Szerző: Vámosi Péter

  • Petrov nem érzi korrektnek, hogy Mazepint is sújtják a doppingszankciók

    Petrov nem érzi korrektnek, hogy Mazepint is sújtják a doppingszankciók

    Vitaly Petrov kiakadt azon döntésen, amely értelmében a Forma-1-ben újonc Nikita Mazepin nem versenyezhet 2021-ben az orosz zászló alatt. Az orosz autószövetség megerősítette, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség szankciója minden orosz sportolót érint, akik világbajnokságon indulnak az elkövetkezendő két évben, és „semleges sportolóként” kell ezeken részt venniük. Amennyiben Mazepin versenyt is nyerne a Haasszal, akkor nem játszák le neki az orosz himnuszt sem. A korábbi F1 pilóta Petrov így fogalmaz:

    „Ez teljesen abszurd. Azt gondolom, hogy mindegyik sportoló a saját dolgaiért felel. Amennyiben doppingolt és elkapták, csak akkor szabadna megvonni tőle ezen kiváltságokat. Számomra elfogadhatatlan, hogy olyan orosz sportolókat, akik őszintén edzenek, minden erejüket összeszedik, és egészségesen beleállnak valamibe, nem hordhatják a zászlójukat vagy hallgathatják a himnuszunkat, mert ezt megállította a WADA. Biztos vagyok benne, hogy Oroszország harcolni fog ezért, mert különben mi értelme lenne a gyermekeinket a sportra nevelni, csak elpazarolják az idejüket és az energiájukat, ha még csak nem is képviselhetik rendesen az országunkat.”

  • Ecclestone nem tolerálná Hamilton követeléseit, hiszen mindenki pótolható

    Ecclestone nem tolerálná Hamilton követeléseit, hiszen mindenki pótolható

    Sir Lewis Hamilton jelenleg munkanélküli, noha a Mercedes biztos benne, hogy marad velük versenyezni 2021-ben is. Továbbra is mindenki arra vár, hogy bejelentsék a szerződés hosszabbítást az idei évre, és már sokan lehozták, hogy a héten sikerült megegyezniük egy évenkénti 35 millió fontos fizetésben. Az elmúlt hetekben azonban mindenki azon spekulált, hogy a friss lovag és az Ezüstnyilak miért nem haladnak a kontraktus aláírásával.

    Számos publikáció olyan forrásokat idézett, akik szerint a hétszeres világbajnok fizetési igénye miatt álltak az egyeztetések, míg mások azt állították, hogy a brit pilóta és a csapat az új szerződés időtartamában nem tudott megegyezni. A témában a legfrissebb, hogy Hamilton egy ún. „Verstappen-záradékot” akar tudni a szerződésben, ami lehetővé tenné azt, hogy nagyobb befolyása lehessen arra, hogy a Mercedes kit ültethet be a csapattársaként.

    A legutolsó hírekre reagált már a Forma-1 korábbi ura is, Bernie Ecclestone, aki elmondta, hogy nem tolerálna ilyen igényeket egy pilótájától, függetlenül annak a tehetségétől és serlegeinek a mennyiségétől. Így nyilatkozott a héten az F1-Insider.com-nak:

    „Mekkora lehet egyes pilóták ráhatása egy csapaton belül? Én már világossá tettem volna Lewis számára is. Elfogadod azt, amit most kínálunk, vagy leléphetsz. Mindenki helyettesíthető. Egyvalaki döntheti el azt, hogy ki vezetne nálam: az pedig én vagyok!”

    Miközben mindenki arra vár, hogy hivatalossá váljon az elképesztően sikeres Hamilton-Mercedes kapcsolat, és folytatják a sikereiket 2021-ben is, valójában az Ezüstnyilak oldaláról a Formula1News.co.uk-nak azt mondta egy forrásuk, hogy vegyék úgy, mintha már be is jelentették volna:

    „Minden olyan híresztelés, mely szerint Lewis nem lesz idén velünk, az egyszerűen fake news. Ez ilyen egyszerű. Nincs semmilyen más ok, hogy ne ő és Valtteri vezesse a 2021-es autóinkat. Tehát vegyétek akár megerősítettnek ezt. Soha nem volt kétséges Lewis jövője nálunk, csak idő kell neki. Biztos vagyok benne, hogy mindez tisztázva lesz már valamikor februárban, és bejelentésre is kerül.”

  • Lawrence Stroll jelenleg a legokosabb ember a Forma-1-ben

    Lawrence Stroll jelenleg a legokosabb ember a Forma-1-ben

    Amikor Lawrence Stroll keményen beinvesztált a Williamsbe, és versenyülést vásárolt a fiának, a kanadai üzletembert kétkedve fogadták. Eddie Jordan szerint Stroll a legokosabb ember ugyanakkor jelenleg a sportágban.

    A Force India mindig is némileg kínos helyzetben volt. Elég tehetségük volt ahhoz, hogy remek dolgokat érjenek el, ugyanakkor soha nem volt elég pénzük ahhoz, hogy mindezt meg is mutathassák. Ez akkor változott meg, amikor Lawrence Stroll vette át a csapat irányítását. Mára a kanadai jelentős részesedést vásárolt az Aston Martinban is, és most már az alakulata a top csapatokkal akar küzdeni az elkövetkezendő években. Eddie Jordan úgy véli, hogy mindez megtörténhet már Lawrence Stroll vezetése mellett, és ezt el is mondta a The Race-nek:

    „Soha ne zárjuk ki a képletből Lawrence Strollt, az apát. Midász kezét tudhatja magáénak, amihez csak hozzáér, az arannyá változik. Ő jelenleg a legokosabb ember a Forma-1-ben, efelől kétségem sincs.”

    A két üzletember ismeri egymást már egyébként egy ideje, erre így emlékezik vissza a korábbi ír csapattulajdonos, aki továbbra is megőrül a versenyekért:

    „Igazán barátságos volt velem, amikor a Jordan csapat először ment Kanadába. Ennek már jó ideje, de emlékszem még, hogy negyedik és ötödik helyen végeztünk. Ez még az istállónk korai szakaszában volt, és Lawrence volt az egyik első, aki gratulált nekünk. Ki merem mondani, hogy ő az egyik legnagyobb vállalkozó, akire csak gondolni lehet. Mindent arannyá változtat, legyen az a Michaels Kors, a Tommy Hilfiger, vagy egy farmermárka. Megérkezett a Forma-1-be, átvett egy becsődölt csapatot, és tavaly megnyerték az első versenyüket. Ki gondolta volna, hogy ez fog történni? Nagyon hálásnak kell lennünk neki.”

  • A német sztárriporter Ebel, sokszor kiakadt a brit kollégákra

    A német sztárriporter Ebel, sokszor kiakadt a brit kollégákra

    Kai Ebel a német RTL riportere egy igazi ikon volt a Forma-1 paddockjában. 1992 óta nagydíjakra járt a versenyzők közé, és egyike lett a legtapasztaltabb tudósítóknak. Szakmája azonban az évek alatt jelentősen megváltozott. Ezúttal a Formula 1 magazinnak adott interjút. Elmondta, hogy bosszantja, amiért sok kollégája csak magával van elfoglalva. Különösen az angol munkatársak próbálják lenyűgözni a pilótákat a végtelen tudásukkal a sportágról.

    Szerinte egy átlag néző számára ez azonban nem hasznos. Arra ő is hamar rájött, hogy ha egy versenyzőt komoly kérdésekkel bombáz, például a stratégiáról, vagy az autó beállításairól, akkor általában nem akarnak semmit se elmondani. Amennyiben pedig egy ütközésről vagy rossz futamról kérdezed őket, akkor egyáltalán nem akarnak veled beszélgetni. Ebel szerint tudnod kell, hogy mikor tehetsz fel ilyen kérdéseket. Ez versenyzőnként eltérő, de az évek alatt egyre inkább kiismered őket:

    „Több, mint ezer interjút csináltam Michael Schumacherrel. Amikor megláttam, már tudtam, hogy ez egy megfelelő, vagy rossz pillanat egy adott kérdéshez. Max Verstappennel hasonló a helyzet: röviden válaszol manapság. Ezt észre lehet venni, látni.”

    Ebel emlékezetében úgy maradnak meg az interjúi, hogy azok lazák voltak. A virágmintás ingjeiben ideális alany lenne arra, hogy Vettelt megkérdezze Bahreinben akár az új hajviseletéről is.

  • Egyelőre nem elég izgalmas Newey számára a 2022-es szabályzat

    Egyelőre nem elég izgalmas Newey számára a 2022-es szabályzat

    2022-től kezdve a Forma-1-ben új szabályzás lép életbe, és ez akár lehetőség is lehet az Adrian Newey vezette Red Bull technikai részlegének. elviekben az autók könnyebben tudnak majd előzni, így adódik a kérdés, hogy a technikai igazgató mennyire lelkesedik az új regulák iránt?

    Egyszerűbb aerodinamikát alkalmaznak majd a 2022-es új versenyautókon. A csapatoknak pedig kevesebb szabadságuk lesz technikai értelemben véve. Sőt, ehhez jön még a költségvetési korlát is, amelynek a felső határát nem léphetik túl az istállók. A Formule1.nl kérdésére Newey elárulta egy interjúban, hogy épp miképp látja a helyzetet:

    „Amikor előállsz egy új szabályrendszerrel, győződj meg róla előbb, hogy az jó-e. Ezek a szabályok nem azok.”

    A kihagyott lehetőségek ellenére Newey hangsúlyozza, hogy nem a változás és fejlődés ellen van:

    „Azt gondolom csak, hogy nem jó a szabálykönyv, de szeretem a kihívásokat. El kell ismernem ugyanakkor azt is, hogy még meg kell találnom valamit, amitől izgalmassá teszem magam számára ezen szabályokat.”

  • Eltűnik a Daimler név, és változni fog, de mégis mire?

    Eltűnik a Daimler név, és változni fog, de mégis mire?

    A Daimler AG a Mercedes márka anyacége, és egyben a Forma-1-es csapatuké is, megváltoztatja a nevét Mercedes-Benzre, jelentette be a cég csütörtökön. Nem egy eget rengető változás, de változik a vállalati struktúra is.

    Az anyacég neve még egy hagyaték az 1920-as évekből: akkor egyesült Karl Benz és Gottlieb Daimler cége. Ugyan a vállalat gyakorlatilag virtuálisan végig a Mercedes szinonimája volt, a másik fél neve jó száz évig megmaradt. A Bloomberg jelentése szerint ennek most vége, és ennek hatásaként az anyavállalat részvényeinek az értéke azonnal emelkedett kilenc százalékkal. A személyautók világában a Mercedes-Benz egyszerűen egy erősebb név, így ez egy logikus lépés.

    Nemcsak ez lesz az egyetlen változás. A busz és teherautó divíziója az anyavállalatnak elkülönítésre kerül, és és új társaságokká alakulnak át. A Daimler név azonban marad, árulta el Ola Kallenius vezérigazgató:

    „Mercedes-Benz Cars & Vans és a Daimler Trucks & Buses különböző cégek, meghatározott ügyfélkörrel, technológiai utakkal és tőkekövetelményekkel.”

  • Schumacher 2021-ben a Trident Motorsportnál folytatja!

    Schumacher 2021-ben a Trident Motorsportnál folytatja!

    A Trident Motorsport bejelentette, hogy David Schumacher hozzájuk szerződött a soron következő FIA Formula 3 bajnokságra. A korábbi F1 versenyző Ralf Schumacher fia 2019-ben mutatkozott be a Campos csapatánál a sorozatban. 2020-ban az első hat futamot a Charouz színeiben teljesítette, majd az utolsó három versenyre a Carlinhoz szerződött, de pontot még nem szerzett. Schumacher már tavaly Jerezben és Barcelonában is a jelenlegi csapatával körözött a szezon utáni teszteken, és most így nyilatkozott:

    „Örülök, hogy a Trident Motorsportnál leszek idén, és azt hiszem, hogy kiváló lehetőségeink vannak. A csapat igazán jó munkát végzett, az autó csodálatos volt azon a két teszten Barcelonában és Jerezben. Várom már a szezont. Érzem, hogy elhivatott az alakulat az iránt amit csinálnak, így jó érzéssel vágok neki az évnek.”

    A Trident 2020-ban másodikként végzett a csapatbajnokiban, három győzelmet szereztek Lirim Zendelinek és David Beckmannak köszönhetően. A csapatmenedzser, Giacomo Ricci hozzátette:

    „Davidban nagy potenciál rejlik. Azt hiszem, hogy még jobban meg kell ezt mutatnia, de megvan benne minden, ami a figyelemre méltó eredményekhez kell. Lehetősége adódott arra, hogy összehasonlíthassa a Tridentet más csapatokkal a 2020-as hivatalos szezon utáni teszteken, és büszkék vagyunk rá, hogy minket választott. Kiváló érzéseket sikerült keltenünk Davidben, remek a munkatempója, így azt gondolom, hogy remek eredményeket érhetünk el idén.”

  • Grosjean vagy Magnussen is visszatérhet koronavírus fertőzés esetén

    Grosjean vagy Magnussen is visszatérhet koronavírus fertőzés esetén

    A Haas F1 Team, ahol tavaly még Romain Grosjean és Kevin Magnussen versenyeztek, nem nevezett meg 2021-re tartalékpilótát. Az amerikaiaknak ugyanakkor számos lehetőségük van, fejtette ki Günther Steiner. A csapatfőnök szerint egyeztetnek Pietro Fittipaldival, de akár számítanak Grosjeanra vagy Magnussenre is.

    Fittipaldi helyettesítette Grosjeant tavaly az utolsó két versenyen, a francia hatalmas balesetét követően Bahreinben. A 2020-as szezont követően azonban Grosjeannak és Magnussennek is mennie kellett és Mick Schumacher, valamint Nikita Mazepin érkeztek a helyükre. Mi történik viszont akkor, ha egyikük elkapná például a koronavírust? Steiner így válaszolt erre a Motorsport-Total.com-nak:

    „Nem kapkodunk. Pietróval beszélünk erről. De nincs nyomás sem a mi részünkről, sem felőle. Ideiglenesen akár Grosjean vagy Magnussen visszatérése is egy lehetőség. Amennyiben elérhetőek lennének, azt nem bánnám. Azt hiszem, hogy ők is örömmel vennének egy visszatérést. Nem kérdeztem meg még őket erről, de nem hiszem azt, hogy rossz érzésük lenne ezzel kapcsolatban.”

    Az ismert, hogy egyikük sem volt nagyon boldog a Haasnál. A teljesítmény nagyon csalódást keltő volt, és a két pilóta nem volt versenyképes a gyengébb felszereltségük miatt. Ugyanakkor a szerződéseiket sem hosszabbították meg. Steiner leszögezte azonban, hogy a kapcsolat Grosjeannal és Magnussennel is továbbra is jó, és nem volt semmiféle vita.

  • Lammers: A Red Bull saját motorprogramja még lendületet is adhat nekik

    Lammers: A Red Bull saját motorprogramja még lendületet is adhat nekik

    A Holland Nagydíj főnöke, Jan Lammers szerint akár előnyös is lehet a Red Bull számára az, ha saját motorprogramjuk lesz. Jelenleg az energiaitalosok arra várnak, hogy mi lesz a többi csapat és az FIA döntése, a 2022-es motorbefagyasztásról. Amennyiben ez megtörténik, a Red Bull és a Honda megegyeztek arról, hogy a milton keynes-i bázisú csapat veszi át, és viszi tovább a japánok jelenlegi erőforrásainak a projektjét. A korábbi F1 versenyző Lammers erről így lamentált a holland racingnews365-nek:

    „Amennyiben a Red Bull átveszi a gyártást és az üzemeltetés költségeit a munkaerő egy részével együtt, akkor az mindkét fél számára érdekes lehet. A Hondának alig lesz költsége, mégis kapcsolatban maradnak a Forma-1 fejlesztéseivel.”

    Lammers szerint ez az üzlet előnyös a Red Bullnak is:

    „Amennyiben megvan megvan ugyanaz a képesség és költségvetés, akkor olykor előnyösebb, ha egy privát szervezet vagyunk. Egy gyártó sokszor kevésbé rugalmas, hiszen egy sokkal szélesebb egységről beszélünk. Gyártóként bizonyos erkölcsösséggel is rendelkezni kell, gondoljunk csak a fenntarthatóságra, biztonságra és a vállalat imidzsére. A márkára. Például gondoljunk arra, hogy akár kevesebb kockázatot vállalhatnak a megbízhatósággal. Nem hiszem ezért azt, hogy teljesen véletlen lenne az, hogy a megbízhatósági gondokkal küzdő Renault most Alpine néven folytatja.”

  • Ecclestone vette meg Briatore lefoglalt luxushajóját, a Force Blue-t

    Ecclestone vette meg Briatore lefoglalt luxushajóját, a Force Blue-t

    Bernie Ecclestone, korábbi F1 főnök lett az új tulajdonosa a barátja hajójának, amelyet bírósági aukció keretén belül értékesítettek. Bernie tehát megvásárolta a 63 méter hosszú Force Blue jachtot, amely korábban az üzleti partner és barát Flavio Briatore tulajdona volt. Számos olasz lap írt erről, köztük az Il Fatto Quotidiano is.

    A hajót a Benetton és Renault korábbi menedzserétől 2010-ben foglalták le, egy 3.6 millió eurós adóelkerüléssel kapcsolatos vizsgálat részeként. Briatore 18 hónapnyi felfüggesztett büntetést kapott, végül a Legfelsőbb Bíróságon.

    Ecclestone 7 millió 460 ezer euróért vitte el végül a jachtot. Kikiáltási ára 7 millió euró volt. Lefoglaláskor az értéke azonban 20 millió euró volt, tehát majdnem a háromszorosa. Az elmúlt hetekben Briatore próbálta akadályozni az eladást, de a genovai fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy folytatja az értékesítést, a hajó kényszerű inaktivitás miatti romlásának a kockázata miatt, különös tekintettel a koronavírus-járvány miatti helyzetre. Az aukció január 27-én volt.