Szerző: Vámosi Péter

  • Alonso elismerte, hogy küszködik az F1-es visszatérése óta

    Alonso elismerte, hogy küszködik az F1-es visszatérése óta

    Fernando Alonso megfogadta, hogy javítani fog a teljesítményén, miután a visszatérése a Forma-1-be eddig nem volt épp zökkenőmentes. A 39 éves spanyol kétszeres világbajnok elismerte, hogy nem volt a megfelelő szinten Imolában, amely a második versenyhétvégéje, mióta 2018-ban lelépett a száguldó cirkuszból. A spanyol médiának így nyilatkozott:

    „Sokszor váltottam csapatot és kategóriákat, és mindig van egy alkalmazkodási időszak, persze ez sosem kifogás, ahogy most sem lesz az. Jobbnak kell lennem. Ezen a hétvégén nem voltam a megfelelő szinten, de Portimaóban már minden rendben lesz.”

    Alonso ugyanakkor elárulta, hogy 300%-kal jobban bízott az Alpine versenyautójában a vasárnapi futamon a verseny elejéhez képes, a végén:

    „Ez nem lehet mentség arra, hogy azt mondhassuk, nem teljesítettünk jól. Én nem teljesítettem jól. Sokkal felkészültebbnek kell lennem a következő futamra, és nem számít az, hogy csak kis időt, vagy semennyit sem tudsz eltölteni az autóban. Bahreinben feltehetően nem bíztam eléggé az autóban, és itt sem. és még Portimaóban sem lesz meg ez teljesen. Nem lehet egyik napról a másikra elérni a 100 százalékot. Ehhez idő kell.”

  • Norris megérdemelten érzi magát a fellegekben az újabb dobogója után

    Norris megérdemelten érzi magát a fellegekben az újabb dobogója után

    Lando Norris szinte magán kívül volt, miután megszerezte a második dobogós helyezését a Forma-1-es pályafutása során. Harmadik lett az Emilia Romagna Nagydíjon, a McLaren megdolgozott az újabb dobogós helyezéséért.

    Norris eléggé csalódott volt, miután elvesztette az időmérős leggyorsabb körét, és emiatt nem a harmadik helyről rajtolhatott, hanem csak a hetedikről. A brit pilóta azonban hátrahagyva az érzelmeit felállhatott a dobogóra, egy elképesztően izgalmas verseny végén:

    „Boldog vagyok, hiszen tegnapról mára remekül mentettem a helyzetet. Ez egy hosszú és kemény futam volt, és nem is rajtoltam jól. Nehezen indultam, de aztán magamra találtam, jó volt a sebességem. Megpróbáltam ott maradni a második helyen, de Lewis ma túl gyors volt nekem. Nagyszerű érzés meccselni ezekkel a srácokkal, az, hogy önerőből vagyunk ott, nyers tempóból az jó. Remélem, hogy a jövőben is lesz még ilyen alkalom.”

    Miután Hamilton felzárkózott a McLaren versenyzőjére az utolsó körökben, Norris szólt a rádión, hogy a kuplungja csúszik, de a verseny okán kiderült, mi volt a baj:

    „A térdvédőm volt az, amely nekiütődött a pedálomnak, így ez az én hibám volt.”

    Valtteri Bottasnak és George Russellnek komoly ütközésének köszönhetően volt egy piros zászlós leállás, amelynek köszönhetően át lehetett állnia az állva maradt versenyzőknek más stratégiákra, anélkül, hogy fájdalmas kiállással kelljen bajlódniuk. Míg a többiek a közepes keveréknek szavaztak bizalmat, Norris úgy döntött, hogy lágyakon folytatja a versenyt, így először nyert a dologgal helyezéseket, később ez megbosszulta magát. Így magyarázta:

    „A lágy gumik mellett döntöttünk az új rajtnál, és jó is volt a sebességem az első 10-15 körben, de tudtam, hogy nagyon szenvedni fogok a vége felé. Különösen úgy, hogy Lewis van mögöttem. Nem volt ez egyszerű, de megpróbáltam. Két-három, vagy négy kört is kitartottam a végén, de csak nem tudtam meglógni. Elégedett vagyok a harmadik hellyel is, nem vagyok csalódott.”

    Lando nem mellesleg a nap versenyzője lett.

  • Csökken a McLaren motorhome mérete a következő európai versenyekre

    Csökken a McLaren motorhome mérete a következő európai versenyekre

    A McLaren ikonikus Forma-1-es paddock épülete eltűnik az európai versenyek paddockjából, egy kisebb verziót használnak majd a jövőben. A wokingiak voltak az egyik első csapat, akik bemutatták annak idején a tekintélyes méretű motorhome-jukat, a háromemeletes Brand Centre 2007-ben amikor bemutatták, kiemelkedett a többiek hasonló létesítménye közül. Ezt követően mindegyik istálló követte őket, és jelenleg a Red Bull a király ezen téren a legnagyobb méretű, Holzhaus névre keresztelt fa építményével.

    A McLaren Brand Centerét azonban fenntarthatósági okokból most csökkentik, és Andreas Seidl csapatfőnök is megerősítette, hogy egy kisebb egységgel lesznek jelen a Monacói Nagydíjtól kezdve. A csapat jelenleg is már egy átmeneti szerkezetet használ a hétvégi Emilia Romagna Nagydíjon.

    „Még dolgoznunk kell ezen. A McLaren vendéglátó része ahogy látjátok most is a paddockban, egyelőre egy átmeneti megoldás, ami meglehetősen költséghatékony. Az év későbbi részében mutatnánk be a továbbfejlesztett vendéglátó egységünket, amikor a világ kissé visszaállt már a normális kerékvágásba, és újra megengedik majd azt, hogy legyenek vendégeink is. Az újításokkal kapcsolatosan nem akarok belemenni túlzottan a részletekbe, de a hangsúly egyértelműen azon van, hogy a McLaren fenntarthatóbb módon oldja meg a szállítást, a felállítását és a használatát. Fenntarthatóbb megoldást kell találnunk, ez egyértelmű.”

    A Brand Center szállításához 17 kamionra van szükség a versenyhelyszínek közt, az új szerkezettel várhatóan ennek elég lesz ennek a fele is. A Forma-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn már korábban is javasolta azt, hogy hagyják el teljesen a motorhome-okat, vagy legalább fogják vissza a méreteiket.

     

  • Trulli elmondta, hogy szerinte Jordan a legjobb arc az F1-ben

    Trulli elmondta, hogy szerinte Jordan a legjobb arc az F1-ben

    Jarno Trulli nem az a korábbi Forma-1-es versenyző, akit nagyon be kell mutatni, hiszen az olasz pilóta versenyzett a Minardinál, Lotusnál, Caterhamnál, Renaultnál vagy a Jordan autóival. Ugyanakkor mai napig ismert a „Trulli-vonat”-ként elhíresült versenyzéséről.

    A ma már 46 éves pescarai születésű pilóta nagyon jó volt az időmérőkön, míg a versenyeken már nem volt olyan acélos az autója. Ez sokszor azt jelentette, hogy szombaton nagyon elöl volt, így gyorsabb autókkal lihegtek csak mögötte. Mivel Trulli pedig zseniálisan védekezett, ritkán tudták csak megelőzni, amelynek eredményeképp létrejött az ismert „vonat”.

    A Beyond the Grid podcastban azonban arról kérdezték, hogy ki volt a legjobb arc a paddockban az ő idejében, mire az olasz így felelt:

    „Sokan őrültnek tartják, de nekem ő volt egyike a legjobb csapatfőnököknek: Eddig Jordan a legjobb arc, akivel találkoztam a Forma-1-ben.”

    Ugyan Trulli nem kevés csapatfőnökkel dolgozott, köztük akár Flavio Briatoréval is, mégis az excentrikus Jordan mellett tette le a voksát:

    „Amennyiben jól értelmezed azt amit mond, abból sokat tanulhatsz. Jól bánt velem, és őszintén szólva nagyon is vicces figura volt. Kívülről nézve olykor úgy tűnt, hogy teljesen kontrollálatlan lett volna, pedig nem.”

  • Vettel nem oltásellenes, de nem kért még a vakcinákból!

    Vettel nem oltásellenes, de nem kért még a vakcinákból!

    Sebastian Vettel elárulta, hogy eddig elutasította a lehetőséget, beoltsák valamelyik koronavírus elleni vakcinával. Pedig már számos versenyző fertőződött meg az ismert vírussal, többek között Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Pierre Gasly, Sergio Perez, Lance Stroll és Lando Norris is.

    Más pilóták, többek között a Red Bull versenyzői ugyanakkor már oltakoztak. A négyszeres világbajnok azonban nem élt ezzel, mert elvi kérdést csinált a dologból, árulta el a 33 éves pilóta a német RTL-nek:

    „Lett volna lehetőség arra, hogy Bahreinben beoltsanak, de szándékosan tartózkodtam ettől, mert úgy vélem, hogy nem én következem. Persze jó kérdés, hogy az a vakcina, amelyet nem használtam én fel, segít-e máson, de ez számomra egy elvi kérdés. Rengetegen várnak arra most, hogy beoltsák őket. A fiatalabbak talán nincsenek akkora kockázatnak kitéve, mint az öregebbek, így én majd akkor oltatom be magam, amikor sorra kerülök.”

  • Volt egy kis bodicsek Verstappen és Hamilton közt az időmérő után

    Volt egy kis bodicsek Verstappen és Hamilton közt az időmérő után

    Max Verstappen egyértelműen nem boldog azzal, hogy harmadikként végzett az Emilia Romagna Nagydíj időmérőjét követően. A holland pilótát hosszú idő után először győzte le egy csapattársa. Így holnap Sergio Perez rajtolhat Lewis Hamilton mellől az első sorból.

    Utoljára még akkor történt meg Verstappennel az, hogy legyőzi a csapattársa, amikor még Daniel Ricciardóval voltak egy csapatban. Imolában most úgy tűnt, hogy ő lehet az első számú kihívója Hamiltonnak, de Pereznek sikerült jobb időt összeraknia. Az időmérőt követően a top három versenyző természetesen kifejthette a véleményét a kialakult helyzetről, Verstappent pedig láthatóan idegesítette az eredmény. Ahelyett, hogy megkerülte volna a nagy riválisát, egyenesen a britnek ment, aki egyébként a mai nappal megszerezte a 99. pole pozícióját karrierje folyamán.

     

  • Alonso vagy Ocon koronavírusos, Kvyat készenlétben?

    Alonso vagy Ocon koronavírusos, Kvyat készenlétben?

    Úgy tűnik, hogy Daniil Kvyat máris kipróbálhatja élesben is az Alpine versenyautóját a hétvégén. A közösségi média felületeken már terjed azon pletyka, mely szerint Esteban Ocon vagy Fernando Alonso koronavírus tesztje pozitív lett. A francia versenyistálló ugyanakkor jelenleg hallgat.

    Több olasz sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy az Alpine versenyzői közül az egyikük fertőzött lehet. Daniil Kvyat pedig a téli szünet alatt átigazolt hozzájuk az AlphaTauritól teszt- és tartalékpilótának, így ő lenne a helyettes.

    Kvyat Instagramból az már kiderült, hogy ott van Imolában ezen a versenyhétvégén, persze ez még nem jelenti egyből azt, hogy ez a pletyka igaz lenne. A tartalékpilóták számtalanszor elkísérik a csapatot egy adott versenyre, mindenesetre hitelesíti némileg ezt az értesülést.

    https://twitter.com/alex_dkt/status/1382370045054099458

    Legkésőbb délután, a kötelező sajtótájékoztatókon kiderül mindez, akkor már tudható lesz az, hogy valóban lesz-e az orosz pilótának szerepe a hétvégén, avagy nem.

    *UPDATE, Az Alpine versenyzői készen állnak a hétvégére:

  • 20 milliárd forintért eladó Michael Schumacher svájci háza

    20 milliárd forintért eladó Michael Schumacher svájci háza

    A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher háza vált eladóvá, amely Svájcban található, Gland városa mellett, és 20.000 négyzetméteres. Irányára 20 milliárd forint, állítja az F1i.com. Mint az ismeretes, Schumachert 2013. december 29-én síelés közben baleset érte a Francia Alpokban, és súlyos agysérülést szenvedett.

    A német Forma-1-es legenda ezt követően számos műtéten esett át, köztük két alkalommal őssejt-transzplantációs beavatkozáson is részt vett. Évente közel 3 millió eurót költenek Schumacher különleges gyógykezelésére. Felesége Corinna, vélhetően már ezen költségek miatt 2015-ben eladta az egyik korábbi versenyautóját 25 millió dollár értékben, valamint a norvégiai nyaralójukat/kastélyukat, 3 millió dollárért.

  • Alguersuari újra versenyezni fog, de nem azzal, amire gondolsz

    Alguersuari újra versenyezni fog, de nem azzal, amire gondolsz

    A Toro Rosso korábbi Forma-1-es versenyzője, Jaime Alguersuari azt tervezi, hogy visszatér a motorsportok világába, a KZ váltós szakosztályba, a gokart világbajnokságon. 25 évesen, hat éve vonult vissza az autósporttól.

    2011-ben őt és csapattársát, Sebastian Buemit is dobták a Red Bull junior csapatából, akiket ma már AlphaTauri néven ismerünk. Akkor Daniel Ricciardónak és Jean-Eric Vergne került a helyükre, Alguersuari pedig elment két évig tesztpilótának a Pirellihez. Ezt követően versenyzett a Formula E bemutatkozó szezonjában a Virgin Racingnél, majd 2015-ben bejelentette a visszavonulását.

    A spanyol ezt követően profi zenei karriert épített Squire néven, de a koronavírus-járvány alatt elkezdett gokartokat tesztelni, hogy elüsse valamivel az időt, hiszen fesztiválokra nem mehetett. 2013-ban a KZ világbajnokságon kilencedik lett Varennes sur Allierben. Itt akkor Max Verstappen és Charles Leclerc végeztek az első két helyen. A 2008-as brit Formula 3 bajnok Alguersuarinak most az a figyelemreméltó célja, hogy visszatérjen a világbajnokságra, amely szeptemberben lesz, Kristianstadban. A tapasztalt 31 éves pilóta a Motorsport.com-nak beszélt arról, hogy ma már teljesen másképp tekint a versenyzésre, mint 20 évesen, és a visszatérése segít neki érzelmileg lezárni egy olyan kört, amely nem volt igazán lezárva eddig:

    „Gokartokat tesztelek, és olyan érzések törtek fel, amelyeket már nagyon régóta nem éreztem. Amikor elkezdtem versenyezni, a sisak alatt mosolyogtam, és akkor ez csak a vezetésről szólt, és annak a szeretetéről. Most, hogy visszatértem a gokartokhoz, ugyanezt érzem, és arra gondoltam: Miért is ne térhetnék vissza egy olyan helyzetbe, ahol versenyképes vagyok, és úgy érzem, hogy inspiráló az életemre nézve is? A Forma-1 után nagyon szenvedtem. Miután visszavonultam, egy hangot se akartam hallania versenyzésről. Nem néztem az F1-es versenyeket sem, mert nehéz volt elfogadnom azt, ami történt. Ma már mindezen túl vagyok, az idő megkönnyítette ezt.”

    Alguersuari hangsúlyozta, hogy nincs konkrét célja. Csak szórakozni akar, de versenyképesnek kell lennie ahhoz, hogy újra gondolja azt, hogy esetlegesen visszatérjen a versenyautókhoz is:

    „Amennyiben nem leszek azon a szinten amit gondoltam, tehát a top 10-ben a világ legjobb gokartversenyzői ellen, akkor nem térek vissza teljesen. Érzem, hogy megvan a sebességem, és megvannak bennem azok az érzések, amelyek oda vezettek, hogy tökéletesen vezessek. Amennyiben ez nem lenne meg bennem, akkor bele se vágnék.”

  • Helmut Marko bizonytalan a 2021-es Osztrák Nagydíjjal kapcsolatban

    Helmut Marko bizonytalan a 2021-es Osztrák Nagydíjjal kapcsolatban

    Az idei Osztrák Nagydíj szervezőinek is türelemmel várniuk kell, hogy lássák azt, lehetnek-e nézők majd a Red Bull Ringen. Ezt egyenesen a Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko állítja, aki az osztrák kormányt vádolja a bizonytalanság miatt. A német ntv-nek nyilatkozott:

    „Sajnos nagyon rosszul állunk az oltásokkal Ausztriában. Híján vagyunk az oltóanyagnak, a szervezettségnek.”

    Ettől függetlenül a 77 éves szakembert már beoltották az AstraZeneca vakcinájával:

    „Először a korosztályomat veszélyeztetettnek tekintették, most pedig udvarolnak nekünk. Az egész dolog hihetetlenül színházi.”

    Ennek ellenére nem zárja ki azt, hogy mivel sok helyen széles körben előrehaladott az oltás, eljuthat a dolog odáig, hogy végül beengednek nézőket is az Osztrák Nagydíj helyszínére:

    „A kancellár utolsó üzenete az volt, hogy május végéig a lakosság nagy részét beoltják. Amennyiben így lesz, nagyobb az esély arra, hogy jöhetnek majd a rajongók. Addig mi is csak annyit tehetünk, hogy nézzük, miképp alakul a helyzet, napról-napra.”

    Zárszóként annyit hozzátett, hogy szerinte az Egyesült Királyságban inkább lehet ebben reménykedni, mert ott hihetetlenül gyorsan haladnak az oltásokkal.