Szerző: Vámosi Péter

  • 85 éve Hartmann László vitézkedett az első Magyar Nagydíjon!

    85 éve Hartmann László vitézkedett az első Magyar Nagydíjon!

    Nem titok, Hartmann László életműve és az első Magyar Nagydíj megrendezése 1936. június 21-én mint téma, mindig is közel állt hozzám.

    Régebb óta kiemelten foglalkozom az eseménnyel, így érdemes a korábbi írásaimat is elolvasni erről. Pedig azóta változtak a webes rendszerek, a nevünk, és sok minden más is.

    10 éve még F1Csatorna volt a nevünk, és szinte az egész oldalt aznap ennek szenteltük alá, Kelemen Attila akkori főszerkesztővel. Öt éve már dr. Négyesi Pál autótörténésszel, a magyarjarmu.hu alapítójával már sokkal komolyabb tetteket hajtottunk végre. Kanadából előkerítettük a – nevezzük így – Hartmann örökséget, így akár sosem látott képanyaghoz is juthattunk. Ebből bemutattunk párat a DigiSport reggeli műsorában is akkor, ugyanígy ahogy ma is: a futball Európa-bajnokság kellős közepén.

    Idén hasonlóra nem kerül sor, hiszen Pali már Ausztriában él azóta. Sajnos olyan is megtörtént az eltelt évek alatt, hogy egy „jeles” szakírónk felhasználva a kutatási anyagunkat amihez hozzájutott. Túl rendesek voltunk, azt javarészt magáévá tette, és megjelentette. Szerencsére közel sem lett teljes a dolog. Maradjunk annyiban a dolog etikai és egyéb részét nem is firtatva, hogy érdemes kivárni azt, amíg mi elő nem állunk egy sokkal teljesebb képről, az egyik legeredményesebb hazai autóversenyzőnkről.

    Az öt évvel ezelőtti írásomhoz képest is már sokkal többet tudunk természetesen az első Grand Prix-nk rendezésével kapcsolatosan. Egyrészt, a Királyi Magyar Automobil Club már a húszas évek végén indítványozta azt, hogy Magyarországon is legyen futam, de a gazdasági világválság közbe szólt. Évekig nem is történt semmi, de végül Hartmann László csillaga oly sebesen ívelt fel és oly fényesen kezdett el ragyogni, hogy a kérdés újra napirendre került. László természetesen oroszlánrészt vállalt a dologban, és külföldi versenyein folyamatosan győzködte a versenytársakat, hogy érdemes lenne majd indulniuk az első Magyar Nagydíjon.

    Voltak persze gondok, az első rendezés körül

    Hazánk első Grand Prix-je végül 1936-ban került megrendezésre, természetesen ez is igazán magyarosra sikeredett. Igazi, vagy önjelölt arisztokraták, újságírók, magas rangú tisztségviselők, valamint kalandorok és zsiványok is egymás kezébe adták a kilincset. Olykor a telefonkagylót is, és mindenki az előjogaira hivatkozva akart magának, és barátainak jegyet szerezni a versenyre. A KMAC titkársága persze ellenállt, pedig ha tudták volna…

    Tudták volna, hogy bizony élelmes ember a magyar. Magyarán jegyet hamisít, ha már nem látták el túl bonyolult másolást nehezítő elemekkel a kartonpapírt. A versenyt követően vagy két hónapig nyomozták, hogy miképp lehetett ugyanolyan sorszámmal több száz (!!!) jegy, összességében pedig több ezer, amely nem hivatalos forrásból származott. Nem is annyira meglepő így már talán az, hogy 1936-ban hatalmasat bukott a dolgon anyagilag a „promóter” Királyi Autóklub, így egy évvel később inkább már kétkerekűek számára rendeztek ugyanitt Grand Prix-t, utána pedig már erőteljessé vált a háborús hangulat és készültség, így a Magyar Nagydíj elfelejtődött egy időre…

    Magunk részéről mindenesetre tisztességgel ápoljuk ennek az emlékét, ha már a politikusaink elfeledték a dolgot az elmúlt 85 évben. Voltak persze itt még nemzetközi versenyek a hatvanas évek végén. De a Budapest rali egyik szakaszaként is utoljára a nyolcvanas években voltak a Népligetben versenyautók, versenyszerűen. Változatlanul azt gondoljuk, hogy remek Formula E helyszín lehetne, és bizony, tud erről Alejandro Agag is, hiszen konkrét forgatókönyvet adtunk a kezébe, hogy miért is lenne ez jó dolog…

    Van persze újdonság is!

    Szerencsére a digitális technológia is folyamatosan fejlődik. Ma már megtekinthetjük a verseny rövid összefoglalóját feljavított képminőség mellett, akár 60 fps-sel is! Egyáltalán nem lennék meglepve azon, ha 5 év múlva mindezt már utólag, mesterséges intelligenciával színezetten is megtehetnénk…

    Végül, de nem utolsósorban az idei igazán figyelemfelkeltő lead képért és a cikkben található további renderelt illusztrációkért köszönettel tartozunk Badics Gergelynek, akinek további munkásságát érdemes megnézni a https://machinaagilis.com nevű weboldalán.

  • Wolff: A Mercedesnek „sokat kell tanulnia” a Red Bull-lal vívott csatából

    Wolff: A Mercedesnek „sokat kell tanulnia” a Red Bull-lal vívott csatából

    A Mercedes vesztett a Red Bull Racing ellen a Francia Nagydíjon. Toto Wolff csapatfőnök szerint csapatának „sok tanulnivalója van” mindkét világbajnoki címért folytatott harcban. A futam elején a pole-ból induló Max Verstappen szélesen vett egy kanyart, így Hamilton átvette a vezetést. Wolff elismeri, hogy ez szerencsés volt, de áttekinti a Mercedes stratégiáját, ami végül a csapata vesztét okozta. Így nyilatkozott a Sky Sportsnak:

    „Ez oda-vissza ment. Azért voltunk az élen, mert Max hibázott, és megörököltük a helyét. Ezt követően a tempónk jó volt. De volt egy három másodperces lemaradásunk, amivel védenünk kellett volna az alávágásukat, de ez nem volt elég. Egy másodperc hiányzott, ezt valahogy elvesztettük.”

    A Mercedes úgy döntött, hogy az éllovas Lewis Hamilton helyett Valtteri Bottas áll először a boxba. Ez váltotta ki a korai boxkiállásaikat, majd jött az alávágás Verstappen részéről. Wolff elmagyarázta, hogy a csapatnak nem volt más lehetősége, mint elvégezni a kerékcserét:

    „Nem volt más választásunk. Valtteri gumija vibrált. A vége felé nagyon aggódtunk a vibráció miatt, mert a felfüggesztésen keresztül is érezhető volt. Szóval bármikor meghibásodhatott volna, mert defektet kapott a gumija. Tudtuk, hogy túl korán fogjuk megcsinálni a kerékcseréket, de nem volt más lehetőségünk. Rengeteget kell tanulnunk. Fenomenális köröket teljesítenek, nekünk pedig meg kell tanulnunk, hogy miért ítéltük meg rosszul az alávágásukat. Ez egy olyan dolog, amire figyelnünk kell.”

  • Coulthard Forma-1-es műsorokat gyártana a holland televíziónak

    Coulthard Forma-1-es műsorokat gyártana a holland televíziónak

    Miután a Ziggo Sport kiszáll a holland F1-es műsorsugárzásból, David Coulthard egykori versenyző és szakértő partnerségre lépne a NENT-tel, amely 2022-től birtokolja az ottani közvetítési jogokat. Coulthard szeretne Forma-1-es műsorokat készíteni és bemutatni azokat a holland piacnak. David Coulthard szeretne együttműködni a holland Forma-1-es licenc új tulajdonosaival, hogy a helyi közönségre szabott műsorokat készítsen – számol be a Formule1.nl. Coulthard arra a nyílt felhívásra reagált, amelyet a skandináv cég tett a programkészítők számára. Így fogalmazott a magazinnak:

    „Nem ismerem a részleteket, hogy hogyan és mit. De remélem, hogy résztvehetünk benne. A produkciós cégünkkel már csináltunk nagy eseményeket, például a paralimpiát. Megvan a munkaerő, az emberek, az ötletek, és természetesen jól ismerjük a Forma-1-et. Ráadásul Maxszel is jó a kapcsolatunk”.

    Coulthard szerint mind a Forma-1-es tapasztalata, mind a Max Verstappenhez fűződő személyes kapcsolata miatt ő lehet az ideális jelölt.

  • Schumacher élvezi, hogy úgy ügyel rá a média, mint egy kiskutyára

    Schumacher élvezi, hogy úgy ügyel rá a média, mint egy kiskutyára

    Mick Schumacher a Forma-1-es média „kiskutyavédelme” alatt áll, állítja a korábbi F1-es pilóta, Nick Heidfeld. A német Heidfeld úgy véli, hogy egykori ellenfele, Michael Schumacher fia „eddig jól végzi a dolgát”, mióta 2021-ben debütált. Erről beszélt a 44 éves Heidfeld a Sport1-en:

    „Soha nem szabad elfelejteni, hogy milyen nyomásnak van kitéve. Amit viszont nem szeretek, az a nagy kölyökvédelem, amit a médiában élvez. Egyértelmű, hogy mindenki azt reméli, hogy eljött a következő Schumacher, és ő is sikeres lesz. Amikor megcsinálta az első előzési manőverét a Forma-1-ben, úgy éljenezték, mintha ez lenne a világ legnagyszerűbb dolga. Kívülállóként úgy gondolom, hogy ez már egy kicsit túlzás, de Mick nem tehet erről. Persze azt gondolom, hogy jobb pozitívan beszámolni róla, mint piszkálni őt. Ugyanakkor fennáll a veszélye, hogy ez az egész valamikor majd megváltozik.”

  • Lawson nyerte az első GT3-as korszakos DTM versenyt!

    Lawson nyerte az első GT3-as korszakos DTM versenyt!

    Liam Lawson nyert a Red Bull színeiben a Mercedes duója előtt, akik Vincent Abril és Maximilian Götz voltak, miután elindult az első GT3 alapokon nyugvó DTM futam szombaton, Monzában. Lawson az AF Corse Ferrari 488 GT3-mal egy viszonylag korai megállással megelőzte a Mercedesek kvartettjét. A Red Bull tehát győzelmet aratott a sorozatba való visszatérése alkalmából.

    A futam előtt az Audi, a BMW és a Ferrari is teljesítménynövelést kapott a DTM BoP partnerétől, az AVL Racingtől. A Mercedes pedig a rajtrács első négy helyét foglalta el. Amikor az Olasz Nagydíj helyszínén megkezdődött az futam, Vincent Abril vezette a mezőnyt a pole pozícióból a HRT AMG GT3-mal a GruppeM versenyzője, Daniel Juncadella előtt, Maximilian Gotz pedig Lucas Auert megelőzve feljött a harmadik helyre.

    Lawson a hetedik helyről indult, és az első sikánhoz érve bátran megelőzte Esteban Muth T3-as Lamborghinijét, majd a Winward pilótája, Philip Ellis kiesése miatt újabb helyet javított. Az élen ezután stabilizálódott a sorrend, míg a mezőny nagy része egymáson lógott az 5,8 km-es pályán.

    Az Audi duója, Nico Muller és Mike Rockenfeller, valamint a Lamborghini pilóta Esmee Hawkey az 5. kör végén indította el a boxkiállások sorát. Lawson négy körrel később követte őket. Ezzel a húzással az új-zélandi pilóta szabadon nyargalhatott, ami végül döntőnek bizonyult a győzelemért folytatott küzdelemben.

    Amikor Abril végül a 11. körben a boxba hajtott, a hideg gumikon nem tudta kivédekezni Lawsont. A Red Bull protezsáltja a 2-es kanyarban megelőzte őt, és gyakorlatilag átvette a vezetést. Innentől kezdve a 19 éves versenyző tisztán haladt a cél felé. Igaz, Abril a frissebb gumikon az utolsó körökben 1,6 másodpercre fel tudott rá zárkózni.

    Götz érkezésével a harmadik helyen végül két Mercedes-AMG GT3-s állhatott fel a dobogóra. Alex Albon a 14. helyről vágott neki a futamnak, majd megszerezte a negyedik helyet az AlphaTauri Ferrarival. A brit-thai pilóta egy körrel Red Bull-os istállótársa, Lawson után állt ki a boxba. Neki forgalmon kellett átverekednie magát, és Muller, valamint Kelvin van der Linde is megelőzte őt a kivezető körén. Albon azonban vissza tudta előzni az Audi párosát, később Juncadella Mercedesét, így a negyedik helyen ért célba.

    Gary Paffett helyettese, Maximilian Buhk volt az utolsó pilóta, aki boxkiállást hajtott végre. Egy hosszú első etapot követően Juncadella és van der Linde Abt Sportsline által vezetett R8 LMS GT3-as mögött a hetedik helyre jött fel.

    A Rosberg csapat pilótáját, Muller-t a második sikánba érve Juncadella beforgatta. A svájci pilóta azonban talpra állt, és a nyolcadik helyen ért célba, kevesebb mint két másodperccel lemaradva Buhk Mucke Mercedesétől.

    A BMW-k jobb tempót diktáltak már a versenyen, miután a kvalifikáción a rajtrács hátsó részébe kerültek. A kétszeres DTM-bajnok Marco Wittmann a Walkenhorst M6-osát a kilencedik helyre repítette a célba, a 2013-as címvédő és Abt-pilóta Mike Rockenfeller előtt.

    Auer a 13. helyen végzett a pontokon kívül, miután egy hosszadalmas boxkiállást követően a Winward szerelői nehezen tudták levenni a Mercedes bal hátsó kerekéről a légkulcsot.

    Monzában csak ketten nem tudták befejezni a versenyt. Az Abt pilótája, Dev Gore csatlakozott Ellishez a kiesők listáján. A második körben az 1-es kanyarban ütközött Timo Glock Rowe Racing BMW-jével.

  • Schumacher: Napról-napra motiváltabbak vagyunk!

    Schumacher: Napról-napra motiváltabbak vagyunk!

    Keserédes volt a Francia Nagydíj időmérő edzése az újonc Mick Schumacher számára, aki bejutott a Q2-be, csakhogy még azelőtt kiesett, hogy újabb kört tudott volna teljesíteni. A Haast nem könnyű vezetni, ezt bizonyítják azok a hibák, amelyeket ő és csapattársa, Nikita Mazepin rendszerint elkövetnek. Schumacher azonban egy jó teljesítményt hozott ki belőle szombaton, Paul Ricard pályán.

    Legjobb eredménye, az 1:32.942 volt, ami a 14. helyre volt jó az időmérőn, amikor a Q1 véget ért, majdnem két másodperccel elmaradva a pole időtől, de hat tizeddel megelőzve Mazepint a csapattársát. Az utolsó kísérletre készülve azonban rosszul vette a hatos kanyart, és a korlátok közé csapódott, és így megsérült a Haas hátsó és bal első része. A csapat értékelésében így fogalmazott Schumacher:

    „Túl keményen nyomultam be a kanyarba, és ettől kitört a hátsó rész. Az autót nagyon befolyásolja a szél – nem tudom, hogy ettől túlkormányzottabb lett-e esetleg. Ennek ellenére sikerült bejutnunk az idei első Q2-nkbe, szóval a dolgok most fényesebben állnak, és remélhetőleg a jövőben több ilyen napunk lesz. Van sérülés az autón, hogy mekkora, azt még nem tudjuk. Ha minden rendben van, akkor onnan indulunk ahol végeztem, a papíron is ez van, és nekem ez számít. Ha valami történik, akkor 53 köröm van, hogy behozzam a lemaradást. Optimista vagyok, hogy látjuk már a fényt az alagút végén. A csapat napról napra motiváltabb, én is napról napra motiváltabb vagyok, és ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy a kemény munkánk egyre jobban kifizetődik.”

    Mick legendás édesapja, Michael Schumacher nem kevesebb, mint nyolcszor nyerte meg a Francia Nagydíjat, de Le Castellet-ben sosem volt első. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner így számolt be csapata szombati, Paul Ricard-i szerepléséről:

    „Jó nap lett volna, ha nem ütközünk Mick az utolsó kísérlete alkalmával. Még mindig vizsgáljuk a váltót, és azt, hogy kell-e cserélnünk vagy sem. Jelenleg úgy tűnik, hogy nem, szóval reméljük, hogy így marad. Ez lenne az első alkalom idén, hogy bejutottunk a Q2-be. Egyébként nincs semmi különös, haladunk tovább. Reméljük, hogy onnan indulunk, ahol most végeztünk.”

  • A Forma-1 jövőre már hat sprintfutamról egyeztet a promóterekkel

    A Forma-1 jövőre már hat sprintfutamról egyeztet a promóterekkel

    2022-ben a Forma-1 akár hat „sprint kvalifikációs” futamot is szeretne rendezni. Idén három versenyhétvégén próbálják ki ezt az új formátumot, a következő hónapban Silverstoneban 140.000 néző lehet először ennek majd a szemtanúja, a Brit Nagydíjon.

    Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója úgy tervezi, hogy a jövőben több kulcsfontosságú versenypályán is bevezetik ezt a formátumot, amely a teniszhez hasonló „grand slam” koncepciót tükrözi majd az F1-ben. Az F1 ügyvezető igazgatója, Ross Brawn 2022-ben akár hat sprintversenyt is el tud képzelni, Paul Ricardon így nyilatkozott erről:

    „Számolunk ezzel a lehetőséggel. Vannak olyan promótereink, akik szeretnének sprintfutamokat a rendezvényükön, így erről tudunk velük egyeztetni.”

    Brawn szerint azonban nem az F1 és a pályák közötti kereskedelmi tárgyalások lesznek a legfontosabbak, hanem az, hogy a rajongóknak tetszik-e a koncepció a gyakorlatban.

    „Nincs értelme olyasmit erőltetni, ami nem jön be a közönségnek.”

  • London polgármestere tárgyalásokat folytat a Forma-1-gyel

    London polgármestere tárgyalásokat folytat a Forma-1-gyel

    London polgármestere elismerte, hogy érdeklődik az iránt, hogy üdvözölhessék a királykategóriát a brit fővárosban. Májusban, Toto Wolff így nyilatkozott:

    „Egy londoni verseny mindent felülmúlna, így remélem, hogy a londoni polgármester és (a miniszterelnök) Johnson úr olvassa ezt, és el tudjuk ezt indítani.”

    A londoni Evening Standard újságban megjelent beszámoló szerint egyesek úgy vélik, hogy London elvesztette korábbi státuszát, mint a világ sportfővárosa. Sadiq Khan polgármester elismerte, hogy „nem lehet elégedett” ezen a téren, ezért bejelentette:

    „Egyeztetünk a Forma-1-gyel, és nagyon fogékonyak erre az ötletre. Az igazság az, hogy a regnáló világbajnok egy brit pilóta. Lewis Hamilton a nemzetünk és a sportág becsületére válik, és nagyszerű lenne, ha a fővárosban rendeznénk nagydíjat – és így Silverstone és London szerepelne a naptárban. Azt hiszem, a jövő év még túl korai lenne, de nagyon jó benyomást tettek rám a Forma-1-esek, és nagyon szeretnénk ezt minél hamarabb összehozni.”

  • Gasly szerint nem egyértelmű, hogy 2022 után is marad-e a Red Bullnál

    Gasly szerint nem egyértelmű, hogy 2022 után is marad-e a Red Bullnál

    Pierre Gasly azt állítja, még mindig nem biztos benne, hogy 2021 után is marad az AlphaTauri csapatánál. A Red Bull elöljárója, Dr. Helmut Marko nemrég azt mondta, hogy a francia tökéletesen illik az AlphaTauri divatmárkához, de a 25 éves Gasly nyíltan szemezget az anyacsapathoz való visszatéréssel. Így nyilatkozott erről most:

    „Ez a döntés a Red Bull kezében van.”

    Korábban Gasly-t kapcsolatba hozták egy esetleges átigazolással az Alpine-ba, de a francia csapat ehelyett bejelentette, hogy új, hároméves szerződést kötött a szintén francia Esteban Oconnal. Erről Gasly ennyit mondott:

    „Még mindig korai erről beszélni. Végeredményben úgyis a Red Bull hozza meg a döntést, hogy folytatom-e az AlphaTaurinál, a Red Bullnál, vagy lesz egy másik lehetőség. Erről azonban még nem egyeztettünk. Gondolom, az elkövetkező hetekben és hónapokban meglátjuk majd, hogy mi a terv.”

  • Csak 15.000 néző lehet majd a jövő hétvégi Osztrák Nagydíjon

    Csak 15.000 néző lehet majd a jövő hétvégi Osztrák Nagydíjon

    Az osztrák remények, hogy esetlegesen telt ház lehet majd a versenypályájukon a jövő hét végén, szertefoszlottak. A most hétvégi Francia Nagydíjra a Paul Ricard-on mindössze napi 15 000 nézőt engedélyeztek, és most ugyanennyi nézőre számítanak a Red Bull Ringen is. A Kronen Zeitung így számol be a fejleményekről:

    „A június 27-i futamra a pályát öt különálló szektorra osztják, amelyek mindegyike 3000 rajongót enged majd be. Az egészségügyi hatóság, tehát a murtali járási hivatal jóváhagyása azonban még továbbra is várni kell.”

    A Red Bull Ring második futamára, amelyet az ezt követő hétvégén rendeznek meg, jobb hírekkel is szolgálhatnak, állítja a lap:

    „A július 4-i futamra a nagyrendezvények országos megnyitója után kerül sor, így telt ház előtt tartható meg.”