Szerző: Vámosi Péter

  • A Holland Nagydíjra nem vonatkozik majd a rendezvények tilalma

    A Holland Nagydíjra nem vonatkozik majd a rendezvények tilalma

    A Holland Nagydíj szervezői továbbra is a kételyek ellenére folytatják az előkészületeket a szeptember eleji, napi 105.000 nézőre tervezett teltházas futamukra. Mindez történik annak ellenére, hogy a kormányhatóságok a növekvő nézőszám miatt aggódva megismételték a többnapos fesztiválok széles körben történt betiltását legalább szeptember 1-jéig. A zandvoorti verseny szervezőinek szóvivője a De Limburger-nek nyilatkozott:

    „A Holland Nagydíj sportesemény, ezért nem tartozik a többnapos zenei fesztiválokra vonatkozó szabályozás hatálya alá. Szervezőként azokra a szabályokra és feltételekre támaszkodunk, amelyeket a nemzeti kormány határoz meg számunkra. Feltételezzük, hogy a jelenlegi kormányzati intézkedések meghozzák a kívánt hatást, és augusztus 13. után ugyanezek az intézkedések lesznek érvényben a professzionálisan szervezett sporteseményekre is.”

    A hírek szerint augusztus közepén várható újabb kormányzati tájékoztatás az ügyben.

  • Domenicali cáfolja a Katari Nagydíjjal kapcsolatos pletykákat

    Domenicali cáfolja a Katari Nagydíjjal kapcsolatos pletykákat

    Stefano Domenicali elutasítja azokat a pletykákat, melyek szerint Katar lehetne egy lehetséges helyettes helyszín a 2021-ben elmaradó valamelyik nagydíj helyett. Mivel több korábban tervezett futamot már elhalasztottak vagy lefújtak a világméretű koronavírus-krízis miatt, az F1 vezérigazgatója elismerte, hogy az idei 23 napos versenynaptár már nincs kőbe vésve. Domenicali a GQ-nak nyilatkozott:

    „Tudunk-e 23 versenyt tartani? Nem vagyok benne biztos, de ez a cél. Biztosíthatunk mindenkit, hogy jó kapcsolatot ápolunk a promóterekkel, és készen állunk különféle megoldásokkal. Rengeteg dolgot kell még átgondolnunk és összehangolnunk.”

    Az olasz szakember azonban elhessegeti azokat a pletykákat, melyek szerint a katari Losail pálya hirtelen elsőszámú jelölt lett a nemrég elmaradt Ausztrál Nagydíj helyére. Erről már a La Gazzetta dello Sport-nak beszélt:

    „Valójában inkább egy újabb bahreini futamról lenne szó. Remélem, hogy augusztus közepére mindent megerősíthetünk. Azt sem titkolom, hogy Japánban is figyeljük a helyzetet.”

  • A Red Bull lobbizott: Újra vizsgálja az FIA a Verstappen/Hamilton esetet!

    A Red Bull lobbizott: Újra vizsgálja az FIA a Verstappen/Hamilton esetet!

    Sikerrel kérte a Red Bull a Brit Nagydíjon Max Verstappen és a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton között történt incidens felülvizsgálatát. Az FIA csütörtökön, a Magyar Nagydíj előtt videokonferencián keresztül hallgatja meg az energiaitalos csapatot.

    A csapat azóta dühöng, hogy a Brit Nagydíj első körében Verstappen és Hamilton érintkezése miatt Verstappen keményen nekicsapódott a szalagkorlátnak, és a holland rövid időre kórházba is került kivizsgálásra.

    A Red Bull azzal vádolja Hamiltont, hogy az első körben kétségbeesett mozdulattal próbált riválisa elé kerülni, mert a regnáló bajnok tudta, hogy Verstappen megelőzése a rajtnál az egyetlen esélye arra, hogy hazai pályáján győzhessen, és szorosabbá tegye a bajnoki versenyt. Hamilton 10 másodperces büntetést kapott az esetért, de talpra állt ebből, és hat futam után először nyert. Ezzel megszakadt a Red Bull öt futam óta tartó győzelmi sorozata, és Verstappen előnye 33 pontról nyolcra csökkent.

    Verstappen öt győzelemmel áll Hamilton négy győzelme előtt az idei szezonban. Úgy tűnik, a Red Bullnak végre megvan a tempója ahhoz, hogy kihívja a Mercedest. Az FIA kedden kiadott idézése szerint a Red Bullnak videokonferencián kell megjelennie a csapatfőnökével és legfeljebb két másik tanúval.

     

  • Russell beszélt a stewardokkal, és vitába szállt velük

    Russell beszélt a stewardokkal, és vitába szállt velük

    George Russell elégedetlen volt a stewardokkal ahogy a Brit Nagydíj hétvégéjén kiosztották a büntetéseket. A Williams versenyzője szerint ez a pilótákra úgy hat, hogy „óvatossá” válnak, és kevésbé lesz szoros a verseny. Russell maga is büntetést kapott a sprintfutamon a Carlos Sainznak okozott problémáért. Ezért a brit három rajthelyes büntetést kapott. Russell beszélt a stewardokkal a büntetésről, majd később az Autosport.com-nak is erről:

    „Ezen vitatkoztunk. Összeértünk, de nem ütköztünk, ahogy azt állították. Szerintem mindig jót tesz a szurkolóknak és a versenyzőknek is, ha szoros, kemény versenyeket láthatnak.”

    A sprintfutam alatt Russell a hatos kanyarban belül volt, amikor Sainz kívülről elé akart vágni. Russell nem tudta kikerülni a Ferrari pilótáját, és nekiment, aminek következtében Sainz a mezőny végére esett vissza. Így zárta a mondandóját:

    „Szóval azt hiszem, amikor ennyi büntetést osztanak ki, az egy kicsit megváltoztatja a pilóták szemléletét, hogy hogyan közelítik meg a dolgot. Senki sem akar csak ott ülni, és mindent elóvatoskodni, mert az senkinek sem lesz szórakoztató.”

  • Bottas gondolkodásmódja változna, ha távozna a Mercedestől

    Bottas gondolkodásmódja változna, ha távozna a Mercedestől

    Valtteri Bottas elismeri, hogy változtatnia kell a gondolkodásmódján, ha nem tudja megtartani 2022-ben is a Mercedesnél az ülését. Továbbra sem tudni, hogy jövőre Bottas vagy George Russell fog-e Lewis Hamilton mellett versenyezni az Ezüstnyilaknál. Miközben Bottas teljes mértékben arra koncentrál, hogy megtartsa a helyét, a finn tisztában van azzal is, hogyan kell alkalmazkodna ahhoz, ha helyette egy új projektbe kellene kezdenie. Bottas többek között a RacingNews365.com-nak is nyilatkozott:

    „Csak elméleti síkon, de ha nagyon őszinte vagyok, akkor igen, az biztos, hogy másfajta gondolkodásmódra kell átállnom. Teljesen újfajta fejezet lenne ez a karrieremben, és szerintem a mentális hozzáállás is más lenne. Valószínűleg nem a győzelmekért és a bajnoki címért harcolnék, legalábbis az elején, szóval ez egy új projekt lenne. Másrészt ez is nagyon is érdekes lehet, de ahogy már korábban is mondtam, az a szándékom, hogy megtartsam a helyem. Úgy gondolom, hogy egy igazán erős csapatot alkotunk most a Mercedesnél, így ahogy vagyunk, szóval még meglátjuk.”

    Bottas szeretne a Forma-1-ben maradni, és utalt rá, hogy nem érezné magát még késznek arra, hogy más kategóriába, például a raliba váltson:

    „Tudom, hogy mit akarok. A csapatnál akarok maradni. Úgy vélem, ez a legjobb esélyem arra, hogy jövőre futamokat nyerjek és a bajnoki címért harcoljak. Amennyiben nem, akkor természetesen más lehetőségeket is megvizsgálnék az F1-ben, mert szeretem a Forma-1-et. Élvezem, úgy gondolom, hogy még jó pár jó év áll előttem. Ezt követően pedig, soha ne mondd, hogy soha. A rallyt nagyon élvezem, nagyon szórakoztató. Minden alkalommal, amikor rallyautóban ültem, mindig mosolyogtam, szóval jó móka. De hogy valóban ez legyen a munkám, azért az nem olyan egyszerű. Az ottani srácok igen versenyképesek, egész életükben ezt csinálták. Persze, soha ne mondd, hogy soha semmire, de jelenleg teljes mértékben a Forma-1-re koncentrálok.”

    Voltak olyan pletykák, hogy Bottas visszatér a Williamshez, ha elveszítené a Mercedes-ülését, de nemrég olyan morzsák is felröppentek, hogy az Alfa Romeo is érdeklődik iránta.

  • Verstappen átkeresztelné a macskáit: Legyen a nevük Lewis és Toto!

    Verstappen átkeresztelné a macskáit: Legyen a nevük Lewis és Toto!

    Max Verstappen éppen egy szimulátorversenyen vett részt, amikor macskái megzavarták ebben. Ezért tett néhány vicces megjegyzést a holland. Úgy tűnik, hogy Max Verstappen jó hangulatban van a Brit Nagydíjon bekövetkezett balesete után, és a macskái nevével humorizált, miközben virtuálisan nyomta a gázt. A holland éppen a 24 órás spái szimulátoros versenyen vett részt, amikor a macskái úgy döntöttek, hogy akadályozzák őt ebben. Egyszer így szólt csapattársaihoz a Team Redlinenál Verstappen:

    „Volna egy kis technikai problémám, a macskák itt szaladgálnak a szimulátoron. Remélem, a macskák nem ugranak a fékpedálom mögé, mert akkor palacsinta lesz belőlük.”

    Az eredetileg Jimmy és Sassy névre hallgató állatoknak Verstappen az akciójuk után olyan alternatívákat javasol, mint Lewis és Toto, tehát a holland nem vesztette el a humorérzékét.

    Alább hallható a jelenet, verseny közben.

    https://youtu.be/QpqH9m3UIaw

  • Norris még nem küzdhet meg Verstappennel: Ezt nehéz lenyelni

    Norris még nem küzdhet meg Verstappennel: Ezt nehéz lenyelni

    Lando Norris jelenleg a harmadik helyen áll a versenyzők világbajnokságában, de a kérdés az, hogy ezt meg tudja-e tartani a szezon végéig. A McLaren pilótája tudja, hogy Valtteri Bottasnak és Sergio Pereznek viszonylag jó esélye van arra, hogy megelőzze őt. A brit néha nehezen boldogul egy olyan autóval, amely egyszerűen nem elég versenyképes ahhoz, hogy harcban legyen a győzelmekért. Norris a NOS Aboutnak elmondta, hogy a Mercedes W12-ese és a Red Bull RB16B-je is gyorsabb:

    „El kell fogadnom, hogy ez az igazság. Túl gyorsak, a különbség pedig óriási. Természetesen ezt nehéz megemészteni. Az ötödik hellyel elégedettnek lenni számomra nem elfogadható. Az, hogy az élen álló leköröz, és fél körrel lemaradva a negyedik mögött érünk célba, nem olyasmi, ami felizgat. Ezért élvezem a ritkán adódó, jobb pillanatokat.”

    Ilyen ritka pillanatok közé tartozik, amikor az élcsapatokat győzi le, az időmérő edzésen, állítja:

    „Szombaton a Mercedes vagy a Red Bull egyik pilótájának legyőzése löketet ad, de aztán rögtön rájövök, hogy a versenyen aligha tudom megvédeni ezt a pozíciót. Aztán a harmadik helyen vagyok, de tudom: néhány kör múlva újra megelőznek. Ezt nehéz lenyelni. Tudom, hogy képes vagyok velük harcolni, de a jelenlegi autómmal nem. Egy Red Bullal meg tudom verni Maxot és Sergiót. Egy Mercedesben Lewis és Valtteri tempóját autóznám. Így kell gondolkodnom.”

    A Forma-1-ben jövőre új szabályokat vezetnek be. Közelebb hozza ez majd a McLarent a két legnagyobb riválisához? Így vélekedik:

    „Biztos vagyok benne, hogy egy kicsit segíteni fog, de nem sokat. A Mercedes és a Red Bull Racing maradnak majd a topcsapatok. Gazdagabbak, több alkalmazottjuk van, és így több idejük is van törődni az új autóval. Nem véletlenül sokkal gyorsabbak a többieknél. Rengeteg rendkívül okos ember dolgozik ezeknél a csapatoknál, és jövőre is ott lesznek.”

  • Schumacher Hamiltonnak: Ez nem az a hely, ahol előzni lehet

    Schumacher Hamiltonnak: Ez nem az a hely, ahol előzni lehet

    Ralf Schumacher szerint a Mercedes pilótájának akciója véleményes volt. Lewis Hamilton látta meg elsőnek a kockás zászlót a Brit Nagydíjon, azonban a Max Verstappennel történt incidense továbbra is a komoly beszédtéma. Továbbra is van visszhangja Lewis Hamilton és Max Verstappen Brit Nagydíjon történt összecsapásának, és Ralf Schumacher szerint a Mercedes versenyzője egyértelműen hibát követett el, amikor megpróbálta megelőzni Red Bull-os riválisát a Copse-ban. Schumacher úgy véli, Hamilton szerencsés, hogy nem történt komolyabb baj, tekintve, hogy a mozdulata véleményes volt, árulta el a Sport Bildnek:

    „Egyértelműen Lewis hibázott. Ez nem az a hely, ahol előzni lehet. Lewisnak szerencséje volt, hogy nem történt nagyobb baj Maxszel. Az akciója határeset volt, az ütközés nagy volt. A párharcuk továbbra is kiélezett lesz. Remélem, hogy senki sem sérül majd meg. Hamilton és Verstappen küzdelme kezd Sennára és Prostra emlékeztetni, ahogyan egymással bánnak.

    Ami a bajnoki címért folytatott harcot illeti, Schumacher kíváncsian várja, hogy a Mercedes a maga javára tudja-e billenteni a dolgokat, mivel szerinte a Red Bull még mindig nem mutatta meg azt, hogy mire képesek:

    „Kíváncsi vagyok, hogy a Mercedes képes-e fordítani, hiszen a Red Bullnak még mindig sok minden van a tarsolyában, és messze nem mutattak meg mindent. Továbbra is a Mercedesé a jobb motor, de valami nem stimmel ezzel az autóval. Ez abból is látszik, hogy rengeteg szárnyelemük van, hogy nagyobb legyen a leszorítóerő, de az egyenesekben meglehetősen lassúak.”

  • 3D animáció Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközetéről

    3D animáció Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközetéről

    A Brit Nagydíj óta szinte minden egy dologról szólt: Max Verstappen balesetéről. Lewis Hamilton és Verstappen nem tudtak együtt átjutni a Copse-kanyaron. Nézd meg ezt a videót, amelyen egyedi 3D-s ábrázolásban láthatod a balesetet.

    Várható volt, hogy ez valamikor bekövetkezik. Hamilton és Verstappen a szezon eddigi részében a győzelmekért küzdöttek, és a bajnoki címért is harcban vannak egymással. Az, hogy kettejük között a pályán is rosszra fordulnak a dolgok, az persze nem meglepő. Silverstone-ban történt ez meg először.

    A futam első körében Hamilton a Copse belső íven haladt, de nem érte el az kanyar csúcspontját. A holland helyet hagyott egy autónak, de ez nem bizonyult elégnek az alulkormányzottsággal küzdő Hamiltonnak. Verstappen a gumifalban kötött ki, míg Hamilton egy tíz másodperces büntetés ellenére is meg tudta nyerni a futamot.

  • Montoya kritikus Verstappennel: Most látható, hány pontjába kerül ez

    Montoya kritikus Verstappennel: Most látható, hány pontjába kerül ez

    Max Verstappen és Lewis Hamilton balesete még mindig a legfelkapottabb beszédtéma. Míg sokan úgy gondolják, hogy csak egy szerencsétlen véletlen egybeesés volt a dolog, addig vannak olyanok is, akik szerint Lewis Hamilton jelezni akart azzal, hogy a hollandot kipöckölte a silverstone-i pályáról. Az egyik, aki ezt így gondolja, az egykori pilóta Juan Pablo Montoya, aki szintén arról volt híres, hogy nem sokat teketóriázott helyzetekben. A This Week with Will-ben így nyilatkozott a kolumbiai:

    „Lewis csak határozottan erősebb lesz ettől. Max sem volt még korábban olyan helyzetben, hogy számításba kellett vennie, hogy a bajnoki címért küzd.”

    A 45 éves Montoya szerint Hamilton tudja, hogy a Red Bullnak erősebb az autója:

    „Max a gyorsabb. Lewis tudja, hogy ő az a pilóta, akinek most kockáztatnia kell, különben idén nem nyer bajnoki címet. Ezzel az esettel Lewis megmutatta, hogy mennyire szeretné megnyerni az újabb bajnoki címet.”

    Montoya úgy gondolja, hogy Max tapasztalatlansága a bajnoki címért tartó versenyzésben még megtréfálja a hollandot:

    „Okosnak kell lennie és pontokat kell szereznie. A baleset előtt levehette volna a lábát akár a gázról, és elégedett lehetett volna a második hellyel. A megfelelő stratégiával akár még nyerhetett is volna. De ő ragaszkodott a győzelemhez, és most láthatjuk, hogy ez hány pontjába került.”