Szerző: Vámosi Péter

  • Vettel egy Aston Martin DBX-ben elmélkedik az újrakezdésről

    Vettel egy Aston Martin DBX-ben elmélkedik az újrakezdésről

    Sebastian Vettel reklámfilmet forgatott az Aston Martin DBX luxus SUV-jával, miközben az újrakezdésen elmélkedett, saját maga narrálásában. A brit márka nagyköveteként tehát nem csak a Forma-1-es AMR01-gyel lesz dolga a jövőben, hanem akár Skandináviában is csapathat havas tájakon az 550 lóerős terepjáróval, miközben olykor bevillan az F1-es versenygépe is. A család fontos, ezt tudjuk már Dominic Torettótól is, de a német is megerősítette a mondandójával, hogy milyen fontos az új köteléke a britekkel.

    A versenypályákon az orvosi autóként is látható DBX alább a téli környezetben hasít:

  • A Red Bull Imolában még erősebb lesz, mint volt Bahreinben

    A Red Bull Imolában még erősebb lesz, mint volt Bahreinben

    A Red Bull Racing végre elmondhatja magáról azt, hogy 2021-ben felzárkóztak a Mercedesre. Úgy néz ki, hogy jelenleg az energiaitalosak versenyautója a legjobb. Helmut Marko meg elárulta, hogy nagyon is bíznak Max Verstappenben. Az istálló az utóbbi években mindig kissé le volt maradva. A Mercedes volt a legerősebb alakulat minden évben, és egymás után hét világbajnoki címet nyertek. 2021-ben azonban kicsit másképp fest a dolog. Lewis Hamilton ugyan megnyerte a Bahreini Nagydíjat, de Verstappené volt a leggyorsabb autó az egész hétvégét figyelembe véve, övé volt a pole pozíció is. Marko így beszélt erről az Auto Motor und Sportnak:

    „Azt váruk, hogy két tizeddel leszünk előttük. A négy tizedes különbség minket is meglepett, persze ez azt is mutathatja, hogy mennyei kört ment Max.”

    Elemzésük alapján az RB16B stabilnak mondható, ami nagy magabiztossággal töltheti el idén a Red Bull versenyzőit:

    „Bahreinben nincsenek trükkös kanyarok, pedig azokban általában jók vagyunk. Emiatt úgy vélem, hogy ezen a pályán meg se tudtuk mutatni a valós erősségünket. Így talán érthető, hogy miért is annyira nyugodt Max. Csak pár apróbb dolgon kell igazítanunk.”

  • Coulthard elmagyarázta, hogy miért Häkkinen volt Ron Dennis kedvence

    Coulthard elmagyarázta, hogy miért Häkkinen volt Ron Dennis kedvence

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, David Coulthard megosztott egy anekdotát, amelyből kiderül, hogy Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke miért volt elfogult Mika Häkkinen iránt, amikor a wokingiak versenyzői voltak. A skót versenyző 12 győzelmet szerzett a McLarennek, Häkkinen azonban egymást követően világbajnok lett a brit istállóval, 1998-ban és 1999-ben. Coulthardnak az volt az érzése, hogy az alakulat inkább a finnek kedvez. Ezen gyanúja megerősítést nyert, amikor a McLaren vezére nyíltan beismerte, hogy Häkkinen horrorisztikus balesete nagyban szerepet játszott abban, hogy elfogultak voltak vele. Az On the Marbles podcastban beszélt erről Coulthard:

    „Mindössze annyit kértem a McLarentől, hogy egyenlő legyen az elbírálásunk. Ez azt jelentette, ha lassabb vagyok mint Mika, akkor ezt el kellett fogadnom. Dennis végül beismerte, hogy amikor Mika kórházi ágya felett állt, és látta a versenyzőjét gépre kötve, félt attól, hogy elvesztheti a pilótáját, és visszatérhet-e valaha. Ebből egy életen át tartó kötelék lett, amely mélyen gyökerezik és mindig meglesz. Miután mindezt bevallotta, ami persze engem először felzaklatott, pár szezon után eltűnt a bizonytalanságom.”

    Coulthard arra is figyelmeztet, hogy a Forma-1-ben a sportpolitika nagyon is komoly szereppel bír, hogy ki lesz sikeres, a favorit, és ez nem csak egy csapatra korlátozódik:

    „Ma már nem haragszom, amiért láttam mozogni az árnyékokat, mivel ott vannak, ez valóságos dolog. Frank Williams is mondott egyszer nekem valamit egy bizonyos napon, majd másnap teljesen más dolog történt. Már nem emlékszem rá pontosan, de odamentem hozzá, és azt mondtam neki, hogy Frank, tegnap a szemembe mondtad, hogy ez fog történni. Erre ő: „Igen, hazudtam neked, mert 500 embert alkalmazok, és ők sokkal fontosabbak, mint te versenyzőként. Amennyiben ezt tegnap elmondtam volna neked, annak lett volna hatása erre az 500 emberre.”

    A hátsó, kulisszák mögötti szobákban zajló üzletelések és a sportpolitika ellenére a skót nagydíjgyőztes hálás a sportágban volt karrierjéért. Úgy véli, hogy a Forma-1 egy életre szóló kaland neki:

    „Ez nem az, hogy végeztél az iskolával, hanem ez egy életre szóló utazás. Ez nem csak a sebességről szól, hanem arról is, hogy miképp tanulsz meg (sport)politizálni. Ez a legjobb dolog, amit megtanultam az elmúlt 50 évem alatt. Lehetőségünk volt a mentális és fizikai korlátainkat kitolni extrém határokig, tanultunk az életről, azt, hogy miképp működnek a nagyvállalatok, különféle országokba utazhattunk és más kultúrákat ismerhettünk meg. Micsoda remek utazás is ez!”

  • Andretti újra figyelmeztet: Ne politizáljatok a Forma-1-ben!

    Andretti újra figyelmeztet: Ne politizáljatok a Forma-1-ben!

    Mario Andretti, motorsport legenda teljesen ellene van annak, hogy a sport politikai eszközzé váljon, ezért javasolja Lewis Hamiltonnak is, hogy hagyja abba az F1 mint platform használatát a saját meggyőződésének a népszerűsítésére. A Forma-1 1978-as amerikai bajnoka nagyon tiszteli Hamiltont versenyzőként, és a Mercedes pilótáját egyikének a legnagyobbaknak tartja a királykategória történelmében, ez nem is kérdés. A nagy horderejű politikai aktivizmus amit a brit pilóta a száguldó cirkusz központjába állított, azonban nem tetszik Andrettinek. A 81 éves egykori versenyző a Starting Grid podcastnak nyilatkozott:

    Már elmondtam erről a véleményemet, amiért kaptam is kritikát, de nem szeretnék politikát látni a sportágban. Az olimpiában pont az a nagyszerű, hogy a csapatok összejönnek a világ minden részéről azért, hogy versenyezzenek. Mindenki egyforma lehetőségekhez jut, és ugyanaz a céljuk is. Akár nyersz, akár nem, nem számít a háttered. Amint behozod a politikát, ahogy az látható, megosztja az embereket. Láthattuk ezt az Egyesült Államokban is. Amint csak kicsit is mondasz valami megkérdőjelezhetőt, egyből megkezdődnek az érvelések. Azt meg nem szeretem, amikor a két dolgot keverjük. A Forma-1-nek csak a sportról kell szólnia. Mindannyiunknak van saját értékrendje, de mindezt napirendre tűzni? Nem tudom. Úgy vélem, hogy a politikának megvan a saját helye, és én azt támogatom, ha kimarad a sportból.”

    Hamilton tavaly a versenyhétvégéken széleskörben mutatta be az akcióit, amelyek a paddockban mindenféle hullámokat vetettek, és megosztotta még a versenytársait is, így egyesek letérdeltek például, míg mások nem. Egy nem oly régi interjúban azonban beismerte, hogy diplomatikus viselkedéssel a jövőben talán többet is el tud érni.

    A Forma-1 azonban tavaly hallgatott rá, és elindította a #WeRaceAsOne kampányt, ahol a sportközösség kiáll a rasszizmus ellen, és tesznek is a királykategóriában az egyenlőségért és a sokszínűségért.

  • Berger: Mateschitz támogatott, de üzleti háttér és pénz nélkül

    Berger: Mateschitz támogatott, de üzleti háttér és pénz nélkül

    1985-ben kezdődött Gerhard Berger és Dietrich Mateschitz kapcsolata, és szinte hihetetlenen ma már az, ahogy annak idején a Red Bull kezdett, figyelembevéve a mai versenycsapatuk állapotát.

    A Fast Lane F1-es podcastban Berger visszaemlékezett arra a pillanatra, amikor először került kapcsolatba Mateschitz úrral, a Red Bull cég társalapítójával:

    „Ott voltam az Osztrák Nagydíjon, csődbe mentem, nem volt pénzem, még vonatjegyre is alig volt pénzem, hogy elmenjek a futamra.”

    Berger itt találkozott Mateschitz úrral, mint aki a rajongója, de akkor még az ambiciózus üzletember nem tett rá jó benyomást, ezért így folytatta a történetet:

    „Hirtelen ott termett ez az ember a paddockban előttem, és ennyit mondott: „Üdv, Mateschitz úr vagyok, a nagy rajongód, és szeretnélek támogatni.. Van azonban egy kis gondom, mégpedig az, hogy nincs még pénzem, vagy cégem.” Erre azt mondtam neki: „Üdv a klubban, akkor már ketten vagyunk.” Azt gondoltam, hogy oké, csak jussak el az autómig, és felejtsük ezt el. A kémia azonban működött, így az edzés után elmentünk inni egy sört. Ezt tettük, majd beszéltünk a támogatásról, és megegyeztünk egy kisebb szponzorációban, olyan 10.000 dollár értékben.”

    Később, amikor hivatalosan is megalakult a Red Bull cég és megerősödtek, Berger újra hallott a honfitársáról. Ez volt az a pillanat, amikor az energiaital megjelent a Forma-1-ben azzal, hogy támogatta az első versenyzőjét. Berger így beszélt erről:

    „Pár hónappal később felhívott, és így szólt a telefonba: „Én vagyok az, Mateschitz úr. Most már van cégem, üzleti kapcsolatban állunk-e még? Így indult tehát a Red Bull vállalat kapcsolata a Forma-1-gyel…”

  • Nem csak kamionok lesznek 2021-ben az ADAC Truck-Grand-Prix-n!

    Nem csak kamionok lesznek 2021-ben az ADAC Truck-Grand-Prix-n!

    Miután 2020-ban a pandémia miatt törlésre került, a 35. alkalommal megrendezett Internationalen ADAC Truck-Grand-Prix 2021-ben nem marad el, jelentették be a szervezők. Betétprogramként ráadásul az IDM Superbike 1000 sorozat lesz velük egy pályán, amely széria így 2019 után immáron másodszor látogat el a Nürburgringre. Axel Friedhoff, az ADAC Mittelrhein e.V.. sportigazgatója így nyilatkozott:

    „A kamion Európa-bajnokság csúcspontjaként egy olyan koncepción dolgozunk, amely egyesíti a fizikai és a digitális világ legjobbjait. A motorsportért rajongóknak helyben, és otthon is egy attraktív platformot akarunk kínálni. Ezen munkálkodunk, nagy erőkkel.”

    A világjárvány alakulása miatt, és hogy minimalizálva legyen az érintkezések száma, ezért a rajongók idén le kell mondjanak a nyitott paddockról, a versenyt kísérő fesztiválról, valamint a szabadtéri ipari szakmai kiállításról is. Hivatalos jóváhagyástól függően azonban korlátozott számban, de lehetnek majd nézők.

    Annak érdekében, hogy a Nürburgringre kilátogatók élménye biztonságos és sikeres legyen, a szervezők számos intézkedést hoztak, az érintés nélküli koncepció megvalósításában. Ezek összhangban vannak a Rajna-vidék-Pfalz tartomány koronavírus védelmi rendeletével, követelményeivel. Szoros az együttműködés Ahrweiler felelős önkormányzatával is, valamint a Nürburgringgel, így biztonságok körülmények között garantált az élmény.

    Az Internationalen ADAC Truck-Grand-Prix 2021-re a jegyek lényegesen olcsóbbak lesznek ezért, mivel csökken a versenyt támogató események száma is. %0%-os lesz a kedvezmény, tehát 20 és 65 EUR között válthatók a jegyek, amelyeket május elsejétől lehet megvásárolni.

  • Mucsi Zoltán tolja a bullshit dumát egy Mustang BULLITT bemutatóján

    Mucsi Zoltán tolja a bullshit dumát egy Mustang BULLITT bemutatóján

    Ugyan idén mi nem gyártottunk április bolondja hírt a mai napra, de minket is sokkolt Mucsi Zoltán legújabb alakítása, egy BULLITT reklám kapcsán. A művész úr az ismert stílusában mutatja be a Ford Mustang 5 literes V8-as amerikai csodaautóját, amelynek eredetije 1968-ban szerepelt Steve McQueennel, a San Franciscó-i zsaru című filmben. Negyed órában és kellő alapossággal járja körbe a témát, a Mr. Mustang megbízásából.

    Súlyos lett a végeredmény:

  • Lehetséges Leclerc 2023-as Le Mans indulása a Ferrarival

    Lehetséges Leclerc 2023-as Le Mans indulása a Ferrarival

    A Ferrari sportkocsi programjának a vezére nem zárja ki azt, hogy 2023-ban Charles Leclerc induljon velük Le Mansban. A maranellói bázisú csapat nemrég bejelentette, hogy visszatérnének a hosszútávú autóversenyzés csúcsára, és 2023-ban indulnának Le Mansban az új hypercar kategóriában.

    A hír hallatán a Ferrari Forma-1-es pilótája, Charles Leclerc kifejtette, hogy örömmel venne részt a legendás 24 órás versenyen 2023-ban, amennyiben erre alkalma nyílna. Arra a kérdésre, hogy ez megoldható-e, a Ferrari sportautó igazgatója, Antonello Coletta felelt:

    „Nem lehetetlen kombinálni a Forma-1-es szereplést olykor egy-egy WEC futammal, de még korai lenne elgondolkodni a csapat összeállításán. Jelenleg teljesen lefoglal minket az, hogy versenyképes autót építsünk, amellyel jó eredményeket érhetünk el. Ezt követően döntünk majd arról, hogy ki vezetheti. Most úgy tűnik nekem, hogy nem lesz egyszerű megszervezni Leclerc részvételét a 2023-as Le Mans-i versenyen, de azt sem mondanám, hogy lehetetlen. Meglátjuk.”

  • Binotto beismerte, hogy a Ferrari motorja még mindig gyenge

    Binotto beismerte, hogy a Ferrari motorja még mindig gyenge

    A Ferrari erőforrásának a fejlesztése továbbra is lemaradt a többi versenytárshoz képest, ismerte be Mattia Binotto csapatfőnök. Az is egyértelmű, hogy a válságos 2020-as teljesítménnyel összehasonlítva a maranellóiaknak az idei szezonra sikerült jobb motort összerakniuk. Binotto a spanyol AS-nek nyilatkozott:

    „Még nincs meg az összes adatunk, hogy elemezhessük azokat, de azt gondolom, hogy minden téren hátrányban vagyunk. Még mindig hiányzik a motorerő, bár kevésbé, mint korábban. Ugyanakkor még mindig hátul vagyunk, így bízom abban, hogy jövőre közelebb leszünk már majd az új motorral.”

    Binotto szerint a Ferrari autója fejlődött minden téren, de nem részletezné, hogy mely területeken, hanem csak annyit mond, hogy összességében lett jobb minden:

    „Igen, tény, hogy megkönnyebbültem, mert sokkal jobb, egészségesebb állapotban vagyunk, ha a csapat nyugodtan dolgozhat.”

    Erőforrásaik jó része már azonban a teljesen új, 2022-es projektre fókuszál, árulta el:

    „Tudjuk, hogy ennek az autónak a fejlesztésével már nem fogunk sokat foglalkozni, 2022-re koncentrálunk, ahogy feltételezésem szerint a versenytársaink is.”

  • A TeamViewer öt éves szerződést kötött a Mercedes csapataival

    A TeamViewer öt éves szerződést kötött a Mercedes csapataival

    A TeamViewer német szoftvercég kedden kedden jelentette be, hogy sikerült öt éves szerződést kötniük a Mercedes Forma-1-es és a Formula E csapataival, miután a Manchester United mezein is megjelent a cég logója.

    A TeamViewer távoli kapcsolatot biztosít digitális eszközök között, és megjelenik majd az autókon és a Mercedes-AMG Petronas F1 versenyöltözetén, így Lewis Hamiltonon is, valamint a Mercedes EQ Formula E Team felszerelésén.

    A goeppingeni székhelyű TeamViewer közölte, hogy a megállapodás költségeit lefelé módosította az idei nyereséghányadra vonatkozó iránymutatás, mikor a hónapban bejelentették a Manchester United mezügyletét.