne-e egy évet a Saubernél. Ő azonban okos volt, és inkább maradt a leggyorsabb, mint megelégedjen negyedik, ötödik helyekkel.”

  • A Red Bull korábbi versenyzője, aki abbahagyta, most visszatérne!

    A Red Bull korábbi versenyzője, aki abbahagyta, most visszatérne!

    Jaime Alguersuari, aki egykoron Red Bull alkalmazásban állt, talán visszatérne versenyezni. A spanyol a Forma-1-ben utoljára a Toro Rossónál vezetett, de pár év után visszavonult. Azonban most lehetséges, hogy a barcelonai születésű 30 éves versenyző, most visszatérne a pályákra.

    A Marcának elmondta, hogy 2009 közepén döntötte el Helmut Marko, hogy a Red Bull testvércsapatához ülteti be őt Sebastien Bourdais helyére, és végül 2 és fél évet töltött itt 2011 végéig, a ma már AlphaTauri néven ismert csapatnál. Ezt követően kipróbálta magát a túraautózásban illetve a Formula E-ben, majd 2015 októberében Alguersuari bejelentette, hogy elég volt.

    Ezt követően a nagy szenvedélyének hódolt: zenélt. DJ Squire néven viszonylag ismertté is vált. Saját életrajzi könyvet is kiadott amelyből megismerhető, hogy mi állt a döntései hátterében.

    Jelenleg Alguersuari azonban gyakorol:

    „Arra jöttem rá, hogy két dolgot tudok nagyon jól csinálni: a versenyzést és a zenélést. Nem tudok most koncerteket adni, így valami mást akarok most az élettől. A napok lassan haladnak, hiányzik a versengés. Nem tudom még, hogy visszatérek-e, de nem zárnám ki. Ugyanakkor teljes mértékben készen kell erre állnom.”

  • Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Az autósport rajongók ezen a hétvégén már tűkön ülnek, hiszen kezdődik a Rolex 24 Daytona, tehát az első komolyabb szórakozás az évben. Nem kevesebb, mint nyolc korábbi F1 versenyző is ott lesz a mezőnyben, konkrétan: Kevin Magnussen, Sebastien Bourdais, Felipe Nasr, Kamui Kobayashi, Juan Pablo Montoya, Robert Kubica, Giedo van der Garde és Timo Glock.

    Ki volt azonban az utolsó olyan pilóta, aki úgy nyerte meg ezt a klasszikus 24 órás futamot, hogy közben a Forma-1-ben is versenyzett? Fernando Alonsót mondanád elsőre, 2019-ben, igaz? Nos, a spanyol akkor már elhagyta a királykategóriát, amikor két éve nyert a Cadillaccel.

    Érdemes felcsapni az autósport történelmi könyveket, és egészen 1985-ig amikor Thierry Boutsen az F1-ben az Arrows versenyzőjeként megnyerte ezt a versenyt Bob Wollek, Al Unser és AJ Foyttal még a fedélzeten a Preston Henn Porsche 962-ével. Boutsen az utolsó pillanatban került a csapatba, eredetileg Henri Pescarolo és Bruce Leven mellett kezdett el versenyezni, utóbbi saját 962-ével. Ezzel azonban korán problémák adódtak, és Wollek javaslatára csatlakozott Henn alakulatához.

    Nem meglepőmód, a francia és Boutsen vitték el a munka oroszlánrészét, és kényelmesen nyertek egy másik Porsche 962 csapat előtt, melynek a volánjánál Al Holbert, Al Unser Jr. és Derek Bell voltak.