Szerző: Vámosi Péter

  • Itt az új Gran Turismo film előzetese, Jann Mardenborough valós történetéről

    Itt az új Gran Turismo film előzetese, Jann Mardenborough valós történetéről

    Tagadhatatlan, hogy 2023 egy elképesztően jó mozis év lesz, köztük az új Gran Turismo filmmel. Ez az a film, amit már nagyon várunk, mert Jann Mardenborough valós történetén alapul.

    A fantasztikus szereposztással, amelyben Orlando Bloom, David Harbour, Darren Barnet de még Geri Halliwell Horner is szerepel (igen, tényleg), a film azt ígéri, hogy a nézők „minden rázkódást, minden izgalmat érezni fognak, amit ez a 322 km/órás száguldás jelent”. Harbour, akit sokan Jim Hopperként ismerhetnek a Stranger Thingsből, szerdán nyilatkozott a filmről, és „vagány versenyautós akciónak nevezte, amelytől úgy érzed majd magad, mintha a közepébe csöppentél volna.”

    A film idén augusztustól kerül a mozikba, ami nem kicsit azért még odébb van.

    Mit lehet tudni eddig a filmről? Nos, David Harper egy visszavonult pilóta karaktert fog alakítani, aki egy fiatal tinédzsert tanít vezetni. A filmet is a világhírű játék ihlette, valamint Mardenborough hihetetlen igaz története, aki elképesztő játéktudásával megnyert egy szimulátorversenyt, aminek köszönhetően profi autóversenyző lett. Jann megnyerte a 2011-es GT Academy versenyt, és őrületes 90 000 nevezőt megelőzve elnyerte a főnyereményt, azaz a Nissannal való vezetést a Dubai 24 órás versenyen.

    Később versenyzett a Le Mans-i 24 óráson, valamint az FIA F3-as Európa-bajnokságban is, részt vett a GP2-ben és a GP3-ban is, és éveket töltött Japánban a Super Formula és a Super GT versenyeken.

    A Hungaroringen forgatják az új Gran Turismo filmet

  • Az F1 rajongók megszavazták 2022 legjobb öt versenyét, de hol a Magyar Nagydíj?

    Az F1 rajongók megszavazták 2022 legjobb öt versenyét, de hol a Magyar Nagydíj?

    Az F1 világából nemrég közreadtuk, hogy ki a legjobb versenyző a csapatfőnökök, illetve a pilóták szerint, de ezúttal a közönségé lett a főszerep.

    A királykategória irányítóit feszegető kérdés ezúttal az volt, hogy melyik verseny tetszett leginkább Forma-1 rajongóinak, a 2022-es idényből. Volt bizony bőven választási lehetőség, hiszen sosem látott hosszúságú volt a versenynaptár, 22 futamból állt. Idén ez a szám pedig tovább fog bővülni, függetlenül még a Kínai Nagydíj helyzetétől is, akik épp iparkodnak visszatárni a körforgásba, pár év szünet után.

    A téli szünet alatti szavazásnak meglett a végeredménye, és a Forma-1 a közönség szerinti legjobb öt versenyét megmutatta a hivatalos Twitter oldalán is.

    Ebből kiderült, hogy toronymagasan, 34%-kal a Brit Nagydíj lett az első. Ez egyáltalán nem meglepő, figyelembevéve azt, hogy a királykategória 1950-ben csak Silverstoneból indult, és hiába épp amerikai a tulajdonosa a sorozatnak, a gyökerei azért csak európaiak. Feltehetően ennél az eredménynél az is nyomott a latba, hogy nem várt eredmény született. Carlos Sainz ugyanis itt nyerte meg élete első versenyét a száguldó cirkuszban.

    21%-kal második helyen végzett Brazília, ahol szintén egy új győztest avatott a Forma-1 világa, George Russellt. Ebből is látszik, hogy a közönség azt szereti, ha nincs valaki óriási fölényben, a többiekhez képest.

    A dobogó legalsó fokára futott be Bahrein, a maga 8%-ával. 2022 szezonnyitóján mindenki reménykedett még benne, hogy az új szabályzásnak köszönhetően izgalmas éve elé nézünk, amelyet rögtön igazolt is Charles Leclerc győzelme. De ami aztán történt a Ferrarival, azt talán nem teszik ki az ablakba…

    Éppen csak lemaradt a pódiumról a versenyzők által is nagyon kedvelt Belga Nagydíj. Itt volt utoljára talán remény arra, hogy nem dominálja végig a szezont a Red Bull. Max Verstappen azonban az itteni győzelmével helyre tette az ilyen jellegű vágyálmokat.

    Végül, de nem utolsósorban felfért még a listára a Hungaroring, és a Magyar Nagydíj. Sosem látott tömek, 2023-ra is már alig van jegy, a hangulat viszont remek. A győztes pedig ki más is lett volna, mint a tavaly mindent vivő holland pilóta.

    F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

  • Max másképp akarja nevelni majd a gyermekét, mint tette vele azt Jos Verstappen

    Max másképp akarja nevelni majd a gyermekét, mint tette vele azt Jos Verstappen

    Max Verstappen elismerte, hogy a jövőben másképp állna hozzá a gyerekneveléshez, mint saját édesapja – Jos Verstappen -, amikor lesz neki majd sajátja.

    Jos nagy szerepet játszott abban, hogy Verstappen a gokartozásból eljutott a Forma-1-ig. Kíméletlen stílusát sokan kritizálták, ebből Verstappen elárult most néhány történetet a gyerekkorából. A legemlékezetesebb története az volt, amikor Jos magára hagyta Maxot egy olasz benzinkúton, miután egy gokartversenyen nagyot hibázott. Ennek ellenére Max megvédte apja tetteit, és kijelentette:

    „Ez rámfért.”

    A holland De Limburgernek adott interjúban Verstappen bevallotta, hogy a saját gyerekeivel másképp csinálná:

    „Ha kislány, ha kisfiú lesz, hat-hét év alatt nem áll majd még készen a Forma-1-re. Mindenképpen szeretnék gyerekeket, és ha versenyezni akarnak, azt elfogadom. Ugyanakkor azt hiszem, én másképp csinálnám, mint ahogy apám és én kezeltük a dolgot. Jelenleg nem látom azt, hogy ez bekövetkezne. Persze, nekem könnyű beszélni, mert nincsenek gyerekeim. Talán egészen másképp gondolkodom, amikor majd eljön ennek az ideje. De a tűz, ami benne volt, nagyon messzire elért. Megtett értem mindent. Motorokat tuningolt, gokartok készített fel. Nem látom magamat úgy, hogy ilyesmit csinálnék. Biztos, hogy nem fogom a gyerekeimnek erőltetni a versenyzést. Akarják ezt ők maguk. Amennyiben pedig a fiaddal vagy a lányoddal mégis belevágsz, akkor szerintem te magad már nem vezethetsz a Forma-1-ben. Már négyéves korukban el kell kezdeni lerakni az alapokat. És magam is ott akarok lenni.”

    A kétszeres F1-es világbajnok elárulta, hogy folyamatosan figyeli, édesapja miképp teljesít a saját versenyein:

    „Mindig mondom neki, hogy figyeljen. Ő is ezt mondja nekem állandóan. Nos, ő mindig a lehető legjobban akar teljesíteni, maximális kockázattal. Én azt mondom: erre már nincs szüksége. Nem kell nyernie. Akkor is jól érezheted magad, ha olykor 1 százalékkal kevesebb kockázatot vállalsz. A rallyban meglehetősen sok a baleset. Évente egy autót legalább totálra leírsz. A versenyek amelyeken indul egy kicsit biztonságosabbak, mint a világbajnokság egyes futamai, de azért… Mindig követem őt az élő időmérőn, és minden alkalommal örülök, amikor beér, igen. Megkönnyebbülök-e? Egy kicsit igen.”

    Verstappen támogatója majdnem teljesen felfüggeszti a motorsportos szponzorációit

  • Hamilton először beszélt a már mercedeses Mick Schumacherről

    Hamilton először beszélt a már mercedeses Mick Schumacherről

    Lewis Hamilton nagy tehetségnek tartja Mick Schumachert, és megemlékezett Michael Schumacher örökségéről a Mercedesnél.

    Mick Schumachert a Haas kidobta, és elvesztette helyét a 2023-as F1-es mezőnyben, de a Mercedesnél tartalékpilótaként szerepet vállalt. Legendás édesapja, Michael a Mercedesnél kezdte és fejezte be pályafutását, ezzel előkészítve az utat Hamilton hihetetlen sikerei előtt a csapatnál. A hétszeres világbajnok a Bildnek beszélt Mick Mercedeshez csatlakozása kapcsán:

    „Már nem dolgozol a tartalékpilótával annyira szorosan együtt. Sok a szimulátoros munka, és nem olyan, mint korábban, még akkor se, ha továbbra is csapattársak leszünk. Mick egy remek tehetség. Ő értékes a Mercedesnek, hiszen egy német versenyző. Az édesapja, Michael és a Mercedes már korábban is szoros kapcsolatban álltak egymással.”

    Michael és Hamilton megosztva tartják a legtöbb bajnoki címet hozó Forma-1-es rekordot. A most 37 éves Hamilton tudja, hogy fogy az ideje, hogy ezt a rekordot teljes egészében magáénak tudja, különösen, hogy a domináns Max Verstappen be akarja írni saját magát a történelemkönyvekbe.

    A Mercedes, ahogy a Red Bull is magasan jegyzett harmadik pilótákkal bővült – Mick csatlakozott Hamiltonhoz, Daniel Ricciardo pedig Verstappen csapatához.

    Idén sok múlik majd azon, hogy Hamilton és Verstappen milyen kapcsolatot alakítanak ki a csapattársaikkal.

    Sergio Perez és Verstappen 2022-ben feltűnően összevesztek, és bár Hamilton és George Russell között minden rózsásnak tűnik, a fiatalabb pilóta tavaly a Mercedes egyetlen győzelmét szerezte, így saját bajnoki ambíciókat dédelget.

    Hamilton: Néha úgy kelek fel, hogy nincs ehhez az egészhez kedvem

  • Ennyibe kerül Alonso új 2023-as céges közúti verdája, el van ájulva tőle

    Ennyibe kerül Alonso új 2023-as céges közúti verdája, el van ájulva tőle

    Fernando Alonso céges autót kapott az Aston Martintól, miután január 1-jén csatlakozott az istállóhoz.

    A spanyol egy több mint 110 millió forintos DBX 707-et vett át, az autógyár luxus SUV-ját, amelyet egy négyliteres, duplaturbós Mercedes V8-as motor hajt, 700 lóerős, és 315 km/órás végsebességgel büszkélkedhet.

    https://www.youtube.com/watch?v=GiN7wi9EVP8

    A közösségi médiában annyit írt róla, hogy „az elvárásait felülmúlta”, valamint hogy „álomautó”.

    Alonso már a csapattal tartott 2023 előtt az Abu Dhabi szezon utáni teszten, ahol elmondta, hogy „100 százaléknál is jobban” érezte magát, miután kipróbálta a tavalyi autójukat.

    A csapatfőnök, Mike Krack arról is beszámolt, hogy Alonso a csapatában való szereplésével „újra szikrákat vetne” az Aston Martinnal.

    Alonso már zöldben, bemutatkozott az Aston Martinnál

  • Az F1-es pilóták is megszavazták a 2022-es év versenyzőjét, de valaki nem vett ebben részt

    Az F1-es pilóták is megszavazták a 2022-es év versenyzőjét, de valaki nem vett ebben részt

    Max Verstappen, George Russell és társai csodálatos betekintést nyújtottak az F1 világába azzal, hogy megszavazták maguk közül az Év versenyzőjét, de ebben Lewis Hamilton nem vett részt.

    A Forma-1-es pilóták és csapatfőnökeik külön-külön adták le szavazataikat, hogy megmutassák, mit gondolnak valójában társaik és riválisaik teljesítményéről. Nem is húzzuk tovább, íme a lista!

    Az F1-es versenyzők Év versenyzője 2022

    1. Max Verstappen
    2. Charles Leclerc
    3. Lewis Hamilton
    =3. George Russell
    5. Lando Norris
    6. Fernando Alonso
    7. Carlos Sainz
    8. Alex Albon
    =8. Sebastian Vettel
    =8. Sergio Perez

    A szavazásban részt vevő versenyzők az alábbiak voltak: Alex Albon, Fernando Alonso, Valtteri Bottas, Pierre Gasly, Nicholas Latifi, Charles Leclerc, Kevin Magnussen, Lando Norris, Esteban Ocon, Sergio Perez, Daniel Ricciardo, George Russell, Carlos Sainz, Mick Schumacher, Lance Stroll, Yuki Tsunoda, Max Verstappen, Sebastian Vettel, Guanyu Zhou.

    Hamiltont a csapattársa, Russell mellé a közös dobogó harmadik helyére szavazták meg a társai annak ellenére, hogy a Forma-1-es tabellán hatodik lett, ami az eddigi legrosszabb szezonja volt.

    Alex Albont érdekes módon a négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel és a szezont a versenyzői értékelésben harmadikként záró Sergio Perezzel egyformán értékelték maguk közt a száguldó cirkusz hősei.

    2022-ben 38%-kal nőtt a Racingline.hu olvasottsága 2021-hez képest

     

  • A Senna-hatás: Valójában innen indult az F1 aktuális amerikai sikere?

    A Senna-hatás: Valójában innen indult az F1 aktuális amerikai sikere?

    Egyesek szerint a Forma-1 végül a Netflix Drive to Survive sorozatának köszönhetően került be az amerikai mainstreambe, de a fokozott ismertség már évekkel korábban elkezdődött: Ayrton Sennával.

    2023-ban az Egyesült Államok három F1-es nagydíjnak ad otthont: Austinban, Miamiban és Las Vegasban. Ez a legtöbb futam egy év alatt Amerikában, és a legtöbb, amit valaha egy szezonban bármelyik ország rendezett.

    30 évvel ezelőtt minden az amerikai Forma-1 rajongók ellen dolgozott. A nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek végéig a versenyeket nem mindig adták valós időben. Hacsak nem voltak olyan kapcsolataid, mint David Lettermannek, aki az ESPN connecticuti központjába autózott, hogy élőben nézhesse a királykategória futamait a műholdas közvetítésről, a rajongóknak gyakran be kellett érniük 20 perces összefoglalókkal.

    A Speedvision remek munkát végzett az amerikai közönség kiépítésében a 2000-es évek elején. A kábelhálózat az egész szezont élőben adta, még akkor is, ha egyes futamok hajnali fél háromkor kezdődtek Amerikában. 2013-ban belépett az NBC Sports, és további vállalt programokra szánt finanszírozással támogatta ezt a sorozatot, amelyben tévés producerként J.F. Musial is részt vett. A nézettség nőtt, de a műsorszolgáltatókat még mindig a régi szabályok kötötték, amelyeket Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz hosszú ideje irányító vezérigazgatója állított fel. Kevés helyen engedtek akkoriban forgatni. Csapatok garázsai? Esélytelen. A pályák mellett? Azt az F1 tulajdonában lévő kamerákra szabályozták. Kiemelt pozíciót akarsz? Tilos volt. Kissé mókás volt az is, hogy nagyméretű kamerákkal voltak ott a kézben, hogy a tévének forgathassanak vágóképeket, valamint a telefonról a közösségi médián keresztül küldött tartalmak miatt megvonhatták a belépési engedélyeket is akár.

    Nem csoda, hogy a versenyhétvégék közvetítésein túl is volt igény valamire, bármire. Így aztán megugrott az érdeklődés, Asif Kapadia 2010-es Senna dokumentumfilmjére. Kapadia a majdnem két évtizeddel korábban elhunyt versenyzőről szóló, friss tartalom elérhetővé vált.

    Ayrton Senna 1994-es temetése a világtörténelem egyik legnagyobb tömegét vonzotta, több mint hárommillióan álltak sorba São Paulo utcáin a halottaskocsija mellett. Ecclestone sok mindent elrontott, de értett a tömegek vonzáshoz. Akkor még vezérigazgatóként lazított a Forma-1-es tartalmának ellenőrzésén, és megnyitotta az archívumokat a filmkészítők előtt, hogy elmesélhessék a történetet. A Senna a nem rendszeres nézők számára is tanulságos élményt adott. Nem csak a versenyzésről szólt, hanem azokról is, akik az életüket adták a Forma-1-ért.

    A filmet legkorábban megtekinteni az Államokban zártkörűen lehetett. Az egyik első Manhattanben, a New York Times épületében volt. A közönség között F1- és Senna rajongók, de a média döntéshozói és az iparág befolyásolói is jelen voltak. A Senna dokumentumfilm rámutatott az F1 potenciális amerikai üzleti lehetőségeire. Amikor Ecclestone felfogása a sportágáról végül a távozásához vezetett, egy olyan terméket hagyott maga után, amely tökéletes volt az új vezetésnek, és ezt a szerepet a coloradói székhelyű Liberty Media töltötte be.

    A Forma-1 új amerikai tulajdonosai megértették, hogy szükség van a kereskedelmi termék modernizálására. Az egyik első változtatásuk az volt, hogy megnyitották a mezőnynek az új tartalmi lehetőségeket. A közösségi médiahasználat szabályait 2018-ban fellazították, a televíziós futamok nézettsége pedig megugrott. Ez megnyitotta a Netflix előtt is az ajtót. A Drive to Survive talán tökéletes szelet kapott, hiszen az első évad a COVID korlátozások előtt jelent meg, de a „Senna” teremtette meg az alapokat. Ez volt az a felismerés, hogy emberekről szóló történetek kellenek, nem csak a versenyzés, az értékes áru.

    Steiner terhesnek érzi a Netflix okozta hírnevét?

  • Hamilton régi kedves barátja, Ken Block elvesztése miatt gyászol

    Hamilton régi kedves barátja, Ken Block elvesztése miatt gyászol

    Lewis Hamilton elmondta, hogy lesújtotta, amint értesült barátja és a gymkhana-legenda, Ken Block hirtelen elvesztéséről.

    Block 55 éves korában hunyt el egy hómobilos baleset következtében az Egyesült Államokban, Utah államban található farmján. A hétszeres Forma-1-es világbajnok, aki egykor a Top Gear barbadosi rendezvényén versenyzett Block ellen, a közösségi médiában osztotta meg gondolatait a hírrel kapcsolatban.

    Ennyit írt ki Hamilton:

    „Ma hírt kaptam egy kedves barátom elvesztéséről. Megrendülve hallottam Ken Block halálhírét. Annyira csodálatos ember volt, aki mindig a lehető legteljesebben élte az életet. Emlékszem, amikor először dolgoztunk együtt, és hogy mennyire pozitív volt. Annyi tehetsége volt a volán mögött.

    „Évekkel ezelőtt remek időt töltöttünk el síeléssel és snowboardozással Kanadában. Annyira tiszteltük a másikat. Nagyon fog hiányozni, gondolataim és imáim a gyönyörű családjához szólnak. Túl hamar ment el. Nyugodj békében, Ken.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ken Block (@kblock43) által megosztott bejegyzés

    Ken Block lánya F4-es autót tesztelt, apjával felújított autóját pedig ma mutatta volna be

  • Sokkolta az autóversenyzőket a gymkhana-ikon Ken Block váratlan halála

    Sokkolta az autóversenyzőket a gymkhana-ikon Ken Block váratlan halála

    Az autósport világának versenyzői megdöbbenésüket fejezték ki a rallysport sztárjának, Ken Blocknak a tegnapi hirtelen halála miatt.

    Block ötletes és szakszerűen kidolgozott show bemutatóival, nagy sebességű driftelésével és vagány mutatványaival hatalmas rajongótábort szerzett magának. Képességeit autóversenyzőként is kamatoztatta, és részt vett a rally-világbajnokságon és a rallycross-világbajnokságon is. Tegnapi, halállal végződő motorosszános balesete megdöbbentő reakciókat váltott ki a versenyzőtársakból. Jenson Button 2009 Forma-1-es világbajnoka a közösségi médiában irta ki a gondolatait magából:

    „Megdöbbentő, hogy elhunyt Ken Block. Egy ekkora tehetség, aki oly sokat tett a sportágunkért. Igazi látnok volt a maga egyedi stílusával és mindenkire átterjedő mosolyával. A sportágunk ma az egyik legjobbat veszítette el, de ami még fontosabb, egy kiváló embert. Szeretetem és ölelésem küldöm a Block családnak.”

    Az 55 éves Block halálhírét cége, a Hoonigan Industries is megerősítette.

    „Mélységes sajnálattal erősítjük meg, hogy Ken Block a mai napon elhunyt egy motoros szánbalesetben. Ken egy médium, egy úttörő és egy ikon volt. És ami a legfontosabb: apa és férj. Elképesztően fog hiányozni. Kérjük, tartsák tiszteletben a család magánéletét ezen időszakban, amíg gyászolnak.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Hoonigan Industries (@thehoonigans) által megosztott bejegyzés

    Conor Daly, az IndyCar versenyzője azt mondta, hogy Block a hőse volt, és „az oka annak, hogy egy Subaru volt az első autóm”:

    „Sokszor vártam a sorban, csak azért, hogy kapcsolatba léphessek és egy közös képet készíthessek vele. Minden idők egyik legmenőbb csávója. Nagyon szomorú, nyugodjon békében.”

    Daly IndyCar-pilótatársa, JR Hildebrand ennyit tett hozzá:

    „Ken bebizonyította nekünk, hogy a leghihetetlenebb dolgok akkor történnek, ha a saját utadat járod. Nekem a leginspirálóbb gondolkodó és aktív ember ebben a generációban az autóiparban, a motorsportban és a médiában. Minden értelemben egy ikon. Ma elvesztettünk egy legendát. Nyugodj békében, KB43.”

    Az F1 két legújabb pilótája, Oscar Piastri és Logan Sargeant elmondták, hogy Block híres Gymkhana-videói inspirálóan hatottak rájuk, miközben felnőttek.

    Emlékezzünk rá mi is is, az utolsó rendezett videójával, az ELECTRIKHANA-val!

    Ken Block új játékszert épített, a Gymkhana is új nevet kap

  • Vettel nézetei nem mentek nyugdíjba, már új platformot keres nekik

    Vettel nézetei nem mentek nyugdíjba, már új platformot keres nekik

    Sebastian Vettel elmondta, hogy most, hogy visszavonult a Forma-1-ből, más módot fog keresni arra, hogy továbbra is küzdhessen a hozzá közel álló ügyekért.

    Lewis Hamilton mellett Vettel volt az egyik fő hangadó a rajtrácson az olyan ügyek támogatásában, mint az LMBTQ+ jogok, a klímaváltozás és más témák. Az elmúlt idények alatt több különleges sisakot és pólót viselt a paddockban és a pályán, hogy felhívja a figyelmet az általa támogatott ügyekre. Ugyanakkor nem lesz ilyen széles közönsége az aktivizmusának a továbbiakban, miután visszavonult a Forma-1-ből. Még akkor sem, ha végül bevállalta a lépést, és egy Instagram-fiókkal létrehozott egy közösségi médiajelenlétet, ahol tavaly nyáron bejelentette a visszavonulását.

    A négyszeres világbajnok majdnem 16 szezon után készen áll arra, hogy egy kis időre visszavonuljon a rivaldafénytől. Mégsem fog leállni azzal, hogy továbbra is kiemelje azt, ami fontos számára. Vettel a GPFansnek nyilatkozott:

    „Egyértelmű, hogy a nézeteimet nem fogom visszavonultatni és feladni. Azonban hogy milyen formában folytatódnak, azt még ki kell találnom. Igen várom már, hogy ne legyen semmi programom, és ne legyenek kötelezettségeim. Miképp hat ez rám? Sok mindent fog tenni a fejemmel és a dinamikámmal, de kíváncsian várom, hogy pontosan mi lesz az. Nincs kötelezettség, semmi, amire aláírtam, és amit meg kell csinálnom, meg ilyesmi. Viszont rengeteg ötletem és dolgom van, amit szívesen csinálnék, de ezek nem olyanok, mint a határozott kötelezettségvállalások.”

    Vettel témáinak köre, amelyekre a figyelmet szeretné felhívni, az idők során egyre bővült. Egy ügyet még jobban kiemelt: Nicholas Latifi nevében 61 méhet fogadott örökbe „Titkos Télapó” ajándékként karácsonyra. Egyik célja, hogy segítsen a világ méhpopulációjának védelmében. Erről ennyit mondott:

    „Minél többet nézem, és minél jobban belemerülök ebbe az egészbe, annál több ember van, aki remek dolgokat tesz. Nagyszerű dolog itt felhívni a figyelmet, és aztán elhinteni a magot, és csak rávenni az embereket, hogy nézzék meg, mi történik, és segítsenek megérteni. Szerintem, ha egyszer megérted, elkezdesz törődni, és ha már törődsz, szívesen segítesz.”

    Az FIA nemrégiben jelentette be, hogy az idei szezontól kezdve nem engedélyezik a politikai vagy vallási nyilatkozatokat a rajtrácson az engedélyük nélkül. Állításuk szerint a Forma-1 „politikai semlegességét” kívánják fenntartani.

    Vettel nem sokáig bírta a versenyzés nélküli létet