Szerző: Vámosi Péter

  • Wolff szerint 2021-ben visszatérhetnek majd a nézők

    Wolff szerint 2021-ben visszatérhetnek majd a nézők

    Toto Wolff úgy véli, hogy 2021-ben visszatérhetnek majd a nézők már a Forma-1-es pályák mellé. Mindezt annak ellenére állítja, hogy a júniusi Azerbajdzsáni Nagydíj szervezői már bejelentették, hogy nem engednek rajongókat majd a bakui utcai aszfaltcsík mellé. A Mercedes csapatfőnök azt követően nyilatkozott a német Skynak, hogy az F1 bejelentette, hogy 2020-ban 400 millió dollárt bukott a széria.:

    „Mindig is pesszimista voltam a természetemnél fogva, és a legrosszabb forgatókönyvvel számolok. A koronavírus-helyzettel kapcsolatban próbálok azonban optimistán előre tekinteni. Az oltási tendenciát figyelve hihetetlenül pozitív most a hangulat, legalábbis itt Angliában. Talán a lakosság 30%-a már be lett oltva, és más országokban is ez lesz a helyzet. Itt-ott talán már nézők előtt versenyezhetünk majd, oltási igazolvánnyal, nem egészen telt házak mellett. Valami ilyesmi kell ahhoz, hogy visszatérhessünk a normális kerékvágásba. Ugyanakkor ez a vírus dolog üldöz minket majd tovább, de megtanulunk együtt élni vele. Szerintem a Forma-1-nek lesznek újra helyszíni nézői valamikor nyáron vagy ősszel, ráadásul egész sokan majd.”

  • Vettel szerint csapattársa, a kanadai Stroll alulértékelt

    Vettel szerint csapattársa, a kanadai Stroll alulértékelt

    Sebastian Vettel megvédte újdonsült csapattársa, Lance Stroll eddig elért eredményeit. A 22 éves srác az Aston Martin csapat tulajdonosának, Lawrence Strollnak a fia, akit gyakran kritizálnak azon kiváltsága miatt, ahogyan eljutott a Forma-1-ig. A német Skynak azonban a négyszeres világbajnok így nyilatkozott róla:

    „Lebecsülték őt. Manapság nagyon hamar ítélkeznek az emberek. Ezt én megtapasztaltam. Azt hiszem ugyanakkor, hogy tavaly óriási fejlődésen ment keresztül. Egyértelműen megvan benne a potenciál, így ha hozzájárulhatok ahhoz, hogy még kényelmesebben érezze magát, akkor ezt megteszem. Ha tudok tanítani neki valamit, én leszek az utolsó, aki rejtegetné ezt előle. Soha nem volt ilyen a hozzáállásom, vagy a filozófiám.”

    A La Presse-nek Stroll szerdán így nyilatkozott:

    „Személy szerint idén sokkal konzisztensebb eredményeket várok magamtól. Maximalizálni akarom a lehetőségeim számát, és minden versenyen pontot akarok szerezni. Tavaly jól kezdtem, de nem voltam következetes a szezon második felére.”

  • Wolff: Hülkenberg talán lehet még a Mercedes tartalékpilótája

    Wolff: Hülkenberg talán lehet még a Mercedes tartalékpilótája

    Toto Wolff elhintette, hogy 2021-ben akár Nico Hülkenberg is lehet a Mercedes tartalékpilótája. Ez annak ellenére egy eshetőség, hogy a bajnokcsapat bejelentette, hogy idén a Formula E versenyzőikkel, tehát a Stoffel Vandoorne/Nick de Vries párossal dolgoznának adott esetben a Forma-1-ben is, ezen szerepkörben.

    A csapatfőnök azonban elárulta a német Sky-nak, hogy a korábbi Renault pilóta, aki 2020-ban remekül helyettesített a Racing Pointnál, tehát Hülkenberg is még versenyben van a tartalékosi szerepkörért:

    „Mindannyian tudjuk, hogy Nico mennyire is jó. Egyike a top pilótáknak, aki valamilyen oknál fogva soha nem kapott lehetőséget top csapatnál. Érdemes lenne megszereznünk egy ilyen értéket a csapatunknak. Nem lenne ez ellenünkre.”

  • Wolff elismerte, Verstappen a Mercedes radarjára került

    Wolff elismerte, Verstappen a Mercedes radarjára került

    Mivel Lewis Hamilton szerződése 10 hónap múlva lejár, Toto Wolff nyíltan kimondta, hogy a Mercedes fókuszába került Max Verstappen 2022-re. A hétszeres világbajnok Hamilton kedden megvédte az egy éves szerződését, és gyakorlatilag közölte, hogy a politikai aktivitása sokkal fontosabb neki már idén, mint az, hogy megnyerje a nyolcadik bajnoki címét. A 36 éves pilóta azt is megerősítette, hogy akárhol is versenyezzen majd 2022-ben élvezni akarja azt:

    „Eldöntöttem. Nem akarom, hogy a bajnokság megnyerése legyen a döntő tényező. Amennyiben csak elismerésre vágynék, akkor úgy vélem, bizonyosan letérnék az utamról.”

    Főnöke, Wolff ugyanakkor szinte azonnal egyeztetne 2022-ről a brit versenyzőjével, árulta el a Mercedes új autójának a bemutatóján:

    „Abban megegyeztünk, hogy a dolgokról már sokkal korábban egyeztetünk, már az év elején, és nem a szezon végén.”

    Verstappennel kapcsolatban pedig, aki elérhetővé válhat a kilépési záradék miatt, így elhagyhatja a Red Bull-t, Wolff ennyit mondott:

    „Max egyértelműen egy kiemelkedő fiatal pilóta, aki kétségkívül mindenkinek a radarján ott lesz a jövőben. Ugyanakkor nem kacérkodunk külsősökkel, egyértelműen bízunk a két pilótánkban.”

    Azt is cáfolta Wolff, hogy úgy tűnhet, hogy Hamilton már nem motivált, hiszen a 95 győzelmet számláló versenyző kedden azt is elárulta, hogy a téli szünet alatt csak 30 kört tett meg a szimulátorban:

    „Nem kételkedem a motiváltságában. Szeret versenyezni, és örömmel dolgozunk vele. Átbeszéltük vele ezt részletesen, de a prioritások változhatnak idővel.”

  • A Hyundai bemutatta a felfrissített i30 N TCR modelljét!

    A Hyundai bemutatta a felfrissített i30 N TCR modelljét!

    A Hyundai Motorsport ügyfélautós versenyrészlege nyilvánosságra hozta a 2021-es szezon előtt a továbbfejlesztett i30 N TCR-t. A fő változás szemmel is látható, hiszen a versenyváltozat leköveti az utcai modell ráncfelvarrását, ennek eredményeképp új első lökhárítója is lett, valamint LED fények. A váz, a motor és a sebességváltó is azonban változatlan, hiába jöttek ki az új csomaggal. Andrew Johns, a Hyundai Motorsport Customer Racing részlegének üzemeltetési vezetője így nyilatkozott:

    „Az autóverseny-projektjeink, valamint az úttörő közúti Hyundai kínálat közötti szoros kapcsolat mindig is a ügyfélautós versenyrészlegünk filozófiájának a részét képezték. Amikor bemutattuk a legújabb csomagját az i30 N-nek, fontos volt, hogy az megjelenhessen az i30 N TCR autón is. Az új front része a karosszériának, és a lámpák is látható bizonyítékai annak a fáradhatatlan munkának, amelyet a mérnökeink végeznek. Folyamatosan tanulnak is az autóról, és fejlesztik azt, ahol csak tudják. Ennek eredményeképp látható, hogy mindig is nagyon versenyképesek voltunk a TCR kategóriákban. Soha nem vesszük azonban természetesnek az ügyfeleink sikereit, így folyamatosan dolgozunk azon, hogy a bajnokságaik élén lehessenek.”

  • Dollármilliókat bukik hamarosan Hamilton és Verstappen?

    Dollármilliókat bukik hamarosan Hamilton és Verstappen?

    A koronavírus-járvány súlyosan érinti a Forma-1-es csapatok pénzügyi helyzetét 2020 óta, így az olyan sztárok mint Max Verstappen és Lewis Hamilton is kénytelenek beérni kevesebbel. Mivel kevesebb pénz érkezik az istállókhoz, az F1 új vezére, Stefano Domenicali is sürgeti azt, hogy a versenyzők fizetésének is legyen plafonja. Ez a megoldás pedig, hogy kevesebbet költenek a pilótáikra, megtakarítást jelenthet a már amúgy is bevezetett költségvetési korláton felül.

    A La Gazzetta dello Sport úgy értesült, hogy ezen már gőzerővel dolgoznak, és ugyan már elkezdték csökkenteni a költségeket az idén bevezetett pénzügyi korlátozásokkal, de ennek még nem része a versenyzők fizetése. Domenicali azonban kardoskodik mellette, hogy a Mercedes és a Red Bull csillagai, így Lewis Hamilton és Max Verstappen se kerüljön annyiba a csapataiknak, mint eddig.

    Írásuk szerint az F1 vezére már rövid távon is megvalósítaná ezen ötletét, hiszen várhatóan az F1 bevételei 2021-ben is tovább csökkennek, a járvány miatt. Mivel a COVID-19 továbbra is jelentős mértékben terjed a világban, ezért nem számolhatnak azzal a bevétellel, amit a nézők jelenléte jelentene a pályák mellett.

    Nem tudni egyelőre, hogy mennyire is lenne hatékony egy fizetési korlát a versenyzőknek, mivel részletek még nem derültek ki, hiszen véglegesítésre vár ezen tervezet.

  • Schumacher is átesett az üléspróbáján a Haasnál – videóval!

    Schumacher is átesett az üléspróbáján a Haasnál – videóval!

    Egy újabb Schumacher igyekszik letenni a névjegyét a Forma-1-ben. Ezúttal Mick, a hétszeres világbajnok fia az, aki 2021-ben a mezőny tagja lesz. Kalandjai most kezdődnek csak igazán, mivel végre elért a csapatához is az ifjú német versenyző, a hónap végén pedig már az első versenyén is túl lesz.

    Michael Schumacher fiának a múlt héten sikerült eljutnia végre a Haas gyárába, amiről most kiadtak egy videót is, és ahogy tette csapattársa, Nikita Mazepin is, ő is most már felkészültebb 2021-re.

    Alább látható a felvétel az eseményről.

  • Sainz cáfolja, hogy ütközött volna a 18 hüvelykes gumik tesztjén

    Sainz cáfolja, hogy ütközött volna a 18 hüvelykes gumik tesztjén

    Carlos Sainz visszautasítja azon vádakat, mely szerint a múlt héten összetörte volna a Ferrarit, amikor a 2022-re tervezett 18 inches gumikat tesztelte. Szemtanúk szerint a Ferrari új spanyol versenyzője ütközött a Pirelli tesztjén Jerezben. A svájci Blicknek beszélt erről az érintett nevetve:

    „Nem is tudom, hogy mit mondhatnék erről, a szerződésem miatt. Amennyiben történt is volna valami, akkor is annyit mondanék róla, hogy jelentéktelen volt.”

    A 18 inches bemutatkozása előtt a Pirelli módosított a jelenleg használt 13 hüvelykes gumik kialakításán is 2021-re. Amikor a versenyzők kipróbálhatták ezeket tavaly a szezon végén, sokan nagyon kritizálták őket. Az Auto Motor und Sportnak erről már a Pirelli vezére, Mario Isola beszélt:

    „Ez egy teljesen normális reakció volt. Amikor a pilóták új alkatrészeket tesztelnek, mindig abban reménykednek, hogy jobb lesz a teljesítmény. Jelen esetben azonban csak a tartósságra koncentráltunk.”

    A Pirelli szimulációi szerint a tervezett köridő 2020-hoz képest idén csak 4 vagy 5 tizedes lassulást jelent. Ezek az abroncsok hajlamosabbak lesznek az alulkormányzottságra is, de Isola megnyugtatott mindenkit:

    „Ez beállításokkal orvosolható. Amint a csapatok alkalmazkodtak az új gumikhoz, már nem lesz nagy a különbség.”

  • Schumacher válaszolt azoknak, akik rasszizmussal vádolják

    Schumacher válaszolt azoknak, akik rasszizmussal vádolják

    Mick Schumacher elmondta, hogy a rasszizmussal kapcsolatos megnyilvánulását félreértették. Múlt héten a Haas újonca egy ellentmondásos „no comment”-tel zárta le a La Stampa újságírójának a kérdését, amikor arra kérte, hogy beszéljen a Forma-1 és Lewis Hamilton politikai aktivitásáról. A közösségi média bizonyos felhasználói kiakadtak a hallgatása miatt ezen nagyon is népszerű témában, ezért Michael Schumacher fia kénytelen volt a Twitteren reagálni. Így fogalmaz a 21 éves pilóta:

    „Legutóbb félreértelmezték az egyik interjúmat, amelyben a politikai aktivizmus volt a kérdés. Egy dolgot leszögeznék: ellene vagyok mindenféle igazságtalanságnak és egyenlőtlenségnek, ezért támogatom a rasszizmus elleni harcot.”

    Ezen Schumacher „vita” azt követően történt, hogy a Forma-1-ben a verseny előtti menetrend részévé vált 2020 májusától a szezon végéig a térdelő gesztus. Mindeközben a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a saját felületein pénteken ezen lamentált:

    „Tavaly néhányan letérdeltünk az egyenlőségért, amire büszke vagyok. A kérdésem az, hogy mi jöhet még? A változásra továbbra is szükség van.”

    A La Gazzetta dello Sport ugyanakkor azt állítja, hogy 45 jogvédő szervezet is kéri Hamiltont, hogy bojkottálja tiltakozásképp az idei Szaúd-Arábiai Nagydíjat. Vasárnap a Formula E csapatai terroristák által kilőtt rakétatámadás érte Rijádban. Az emberjogi állítólag ezt írta neki a levelében:

    „Megmutattad, hogy milyen bátor vagy ebben a harcban. Amennyiben a legjobb F1-es versenyző nem indul Szaúd-Arábiában, az nagyban segítené az országot abban, hogy változtasson az emberjogi felfogásán.”

  • LADA a rakétasilóba lökve, majd felgyújtva – videóval!

    LADA a rakétasilóba lökve, majd felgyújtva – videóval!

    Megszokhattuk már, hogy Oroszországban máshol vannak a határok, és így történt ez most egy öreg LADA személygépjármű esetében is.

    Gyakran vállalkoznak ott őrültségekre a honpolgárok, de az, hogy egy egykori rakétasilóban kössön ki a korábban szebb napokat is megélt szerkezet, azért az újabb határa a polgárpukkasztásnak. A Dead Horizon csapatának nagyon elege volt a 2020-as évből, és igen teátrális keretek között akarták búcsúztatni az óévet, ennek pedig szenteltek több videót is. Következzék előbb az autós, majd egy natúr tüzijátékos, robbantgatós.