Szerző: Vámosi Péter

  • Ecclestone: Hamilton 2021-ben is újra a bajnokság favoritja

    Ecclestone: Hamilton 2021-ben is újra a bajnokság favoritja

    Bernie Ecclestone csatlakozott azon véleményekhez, akik szerint Lewis Hamiltont keményebben kellett volna büntetni a címvédőt a Max Verstappennel történt silverstone-i ütközése miatt. Az F1 korábbi ura kritikájának egy része már az incidens előtt is elérte Hamiltont, amikor Ecclestone azt mondta, a Mercedes pilótája már nem „az a harcos, aki volt”.

    Most azonban, miközben feleségével és gyermekével jachtozott Horvátország partjainál, a 90 éves Ecclestone ismét beleszólt az aktuális vitába, és kommentálta a Forma-1 legújabb nagy eseményét. Roger Benoit-nak, a Blick veterán F1-es tudósítójának így fogalmazott:

    „Lewis akciói nem lepnek meg. Öt vereség után mély mentális depresszióba esett, és hiányzott belőle a szükséges koncentráció. Mivel Max pedig mindig kőkemény, ezért Hamilton tolt egy all-in-t, mint a pókerben.”

    Ecclestone meglehetősen kritizálta a versenybírák döntését, mely szerint csak 10 másodperces időbüntetést szabtak ki az incidensért, ami miatt Max Verstappen rövid időre kórházba is került:

    „Megtehetik, hogy elengedik a két legjobb versenyzőt, aztán versenybalesetről beszélnek. Ha azonban szerintük veszélyes volt, akkor a 10 másodperces büntetés egy vicc. Én legalább 30 másodperces büntetést adtam volna.”

    Ecclestone végül úgy véli, a helyzet határozottan a Brit Nagydíj-győztes Hamilton javára dőlt el, hiszen mindössze 8 pontra csökkentette hátrányát a bajnokságban:

    „Nem láthatunk a fejeikbe, de számomra Hamilton most újra a bajnokság favoritja. Nemrég Lewis csak azért hosszabbította meg a szerződését 2023-ig, mert látta, hogy a bajnoki cím kicsúszik a kezéből. De most újra látótávolságon belül van a nyolcadik bajnoki címe. Ez az egyetlen ok, amiért még mindig itt van.”

  • Schumacher vezethette az apja Jordan 191-esét – galériával!

    Schumacher vezethette az apja Jordan 191-esét – galériával!

    Egy legendás pillanat jött el tegnap Silverstone-ban, mert Mick Schumacher annak a Jordannek a volánja mögé ült, amellyel édesapja harminc évvel ezelőtt debütált az F1-ben. A Haas pilótája a Pirelli gumitesztelésén volt épp Silverstone-ban, amikor az ebédszünetben a Sky Sports úgy intézte, hogy a fiatalember vezethesse az ikonikus zöld autót. Ezzel édesapja 1991-ben Spa Francorchamps-ban mutatkozott be az F1-ben.

    Mick korábban már vezette a Benetton B194-est, amellyel apja hét bajnoki címe közül az elsőt szerezte. Kétszer uralhatta azt a Ferrari F2004-est is, amellyel Michael az utolsót nyerte. Anno a Mercedes támogatásával Michael Schumacher kapta meg az indulás jogát Spa Francorchampsban, miután az állandó pilótá, Bertrand Gachot-t egy londoni taxisofőrrel való veszekedés után bebörtönözték. Schumacher a 7. helyen kvalifikálta magát, megelőzve csapattársát, Andrea de Cesaris-t. A hatodik helyen haladt a La Source kanyar felé, majd a kuplungja meghibásodott az Eau Rouge után.

    Olyan jó benyomást tett, hogy egy rövid jogi huzavona után a következő versenyen, Monzában már a Benettonban ült. Mindössze második nagydíján az ötödik helyen végzett. Egy évvel később, amikor 1992-ben visszatért Spába, győzött.

    A Gary Anderson által tervezett 191-es a mai napig a Seven-Up zöld fényezésével és jellegzetes kólásüveg kontúrjával az egyik legszebb F1-es autónak számít, amely valaha is a rajtrácsra került.

    A Sky augusztus 29-én, az ikonikus debütálás harmincadik évfordulóján, mutatja majd be a riportját Mick és édesapja debütálásáról.

  • Ecclestone kiakadt a versenybírákra: Ez a büntetés nem volt indokolt!

    Ecclestone kiakadt a versenybírákra: Ez a büntetés nem volt indokolt!

    Bernie Ecclestone kritikusan nyilatkozott Lewis Hamilton büntetéséről. A Forma-1 korábbi ura szerint a britnek sokkal nagyobb büntetést kellett volna kapnia a Max Verstappennel történt ütközéséért. A teljes Forma-1-es világ felbolydult Lewis Hamilton és Max Verstappen incidense miatt. Ők ketten a Brit Nagydíj alatt ütköztek össze. Azonban míg Verstappen kórházban volt, addig Hamilton a győzelmét ünnepelte. Mi volt a gond a büntetés megadásakor Ecclestone szerint? Elmondta a Daily Mailnek:

    „Korábban azt mondtuk volna, hogy ez egy ilyen dolog, versenybaleset. Egyértelmű volt, hogy mindenki mindent megtesz a bajnokság megnyeréséért. De ha már a stewardoknak bele kellett avatkozniuk, akkor Lewisnak több mint 10 másodperces büntetést kellett volna adniuk. 30 másodpercesnek kellett volna lennie. Lewis nem volt elöl, amikor összeütköztek. Nem volt meg neki az a kanyar. Majdnem egy autónyira volt mögötte. Ezért ütközött neki hátul, nem elöl. Nem volt megfelelő a tíz másodperces büntetés. A büntetés nem felelt meg a bűn súlyának. Ha már szankciót kellett adni, amire bizonyos szempontból nem volt szükség, akkor ez nem a helyes döntés volt. Egyszerűen nem volt elég.”

  • Verstappen apja haragszik Wolffra: Nem kell többé telefonálnia!

    Verstappen apja haragszik Wolffra: Nem kell többé telefonálnia!

    Jos Verstappen elárulta, hogy egy ideig nem szeretné látni és nem is beszélne Toto Wolffal. Kettejük kapcsolata évekig kiváló volt, de a holland szerint ez elmúlt. Míg Verstappen a nyitókörben történt hatalmas bukása után kórházban volt vizsgálatokon, addig Hamilton és a Mercedes nagyban ünnepelte a győzelmüket. A holland Red Bull-pilótára nem figyeltek oda, és ez Josnak egyáltalán nem tetszett. Az idősebb Verstappen az F1-Insiderrel beszélgetett, frusztráltan:

    Nem ünnepeled ilyen eufóriával a győzelmedet, miközben a kollégád még mindig kórházban van. Ami pedig Toto Wolffot illeti: évek óta jó a kapcsolatunk, folyamatosan hívogatott és mézet csepegtetett a szánkba. Szerintem mindenki tudja, miért nem lépett velünk kapcsolatba tegnap.”

    Wolff többször is beszélt Jos Verstappennel Max esetleges szolgálatai miatt. A 49 éves osztrák mindig is rajongott a most 23 éves Verstappenért, és a múltban már megpróbálta szerződtetni őt a Mercedeshez. Jos-t leginkább az zavarja, hogy a Mercedes kritizálta Verstappen agresszív vezetési stílusát, annak ellenére, hogy Wolff mindig is dicsérte a holland vezetési stílusát. Így zárt végül:

    „Most már neki sem kell többé telefonálnia.”

  • Horner gyönyörű hangzású F1-es motorokat szeretne

    Horner gyönyörű hangzású F1-es motorokat szeretne

    Christian Horner szerint a Forma-1-nek egyensúlyt kell találnia a „zöld” szempontok és a sportág rajongóinak szórakoztatása között. A Red Bull csapatfőnökének az a véleménye, hogy a 2025-2026-os motorszabályok módosításakor a következő generációs motoroknak sokkal hangosabbaknak kell lenniük. A nemzetközi sajtónak ennyit mondott erről:

    „Tudom, hogy az elektromos átállást nagy politikai nyomás alatt hajtják előre, de vajon tényleg ez a helyes út a következő 25 vagy 30 évre? Itt a lehetőség, hogy kijavítsuk a tíz évvel ezelőtt elkövetett hibákat. Jobban szeretném, ha inkább a környezetbarát üzemanyagra koncentrálnánk, és teljes mértékben csodálatos hangú motorokkal rendelkeznénk.”

    Egyáltalán nem meglepő, hogy ez csak egy újabb olyan terület, ahol a Red Bull szemben áll a Toto Wolff vezette 2021-es bajnoki riválisával, a Mercedesszel. Ő így érvelt:

    „Versenyzőként én is szívesebben használnék szívó V12-es motorokat. Ugyanakkor mi nem csak szórakoztatás és sport vagyunk, hanem üzlet is. Partnereink, szponzoraink és részvényeseink számára teljesen elveszítenénk a jelentőségünket, ha búcsút mondanánk a hibrid oldalnak. Azt hiszem, ha megkérdezel egy 18 éves fiatalt, aki egy kis készüléken nézi a versenyt, a zaj szinte lényegtelen számukra.”

    Horner azonban ellene van ennek a felvetésnek, és hangsúlyozza, hogy az F1 egésze nem felejtheti el, hogy a versenyzésnek érzelmeket kell kiváltania az emberekben, és ebbe a hang is beletartozik:

    „Természetesen meg kell tartanunk a fenntarthatóság gondolatát, de a Forma-1-nek szórakoztatnia kell, különben mehetnénk és csinálhatnánk egyből akár Formula E-t is.”

  • Wolff ígéri, hogy segít Bottasnak másik versenyülést szerezni

    Wolff ígéri, hogy segít Bottasnak másik versenyülést szerezni

    Toto Wolff megfogadta, hogy mindent megtesz azért, hogy Valtteri Bottasnak „nagyszerű jövője” legyen a Forma-1-ben. Miközben a széles körben terjedő pletykák szerint a finn pilóta 2022-ben elveszíti versenyülését George Russell miatt, a Mercedes-főnök Wolff elégedettségét fejezte ki Bottas szerepéért Lewis Hamilton támogatásában a Brit Nagydíj hétvégéjén. Bottas előbb a kvalifikáción adott szélárnyékot Hamiltonnak, majd a versenyen is engedelmeskedett a csapatutasításoknak. Így nyilatkozott erről az Ilta Sanomat-nak:

    „Valtteri ma nagyon gyors volt. Lewis kemény gumikon jött hátulról, és egyszerűen más osztályban versenyzett, mint mindenki más. Valtteri volt a második leggyorsabb, és segített Lewisnak. Remek csapatjátékos, a megfelelő személyiséggel.”

    Sokan úgy gondolják, hogy a 31 éves Bottas jelenleg mérlegeli a 2022-es lehetőségeit, és az Alfa Romeo vagy a Williams tűnik a legesélyesebbnek. Wolff korábban személyesen is részt vett Bottas karrierjének az irányításában Mika Häkkinen és Didier Coton mellett. Mára csak Häkkinen és Coton foglalkozik a finn pilótával. Arra a kérdésre, hogy ő is mindent megtesz-e majd Bottas megsegítéséért, Wolff így válaszolt:

    „Ha olyan helyzet adódik, hogy másnak akarunk esélyt adni, az nem csak az én kapcsolatomról szól vele. Kötelességemnek tekintem ugyanakkor, mert megérdemel egy remek jövőt. A Forma-1 történelmének legjobb versenyzőjének csapattársa volt, és ilyen körülmények között nem mindig könnyű tündökölni. De ő fantasztikus volt.”

  • Steiner: Mazepin már aláírt 2022-re, Mick esete bonyolultabb

    Steiner: Mazepin már aláírt 2022-re, Mick esete bonyolultabb

    Nikita Mazepin már aláírt, így 2022-ben is marad a Haasnál, árulta el Günther Steiner csapatfőnök. A német nyelvű Motorsport-Totalnak nyilatkozott erről, miközben a Ferrari-kötődésű amerikai kiscsapat a találgatások szerint elveszítheti másik 2021-es újoncát, Mick Schumachert. Steiner elmondta, hogy a bizonytalanság azért alakult ki, mert a fiatal német szerződése háromoldalú: érdekelt a Schumacher család, a Haas és a Ferrari pilótaakadémiája. Így fogalmazott:

    „Háromoldalú a szerződés, mert neki is van egy a külön a Ferrarival. Szóval van még néhány dolog, amit el kell rendezni. Minden részletet alaposan tisztáznunk kell, és akkor megleszünk. Mick nem mondhatja el azt, hogy már aláírták, de van egy megállapodás. Mivel azonban három félről van szó, ez sokkal bonyolultabb, mintha csak kettőnk között lenne szerződés.”

    A 22 éves orosz Mazepinnel azonban sokkal egyértelműbb a helyzet. Édesapja, Dmitry Uralkali cége a hírek szerint névadó szponzorként folytatja, így Mazepin 2022-ben biztosan ott lesz a Haas teljesen új autójában. Ezt meg is erősítette Steiner:

    Minden alá van írva.

  • Nagybátyja szerint az Alfa Romeo nem lenne jobb Schumacher számára

    Nagybátyja szerint az Alfa Romeo nem lenne jobb Schumacher számára

    Mick Schumacher nagybácsija ismét megkérdőjelezte az értelmét azoknak a pletykáknak, melyek szerint a fiatal német 2022-re a Haastól az Alfa Romeóhoz igazolhatna. Ralf Schumacher, a 22 éves Mick édesapjának és F1 legendának, Michaelnek az öccse, már korábban is elgondolkodott azon, hogy vajon egy ilyen lépés megfelelő lenne-e Mick számára. A 46 éves német Sky-nak nyilatkozott:

    „Ha ez egy top csapat lenne, akkor ez egy remek lehetőség lenne Micknek. Nem vagyok benne ugyanakkor biztos, hogy az Alfa Romeo tényleg jobb lehetőség lenne. Mick még sokat tanulhat a Haasnál, így ha az új autójuk valóban előrelépést jelentene, akkor lenne értelme Micknek maradnia még egy évet. Ne feledjük, hogy egy fiatal versenyzőnek könnyen lehet, hogy hat hónapra van szüksége ahhoz, hogy beilleszkedjen egy csapatba, és a lehető legtöbbet hozza ki abból, amije van. Szerintem a Ferrarival való együttműködés sokkal fontosabb neki. Úgy tűnik, eddig ez jól működik, még a jelenlegi csapatánál is.”

  • Wolff: A sprintfutam vonatozás lesz, vagy ütközés-show!

    Wolff: A sprintfutam vonatozás lesz, vagy ütközés-show!

    Toto Wolff örülhet, hiszen Lewis Hamilton indulhat ma az első mini-versenyen a Forma-1-ben, amelyet sprint időmérőnek neveznek.

    Ez egy izgalmas gyakorlat lesz a Forma-1 számára, hiszen a pilótáknak mérlegelniük kell a vasárnapi nagydíjra való jobb rajtpozíció lehetőségeit és akár egy olyan baleset vagy incidens kockázatát, amely tönkreteheti az egész hétvégéjüket. A Mercedes csapatfőnöke nevet az egészen:

    „Az egész elég zavaros, azt sem tudom, mikor kezdődik. Két végletet látok: vagy egy gyorsvonatot alkotnak majd, ahol nem sok minden történik a mezőnyben, vagy pedig ütközéseket láthatunk, a versenyzők pedig nagyon frusztráltak lesznek majd a nagydíj miatt, amit szomorú lenne látni.”

    Egyetért vele a Ferrari pilótája, Carlos Sainz is:

    „Nagy a kockázata annak, hogy bármilyen ütközés vagy probléma kihat vasárnapra is. Szóval igen, kockáztatni kell, és minden lehetőséget meg kell ragadni, de ugyanakkor talán nagyobb figyelemmel, mint magán a versenyen. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a sprint csak felkészülés a futamra.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a következőket jósolja:

    „A lényeg az, hogy a versenyzők csak versenyzők, és minden lehetőségért harcolni fognak, amikor kialszanak a lámpák. Nem tudom elképzelni, hogy elóvatoskodnák majd. De az elöl lévő pilótáknak sokkal több vesztenivalójuk lesz, mint a mögöttük lévőknek, így különböző szintű kockázatvállalást fogunk látni. Érdekes lesz.”

    Horner arra is figyelmeztetett, hogy ugyan a Mercedes versenyzője, Hamilton pénteken fölényben volt, a bajnokságot vezető Max Verstappen azonban később visszavághat.

    „Tudtuk, hogy a Mercedes nagyon erős lesz itt, ezért inkább a versenyre, mint a kvalifikációra állítottuk be az autót.”

    Az alábbi képen láthatjátok, hogy szerkesztőink milyen befutót jósolnak az első F1-es sprintfutamra. Kövessetek minket Instagramon is, és a poszt alatt osszátok meg velünk, hogy ti mit tippeltek! 😉

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Leclerc baromságnak minősíti a Red Bull-os híreket

    Leclerc baromságnak minősíti a Red Bull-os híreket

    Charles Leclerc visszautasította azokat a pletykákat, amelyek szerint menedzsmentje kapcsolatban állt a Red Bull-lal. A hírek szerint a 23 éves versenyző, akit sokan a Ferrari első számú pilótájának tartanak, csalódott a maranellói márka fejlődése miatt, és vizsgálja a jövőjére vonatkozó lehetőségeit. Így nyilatkozott Leclerc az Italy 24 News-nak:

    „Ez csak pletyka, baromság. Azt hiszem, valaki csak unatkozott, és úgy döntött, hogy kitalál valamit. Hiszek az emberekben, akikkel együtt dolgozom, hiszek a Ferrariban – a projektünkben. A következő szezonban mindannyian a nulláról kezdjük az új szabályokkal, én pedig egy Ferrari volánja mögött lépek be ebbe a korszakba.”

    A monacói pilótának 2024-ig van szerződése az olasz márkával.